Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 9. szám
Vasárnapi melléklet A józanság stílusa Olvasgatás közben bukkantam Móricz Zsigmondnak bzatmar nagy szülöttjének, a magyar realizmus kiváló mesterének egyik megkapó, gondolatokat ébresztő riportjára, mely a Pesti Napló 1939 július 11-i számában jelent meg. Címe. Új parlamenti stílust. Érdemes odafigyelni. A többi közölt a következőket irta: „. .Ebben az országban, ezzel a néppel soha semmire se fognak menni, míg itt a hordóról szónokolhatnak a vezetők. Egyáltalán amíg szónokolnak." Majd így figyelmeztet Móricz Zsigmond: „Tessék leszállni a prédikáló székből és összeülni a választópolgárokkal. Nem kell itt egy hangos szó sem. nem kell itt felemelni a hangot, és egyáltalán nem kell gyönyörű és meglepő kifejezéseket használni. Tessék .. .megmondani mi a cél. mi az állapot, s mi a teendő...” Az író jellemzi a magyar embert, aki szereti az egyszerű, őszinte és nyílt beszédet. s megérzi, ki az. aki vele egy észjárású, s az egyál- alán semmi gátlásra nem talál nála. Erre az őszinte eszmecserére várt a nép. De évtizedeken át becsapták, köntörfalaztak neki, rébuszokban beszéltek hitegették. És ezért hangsúlyozta Móricz: „Azért mondom, hogy új parlamenti stílusra van szűk- 'ég. A józanság stílusára, A stilustalansagra. Értelmes emberi szavakra, amelyek a Irgnyütabban közlik a gon Ólatokat .. Nem szónoklat kell neki. hanem a maga életében az akadályok elgördítése, a módszerek ki- pítése.” Befejező soraiban a következőket kívánja az író: ..Nagyon szeretnék annyira megöregedni, hogy még megérjem, mikor a mi parlamentünkben nem harcok fognak folyni, hanem megbeszélések. Nem gyönyörű frázisok fognak pillogni, csak egyszerű érvek, minden hangsúly ‘nélkül* Ezt ő mar nem érhette meg. De kívánsága valóra vált. Üj parlamenti stílus született, a józanság, a nyílt őszinte beszéd stílusa. Így közölte a néppel a nép parlamentje, a legutóbbi, országgyűlésünk is, az elmúlt esztendő eredményeit, a gondokat, s megmutatta mi a cél, n teendő, mint ahogy azt annak idején Móricz kívánta. Olvasás közben újra és újra' arra az angyalföld' találkozóra gondoltam, amely Kádár elvtárs és- választópolgárai között történt az 1969-es karácsonyt megelőző december 23-án a f(áng Gépgyárban, Nyílt őszinte beszéd volt. Móricz erre mondaná most ha ölné: a józanság státusa. Kerlelés nélküli őszinte eszmecsere képviselő. országot. irányító párt vezetője és választópolgárai között. Nem tud az ember szénvedéiytelen lenni, ha árra gondol, hogyan is közelítette meg Kádár elvtárs olyan egyszerűen és mégis nagyszerűen az ország, a nép előtt álló feladatokat, hogy abból a tsz-tagtól. a munkástól, az egyetemi • tanárig ■ ne értette volna meg világosan a. célt. ■i problémákat, s ne figyelt volna oda, .amikor-kert min- lenkit a jobb a becsületesebb, a tisztességesebb mun- "ára. Milyen stílust kívánt Móricz? Nem gyönyörű frázisokat,' csalt egyszerű érveket, nyílt beszédet, őszintesé- ;et. S azt mondta, hogy az emberek megérzik.,ki az aki velük egy észjárású. Ügy éreztem, ezt most újra megérezték. az emberek és megértették. Nem tud az ember jlfogülatlan lenni, amikor felidézi énnek a beszédnek agy-egy részletét. „A nagy társadalmi átalakulás közepette, amikor egy új világ születik, amikor egy bonyolult világ bonyolult nemzetközt viszonyai között kell dolgoznunk — a pártnak, a szocializmus minden hívének kötelessége, hogy jo céljaink szolgálatába állítsa erejét” — mondotta Kádár elvtárs. És ez mindenkinek szólt, aki ebben a hazában dolgozik, s nincs ellenünk. Őszinte, egyszerű stílus, világos beszéd De ez az egyszerűség, s vezetői figyelmeztető gondoskodás világlik ki azokból a mondatokból is, amikor pártunk első titkára felhívja a figyelmét: „A pártnak, a szocializmus minden hívének kötelessége kímélni népünket az elkerülhető szenvedésektől, hogy fölösleges gondot ne okozzunk as embereknek, htszen az ilyesmiből untig elég az is, ami az életnek szükségszerű velejárója Szól ez párt-, állami-, gazdásági-, szakszervezeti-, hivatali vezetőknek, igazgatóknak, tsz-elnököknek. orvosoknak, mérnököknek, s mindazoknak, akiken egy picikét is múlik a nép, a dolgozók sorsa, jövője. Szólt azoknak, akik az elmúlt évben különböző árkalkulációs trükkökkel próbálták a vállalati hasznot növelni, s ugyanezzel fölösleges gondot okoztak a pártnak, a kormánynak, s bosszúságot az embereknek. S ezért is mondja meg nyíltan Kádár elvtárs: „Nekünk... elvi alapon állva ügyelnünk kell arra. nehogy a helyi érdekösszefonódás görbe utakra vigyen.” Ez a stilus a nép stílusa. Ez egyenes beszéd. Móricz írta, hogy csak egyszerű szavak kellenek, érvek, minden hangsúly nélkül. Ez jutott kifejezésre Kádár elvtársnak abból a mondatából is, amikor az új világ erkölcsét így fogalmazta meg: „A mi erkölcsünk szerint az első és legfőbb a munkához való viszony. Aki nem tesz eleget kötelességének, nem dolga zik becsületesen, nem lehet erkölcsös ember” És újra a kritikai realizmus nagy mesterét kell felidéznem. akinek az volt a kívánsága, hogy szeretné elemi, amikor a mi parlamentünkben nem harcok fognak folyni, hanem megbeszélések. Ez törtéik a nép választotta parlamentben. Frázisok, dagályos beszédek és szónoklatok helyett így tárgyal, végez eszmecserét a nép választotta képviselő választópolgáraival, s ennek egyik példás bizonyítéka pártunk első titkárának találkozója az '-mberekkel. Móricz Zsigmond 1939-ben új parlamenti stílust kívánt, követelt. Ez a mi világunkban valósult meg. Farkas Kálmán HAJÓK A TISZALOKI TELELŐBEN. Elek Emil felvétet» Kabarétréfák, vicclap-karikatúrák untig ismert figurája: a részeg, aki a soha nem látott idegent ölelgeti, . te vagy a legjobb barátom felkiáltással. A tréfa, a karikatúra a valóságból meríti anyagát. Sajnos, bőségesen van miből táplálkoznia. Nemcsak azért, mert sokan akadnak, akik sűrűn a pohár fenekére néznek, hanem mert az emberek túl köny- nyen ölelnek keblükre másokat. Olyan könnyen, mint amilyen — nehezen. Játék a szavakkal? Nem, csupán azonos dolog két oldala. Ismeretség, barátság, cimbo- raság •— a személyi kapcsolatok fontos, kiterjedt, snem ritkán kusza területe. Rokonait, kollégáit, főnökeit a legritkább esetben választhatja meg teljesen szabadon az ember. Barátait annál inkább. És a cimborákat? Azok „úgy maguktól” jönnek. Legtöbbször ez a baj. Mert a cimbora — a szó mai jelentése szerint — valamiért csapódik mellénk, hozzánk. Leginkább italért, jobban fizető munkáért, közös susBarátok és cimborák kusok nyélbe ütéséért, a te nekem, én neked elvtelen elve alapján, Ki a barát? Ki a cimbora? Létezik-e a személyi kapcsolatnak pontosan körülírható mércéje? Barátság-e a ma oly divatosnak tartott kalákában történő vendégeskedés? A fordítottja: csupán cimboraság lenne a jóízű, okos beszélgetéssel fűszerezett szombat délutáni sörözés? A kérdések a feleletet is magukban hordják Nincs elvonatkoztatható, elvi szabály. Minden kapcsolat önmagáért „felel”. Felületes, s hajlékony gerincű embernek könnyen akadnak cimborái. Igényes ember nehezebben barátkozik, mert nem éri be felszínes fecsegéssel. Hisz abban, hogy a barátság az emberi kapcsolatok legnemesebbjei közül való, bizalmát kér, s ad. . A szólás, miszerint az őr ok barátság ritkább, mint áz örök szerelem, nem véletlenül. született. Az emberek mindig is hajlottak arra, hogy ismeretségeiket összetévesszék a barátsággal, s amilyen gyorsan szimpatikusnak találják új ismerőseiket, olyan gyorsan kiábránduljanak azokból. Felületes ember felületesen ítél, a bizalmatlan, a zárkózott pedig nemes érzéstől, a barátságtól fosztja meg magát. Lehet-e „tanulni” mindezt, vagy velünk született tulajdonságaink s, a véletlenek játszanak közre abban, hogyan alakulnak másokkal kapcsolataink? Igen, vannak, akik vonzzák a , barátokat, akik tudnak vidámak és megértőék, a bajban készségesek, az örömben osztozók lenni. Az egyéni tulajdonságok nagy része azonban nem „önmagától” van, hanem fokozatosan alakul ki, változik, hatás és kölcsönhatás következményeként, A magányos, megkeseredett ember sajnos, nem ritka. Éppen az Üzenek szoktak az* után tárt szívvel közeledni ahhoz, aki nem érdemes cere. Az újabb csalódás csak tovább nehezíti helyzetüket; s éppen ezért legközelebb még kevésbé nézik meg: ki előtt nyílik meg szívük, értelmük. Ahogy nem ritka a mindenkivel barátkozó, puszipajtás- kodó ember sem. Az, aki víg adomákat mesél, tréfát ű3 mindenből, s kámforrá válik, ha baj van, ha segíteni kellene. Tehát a középút?; Az igényes mértéktartás! Tudjunk különbséget tenni a ránk ragadó cimbora, s az önzetlen, személyiségünket tiszteletben tartó barát között. Ne trak* táljuk legbensőbb családi gondjainkkal a presszóbeli ismerőst, de kérjünk nyugodtan tanácsokat a minket, s családunkat jó! és hosszú ideje ismerő baráttól. Legyünk udvariasak az ismerőssel, de ha segítenünk kell, tapintat címén ne udvariaskodjunk barátainkkal. A nyíltság, aa őszinteség a barátság igazi mércéje, s próbája is egyben. ntt»
