Kelet-Magyarország, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

S. o«aü KELET-MAGYARORSZÁ9 fOSS. december f. A NATO és az európai biztonság Jó napot, Mongólia VI. Kenyér a hegyek szellemének A VARSÓI SZERZŐDÉS tagállamainak budapesti fel­hívása az európai biztonsági értekezletre és az ennek elő­készítését szolgáló prágai ér­tekezlet dokumentuma élén­ken foglalkoztatja a világsaj­tót Tárgyalják, milyen mér­tékű lesz a részvétel az érte-, kezleten, hogyan viszonyulnak az egyes országok a javasolt napirendhez. A Helsinkiben megtartandó összeurópai biz­tonsági értekezletre szóló meghívást az európai orszá­gok többsége pozitívan fo­gadta. A válaszok közül né­hány NATO-ország állásfogla­lása még várat magára. Ma, december 3-án ül össze a NATO hadügyminisztereinek tanácsa Brüsszelben, hogy ha­tározzon ebben a kérdésben. Ezzel kapcsolatban idézünk a világsajtó néhány állásfogla­lásából. A kelet—nyugati kapcsolatok problémáit illetően nem ér­demtelen utalni arra, hogy 1369 nyarán a Survey ameri­kai folyóirat idézte Henri T jaak volt NATO-főtitkár szavait: „Amikor most a washingtoni szerződés 20. év­fordulóját ünnepeljük, az a véleményem, hogy Európában a béke bármilyen konszolidá­lása, a Szovjetunióhoz fűződő viszony bármilyen megjavítá­sa csakis a NATO-n keresztül érhető el” Henry A. Kissinger, Nixon elnök tanácsadója Az amerikai külpolitika című könyvében, amelyből részle­teket közölt a Frankfurter Rundschau;' azt hangoztatta, hogy „á feszültség igazi eny­hülése feltételezi a Nyugat egységét”. Ugyanakkor hozzá­tette. hogy „a tárgyalásokon azokra a problémákra kell a figyelmet összpontosítani, amelyek a békét veszélyezte­tik. A napirenden az első hely a fegyverkezési verseny korlátozását illeti.” ..Egy páneurópai értekezlet összehívása és sikere végered­ményben nemcsak a szovjetek magatartásától függ — han­goztatta a Le Monde. — A né­metek (NSZK) vagy elfogad­ják Strauss módszerét, azaz az erőpolitikét, vagy’ olyan politikát támogatnak majd, amely elveti az Európa két részének közeledését illetően támasztott feltételeket.” ..A nyugat-európai országok többsége — hangzik a Le Monde-ban — tulajdonkép­12. Minden alkalommal tömö­ren és komolyan válaszoltam a kérdése1'’e, mégis minden alkalomm. 1 kitört a röhö­gés a díszsorfalban. Egyedül Karolából hiányzott a hu­morérzék. Epeömlései sár­gára festették hajdan szű­zies arcát és az oszolj után az ég felé rázta ökleit. — Visszatoloncolnak mi­attad! Tönkreteszed a jö- vőmet! — Majd kíváncsi leszek, hogyan beszélsz, ha téged szólítanak meg — figyel­meztettem szőrmentén, hogy rá a kutya se kíváncsi a konyhai felügyelőkön kívül. Később már nem is ro­hantam az udvarra, ha iz­maim felől akartak érdek­lődni. Maradtam szépen a sorban és fölvettem a reg­gelit. Lassanként az én élet­módom lett a legharmoni- kusabb az egész lágerben. Reggeli után elmentem a gyermekbarakkba, játszadoz­tam egy órácskát a kislá­nyommal, meg az óvó né­pen már választott is. A NATO-tanács washingtoni ülése igen nagy fenntartások­kal fogadta a budapesti fel­hívást, viszont 2 hónapra rá a NATO miniszteri tanácsa már sokkal kedvezőbben rea­gált” A KÖZÖS PIAC ORSZÁ­GAINAK értekezleteorozata időszakában sok szó esik a francia sajtóban Európáról. A Les Echos elemzi például Chaban-Delmasnak Stras- bourgban, a város felszabadu­lása 25. évfordulóján el­mondott beszédét és kiemeli: „Franciaország kész minden energiájával az európai ügyet szolgálni. Az európai kons­trukció elsősorban két nagy nép megbékélésén, Franciaor­szág és Németország együtt­működésén és barátságán nyugszik”. Az európai konstrukció ilyen leszűkítését bírálja a L’ Humanité? amikor „Milyen Európa?” című belső vezér­cikkében hangsúlyozza: „Európa nem ér véget az Elbánál. Európáról szólva a miniszterelnöknek elsődlege­sen kellett volna szólni az olyannyira európai kérdésről, mint a földrész országainak minden megkülönböztetés nélküli szélesebb körű együtt­működése és a kollektív biz­tonság szervezetéről is .A mi­niszterelnök azonban mag sem említette az előkészület­ben lévő európai konferenciát, jóllehet ennek az európai együttműködés első lépése­ként kell szolgálnia.” A BUDAPESTI FELHÍVÁS elindította folyamat „olyan sebességgel halad előre; amelv annak idején lehetetlennek látszott” — állapította meg egy cikkében kissé fanyalogva az angol Daily Telegraph. „A NATO egyetlen tagja sem uta­sította el az európai konferen­cia ötletét”, ugyanakkor a lap hozzáteszi, hogy „a brit kormány gyanakvóbb, mint a legtöbb NATO-tagállam”, at­tól is tart, hogy „olyan egyez­mény jön létre, amely Orosz­országot jobb hatalmi pozíci­ókhoz juttatja”. „A Szovjetunió számára már. megnyitása előtt is meg­hozta a fő eredményt az 1979- re összehívott európai bizton­sági konferencia — irta a Paris Jourban néhány nap­pal ezelőtt Tabouis asszony. — Ezek az eredmények mara­dandók akkor, ha a kor.fe’-en­nikkel, aztán újra sorba áll­tam, immár az ebédért Délután aludtam és mindig azt álmodtam, hogy renge­teg sudárpontyot fogok a Rábán. Rendszerint Karola rugdosott fel szendergésem- ből. — Még mindig nem rabol­tak el? — ocsúdtam csaló­dottan. — Várj, visszafizetek még mindenért! — Többet törődhetnél a gyerekkel, öt szót tudott magyarul, azt is elfelejtette. — Hála isten. Nekünk is el kell felejteni. Átok ül rajtunk, amíg magyarul be­szélünk. — Szépen venné ki ma­gát, ha svábul kérnék nagy- fröccsöt a süket Szitától, ha majd újra betoppanok a csó­nakházba. — Té még mindig a csó­nakházon töröd a fejed? Mégis haza akarsz menni? — Tévedés. Fogadásból örökre lemondok a hazám­ról, mihelyt megjelenik az első milliomos, aki neked kezet csókoL cta nem tudna összeülni. Er­re azonban a jelek szerint már nem kell gondolni. A cikkíró szerint „kiemelkedően fontos eredmény az, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság, amely hajlandó elköte­lezettséget vállalni arra, hogy lemond az erőszak alkalmazá­sáról, hozzájárult ahhoz is, hogy az értekezleten Kelet- Németországgal együtt legyen jelen.” Ami a napirendet illeti — mint azt a Le Monde megfo­galmazta —, nyugati körök „kötelező menüt” akarnak az asztalra teríteni. „Azt szor­galmazzák, hogy valameny- nyi vitás problémát egyszer­re feltálaljanak”. A PRAVDA BRÜSSZELI TUDÖSITÖJA mintegy össze­foglalóan értékeli az értekez­let összehívásának világvissz­hangját, amikor megállapítja, hogy „a nyugat-európai or­szágokban két szemben álló erő összecsapásának lehetünk tanúi: az egyik oldalon az európai helyzet józan értéke­lői, a másik oldalon a kato­nai tömbök politikájának hí­vei állnak. Bizonyos NATO- körök, bár szavakban elisme­rik az összeurópai biztonsági értekezlet összehívásának le­hetőségét, tetteikkel annak összehívását meg akarják akadályozni. Olyan feltétele­ket szabnak, amelyek eleve lehetetlenné tennék a bizton­sági értekezlet eredményes kimenetelét. Ezek közé tarto­zik például az a követelés, hogy az értekezlet napirendjén a megoldatlan európai prob­lémák egész komplexuma sze­repeljen, köztük olyan kérdé­sek, amelyek rendezéséhez még nem értek meg a feltéte­lek”. A nyugat-európai or­szágok békét óhajtó erőinek még sok erőfeszítésére van szüksége ahhoz — mutat rá a Pravda cikkírója —, hogy ietörjék a reakciós körök el­lenállását és elérjék az össz­európai biztonsági értekezlet összehívását”. „MIKÖZBEN AZ ÉV VÉGF, FELÉ közeledik, mindinkább növekedik a diplomáciai te­vékenység” — írja a fÖe Tat. — „Egyidőben és párhuzamo­san gyarapodnak a kontaktu­sok — teszi hozzá a (svájci lap —, szűkebben Nyugat-Eu- rópa országai között és bő­vebben a Nyugat—Kelet dip­lomácia kibontakoztatásában is. — Piszok. Gúnyt űzői a szerencsétlenségemből. — Komolyan beszélek. Ha elveszted a fogadást, azon­nal megyek haza a gyerek­kel. Karola megmutatta gyö­nyörű gyöngyházfogaival, hogyan szeretne szétmarcan­golni. — Soha, soha nem fogsz hazamenni a gyerekkel. Megmutatom, hogy a leg­utolsó szolga leszel a há­zamban. — Ezt már hallottam. In­kább törjük a fejünket más megoldáson. Addig maradok, amíg nem könyörögsz tér- denállva, hogy vigyelek ha­za. Rendben van? Karola példátlan vakme­rőséggel válaszolt ajánla­tomra : leköpött. Pimaszsá­gáért azzal büntettem, hogy még nagyobbakat aludtam. De jámbor magaviseletem szemet szúrt a láger vezető­ségének és rövid néhány na­pi szundikálásért azzal vá­doltak meg, hogy kivonom magamat a kollektívából. Álmomban éppen márnára halásztam a Rábán Kisbabot és Árpás között, amikor ki­hallgatásra hívtak a láger- führer irodájába. Ásítva és hunyorogva álltam meg a parancsnok asztala előtt. — Maga miért szabotálja a sorakozókat? — kérdezte Külpolitikai összefoglaló (Folytatás az L oldalról) komor lehetőségnek az elhá­rításán is a nagyhatalmak munkálkodhatnak a legered­ményesebben. A tárgyalások újrakezdése tehát mindenképpen pozitív fejlemény. Gyakorlati hala­dás azonban csak akkor kép­zelhető el, ha Nixon — a Távol-Kelettel ellentétben — a Közel-Keleten betartja vá­lasztási ígéreteit, és figye­lembe veszi a Biztonsági Ta­nács megfelelő határozatát. Keserű csalódást keltett Londonban Pompidou fran­cia elnök hágai magatartá­sa. Mint ismeretes, a hol­land fővárosban folyik a Közös Piac tagországainak csúcsértekezlete és a leg­főbb téma: Nagy-Britannia felvétele a szervezetbe. Ed­dig azoknak lett igazuk, akik ebben a kérdésben De Gaulle és utódja vonalvezetése kö­zött nem a különbséget, ha­nem a folyamatosságot hang­súlyozták. A brit hangulatra jellemző, a Guardian kom­mentárja: „Ha Franciaország nem lesz hajlandó valami­lyen kompromisszumra, a csúcsértekezlet a legjobb esetben döntés nélkül ér vé­get, a legrosszabb esetben pedig mély válságot ered­ményez.” A megállapítás annál is inkább megalapozottabb­nak tűnik, mert számos tag­ország, mindenekelőtt Bonn. egyértelműen ragaszkodik a brit oroszlán beengedéséhez a Közös Piac porondjára. Ha Párizs fagyos elutasítása nem enyhül, a tagországok eddig is komoly nézeteltéré­seihez vezethetnek. Ez pedig valóban előre vetítheti a Guardian által megjövendölt krízis baljós árnyékát. Hóvihar (Folytatás az 1. oldalról) lyóvásárhely és Tüskevár között; a 61-es számú duna- földvár—nagykanizsai főút­vonal Dunaföldvár és Alsó- szentiván között Inke köz­ségnél, valamint Pincehely és Nagy tár kály között; a 64-es számú simontornya— onvingi főútvonal Dég és Enying között; a 65-ös szá­mú szekszárd—siófoki főút Tamási és íregszemcse kö­zött; a 71-es számú lepsény —balatonkeresztúri főút Aka­ii és Zánka. valamint Ra- dacsonytördemic és Szigliget között: a kanizsa—vasvári főút Bocs­ka és Magyarszeroaueiy zött, a 83-as számú városlőd —győri főút Tét és Szemere között. olyan akcentussal, hogy a Fertő hazai partján intéző­nek nézhették volna Ester- házyék régi cselédei. Borús kedélyemen csak az segített valamit, hogy az előbb még a Rábán halász­tam. — Kérem, én szerény em­ber vagyok. — Ismerjük már a maga sanda dumáját. Mit akar ezzel mondani ? — Engem mindenki vas- gyúrónak néz. Kőbányába, kikötőbe, malomba, meg ilyen helyekre akarnak el­vinni trógerolni. Alaptala­nul becsülik túl az erőmet és ezt szégyellem egy ki­csit. — Talán egyenesen bank- igazgató szeretne lenni ? — Csak aludni szeretnék. Úgy láttam, felrémlenek női rokonaim a lágerführer képzeletében. Akkora léleg­zetet vett, amekkorát csak tudott és élete leghosszabb sóhajával fejezte ki tiszte­letét irántam. — Ha nem alkalmazkodik a tábor rendjéhez, el kell hagynia Ausztriát. — Tudom, hogy csak a látszat vezeti félre a pa­rancsnok urat, hiszen ön is éppen azt akarja, amit én. Fogom a gyereket és már Itt sem vagyok. Engedjen Gyanús nekem ez a fű. Zentai Gyula, az itteni mű­szaki tolmács, a ..mindent tudó” mongológus nevet: — Nem is fű ez. Búza. — Búza itt és ennyi és ilyen? — koccan oda-oda a fejem a kocsi ablakához, ahogy bámulom a „kenye­ret”, amely eddigi tudásom szerint Mongóliában nem te. rém meg. — Miért, nálunk nem lehet búza? — méltatlankodik Bauzgracs, a mongol sofőr és rálép a fékre, nézzem csak meg, igenis búza ez. csak hát még nem nagyon hányja a kalászát. Augusztus végén vagyunk, és a búza, a két­ségtelen búza, itt még úgy néz ki. mint nálunk május végén. De búza! Ring a szél­ben, mint a hazai tájakon és. ha még messze kevesebb is a termése, mint az alföldi magyar búzának, de már te­rem. Több tízezer hektáron, állami gazdaság földjén, gép­pel vetve, geppel betakarít­va, évről évre többet tanul­va és tudva a búza kedvéről és kísérletezve, hogy ez a „kedv” mind inkább meg­elégedett legyen az itteni klímával. Néhány órával ezelőtt még a tipikus mongol pillanatot fényképeztem. Egy lótenyész. tő gazdaságban éppen a kan­cákat fejték, hogy tejükből a nélkülözhetetlen folyadé­kot és a vitamint tartalmazó kumiszt, őseink hajdani, a mongolok mai italát készít­sék el. Meghallgattam a fia­tal mongol lótenyésztő és a kancát fejő asszony magya­rázatát. hogyan is kell be­csapni egy csikó segítségével a kancát, hogy leadja a tejét, hogyan kell erjeszteni a te­jet, hogy kumisz legyen be­lőle és most a környéket jól ismerő Bauzgrács a teljesen gépesített búzatermesztéssel henceg. Meg azzal, hogy rög­tön Dzsargalandba érke­zünk ... A nagy_ majorságnak tűnő gazdaság, amelynek igazgató, ja, Arcja. egyébként éppen a gazdaság eredményei miatt lett a Szocialista Munka Hő­se, voltaképpen Ulánbátor ellátását van hivatva biztosí­tani. Viszonylag régi gazda­ság ez, de a „régibb” alatt ne hosszú évtizedeket gon­doljunk. — jó egy évtizeddel ezelőtt' itt is a végtelenbe nyúló sztyeppe volt az úr. Most a „maiorság”, amely járási székhely, tíz évfolya­mos iskolával büszkélked­het, ahová vagy 800 mongol gverek jár a messzi környék­ről tanulni, több mint har­minc kút. posta és telefon- központ, kis szálloda, étte­rem szolgálja itt az igénye­ket. Az elsősorban földművé, lő gazdaság 44 ezer hektár! mondhat mázáénak. ebből 31 ezer hektár áll művelés alatt — a többi legelő — és azonnal Bécsbe a magyar követségre. Nem hittem, hogy egy elegáns, karcsú, legszebb férfikorában lévő ember ek­korát tudjon ordítani. — A gyerek az anyjával marad! Megértette?! önkéntelenül, bár civile- sen összecsaptam a bokámat, mint régen a leventeoktató előtt. — Értettem. Akkor én is maradok. Nem csinálok tu­datosan árvát a gyerekem­ből. — Csak úgy maradhat, ha részt vesz a sorakozókon. — Ezt is értettem. Mindig ott leszek az udvaron azzal a feltétellel, ha trombitával fujatja a sorakozót. Sajnos, mélyen alszom. Ö sem értette a hunyort. Anélkül zavart ki az irodá­ból, hogy megkínált volna cigarettával. Karola magas idegfeszült­ségétől áramütést kaptam, amikor kíváncsian nekem esett a barakkban. A szeme se mozdult, csak • üvegesre tágította, így várta az öröm­hírt. — Miért hívattak?! — Tettek egy elfogadha­tatlan ajánlatot. — Beszélj! — Van egy lakatlan kas­tély Skóciában. A tulajdo­nosa Johannesburgban él és összesen 27 ezer(!) hektáron termelnek búzát Emellett zöldséget öntöznek, magyar öntözőberendezésekkel, bur­gonyát termelnek, sőt itt már sikerrel próbálkoznak sertés- hizlalással és baromfitenyész­téssel is. Kétszáz traktor cs 120 kombájn! Ez is olyan két szám, ami sokat elmond. Egyébként, — mint mondot­tam — ez nem állattenyész­tő gazdaság, de azért akadt itt vagy 30 ezer juh, másfél­ezer szarvasmarha és vagy ezer ló is . . . És a búza átlagtermése mar eléri a hektáronkénti 12—13 mázsát. Hogy ez kevés? Minden bizonnyal. De nem árt talán visszagondolni arra. hogy abban az országban, amely az „acélos” búzájá­ról volt híres, ahol a talaj és az ég egyaránt a búzára termett, — nem is emberöl­tővel ezelőtt ugyanennyi voll az átlagtermés Az első földművelő állami gazdaságok ugyan már a harmincas évek. elején meg­alakultak, de hatásuk a gaz­dálkodás szerkezetére nézve lényegében el ha; aguiható volt. Még 1957-ben is csak 53 kiló gabona jutott egy- egy mongolra, de 1963-ban már exportálni is képes volt az ország, a megtermelt ga­bona mennyisége egv főre vetítve meghaladta a 300 ki­lót. i); gabonatermelés egyúttal szimbólum is: jelképe a monokultúrás gazdálkodás fe­lett aratott mind nagyobb győzelemnek. És a gabona- termelés, a szibériai gabona­fajták mongol iái meghonosí­tása. általában a mezőgazda, sági „termelés” fokról fok­ra változtatja meg az ará­tok, a mongol parasztok, de az egész mongol lakosság él­és életrendiét. Egész sor me­zőgazdasági terménynek, köz­ismert gyümölcsfajtáknak még csak mongol nevük sem volt — annyira ismeretlenek voltak a végtelen sztyeppé­kén vándorló nomádok szá­mára. A legmagasabb hegygerin­ceken még ma is ott állnak a kőrakások: áldozati helyek a hegyek szellemének. Ma, — inkább csak megszokásból —, ha átkel a hegygerincen az utas és eléri a hegyek szellemének emelt, kőhalmot, valami kis ajándékot hr-l.vez oda hálából. Hogy sikerült idáig eljutnia, hogy segítsen a szellem a további utakon. Egy cigaretta, egy ajak (mon­gol csésze), néha valami ko­pott szerszám. lókoponya, apró érték, vagy értéktelen­ség az áldozás tárgya és esz, köze. Én már láttam esy szelet kenyeret is a hegnek szellemének kőoH-rtán . . . Köveferfk: Meeysro! a *•'volj és mégis közeli vi­lágban. Gyurkó Géza az a k••• ' - ’v "te­pítsenek az üres kastélyba ... ládot. Karolában már akkora volt a feszültség, mintha rá­kapcsolták volna a bánhidai erőmű turbináit. — Ez neked elfogadhatat­lan ?! — Van egy sajátos kikö­tésük. — Mi?!... — Hogy a férj meg a gyermek hajón utazzon Skó­ciába. — És az asszony?!... — Annak nagykabátban kell úszni a hajó után. A bánhidai áram akkorát ütött rajtam, hogy azt hit­tem, szénné égtem, úgy el- feketült előttem a világ. Et­től kezdve megszűnt köz­tünk minden családi kap­csolat. Még a gyereket is külön-külön látogattuk na­ponta két alkalommal. Az alvásaimnak is befellegzett kiszámíthatatlan időre, mert ezer okom volt gyanítani, hogy Karola kerít valahon­nan egy selyemzsinórt és olyan hevenyészve talál megfojtani vele. hogy még hurkot is elfelejt rá kötni, inkább lemondtam az ün­nepélyes trombitaszóról és biztos, ami biztos, kimen­tem minden sorakozóra. (Folytatjuk) Gerencsér Miklós: 'Jíí'é'B'é p úr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents