Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-22 / 69. szám

? ot&e (TK.fT-M A 8 Y AftOTtSSt Kai 19?ö. március 25. Nyolc esztendővel ezelőtt egy jobboldali nyugatnémet lap fényképet közöl az NDK és az NSZK kormányfőjének találkozójáról. A fotó mon­tázs volt, az újság az április elsejei dátumot viselte... Az áprilisi tréfából azóta márciusi valóság lett Erfurt­ban. Sőt, minden bizonnyal folytatás következik Kassel- ben is. ügy hiszem, mindnyá­jan joggal viszolygunk kicsit a dagályos jelzőktől, és va­sárnap ugyancsak kockázatos egy csütörtöki eseményről ki­jelenteni, hogy az történelmi volt. Ezúttal kivételt tehe­tünk: a pillanatok, amelyek­nek a tévéközvetítés jóvoltá­ból magunk is szemtanúi le­hettünk, valóban új elemet jelentenek a háború utáni Eu­rópa viharos történetében Emlékszem a fényképre. A brandenburgi kapu épületé­ben mutatták be az NDK ha­tárvédelmi szervei egy rög­tönzött sajtóértekezleten. Ak­kortájt készült a felvétel, amikor az az ügyes és vicces áprilisi montázs. A berlini államhatárok biztosítása után vastag fehér vonal jelezte az atléphetetlen demarkációs vo­nalakat. Brandt, az akkori nyugat-berlini kormányzó fő­polgármester úgy állt ott a határnál, a „frontvárosba” lá­togató amerikai elnök olda­lán, hogy cipőjének orrahe- gye szinte érintette a fehérre meszelt vonalat. Csütörtökön — megfelelő jogi keretek kö­zött — első ízben átlépte a Német Demokratikus Köztár­saság határát, immár kancel­lárként, sok mindent megta­gadva ezzel országa és saját politikai múltjából. Addig azonban nem jutott el, hogy valóban radikálisan szakított volna az adenaueri politikai csődtömeg súlyos te­hertételével. Már pedig nehéz lenne dicséretben részesíteni valakit azért, hogy a realitá­soknak néhány százalékkal nagyobb részét ismeri el, ami­kor a valóban előremutató tárgyalások kiinduló pontja nem lehet más, mint a reali­tások teljes elismerése. Ezért nem lehetett eleve túl sokat várni az erfurti ta­lálkozótól. Része lett azonban egy fontos tárgyalási három­szögnek, amely Moszkvában, Varsóban és a két nemet ál­lam viszonylatában folyik. A kérdés tehát adott, s a nyu­gatnémet politikán múlik, mi­lyen új tartalommal tudja megtölteni a szocialista orszá­gokkal megkezdett tanácsko­zássorozatot. Igen jelentős eseménvek zajlottak a héten Délkelet- Ázsiában A kambodzsai ál­lamcsíny számos részlete vál­tozatlanul tisztázatlan. Azt azonban máris megállapíthat­tuk, hogy reakciós fordulat történt — az amerikaiak bá­báskodásával Erre vall az is, hogy miközben Szihanuk herceg teljes államfői proto­kollal megérkezett Pekingbe, s a repülőtéren a francia és brit diplomaták is köszöntöt­ték — Washington már elis­merte az új rezsimet. Egy jobboldali fordulat a harmadik világ bármelyik or­szágában, önmagában is ve­szélyeket, problémákat vet fel. Kambodzsa esetében még sokkalta bonyolultabb a helyzet. Véleményem szerint komoly eshetőség van rá, hogy a vietnami háború egy álta­lános indokínai válsággá szé­lesedjék ki. A semleges Kam­bodzsa és a formailag egysé­ges, de valójában kettéosztott Laosz bizonyos mértékben stabilizáló tényezőként hatott ebben a térségben. Az el­múlt hónapokban az Egyesült Államok részéről tudatos ak­ció kezdődött Délkelet-Azsia politikai képletének átalakítá­sára. Dél-Vietnamban ugyan — a Nixon-kormányra nehe­zedő katonai és politikai te­her miatt — folytatták a las­sú deeszkalációt, am Laosz- ban és Kambodzsában táma­dásba lendültek. Laoszban az amerikaiak se­gélycsapatai előrenyomultak a stratégiailag fontos Kőedény­síkságon, amikor pedig a Pa- tet Lao népi erői ellentáma­dásba lendültek a korábbi GORKI/: LENINRŐL IS. Gyakran felfedeztem ben­ne. hogy büszke Oroszor­szágra, az oroszokra, az orosz művészetre Ezt a tu­lajdonságát — Leninről lé­vén szó — néha különösen idegennek, valósággal naiv­nak éreztem, később azonban megtanultam, hogy ebben a munkásnép iránti, mélyen el­rejtett szeretet csengett visz- sza. Capriban, amikor azt fi­gyelte, milyen óvatosan bo­gozzák szét a halászok a cá­pák által széttépett és ösz- szekuszált hálókat, megálla­pította' — A mieink fürgébben dolgoznak Amikor pedig kijelentet­tem, hogy én ebben kételke­dem, nem minden nehezte­lés nélkül mondta: — Hm, hm, nem felejti el maga Oroszországot, amíg itt él, ezen a földkupacon. Gyesznyickij-Sztojev me­sélte, hogy egyszer Svédor­szágban egy vagonban uta­zott Leninnel, s egy Dürer­ről szóló német monográfiát nézegetett. A mellettük ülő németek megkérdezték, miféle könyv az. Majd kiderüli, hogy so­hasem hallottak nagy festő­művészükről. Lenin ettől szinte fellelkesült, és kétszer is büszkén mondta Gyesz- nyickijnek: — A saját embereiket sem ismerik, mi pedig is­merjük. Egy este, Moszkvában. Peskova lakásán Lenin, ami­kor Beethoven szonátáit hallgatta Issay Dobrowen előadásában, így szólt: — Nem ismerek szebbet a/ Appassionatá-nál, minden­nap szívesen végighall­gatnám. Lenyűgöző, föl­döntúli ittwrtt). Mindig büsz­kén, talán naív büszke­séggel gondolom: milyen r nrTull n a k ‘ alkotni az emberek! És hunyorítva elmosolyo­dott, majd szomorúan hoz­zátette : — De nem hallgathatok gyakran zenét, hat az ide­geimre, ilyenkor szeretnék kedves butaságokat mondani és megsimogatní azoknak az embereknek a fejét, akik a szennyes pokolban élve ilyen szépségeket tudnak alkotni. Pedig ma senkinek a fejét nem szabad megcirógatni mert leharapnak az ember kezét, hanem ütni kell a fe­jeket, irgalmatlanul ütni, holott mi eszmeileg ellen­iünk minden emberellenes erőszakot. Hm, hm, pokolian nehéz a mi dolgunk! 1921. augusztus 9-én. mar majdnem betegen, nagyon fáradtan ezt írta nekem: Alekszej Makszimovics! Atküldtem levelét Kame- nyevnek. Annyira faradt va­gyok, hogy semmihez sincs erőm, ön viszont vért köp, és nem utazik él! Igazán mondom, ez lelkiismeretlen­ség és ésszerűtlen dolog. Európában egy jó szanató­riumban majd kezelik is, és háromszor annyit dolgozhat. Bizony bizony. — Nálunk pedig se gyógykezelés, se munka — csak kapkodás. Hiábavaló kapkodás. Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskod- jék. Az ön Leninje. Több niint egy évig lenyű göző csökönyösséggel köve­telte, hogy utazzam el Orosz­országból, és én csodálkoz­tam: ez az ember, akit tel­jesen elborít a munka, ho­gyan emlékezhet arra, hogy valaki, valahol beteg, és szüksége van pihenésre? A fentebb idézett levélhez hasonlókat bizonyára tucatjá­val írt különböző embereknek Elmondottam már, milyen rendkívüli kapcsolat fűzte az elvtársakhoz, s milyen mélyre ható figyelmet tanúsított irán­tuk. szinte kitalálta életüknek még a legapróbb kellemetlen­ségeit is. Ebben az érzésben azonban sohasem fedeztem fel azt a bizonyos haszonleső gondol­kodást, amelyet olykor az okos gazda tanúsít becsületes és ügyes munkásai iránt. Nem, ez igazán az őszinte elvtárs szívből fakadó figyel­messége volt, az egyenlő em­berek egymás iránti szere te-« te. Tudom, hogy nem tehe­tünk egyenlőségjelet Lenin és pártjának még legkiemelke­dőbb emberéi közé sem, ő azonban mintha nem tudta volna ezt, vagy inkább nem akarta tudni. Ha vitatkozott, éles hangon beszélt, könyör­telenül kinevette, sőt, néha maróan kigúnyolta az embe­reket —* ez mind igaz. De hányszor megtörtént, hogy az előző napon kipellen­gérezett és „megrótt” embe­rekről szólva, hangjából egé­szen tisztán kicsendült, mi­lyen őszintén tiszteli ezeknek az embereknek a tehetségét, és erkölcsi állhatatosságát, az 1918—1921-es évek pokoli kö­rülményei között végzett szí­vós és nehéz munkájukat, amikor a világ minden or­szágának és pártjának kémei vették őket körül, s az or­szág háborúban lesoványodott testén gennyes daganatokként duzzadtak az összeesküvések. Pihenés nélkül dolgoztuk, ke­veset és silányát ettek, állan­dó nyugtalanságban éltek. 1 (Folytatjuk) Prágában parafáitok a csehszlovák—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Az aláírás után Jan Marko csehszlovák (jobbról) és Andrej Gro- mikö szovjet külügyminiszter kicseréli az aláírt okmányokat, (Kelet-Magyarörszág telefotó) Gerencsér Miklós: TeU eleiéi 17. Mire leért. Faragó es Weinhof fér felig már el is fáradtak. Közéjük nyomako- dott ellenállhatatlan súlyá­val, hátraszorította őket és verekedni kezdett. Egyetlen ütéssel a betonpadlóra verte Piriti Józsefet, majd Pásztor Tibort. A gumibot kemény zuhanásaitól víz spriccelt a pártszolgálatosok fekete egyenruhájából, egyetlen rongykupacnak látszott a két nyilas. Faragó meg azt az örömét is elfelejtette, hogy De­meter főhadnagy nagylelkűen megvédte Weinhoff er rossz­májú célozgatásával szem­ben. Döbbentre dermedve nézte a fekete rongykupacot rugdaló őrmestert. Göthös ember benyomá­sát keltette Gerhard Prinz, a Gestapo őrnagya, aki ráadá­sul a jelentéktelenségét is kihangsúlyozta zsugorodott tartásával. Horpadt mellén lötyögő ráncokba gyúródottá zubbony, s egy bő redő alatt húzódtak meg a kitünteté­sek szalagjai. Elsőnek fejez­te be a vacsorát szerény tartózkodással hallgatott, míg a többiek javában lak- mároztak. Valósággal nagyúrinak ha­tott a jelenség: a főispáni dolgozószoba pasztellsárga boltívei alatt pontosan a fényűző arabeszkekkel teli bokharai szőnyeg középén öt férfi ülte körbe a cseresz­nyefa kerek asztalt. Kényel­mesen elfértek a korongóriás körül, ami különösen Ed­mund Volkhardtnak. a puha századosnak vált előnyére, de Szöllősy Jenő helyettes miniszterelnöknek is jólesett elterpeszkednie nehézkes tag­jaival. Zűrzavaros, kövér ar­ca, amelyet még inkább átte­kinthetetlenné tett a sötét bőr és a rengeteg ripaCs, ki­fényesedett a jóllakottságtól. Túl a pohárköszöntőkön és mindenféle ünnepélyeskedé- sen abba a szakaszába érké­zéit a vacsora, amikor kö­vetkezett a szivar, a fogpisz- kálás. az adoma. Ügy vélte Magyarffy Gyula főispán, * házigazda, hogy neki illik valami érdekes történettel szórakoztatnia a társaságot. — Nem tudom, hallották-e az urak. Budapesten járőr­ben volt két talpraesett párt­szolgálatos testvér és igazol­tattak egy honvéd hadna­gyot. Kemény felszólításuk- »« ijedten g belső ««bébe nyúlt a tiszt és felmutatta igazolványát. Azonnal főbe­lőtték. Ugyanis a honvéd hadnagy — szovjet ezredes volt. Zavarában az ellenkező zsebébe nyúlt, nem oda, ahol a magyar tiszti igazolványát tartotta. Magyarffy próbált példát mutatni a nevetésben, de a rozoga Szöllősy nem hajlott a derűre, mert rosszul értett németül, a Gestapo tisztjei­ből pedig hiányzott a humor­érzék. Gerhard Prinz őrnagy rácáfolva látszólagos jelen­téktelenségére. eléggé tapin­tatlan megjegyzést fűzött a történethez: — Tréfának elég komikus. Valójában még az orosz hír­szerzők sem lehetnek annyi­ra buták, hogy maguknál hordozzák az ellenség háta mögött ezredesi igazolvá­nyukat. De ha ennek ellené­re mégis találtunk egy ilyen ritka ezredest, nem a leg­szakszerűbb eljárás azonnal főbelőni. A társaság ötödik tagja­ként Szénási József Gestapo- főhadnagy ült Volkhardt és Magyarffy között. Protokoll szerint ő számított a legke­vésbé, valójában fontosabb volt, mint akár a míniszter- tereínök-helyettea. Szerepét egyik se becsülte alá, de most, hogy részt vehetett a fejesek zártkörű vacsoráján, beosztása különös nyomaté- kot kapott. Magyarffy rosszul sikerült anekdotája után Szálasi he­lyettese próbált segíteni a feszengő hangulaton. Makói patikus korában, amikor még Naszluhác Jenőnek hívták, gyakorlottan tereferélt a kis­polgári társaságban, most azonban Szöllősy Jenő mi­niszterelnök-helyettes lété­re. zavartan bajlódott a ki­fejezésekkel. — Legyen ez a nap a na­gyobb elszántság kezdete... Arra kérem 's főispán urat, aki egyúttal Dunántúl had­műveleti kormánybiztosa, hogy ne ismerjen lehetet­lent. .. Épp olyan aktív baj- társiassággal segítse Prinz őrnagy úr munkáját, mint ahogy Volkhardt százados urat támogatta — Önként köszönnék 1c tisztségemről, ha bármily cse­kély okot adnék a csalódás­ra — hajtotta le tisztelettu­dóan a fejét a főispán. A németek tartózkodón hallgattak. Mivel komorság­gal fenyegetett a szótlanság, Szöllősy Jenő iparkodott megőrizni az őröm látszatát. — Hungarista hazánk sor­sa végre kezd jóra fordulni. Ezekben a napokban válto­zik ellenkezőjére a hadműve­letek iránya Taktikai vissza­vonulások helyett stratégiai offenzívák következnek. Ilyen helyzetben különösen indes* költ megőrizni a közvetlen hátország tökéletes rendjét. Volkhardt gondterhelt bó- lintását csak a képzelőerő vélhette helyeslésnek. Ellen­tétben Szöllősy—Naszluhác optimizmusával, ő inkább a borúlátásra érzett hajlamot, hiszen ez a búcsúvacsora annyit jelentett, hogy jó száz kilométerrel nyugatabbra kellett hurcolkodni a közel­gő front elől. — Ha átmenetileg el is Szakadok az Önök szívélyes környezetétől — fordult a főispánhoz — bajtársi érzel­meinkben továbbra is közel maradunk egymáshoz. Remé­lem, Prinz őrnagy úr rövid időn belül az enyéimhez ha­sonló kellemes tapasztalato­kat szerez ebben a városban. — Ügy legyen! — fény lett ki a nevetéstől Szöllősy Je­nő ripacsos arca. Poharát üdvözlésre emelte. Magyarffy Gyula főispán is magasba tartotta a borospo­harat. — Engedjék meg az urak, hogy idézzem a kőbe vésett szavakat: a kötelesség előbb­re való, mint az élet. Nekem ez az ige az imádságom (Folytatjuk) helyzet visszaállítására, az Egyesült Államok bevetette B—52-es bombázóit. A kam­bodzsai puccs célja is nyil­vánvaló: politikailag elszige­telni a dél-vietnami szabad­ságharcosokat, s nehezíteni bizonyos katonai műveletei­ket. Amerikai szenátorok a minap aggodalmukat fejezték ki, hogy Laosz második Vi­etnammá válhat. Francia la­pok attól óvnak, hogy Kam­bodzsa második Laosszá vál­jék, a kör bezárult: szinte kitapinthatók egy súlyos in­dokínai krízis körvonalai. (Az új kambodzsai kormány ugyan semlegességét hangsú­lyozza és „személyi változás­ra” igyekszik mérsékelni Szi- hanuk eltávolításának jelen­tőségét. A hatalomátvétel kö­rülményei, valamint az eltelt rövid idő alatt bekövetkezett események egyelőre mást mu­tatnak.) A távoli kitérő után ismét visszakanyarodnék földré­szünkhöz. Inkább csak jelez­ni tudom azokat a bonyodal­makat, amelyek Dél-Európá- ban szinte egész hosszában megmutatkoznak. Zűrzavaros a ciprusi helyzet: a Makari- osz érsek elleni merénylet után meggyilkolták Georgad- zisz volt belügyminisztert. Mi­vel őt tartották a merénylet egyik kivitelezőjének, — a leggyakrabban hangzó felte­vés ek szert#rt»najáfc társai for­dították rá á fegyvert. A je­le* ,arrl MtaÉBBb lm* M­athéni junta hideg vagy me­leg puccsot kíván Cipruson, és a három világrész találko­zójánál fekvő szigetországot a NATO-hoz kívánja kötni. Közben Törökországban he­ves parlamenti csaták zajlot­tak Demirel miniszterelnök és jobboldali ellenzéke között, Olaszországnak pedig válto­zatlanul nincs kormánya... Nern hiszem, hogy lett vol­na a héten újságolvasó, aki eseménytelenségre panasz­kodhatnék. A jelek szerint a tavaszi pezsgés a világpoliti­kában is folytatódik: a nem­zetközi fejleményekben nem várható húsvéti vakáció— Réti Ervin HÉTFŐ. Fóck Jenő gazdasági tárgyalásokra Moszkvába utazik, Koszigin levele Nixonhoz a laoszi hely­zetről. KEDD. Választások Finnországban SZERDA: Jobboldali államcsíny Kambodzsában, angol— amerikai vétó az ENSZ-ben a rhodesiai rezsim érdekében. CSÜTÖRTÖK: Stoph—Brandt találkozó Erfurtban PÉNTEK: Beszámoló az NDK, illetve az NSZK miniszter- tanácsán, Ulbricht beszéde, Fanfani helyett Ru­mor próbálkozik Rómában. SZOMBAT: Feszültség Cipruson Áprilisi tréfából márciusi valóság

Next

/
Thumbnails
Contents