Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-24 / 46. szám

9. oldal KELET-MAGYARORSZÁO 1970. február H Külpolitikai összefoglaló |í TASZSZ-kommentár a svájci gép katasztrófájáról 01 Nagyköveti konferencia Golda Meirnél ló; i\DK—NSZK tárgyalások A nemzetközi közvéleményt továbbra is élénken foglal­koztatja a Tel Aviv felé tar­tott svájci utasszállító gép katasztrófája. A szomorú ügy körül nagyon sok a tisztázat­lan elem, egyelőre csak äny- nyi bizonyos, hogy a tragédia tovább élezte az amúgy is rob­banásokkal terhes közel-kele­ti helyzetet. Mint ismeretes, izraeli részről azt állítják, hogy a tragédia arab szabo­tázs következtében történt, ezt azonban még svájci hiva­talos álláspont sem erősítette meg. A svájci szövetségi kor­mány minisztertanácson fog­lalkozott az üggyel. Az ezzel kapcsolatos közlemény is úgy fogalmaz, hogy a kabinet a szükséges lépésekről akkor hoz határozatot, ha kiderül, hogy „valóban szabotázscse­lekmény okozta a gép vesz­tét.” A szövetségi hatóságok öt- ven főnyi szakértőkből álló vizsgáló bizottságot bíztak meg a nyomozással. Ennek vezetője, dr. Kurt Lier kije­lentette a sajtó képviselőinek, hogy pillanatnyilag nem lehet határozottan megállapítani a szabotázst. Jó néhány, a sajtókonferen­cián megjelent újságíró való­színűleg nem fogadta kitörő örömmel dr. Lier tárgyilagos­ságra törekvő nyilatkozatát. A nyugati sajtó egyértelműen kész ténynek veszi a szabo­tázs tényét — nyilvánvaló po­litikai okokból. A felszított arabellenes tömeghangulat­ra jellemző, hogy ' Párizsban az egyiptomi, Becsben a liba­noni légitársaság irodájának ablakait kővel betörték. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség kommentárban foglal­kozik a svájci gép tragédiájá­val és az azzal kapcsolatos nyugati politikával. A TASZSZ kommentátora rámutat, hogy a nyugati fővárosokban min­dent elkövetnek az arabelle­nes hisztéria szítására, pedig a .Palesztinái Felszabadítási Front elhatárolta magát a Swissair-ügytől. A szovjet hírügynökség hamisítvány­nak nevezi azt az állítólagos közleményt, amelyre — am- mani keltezéssel — egyes nyugati lapok hivatkoznak. Természetesen Izrael is igyekszik valamiféle tőkét kovácsolni a svájci gép tragé­diájából. Golda Meir minisz­terelnök-asszony hivatalában konferenciát rendezett az Iz­raellel légi kapcsolatot tartó országok nagyköveteinek és ezen „közös intézkedéseket” követelt „a polgári légi közle­kedés elleni arab terrorista támadások” miatt. Újabb, ezúttal technikai lé­pés hozta közelebb az NDK— NSZK kormányfői találkozót: bonni részről. Sahm osztály­vezető, berlini részről pedig Schuessler, a minisztertaná­csi hivatal helyettes vezetője telefonbeszélgetes során sze­mélyes találkozóban állapod­tak meg. Honecker, az NSZEP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, egy berlini beszédében ismét kifejtette: a közelgő államközi tárgyalásoknak csak abban az esetben van értelmük, ha az NDK és az NSZK között egyenjogú jogi kapcsolatok jönnek létra Lapzártakor Ammanból je­lentette az MTI: A jordániai kormány belügyminisztere, Raszul Kedlani benyújtotta lemondását Husszein király­nak. A király a lemondást elfogadta. Husszein Jordániái király Musza Abu Raghebet, a köz­ségi ügyek miniszterét ne­vezte ki a lemondott bel­ügyminiszter utódjává. Külpolitikai széljcq yzet: Pompidou „felfedezi" Amerikát Pekingi helyzetkép Moszkva, (TASZSZ); A pekingi „munkásstadion­ban” az utóbbi időben tö- meggitűléseket rendéinek fel­nőttek és iskolás gyermekek részvételével: Sem a kínai sajtó, sem a pekingi rádió nem közöl semmit ezekről a gyűlésekről. A napokban a pekingi utcákon az alábbi feliratok jelentek meg: „Megtisztítjuk sorainkat min­den szennytől!” „Le az ult­rát aló! daliakkal!” „Míndha Iáiig védelmezzük Mao el­nököt és Csou En-laj mi­niszterelnököt!” Olyan falra­gaszok jelentek meg, ame lyeken az olvasható, hogy a Csou En-laj miniszterelnök ellen fellépő „osztályellensé­get és ellenforradalmárokat meg fogják semmisíteni.” Pekingben megerősített ka­tonai járőrök cirkálnak. Az utcákon igazoltatnak és a feltételezések szerint azokat a fiatalembereket fogják el, akiket falusi körzetekbe irá­nyítottak és akik „jogtala­nul” visszatértek a főváros­ba. A külföldi sajtó Kínából érkezett személyek állításai­ra hivatkozva közli, hogy a január végén és február elején rendezett pekingi gyűléseken nyilvánosan ítél­keztek illegális csoportok tagjai felett és az ilyen bí­ráskodások után általában a helyszínen végrehajtották a halálos ítéleteket. A Hong Kong-i lapok állításai szerint a pekingi stadionban január 27-én rendezett „nagygyűlé­sen” 19 ifjút ítéltek halálra. A külföldi sajtó állításai szerint Kína más városaiban is folynak ilyen nyilvános bíráskodások, de a kínai sajtó és a rádió szigorú utasí­tást kapott, hogy semmit se közöljön az ítéletekről és ;» kivégzésekről. Ha valóban adtak ilyen utasítást, akkor sanhszi tartomány székhe­lyének, Taijüan városnak a rádióadója megsértette ezt a rendelkezést, mert közölte: sanhszi tartomány délkele­ti „forradalmi bizottsága” és Jangcsenghsziang „forra­dalmi bizottsága” február 10 —11-én nagygyűlést rende­zett 50 000 ember részvéte lével, hogy halálra ítéljék a jelenlegi rendszer aktív el­lenfeleit. „Az ítéleteket vég­rehajtották” — e szavakka1 fejeződött be a közlemény. Külföldi megfigyelők a je­lenlegi megtorló akciókat összefüggésbe hozzák az if­júság fokozódó elégedetlen­ségével. A maoisták amikor már nem volt szükség a ,,vö- r8sgál’distákl'a’',v Kőzetei­ket feloszlatták, őket pedig örök időre, vagy „átinevelés- re” távoli mezőgazdasági körzetekbe irányították. A jelekből ítélve azonban tá­volról sem valamennyien nyugodtak bele ebbe a hely­zetbe. Sokan visszaszöknek a városokba és igyekeznek helyreállítani szervezetei­ket A kínai sajtóban szórvá­nyosan megjelennek olyan hírek, hogy a kegyvesztett ifjúsági szervezetek képvise­lői próbálják helyreállítani befolyásukat és egyes helye­ken láthatólag támogatásra is találnak. A pártszervezetek helyre- állításáról szóló közlemé­nyek azt tanúsítják, hogy egyes helyeken a „vörös­gárdisták” megpróbálták ke­zükbe ragadni a pártbizott­ságokat, Az utóbbi időben Peking- böl olyan hírék érkeznek, hogy a fővárosban és Kína más nagyvárosaiban volt vörösgárdistákból illegális ..ultrabaloldali” szervezetek alakultak. Ezek táptalaját a fiatalok tömegei alkotják, azok, akik a hatóságok en­gedélye nélkül tértek vissza a városba. Számuk több tíz­ezerre tehető. Ezek a fiata­lok igazolvány nélkül, élel­miszerjegyek nélkül bujkál­nak. Vannak olyan hírek, amelyek szerint egyes tar­tományokban fiatalok ilyen csoportjai „ki akarták sajá­títani” a bankokat és meg­próbáltak fegyvert szerezni. Az „ultrabaloldali” szerveze­tek vezetői úgy vélik, hogy a „kulturális forradalom” pe­kingi vezetői becsapták és elárulták őket. POMPIDOU FRANCIA EL­NÖK február 23-án Washing­tonban megkezdte tárgyalá­sait Nixonnal. Formailag a látogatás viszonzása Nixon 1969 elején tett párizsi vizit­jének. Politikailag azonban jóval többről van szó. Egy esztendővel ezelőtt Nixon Pá­rizsban még De Gaulle-lal nézett farkasszemet, akinek belpolitikai bázisa meggyen­gült ugyan, külpolitikájában azonban még változatlan erővel képviselte az amerikai politikától való függetlenülés eszméjét. A tábornok azóta magányából figyeli az ese­ményeket és az amerikai el­nök látogatását olyan utód viszonozza, akit általában a politikai átmenet emberének tekintenek. Az átmenet emberének ab­ból a szempontból, hogy át­formálja az amerikai hege­móniával való szembenállás gaulleista politikáját és ki­alakítsa a Párizs—Washing­ton közötti megértés légkö­rét. Ez az, amit a francia po­litikában „glissement”-nek neveznek; azaz „csúszás”-nak az atlanti, pontosabban ame­rikai pozíciók felé. Hogy ez mennyire így van, azt a francia kormányon belül kibontakozó feszültségek is mutatják. Ezek egyik pólusa az atlanti orientációt képvi­selő Schuman külügyminisz-' ter, a másik a gaulleista ha­gyományokat leginkább őrző Debré hadügyminiszter. Pom­pidou már hivatalánál fog­va is centrista, kiegyenlítő szerepet tölt be ebben a harcban Ám a haladás irá­nya világosan meghatározha­tó: a szakadék szűkül Pá­rizs és Washington között, AMERIKAI RÉSZRŐL ezt már röviddel Pompidou hiva- talbá lépése titán elégedetten állapították meg. Sulzberger,' az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb publicistá­ja a New York Timesben azt írta: „Szembetűnően megja­vult a francia—amerikai vi­szony. . . enyhült az az abnor­mális feszültség, amelyet az Egyesült Államokban a fran­cia nagyság követelése tá­masztott.” Ez a Pompidou-utazás háttere. S a cél nyilvánva­lóan az, hogy új egyetértési pontokat találjanak Párizs és Washington között. Mindez természetesen tá­volról sem azt jelenti, hogy Párizs egyszerűen „ráállt vol­na az amerikai vonalra.” A közeledés általános áramla­tán belül továbbra is jelen­tős nézetkülönbségek, sőt el­lentmondások rejlenek. Eze­ket azonban ma már mind­két fél sokkal árnyaltabbnak és finomabbnak tekinti, mint egy esztendővel ezelőtt. így a nézetkülönbség és az egyet­értés sajátos keveréke ala­kult ki a legfontosabb kér­désekben, jelezve, hogy a francia—amerikai viszony az átmenet állapotában van. A LEGDÖNTŐBB KÉR­DÉSEKBEN, Franciaország és a NATO viszonyában is megmutatkozik ez a kettős­ség. Amikor annak idején De Gaulle visszavonta a francia hadsereget a NATO integrált parancsnokságá­nak hatásköréből, egyesek azzal a lehetőséggel is szá­moltak, hogy Párizs fel­mondja NATO-tagságát. Pompidou utazásának idő­pontjában a francia maga­tartást az jellemzi, hogy nincs szó a katonai integrá­ció visszaállításáról — de ugyanakkor a Pompidou leg­utóbbi nyilatkozatában a leg- kategorikusabban hangoztat­ta Franciaországnak a NATO iránti hűségét. Sőt, azt a le­hetőséget sem zárta ki, hogy a NATO-n belül „új jellegű kapcsolat” alakulhat ki Franciaország és az Egye­sült Államok között. Pompi­dou arra is célzott, hogy e kapcsolat alighanem Nixon- nal folytatott tárgyalásainak egyik lényeges napirendi pontja lesz. A második rend­kívül lényeges pont amely­ben az atlanti pozíciók felé való „csúszás” a közelmúlt­ban megnyilvánult: Nagy­Britannia közös piaci belé­pése. Utazása előtt tett saj­tónyilatkozatában Pompidou hangpztstta, hogy , „munka hipotézisé : Nagy-Bmaftma csatlakozása a ’Közös Piac­hoz. Ezt. a nyilatkozatot alá­támasztja, hogy a francia diplomácia a közelmúltban hivatalosan is megnyitotta Nagy-Britannia előtt a csat­lakozás lehetőségét, s ez lé­Tito—INasszer találkozó Asszuán, (MTI): Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök és Ga­mal Abdel Nasszer, az Egye­sült Arab Köztársaság elnö­ke hétfőn délután Asszuán­ban megkezdte politikai tár­gyalásait. A Tanjug szerint a . megbeszélések középpont­jában a közel-keleti helyzet, és az el nem kötelezettek új csúcstalálkozójának összehí­vása szerepel. Nasszer elnök és felesége hétfőn díszvacsorát adott Tito elnök és felesége tisz­teiére. Üzenet Vietnamból VI. Éneklő hegyek Haipongban nem sok időt töltöttünk a bányavidék fe­lé utaztunkban. Az ebéd utáni csendes pihenő alatt jellegzetes hajmásokkal tele­tűzdelt, érdekes, szép dalocs­kát hallottam valahonnan. Előbb sut hittem, a nyitott ablakon át áradnak be a dal­lamok; gondoltam a szom­szédban szól a rádió. Kinéz­tem. A szinte karnyújtásnyi­ra lévő szomszédos erkélyen egy férfi éppen valami ket­reccel bajlódott, lakása nyi­tott ablakából gyerekzsivaj szűrődött ki. a dal forrására azonban nem leltem. Vissza­dőltem az ágyra szundítani, s ismét elárasztott a bájos ének. Most a folyosó felé in­dultam. A lépcső dere­kánál már észrevettem, hogy a számlákkal foglala'oskodó lány, egyedül a pult mö­gött. unaloműzőnek, frissítő­nek énekel. Folytatva űtunkat. beszél­gettünk erről a dologról. Kí­sérőim nem mosolyogtak, ha­nem azt magyarázták, a vi­etnami művészet annyira né­pi ihletésű, hogy az embe­rek magukénak érzik. S va­lóban, amikor csak a rádió hullámain dalokat hallottam felcsendülni, sajátos bájuk­ban ott visszhangzott a szik­lás hegyoldal, a folyók bod­rosan hullámzó vize, a bé­kés természet szépséges nyu­galma. Minden, ami az élet örömeiről lépten-nyomon vall. Ezt erósítgette Nguyen Van Muoi, a festő is. — A művészet a néppel kezdődött — mondta. — Az új, korszerű, mai vietnami művészet pedig a forrada­lommal. az új élettel. A művészet és a nép ele­ven, közvetlen kapcsolatá­nak nem csupán az a magya­rázata. amit a látogató első­kén1 eszrevesz; hogy az em­berek ebben az országban együtt lélegeznek a dalra, táncra ihlető természettel, az éneklő hegyekkel, vizekkel. A művészek körében a né­pi irány, a népi indíttatás egyben azt is jelenhette: aki ezt vállalja, az a függet­lensági harc ügye mellé áll. A vietnami sors azonban nem csak az ilyen áttételes hitval­lást kívánta meg. Ezt pél­dázza Nguyen Van Muod fes­tő története is. A főiskola elvégzése után gimnáziumi tanár lett. Sai­gonból jött Hanoiba. Olaj- festményei tetszettek, a fran­cia időkben azonban nem voltak meg a feltételek ah­hoz, hogy tehetsége kibonta­kozhasson. Aztán a haza hí­vására ő is harcba indult, újságíróként, szervezőként, propagandistaként segítette a fegyveres harcot. Északon később dolgozott a kultusz­minisztériumban, tevéke­nyen részt vett a művészeti múzeum létrehozásában, s a képzőművészek szövetségé­nek is vezetőségi tagja lett A Szovjetunióba küldjék ta­nulni és sokirányú tevékeny­ségéhez ma már a kritikusi, elméleti munkálkodás is hoz­zátartozik. Öt Is, Nguyen Xuan Sanh költőt is faggattam a többi között arról, hogyan értel­mezik a. gyakorlatban a kü­lönböző irányzatok hatását. Válaszuk egyértelmű Volt: nem az idegen hatások elöl zárkóznak el, amikor azt vallják, hogy a széles töme­gek szolgálatúban kell állnia a művészetnek: ami elfogad­ható, ami segíti céljaik meg­valósítását, azt beolvasztják a tradíciókra épülő vietnami művészetébe. A szocialista realizmus értelmezése körül náluk nem folynak viták, az alapelvekben szigorúan egy­séges az álláspontjuk. Ezen- belül azonban a stílus gaz­dagságára, változatosságára törekednek. Kedves költő és műfordító ismerősöm, Sanh, arra is felhívta a figyelme­met. hogy a művészeti élet differenciáltsága alapvetően nem függ össze a Vinh Linh vonallal. A 17. szélességi foktól teljesen függetlenül, a művészek jelentős többsége az északi Viet Bactól a Me- kongtg így gondolkodik: csak egy Vietnam van. követke­zőleg a nép szolgálatában ál­ló művészet Is csak egyféle alapállást képviselhet. Ugyanezt a problémát má- oldalról Phan Las Tuyer elvlára, a DNFF egyik han<- képviselője világította meg — Mint azt Ho Si Mini elvtárs is megfogalmazta Vietnam — egy. Természete sen Dél-Vietnamnak is meg vannak a maga sajátosságai jelenleg meg aztán a törté­nelmi körülmények követ kezében a kulturális élet más arculatú, sokkal össze­tettebb képet mutat. Itt van például a nemzetiségi kér­dés. A franciák korábban, most az amerikaiak — báb­juk támogatásával — min­dent megtesznek azért, hogy Vietnamot, a nép erőit ilyen vonatkozásban is megosszák. A Dél-vietnami Felszabadítási Front és az ideiglenes forra­dalmi kormány a nemzetiségi hagyományokat tiszteletben tartja. Az amerikaiak filmje­ikkel s minden más eszköz­zel igyekeznek demoralizálni a vietnamiakat — vagyis fel­számolni nemzeti kultúráju­kat. Sok újságírót, írót meg­vásároltak, de a többség nem állt szolgálatukba. Ér­telmiségünk művészeink je­lentős része délen is hazafias érzelmű, ennek folytán — ha a legkülönfélébb formák­ban Is — harcolnak az ame­rikai kultúra betolakodása ellen. A felszabadított terü­leteken aztán megváltozik a kép: elsőiként központi la­punk, s- a tartományi újságok kerülnek az emberek kezébe, majd íróink művei, de mű­ködnek zeneiskoláink, folyik képzőművész, fotós, filmes képzés is. A hadsereg is­mert. külföldet járt művész- együttese mellett még szá- mos hivatásos és öntevékeny, ’gyüttes működik Délen. Következik: Portrévázlatok, Jenkei Jánof nyegében véve ma már sok­kal inkább a brit. mint a francia politikától függ. A legkomolyabb, helyeseb­ben a legfeltűnőbb nézetkü-1; lönbségek a közel-keleti hely-t. zet megítélésében jelentkez- , nek. Leegyszerűsítve a dol­gokat: Nixon az izraeli ál­láspont, Pompidou pedig az, . arab álláspont támogatójá-J nak tűnik. Az Izraelnek irá­nyuló francia fegyverszállí­tások embargójának fenn-í tartása és a Líbiával kötött repülőgépszállítási szerző­dés meglehetősen „dramati­zálta” is ezt a nézetkülönb­séget. Pompidou azonban a látogatás előtti napokban mindent elkövetett, hogy a fennálló nézetkülönbségeket más perspektívába állítsa. Mindenekelőtt azt hangsú­lyozta, hogy nem csak Fran­ciaország, hanem az egész nyugati világ általános érde­két szolgálja, ha Párizs jó kapcsolatokat tart fenn az arab világgal, erősíti a „fran­cia jelenlétet” Észak-Afriká- ban és általában a Földközi- tenger térségében! NAGY ÁLTÁLÁN OSSÁG­BAN megállapítható a Pom­pidou—-Nixon tárgyalások kü­szöbén, hogy inkább Fran­ciaország politikájában kö­vetkeztek be hangsúlyválto­zások. Pompidounak aligha­nem igaza volt, amikor azt mondotta: „A nézeteltérések nem annyira a végső célok, mint a módszerek tekinteté­ben mutatkoznak. Semmi alapvető dolog nem választ el bennünket egymástóL” A JELEK ÍGY ARRA MU­TATNAK, hogy a módszer- íbeli és hangsúlykülönbségek cllejiéte Pompidou a maga látogatását a francia—ameri­kai közeledés újabb állo­másának tekinti. Mint köl­tőien mondotta: elindul „Amerika újrafelfedezésére,” G. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents