Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
A »Rias ft^tET-'iSA ST/ Í9S9. novemfier f. MT Egy hét a világpolitikában i Külügyminiszteri konferencia Prágában ü Szovjet—csehszlovák tárgyalások i Bonni bemutatkozó 1 Libanoni válság B IVfixont figyelmeztető évforduló Valami megmozdult Rómában AZ ELMÚLT HÉTEN tagadhatatlanul az európai kontinens annak ifi szocialista íele állt a nemzetközi közvélemény érdeklődésének középpontjában. Csütörtökön és pénteken a csehszlovák fővárosban tanácskoztak hét európai szocialista ország külügyminiszteréé A prágai értekezlet központjában az európai biztonság és az azzal foglalkozó, a tavasszal Budapesten javasolt összeurópai tanácskozás ügye állott. Amint arra a Rudé Prá- vóban Jan Marko csehszlovák külügyminiszter cikke rámutatott, a budapesti felhívás nyomán a szocialista országok — arra törekedve, hogy elhárítsák a konferencia útjában álló akadályokat — hozzájárultak a NATO- államoknak ahhoz a javaslatához, hogy előbb kétoldalú megbeszéléseken kell tisztázni az összeurópai konferencia lehetőségeit Azóta, állapította meg Marko, nyilvánvalóan eljött a konkrét előkészületek ideje. Emlékezetes a magyar olvasó előtt Koivisto finn miniszterelnök hazánkon átutaztában tett rövid repülőtéri nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy a megkérdezett európai kormányok többsége, 22 állam pozitív választ adott, helyeselte az összeurópai tanácskozás eszméjét. Ismeretes, hogy még a tavasszal a finn kormány magára’ vállalta a konkrét rendezési kezdeményezést és különösen aktív szerepet játszott az említett -"'tapogatózó megbeszéléseken. Éppen ezért a prágai szocialista külügyminiszteri értekezlet — áttekintve az előkészületeket — joggal állapíthatta meg a budapesti felhívás pozitív visszhangját és azt is, hogy eljött az idő, megérettek a feltételek a tanácskozás egybehívására. A PRÄGAI értekezleten a budapesti felhívást aláíró államok külügyminiszterei újabb lépést tettek és. javasolták, hogy már 1970 első felében Helsinkiben meg lehetne tartani az összeurópai értekezletet. Fontos eredménye a szocialista külügyminiszterek megbeszélésének, hogy két konkrét napirendi javaslatot tettek a konferenciának:, az erőszak alkalmazásáról és az eroszak- / kai való fenyegetésről történő lemondás legyen az európai államok kapcsolatainak alapvető jellemzője; továbbá javasolta a prágai értekezlet a kontinens országai közötti, egyenjogúságon alapuló gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztését. Természetesen a szocialista országok változatlanul hangsúlyozzák, hogy nem támasztanak feltételeket; készek megvizsgálni bármilyen más javaslatot A nyugati kommentátorok hcm mulasztották el felhívni a figyelmet arra, hogy a fent vázolt konferenciának éppen a csehszlovák főváros volt a színhelye. Természetesen ez a momentum is tükrözi azokat a pozitív változásokat, amelyek a csehszlovákiai konszolidációban az elmúlt hónapokban végbementek. Régi mondás — és eppen az európai biztonság szemszögéből aktuális — hogy „Prága Európa szíve.” A szocialista Csehszlovákia elleni Imperialista mesterkedések visszaverése és a társadalmi rend megs? sa alapvető jelentőségű az európai biztonság ügye szempontjából is. A héten értek véget a legmagasabb szintű párt- és kormányküldöttség szovjetunióbeli tárgyalásai. Ezeken a tárgyalásokon első- «orban is a jövőbe, a szovjet — csehszlovák kapcsolatok továbbfejlesztésére tekintettek, egyúttal azonban természetesen megvonták a csehszlovákiai fejlődés mérlegét. A hétfői moszkvai nagygyűlésen Leonyid Brezs- nyev megállapította, hogy a szocialista országok nemzetközi szolidaritása bizonyult erősebbnek a belső és külső reakciónál. A szovjet párt főtitkára hangoztatta, hogy a háború utáni időszakban Csehszlovákiában zajlott le a szocializmus és a nemzetközi imperializmus közötti egyik legfeszültebb összecsapás. A tanulságokhoz kapcsolódva Gustáv Hu- sák, a CSKP első titkára hozzátette: nem harcolni a kommunistaellenes erők ellen, annyit jelent, mint teret adni tevékenységüknek. TERMÉSZETESEN NEM KÖZÖMBÖS az európai biztonság ügye szempontjából a bonni állam politikai magatartása A héten mutatkozott be a Bundestagban kormányprogramjával a Brandt vezette szociáldemokrata— szabaddemokrata kiskoalí- ció. A 20 év után a hatalomból kiszorult keresztény- demokraták — a parlamenti vita tanúsága szerint — dühödt és személyeskedő harcot kezdenek az új vezetés ellen. Nem szabad azonban csupán a megbukott politikusok acsarkodásának tükrében véleményt alkotni az új kormányról, amelynek vezetői egyébként felettébb hangsúlyozzák a bonni politika folyamatosságát, és egyelőre csupán nagyon homályos formában mutatták meg „nyitási" szándékaikat Éppen némelykor dodonai megfogalmazásai miatt lett olyan sajátságosán vegyes és ellentmondó a Brandt által előterjesztett kormányprogram visszhangja; magától értetődően az ellentmondások a programban vannak. Bonni lapok kiemelik, hogy maga a kormányprogram „óvatosabb” mint a kiskoa- líciót alkotó két párt részéről az elmúlt időszakban már kimondott és politikai realizmusról tanúskodó megállapítások. Többféle módon értelmezhetők és taktikától a visszariadásig sokféleképpen magyarázhatók ezek az ellentmondások, azonban helyénvalóvá teszik a bonni „nyitás” óvatos figyelemmel kísérését Amint már előzőleg a szocialista országok Képíávírón érkezett: Szombaton este a Kelet- Magyarország esti szerkesztőségében elhelyezett szovjet képtávlró bekapcsolódott az országos adásba. Az AP és a Központi Sajtószolgálat napi eseményét már vette, erről számol be telefotónk. JAHJA KHAN TEHERÁNBAN. A Teheránban tartózkodó Jahja Khan pakisztáni államfő lovat ajándékozott az iráni sah fiának, Reza hercegnek. egyöntetűen, hangoztatták: a bonni kormány cselekedetei tükrözik majd igazi szándékait Engelst kiegészítve mondhatjuk: a pudding és a program próbája a gyakorlat.. Tovább tartott a héten a libanoni válság, amelynek egyik síkja a Palesztinái fel- szabadítási szervezetek és a libanoni kormány viszálya, de amelynek lényege — mint arra szovjet részről nyomatékosan utaltak — az amerikai imperializmus újabb mesterkedése. Mint ismeretes, a héten nagy erőfeszítéseket tett elsősorban a kairói politikai vezetés a csak az arabokra tartozó ügy kompromisszumos, ám a Palesztinái felszabadítási harcosok küzdelmének feltételeit tiszteletben tartó rendezésére. A legfrissebb jelentések úgy számítják, hogy Kairóban sikerült tárgyaló- asztalhoz ültetni a PFSZ és Libanon képviselőit és megegyezésükkel elejét venni az amerikai beavatkozásnak. NOVEMBER ELSEJÉN volt egy éve annak, hogy Johnson amerikai elnök kénytelen volt elrendelni a VDK bombázásának teljes megszűntetését Ennek nyomán megkezdődhettek a párizsi négyes tárgyalások, amelyek azonban az évfordulón is holtponton állnak. Természetesen ennek a holtpontnak az oka, hogy az új amerikai vezetés, amely éppen Johnson bukása folytán jutott hatalomra, változatlanul vonakodik a szükséges következtetések levonásától. Jóllehet Nixon elnök éppen most, november 3-ára ígér „fontos új javaslatokat” a vietnami háború ügyében, az eddigi jelek arról tanúskodnak, hogy washingtoni katonai és politikai vezetés a régi célokhoz ragaszkodik, át akarja menteni a saigoni rezsimet a rendezés után is amerikai erőket akar tartani Dél-Vietnámban. A politikai realitások fel nem ismerése természetesen mindig is azzal fenyeget, hogy megoldás helyett a válság tovább mélyül. Nixon hétfői beszédének előestéjén fokozódnak az amerikai harci cselekmények a szomszédos Laoszban és az elmúlt napokban többször bombázásokat hajtott végre az amerikai katonai vezetés a 17. szélességi foktól északra. Avar János Tizenhét napos tanácskozás után október 28-án befejezte munkáját a Vatikánban a rendkívüli püspöki szinódus, amelyen a világ minden részéből egybegyűlt 140 egyházi vezető vett részt és bekapcsolódott annak munkájába VI. Pál pápa is, A rendkívüli püspöki szi- nódust a IL vatikáni egyetemes zsinat döntése alapján hívták egybe. Az egyetemes zsinat ugyanis már annak idején kifejezésre juttatta azt az elhatározását, hogy — megőrizve az egyház egységét — meg kell találni a kívánatos összhangot a pápai primátus (pápai vezetés, hatalmi elsőbbség) és a kollegialitás (azaz testületi vezetés) között. Vagyis, bizonyos határok között, de nagyobb lehetőséget kell adni a püspöki konferenciáknak, egyfelől az egyház egészének, másfelől az egyes püspököknek a saját egyházkerületük vezetésében. gyorsabban haladhasson előre korunk égető társadalmi problémáira adandó válaszban és mind hatékonyabban járuljon hozzá azok megoldásához. Ellen szinódus Most, a szinódus befejezése után elmondhatjuk, hogy az egyház konzervatív és progresszív erői között, az egyházon belüli demokratizálás kérdéséről folytatott harcban egyelőre nincsenek sem „vesztesek”, sem „győztesek”. A küzdelem mindenesetre éles volt, nem csak a püspöki szí- nóduson, tehát a Vatikán épületében, hanem azon kívül is. A püspöki szinódussal egyidejűleg ülésezett Rómában a valdens teológiai fakultáson az úgynevezett ellenszinódus, a lelkészek európai egyesülete (a valdensek egy, a XII. században alakult, az evangéliumi szegénységet hirdető szekta, amely később a protestáns mozgalomhoz csatlaVálaszt a társadalmi problémákra Már ebből is nyilvánvaló, hogy lényegében az egyházon belüli (persze inkább a vezetésre korlátozott) demokratizálódási folyamatról volt szó. Ez a folyamat pedig elválaszthatatlan azoknak a progresszív törekvéseknek a valóra váltásától, amelyekért a világ minden országában — egyes európai és latinamerikai országokban pedig különösen — mindinkább élesedik a harc az egyházon belül is., A törekvések az egyháznak korunk alapvető társadalmi-politikai problémáival kapcsolatban elfoglalt álláspontját, magatartását érintik (gondoljunk például a „szegények egyháza”, a ki- zsákmányoltakat, az elnyomottakat gyámolító egyház követelésére, amelynek igen sok híve van a katolikus egyház papjai között, vagy a fogamzásgátló szerek megtiltásáról kiadott pápai encik- lika. a Humanae Vitae körüli szenvedélyes vitákra.) Az egyház haladó szárnya éppen azért kíván nagyobb demokratizmust a vezetésében, hogy mind intenzívebben és kozott). Ennek a tanácskozásnak a záró dokumentuma mondta ki, hogy az egyház a világ számos részén „többé már nem a szegények és elnyomottak védelmezője”, s követelte, hogy az egyház szakítson a szabadság elnyomásán alapuló rendszerekkel; utasítsa vissza a fajűldözést; kötelezze el njagát a vietnami béke megteremtéséért folytatott harc mellett; a krisztusi tanítások szellemében harcoljon azért, hogy mindenki elnyerje az emberi méltóságot e földön. Az ellenszinódus felépítése természetesen nagy feltűnést, mi több, ellenkezést váltott ki. Az egyház konzervatív és haladó szárnyának hívei nem egyszer összetűztek a Szent Péter templom előtt, maga a pápa nem fogadta az ellenszinódus képviselőit. Az egyház progresszív szárnya a püspöki szinóduson jelentősen hallatta hangját. Képviselői — bár a pápai hatalom elsőbbségét ők sem vitatták — kritikával illették a vatikáni centralizmust (például azt, hogy a fusamzáisgai- ló szerek megtiltásáról szóló enciklika kiadasa előtt a pápa nem konzultált széles körűen a püspökökkel: bírálták a kúria bürokratizmusát és mindazokat a törekvéseket, amelyek megakadályozzák, hogy közvetlenül, cenzúrázás nélkül jussanak el a püspökök véleményei a pápához. „Ma úgy látszik — mondotta a haladó törekvéseiről közismert belga Suenens bíboros —, hogy a pápának az egyház egészével kell foglalkoznia, és nekünk püspököknek a saját egyházmegyénkkel. A helyes kapcsolat viszont azt Kívánná meg, hogy a pápa mindenekelőtt a saját, helyi római egyházkerületével foglalkozzék, és csak azután az egyház egészével. És mi püspökök foglalkozzunk elsősorban a saját egyházmegyénkkel, és azután a kollegialitás elve alapján áz egyház egészének ügyeivel.” A nézeteltérések Végül is milyen eredménynyel zárult a több mint két héten át tartó vita? Egv általános nyilatkozaton kívül nem hagytak jóvá egyetlen, az alapvető kérdésekben egységes és végleges állásfoglalásnak tekinthető dokumentumot sem. oly sok volt a püspökök részéről a fenntartás és a javaslat a szavazások során. Ezért mondta a szinódus főtitkára, Monsig- nor Rubin a szinódus utolsó, a fo nális zárás után megtartott kiegészítő ülésén a következőket: mivel a speciális megbízatással rendelkező titkároknak nem áll módjukban elmélyült szintézist adni az előterjesztett javaslatokról, a végleges beszámolót mielőbb elküldik a részvevőknek, hogy megvizsgálják, mi lesz a sorsa az egyes javaslatoknak (VI. Pál pápa egyébként fenntartotta magának a jogot, hogy megvizsgáljon minden egyes indítványt). Miben merültek fel nézet- eltérések? Két dologban: a pápai primátus és a kollegiális vezetés gyakorlati megvalósítása módozatainak kérdésében, vagyis abban az alapvető kérdésben, amelynek megvitatására-a--szinódus ösz- szeült. A másik kérdés, amiben nézeteltérések voltak: az egyes püspökségek egymáshoz való viszonya, kapcsolata. Ami pedig magának a páoai primátusnak és a kollegiális vezetés összefüggésének elméleti doktrínáiig részét illeti, e probléma megvizsgálását bizottság elé utalták. A • M -C A jovo ad választ A szinódus mindennek ellenére konkrét eredményeket is hozott. Megértésre talált VT. Pál pápánál számos püspök ama kérése, hogy a pápa — fenntartva természetesen a döntés kizárólagos jogát — az egyház egészét érintő fontos döntései előtt vegye figyelembe a helyi egyházkerületek véleményét. Jelentős eredménye a szinódusnak az is, hogy VI Pál pápa elfogadta a javaslatot. ezentúl minden második esztendőben rendszeresen ülésezik a püspöki szinódus. azonkívül annak titkárságát állandó jellegűvé teszik, sül kibővítik. Valami tehát mégiscsak megmozdult Rómában. Úgy, ahogyan azt a belga Suenens bíboros kifejezte: ..Az egesz egyházat érintő vita megindult és az már megállíthatatlan”. Zoungrana bíboros szerint pedig a szinódus legfontosabb eredménye, hogy ..az egyház ráébredt a kollegiális vezetés szükségességére”. A jövő ad választ a kérdésre: milyen mértékben valósul majd meg az egyházon belüli vezetés demokratizálása, és arra is, ami még ennél is fontosabb: mennyire seéíti elő az egyházon belüli demokratizálási folyamat a katolikus tömegeknek a világ minden részén megnyilvánuló - óhaját: adjon az egyház po?,vt'’ választ korunk alapvető társadalmi kérdéseire. A. E.
