Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám

*1, a! im kTCLET-MAGVAROftSZA'« 1670. március SS Szülők fóruma Kire figyeljen a kicsi? Óvónő ismerősöm panaszkodott: sok olyan gyereket „kapnak” mostanában, akiket jócskán elrontott az ott­honi nevelés, pontosabban a kényeztetés. Hónapok tel­nek el, amíg az agyondédelgetett, az anya, nagymama védőszárnyai alatt felcseperedett apróság megszokja a közösséget, dacckorszakát kezdi felváltani a beilieszke- des, a gyermekközösséghez való tartozás élménye. Bi­zony ezt a ‘folyamatot alaposan késleltetik az otthon „inas nyelven” beszélő szülők, nagyszülők, akik nehezen tudnak megbékélni az óvoda „iskolaszerű” rendjével. Arra gyanakszanak, hogy túlterhelik, túl szigorúan ne­velik a gyereküket. Hogy a kettős neveléssel már az ovodas korban számolni kell, nagyon szükséges a szülői ház és az óvo­dák közötti jó kapcsolat, — ez aligha vitatható. Látszó­lag ez a viszony többé-kevésbé ki is alakul. Természe­tesen ez a gond is összefügg a szülők elfoglaltságával, hajszoltságával, épp úgy, mint az óvónők túlterhelésé vei, a magas gyermeklétszámmal, a szűkös férőhelyek­kel. Persze ha mindkét „fél” őszintén akarja, létrejön a párbeszéd, nem is annyira, az általában rendezvé­nyekre szorítkozó szülői értekezleteken, hanem a leg­különbözőbb alkalmakat felhasználva. Már ez önmagá­ban is biztató, de csak a kezdeti lépés, hisz nem biz­tos, hogy a jó tanács, a „megegyezés” meg is valósul a családi nevelés gyakorlatában. S itt nem is elsősorban a szülők pedagógiai járat­lanságáról ejtenénk szót, hisz az összefügg az általános kulturáltsággal. Olyan elfogultságbeli és a maradiság- ban, emberi gyöngékben rejtőző okokat említenénk, amelyek zavarják a gyermek egészséges tájékozódó ké­pességét, fejlődését. A gyermek az óvodába kerülve egy kis közösség tagja lesz. Jól nevelt és nem túlkényeztetett gyermek­nél ez zökkenőmentes, az új környezet elfogadása nem okoz bajokat. Az érzékenyebb idegzetű, vagy otthon túlontúl körülrajongott gyerek azonban meglehetősen sok konfliktust okozhat a nevelőknek, társainak is. A mama kedvence nehezen törődik bele új helyzetébe, hogy most már nem ő a társaság központja, akaratát alá kell vetni a kis közösség érdekeinek. A kedvenc já­tékkal más is szeretne foglalatoskodni... És így tovább. Ha a szülő rádöbben,' hogy -a -gyerek; tejlödese érdeké­ben otthon is változtatni kell a régi gyakorlaton, s a szeretetet nem sztthnd SfiS^rékeveníí^Sz 'engedékenység­gel, a tiszteletlen magatartás szentesítésével — akkor a kis ember hamarabb •lalál a Sajnos azonban az esetek egy részeben a szülő, hogy csökkentse vélt lelkiismeretfurdalását, sokat megenged, eltúr. „Legalább itthon csináljon, amit akar, ha már bé kellett adnom a közösbe...” Mert mi tagadás, egyes csa­ládoknál valóságos gyász üli meg a szíveket, mert a kedvenc apróság nem lehet a mama szoknyája mellett, „idegenek” közé kell adni. Hogy a felnövekvő ember végül is társas lény, s mindig is valamilyen adott em­beri környezetben, társadalomban fog élni, tanulni, dolgozni, az olykor eszükbe sem jut a felnőtteknek. Természetesen nem arról van szó, hogy a családi nevelést pótolni tudná az óvodai. Mindegyik más-más hatással van a gyerekre. De a családi nevelés sem lehet teljes az óvoda légköre nélkül, ahol a játékok, az élet­kori sajátosságokra épülő „foglalkozások” mind, mind az iskolai előkészítés egy-egy vonásait hagyják a gyer­mekben. S ami a legfontosabb a közösséghez tartozás élményével elültetik a csiráját a későbbi fogódzóknak. Természetesen ma még nem az a jellemző, hogy a szülők húzódoznak az óvodától. Sőt, éppen a kevés fé­rőhely a gond. Mégis számolni kell az idegenkedéssel. A szülők nagy része kényszerűségből, nem pedig az óvoda nevelő fűnkcióját megértve, adja gyerekét a közösségbe. Ha felbukkan a mentő „angyal”, a nagy­mama, nagyapa, valamelyik rokon — aki vállalja a gyereket — általában úgy dönt a család: maradjon ott­hon a gyerek”. S folytatódik a kettős, sőt hármas neve­les. Olykor más követelményeket állít az apa, másat az anya, másat a nagyszülők. Az egyikük elnézőbb, a má­sik túl szigorú. Ami az egyik szülő szemében csíny, a másiknál talpraesett cselekedet, amiért nem feddés, ha­nem dicseret jár. És így tovább... Kire hallgasson a gyerek végül is? Ez sok minden­től függ; ki tud hatni a családban a legjobban a gye­rekre, kivel van a legtöbbet,, milyen az óvoda hatása, mennyire tudja ellensúlyozni, helyes irányba terelni a kisgyerek szokásainak, érzelmi és akarati életének fej­lődését. De a gyerek a „tévére” is odafigyel, igen fogé­kony, ha olyat hall, lát, amit neki addig nem volt sza­bad mondani, csinálni. Az egyik szülő panaszkodott: mióta gyereke az egyik filmben egy erős kifejezést hal­lott, állandóan mondogatja. Persze helyre lehet tenni az ilyen „tévés nevelést” is, ha nem megyünk el mel­lette szó nélkül, vagy nem tulajdonítunk neki - ama- sik véglet szerint — nagyon nagy jelentőséget. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők példaada- ■iát, gesztusainak, hanghordozásának, egész lényének a gyerekre gyakorolt érzékeny hatását. A kis gyerekre még nem az értelmi ráhatás, hanem az érzelmi a? eredményesebb. Ezekkel és a különféle szokások kiál­lításával jó, vagy rossz irányban nevelhetünk Páll Géza GYEREKEKNEK Aranydió f Folt egyszer réges-régen, a ® bükki erdőségek köze­lében egy Győr nevű, na­gyon szegény ember. Népes családja eltartását egy so­vány tehénke és egy bőven termő diófa szolgáltatta. A baj azonban nincsen egyedül — így szokta mon­dogatni a szegény ember —, és hat mi tagadás, ráhibá­zott a dologra. Az történt ugyanis, hogy ellenség támadt az országra, mégpedig a kutyafejű, vad tatárok személyében, akik bi­zony végigdúlták a falvakat, s nem átallották a bükki szegény ember egyetlen te­hénkéjét is magukkal vinni. Nagy éhség, tengernyi szenvedés várta a népes csa­ládot. Őrölt fakérgen, mák kon éltek, míg csak el nem jött az ősz, a dióvárás Ide­je... A diók egy részét ők maguk ették meg, a többit pedig eladták. Így tengették életüket, mi­kor végre a kutyafejű tatá­rok. kitakarodtak az ország­ból. De a nyomorúság még most sem szűnt meg, mivel az ellenség mindent elmitt magával. Történt pedig, hogy egy napsugaras őszi napon elve- tödött arra Béla, a magyarok királya. A szegény ember nagyon meglepődött, mert mit adjon ö egy ilyen nagy úr­nak, mikor magának sincs semmije? Végre is friss, finom dióval kinalta meg a felséget, aki igen megköszönte: — Pompás a diód, akár­csak ez a vidék. Mit ér azonban mindez, ha újra ránk tör az ellenség, a ku­tyafejű tatár. Megijedt erre a szegény ember, hiszen jól emlékezett még n pusztításokra, a fel­égetett kunyhókra. — Mit tehetnénk felség! — fordult a királyhoz. Vár kellene ide Nagy. köböl épült, erősség... Ezen a helyen, közel a Szinva- patakhoz, megfelelő védelmet nyújtana... De az ország sze­gény. a király pénztára üres.. Pedig aki itt várat építene, azt királyi hálám kapitánnyá tenné. fényes rangra emelném.' Nagy gondba esett a sze­gény ember a király távozá­sa után. Nap mint nap azon főtt a feje. hogyan építhetne itt egy várat, hogyan lehet­ne belőle várkapitány? Telt-múl<t az idő, a szegény ember nehéz munkával, favá­gással kereste kenyerét.. Egy alkalommal, amikor n bükkös rengetegéből hazafelé tartott, találkozott egy öreg asszonnyal, aki nagy köteg száraz gallyat cipelt a hátán. A szegény ember illendő­en köszöntötte, majd felajánlotta segítségét. A ti­pegő néniké nagy hálálkodva adta át a terhet, s arra kér­te, hogy vigye a völgyi for­rás melletti erdei kunyhócs- ka elé. Alig vette azonban vállá­ra a terhet a szegény ember, amikor csak illa berek, ná­dak, erek — eltűnt az öreg néni. Nagyon meglepődött, de azért elvitte az ágakat a megbeszélt helyre. A kunyhócska előtt azon­ban egy árva lelket sem ta­lált. Másnap megint találkozott az anyókával, aki ismét se­gítséget kért tőle. A szegény ember szívesen megtette, hiszen akin csak tudott, segítettígy ment ez heteken, hónapokon, sőt 3 álló éven át. A harmadik esztendő vé­gén azonban a kunyhócska ajtaja kinyílt, s egy gyönyö­rű szép tündérlány jelent meg benne: — Több mint ezer napig segítettél nekem fát hordani. Tudd meg, én voltam az öreganyóka, s kipróbáltam jóságodat. Jótettedért jót várj! Kívánj valamit, majd én teljesitem! A szegény ember először nagyon meglepődött, de az­tán hirtelen eszébe jutott a várépítés: — Bizony nekem sok pénz kellene, mivelhogy szép vá­rat szeretnék, király örömé­re, ellenség félelmére! — Menj haza. jó ember! — mosolyodon el a szépséges lündérlány. — Tíz és egy éj­félen szedd meg diófád ter­mését! Úgy is lett. ff* ikon. nagy izgalommal * várta az első éjfélt Győr... Hát uram fia. hallja­tok csak csudát, a vénséges nagy diófán szívarany diók csüngtekJ Le is szedte nagy sietséggel a szegény em­ber, s eppen hét vékával lett! .4 következő Iá éjszaka ter­mésével' 77 véka arany dió csillogott a szegény em­ber pincéjében... Ennyi ten­gernyi kincsből hamarosan felépítette a négytornyú, messzi földön hires lovagvá­rat! Fényes kísérettel járult az egykori szegény ember a király elé, aki szíves-örömest megtartotta ígéretét, s várka­pitánnyá tette. * Az aranytermö diófáról, no meg a szegény emberről ne­vezték eh a pompás varat... Aki a Bükkben jár lcözüle- lek, el ne felejtse mindezt, és feltétlen keresse fel a szép• séges Diósgyőr várát. Balogh Béni Törd m tejed! V ízszintes i 1. Megfejtendő. 6. Csapadék. 7. Végtag. 8. Alá. 9. Nagyhatalom betűjele. 11. ALN, 12. Mai köszö­nőszó. 14. Másoltat. 16. Európai ország 18. Sértetlen. 20. Megfej­tendő. 21. Hamis. 22. ...szer (kis­gyereknek adják). 24. Női ének- hangszín. 25. Elmés. 27. Hamis. 28. Kézben fog. 29. Elektród. 14. Nyila. 15. Megfejtendő. 17, Talpon van. 23. Kevert ... (fejfá­jás ellen). 24. AAN. 26. Némán süt! 27. Növény. Megfejtendő : Vízszintes 1, függ. 15, vizsz.l* les 20, függ, 6. Múlt heti megfejtés: Függőleges; 1 Szenny. 2. Azonos mással­hangzók. 3. Szemlél. 4. Háziállat. 5. Női név (napja február 13). 6. Megfejtendő. 10. Fél hang a zené­ben. 11. Ábrázat. 13. Caesar!- EMLÉKTÁBLA - SZAMU­ELY TIBOR ÉS LÁSZLÓ ­Könyvjutalom: Vareeha Éva Nyíregyháza, Újlaki Ella Tuzsér, Lakatos Jolán Vásárosnamény. \ Tasn adi Varga Éva: Mókus Miska Mókus Miska tent a fán most ugrál csak igazán, ágra fel, ágról le, s igy rikkant most messzire: — Drága erdőm ébredj már! Bújj elő piros bogár! Zöld bokor ints felem, elvonult a hideg tel! Barna agon rügy fakad, s rám kiált a kis patak: — Itt vagyok, friss vagyok, s kergetőznek a habok. Mókus Miska vagyok en, itt a tölgyfa tetején, — Aranyos napsugár, mikor sütsz ki végre már? Rozsnyói György: Dió-ladik Ejnye; nohát, — rokuláb! Hogy az ember mit nem lát? Idesüss csak, te kis mulya szőrös fülű Tapsi-pulya, — látod ott az ingó-bingó szél szavára lengő-ringó lucernán túl a patak hagy tajtékzik, hogy szalad? S hátán — nézd csak — egy finom fehér krízantem-sziróm — vitorlás, csöpp dió-ladik, benne ugyan ki utazik? Nem nyál-lány, nem Mek a kecske, Brekek békagyerekecske hajókázik, uccu neki, meg evező sem kell neki. , j .mert a nyár elszállt, s a gólya fecske vele lett lakója messzi Délnek, Afrikának, itt meg most már esők járnak néhanap, dió csörög, A pingvin mellénye A Pingvin a Deli-sarok legcsücskében lakott. Mert a pingvinek mind a Déli-sar­kon laknak. A Pingvin csak abban különbözött a többi pingvintől, hogy a sarok le- geslegsarkában lakott. No, es még valamiben: szeretett volna teljesen fekete lenni. Mint a fókák. Pedig a ping­vineknek fehér mellényük van. A Pingvin mindent megtett azért, hogy egészen fekete le­gyen. Egyszer például ello­pott egy vödör fekete festé­ket, és a tengerészek más­nap aztán hiába keresték, és teljes egy hónapig úgy uta­zott a hajójuk a délsarki vi­zeken, hogy nem volt rápin- gálva a neve. De a Pingvin öröme akkor is csak rövid ideig tartott. A, feleségé ugyan szépen bekeríte az ele­jét, hogy egyetlen fehér szál szőr sem maradt rajta, de az öröm első útja a tenger volt. Mert a pingvinek igen szeretnek úszni. Akkor aztán a víz pillanatokon belül egé­szen fekete lett a Pingvin körül. — Valami baj lehetett a festékkel — bólogatott akkor, búsan csöpögve a Pingvin. Sorra járta a pingvintör­zseket, drága haláldozatokat mutatott be, de a fehér mel­lény csak nem akart éjfekete lenni. Egész Pingvinország tudta már akkor, hogy hiába minden. Pingvin sohasem lesz fekete, soha nem lesz belőle fókautánzat, és hogy ‘sohasem tud majd eljutni az Északi-sarkra. Pedig hogy szerette volna! A kudarcok aztán úgy el­keserítették, hogy nem járt már az őszi-tavaszi nagy úszóversenyekre, haluzson- nákra, csak ült-ült egy jég tömbön, a sarok legcsücské­ben. Mindenkinek feltűnt ez, olyannyira, hogy a pingvin- országgyűlés következő idő­szakán az első napirendi pont a Pingvin gyógyulása volt A legöregebb pingvin javaslatára egyhangú hatá­rozatot hoztak: Pingvinor­szag minden lakója — bele­értve a legeslegkisebbeket is — adjon egy szál fekete szőrt a Pingvinnek, hogy ab­ból a felesége takaros mel­lényt köthessen. Ügy is lett. Egy nap alatt összegyűltek a szőrszálak, egy nap alatt megvarrta a Ping­vin felesége a mellényt, és harmadik napon, az Ünnepi Fehérmellény Hetek megnyi­tóján a Pingvin már tiszta feketében nyerte meg a tíz- próbázás versenyét. És akkor jött a hajó. Az, amelyiknek nem volt neve a fekete festék miatt A tenge­részek azonnal felfedezték a pingvinek között a „fókát” és úgy vitték fel a hajóra, hogy közben Pingvinország többi lakója sorfalat állt. És nagyon boldogok voltak, hogy nemsokára megtudják a Pingvintől, milyen az élet az Északi-sarkon Tóth Judit szélrázott avar zörög, forr a szőlők újbora, s kinyitott az iskola.., Ezért van most friss, puha sötétzöld hinár-ruha Brekek fiún, s a nyakába ott az új iskolatáska, hiszen —- breke, brekeke még a béka gyereke sem maradhat ostoba, pedig, ha nincs iskola, honnan tudja, honnan érti, ha a békapapa kérdi: Brekek fiam, öt tucat szunyogeomb, mondd, hány darab?” Bíz’ sehonnan, igy hát Brekek mint afféle rendes gyerek vagy nyolc hete mindennap ahogy reggel kel a nap, beszáll a dió-ladikba s vitorlát beigazítva, bar megvan még mind a laba, csónakon jár iskolába; úgy ám bizony — öt nem egy, Brekek gyalog csak nem megy! Ha még tél lesz, s juj, juj, fúj, jég kopog, hóvihar fúj, korcsolyát köt a talpára, úgy repül az iskolába, mindig szellők szárnyán száll, gyalogosan sosem jár...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents