Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
HM. 58. ' KELET-MAGYARORSZAG - VASÁRNAPI MBLMRL» 9. oMaf Az orvos hivatása Dr. Moskovits Károly portréja: fejezet a szabolcsi egészségügy történetéhez Egy életművet, közel bét évtizedet, nagyon nehéz két mondatba sűríteni. Moskovits Károllyal egy teljes délután beszélgetése után mégis hűen lehet így visszaadni az igyekezetei, a munkát, az elképzeléseket. „Negyven év Szabolcsban a ibe es a csecsemőhalandóság ellen. Humanizmus mindig, minden körülményben.” Negyvenhárom évvel a diploma megszerzése után egy orvosnak ma is szép és aktuális elhivatás. * Lelkes tisztelője — és úgy tűnik, kutatója is — Jósa Andrásnak. Szereti és tiszteli a inai vidéki orvosi, ápolónőt. Ez az emberi szeretet az eredményeiknek is szól. Mert közösen lehetett élérni eddig. Csak íróasztal mellett senki sem lett volna képes változtatni a megye egészségügyén. A dátum 1891. Az adat Jósa Andrásé: egyetlen észtén, dóben 8700-an haltak meg a megyében. Közülük 5600 nem érte el a hétéves kort. Ezer ember a tuberkulózis áldozata volt. A tavalyi statisztika: 5750- ból 560 a tizennégy éven aluli. A gümokór 112 esetben oka a halálnak. A 112- bői tizenhárom ember volt 40 éven aluli. Talán nem is illik ilyen számadás egy orvos portréjához. Talán több kellene, és finomítani az adatokat, mert közben 870 ezres megye helyett 550 ezerrel számolunk, s nem azonos a kor szerinti megoszlás sem. De a statisztika minden hibájával együtt érzékelteti azt a változást. amelynek évtizedeken át dr. Moskovits Károly részese volt. életpályájának legtermékenyebb szakaszában az első vonalban, a megyei tanács vb egészségügyi osztályának élén. * Lassan pereg az évtizedek, egy életút eiső részének film. je. Leszűrt, tiszta mondátok, néha még tömörebbek a kelleténél. „Hatvanhét éves vagyok, hatvannégy éve nyíregyházi. Édesapám a postán volt tisztviselő. Én a Kossuthban végeztem. Aztán az egyetem. 1927-töí orvosi gyakorlatot folytattam Nyíregyházán. Akkor a szegények orvosa voltam. A gazdag, pénzes emberek nem á frissen végzett, szárnypróbálgató fiatalember, hez jártak. De így van ez rendjén. És én örülök, hogy megmaradhattam azok orvosának, akik akkor szerettek. Hadifogság. Az OTI első éve itthon. 1952-beh, a tanácsok egészségügyi osztályainak megalakulásakor megbíztak a meg.vei_ tanácson az osztály vezetésével. Tizenhét évig láttam el ezt a feladatot. A hogyanról a mai betegellátás, a statisztika beszél. Ezt pedig ismerik. Én, ha erről van szó. ilyenkor mindig megköszönöm a mindenkori munkatársaknak, kollegáknak, a falvak, a kórházak egészségügyi dolgozóinak munkáját. Rajtuk mű- lojt, sikerülje az. amiről sokáig csak álmodozhattunk. Két éve nyugdíjas vagyok licit is bejárok a megyei rendelőin'ézetbe. a fizikote- r’oiára. Mint nyugdíjas, ott dolgozom.” — Ennyi — tárja szét kezét. — Mit lehet még a tények mellé tenni? * Frissok és nagyon szépek a vörös szegfűk — még a Ká- roly-napot idézik —, kellemes hangulatot teremtenek a rég' nehéz, kényelmes búto- rouval berendezett szobában. Akkurátusán fölcseréli a másikkal az olvasószemüveget — a statisztikák önmagukért beszélnek —, s azt mondja, nagyon szereti ezt a várost, a megyét. Nem egy alkalma lett volna a fővárosba költözni. Mindig maradt. A miértre ismét a tények adják meg a válasz^: 3200- nál több kórházi ágy, egy évben csaknem tizenegyezer kis szabolcsi születik intézetben. Nincs már négy százaléka sem az anyáknak, akik nem szülőotthonban, kórházban szülnek. Csökken a csecsemőhalandóság, megszűnőben van a tbc. Itt mindig lehetett, érdemes, sőt parancsoló volt segíteni, szívvel dolgozni. A nyugodt mozdulatok még most is szaporábbá válnak, ha a meglévő bajok kerülnek szóba, de akkor is, ha a városépítészetről van szó, sasok zöld terület, a fák, a virágok érdekében, a városi por ellen kell szót emelni. * Az „orvosellátottság” egy nagyon csúnya szó. De van ezenkívül néhány dolog, amit ennek kapcsán el lehet, és el tud mondani egy hivatását szerető orvos. Ilyeneket: Az első szabolcsi orvos 1787-ben Jósa István volt, akit a rendek Békésből hívtak meg Nyíregyházára. Saját pályája kezdetéről egy példa: a tiszadobi körzeti orvost Serédi hercegprímás protezsálta (mert felesége a kalocsai főérsekség főintézőjének lánya volt.) Amikor Moskovits Károly hazajött az egyetemről és neve előtt friss volt még a „dr”, nem kapott körzetet. Hogy milyen körzeti orvosnak lenni, azt 1945-ben tudta meg. Most a megye 200 körzete közül 17-be jelenleg is szakembert, orvost hívnak. Lakás, rendelő várja őket. Nem keli protekció hozzá. Moskovits Károly meg sem tudná számolni, hányszor járt főorvosként az egyetemeken, végzős medikusokat Szabolcsba hívni, hozni, hazahozni, kérni. És ez is hozzátartozik a munkásságához, és adalék a szabolcsi, szatmári egészségügyhöz. — Az idő élkoptatja az érdekes tényeket, a megvalósítás körülményeit — mondja Moskovits Károly. Aztán felsorolt néhányat. Baktán, a volt Dégenfeld grófi kastélyban rendezték be az első megyei tbc-szanatóri- umot. Addig nem volt „tbc-s ágy” a megye egészségügyi nyilvántartásában. Nem költségvetési pénzből, hanem sok társadalmi erővel végezték ott az építkezéseket. Jelentős szerepe volt ebben az akkori kiemelkedő szabolcsi politikusnak számító Pálíi Ernőnek is. Nyíregyházán, a volt Bencs- villában tbc-s gyermekeket gyógyítottak. Ma már ezek száma elhanyagolható. Az utóbbi években már azt tervezték, hogy amikor felszámolják a gyermek tbc-t, az asztmás gyermekek kapják az épületet, ezt a betegséget fogják ott gyógyítani. Az átalakítás megtörtént, de az asztmás gyermekek ügye lekerült a napirendről. Pedig országosan nagy szükség lenne rá! Sokat foglalkoztak megyénk, új kórházaival. Az újak közül az elsőt Fehérgyarmaton építették föl. Ott, ahol legkevesebb volt az orvosi ellátás, ahol sok beteg volt, s ahová nehéz volt a közlekedés. Hogy miért érdemes ezt elmondani? Mert az építkezések idején Sokan mondták: hamarabb kellett volna Mátészalkára. Nyírbátorba. Kisváráéra. És néhány év múlva ott is lesz, s feledésbe merül, hí mikor és miért kapta hamarabb... * Moskovits Károly szociál- h'giénikus szakorvosi képesítést szerzett. A szervezés. a munkakör ezt kívánta. De e munka közepette nagyon sok és konkrét ismeretet kötött a filozófiával és megszerette azt. Jól megjegyezte Claude Bemard nagy francia fizioló- gus és filozófus egyik megállapítását: „Az ember ugyanazon törvények szerint hal meg, amely szerint él. S amikor a halál pusztít, az emberek életviszonyai pusztítanak.” És ehhez talán a kommentár: nálunk megváltoztak az életviszonyok. Ezért nőtt az átlagos életkor, ezért kevesebb a Csecsemőhalandóság (1966-ban 3,6 százalékra csökkent az arányszám, az országos utolsó helyről a 7-re lépett elő a „sokgyermekes” Szabolcs-Szatmár.) Ugyanebben a gondolatmenetben az egészségügyi szakember szempontjából érdekes az ipartelepítés megvilágítása. HisZen a szabolcsi ipar fejlesztésével terjed a kultúra is, változnak az élei- és munkakörülmények. s ezzel emelkedik a lakosság egészségügyi műveltsége, csökkennek a betegségek. Talán ezért, s nem csupán az ipar'-mezőgazdasági munkások társadalombiztosításáért kíséri figyelemmel az orvos nap mint nap az ipar minden új lépését. * Moskovits Károly 1945-ös párttag. Amikor hazaérkezett a hadifogságból, a kommunista pártba lépett bé, s azóta mindig ott van a megyei „első vonalban". 1950 óta a megyei pártbizottság tagja. Jelenleg is olt van, s nyugdíjasként is éberen figyeli, mi történik, hogyan határoznak, s mi, mennyire érinti az egészségügyet. A pártfnunka közel két évtizede nagyon sokat jelentett. A célok műidig azonosak volfak, de a kivitelezésben mindig sokat segített a párt. És ott lenni mindig, „első kézből” ismérfti a gondokat, s tervezni a sokáig mélyponton lévő • szabolcsi, szatmári egészségügy fel- emelkedését. Eredmények szép számmal vannak. De most sem lehetünk elégedettek, nem ülhetünk a babérokon.' És ez, most, nyugdíjasán is állandó, és erősödő felfogása. IIu csak teheti, most is a további fejlődésért, a felemelkedésért emel szót. Az évek, évtizedek a szabolcsi egészségügy, a pártmunka élvonalában nem múltak el nyomtalanul. A sok munka mellett a párt. a kormány képviselői -is kifejezték az elismerést. A kitüntetésed ma is megvannak. Kétszer kapta a Munka érdemrend arany fokozatát, „Kiváló orvos” lett, s tulajdonosa a „Szocialista munkáért érdem- érem”-nek. Mind-mind annak jele. hogy a fáradhatatlan munkát, amit éveken, évtizedeken át végzett, a vezetők elismerik, megbecsülik, példaként állítják. Az orvosi hivatás — úgy tűnik — apáról fiúra száll a családban. Egyik fia már szakorvos, a másik most végzi az orvostudományi egyetemet. A hivatáshoz jó alapot szereztek otthon, a családban, amely mindig segítette. támogatta a sokszor nehéz munka közepette. A pártmunkát ma is végzi. Akiknek később átadja, már könnyebb lesz. Benne lesz sok száz lelkes emberé, akik naponta dolgoztak, s köztük Moskovits Károlyé is. * A beszélgetést két mondatba is össze lehet sűríteni. De azok a benyomások, körülmények. amelyek között ezt meg lehetett, meg kellett valósítani, oldalakat tennének ki. (Ezt, a szabolcsi orvosegészségügy történetét, most, nyugdíjasán tanulmányban gyűjti össze.) Ezekben azonban mindig visszatérő az orvosi munka, a hivatás szeretete. Évtizedeken át csak így lehet eredményesen képviselni az ügyet. Amely nem csak saját ügye... Marik Sándor 2. A debreceni csata A 2. ukrán front fő csapásának hányában az 53. hadsereg az első támadási napon áttörte a védelmet. Harminc perccel a szovjet gyalogság rohamának megindulása után Heszlényi veasrezredfes, a 3. magyar hadsereg parancsnoka elrendelte csapatai visz- szavitelét a Tisza mögé. Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja és a 18. harckocsihadtasl gyorsan benyomult a gyalogság által tört résbe, s lendületesen haladt előre. Október 8-án a lövészcsapatok már Mezőtúr feladására kényszeritették az ellenséget, a Plijev-csoport ugyanakkor elérte Karcagot, a 18. harckocsihadtest pedig Szentesnél a Tiszát. Friessner vezérezredes, had- seregcsoport-parancsnok aggasztónak ítélte a kialakult helyzetet. Október 8-i jelentésében leszögezte: „...tetemes új erők beérkezése nélkül ebben a nagy kiterjedésű térségben tartós, vagy hosszabb ideig tartó ellenállást kifejteni nem lehet.” Azt is felismerte, hogy a szovjet előretörés folytán a bekerítés veszélye fenyegeti, ezért engedélyt kért az Észak-Erdélyben harcoló 8. német és a 2. magyar hadsereg (Wöhler hadműveleti Csoport) visszavonására a hegyekben húzódó „G-vonal”-nak nevezett terepszakaszra. A német csapatok egyelőre csupán a 6. gárda harckocsihadsereggel szemben védekeztek eredményesen, Nagyvárad térségében. E hadsereg harckocsiállománya már megfogyatkozott, alig haladta meg a hadosztálynyi mennyiséget. Malinovszkij marsall, frontparancsnok a helyzet megjavítása érdekében elhatározta, hogy a Plijev-csoportot — a Hajdúszoboszlóig jutott 6. lovashadtest kivételével visszafordítja délkeletnek és hátba támadja vele a nagyváradi ellenséges csoportosítást; a középen harcoló csapatokat pedig a jobb szárnyról elvont 7. gá rd a hadsereggel megerősíti Plijev tábornok lovas- és gépesített csapatainak nehéz manővere teljes sikerrel járt. Együttműködve a 6. gárda harckocsihadsereg és ;; 33. lövészhadtest erőivel, bekerítette a Nagyvárad térségében tevékenykedő ellenséges csoportot, és október 12-én felszabadította a várost. E csapás jelentőségét Vörös vezér- ezredes, a vezérkar főnöke Guderian vezérezredes, a német szárazföldi csapatok vezérkari főnökéhez intézett átiratában így értékelte: „A Nagyváradtól Kolozsváron át Máramarossziget, Uzsokig terjedő arcvonalban lévő seregtestek a bekerítés veszélye előtt állanak, mely bekerítésből további kitartás esetén az erők kivonásának lehetősége igen kétségés.” Megállapította, hogy „a helyzet rendkívül kritikus és elérkezett a huszonnegyedik óra” a csapatok visszavonásának elrendelésére. Vörös vezérezredes borúlátása nem volt alaptalan. A Plijev-csoport sikere lendítö- leg hatott az egész front tevékenységére. Jobb szárnyon a 40. hadsereg Beszterce, a 4. román hadsereg Dés, a 27. hadsereg Kolozsvár irányába támadott eredményesen. Középen az 53. hadsereg, az alárendeltségében harcoló 1. román hadsereg csapataival együtt Csongrád—Mindszent szakaszon elérte a Tiszát, és hídfőket vett birtokba a folyó nyugati partján. Október 10- én a hadsereg 297. lövészhadosztályának Tiszán átkelt ezredé kelet felől betört Kecskemétre, nagy zavart és kavarodást idézve elő a városban meglepett ellenség soraiban. Jelentős sikereket mondhatott magáénak a bal szárnyon harcoló 46. hadsereg is, amely október 12-én felszabadította Szegedet és támadási sávjának teljes szélességében elérte a Tisza vonalát. Ebben az időben a szep- temben 28-án útra kelt magyar fegyverszüneti küldöttség Moszkvában már aláírta az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Horthy kérésére a szovjet főparancsnokság utasította Malinovszkij marsallt: a fegyverszüneti feltételek teljesítésének megkönnyítése érdekében, állítsa le csapatainak Budapest irányú tevékenységét. A frontparancsnok október 10-én este a következő parancsot adta az 53. és 46. hadseregnek: „szilárdan tartva a Tisza nyugati partján elfoglalt hídfőket, menjenek át védelembe a Tisza keleti partján és újabb intézkedésig semmilyen további működést ne fejtsenek ki nyugati irányba.” Hogy Horthy miképpen képzelte el a fegyverszünet végrehajtását, arra jellemző példa személyes megbízottjának, Utassy vezérkari ezredesnek adott utasítása. A* ezredes október 13-án érkezett Deszkre, Malinovszkij marsall főhadiszállására, ahol az alábbi hadászati-hadműveleti képtelenséget terjesztette elő: „A szovjet csapatok lehetőleg ne Magyarországon át támadják a németeket, hanem Horvátországon és Szlovákián át.” Ugyanakkor »a fegyverbarátságra, az erő elégtelenségére és a németek bizalmatlanságára hivatkozva” kitért az elől, hogy a magyar hadsereg teljesítse a moszkvai megállapodásban vállalt kötelességét és a németek* ellen forduljon. így a magyar uralkodó körök taktikázása ideiglenesen a német „Dél’* hadseregcsoport parancsnokságának kedvezett. Csapatai időt nyerteit, szívósan tartották a védelemre jól berendezett helységeket; a páncélos hadosztályok pedig a szolnoki hídfőből, Berettyóújfalu körzetéből és más irányokból mért csapásokkal igyekeztek a szovjet előnyomulást megállítani. A kialakult helyzetben Malinovszkij marsall október 12- én Nagyvárad térségéből Nyíregyházának fordította Plijev tábornok csoportját, amely most már a 6. gárda harckocsihadsereggel együtt támadott a fő irányban. Debrecentől délre nagyszabású páncélos csata bontakozott ki. Egy héten át változatlan hevességgel tombolt a küzdelem, melyben csaknem 1000 harckocsi és rohamlöveg vett részt. A szovjet csapatok súlyos harcokban nyomultak előre. Október 19-én reggel értek Debrecen alá. A déli órákban megtörték az elkeseredetten védekező hitleristák ellenállását és benyomultak a városba, amelyet 20-án, kora reggelre teljesen megtisztítottak az ellenségtől. Két nap múlva a gyors csapatok felszabadították Nyíregyh 4zát, 23-án pedig Rakarhaznál elértéi: a Tiszát. ^zztel kettévágták az ellenség arcvonalát, és elzárták a Wöhler- hadműveleti csoport visszavonulási útját Következik: Felszabadul a Tiszántúl.
