Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-12 / 237. szám

' iíréo. október i2. kfcTFT MA'ÄYÄROnSZAO - VASÁRNAPI MELLÉKLET 9 DldaT HÁROMSZÁZ ÉVE HALT MEG Amsterdamban az új­kor egyik legnagyobb festője, Rembrandt van Rijn. Hagya­tékában nem találtak mást, mint festőszereket és néhány viseltes ruhadarabot. Életpá­lyája nemcsak egy festő sor­sa: Rembrandt önarcképsoro- zata — haláláig körülbelül hatvan önarcképet festett — valóságos vádirat kora társa­dalma ellen, amint képileg rögzíti a fiatal, az élete teljé­ben lévő és a korai öregség­be kergetett festő arcának Változásait. Rembrandt, ez a „festéssel is foglalkozó műkereskedő” eleinte a szerencse fia volt. Szegény molnárcsaládból származott, a jelentéktelen Leidenből. Anyja egy pék lá­nya, ő maga ötödik gyerek — csak éles eszének köszönhet­te, hogy tanulhatott, és nem fogták iparos pályára, mint testvéreit. Hamar megmutat kozott a festészet iránti haj la ma. és a család sem be szelte le erről a pályáról Amsterdamban tanult a tisz tes tudású Pieter Laslmannál aki megismertette tanitvá nyait a korabeli olasz festők elsősorban a realista Cara vaggio stílusával. Rembrandt nem formai megoldásokat, hanem a valóságábrázolás igényét, az akadémikus ha­gyományoktól való szabadu­lás vágyát tanulta el Cara- vaggiotól. Érdemes elolvasni egy pártfogó kortárs, a tudós Constantin Huygens jellem­zését Lastmann két fiatal tanítványáról: „Az utóbbi nemzedékből utoljára hagy­tam két kiváló leideni if­jút... Az egyiket, akiről már elmondtam, hogy egy hímző­nek a fia, Jan Lievensnek, a másikat pedig, aki molnár- családból származik. Rem­brandtnak hívják. Még egyik­nek sem nőtt ki a szakálla, és ha megfigyeljük az alak­jukat. vagy arcukat, láthat­juk, hogy közelebb állnak a gyerekkorhoz... Mindkettő­jükről futólag a következőket mondhatom: Rembrandt íz­lésben és az érzés megeleve- nitésében Li evens felett áll, az pedig ötletgazdagságban, a témák és figurák vakmerősé­gében emelkedik Rembrandt fölé.” * Huygensnek óriási érdeme, hogy felülemelkedett korá­nak átlagos ízlésén, és felis­meri? a fiatal Rembrandt zsenialitását: „Állítom, hogy akár Protogenész, 1 akár Apollész vagy Parrhasziosz sem hinné, még ha visszatér­ne is a földre, hogy — és itt elnémulva állok, amikor ki­mondom — egy fiatalember, egy holland, egy molnár, egy serdülő szakálltalan mi min­dent hordott össze és fejezett ki egyetlen figurában. Bravó, Rembrandt!” HUSZONÖT ÉVES VOLT Rembrandt, mikor átköltözött a gazdag kereskedővárosba, Amsterdamba. Ekkor kezdő­dött élete boldog korszaka. Kapcsolatba került Uylen- burgh műkereskedővel, aki nek révén nem csak ismertté váltak művei, hanem ő is megismerkedett az Uylen­Rembrandt van Rijn (1606 — 1669) burgh-család egyik kedves fiatal nőtagjával, Saskiával. 1634-ben feleségül vette Sas- kiát, bőséges hozományt ka­pott, művészetét elismerték, műkeréskedése jövedelmező volt, házassága boldog. A harmincas évek Rem­brandtjának hangulatára leg­inkább a drezdai önarckép jellemző. Rembrandt ezen át­öleli feleségét és mosolyogva poharat emel a szemlélőre. A háttérben bársonyfüggöny, fá­cán, a gazdagság és gondta­lanság jelképei. Mi gondja is lenne? Egyre-másra készül­tek a mitológiai és bibliai kompozíciók, tekintélyes, el­ismert festő volt, nem csak műkereskedő, hanem mű­gyűjtő is. Egy 1659-ből szár­mazó utólagos vagyonbecslés szerint „s papír műtárgyak (metszetek stb.), régiségek, * ritkaságok, érmek és tengeri növények, amelyek a neve­zett Rembrandt van Rijn tu­lajdonában voltak 1640-től 1650-ig, becslésünk szerint mintegy 11 000 gulden érté­kűek lehettek. A képek pe­dig. amelyeket a nevezett Rembrandt ugyanez időben birtokolt, mintegy 6400 gul- dent érhettek, mindkét tétel inkább többet, mint keve­sebbet...” Egy másik okirat — 1656-ból — 254 pontban so­rolja föl a Rembrandt laká­sában található értékes köny­ünurckcp (Bécs) Hendrickje Stoffels (Edinburgh) veket, tőle vagy más festők­től származó festményeket, szobrokat. Ez a lista azon­ban szomorú alkalomból állt Titus (Bécs) össze: „in ver tóriuma” volt „azoknak a képeknek, vala­mint bútoroknak és berende­zési tárgyaknak, amelyek Rembrandt van Rijn csődtö­megében vannak.” NEM TUDNI, MI HÍVTA KI ELŐBB a takarékos és szűk látókörű holland polgá­rok ellenszenvét: a festői lá­tás, vagy az életmód nagyvo­nalúsága. A gazdag Uylen- burgh-család pert indított Rembrandt ellen, pazarlónak bélyegezve gazdálkodását. Ez volt a tragédiák sorozatának kezdete. Saskia gyermekei egymás után haltak meg, csu­pán a negyedik maradt élet­ben:: :a sokszor megfestett, finom vonásé Titus. Saskia, akinek virágzó testét a Lenin- grádban őrzött Danaé alak­jában örökítette meg Remb­randt, súlyosan megbetege­dett. Betegségének időszaka, a negyvenes évék eleje egy­beesik két hagy mű, az úgy­nevezett Százforintos rézkarc — egy bonyolult és egy cso­dálatosan finoman kidolgo­zott vallásos kompozíció — és egy rendelésre készült cso- porlkép születésével. Ez a csoportkép az Éjjeli őrjárat néven ismert festmény, és az amsterdami lövészegylet tag­jait ábrázolja. Az 1642-es év két tragédiá­val terhes. Az egyik a szeré­téit' Saskia halála, a másik nz Éjjeli őrjárat felháboro­dott, gúnyos visszautasítása. A szűk látókörű kispolgárok nem értették a képet, ame­lyen Rembrandt mesterien játszik a fény és árnyék ha­tásaival. Akinek félárnyék­ban volt az arca, visszaköve­telte a honoráriumot. Remb­randt elindult a szegénység felé vezető úton. A „jó tár­saság” kiközösítette, és ő is visszahúzódott a gazdag ke­reskedőktől. Szegényebb kör­nyékre költözött, és dúsan fi­zetett portrék helyett öreg koldusokat, egyszerű tájakat metszett rézbe, hatalmas ki­fejező erővel és tisza finom vonalakkal. És újra meg új­ra megfestette a legolcsóbb, mindig kéznél lévő modellt: saját öregedő vonásait. SEMMI SEM MENTHETTE VOLNA MEG az adósságai­ban fuldokló festőt a végső nyomortól és kétségbeeséstől, ha be nem lép életébe egy másik asszony, aki pótolta Saskia elvesztését: egy árva cselédlány, Hendrickje Stof­fels. Három évvel Saskia ha­lála után került Hendrickje szolgálóként Rembrandt há­zába, nemsokára élettársa lett és szült neki egy kislányt: (jorneliát, Rembrandt utolsó, keserű évének egyetlen tanú­ját. Újabb botrány volt ez a szigorú erkölcsű polgárok szemében: az elárverezett festő nemcsak hogy vadhá- zasságban él, hanem ráadásul egy közönséges cselédlányt szemelt ki élettársul. Több­ször is megidézték egyházi hatóságok elé, de Rembrandt senkivel sem törődött már, csak a festészettel. Titus és Hendrickje egy keservesen ve­zetett műkereskedés segítsé­gével előteremtették a leg­szükségesebb enni-innivalót, és ami talán még fontosabb volt: a vásznat és a festéket. Megfestette az ifjú Titust, Hendrickje csúnyácska, de Rembrandt ecsetje alatt meg­szépülő testét, Homérosz és Arisztotelész portréját és né­hány nagyszabású csoportké­pet. Megelőzte korát. Drámai erejű képei fölülemelkedtek akár a barokk, akár a klasszi­cista szépségideálokon. XVIII. századi méltató: néha az ízlés hiányát vetik szemére, túlsá­gosan közönségesnek tartják témaválasztását, ecsetkezelé­sét. Vagyis épp azt, amiben előre mutatott. MINDEN EGYÉNI TRA­GÉDIA. betegség és szegény­ség ellenére hatalmas élet­művet hagyott az utókorra. Tehetséges tanítványai közül senki sem tudla méltóképpen folytatni munkásságát. Ez az életmű hatszáz festményt, 1400 rajzot és csaknem 3Q0 rézkarcot jelent: valamennyi hű tükre tiszta egyéniségé­nek, kivételes festői zsenijé­nek. Az „Olvasó népért4* AZ „OLVASÖ NÉPÉRT mozgalom ez év tavaszán ju­tott el oda, hogy a tervezge- tés és eszmélkedés után való ban kezd mozgalommá válni A kezdeti kételkedés, idegen­kedés — sót: nem ritkán el­lenséges tiltakozás — helyé­be komoly érdeklődés vállal­kozó kedv lépett. Ez nem csak izgalmas ötletekben nyi­latkozik meg, hanem próbát kiállt, már eredményeket fel­mutató kezdeményezésekben is. A múlt esztendőben az in­dulás időszakában a közpon­ti aliami intézmények, hiva­talok és társadalmi testüle­tek csatlakoztak a mozgalom­hoz, a maguk feladatkörének megí lelő javaslattal és mun- katervvei. Ekkor még nagyon fenyegetett az a veszély, hogy valamiféle olvasói obor- zó Kampány lesz csupán a vállalkozásból. Tavasz óta azonban minőségi változás következett be. Városok, megyei és járási székhelyek, sőt kis falvak is jelentkeztek, s a maguk le­hetőségei szerint bekapcso­lódta«: a közös munkába. Kezdeményezéseik naptól napra gyarapítják a mozga­lom életét. Örvendetes, hogy ez a munka nem szükül csak a könyvtárakra; van, ahol a könyvtár, máshol viszont a pártbizottság, vagy az iskola, vagy a megyei újság. vagy éppen a helyi szövetkezet a kezdeményező. S ez így egész­séges. EZEK A KEZDEMÉNYE­ZÉSEK mu meg kis körben hatnak, de zömmel olyan jel­legűek, amelyeket küzkincs- cse érdemes és szükséges tenni, meit a mozgalom or­szágos kibontakozását szol­gálják. Jó érzéssel állapíthat­juk meg: máris eljutottunk oda, hogy az országban sok helyen sikerült tevékenység­re késztetnünk az emberi le­leményt és találékonyságot. Ez a kezdete minden életre­való mozgalomnak. A soron következő legfon­tosabb és legsürgetőbb fela­datok éppen ebből a szellemi megpezsdülésből fakadnak. Döntő, hogy a kezdeménye­zők ne maradjanak magukra, megfelelő nyilvánosságot és támogatást kapjanak munká­jukhoz. Másképp a vállalko­zókedv könnyen megfakul, és a közösségformáló szenvedély ellentétbe csap át. megkese- redést szül. A támogatás egy­részt az „Olvasó népért” mozgalom központi intézmé­nyeinek és testületéinek fel­adata. de legalább ugyaneny- nyjre feladata a helyi veze­tésnek is. Közvetlenül ide kapcsoló­dik a másik tennivaló: az eddig legjobban bevált és a tapasztalatok szerint legtöb­bet ígérő módszerek kivá­lasztása, s kellő hatékonyság­gal történő propagálása. Fon­tos, hogy a legjobb kezdemé­nyezések minél előbb és mi­nél szélesebb körben elter jedjenek. Legjobb propagan­da a szuggesztív bemutatás. Közös mederbe kell terelni a vállalkozásokat, s biztosítani, hogy valóban közkinccsé vál­janak a termékenyítő gondo­latok, bármily kis körben is fogalmazódnak meg, — ahogy azt az „Olvasó népért” moz­galom társadalmi elnökségé­nek felhívása feladattá te­szi Igen sokat adna és meg­könnyítené a további mun kát, ha azok is megszólalná­nak, akik már jelentős vállal­kozásokat indítottak el, és számot adnának eredménye­ikről, módszereikről. Példa­ként említünk csak néhányat közülük: a mátészalkai járá­si pártbizottság és könyvtál a szocialista brigádok köré­ben végez érdemes munkát, a nagykátai járási pártbizott­ság és könyvtár az úttörők számára teremtett sajátos ol- vasószervező lehetőséget, i Nagykőrösön a körzeti szövet­kezet irodalmi presszója si­keres vállalkozás; máshol a megyei sajtó indított tanul­ságos sajtóvitát az ifjúság olvasóvá neveléséről: jól mű­ködő ifjúsági klubot szerve­zett ipari tanulókból Karca­gon a városi könyvtár, hason­lóan jól működő klub tevé­I kenykedik a mezőtúri könyv­tárban is fiatalokból; a so- mogyvári könyvbarátok évek óta példamutató munkát vé­geznek. Sorolhatnánk a pél* dákat. Tehát van mivel meg* ismerkednünk, van mit Kö­zös értékké tennünk. A SZERVEZŐ MUNKÁT az értő olvasók kisebb-nag. v ,b csoportjára lehet és k-11 épí­teni. Mindenütt, ahol erre mód van — könyvtárakban, .művelődési hazakban, isko­lákban, a Hazafias Népfront szervezetei ben, könyvesbol­tok melleit — erdemes létre­hozni ezeket a csoportokat, s intézményesen lai.ani veluK a kapcsolatot. Ilyen kis kö­zösségek nc-küi elképzelhetet­len, hogy szerleáradjon az olvasás igénye és szeretete; csakis így törhetünk be a még meg nem hódított terü­letekre. Az eddig összegyűlt tapasz­talatok egyértelműen azt bi­zonyítják, hogy azok a kez­deményezés«.. v oltak a le jé- redményeseouex, ame . 4: ilyen kis csclui tokra alapoz­tak a munkát. A „hajszátcsö- ves ter.jedés'-sel lehet beha­tolni olyan rétegek életébe, amelyek eddig elzárkóztak az olvasás es a rendszeres mű­velődés elöl. Az értő olvasók csoportjai különböző módon élhetik a maguk közösségi életét. Le­hetnek lazább kötődésű ol­vasókörök, ilyen vagy olyan elnevezésű klubok, vágy aiao- szabály szerint munkálkodó közösségek. Mindegyikre van jó és követésre méltó példa. A tennivaló most az, hogy a jó példákat minél több he­lyen meghonosítsuk, s az egész országot behálózzuk az értő olvasók baráti csoport­jaival. A megújuló könyvbaiát- bizottságok ebben a szervező tevékenységben találhatják meg legszebb és legiöntosaub feladatukat. Ez a munka ál­landóságot és rendszerességet biztosít működésüknek, kie­meli őket abból a helyzetből, — amely, sajnos elég általá­nos —, hogy csupán kam­pányfeladatok, egy-egy jele­sebb rendezvény megszerve­zését hárítják rájuk. IDE KAPCSOLÓDIK a könyvbarút-bizottságok jövő­beli helyzete és feladatköre. Az már eddig is tisztázódott, hogy az egész mozgalom szer­vezeti életének sejtjeivé kell válniok; a „hogyan” körül azonban még nagyon sok a tisztázatlanság. Ez jobbára abból adódik, liogv a tapasz­talatok nagy hányada elég -1- kedvellenítő. Kevés az oy an könyvbarát-bizottsäg. am-' ■ - nlek működése jó példa lehet, s kapaszkodót adhat általá­nos érvényű módszerekhez. Hasznos lenne minél több eredményesen dolgozó könyv- barát-bizoltság éleiével meg­ismerkedni. Most készül a bizottságok új működési sza­bályzata, tehát minden észre­vételre, javaslatra nagy szük­ség van. •AZ ÍZLÉSFORMALÁS az „Olvasó népért” mozgalom legfontosabb célkitűzése. Mi­ként a kezdet kezdetétől hangsúlyoztuk, nem egysze­rű olvasótoborzásról van szó, hanem a „kiművelt ember­fők” gyarapításáról. Komoly alapozó munkára van szük­ség, hogy a gyakori és gyak­ran kártékony rögtönzéseket elkerüljük. Hiába alakulnak majd ki jól működő szerveze­ti formák, ha ezek munkájá­ból a kellő elvi következetes­ség és megalapozottság hi­ún vZjk. Azzal a reménnyel bocsát­juk vitára ezt a rövid össze­gezést. hogy Kellő visszhan­got kap majd, és sok új gon­dolat megfogalmazásá'-a késztet. Célunk nem az volt. hogy átfogó és teljes képet adjunk az „Olvasó' népért” mozgalom mai helyzetről, hanem az, hogy a let fonto­sabbnak tartott feladatokra irányítsuk a figyelmet, s ezek megoldásához minél ‘öbb javaslatot, ötletei, kriti* kai észrevételt, tapasztalatot avüitsünk össze. Ez az eszmecsere nemcsak az „Olvasó népért” mozga­lom számára hasznos és fon­tos; az egész népművelő munkának szüksége van rá. Fábián Zoltán Az „Olvasó népért” mozgalom koordinációs bizottságának titkára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents