Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-24 / 70. szám
. I öfáaí tWLeT-MAGYAKOItSS*» 1970. március 84. Lenin emlékmatiné a Fészek klubban Lenin születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából a magyar írók és művészek szövetségei vasárnap műsoros emlékmatinét rendeztek a Fészek művészklub előadótermében. Az ünnepi eseményen megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Óvári Miklós, az MSZMP KB osztályvezetője, s ott voltak az írószövetség és a különböző művészeti szövetségek vezetői is. Ott volt J. V. Ponomárjov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa. A rendező szervek nevében Darvas József, az Írószövetség elnöke köszöntötte az ünnepi esemény részvevőit, majd Gyurkó László író tartott nagy érdeklődéssel kísért beszédet V. I. Leninről, a világ forradalmi mozgalmának kiemelkedő alakjáról, az első munkás-paraszt állam megteremtőjéről. A beszédet követő műsorban — amelyet Várkonyi Zoltán rendezett — közreműködött Békés Rita, Cser- nus Mariann, Darvas Iván, Gábor Miklós, Huszti Péter, Mensáros László, Ronyecz Mária, Szirtes Ádám, Falvai Sándor (zongora), valamint az ifjú zenebarátok budai Juventus kamarakórusa, Csik László vezényletével. ÜLÉST TART A MEGYEI NÉPI ELLENŐRZÉSI BIZOTTSÁG. Ma, március 24- én a megyei NEB ülést tart. A bizottság megtárgyalja a közeljövőben indítandó vizsgálatok részletes programját. A TANÁCSI ÉLET HÍREI. Március 25-én, szerdán ülést tart a Kisvárdai Járási Tanács, Napirenden szerepel többek között a múlt évi tanácsi gazdálkodásról, szóló jelentés, valamint a tanácsok és a községi Hazafias Népfront- bizottságok együttműködése. — A Fehérgyarmati Járási Tanács szintén március 25-én tartja ülését, amelyen a községi tanácsok 1969. évi tevékenységéről, valamint a járás közrend és közbiztonsági helyzetéről tárgyalnak. ISKOLÁK TATAROZÁSA. A Nyíregyházi Városi Tanács művelődésügyi állandó bizottsága csütörtökön ülésezik. Beszámoló hangzik el az oktatási intézmények ez évi karbantartási és felújítási munkáinak előkészületeiről, továbbá az általános iskolákban folyó testi nevelés helyzetéről és a honvédelmi nevelés feladatainak végrehajtásáról. ' GIMNAZISTÁK BARTÖK- HANGVERSENYE. Szerdán este a TIT Zrínyi Ilona utcai helyiségében a Vasvári Pál Gimnázium növendékei a KISZ-kamarakórus és a tanárképző főiskola kamarakórusa közreműködésével hangversenyt tartanak. A műsor első felében Bartók Béla műveiből, a második részben magyar és szovjet szerzők kompozícióiból adnak elő. A Magyar szocialista Munkáspárt Szabolcs-?zatrrár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zriny . Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71, 30-03. Celexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344. Kiadja: Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Erinyi Ilona u. 8. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díl egy hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 23 059.. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György dt 5. IPeüeKs vezető: Holéezi István A NAP HÍREI ÜNNEPÉLYESEN FEJEZŐDÖTT BE a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban március 21-én délután a két pedagógusképző intézet háromnapos jubileumi tudományos ülésszaka. Az emlékműsorban fellépett a tanárképző főiskola, a tanítóképző intézet és a két gyakorlóiskola egyesített énekkara. Hammel József felv. Ünnepélyesen átadták a lenini páncélautó mását A közelgő Lenin-centena- rium alkalmából — a Magyar Honvédelmi Szövetség és a Magyar Úttörők Szövetségének kérésére — a Budapesti Jármű Ktsz és a Cser pel Autógyár fiataljai, szocialista brigádtagjai ered ejti dokumentumok alapján társadalmi munkában elkészítették annak a páncélautónak hiteles mását, amelyről a világ első proletárállamának megalapítója, V, I. Lenin 1917-ben elmondotta az emlékezetes áprilisi téziseket. A páncélgépkocsi ünnepélyes átadására vasárnap délelőtt került sor Csepelen. A páncélgépkocsiba szerelt rövidhullámú rádió adó-vevő készülők segítségével kapcsolatot létesítettek Lenin szülővárosával. Uljanovszkkal annak emlékére, hogy 51 esztendővel ezelőtt ugyancsak Csepelről váltott üzenetet március 22-én Kun Béla és a Moszkvában tartózkodó Lenin. A páncélautó a napokban országjáró körútra indul. JUTALOMÜDÜLÉS KÜLFÖLDÖN. A Vas- és Fémipari Ktsz a munkában élenjáró dolgozóinak külföldi jutalomüdüléseket szervez. . A közelmúltban hárman a lipcsei vásáron jártak, míg májusban ketten a Szovjetunióba, Kijevbe utaznak, nyáron pedig egy ktsz-tag Lengyel- országban üdülhet. PARASZTFESTÖ KIÁLLÍTÁSA VAJÁN. A járási pedagógiai nap keretében 26-án délután Vaján, a Vay Ádám Múzeumban Győri Elek parasztfestő műveiből kiállítást rendeznek. A megnyitót Győri Sándor tanár tartja. ARANYÉRMES SZAVALÓ. Vasárnap , tartották Miskolcon két megye, Szabolcs és Borsod szakrnlinkáskepző intézeti fiataljainak szavalóversenyét. Az 57 induló közül Fábián Tibor, a 110. számú Szakmunkásképző Intézet tanulója aranyérmet nyert és így bekerült az országos döntőbe. TAVASZI MUNKÁK. A dögéi II. Rákóczi Termelő- szövetkezet tagjai befejezték a 80 holdas gyümölcsösük metszését, és előkészítették csiráztatáshoz a 250 hold területre szükséges vetőburgonyát. TSZ-KLUB. Közel egymillió forint beruházással üzemi étkezőt, fürdőt építtetett a mándoki Üj Élet Tsz. AZ épület teljesebb kihasználása érdekében úgy határoztak, hogy egy klubszobát is berendeznek. ÚTKORSZERŰSÍTÉS MÁTÉSZALKÁN. Szilárdburkolatot kap Mátészalkán a Bercsényi utca Az 530 ezer forintos munkát még ez év első felében elvégzi a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat Nyugdíjban a fővadász Ünnepség volt szombaton délután Kemecsén. az állami gazdaságban. A gazdaság 72 éves fővadászát, Dankó Andrást, a munkásmozgalom régi harcosát búcsúztatták nyugalomba vonulása alkalmából. Dankó Andrásnak Vincze József, a Nyíregyházi Járási Tanács VB elnöke nyújtotta át az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetést, a Munkaérdemrend arany fokozatát. Megjelent az ünnepségen Alexa László, az MSZMP nyíregyházi járási bizottságának első titkára is. A nyugalomba vonuló fővadász most is teljes egészségnek örvend. Munkahelyét nem hagyja ott végleg, hanem mint nyugdíjas továbbra is bejár a gazdaságba. HÁROMSZÁZAN A MEZŐGAZDASÁGÉRT. A kisvárdai járásban a (télen 210- en növényvédelmi szakmun- kás-tanfolyamot. 90-en pedig gyümölcstermesztő szaktanfolyamot végeztek — írja Vincze Péter tudósítónk. A FIATALOK MEGBECSÜLÉSE. A nyíregyházi Dózsa Termelőszövetkezetben a munkában, magatartásban példamutató fiatalokat jutalomkirándulásokra, üdülésre küldik. Múlt évi munkája eredményeként a téli hónapokban is több fiatal tsz-tag vett részt budapesti kiránduláson. PROGRAM 1916. március 24, kedd GABOR NAPJA A Nap kél: 5 óra 41 perckor, nyugszik: 18 óra 02 perckor. A Hold kél: 19 óra 54 perckor, nyugszik: 5 óra 54 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890. március 24-én született Varga Gyula András altábornagy, az orosz polgárháború hőse, a nemzetközi és a magyar munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa. Az osztrák—magyar hadsereg tisztjeként az első világháború idején orosz hadifogságba kerül, és ott megismerkedik a szocializmus tanításásaival. A hadifoglyok között fáradhatatlan felvilágosító munkát végez. A cári kormány forradalmi tevékenységéért 1916- ban letartóztatja; odesszai börtönéből az 1917-es februári forradalom szabadítja ki. A polgárháború idején hadifoglyokból álló internacionalista csapatokat szervez, és fegyveresen harcol az intervenciós bandák ellen. 1919-ben a cnagyaror- szági proletárdiktatúra megsegítése érdekében Ukrajnában létrehozott nemzetközi vörös hadseregparancsnokság helyettes vezetője, s a hadsereg hadműveleti törzsének főnöke, majd 1920-ban a doni és az uráli területeken garázdálkodó ellenforradalmi bandák felszámolásával megbízott vörös csapatok parancsnoka. A polgárháború befejezése után a szovjet hadsereg központi múzeumában dolgozik. A felszabadulás után hazatér, és mint a magyar hadsereg nyugalmazott altábornagya, hadtörténetírói tevékenységet folytatott, 1959-ben bekövetkezett haláláig. Eső, zivatar Var ható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, a reggeli órákban néhány helyen ködös idő. Elsősorban nyugaton többfelé esővel, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Kossuth rádió 8,20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 8,39: Muszorgszkij: A szorocsinci vásár. Háromfelvonásos opera. — 10,05: Műszeres ellenőrzés — üzembiztonság. — 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Két versenymű. — 12,20: KI nyer ma? — 12,30: Melódiakoktél. —' 13,45: Uj Georglkon. A jövö növényorvosai. — 14,00: A húsvéti tojások. Mesejáték. Móra Ferenc meséjéből (ism.) — 14,36: Ifjú kommunisták Budapestért. — 15,09: Rádióiskola. — 16,05: Anna Germán olasz dalokat énekel, 16,18: A Szmolnij folyosói. Csapó György műsora (ism.) — 17,20: Lemezek közt válogatva... Otto Klemperer, Pierre Monteux és Szigeti József felvételeiből. — 18,00: Mi közöm hozzá? — 18,28: Könnyűzenei híradó. — 19,25: A Szabó család. — 19,55: Zenés est négy tételben. — 21,03: Kilátó. A rádió kulturális világhlradőja. — 23.20: Esti hangverseny a 22-es stúdióban. — 23,20: Nyári Károly népi zenekara játszik. — 0,10: Két Palestrina kórusmű. Petőfi rádió 8,05: Vivaldi-művek. — 8.S9: Táncdalok. — 9,10: Kíváncsiak klubja (ism.) — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,45: Fenyő László versei. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13,03: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. — 13,20: Bruno Prevdi operafelvételeiből. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: Földes Andor zongorázik. — 18,42: Iparágak, melyeket a tudomány teremtett. — 19,10: Jó estét, gyerekek! — 19,20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beethoven összes zongorás triói — I. — Kb. 21,00: Az 1969-es sopoti dalfesztivál. — Kb. 21,30; Gondolatok filmekről. Bán Róbert írása. Kb. 21,45: Verbunkosok, népdalok. — 22,20: Nomád -népek vándorlása napkelettől napnyugtáig. — 22,30: Részletek Szirmai Albert operettjeiből.. — 23,15: Schönberg-művek. Nyíregyházi rádió 13,00—19,00 : Észak-tiszántúli krónika. — Orosz dalok. — Ipari üzemekből jelentjük. — Ritkán hallott dallamok. Televízió 9.UU: lskola-tv. Környezetismeret (ált. isk. 1—2. oszt.) Készülődés a felszabadulás ünnepére. — 9,20: Huszonöt év (A szocializmus építésének útján). A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. — 9.55: Történelem (ált. isk. 7. oszt.) „Ki* sértet járja be Európát”. — 11,55. Számtan—mértan (ált. isk. 7. oszt.) Fordított arányosság. — 14,00: Környezetismeret (ism.) — 14,55: Történelem (ism.) — 16,00: Filmesztétika (középisk. U. oszt.) Filmbemutató az 1970. március 31-1 adáshoz. — 16,40: Számtan— mértan (ism.) — 17,58: Hírek. — 18,05: Hamis recept, avagy: mit szólsz hozzá, tizentúli? — 18,35: Est: mese. — 18.45: Család és társadalom. Kovács János lakása. — 19.05: Leonard Bernstein a muzsikáról. Jazz a koncertteremben. — 20.W): Tv-hiradó. -r 20,25: Don Quijotte, vagy Don Quijotte? Tv-játék. — 21,50: Tv- híradó — 2. kiadás. — 22,10: Jégkorong-világbajnokság: Csehszlovákia—Svédország mérkőzés közvetítése, felvételről. Bratislavai tv 9.40: Lenin Lengyelországban. Szovjet—lengyel film (ism.) — 11,30: Tv-hiradó. — 15,00: Sióvan Bratislava—Sparta Praha I. labdarúgó-mérkőzés. — 16,55: Hírek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Csehszlovákia—Svédország jégkorong VB. — 22,00: Tv-híradó. — 22,20: Krónika. Román tv 17,60: Gyermekek világa, — 17,30: Gazdasági ankét. — 18,20: Mit kell tudni az emberről? — 18,45: Lear király. Shakespeare tragédiája. — 21,00: Jégkorong VB: Csehszlovákia—Svédország közvetítése Stockholmból. A nyíregyházi mozik műsora KJStTOV MOZI: JAPÄN feless« Olása film. » Előadások kezdete: 4, negyed 7, és fél 9 órakor. Telefon: 12-61. BÉKE MOZI: HOSSZÚ AZ. ÚT. GIBRALTÁRIG Francia film Előadások kezdete: fél S, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: DORELLIK jön: Olasz film Előadások kezdete: 4, t és 8 irakotMÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MOZIJA: CÉLPONT: A HID Jugoszláv film Előadások kezdete fel 6 és fél , 8 órakor. LOTTÓNYEREMÉNY. A lottó 12. heti kemeesei számsorsolásán az EL 973 826 számú szelvénnyel 4-es találatot ért el tulajdonosa. A több mint 40 ezer forint nyereményre jogosító előfizetéses szelvényt a nyíregyházi OTP fiók hozta forgalomba. A nyertes személye még ismeretlen. 82 GEBINES. A megye területén jelenleg 82 kisipari szövetkezeti szakember dolgozik önelszámoló, ún. gebi- nes rendszerben. Ezek a szövetkezeti tagok — javarészt fodrász és fényképész szakmákban — olyan községekben dolgoznak, ahol önálló részleg felállítása nem volna gazdaságos. A múlt évi termelési értékük mintegy 2 millió forint körül volt. fi Legfelsőbb Bíróság súlyosbította az mfézkeriö rendőrök elleni erőszak elkövetőinek büntetését TOVÁBB TART A VERSENY. Az általános iskolai tanulók szaktárgyi versenyeit március 25-én folytatják Nyíregyházán. Ezen a napon magyar nyelvből, élővilágból és földrajzból adnak számot felkészültségükről a járási versenyeken legjobbnak bizonyult tanulók. HÜTŐTÁROLÓ HÁZILAG. A venesellői Szabadság Termelőszövetkezetben megkezdték a 100 vagonos hűtőtároló építését. A közel 5 és fél millió forintos beruházással készülő’ új létesítményt a tsz saját építőbrigádja építi. A SZAKTUDOMÁNYOK ÉS A FILOZÓFIA. Dr Szabó Gábor, a Pártfőiskola tanára tart" előadást Nyíregyházán, a TIT . Bessenyei klubjában március 27-én, délután fél ötkor. „A fizika filozófiai problémái’’ címmel. A Legfelsőbb Bíróság több alkalommal állást foglalt amellett, hogy a kötelességüket teljesítő rendőrök fokozott büntetőjogi védelme elengedhetetlen feltétele a közbiztonság és a közrend megőrzésének. .Ennek szellemében hozott határozatot legutóbb abban az ügyben, amellyel törvényességi óvás folytán foglalkozott Az ügy „főszereplői” Hamza Ottó és Balogh Béla nyírábrányi lakosok egy alkalommal a helyi italboltban szórakoztak, maid — meglehetősen illuminál- tan — többek társaságában együtt távoztak 'Az utcán azonban folytatták a kocsmai eszmecserét: hangoskodtak, veszekedtek egymással. Egy rendőr szakaszvezető és két önkéntes rendőr igazolásra szólította fal a botrányokozókat és öt társukat. Hamza és Balogh ismételt felszólításra sem igazolta magat. mire az intézkedő rendőr közölte velük, hogy előállítja őket. Hamza és Balogh erre nekitámadt a rendőrnek és földre akarták teperni. A rendőr kénytelen volt gumibotját használni ellenük. Hámza és Balogh •egy közeli kerítés karóival fegyverezte föl magát, s így rontott neki a szakaszvezetőnek és az önkéntes rendőröknek. A támadókhoz csatlakozott személyek is hangoskodtak. fenyegetően léptek fel, s a rendőrök csak hosszabb dulakodás után tudták megfékezni a garázdákat. Az alsófokú bíróság a vádlottakat hivatalos személy ellen csoportosan, fölfegyverkezve elkövetett erőszak miatt ítélték el, Hamza Ottót másfél évi. Balogh Bélát pedig nyolchónapi szabadságvesztésre. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálata után a kiszabott büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhének találta és Hamza Ottó büntetését két és félévi. Balogh Béláét pedig egy év és két- hónapi szabadságvesztésre emelte fel. AMATÖRFILMES TALÁL- KOZÖ ÉS FOTOKIÁLLlTAS. Felszabadulásunk 25. évfordulóját és Kisvárda várossá nyilvánítását ünnepelve a 111. számú Szakmunkásképző Intézetben április 2-án Kisvárdán tartják a megyei szakmunkásképző-intézetek amatőrfilmeseinek találkozóját és fotókiállítását. NEVELÉS ÉS KÖNYV. Gulyás Emilné dr., a megyei tanács vb elnökhelyettese nyitja meg az V. nevelésügyi kongresszus és a III. könyvtári konferencia Nevelés és könyv című anyagának vitáját ma délelőtt fél tizenegykor a IV. számú általános iskolában. A vitát a pedagógus-szakszervezet, a tanárképző főiskola, a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya és a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata rendezi.