Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-04 / 53. szám

S. oldal KELET-MAGYÁRORftí^G 1970 mÄrdug 4. GORKI/: LENINRŐL Külpolitikai összefoglaló Isi McGovern a* USA laoszi agr esszi ój ár ól Ilii Kambodzsa tiltakozik Isi Mi lesz Bécsben ? i Lengyel javaslat fontos, hogyan mondják. Plehanov nyakig begombolt kabátjában protestáns lelkész­hez hasonlított; megnyitotta a kongresszust, g akár egy hitoktató, abban a meggyő­ződésben szónokolt, hogy gondolatai vitathatatlanok, minden szava egy-egy drága­kő, sőt még a szavai közt a szünetek is azok. Nagyon ügyesen aggatta a levegőbe, az ülésezők feje fölé a szé­pen kicirkalmozott fi'ázi so­kat és ha a bolsevikok pad­jaiban valáki megmoccant, összesúgott valamelyik társá­val, akkór a tiszteletre mél­tó szónok rövid szünetet tartva, szögként döfte bele pillantását Kabátjának egyik gombját jobban kedvelte, mint a töb­bit, ezt kedveskedve és sza­kadatlanul simogatta az fiijá­val és ha szünetet tartott úgy nyomogatta, mint egy csen­gőgombot; az ember azt hitte, hogy éppen ez a gombnyomás szakítía félbe a beszéd egyenletes folyását Az eavik ülésen Plehanov éppen válaszolni akart valakinek, kariát keresztbe fonta mellén és hangosan, megvetően eny- nyit mondót: — H-he! Ezen a bolsevik munkások nevették. Plehanov felhúzta a szemöldökét és fél arca el­sápadt; azért mondom, hogy fél arca. mert én - - emel­vény oldalán ültem és pro­filból láttam az arcát Mialatt Plehanov az első ülésen beszélt a bolsevikok padjában leggyakrabban Le­nin. fészkelődött hol össze- húzódott, mintha fázna, hol kinyújtózott, mintha melege volna; ujjait bedugta a hó­na alá, állát dörzsölte, meg­rázta értelmes fejét és vala­mit súgott Tomszkijnak. Amikor pedig Plehanov ki­jelentette hogy „a pártban nincsenek revizionisták”. Le­nin előrehajolt, kopasz feje kipirult válla rázkódott a hangtalan nevetéstől, a mel­lette és mögötte ülő munkás tk ugyancsak mosolyogtak, a te­rem végéből pedig valaki zordul és hangosan megkér­dezte: ' — Hát a túlsó oldalon mi­félék ülnek? A tömzsi kis Fjodor Dan úgy beszélt, mint akinek a hamisítatlan igazság a tu­lajdon édeslánya, ő szülte, ő nevelte fel. és még most is nevelgetS, ő maga, Fjodor Dán pedig Marx Károly tö- kéteies megtestesülése, és a bolsevikok faragatlanok, il­letlen gyerkőcök, ami különö­sen kiviláglik a mensevikek- kel szemben tanúsított visel­kedésükből, akik között „a marxizmus mindan kiváló teoretikusa” megta1 álható” — mondta. — Önök nem marxisták — jelentette ki megvetően —, nem, önök nem marxisták! — és sárga öklét jobb felé emel­te a levegőbe. Az egyik munkás megkér­dezte tőle: — Hát maga mikor teázik majd megint együtt a liberá­lisokkal? Nem emlékszem. hogy Martov felszólalt-e az első ülésen. Ez a lenyűgözően ro­konszenves ember fiatalos tűzzél beszélt, és úgy látszott, különösen mélyen átérá a szakadás drámáját, az el­lentmondások fájdalmát Egész testében remegett hajlongott görcsösen gom­bolgatta keményített ingének gallérját, hadonászott; ka­bátja ujjából kiugró kézelője eltakarta a keze fejét ezért magasra emelte a kezét és megrázta, hogy a kézelőt visszazökkentse törvényes helyére. Olyan volt mintha Martov nem érvelne, hanem könyörögne, rimánkodna: a szakadást feltétlenül meg kell szüntetni, a párt túl gyenge ahhoz, hogy kettéha­sadjon. a munkásnak minde­nekelőtt „szabadságjogokra* van szüksége, lelket kell be­léje önteni. Beszéde olykor majdnem hisztérikusan hang­zott, szóbősége érthetetlenné tetté, maga a szónak pedig fárasztó volt. Beszédének vé­gén, s mintegy attól függet­lenül, de mégis „harcias" hangon, továbbra is tüzete­sen ellenezte a harci csopor­tokat és általában a fegyve­res felkelést előkészítő tevé­kenységet. Jól emlékszem, amint a bolsevikok padjaiból valaki álmélkodva felkiáltott; — Ejnye már. no! S ekkor, azt hiszem, Tomsa- kíj megkérdezte: — Talán még a kezünket is levágassuk, hogy Martov elvtárs megnyugodjék? (Folytatjuk! A szovjet afro-ázsiai szolidaritási bizottság ked­den nyilatkozatban fejezte ki tiltakozását az amerikai imperialisták Laoszban el­követett bűntettei miatt. Kö­vetelik a laoszi területek el­len végrehajtott barbár lé­gitámadások azonnali beszün­tetését. hiszen az Egyesült Államok ezzel — egyebek közt — az 1962. évi genfi egyezményt és a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáit is megsérti. Rámutat a nyilatkozat, hogy a laoszi nép szabadságáért, független­ségéért és hazája semleges­ségéért igazságos harcot vív. Nem csak az Egyesült Ál­lamok határain kívül növek­szik az elégedetlenség és a felháborodás az USA laoszi intervenciója miatt. hanem Amerika határain belül is. Ennek adott hangot egy ked­di nyilatkozatában McGo­vern szenátor, a demokrata párt egyik lehetséges legkö­zelebbi elnök jelölt je. Rámutatott, hogy az Egye­sült Államok ugyanazokat a hibákat követi el Laoszban, mint amelyeket Vietnamban elkövetett, a vietnami fáj­dalmas tanulságok ellenére. S méghozzá — titokban. McGovern felszólította az amerikai kormányt, ne tit­kolózzék tovább laoszi te­vékenysége ügyében. hozza nyilvánosságra délkelet-ázsiai politikáját. Persze, titkolózásról egyre kevésbé lehet szó, mind több részlet kerül nyilvánosságra az USA laoszi akcióiról. Pél­dául McGovern is tud — ée -beszél — az amerikai légierő, az amerikai tanácsadók és a CIA növekvő tevékenységé­ről. S nem csak Laoszra nehe­zedik újra meg újra tör­vénytelen amerikai nyomás- a szomszédos Kambodzsa is kénytelen minduntalan jegy­zékben tiltakozni az USA fegyveres provokációi ellen. Gerencsér Miklós: 3. Álmában farkaskutyákkal üldözték a németek Wein- hoffer Jenőt, a Nemzeti Számonkérő Szék polgári felderítésének megyei pa­rancsnokát. Még tele volt a feje az alkohol ólomgőzével. Alig tudta felhúzni a csiz­mát püffedt lábára. A mos­dóvíz sem szabadította meg a kimerültségtől és egyre jobban gyötörte a gyanú, hogy valaki árulkodott rá a németeknél. Nem csodálko­zott volna, ha hátba veregeti vérfagyasztó kedvességgel Volkhardt, a Gestapo városi parancsnoka: „Nos, Wein­hoffer, mit tudna nekem mondani 1919-ről? Állítólag jól állt magán a vöröskato­nák egyenruháig!” Nem bírta a józanságot, roncsnak, szétszórtnak érezte magát most is, mint minden reggel. Remegő kézzel pasz- szintotta az üveglencsét jobb szeme helyére a nyirkos gö­dörbe és menekült lakószo­bájából a Nemzeti Számon­kérő Szék irodájába, az első emelet tízesbe. Faragó BA1a ki alva ti an szemekkel meredt az író­gépre, egyujjal pötyögtette a billentyűket. — Kitartás — köszönt ne­ki bosszús morgással felet­tese Ez történt kedden is. Mint a jegyzék közli, a elmúlt he­tekben az amerikaiak és a saigoni rezsim fegyveres erői többször is fegyveres provo­kációkat hajtottak végre a kambodzsai határon. Ausztriában még nem tisz­tázódott a politikai helyzet. Jonas köztársasági elnök a keddi napon megbízást adott Bruno Kreiskynek, a szocia­lista párt vezetőjének az új kormány megalakításara — de még mindig nagy kérdés, mi lesz a következő lépés? Vannak politikai megfigye­lők, akik szerint nagykoalí­ciós kormány alakul majd. a szocialisták csak a néppárttal közösen vállalják a kormány­zás felelősségét. Más megfi­gyelők szerint a szocialisták hajlandók lesznek önállóan kormányt alakítani, jóllehet az esetben az ellenzék lesz többségben a parlamentben. Ezek a politikai augurok vi- szint arra számítanak, hogy ha ebben az esetben az el­lenzék leszavazná a kisebb­ségi kormányt, a szocialis­ták új választásokat. írnak majd ki, bízva abban, hogy az eddigiek alapján már na­gyobb arányú többséget tud­nak szerezni. — Washington és London lekicsinyelni iparkodik az összeurópai biztonsági és együttműködési értekezlet célszerűségét Ezért azzal ér­Moszkva, (MTI); Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter es Egon Bahr, a bonni kancellári hi­vatal államtitkára kedden háromórás megbeszélést tar­tott a szovjet külügyminisz­tériumban. Ezzel a két fél folytatta a februárban megkezdett esz­— Bocsáss meg, erre fi­gyeltem — nyújtotta át Weinhoffemek a reggeli je­lentést Faragó. — Épp a ne­ved gépeltem alá, amikor beléptél. Egyébként szer­vusz. Weinhoffer rá se nézett helyettesére. Utálta és félt tőle. Bizonyosra vette, hogy Faragónak egyetlen komoly feladata van: őt figyelni a Gestapo megbízásábóL őt és a város többi nyilasát, a mozgalom legmegbízhatóbb helybéli harcosait, szemben a Győrött basáskodó idege­nekkel, a nagy pozíciókba kapaszkodott földönfutókkal. Ép bal szemét tágra meresz­tette, csak az üveglencse ma­radt kifejezéstelen. — Mit akarsz vélem alá­íratni?! Nem vagyok részeg! Semmi tudomásom erről a nyolc honvédtisztről! Vagy talán önhatalmúlag intéz­kedsz a hátam mögött?! Faragó a szemtelenséggel határos nyugalommal figyel­te dühöngő parancsnokát Majdnem mosolygott. — Kftlek, fölöslegesen iz­gatod magad. Volkhardt szá­zados úr egyenes kívánsága, hogy megemlékezzünk reg­geli jelentésünkben erről a bizonyos nyolc honvédtiszt­ről. Beláthatod, ok nélkül sémmi szín alatt sem kéme ilyesmit Volkhardt százados vei, hogy a konferencia egyetlen ülésszakon nem lesz képes megoldani a Kelet és Nyugat közötti összes prob­lémákat. A valasz erre az le­het, hogy váljon az összeu­rópai értekezlet az ENSZ! alapokmányával összhangban működő regionális szervezet­té. amely időszakonként ülé­sezve megtárgyalja a földré­szünk minden fontos problé­máját. így nem kell „félni” attól, hogy az összes európai ország képviselőinek közös tanácskozása, általános jelle­gű lesz, $ nem hoz konstruk­tív eredményt. Egy ilyen re­gionális szervezet egyben új. igen vonzó távlatokat hyit meg a kollektív biztonság alapjainak megteremtéséhez — mondotta a varsói rádió­nak adott nyilatkozatában Jozef Winiewicz lengyel kül­ügyminiszter-helyettes. Az Interpress hírügynök­ség Winiewicz nyilatkozatát kommentálva kiemeli: „úgy tűnik, hogy a Lengyelor­szágból érkező új hangnak meg kell gyorsítania az össz­európai biztonság és együtt­működési konferencia össze­hívásának időpontját, annyi­val is inkább, mert konti­nensünk minden országa lé­nyegében csak egy irányban, a kölcsönös megértés, a bé­ke és biztonság közös útján haladhat. Minden más út járha talán”. mecseret az erőszakról való kölcsönös lemondás kérdésé­ben. Moszkvai nyugatnémet for­rások szerint a megbeszélés az immár hagyományos mun­kalégkörben folyt. Űjabb ta­lálkozóra vagy a hét végén, vagy a jövő hét elején kerül sor. úr. Egyébként méltóztasd felhívni telefonon .. A kételkedés hangoztatá­sát nem tartotta helyénvaló­nak Weinhoffer. — Rendben van, de vala­mit ismernem kell a részle­tekről. Ki csinálta? Megint Szénásiék? — Fogalmam sincs — je­lentette ki Faragó. — Akkor is újra kell gé­pelni a jelentést — lökte az asztalra a papírlapot Wein­hoffer. — Hajnalban egy zsidó belehalt a vallatásba, két veszprémi szökött bakát meg agyonlövettem. Ezeket is írd hozzá. Minél gyorsab­ban, mert tiz óráig jelente­nem kell a méltóságos főis­pán úrnak. Elővette íróasztalából a há­rom literes demizsont, ful­dokolt a mohóságtól, úgy it­ta a savanyú bort, amelyet Écsről hoztak neki tegnap. „Méltóságos főispán úr”! — ismételte magában a titulust sötét gyűlöletteL A jövevé­nyek közül Magyarffy Gyula főispánra haragudott a leg­jobban. — Parancsolj, kész a je­lentés, ahogy kívántad — te­rítette Weinhoffer elé az új változatot Faragó. A vézna, majdnem cingár felderítő főnök hatalmas be­tűkkel firkálta névét a pa­pírra. Ivott még néhány kor­3. Azután továbbutaztam Olaszországba, Capriba. ott belemerültem az orosz új­ságok, könyvek olvasásába, éz is nagyon nyomasztóan hátott hangulatomra. Ha az állkapocsból kivett fog képes érezni, akkor bizonyá­ra ugyanolyan egyedül érez­heti magát, mint akkor én. Nagyon csodálkoztam azon a bohóchoz méltó fürgeségen, amellyel ismerőseim átugrot­tak az egyik „platformról” a másikra. Oroszországból alkalmi, szetugrasztott. megrémült forradalmárok érkeztek; dü­hösek voltak önmagukra, meg azokra, akik berángat­ták őket a „reménytelen vál­lalkozásba”. — Minden elveszett — mondták. — Mindent szétver­tek, kiirtottak, száműztek, bebörtönöztek! Sok nevetséges eset is akadt, de ezek a legkevésbé sem voltak mulatságosak. Az egyik oroszországi vendég, mégpedig egy tehetséges író. azt bizonygatta nekem, hogy én az Éjjeli menedékhely Lukájának a szerepét játszot­tam; jöttem, vigasztaló sza­vakat szóltam a fiatalsághoz, az hitt nekem és betörte a fejét, én pedig megszöktem. Egy másik erősködött, hogy engem felfalt az „iráhyza- tosság”, s „bukott ember” vagyak, aki csak azért ta­gadom a balett jelentőségét, mert az „cári”. Egyáltalán nagyon sok nevetséges osto­baság hangzott el, s gyakran úgy éreztem. Oroszországból dohos port hóz a szél. És hirtelen, mint a mesé­ben : ott termettem az oroszor­szági szociáldemokrata párt kongresszusán. Persze, hogy ünnep ez! Ds csak áz első ülésig ün­nepeltem, a „napirend” felet­ti vitáig. E viták szálajsága egyszeriben lehűtő tte lelke­sedésemet, S nem csak azért, mert éreztette, milyen élesen szakadt ketté a párt refor­mistákra és forradalmárokra — ezá már 1903 óta tudtam —■, hanem mert a reformis­ták ilyen éllenségesen vi­selkedtek Leninnel. Ez szűrő­dött és fröcskölt át beszédei­ken, mint a nagy nyomású víz az ócska tűzoltófecsken­dőből. Amit mondanak, az nem mindig fontos — de mindig tyot, a demizsont elzárta, majd indult a főispánhoz. Előzékenyen fogadta a fő­ispán személyi titkára, azon­nal a rengeteg várakozó ele sorolta. Megvetése ellenére kisebb­ségi érzéstől feszengve lépett a főispán teremnyi dolgozó- szobájába. Elbátorította a helyiség előkelősége, a bol­tozatos mennyezet patinás stukkója, a szobrászati re­meknek is beillő roppant nagy faragott íróasztal. Ma­gyarffy Gyula megtévesztően hasonlított a született nagy­urakra a falakat borító ódon olajportrék között — Méltóságos főispán úr, állok szolgálatára a reggeli jelentéssel! — sípolta az al­koholtól rekedt hangján Weinhoffer. — Pihenj — szólt unottan Magyarffy és elvette a je­lentést anélkül, hogy a pol­gári felderítés megyei pa­rancsnokára nézett volna. Mélyen sértette Weinhof- fert ez a lekezeles. Pedig hát ő tudott egyet s mást Magyarffy Gyuláról, a nem­zetvezető testvér puszipajtá­sáról. Hiába kérkedett a ki­lences sorszámú párttagsági könyvével, ez semmit nem változtatott azon, hogy sop­roni OTI-tisztviselő korában sikkasztásért indítottak elle­ne eljárást. Magyarffy Gyula ünnepé­lyes szigorral nézett rá a távolbóL — Milyen jogon merészelt a tudtomon kívül agyonlö­vetni nyolc tisztet? Magya­rázatot kérek. A felderítő parancsnok ön­kéntelenül vigyázzba mere­vedett — Alázatosan jelentem, ez az eset német bajtársaink határozott kívánságára ke­rült a jelentésbe. — Akkor is magyarázatot kérek — támaszkodott ököl­lel az asztalra a főispán. Ügy vélte Weinhoffer, szőrmentén a gúnyolódást is megengedheti magának, ha egyszer Magyarffy nem ké­pes érteni a világos beszéd­ből. — Alázatosan jelentem, semmi közelebbit nem tu­dok az akcióról, talán len­ne szíves érdeklődni a rész­letekről Volkhardt százados úrnál. Kis ideig zordan eltűnő­dött Magyarffy. — Nézze Weinhoffer, a maga munkája nem egészen kifogástalan. Pironkodom a szégyentől, hogy német baj­társaink dolgoznak helyet­tünk. Még a vak is láthatja, hogy milyen elegánsan lec­kéztettek meg bennünket. Ezt a kijelentést durva sértésként vette tudomásul Weinhoffer, hiszen — amint a vak is láthatja — az üveg­szemére célzott a főispán. Ép bal szemét dühösre hu­nyorítva hallgatta a buszá rosan járkáló Magyarffy léc kéztetését. Elegánsan, nagyvonalúan. feltételezve rólunk, hogy leg alább középfokon in teliigen sek vagyunk. Értse meg vég­re, a deffenzív munkához nem elég a gumibot. Hiába ver nekem agyon minden reggelre Öt-hat zsidót, ha közben a kommunisták kirö­högnek bennünket! .... i.'. ■. == i 1 Ilyen goromba hangot még nem használt Weinhofferrel a főispán. Hasztalan mere­vedett vigyázzba, ettől nem lett nagyobb az. önbizalma. Rekedt hangja úgy hatott, mintha valamitől kifulladt volna. — Alázatosan jelentem, nem értem... — Furcsa. Nagyon furcsa — mérte meg végre köze­lebbről is Magyarffy. — Azt hiszem, én mindent értek. Talán a szentimentalizmus áldozata, ha a vörösök bitan­golásáról van szó! Nézzé! — és a főispán az asztalán he­verő gyűrött cédulákra csa­pott, felmarkolta a három darab papírszeletet, meglo­bogtatta a felderítő parancs­nok orra előtt. —* Röpcédu­lák! Olvassa csak' Fennhan­gon! Követelem! A megdermedt Weinhoffer csaknem elejtette a papí­rokat, amikor a szövegre pil­lantott. Motyogva suttogta: — Vesszenek a fasiszta gyilkosok... Fennhangon! — rivallt rá Magyarffy. — Halál a német megszál­lókra és nyilas bérenceikre! Éljen a Szovjetunió! Éljen a béke!. .. — Na látja, Weinhoffer, ezeket a vörös röpcédulákat is a német bajtársak adták át ma reggel. Hát mit kép­zel. majd mindent a néme­tek fognak csinálni helyet­tünk? Kaparja elő ezeket a bolsikat és ajándékozzöts meg minél hamarabb az ir­hájukkal. Távozhat! — Parancsára, méltóságé« űr . . (Folytatjuk fekete tél Gromiko—Bahr találkozó ■ nvnnn

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents