Kelet-Magyarország, 1970. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-24 / 46. szám
WTO. február 24. KELET MAGYARORSZAC «. oftfaT Mástél milliós munkahelyesére Nyíregyháza — kontra Debrecen Különös méreteket öltött, ftt-ott már a jó ízlés határait is túllépte az utóbbi hónapokban a munkaerővadászat. A toborzó körutak ösz- szevisszasága, a gátlástalan ígéretek tömege, a „fejpénzként” fizetett bankjegyek gyanús zizegése, a gyárkapuban ólálkodó munkaerő- csábítók kisértései. Ez, pontosabban ez is van. Valóságos népvándorlási hullámok áramlásának lehetünk tanúi; a munkahelyváltoztatások száma mértéktelenül megnőtt. Néhány jellemző adat: 1968-ban a szocialista szektorokban másfél millió — 1969-ben 1,6 millió volt a munkahelyváltozások száma; ennyi esetben szűnt meg, illetve keletkezett új munka- viszony. (Természetesen ösz- szegezett adatról van szó, amelybe az is beleértendő, hogy sokan többször változtattak ez idő tájt munkahelyet.) Figyelemreméltó az a tény is, hogy tavaly 100 ezerre]) nőtt a szocialista szektorokban foglalkoztatottak száma, de e többlet alkalmazására másfél milliós munkahelycsere közepette került sor. Hiba lenne a munkaerő- vándorlást egyértelműen károsnak bélyegezni. A gazdaságirányítási változások kidolgozásakor eleve számoltak a munkaerő-vándorlás fokozódásával, hiszen természetes következménye lett volna ez a népgazdaság kívánatos szerkezeti változásának, vállalatok differenciálódásának, a hatékony, illetve a rossz hatásfokkal működő vállalatok különböző intenzitású munkaerővonzásának. Köny- nyű belátni, hogy ha a gazdaságszerkezet korszerűsítéséről beszelünk, arról tehát, hogy a jót, korszerűt gyártó vállalatnak, iparágnak az átlagot meghaladó ütemben kell fejlődnie, abból értelemszerűen következik a munkaerő-vándorlás is. Tegyük hozzá, ez a vándorlás rendkívül előnyös lenne a népgazdaság számára, hiszen a hatékonyan, világszínvonalon dolgozó vállalatoknál egy dolgozó átlag nagyobb értéket — végső fokon több nemzeti jövedelmet — állít elő. mint a kevésbé jól. esetleg ráfizetéssel dolgozo ágazatokban. Az a népvándorlás azonban. amelynek tavaly és tavalyelőtt tanúi lehettünk, még nem minősíthető teljes egészében ilyen kedvezőnek, noha az 1,6 milliós munkahelyváltásban természetesen a népgazdaságilag előnyös cserék is bennefoglaltatnak Az áramlás lényege azonban mégsem ez; ma még korántsem bizonyos, hogy az új munkaerőt alkalmazó vállalat eredményesebben, hatékonyabban dolgozik, mint az, ahonnan a felvételre jelentkező érkezett. Jogos a kérdés: mi az oka ennek a tömegméretű vándorlásnak? Nem könnyű válaszolni erre, mert az okok szövevényesek. A szakmai és a szélesebb közvéleményben is elterjedt az az egyszerűsíthető feltételezés hogy kizárólag az úgynevezett átlagbér-ellenőrzés tavalyig érvényes rendszere vezetett a nagymérvű munkaerő-vándorláshoz. Kétségtelen, hogy ez sem hagyható ki a tényezők sorából, ámbár ha kissé közelebbről szem- ügyre vesszük az átlagbérellenőrzés hatásait, csakhamar kitűnik, mennyire rövidlátó volt az a vállalati munkaerő-politika, amely erre a tényezőre alapozta foglalkoztatási stratégiáját. Ismeretes, hogy a vállalatok azért is vadásztak az alacsony bérű dolgozókra, hogy ily módon az átlagbér emelkedése nélkül növelhessék régebbi dolgozóik bérét, fizetését. Aligha szorul azonban bizonyításra, hogy aki ma alacsony bérrel érkezik, az holnap béremelést kér, vagy továbbáll, és folytatódik a bűvös kör: a vállalat vagy bért emel. vagy kezdődik az egész folyamat elölről, újabb alacsony bérűek felvételével Világos, hogy ez a cirkuláció távol áll mindenfajta megalapozott. átgondolt vállalati munkaerő-politikától. Az okok azonban, mint utaltunk rá, nem szűkíthetők erre az egyetlen tényezőre Kétségtelen, hogy pillanatnyilag a vállalatok számára kifizetődőbb többletfoglalkoz- tatással növelni a termelést, gépesítés, műszaki fejlesztés helyett. Csak néhányat említünk az ezt bizonyító tényezők közül. A vállalati költségekben viszonylag mérsé - keltek a bérköltségek; a gépek költségterhei, beleértve, az úgynevezett eszközlekötési járulékot, nyomatékosabban érintik a vállalatok részesedési alapját, mint a dolgozók Után fizetendő illetményadó és SZTK-járulék. Szakkörökben vita folyik arról is, hogy az importvámok sorában a nyersanyagok behozatala viszonylag olcsóbb, a vállalatok számára, a gépeké pedig a magasabb vámok folytán drágább. Mindezt csak annak jelzéseként említjük, hogy a gépesítés, a korszerűsítés, illetve a munkaerő-foglalkoztatás sajátos versenyében még nem teljesen egyenlők az esélyek. Hiba lenne azonban eltúlozni az említett gazdasági szabályozók hatásait; e befolyásoló tényezők nem mentik a másik szférában: a vállalati döntésekben, foglalkoztatáspolitikában tapasztalható hibákat. Semmilyen szabályozó nem készteti a vállalatokat belső szervezetlenségre a munkafegyelem lazaságainak eltűrésére, a munkaerőcsábítás . tisztességtelen módszereire. .Márpedig mindez fel-felbukkan, ha a munkaerő-vándorlás okait vizsgáljuk. Ami pedig a következményeket illeti, arról a negatív hatásról talán beszélni sem kell, ami a termelékenység mérséklődő ütemében olyan szembetűnően tükröződik. Ám kézzelfogható. becsült számokban kifejezhető ráfizetés is jelentkezik a munkaerő-vándorlás országo: számláján. Ha a kieseti munkaidőt, az átállás költsé geit vizsgáljuk, hozzávet öle? mintegy 6000 forintra tehető az a kár, ami egy-egy munkás munkahelycseréjéből átlagosan következik. Ha ezt a nagyvállalatok fluktuációs adataival szorozzuk. milliós végösszegeket kapunk. Nem árt gondolkodni azon: honnan kerülnek elő ezek a milliók. Röviden szólva: valamennyiünk zsebéből! Tábori András A szakolyi Virágzó Szakszövetkezet szolgáltatóüzemében nem csak a termelőszövetkezet, de a lakosság megrendelésére is dolgoznak. Képünkön a szerelőműhelyben: Csontos József, Tóth József és Gödény Gábor. Hammel József felvétele Jóindulat Vígvári János ötszázharminc, Sajben András pedig kilencszáz forintból tartja el a családját. Mindketten közel húsz évig dolgoztak a nyíregyházi sóstóhegyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben Sorsukról nem panasz- ko' k, csak éppen elmondták hogy ha a napi kiadásokat összeszámoljuk, akkor „elkelne még néhány száz forint a családban.” Járva a megyét sok olyan Idős, munkából kiöregedett emberrel találkozom s másoktól is hallok róluk, akik ennél is nehezebb anyagi körülmények között élnek. Megyénkben ezer, meg tízezer olyan idős ember él, aki igényli és megérdemli az anyagi segítséget. Az állam megteszi, amit megtehet. Segít, amennyit lehet. Ám amennyit hivatalból adhatunk, az kevés. Ezért is örömmel hallgattam, amikor Mezősi István, a sóstóhegyi tsz elnöke arról beszélt: miként segíti a közösség azokat az idős embereket, akik kinőttek, kiöregedtek a munkából és nehezen élnek — Régen gondoltunk már arra, hogy valamit tenni kellene. értük, de csak két éve erősödtünk meg annyira gazdaságilag, anyagilag, hogy meg is valósíthattuk az elképzeléseinket. Egy közgyűlésen elmondtuk: mit akarunk és a legnagyobb meglepetésemre, aminek nagyon örültem, a tagság is — szó szerint — „egy emberként” mondott igent! Azóta, nem pontos számítás szerint évente három- százezer forintot költünk az öregekre. Sajben András bácsi jóval túl a hatvanon életében soha nem égetett villanyt — csak a termelőszövetkezetben. A lakásában egészen a múlt év karácsony estjéig petróleumlámpa világított. — Házunk, bár közel van a főútvonalhoz, nem esik bele az elképzelt egyenes vonalba, amelyet a tanácsban, a tervezőasztal mellett meghúztak a főútvonal mentén s ezért kiesett a faluvillamosítási tervekből, és nem is adtak villanyt. A szövetkezet villanyszerelő brigádja, a múlt év nyarán maga ajánlotta az elnöknek: adjanak anyagot, ők bevezetik András bácsi házába a villanyt. így is lett: a tsz vezetői megadták az engedélyt és a forintot, beszerezték a két villanyoszlopot, ami a főútvonaltól a házig szükségeltetett, a vezetékeket, a szükséges cikkeket megvásárolták és két vasárnap, pontosan karácsony estjére Bandi bácsi házában is kigyulladt a villany, aminek kimondhatatlanul örült, különösen a mama, mert — ahogy ő mondta, amikor áldomásként borral kínálta a villanyszerelő gyerekeket — „ha ti nem lennétek, fiaim, életünk végéig égettük volna az öreg petróleumlámpát.” — Soha nem számoltuk: mindez mennyibe kerül, mennyit engedélyez ,.a keret” — mondotta az elnök. — Két konzervgyár vetélkedője Két évvel ezelőtt a megye egyik termelőszövetkezete termelési szerződést kötött a Nyíregyházi Konzervgyárral sárgarépa-termelésre. Az év eleji szerződéskötéskor a kél fél fix árban állapodott meg. A kedvezőtlen időjárás miatt a vártnál alacsonyabbak lettek a termésátlagok és keresett cikk lett a sárgarépa. A gyár várta a leszerződött mennyiség beszállítását, de az áru nem érkezett meg. Egy előnyösebb ajánlatra a tsz a Nagykőrösi Konzervgyárnak adta el sárgarépáját pár fillérrel drágábban. Megbízható partnerre van szükség A következő évre a gyár ezzel a termelőszövetkezettel nem kötött szerződést Nem szankció volt ez, de a gyárnak a folyamatos termelés érdekében megbízható partnerekre van szüksége. (A termelőszövetkezet nevét azért nem írtuk ki, mert azóta már szent a béke a két fél között). Még csak február közepe van, de a konzervgyáriak már az egész évben feldolgozandó zöldségmennyiség 99,8 százalékára, a gyümölcsnek pedig 71,5 százalékára megkötötték a szerződést a termelőszövetkezetekkel. Nagy gondot okoz-e vajön a nagyüzemi zöldségtermesztés a szabolcsi homokon? Itt néhány évvel ezelőtt . ‘ konyhakerteken kívül csal. pár „bulgárkertészetben” termeltek piacra zöldségféléket, most pedig több ezer hold zöldség-gyümölcs kell ahhoz, hogy a megye egyik legnagyobb gyárának kapacitását lekösse? Egyes termelőszövetkezetek nincsenek megelégedve a konzervgyárral és a szomszédos Debreceni Konzervgyárral kötnek, illetve kötöttek termelési szerződést. Mi az oka annak, hogy néhány szabolcsi tsz — elsősorban a megyeszékhelytől legtávolabb eső szatmári részről — Nyíregyházán keresztül utaztatja áruját és a debreceni gyárnak adja el? Kockázat mindkét fél részéről Az év eleji szerződéskötéseket a megyében lévő három területi szövetséggel való tárgyalás előzte meg a Nyíregyházi Konzervgyárban. A megbeszélések alapján a gyár kétféle áron köti meg a szerződéseket a zöldségre és a gyümölcsökre. Egyik a fix ár. a másik a védőár. Mindkettőnek egyaránt van előnye, és hátránya. Ha fix áron szerződnek, akkor gyenge termés esetén — fügAnnyit használtunk fel erre a célra is, amennyi feltétlenül kellett, de semmi többet. Ami viszont kellett, azt szívesen adtuk, soha nem sajnáltuk. És a többit sem sajnáljuk, semmit, ami szükséges. Egyformán jó szívvel adnak, segítenek mindenkinek. Vigvári János bácsi csak annyit mondott: „Mióta kitalálták a segítséget, nem tudtam olyat kérni, amit ne adtak volna meg.” Pedig az öregek „rákaptak” a szövetkezet segítségére: télen, a „tsz-fiatalok” megmetszik a háztáji kertet, tavasszal, a traktorosok felszántják, megművelik a háztáji földet (szükség esetén a kertet is) nyáron és ősszel betakarítják a termést; hazafuvarozzák vagy elszállítják a piacra, a felvásárlóállomásra meg „ahová a „gazda” parancsolja”. Nem egyszer megtörténik, legalábbis az utóbbi két évben, hogy aki még képes részes művelést vállalni és ne adj isten, megbetegszik, a tsz tagjai a soros munkát is elvégzik „az öreg földjén.” — Ezt nem is számoljuk az getlenül a piac lényegesen magasabb árainál — néha aránytalanul alacsony, de a szerződésben meghatározott úron köteles a termelő gazdaság adni áruját. A védőár — gyakorlat szerint — legtöbb esetben alacsonyabb a fix árnál, de bő termés esetén is biztosítva van. hogy a védőárnál alacsonyabban — függetlenül a piaci áraktól — nem veszi át a gyár a termést. Mindkét árformában és mindkét fél részéről van kockázat, de minthogy a termés részben az időjárástól függ, tisztességes az ajánlat. Ez a védőáras ajánlat az oka. hogy néhány szatmári gazdaság átpártolt a debreceni gyárhoz. Ott fix áron kötöttek szerződést és ezt biztosabbnak látják a védőárnál. Biztosabb is, de csak jó termés esetén jár jól a termelőszövetkezet. A debreceni gyár beindulása előtt Hajdú megyében is a Nyíregyházi Konzervgyár szerződött a szomszéd megye termelőszövetkezeteivel. Ahogy azonban megkezdődött a termelés Debrecenben a nyíregyházi gyár „átadta” a konyhakertet kialakító tsz-eket testvérüzemének. Részben azért, mert korábban abban egyeztek meg. hogy egymás területéről nem visznek el árut. másrészt mert a nagyobb távolság miatt a minőségrom'ás és a fuvarköltség miatt nem kifizetődő a szállítás. Hol kifizetődőbb? Ezek szerint csak Nyíregyházának nem kifizetődő, Debrecennek igen, mert ők mégis szállítanak Szabóidból? Túl azon, hogy a szomszéd nem tartotta be a megállapodást, még nem ismer- hetjük, milyen, lesz az idei termés. A védőáras szerződés árai ehhez alkalmazkodnak majd, minden bizonnyal rugalmasan. De ha a tavalyi árakat nézzük, mindenképpen Nyíregyháza fizetett magasabb árakat partnere: ne ic. Egyedül az őszibarack ára volt magasabb Hajdúban, mint nálunk. Nehezen képzelhető el, hogy az idén jobban járnak, akik kiviszik árujukat Szabolcsból Egymás után érkeznek a* ajánlatok a Nyíregyházi Konzervgyár termelési osztályára. Egyikben a MER almát kínál. Telexen jelentkezik Békéscsaba, hogy sárgarépát szállítana Nyíregyházára, mert nem tudnak mihez kezdeni a felhalmozott mennyiséggel. A gyár pedig nem fogadja el az ajánlatot. Drágábban vesz sárgarépát és almát. De azoknak fizet többet, akikkel szerződéses viszonyban áll. A jó partneri kapcsolat meeér ennyit. Balogh Józs-f Alapításúnak 20. évfordulójára Megújul az első nyíregyházi nagyüzem Kilencévi rekonstrukció — KGST-tervek Immár két évtizede hozzátartozik a nyíregyházi városképhez a Dohánybeváltó és Fermentáló Gyár impozáns épülete. Az épület, amelynek falait már három esztendeje borítja állványerdő. Európa egyik legkorszerűbb fermentálója készül itt Az „első” mindig kedves. Még ha gyárról is van szó. Hiszen a fermentáló Nyíregyháza első igazi nagyüzeme, 1951-ben építették. Jó helyre. Dohánytermelő volt mindig ez a vidék, s munkaerőt is adott korlátlanul annak ■ az első gyárnak. Amikor felépült — és utána még a mai napig — itt dolgozzák fel a magyar dohánytermés felét. Semmi sem tarthat örökké. Ami jó volt 1951-ben, az korszerűtlen ma. A gyár rekonstrukciója régen, kilenc évvel ezelőtt kezdődött. Azóta, az átépítés első félidejében, hat kamrát éves „keretbe” — mondotta az elnök. - > < Sorolhatnánk még néhány tucat példát, de — minek? Amiket elmondhatunk — önmagukért, illetye: a szövetkezet helyett beszélnek és bizonyítanak: ime, így is lehet. S, hogy mi kell mindehhez, arra a szövetkezet egyik fiatalabb vezetője azt mondta: — Csupán jóindulat. Hozzáteszem ehhez, hogy — természetesen — gazdasági alap, mert hisz, a semmiből semmit sem lehet adni. De ebben a szövetkezetben semmi hasonló gondokkal nem küzdenek. Kitűnő a vezetés, talán még kitűnőbb a munkakedv, jók az adottságok s mindez jó gazdasági eredményeket hoz, s ezekből „telik az öregekre”! Utólag, kissé szégyellem magam, amiért azt kérdeztem az elnöktől, hogy — miként hálálják meg mindezt az öregek? Mondom, kissé szégyellem magam, különösen amióta állandóan hallom a választ: — Az öregek egész életükkel teremtettek ehhez alapot. Balogh György építettek meg, kísérletképpen. Ezek különböző típusúak voltak, s közülük akarták kiválasztani a legjobbat. Közben a gyár szakemberei körülnéztek külföldön is. Cseh és lengyel tapasztalataik mellett felhasználták a tervek elkészítésénél a KGST egyik munkacsoportja által kidolgozott típustechnológia útmutatásait is. A rekonstrukciós terv érthetően a szakaszos átépítési mód mellett döntött. így a régi fermentáló épületéből csupán a váz marad meg. a korábbi külső palaburkolatot műkőburkolat váltja fel. De nemcsak a külső kép változik. Az üzem is átalakul, a gyártásnak megfelelő módon alakítják ki az új falakat, s megoldják végre a régi szigetelési gondokat is. S ha már az épületet úgyis át kell építeni, egyúttal korszerűbb technológiát is bevezetnek. így az elavult gyártás helyett európai színvonalú üzemet kap Nyíregyháza, amely elsősorban a gyárnak jó. Hiszen jobb minőségű lesz a termék, gyártása pedig gazdaságosabb. Minden, amit eddig tettek, ezt a célt szolgálja. A beépített harminctól több kamra, a korszerű kiszolgáló és szállító- berendezések is. Uj gépi fermentáló is készül, így 40 ezer mázsával több fermentált dohány hagyja majd el az üzemet. A kilencéves korszerűsítés után is van még tennivaló. Ebben az évben, a tervek szerint, 20 millió forint értékű munkát végeznek el az építők, a szerelők. S ezen túl, á saját gondjaikon felül nem feledkeznek meg a telepekről, a beváltóüzemekről sem. Kisvárdán, Nyírbátorban nagyszabású felújítási munkát végeznek az idén is. A gyár jövőre jubilál, húszéves lesz. S ezt az ünnepet már korszerű üzemmel szeretnék köszönteni, ami egyedül csak az építőkön múlik. S ha átadják újra ezt a gyárat hosszú, kilencéves építésre, átalakításra tesznek pontot. És Nyíregyháza gazdagabb lesz egy európai színvonalú nagyüzemmel. Horváth S. Jóm*
