Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-12 / 237. szám
« O i<?ai sftíLBT-MAGYARORSZAö - VASÁRNAPI MELLÉKLET 1989. otctétsér if. Szabolcs-szatmáii tájakon Képes Géza: BASHALOM negyvenhárom forintot fizetett az első évben munkaegységenként, s azóta sem volt negyvennél kevesebb. A tsz-nek nincs gyümölcsöse, szőlője, csaknem minden földje szántó. Állandóan kíSashalomnak két türténe- te van. Két homlokegyenest ellenkező. A kettő között nincs átmenet, mint legtöbb kezdődöttben 1U ‘elje8en * Az egyik 1945-ig tartott. A másik az azt követő két és tel eytizede. Ha valahol, akthL ‘í-’. Baíhalmon tisztán látni, mit jelentett a felszabaduJas. Az emberek le- •"“‘t" utolsú cselédla- Kast i*. Ma már csak elbeszé- emlékeznek a fiatalabb bashalmi emberek:, Né- fLu Pitnr Volt a legtöbb. De l,en , a;,°S '?•” Hogy ez mi!" V0lt,„Tlt Jelentett a pitarbol nyíló négy vagy hat nedves, sötét helyiség, egy- egy csulad „otthona”, hosv mennyi kór okozója volt már emlékeztetőnek sem lehet be mutatni A felszabadulást követő évben az utolsó négy- P1'árost is lebontották. Most széles utak, rendenen iPÍÍ>í,'ak jeIzik' gondos nép lakja e települést. A lakosság állandó: 675-en élnek SfSSSüt Az„19ß9- augusztusi felmérés adata pontosan egyezik az I960, évivel. Nem f égi ben tisztázódott a köz igazgatási helyzete is. A hi- f*na'^.^használattal élve- í oe?Z ésre kiJelölt kültérik let) lakott hely: mindazok a a», mint a belterületi részeket. r»B,ashnlS,m nyolc k‘lométer. an Tlszaeszlár községtől amelyhez tartozik. Szépen alakul. fejlődik, ha az ember végignéz a Kossuth Tsz c?z?z ,hold közösen mű- földjének egy-egy tábk«iá f’aíkndíérÍ tcltűnik, sok- ifiohb no dolgozik, mint re fi. A bashalmi férfiak kö- sok a vasutas: csaknem b|azőahhd0lrnak 3 legkülöm heosztásokban a rlíkV na‘-i - gyakorlatilag csak vendégként járnak haakkor derekasan dolgoznak, „besegítenek” az asszonyoknak. . A hagyományai a régi időkre nyúlnak vissza. Ér- ,es módon, a földbirtokosi időkre jellemzően kapott vasutat Bashalom. Eredetileg Tiszaeszlar mellett akarták ezetm az új vasutat, amely Polgárt és Királytelket kö- totte össze. Néhány nappal a helykijelölés előtt azonban megjelentek a bashalmi Pongtái ikíwf°k tÍtk°S megbízót- jaí- akik a „kicsapó szikra 3 haíört> elveszi tőÍ 1k ,a Vasut a íölcIet- keve- lesz a legelőtök, ne engedjetek!” érvekkel olyan hangulatot teremtettek a közmezf"’ amely azt ecedmé- nvezte: a vasútvonal jelenleRn-h iyen’ .■'okora kerülővel ,,,!s.ha oT es Kisfástanya volt uiadalmi nagybirtokokat eiint\-e épült meg. Színesen dokumentálja az egykori nagy eseményt a tlszaeszlár! jefoi matus egyház irattárában ma is megtalálható feljegyzés: „1895 február havá- ban tartatott meg a tervbe ett polgár—kiralytelkl vasút k°zifazSatasi bejárása. A tár- gjalas folyamán szót emeltem az állomásnak a községtől távol tervezése ellen s hogy az közelebb, -gfeljebb két kilométer távolságra hozassák. De kívánságommal magamra maradtam, a jelen volt képviseleti tagok, s elöljárók mind úgy nyilatkoztak, hogy jobb, ha távol megy, mert akkor nem keresztül a gazdák földjét, sem a legelőt. Majd megbán jak idővel! Lápossy”. (A helybeli lelkész feljegyzése a rét. egyház születési anyakönyvének hátlapján.) Az illető grófok, Pongrácz Jenő és Pongrácz Kálmán jelentős földterület birtokosai voltak.^ Az 1900-as feljegyzések már jelzik e neveket, az 1937-es Gazdacímtár szerint 1254 illetve 1334 katasztrális hold földdel rendelkeztek. Szolgálatukban csak Bashal- mon 102 agrárproletár család állott. Mintagazdaságuk ismert volt, de a grófok azzal a legkevesebbet foglalkoztak. Tóth László nyugdíjas tanító *ki 1929-től 1966-ig tanított Bashalmon, így emlékezett vissza Pataki Tibor tiszaesz- lári iskolaigazgatónak, aki a község monográfiájához gyűjtött értékes adatokat: „A gróf állandóan billiárdozott. Egyszer én is játszottam vele. Ügy sikerült azonban, hogy elvesztette a játszmát, ezért többet nem hívott át. A másik gróf egész nap, egész héten és évben térdére fektette a bélyeggyűjteményét és azt rendezgette...” Bashalom-tanyán uradalmi, felekezeti iskola volt a századfordulót követő évtizedekben. A Pongrácz grófokat kö- telezték az iskola felállítására. 1929-ben 150 beírt tanulót tartottak nyilván (a szomszédos Hangács-tanyáról is idejártak a gyerekek). A taneszközök: egy tábla, két térkép, egy kocka a mértanhoz, egy számológép, egy méterrúd, a fizika tanításához egy üveg- és egy ebonitcső, egy közlekedő edény. Nagyjából ilyen volt a helyzet. ilyen lehetőségek voltak Bashalmon 1944-ben is. Négyes, hatos pitarok, a billiár- dozó, bélyeggyűjteményt rendező grófok szolgálatában napkeltétől szürkületig dolgozó agrárproletarok, két tanteremben reggeltől estig minimális felszereléssel oktató két pedagógus. 1944 őszén nagy harcok dúltak Tlszaeszlár, Bashalom környékén. A németek felrobbantották még a templomokat is, a község lakosságával naphosszat lövészárkokat ásattak. A második világháború itt zajló eseményeinek krónikáját 1961-ben a forradalmi nyomolvasó mozgalomban a bashalmi úttörők kutatták. Az Idős emberek ekkor mondták el az úttörőknek a nagy harcok történetét, s ennek nyomán derült fény arra is, hogy a tanya központjában három szovjet katona fekszik, jelöletlen sírban. Tűzharcban estek el, bashalmi emberek temették el őket. Az úttörők rendbe hozták a sírokat, azóta gondozzák a három névtelen hős emlékére. De ez idő alatt nagy változások voltak a régi grófi uradalom helyén Is. Az első esztendők után a lebontott cselédházak anyagát is felhasználva felépítették az ú.j házakat. Nem volt ritka az olyan porta, ahol 25—50 ember dolgozott, mindenki segíteni akart a másiknak. Csaknem száz új ház épült rövid idő alatt. Újra megkezdték a gazdálkodást, a földosztásnál mindenki annyi hold földet kapott, ahány tagú volt a család. Néhány év alatt utolérték magúkat az emberek, t-i a gyerekek vetknb, b ^kba- öttantermes is- k?]f’.két nevelői lakás kaK?kL,ih 1 a volt kúriában. StPTSníeVm,lllió forintot lám«/?? ,Basha,°m teljes villamosítására. Járdát építet- tek ezerkötetes könyvtár a tanyai emberek “ES*“* SzinJátszó csoköíí^zv rVleZtek’ s jurták a elrtfyfkt tanyáit, telt ház előtt játszották Tiszalökön A tanyai emberek, a koráb- magukba a kultúrát Az t-z olvasó találkozókra _ amf S? T!?ívták Galambos Ü'SfíSÍl.í sKtSas-ss létesítsenek £s?h off mozit gógus vezetésével J* ,Peda' Ä?kreT«tkf0rs '*■ alkotó mmSTát nagyszert «öntötték őket. Ez városi í* cttkasagszámba ment ak Sek"- fel e!SŐk között Ä i eztek televíziót 1901-ben meg aggregátor adta az áfa mot Basha^on bealkonyult zásnfk”g egye.tlen „szórako- zasnalt , az örökös kártyajátéknak. Sportolni kezdtek - nemcsak a férfiak, a nők is. Tíz eve tanyai csapat a megyei bajnokságban __ nagyszerű összefogás eredmé- y * Fgy fiatal pedagóaus tervezte akkoriban aTa(a okát. Szakái Ferenc. Még kicsi gyerekkorában tett to gadalmat: ott fogja tanítani a Ponrerk-eket’ aho1 édesanyja a Pongrácz grófok idején azok szolgálatában állt. Ha akkori nvffSZeiŰ legenda, h„ u , Szakál Ferencé az, a bashalmi legenda. Közben kialakult és fejlő aott aszovetkezeli mozgalom V* ^haImon- Az ötvenes alakítón*»^0" Ure‘,egy család rii ' f é n',es a Keleti Fényt Ä lM amel‘'' W in«nÄma",£,^t sérleteznek, alakítják a legjobb módokat. Az elmúlt években jó partnerra találtak a konzervgyárban. 120 holdon termeltek szerződésesen. A jó minőségű zöldbabból elérték a hetven mázsás holdanként! átlagot, a 18—20 ezer forintos jövedelmet. Uborkából még jobban beváltak a számításaik: 29 ezer forint értékű termést adtak át minden egyes holdjukról. Most sok hitelt kell visszafizetniük, s ezért határozott a tagság: „pénzes” növényeket termelnek. Megkettőzték a babot, s az uborkát is. A pénz érdekében megfogja a munkát a tagság. Tavaly már azzal kísérleteztek, hogyan adhatnának munkát télen is tagjaiknak. Öt holdon cirkot vetettek s télen seprűkészítéssel foglalkoztatták a tagokat. Nyolcezer darab seprűt vittek piacra. A mezőgazdasági termékek jobb minőségét szolgálja a nemrégiben bevezetett új prémiumrendszer: nemcsak a mennyiség számít. Az első osztályú babért, cukorrépáért, uborkáért jóval maga sabb prémiumot fizetnek, mint a gyengébb minőségűért. Mostanában nyugodtan áll a közgyűlés elé Kurucz István elnök. Jármi Ferenc agronómus. Tudják, az évközi közgyűlések hangosabbak. ekkor hangzik el a sok javaslat és a bírálat is. Zárszámadáskor már nyugodtab- bak a kedélyek, nagyjából mindenki tudja, mi az, ami ért megdolgozott, s mi jár azért a munkáért. Az elmúlt időszakban szélesítették a kollektív vezetést. Minden komolyabb munka, soron következő csúcsidőszak előtt összeül a párttaggyűíés és megvitatják, hogyan lehetne a korábbinál célszerűbben meg oldani a következő feladatot. Gyakran kérik ki az idősek, nyugdíjasok véleményét is. S ez kettős öröm, mert örül a nyugdíjas, hogy segíthet, a kollektívának, s jól járnak a tsz-vezetők is, mert sok értékes javaslatot kaphatnak, Bashalom lakói fiatalok és idősek ma is együtt írják településük új történetét. Most újra építkeznek, egyre több helyen toldják meg a házakat egy újabb szobával, s ami most napirenden van: padlózzák, parkettázzák az új, s a régi szobákat. A négypitarostól a két tiszta szobáig nemcsak 25 év telt el. Sokat változott a világ, megváltoztak az emberek is Bashalmon. Marik Sándor Nádass József: Asztalbontás Alig néhány hete, hatvanadik születésnapjára, kapta ezt a kitűnő, legújabb gyártmányú. külföldi magnetofont, és már megszokta, úgy érezte, soha enélkül nem tud már dolgozni. Nagyszerű dolog a technika, az emberi elme milyen pompásan segít az emberi elmének, például neki is, a mély gondolkozónak, társadalomtudósnak, a nagy nevelőnek. Mint ilyen kapta ajándékba egy egykori, kedvenc tanítványától. A csinos. ízléses műanyag dobozon fehér karton feküdt, ezekkel a szavakkal: „A nagy nevelőnek, hálás tanítványa”. Büszke volt rá, hogy ki mindenkit indított el az életbe. kinek adta át a tudását, ez is például, ez az ajándékozó, ott állt szakmája élén, már ő is elismert tudós, fiatalon, még innen a negyvenen, egyetemi tanár, egy tudományos Intézet helyettes vezetője, eredményes kutató, akinek tanulmányait a legnagyobb külföldi, nyugati és keleti szakfolyóiratok publikálják. Lehet, nem biztos, hogy jövőre — mert ő fogja támogatni egész tekintélyével, igaz meggyőződésével — beválasztják az Akadémiába. Ö persze, ő, még magasab ban áll, a legkülönbözőbb egyetemek díszdoktora, hazai és külföldi kitüntetéseinek se szeri, se száma, szakmájában a legnagyobb tekintély. Tudásának, lelkiismeretes munkájának és persze annak köszönheti mindezt, hogy át tudja adni gondolatait, eszméit, hogy törődik az ifjúsággal, hogy lépést tart a korral. Modern ember ő. természetes tehát, hogy az ilyen legújabbkori találmány, mint ez a magnó, illik hozzá, nem retten vissza tőle, mint egyes bezápult konzervatívak. Hogyan csodálkozott a vén Si- monyi, amikor ő már harmincöt évvel ezelőtt saját maga írógépen írta az értekezéseit. hogyan bámultak egyetemi társai, amikor több mint négy évtizede rádiót eszkábált össze! Minden modem találmány iránt érdeklődött, minden újnak apostola volt, megértette az Idők szavát — akármilyen közhely ts ez. illik ez őrá. Ezért tudott ilyan fiatalnak maradni, ezért tudott kö zelfcrkőzni az ifjúság leikéhez és agyához, ö nem nép- szerüséghajhászásból ment el tanítványainak minden Olyan összejövetelére, amire meghívták. hanem mert ő barátja a fiatalságnak, úgy van. A modern nevelési eszmék és metódusok megátalkodott híve, igenis, 6 kitart emellett. De eleget ábrándozott, tért el a tárgytól. Most ezt a beszédet kell elkészítenie, ugyanebben a tárgykörben mozog, már csak az utolso bekezdés hiányzik, a rezümé, ezt most bemondja a gépbe, aztán lehallgatja, és a lehallgatás után a szalagot pergesse le Elza. és kopogtassa le az írógépen. Tehát halljuk csak, mi volt az utolsó mondat? Elindította a készüléket, és az mondani kezdte az ő hangján, de mégsem ismerte meg a saját hangját, a gép valahogy torzított: ......Ismerve a múltat, levonva annak tanulságait, nem feledve a győzelmeket, nem a kudarcokat, úgy kell munkálkodnunk a jelenen, hogy lerakjuk a jövő alapjait . Bólintott és tovább mondta a mikrofonba: — Soha nem szabad, egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy minden mai tettünk a jövő nemzedék emCseréphalom Nevem napja ez — hányadik is? Az ötvennyoleidik." Előre kijelentem: nem tudok mentségemre semmit mondani. Csak halványan emlékszem vissza: mi történt. Csakugyan, inkább arra emlékszem: mi nem történt A halálra^, ki háromszor megkísértettHatalmas apparátussal dolgozott: felvitt a királyi Várba Horthyné lakosztályába voltam bezárva hol már az SS uralkodott remegve. Nem emlékszem már az arcára annak az itteni-sváb katonának aki szétrugdalta bokámat csak derengenek az arcok — Kínzóim szemére meg egyáltalán nem emlékszem! Ne vallassanak! Csak arra a szemre, amely kihozott a kísértések és kísértetek vaiából. Az a legtisztább a világon miatta törlik él minden bűneimet, A szobában hol vagy húszán szorongtunk Ferenc József kínai porcelánkészletét pozdorjává zúzta véletlenül egy fogolytársam Egy SS-tiszt bedugta fejét Wa ist hier lös? Ránézett a cseréphalomra, csak legyintett mint rám a halál. Ez egyébként finom lélek volt pisztolvával verte agyba-főbe egyik társamat de előtte és utána operadallamokat fütyürészett mindig frissen volt borotválva és belőle kölniszag áradt. Először csak aludni és enni és inni de később már kimenni sem volt szabad Egyik társam titokban beleszart tenyerébe és mint a diszkoszt ürülékét elrepítette — repült az, ki tudja hol állt meg. Jó, jó — tudom ez naturalizmus, de én nem éreztem annak — nem éreztem semmit! Miért ez jut eszembe miért ez miért ez álomban ébren? Egyik katona kézigránátot rántott elő hozzám akarta vágni de meggondolta magát talán parancsa volt, hogy kímélje a robbanóanvagot. Ez volt húsz éve — A Vár pincéjén át szöktem kiértem az Alagút nyitott vaskapujához, Megmenekültem. Ellenségeim arcára nem emlékszem, de annak az arcára igen, akinek kedvéért megszöktem, kétszer 1». Először járőrbe szaladtam amint kiléptem az oroszlán-kapun. Falhoz állítottak de lőni nem lőttek Annyit tudtak már hogy a kivégzéshez felkészülni annyi mint megdöglént meg aztán drága volt a golyó — de mire kímélték fene tudja, hiszen semmi hasznát se vehették: az oroszok halomra lőtték őket „’-’’kor ki akartak törni az egérúton mit nyitva hagytak előttük. Mondom nem emlékszem semmire csak erre, az életből, a múltból, meg arra hogy, 1924-ben egy tanárom megpofozott csak egyetlen mentsége lehet: hogy igazságtalanul tette, remélem, azóta megbocsátotta nekem. Másra nem emlékszem És kikérem magamnak ezt a hangol Nem vádlottak padján ülök! Vagy igen? Azt mondom ami eszembe jut — mit gyötörjem hiába agyam! Semmire sem emlékszem. Nincs több mondanivalóm. Bűnösnek érzem magam. lékezetében múlttá válik, és rajtunk áll, hogy milyen pogy- gyásszal indulnak el a jövőbe. Es ha mi magunk, fizika ilag, tán nem is érjük meg az elkövetkezendő évtizedeket, évszázadokat, mi rakjuk le ezek alapját, a roppant épület, az emberiség története, a mi tégláinkból is készül. .. Itt megállt. Ez a „készül'’ nem jó. Itt valami más kifejezés kell. ez lapos. Na mindegy, majd ha lehallgatja az egészet, akkor majd korrigálja, esetleg a gépírásban javítja a szöveget. Be kell fejezni, már fél nyolc van, még vacsoráznia kell, aztán el kell sietnie a fogadásra. — ... készül. Ilyen felelősséggel szívünkben és agyunkban kell munkálkodnunk, és kell megértenünk azokat, akiket előkészítünk a jövendő megteremtésére, kell teljes erőnkből támogatnunk őket, az ifjúságot, azokat, akik a helyünkre állnak. Aki nem érti meg a jövendő hordozóját, a felnövekvő nemzedékeket, annak mai esetleges síkére efemer, porrá omlik, semmivé lesz. Ezt gondolom most, ezt hirdetem, erre figyelmeztetek. hogy az ifjúság napja tanácskozásait ezennel ünnepélyesen megnyitom. Bezárta a készüléket, elégedettén simogatta végig híresen szép, magas homlokát, és jókedvűen ment át a* ebédlőbe, ahol már várta az összegyűlt család és a terített asztal. Szokás szerint csendben vacsoráztak, ő, a felesége, a tizenhat éves Anna, a leánya és a tizennyolc éves Károly, a fia. Ö, a családapa, nem szerette étkezés közben a beszélgetést, rosszak voltak a fogai, orvosa tanácsára lassan és körülményesen rágott meg minden falatot, ha beszélgetnek, megzavarják, a gyomrának sem tesz jót az ilyesmi. A lány behozta a gyümölcsöt. A felesége kivett egy szép nagy almát, és hámozni kezdte. Szét is vágta, kivágta belőle a magházat, az ő tányérjára tette. Amint felnézett, látta, hogy a fia az asztal túlsó végén kivesz egy gyümölcsöt, beleharap, aztán felkel: — Kedves egészségükre. Ö felkapta a fejét, szemüvege vávillogott a fiúra: — Mi az? A fiú, már indulóban. Reze a szék támláján, csendes hangon mondta: — Bocsánatot kérek, apa, tudod, hogy jövő héten kezdődnek a beszámolók, és én még a matematikát.. ’ Nem fejezhette be, a tudós az asztalra csapott: — Még nem tanultad meg, hogy ebben a házban csak én bonthatok asztalt?'