Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-03 / 28. szám
f. mSLET-M« GYABönSZ A<3 1970. feb'rulr 5 A NAP HÍREI Vasárnap a bábosok bemutatójával kezdődött meg Nyíregyházán a felszabadulási művészeti szemle városi fordulója. Képünk a Megyei Művelődési Központ bábosait ábrázolja a paraván mögött. Hammel József felv. Emlékezés az első szabadságmatinéra felsőoktatási küldöttség UTAZOTT MOSZKVÁBA. „V. I. Lenin és a kommunizmus építésének problémái” címmel február 3— és 5 között egyetemközi tudományos konferenciát rendez a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem. A magyar felsőoktatási intézmények képviseletében hétfőn délelőtt küldöttség utazott a szovjet fővárosban sorra kerülő tanácskozásokra. MOZITÁRLAT. Űj kezdeményezésként képzőművészeti kiállításokat rendeznek és tárlatokkal kapcsolatos filmeket vetítenek a kecskeméti városi moziban vasárnap délelőttönként. Bodor Jenő, a Bács-Kiskun Megyei Tanács VB művelődési osztályának vezetője nyitotta meg vasárnap az immár harmadik mozitárlatot, Bálványos Huba budapesti grafikusművész első vidéki kiállítását. A művész, aki a Képzőművészeti Főiskola adjunktusa, húsz litográfiáját mutatja be. A „25 ÉV TÖRTÉNETE” című szellemi vetélkedő körzeti döntőjét a vásárosnamé nyi járásban február 3-án Mátyuson tartják. Itt Lónya, Mátyus, Tiszakerecseny és Tiszaadony fiataljai versenyeznek a járási döntőbe jutásért. TÉMA A FARSANG. A Megyei Művelődési Központ ifjúsági klubja következő, február 3-i foglalkozásának címe Farsangi népszokások. A vetélkedő mottója: ki ismer több népszokást, ugyanakkor előírás, hogy a versenyzők csak népi jelmezt viselhetnek. GYERMEKRAJZ-KIÁLLÍ- TÁS nyílik február 3-án az 5-ös számú általános iskolában, Nyíregyházán, ahol a korábban kiirt pályázat eredményeit is kihirdetik. A tárlatot Farkas György, az Országos Pedagógiai Intézet vizuális-nevelési tanszékének vezetője nyitja meg. MÁSODSZOR NYITOTTÁK MEG megyénkben az általános iskolai pedagógiai heteket. A február 2-i ( megnyitót Biró László, a városi tanács vb. elnöke tartotta, majd Kaimán György a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetője tartott előadást „Iskolareformunk végrehajtása a jövő szolgálatában” címmel. TELEVÍZIÓT AZ ISKOLÁNAK. Két televíziót kapott a nyírtassi iskola a helyi ÁFÉSZ-től és a termelőszövetkezettől. A két készüléket január 30-án adták át. Óbudán még dörögtek az ágyúk és áthallatszott Pestre a fegyverek ropogása, amikor a párt hívó szavára nagyszerű művészek egy csoportja a szellem ajándékait Vitte el a háborútól meggyötört, a szolgaságból éppen csak felszabadult népnek. Vasárnap délelőtt erre az eseményre, az 1945. január végi első szabadságmatinéra emlékeztek az abban részvevő művészek és lelkes közönségük, amely — fiatal utánpótlással is kiegészítve — zsúfolásig megtöltötte a Nemzeti Színház — az akkori Magyar Színház — nézőterét. Részt vett a felújításon Kállai Gyula, az MSZMtP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Ácséi György és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Óvári Miklós, a Központi Bizottság tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, valamint a főváros társadalmi életének sok ismert személyisége. Ott volt Sz. Sz. Szatucsin, a szovjet nagykövetség tanácsosa. V. K. Gvozd altábornagy, katonai attasé, B. P. Miroljubov vezérőrnagy és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának több tábornoka és magas rangú tisztje. A műsort — mint egykor — Várkonyl Zoltán vezette be. A Himnusz elhangzása után, mint 25 évvel ezelőtt, most is Kállai Gyula szólt a közönséghez. Az ünnepi beszéd után gyorsan peregtek a felszabadulás utáni első, 25 év távlatában is megrendítöen szép művészi műsor számai. Pásztor János Petőfitől a Kutyák és a farkasok dalát, Gobbi Hilda Ady: a Hadak útja című költeményét sza- volta, majd a Vándor Kórus lépett a közönség elé. Major Tamás Arany János: A walesi bárdok című költeményének előadásával zengette meg a lelkek húrjait, majd Ungár Imre művészi zongorajátéka fejezte be a műsort. A 25 év előtti fiatal hallgatók nevében Kazimir Károly a Színházművészeti Szövetség főtitkára köszöntötte a művészeket. RÉNYI ALFRÉD kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár, az MTA Matematikai Kutató Intézet igazgatója súlyos betegség után, életének 49. évében vasárnap elhunyt. A SZÜLÖK AKADÉMlA- J A következő előadására február 4-én délután 17 órakor kerül sor a Benkő bokori altalános iskolában. L. Nagy László pszichológus „A család szerepe az ifjúságra ható nevelő tényezők között’’ címmel tart előadást. SZOLGÁLTATÁSOK HELYBEN. Nyíregyhaza két lakásszövetkezeteben, a „Stadionban” es a j,Vécsey”-ben szolgáltatórészleg, működik, amely helyben vállalja és végzi el az asztalos, a kőműves, gáz-, víz-, villanyszerelési és üveges munkákat. TÍZ NÉGYES EDDIG. Jól kezdődött az év a szerencse- játék kedvelőinek. ■ Megyénkben az első 5 héten 10 db lottó 4-es és 2 db totó nagynyeremény talált gazdára. Nyereményként, 660 ezer 500 Ft-ot fizetett ki az OTP. . VETÉLKEDŐ A KLUBBAN. A Fegyveres Erők Klubjának ifjúsági klubja február 4-én vidám vetélkedő estet tart. A versengést Kujbus György, a KISZ megyei bizottságának munkatársa vezeti. Vonatszerencsétienség száz halottal Argentínában (Kelet-Magyarország telefotól Súlyos vasúti szerencsi: tien- ség történt vasárnap éjjel Buenos Airestől mintegy 40 kilométerre. A nyílt pályán, viszonylag távol minden lakott településtől és vasúti állomástól, a Tucuman városából Buenos Airesbe tartó „La Mixta” elnevezésű expresszvonat belerohant egy hazatérő kirándulókkal zsúfolt szerelvénybe. Hétfőn hajnalban kiadott hivatalos jelentés a halottak számát 10ö-ra, a sebesültekét mintegy 200-ra teszi. Az első beszámolók még úgy tudták, hogy a halottak és sebesültek száma eléri az 500-at is. A mentési munkálatokat nagyban megnehezítette, hogy a katasztrófáról csak későn kaphattak értesülést a hatóságok. A segíteni igyekvők közül elsőként azok az autósok érték a színhelyre, akik a vasúttól nem messze fekvő autósztrádán hajtottak a íő város felé. Szemtanúk elbeszélték, nogy a pánik óriási volt. Az egyre sűrűbbe váló éjszakai sötétség mind az önkéntes mind a hivatásos mentők számára majdnem lehetetlenr tetes a pastes, tájékozódás *Folynak a mentési rrm nkálatok. P H O <; K A M »970. február 3» kedd BALÁZS NAPJA A Nap kei: 7 óra 09 perckor, ay úgy zik: 16 óra 48 perckor. A Hold leél: 5 óra 20 perckor, nyugszik 12 óra 45 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1870. február 3-ún született Budapesten a magyar pzínművészet. nagy egyénisége, Hegedűs Gyula. Tizenkilenc éves volt, amikor vidéki színészként elkezdte pályáját, vállalva annak minden nehézségét. Aztán beiratkozott a Színiakadémiára: l.Cfit-bcn ismét vidékre szerződött. 3894-től Kolozsvárott játszott, 1896-tól a Vígszínház tagja lett. 1906 elején a Színiakadémiára, majd a Zeneakadémia játékmesteri tanszékére hívták meg. 1914-ben a Magyar Színházban, a következő évadban a Nemzeti Színházban játszott. 1916-ban ismét a Vígszínházhoz szerződött; 1917-ben a Budapesti Színész Szövetség elnökévé választották. 1926-ban újból megvált a Vígszínháztól; hosszabb ideig csak vendégszereplésekre vállalkozott, majd a Magyar Színházhoz szerződött. Élete utolsó éveiben (1931 őszén halt meg) ismét a Vígszínház tagja volt. Sok tekintetben úttörő a magyar színjátszó Lan. A színpadi naturalizmusnak a könnyed mozgásban és természetes beszédben megnyilatkozó. változatát, mindazt. amit ,,vígszínházi stílusnak” szoktak nevezni, Ditrói Mór. Hegedűs Gyula és Varsányi Irén teremtették meg. A Vígszínház kezdeti műsorának könnyű fajsúlyú bohózatai a hagyományos színjátszó stílustól eltérően, pergő beszédet, közvetlen játékot és kötetlen, természetes mozgást követeltek; Hegedűs Gyula ennek a stílusnak rövid idő alatt mesterévé vált, mintegy megihletve a hazai kortárs szerzőket, akik ezután színdarabjaikat a vígszinházi nagy ke • 3sre (Hegedűs-Varsányi) építették. Iáink nyomában. (Ism.) — 12,24: A Parsifal három bemutatója. — 13,03: Zenekari muzsika. 14,00: Randevú kettőtől hatig. . . 18,10: Fiatalok hullámhosszán. — 19,40: Vállaljuk a kockázatot? 20,25: Üj könyvek. (Ism.) 20,28: Táncdalok. - 20,40: A MÁV Szimfonikusok hangversenye, - 21,40: Ady Endre élete és kelté szete. IV. rész. (Ism.) — 22,00: a hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 22,20: Lakatos Ferenc népi zenekara játszik. — 23,15: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából Nyíregyházi radio 18,00—19,00: A nap krónikája — Ray Conniff együttese játszik. — Kockázatvállalás. — Munkásportré. — Szárnyaló dallamok. Televízió 9,00: Iskola-tv. Környezeti rét. (Ált. isk. 4. oszt.) — Fizika. (Ált. isk. 6. oszt.) Számtan-mértan. (Alt. isk oszt.) — 14,00: Környezetisiü (Ism.) — 14,55: Fizika. (Ism.) - 16,40: Számtan-mértan. (Ism). — 17,58: Hírek. — 18,05: öntudat és piac. Riportműsor. — 18,55: Esti mese. — 19,10: Közvetítés a Budapesti Harisnyagyárból. — 19,30: Zsoldért Vietnamban. A Tv kis- íilmje. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Puccini: Bohémélet, Operafilm — 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 19,30: 1970. VB-tudósítás a Magas Tátrából. — 19,35: A sztálingrádi csata 5. r f Szovjet dokumentumfilm. — 20,05: Nyolc másodperc és elég — vetélkedő sorozat. — 20,30: Gyilkosság megrendelésre — angol bűnügyi film. — 21,30: Kísérlet kettőnek. — 22,30: Tv-híradó. Román tv Felhős idő Várható Időjárás ma estig: erősen, felhős, párás, ködös idő, sok helyen újabb havazással. Mérsékelt, kedden napközben időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla, mínusz öt fok között. Kossuth rádió 18,00: Gyermekvilág. — 18,30: Gazdasági adás a vasúti szállításról. — 19,20: Autóvezetőknek. — 19,30: Atomenergiáról. — 20,00: Intervíziós-adás. — 20,30: Orson Welles. — 22,10: Teleglobusz. — 22,30: Konceriműsor fehérbenfeketében. A nyíregyházi mozik műsora 8,20: Balettzene. — 9,00: Harsán a kürtszó! (Ism.) — 9,35: Népdalok. — 10,05: Magyarország felfedezése. Részlet Kodolányi János: Baranyai utazás című müvéből. — 10,25: Romantikus zongoraművek. — il.Oü: Iskolará- dló. — 11,35: Csajkovszkij operáiból. — 12,30: Melódiakoktél. — 13,45: Tprvénykönyv. — 14,01: Kóruspódiúm. — 14,11: Grant kapitány gyermekei. Rádiójáték I. rész. ^ IS.'IO: Verbühkos muzsika. — 15,25: Rádióiskola. — 16,05' Sugár Rezső: II. vonósnégyes. — 16,20: Az élő népdal. — 16.30: Verdi baritonáriák. — 17,05: Ázsia munkásmozgalma VII. — 17.20: Beethoven-művek. — 17,45: Munka után. Hangos újság. — 18,10: Könnyűzenei híradó. — 18,40: Lemezmúzeum. Gáspár Cas- sado gordonkázik. — 19,25: A Szabó család. ~ 39,55: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből. — 20,40: Kozmosz. Tudományos Magazin. — 21,08: Páholyból. Beszámolók, tudósitá sok a Könnyű Múzsa otthonából. — 22,20: Gyermekvilág. —■ 23,20: Nóták. — 0.10: Wantía Landowska Bach-műveket csembalózik. Petőfi rádió 8,05: Tánczene. — 8,45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9,00: Kamarazene. — 11,46: Gyógyvizek keletkezése. — 12,01: NépdaKJtCDY MOZI: SZERESSÉTEK ODOR EMÍLIÁT Színes magyar film Előadások kezdete; 4, negyed 7 és fél 9 órakor. Telefon: 12—61. BEKE MOZI: A CROSSBOW-AKCIÓ Szélesvásznú amerikai film. Ifj úsági előadás; NORMANDIA NYEMAN Magyarul beszélő szovjet film Előadások kezdete: íéi S. fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: A NAGY KORALLZÁTONY Színéé belga film Előadások kezdete: 4. 6 és 8 ~>rakor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MOZIJA: DZSAMILLA SZERELME Színes, szovjet film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. NEMZETKÖZI TAPASZTALATCSERE kezdődik február 3-án délelőtt tíz órakor a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban. A háromnapos ankéton magyar és szovjet mezőgazdasági szakemberek vesznek részt. A programban többek között A K. Szfircov, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselete szerviz- szolgálat vezetőjének előadása, valamint I. A. Zverjev, a volgográdi traktorgyár szakértőjének ismertetője szerepel. HAZAJÖTTEK. Három év alatt közel háromezerrel csökkent a nyíregyházi járásból eljáró dolgozók száma. Míg 1967-ben 6700-an kerestek munkát a megyén kívül, addig számuk 1970- ben négyezerre csökkent. JAPÁN FILM bemutatásával kezdi februári programját a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház filmklubja. Február 5-én vetítik Kabayashi japán rendező díjnyertes filmjét, amelynek címe: Kwaidan. HÍVATLAN LÁTOGATÓ. Besurrant tiszalöki lakásokba Lakatos Gusztávné 20 éves helybeli lakos és ruhaneműket lopott. A nyíregyházi megyei bíróság jogerősen hat hónap szabadságvesztésre büntette. AZ ELSŐK ÜZLETI ÜGYBEN. Nyíregyháza első két külföldi vendége 1970-bea üzleti ügyben utazott megyénkbe. Január 6-án látogatott a városba Cude Eiving Norvégiából, aki a Nyírbátori Növényolajipari Vállalattal tárgyalt, míg a második, Nadj Dragutin jugoszláv külkereskedő volt. A Magya: szociaiiat-a OdunK^párfc Szaboics-Szatmár megye! tíízott- ?ága és a megye! tanács napilap!» Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi nona u. 3 Telefon: 16-70. 16-71. 86-63. Telexszám^ megyében 344. megyén kívül 67 344. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkladű Vállalat. Zrínyi Dona u. S. Tel.: SO-05. 'felelős feladó: Farkas Pál rerlesztí a Magyar Posta tálőűzetés) :iij egy nőnapra: 20 forint. Slöűzethetc a neiy> poeta- rivatalofená) és kézbesítőknél indexszám: 23 Óba. kéziratokat nem irzunb ose^ 4» nem »dunk vissza NYIHSEG1 NYOMDA Dózsa György út S. Felelős vezető: Hoiéctrf Jecväe