Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-28 / 50. szám

T9TB. február 38, SBLET-ÄiAeYARORSZA« Értékes tanácsok Cipőgyári bizonyság Lehet jobban is dobozni — változatlan köriUmények között egyik járási tanács YB-ELNÖKÜNKTÖL hallot­ta egy egész tsz-közgyűlés, csaknem hatszáz ember a kö­vetkezőket : „Könnyebb ma kalácsot adni, mint tanácsot.” Ez egy egész falusi világ megváltozását jelzi, példázza, hiszen jól ismert, hogy régen ez éppen fordítva volt, mert tanáccsal igen, de kaláccsal nem látták el az embert. Kö­zös gazdaságaink zöme, a tsz-parasztság eljutott odáig, hogy dicsér, örül, kifejezésre juttatja elismerését a vezetők iránt. És nem érdemtelenül. De ez már így szokott lenni. Ha jól megy sorunk, dicsér­jük a vezetőket, ha rosszul áll a széna, szidjuk. Ez utóbbit alig lehetett hallani az 1969-es esztendőt zárótsz- közgyűléseken. Olyan bensőséges, jő lég­kör uralkodott, amely igazi aranyfedezete lehet a továb­bi sikereknek is. Persze mint minden újjáformált közmondásnál, így az emlí­tettnél is valami sántít. Igaz, milyen tanácsot lehet adni annak a tsz-vezetésnek, ame­lyik fürdőt, öltözőt biztosított a tsz-tagságnak, ahol 100 fo­rintot ér ma már egy ledol­gozott munkanap, s ország­világ ismeri elitburgonya- termesztési sikereiket? Mit lehet ott tanácsot adni az öregek megbecsülésével kap­csolatban, ahol filmet készí­tettek a tsz-nyugdíjasok, já­radékosok életéről, s derült az egész közgyűlés, mely előtt levetítették? Kétségte­len, nem könnyű ma a ta­nácsadás tsz-eink részére. Nemcsak azért, mert növeke­dett az önállóságuk, na­gyobb a felelősségük, mélyült a demokrácia légköre, s ha valaki szakavatottan akar mégis egyben, s másban a se­gítségükre lenni, akkor ala­posan fel kell készülnie. ELSŐSORBAN AZÉRT NE­HÉZ, mert ez megkövetelne, hogy a tanácsadók ott élje­nek, együtt alakítsák ki a kö­zös terveket, elképzeléseket stb. De, bog}- mégsem ne­héz, éppen ezek a közgyűlé­sek, ezek hangulata, a sok­sok jav aslat észrevétel tanú­sítja. És ha a vezetők jól odafigyeltek arra, amit a tsz-parasztok, fiatalok, idő­sek. nők elmondtál!, álékor sok tanácsot kaptak. Móricz, megyénk nagy rea­lista írója mondta, okos ez a nép, gyors a paraszti észjá­rás, s mindig a dolgok ele­venjére tapint. Csak táplál­kozni kell belőle. Ez a gon­dolat jutott eszembe, amikor az egyik idős asszony felszó­lalását hallgattuk a zárszám­adó közgyűlésen. „Tíz évvel ezelőtt kezdtük el a lakásun­kat építeni. Még nincs befe­jezve. így vagyunk a fez­ünkkel is, ami tíz évvel ez­előtt alakult. Ez sincs befe­jezve. Építenünk kell to­vább, de közmegelégedésre”. Egy másik helyen, öreg szatmári parasztember állt fel es arra emlékezett, mi­lyen sok jószág járt valami­kor a portákról a legelőre., S hozzáfűzte: A tehenek a szá­jukon keresztül tejelnek. És ebből érthetett mindenki. Igen, ő azt mondta, hogy a háztáji részére is biztosítsák a takarmányt. De ezeken a mo % ani zárszámadó közgyű­léseken egy új szemléletet is megfigyelhettünk. Azt, meny­nyire kibővült a termelőszö­vetkezet hatósugara az egész falura, lakosságára, a gazdál­kodástól kezdve egészen a kulturális ügyekig. Nem, a nőtanács, sem a tanács ülé­sén vagy a fogadóórán tette szóvá az öreg paraszt Pálro- hán, hogy a fiatalok nevelé­sével baj van, hanem a köz­gyűlésen. S miért? Meri lát- ta, hogy ott van a falu csak­nem minden vezetője. OKOS, MEGFONTOLT GAZDÁLKODÁSRA intette a fez vezetőit G. Lajosné, s mintha csak a jövőre való gondolásra hívta volna fel a figyelmüket, amikor így szólt: „Aki bőkezű akar len­ni, annak bizonyos, időszak­ban szűkmarkúnak kell len­nie.” S hozzáfűzte, hogy va­lamikor nagyon félt a fez­től, de az idő meggyőzte, s „látom, hogy a munkánk után megkapjuk a sápot”. Először esett szó közgyűlése­ken a tsz törzsgárdatagjai- nak a megbecsüléséről. Sok tanácsot kaptak a tsz vezetői. Egyik helyen javasolták: azok, akik teljesítik a KM) munkanapot, s tíz éven át bizonyították hűségüket, csök­kentsék a háztáji fuvarkölt­ségét. Okos javaslatok hang­zottak el a háztáji, a szarvas- marha- és sertéshizlalás fel­lendítésére. a melléküzem- ágak létesítésére, a kooperá­cióra más vállalatokkal, s ezekből kicsendült á közös­ségért érzett felelősség. Iga­zán tapasztalni lehetett: ez a parasztság más már mint' a régi, otthon érzi magát a termelőszövetkezetben. Ök adnak tanácsokat, de ők azok is, akik e tanácsokat szorgalmas munkával megva­lósítják. Ebből lesz nagyobb a kalács, a ji. * edelem. A LEGMÉGHATÓBB IN­TELMÉT a 78 esztendős öz­vegy Nagy Péternétől hallot­tuk a pátrohai közgyűlésen. Leírta rigmusba faragott mondandóját, s remegő hang­gal olvasta fel: „Úgy kell rr» élned, hogy az emberek hol­tod után is emlegessenek. De ne úgy kerüljön szájukra a szó, volt egyszer egy semmi- revaló. Úgy kell ma élned, csöpp tetteidben is példát leljenek. Ha így élsz, ha el­rúg a világ, sokan fognak emlékezni rád. Még akkor is, ha sírod már bedőlt, azt mondják rólad: nyugtassa a föld.” Áhítattal mondta, s áhítat­tal hallgatták. Intelem volt ez, valamennyiünk számára. Meg a harmadik negyed­év után sem állt úgy a Sza­bolcs Cipőgyár, hogy jó éves eredményt lehetett volna várni. Most elkészült a mér­leg. s ez 2 millió forint nye­reséget mutatott ki, ami — figyelembe véve a gyár kö­rülményeit — nem rossz. Ha nem nézzük a kétmil­liós nyereséget, akkor is el kell mondani: sok minden megváltozott a cipőgyárban, főként a második fél évben. És ez több. mint a számsze­rű nyereség. Kiút a bizanytalansásból 1968-ban még 4 millió dotációt, tavaly már csak kettőt kaptak. Év elején hir­telen — miként a bútoripar­ban — megingott a nagyke­reskedelmi piac, bizonytalan­ná váltak az eladások. Már 1963. decemberében sem tud­tak elég munkát adni a dol­gozóknak; s így volt ez 1969. elején is. Tény. hogy az első negyedév milliós veszteségei mutatott, amit » már a fel év­ben 200 ezresre csökkentet­tek. Mi kellétt ahhoz, hogy az eredmények még tovább is javuljanak? A gyárban intézkedési ter­vet készítettek, amit végre is hajtottak. . Először is 'meg kellett vál­toztatni a gyár viszonyát a piaccal. A nagykereskedelem helyett áruházakkal' és kis­kereskedelmi .■ vállalatokkal kerültek kapcsolatba., Vál­toztatni kellett a termékek arányán is: á gyártmányok döntő többsége azóta a kor­szerű, ragasztott talpú cipő. (Ez 77 százalék. keresztül- varrott már csak exportra megy). Átszervezést hajtottak vég­re az egész gyárban, ötven- nel csökkentették az admi­nisztratív létszámot, s a fel­szabaduló munkaerőt a ter­melésbe irányították. Egysze­rűsítették az irányítást is. Júliusra tervezték az új mechanikus futószalag beál­lítását, de a Schön-gép — amely a két műszak alatt 40 ember munkáját látja el, — késett. így csak az új eszten­dőben indulhatott a szalag. Az eredeti terveknek megfe­lelően mégis bevezették fél évkor a rövidített munkahe­tet, de a műszaki tervek meghiúsulása miatt ez a ke­resetek csökkenését eredmé­nyezte. Csökkenő kereset mellett is sikerült sokat javítani á munkafegyelmen; Ez össze­függ . a kollektív teljesít­ménybérezés , bevezetésével, ami jobban ösztönzi a dol­gozókat a minőségi munká­ra, mint az előző megoldás. Sóikat tettek ebben , az ügy­ben a társadalmi szervek is: megértettek a dolgozókkal, hogy fegyelmezett munka nélkül nem érhét el jó eredményeket a gyár, nem növekedhet a munkások ke­resete. Nagyot léptek előre a gé­pesítésben. Kezdődött ez a szabászatban, aztán házilag megoldották a cipősarok elő- regyártást, végezetül, meg­kezdte a munkát a futósza­lag is. Tavaly 1 millió 688 ezer forintot költöttek gé­pekre. s ez az. idén feltétle­nül meghozza, az eredményt. (S már az idén további lé­pést, a tűződei futószalag beállítását tervezik). A futószalag beállításával ugrásszerűen megnőtt a gyár napi termelése.. Korábban -a két műszak alatt 800 pár ci­pőt, tudtak előállítani, — most 1400-at! Ez óriási kü­lönbség, s' gyakorlatilag azt jelenti, hogy korábban 1,2 perc alatt . tudott-: a gyár. . ki­bocsátani egy pár új cipőit. most 0,7 perc szükséges eh­hez. Ez a fél perc nyereség időben nem sok. forintban viszont milliókat hozhat ...hogy keresse a vásárló Feltételes módban Irtuk, s ■ nem véletlenül . A gyár termelése' Ugyanis sok mindentől függ. Például attól, hogyan sikerül az alapanyagok megvásárlása.“ Tavaly anyagilag ösztönöz­ték, jó vásárlásokra a be­szerzőket, de ök sem varázs­lók: országosan nincsen elég bőr, s ami van. minőségileg az is gyakran kifogásolható. Függ attól is, hogyan tud­ja eladni a gyár termékeit. Az eddiginél lényegesen ha­tásosabb. s nagyobb arányú propagandára van szükség ahhoz, hogy a vásárló való­ban. keresse, tehát ismerje is meg a Szabolcs márkájú cipőt. A jó bornak is kell cégér, s a gyár modelljei — erről meggyőződtünk, — iga­zán felveszik a versenyt di­vatosságban akármelyik ma­gyar cipőgyáréval. Csak meg kell ezeket ismertetni. Jó úton van a cipőgyár, de további fejlődése feltét­lenül függ attól is, hogyan tudják stabilizálni mostam eredményeiket, hogyan képe­sek -kiaknázni a gazdasági életben elért sikereket. Ma­gyarán ez azt jelenti, hogy a gazdálkodáshoz szükséges termelési háttér megvan, most szinte döntő a piaci munka. Esély és újabb ötletek S hogy niiért döntő? A ta­valyi nyereség' lény"gében a dotációt jelenti. Ha nem kaptak volna támogatást, a szaldójuk nullára jönne ki. Az idén nem kértek dotáci­ót. tehát kizárólag saját munkájukkal érhetnek el nyereséget. Ez különösen ak­kor tűnik merésznek, ha visszapergetjük a filmet: ta­valy a gyár vezetői a nehéz­ségekért elsősorban az ob­jektív körülményeket okol­ták. Volt benne némi igazuk, de azóta a körülmények nem változtak, hanem a. gyár változott! Az ő munkájuk. S ezzel lényegében azt is bi­zonyították, hogy ilyen kö­rülmények között is lehet eredményesen munkálkodni. Ha dotáció nem is lesz az idén, a gyár most mégis na­gyobb eredményeket érhet ed,, mint korábban, bármikor, az esély megvan rá. Követ­kezetes' munkával, további ötletekkel és a szervezés javításával ezt az .esélyt ki lehet,, s ki is kell használni. Kun István \ árosfejlesztési ankét Mátészalkán Mátészalkán az igazi vá­rosi kép kialakításához na­gyon sok még a tennivaló. A városi rangra emeléssel to­vább növekedtek a lakásgon­dok, kevés a kiépített utca, járda, parkfelület, nem kielé­gítő az ipari és kereskedelmi szolgáltatás. Hogyan lehetne társadalmi összefogással is meggyorsítani Mátészalka vá­ros és Nagyecsed, Csenger nagyközségek fejlesztését? Ezt vitatták meg a Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett működő településfej­lesztési és községpolitikai társadalmi bizottság szerve­zésében rendezett , ankéíon pénteken a párt, áilánii, tár­sadalmi, gazdasági, Szolgálta­tói, kereskedelmi, tervezői es kivitelezői vállalatok képvi­selői. A város és nagyközségek vezetői azt kérték a jelenlévő szervek képviselőitől: lakások építésével, nélkülözhető fo­rintjaik, építési és egyéb anyagiak átengedésével, tár­sadalmi munkával segítsék elő, hogy a rendelkezésükre álló, viszonylag szűk fejlesz­tési alapokból minél több lé­tesítmény épüljön. Különösen megvan a lehetőség a városi pártbizottság kezdeményezé­sének megvalósításara, amelynek lényege, hogy a felszabadulás jubileuma tisz­teletére: tegyék széppé a vá­rost A jelenlévők ígérték, hogy lehetőségeik szerint hozzájárulnák a város fej­lesztésének meggyorsításához. -A tejipari vállalat dolgozói felajánlották, hogy reszt vesz­nek a tavaszi fásításban. A KISZ-fiatalok védnökséget vállaltak a parkok, ligeteit felett. Farkas Kálmán Kis falu — nagy ház Minden érv állt! A fehérgyarmati járás egyik kis köz­ségében, ahogy a még csak papíron lévő építkezést indokot» táh: a régi kultárház életveszélyes, a tilalmi tábla lehetetlen­né teszi, hogy bárki emberfia betegye a lábát. A község hajlandó több éves községiejlesztesi alapjai raáldozni, „nyögni" a nagy beruházást, mert sokan tudjak mar ebben a faluban, hogy kultárházat építeni nem gazdaságos ugyan, de igen szükséges. És el akarják kezdeni, bár tudjak, hogy a község pénze az alapok lerakásához is kevés. Senki nem biztatta őket a járásnál, a megyénél, mégis — ki nem mondva arra számítanak — majd csak addig kilincselnek, amíg kapnak egy Sírt az egyik szemem, ne­vetett a másik, amikor ol­vastam, hogy fel van tálal­va immár a szárított halász­lé is, és a jó magyar kony­hánál! e messze földöm mél­tán nevezetes produkciója ízléses műanyag tasakban — a háziasszonyok igaz örö­mére — rövidesen forgalom­ba kerül. Az előzetes jelen­tések úgy szólnak, hogy a Szárított halászlé nem holmi halvány epigonja a hagyo­mányos halászlének, hanem teljes értékű, ízre, színre, szagra egyaránt azonos hatá­sú vetélytársa. Hogy ez az örvendetes hír nem kora­szülött áprilisi tréfa csupán, nem is utópia s még kevés­bé agyrém, azt a televízió ide vonatkozó riportja is iga­zolta. én azonban .már ezt megelőzően is készséggel el­hittem, hogy a halászlépor, ha forró vízbe öntik, esz­ményi halászlét eredményez. Meg abban sem kételkedem, hogy a porból létesült ha­lászlében jókora haldarabok fognak úszkálni, hogy mi­ként lehetséges ez. nem az én dolgom töprengeni rajta Mindannyian porból lettünk — mint az köztudomású —% miért ne lehetne a hal iá pórból? Tahi László: HALÁSZLÉ Nevet tehát az egyik sze­mem, mert örvendék. hogy a technikai civilizációnak oly fényes korszakában élhetek, amelyben a szárított lé im­máron nem képtelenség, ha­nem vacsora. Ám sír a má­sik szemem, mert ha íze a pontynak, zamata a hagymá­nak s az édes-nemes szegedi paprikának el nem is vész a halászlé poritásának során, valami mégis menthetetlenül veszendőbe, megy: a valódi, a tősgyökeres halászlé illúzi­ója, vagyis azoknak az as­szociációknak az összessége, melyek a kisipari halászlé élvezetének kíséretében az emberben felmerültek. Nem gyomor, s nem emésztőned­vek ügye ez, a veszteséget kedélyén, hangulatán mérhe­ti a fogyasztó. (A régimódi halászlét ettük, a száritottat fogyasztani fogjuk). A por­ból készült gőzölgő halászlé fölé hajolva már nem a sző­lőé Tisza hömpölygő hullá­mait, nem is a napszítta ha­lászlegényeket s még csak nem is egészségtől duzzadó, jókedvű s a tűzhely mellett serénykedő asszonyokat fo­gok látni, hanem a retor- ták és lombikok hatalmas rendszerét, futószalagon ára­dó műanyag tasakokat és végül TEFU-autokait, melyek a ládákban tárolt halászlét az ország minden részébe si­etve elviszik. A szárított ha­lászlé mint vacsora, persze mind ennek ellenére is ízle­tes, praktikus és olcsó lesz. De a szárított halászlé mint halászlé, mégsem lesz az igazi. Számomra legalábbis nem. De hát td állította, hogy ez az új típusú ételféleség — nem sértő szándékkal mondom így, de nevezzük nevén a gyereket —, szó­val. hogy ez a szárított ha­lászlé a magamfajta konzer­vatív ínyencek számára ké­szül? Senkt Azok számára készül elsősorban, akik: vagy azért, mért fiatalok. vagy azért, mert bér nem fiata­lok. de korszerűen gondol­koznak a táplálkozás szent ügyeiben is, lelkesen fogad­ják és örömmel élvezik a technika és a vegyipar min­den vívmányát. Fájdalom, nem tartozom közéjük: a fejlődést ugyan ' megelégedés­sel veszem tudomásul, de közben elillant illúziókat jelen esetben a halászlé po- ézisét keserűn reklamálom. Nagy szerencse, hogy a ge­nerációk váltják egymást, s a technika fejlődéséből min­den nemzedék csak korláto­zott mértékben részesülhet. Tessék csak elképzelni, hogy mit szólna Krúdy Gyula, ha még élne. és szárított halász­lével vendégelné meg őt az óbudai kocsmáros? És tessék csak elképzelni, hogy mit szólnék én, ha megérném azt az időt. amikor majd a szárított halászlé mellé kon­zervdobozban teszik le a ci­gányzenét, valamint azt a kis üvegfiolát, amelynek tar­talmát felszippantva a dol­gozót ugyanaz a fajta kelle­mes bizsergés fogja el, mint amilyent azelőtt érzett, ha rámosolygott egy kökénysze­mű csalfa jány. kis anyagi támogatást El kell marasztalnunk őket ezért? Beszeljük le ezt a kis falut és a hasonló elképzeléseket melengetőket az ilyen vállalkozásokról? Nem elsősorban lebeszélni, megtorpan tani akarjuk a kezdeményezőket hanem elgondolkoztatni. A dön­tést a fajura bízni. Felelőtlen közömbösség lenne osztozni a lelkesedésben, pontosabban a kivitelezésnek ezt a nagy terhet rovó és nem gazdaságos formáját feltétlenül támogatni. Mi ugyanis a gya­korlat? A megyében több tucat művelődési otthon épült a« utóbbi tizenöt-húsz év során, de csak néhányuk tölti be va­lóban hivatását. Nagy részük hodallyá, vagy legjobb esetben a falu díszévé vált. De nem luxus ez, amikor a sok millió fo­rint, amit az óriás építkezések felemésztettek, másként és hasznosabban szolgálhatná a művelődés ügyét, amiért felál­dozták? Szokatlan talán a nézőpont, de érdemes kipróbálni: a régebbi „minden faluban nagy kultürház” gyakorlat helyett megfordítani a dolgot. Nem helyben építkezni, különösen a kisebb községeknek, hanem egy közeli nagyobb községbe, járási székhelyre utaztatni a közönségét. Ez jo időpont meg­választásával, jó szervezesse! nem biztos hogy mindig ke» nyelmeden. De mindenképpen olcsóbb, praktikusabb megol­dás A kisebb falvak inkább otthonos kis klubokat létesítse­nek, — amit helyi erőből is meg tudnak csinálni. De ne akar­ják a színházat, hangversenytermet, mozit — a kulturkombi- nátot erőszakolni, önmagában — kihasználás, függetlení­tett népművelő nélkül holt befektetés, teher, ami visszaüt később, rossz hangulatot szül és nem lendíti előbbre a mű­velődés ügyéi­PÁLL GÉZA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents