Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
1«XW rtfcfrfber 5. ItELET-MAGYAROT»*? AO S. M<fM Ipar kétszáz hektáron Folynak a hullámdoboz- és zsákgyár előrnuukálaíai — Poligon- és sablonüzeni 1973-ig Szabolcs és a szakmunkástorvény Beszélgetés dr. Fazekas Jánossal a megyei tanács vb munkaügyi osztályvezetőjével Az ötvenes évek elején nagyon szép egyenruhákat kaptak az ipari tanulók. Aztán tltüntek az egyenruhák, s a közvélemény, a sajtó legfeljebb a pályaválasztás időszakiban beszélt a szakmát tanuló fiatalokról. — Az egyenruha külcsín volt — mondja dr. Fazekas János, a megyei tanács munkaügyi osztályának 'vezetője, akivel az úi szakrnunkástör- v ínyről beszélgettünk. — Az eltelt időben a tanulók kai való tartalmasabb foglal kozás került előtérbe a forme iák helyett. Hogy mennyire indokolt ez'* Ma csaknem tízezer ipari tanuló van megyénkben, ötször annyi, mint húsz éve. (Ezenkívül 4500-ra tehető a szabolcsi fiatalok száma, akik a megyén kivül tanulják mesterségüket.) — Ezért is üdvözöljük mi, szabolcsiak, különös örömmel az országgyűlésen hozott új törvényt. Úgy értékeljük, hogy olyan Időben készült el, amikor különösen nálunk volt rá nagy szükség, amikor egyre jobban érezhető a megye ip vi fejlődése, mezőgazdasági tik korszerűsödése. M. gyünkben néhány éve tö b szakember került ki az iskolából, mint amennyit az ipar foglalkoztatni tudott. 1966-ban és 1968-ban például mintegy másfél ezren tettek szakmunkásvizsgát. De míg előbb ennyi új szakmunkásra nyomban nem volt szükség Szabolcsban, két év múlva már kevésnek is bizonyult. Az idén pedig az igényeknek mintegy négyötödét elégítette ki a vizsgázott 2121 is. Ezért az a cél, hogy a tanulóképzés ismét meghaladja az igényeket. Emiatt a hetvenes évek közepén évente 4—-bOOQ fiatalt iskoláznak be megyénkben. A gyors fejlődésnek azonban feltételei vannak. Ezek egy része tárgyi jellegű. — Fontos — mondja az osztályvezető, — hogy az iparilag fejlődő területek, — Nyíregyházán kívül Mátészalka, Kisvárda és Nyírbátor. — elláthassák magukat szakembe rekkel. Az első lépés ebben, hogy Mátészalkán 100—120 munkahelyes tanműhely építését tervezik, s ezt a vállalatok sa ját erőből is segítik. Nyíregyházán továbbra is nagyon gyors lesz a fejlesztés. A 110. számú intézetben — amely a szakmunkásképzés vezető megyei intezete, — 200 munka helyes tanműhely épül, a helyiipari intézet 10 tanteremmel bővül, s a régi gond. a kereskedelmi tanulóiskola is kap nyolc tantermet. A kollégiumi helyek 450-nel bővülnek a városban. — Nem elég a központi fejlesztés — hangsúlyozza dr. Fazekas János. — A vállalatoknak is segíteniük kell, elsősorban a vállalati tanműhelyek bővítésével, és újak létesítésével. Az ipari tanulók beiskolázását — és ez új dolog. — koordinálva végzik a várható ipari fejlesztésekkel. Korábban előfordult, hogy a fejlesztés és a szakmunkásképzés külön utakon járt. — Az újabb terveket idejében megkapjuk. Ez azért fontos, mert a megyei vezetés — az iparfejlesztéssel együtt — felelősséget vállal, hogy a Szabolcsba települő gyárak ban rendelkezésre áll majd a megfelelő műszaki és szakmunkásgárda. A legideálisabb az lenne, ha négv évvel az üzem indulása előtt tudnánk a fejlesztési témákról. Ez azonban nem lehetséges. így a túlképzés lehetősége marad az előre pontosan nem tervezhető szakmákban. A túlképzés azonban nem csak mennyiséget jelent, hanem azt is, hogy sokoldalú, több helyen használható embereket kapjon az ipar. Ezért kap fokozott hangsúlyt a meg reformált oktatásban az úgynevezett alapképzés. Azt jelenti. hogy a tanulók nem specializálódnak egyik vagy másik szakmára már indulás kor, hanem tanulásuk harmadik harmadában csupán. Emiatt alaposabb elméleti, ismereti anyagokat gyűjthetnek. — Gondolkodásra tanítani — ez olyan változást követel, ami nem megy máról holnapra. Mennyi időt számolnak a reform bevezetésére? —. Utasítás még .nem jött ki. de öt-tíz év föltétlenül szükséges lesz. Biztosítani kell a személyi feltételeket is. Az az oktató, aki ilyen körülmények között akarja jól felkészíteni tanítványait — so kát vállal. Jó elméleti és gya korlati szakembernek, s jó pe dagógusnak is keli lennie. A műszaki tanárképzés azonban országosan megoldatlan. Tavaly harmincán tettek szakmunkásvizsgát a belani tott, vagy segédmunkások közül Felnőttek. Nem kevés ez a szám? — Rendkívül kevés — vá laszolja az osztályvezető. — A lehetőségek egyáltalán nincsenek kihasználva. Talán nem érdekük ez pillanatnyilag a vállalatoknak? Most az új törvény intézményesíti a felnőttoktatást, s ezt én különösen nagy jelentőségűnek tartom megyénkben. Kun István Sokan még a nyíregyháziak közül sem tudják, mi is épül a város közvetlen körzetében, hogyan iparosodik a megye- székhely? Az ÉM. Városépítési Tervező Vállalata készítette el Nyíregyháza részletes rendezési tervét még 1961-ben. Ennek alapján a Debreceni üt, a vásárosnaményi vasútvonal, a Káliói út, az ipari gyűjtőút és a Tünde u. által határolt területen, mintegy 200 hektáron kezdődött meg a város egyik jelentős iparterületének a rendezése, építése. Ipartelepítéshez elsődleges a jó út. Ezért elsőként a 6 és fél méter széles ipari utat építették meg 3 és tél kilométer hosszúságban 4 millió 30 ezer forintból. Ide épült a vezetékes gázfogadó állomás jelentős beruházással, szociális létesítményeivel, nyomás- csökkentő állomással, innen irányítják Nyíregyháza gázszolgáltatását. Több milliós költséggel elkészül a Közúti Építő Vállalat új telephe„Egy család segítséget vár” címmel, Jóni Elek nyírcsászári lakos családjának helyzetéről augusztus végén jelent meg cikkünk. Megírtuk, hogy a nyugdíjas apa, a munkaképtelen, beteges anya és öt gyermekük támasza a 12 éves kislányuk, aki a ház körüli nehezebb munkákat végzi. A csengeriek mosógépe Már csak egyedül az, ő kis házukba nem jutott el a villanyfény Nyírcsászáriban. Pedig, ha lenne villany, könnyebben menne a házi munka a gyenge fizikumú kislánynak, s nem kellene petróleumlámpával világítani. A belső szerelési munkákat elvégeztették, de többre nem telt anyagi erejükből. Hozzávetőleg tízezer forintba kerülne. Segítene a községi tanács, de nincs pénze. Akkor a közvélemény segítségét kértük; ,.jó lenne, ha legközelebb arról számolhatnánk be. hogy társadalmi segítséggel eljutott a villanyfény Nyírcsászáriba, Jóniék Vasvári Pál utcai otthonába.” Egy hét sem telt el, megérkezett az első jelzés. A csen- geri ÁFÉSZ KlSZ-szervezelye, mellette a KPM Közúti Igazgatósága új g iptelepet épített. Elkészült a Hajdú- Szabolcs megyei Vasműszaki Nagykereskedelmi Vállalat raktártelepe is 4 milliós beruházásból. Itt lesz a Szabolcs megyei Építőipari Vállalat központi telephelye. Itt topott helyet az Építőipari Szállítási és Fuvarozási Vállalat. Telephelyének építését megkezdték, már elkészült az üzemanyagtöltő állomás, épül a kazánház, a javítócsarnok és a kocsimosó. Ez évben 12 milliós költséggel megkezdték a Tünde, a Lujza és a Mozsár utcai területen a Kelet-magyárországi Faipari Vállalat új telephelyének az építését. Készül a nagy munkacsarnok és a szociális létesítmények. A város déli ipartelepén kapott helyet a konvejorgyár is. Ennek megvalósítására 110 millió forintot fordítanak. Jelenleg építés alatt van két darab 112x48 méteres alapterületű csarnok a hozzátartozó szociális létesítményekkel és tének levelét közöltük lapunkban. A fiatalok taggyűlésükön úgy határoztak, hogy segítenek a családnak. Elgondolásukhoz csatlakozott a Csengeri Állami Gazdaság és a Lenin Tsz KISZ-szervezete is. A három szervezet mosógépet vásárol a családnak. Személyesen is beszéltünk a KISZ-szervezet két tagjával. akik a többiek nevében is elmondták, hisznek az összefogás erejében. Bizonyára jelentkeznek máshonnan is fiatalok, és lesz villany is a nyírcsászári kis házban. A brigád ajándékai Eltelt néhány hét es nem történt semmi. Majd egy délután szerény fiatalember kereste fel szerkesztőségünket. Bemutatkozott: Harcos Ákos, és az UNIVERSIL Szilikátipari Vállalat szocialista brigádjainak megbízásából jött. Olvasta a cikket, s mint mondta, megmutatta munkatársainak. akik azonnal készek voltak segíteni. A villanyt ugyan nem tudják bevezettetni, de összeadtak egy kis pénzt, felkeresték a családot és az édesanyával együtt megvásárolták a legszükségesebb téli holmit, az irodákkal. Az üzem 1970-ben kezdi meg a termelését, s így a 110 milliós beruházásból megvalósuló létesítmény 1971—1972-ben mar csaknem 800 munkást íogi dkoztat. Jelentős terület kisajátításával, a tereprendezéssel és mélyfúrású kút létesítésével megkezdődlek az 1970-ben épülő hullámdoboz- és zsak- gyár előmunkálatai. Ez az üzem 464 milliós beruházás hói valósul meg, s előreláthatóan 800 embert foglalkoztat majd. Ugyancsak a jövő évben várható egy gépjárműjavító telepnek az építése is, melynek a tervei múst készülnek. A poligonüzem építését is ide tervezi a Szabolcs megyei Építőipari Vállalat, előrelál- hatóan 1970-ben kezdik meg az építését, melyben különböző betonelemeket és a lakóház építkezésekhez szükséges házgyári termékeket helyettesítő faiblokkokat, stb. gyártanak majd. Ezek mellett több üzem, vállalat jelentette be igényét arra, milyen ipari létesítiskolaielszerelést a gyerekeknek. A kislánynak, akiről azt írtuk, a legnehezebb házi munkát végzi, kabátot vettek. Határtalan volt az öröme, és sajnálja hogy a brigádtagok nem láthatták ezt. Most azért jött, miben segíthetnének még? Akkor még nem tudtuk, egy brigád már akcióba kezdett, hogy villanyuk legyen Jóniéknak. Talán ma sem tudnánk, ha nem érkezik egy levél, melynek feladója: Magyar Villamosművek, Országos Villamosenergia Tröszt. Ezt írták: „A Nehézipari Minisztérium panaszirodája útján eljutott hozzánk a Kelet-Ma- gvarország cikke. Megvizsgáltuk a család részére nyújtható segítség lehetőségeit, és választ kértünk az irányításunk alá tartozó T1TÄSZ Nyíregyházi Üzemigazgatóságtól. A válasz kedvező: az építőipari vállalat egy brigádjával megoldják a lakás bekapcsolását a villamos- energia-szolgál tatásba.” „Szóltam a fiúknak...” E sorok nyomán jutottunk el a megyei építőipari vállalat V. számú főépítésvezetősémény építésé! tervezi a űéli ipartelepre. Ezek között szerepel a Szabolcs megyei Építőipari Vállalat, mely sablongyár megépítését tervezi. Ez 10 hektáros nagyságú területen épülne, ahol házgyári termékek sablonjait és gépeit gyártanák. A tervezet szerbit üzemelése 1975-ben kezdődne, s 650—700 munkást foglalkoztatna. A bejelentett igénye’s szerint a déli ipartelepen épülne fel egy 500 vagÖtlOS magtisztító üzem is, melynek a beruházója a Szabolcs megyei Magtermeltető és Ellátó Vállalat. Az ipartelepítések megvalósítása és gyorsítása érdekében megkezdték e jelentős terület közművesítését. Most a szennyvízhálózat építés t végzik. Először a Debreceni út és az ipari út fő szennyvízgyűjtő csatornáját építik meg az ide települő üzemek, vállalatok közös költségén. Ezt 1970-ljen > befejezik. Elkészült az ivóvíz ellátását szolgáló gerincvezeték terve is. F. K. gének karbantartó brigádjá» hoz. Egyik reggel, munkába indulás előtt találkozhattunk a segítő szándékú munkásokkal. Négyen voltak: Pintér László brigádvezető, Pintér György, Batári József es Németi István. A brigádvezetö irattárcájából hamarosan előkerült az újságcikk! amelyeh a vállalat főmérnökének feljegyzése olvasható: „A három használt oszlop és a vezeték mehet. DE A TITÁSZ-szal egyeztetni, hogy jó legyen, amit csinálunk.” ' — Már a megjelenést követő napon eljuttattam főmérnökünkhöz az újságcikket, s mondtam, hogy mi az elképzelésünk. így kaptam meg az engedélyt — csúsztatja vissza az újságdarabot s tárcájába a brigádvezető. A jó szándékú segítőkész ség — köszönet érte — megkésve érkezett Budapestről Nyíregyházára. Amíg az újságcikk, a levelek a posta útján jártak addig. .. — Szóltam a fiúknak is — folytatja Pintér László. Nem nagy munka, egy szabad szombaton megcsináljuk. Akkor még nem tudtam, hogy több lesz. De ez nem is volt lényeges. Pintér László mosolyog Pintér László felkereste a TITÄSZ igazgatóját, egyeztették, kinek mi lesz a dolga. Sajnos a szomszédok nem engedték meg, hogy a kertjükön keresztül húzódjon a vezeték. S amikor a harmadik szombaton kiment a bri- sád dolgozni, semmi támogatást nem kaptak a községben, Egy-egy oszlop a beton támasszal több mázsa. Az egyik szomszédot és egy arra vetődött fiatalembert kértek meg, segítsenek. Elkészült a hálózatbővítés. Most a TITÁSZ-on a sor. Az igazgató megígérte, hogy napokon belül bekapcsolják az áramot — Egy marék mogyorót kaptunk a nénitől. Azt adott a búcsúzásnál, csak azért, hogy mégis adhasson valamit így aztán mégse csináltuk ingyen — mosolyog Pintér György villanyszerelő. Miért tették? Először hallgatnak, néznek egymásra, s végül csak annyit mondanak: úgy éreztük, segítenünk kelt Az aradi tizenhárom Százhúsz évvel ezelőtt, 1849. október 6-án, hajnali negyed hatkor az aradi vár udvarán végi gdii hörögtek a Woche r gyalogezred 1. zászlóaljának bakancsai. A Tichy őrnagy parancsnoksága alatt felvonuló hadilétszámú egység mintegy ezer embere felsorakozott a főőrség épülete előtt. Innen először Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest vezették elő vasra verve. Négyüket „kegyelemből" ítélték a katonához méltóbb golyó általi halálra. A vár külső árkában történt a kivégzés. Huszonöt perccel később a zászlóalj ismét felvonult a bitóra ítéltekhez. A katonák közrefogták a megláncolt Aulich Lajost, Kne zieh Károlyt, Lahner Györgyöt, gróf Leiningen-Wester- burg Károlyt, Nagy Sándor Józsefet, lovag Poeltenberg Ernőt, Török Ignácot, gróf Vécsev Károlyt és gyalogmenetben indultak a Száraz- hidi lapályra, ahol Biró Imre zsigmondházi földbirtokos kaszálóján már álltak a rekvirált épületfa-gerendákból összeácsolt akasztófák. Az akasztottak tetemei Ho- wiger tábornok várparancsnok és Susan tábornok térparancsnok rendeletére estig függve maradtak a bitófákon, aztán a tövükben eltemették őket. A kivégzésnek csak távolról akadt gyér számú polgári nézője. A összeverődött környékbeli parasztokat a gróf Fiquelmont ezredeshez tartozó dragonyosok, akik egészen a Maros partjáig cirkáltak, visszaszorították. Hiteles tanúkként azonban ott voltak az elítélteket kísérő papok: Sujánszky Eustách és Pleva minorita szerzetesek, Winkl or, Marchot, Bardócz katolikus, Baló református és Szombathy Balázs görögkeleti lelkészek. Az aradi tizenhárom meggyilkolásának a világtörténelemben is páratlanul gyalázatos históriája napjaink köz- gondolkodásában sajnálatos módpn elhomályosodott. Csak az aradi „gyásznap” neve él, de a hiteles történelmi tényekről egyre kevesebben és egyre kevesebbet tudnak. Az 1849-ben már koronázatlanul trónon ülő I. Ferenc József minden időrekordot verő uralkodása hatvannyolc évig tartott. Kemény feladatot jelenthetett a kor tankönyvíróinak, amíg sok évtizedes ismételgetés árán annyira- amennyire elhitették a „jóságos öreg királyról”, hogy 1849 október 6. és az ezt követő megtorlás (49 akasztás, 65 főbelövés, 1800 hadi törvényszéki ítélet) csak fiatal kori botlása volt. Ez a felfogás a Horthy- korszakban sem változott. Középiskolai éveim október 6-i emlékünnepségein évről évre meghallgattuk a néhai Resch Mihály karnagy úr vezényelte „Tizenhárom fényes csillag Ragyog fenn az égen! Nézett, nézett Kossuth Lajos, Könny ült két szemében...” kezdetű dalt és nagyjából ez volt minden. Azt hiszem, ma sem sokkal több. Tavaly, enyhe döbbenettel, együtt lapozgattuk végig egy gimnázium piruló igazgatójával azokat a kérdőíveket, melyeket az érettségire készülő IV. osztályosoknak kiosztottak. A szabadságharcbeliek közül csak Kossuth és Görgey kapott jelentőségéhez többé-ke- vésbé méltó ismertetést. Mind a tizenháromról utcát neveztek el a fővárosban és az utcák torkolatánál az 1848—49-es centenáriumkor a névadók személyét röviden ismertető táblákat helyeztek el. Ennek ellenére sem mernék villám-közvéleménykuta- tást végezni az utcák lakói között: hányán akadnak, akik a személyi igazolványuk lakás rovatába bejegyzett névnél többet tudnak lakhelyük névadójáról? Dezilluzionálásra hajlamos korunkban természetesen felesleges mesterségesen mítoszt teremteni. A tizenhárom kivégzett tábornok a legkülönbözőbb utakon indult. Volt közöttük olyan, aki katonái anyanyelvét is csak törve beszélte, és nyilvánvalóan embernek se, katonának se voltak egyformák. Akadt közöttük fejedelmi rokonsággal rendelkező főúr, dúsgazdag földbirtokos és következetes republikánus. Épp úgy, mint tucatnyinál több csatában veretlen hadvezér, puskaport alig szagolt ellátó tiszt, és inkább elhibázott, sem mint sikeres hadműveleteiről emlékezetes seregve zér. A múlt századi romantikus festmények hatására talán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy szá húsz éve tizenhárom, joban-rosszban összetartó kebelbarát áldozta életét. Erről szó sem volt, többen közülük a börtönben látták egymást először. Damjanich és Nagy Sándor januárban még együtt követelte Kiss Ernő leváltását a bánáti hadsereg parancsnokságáról; Vécsey és Damjanich Szolnok elfoglalása után pedig kevés híján kardra ment egymással. Egy forradalmi hadsereg vezetői nem okvetlenül egy szálig makulátlanok. Az együtt elszenvedett fogság és a halálos ítélet azonban összekovácsolta a honvédség legfontosabb vezetőit Ilyen értelemben különösen szép Vécsey megbékélő, búcsúzó kézcsők ja a már halott, bitón függő Damja- nichnak. Az utolsó órák viselkedésével mindannyian hősöket formáltak önmaguk ból. Nem mindannyian voltak ennek az országnak a szülöttei, magyarok sem voltak valamennyien. De Magyarországot vallották hazájuknak és a szabadságért harcoltak. Ennek lettek mártírjai. Arad mellett, a Száraz-hidi lapályon, százhúsz évvel ezelőtt, 1849 október 6-án hajnalban. „Úgy éreztük, segítenünk keli” Munkások összefogása egy nyírcsászári családért Kádár Edit