Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-10 / 235. szám

V1A1 ELBESZÉLÉSÜNK GESZTELYI ZOLTÁN: Papírtörülköző Miért nincs papírtörülkö­ző a budapesti gyors mos­dóiban? — ez volt a problé­mája annak a fiatalokból álló társaságnak, kik min­den hét végén együtt utaz­tak, ugyanabba a fülkébe váltva jegyeiket. Szabolcs­ban dolgozó pesti szerelő­munkások, családhoz haza­járó diákok, időtöltésre in­dulók ráérős nyomozásából kiderült: Manci néni. a vo­natkísérő minden indulás­kor végigjárja a vonatot és kirak egy százas csomag pa­pírtörülközőt — ára 12 fo­rint — a mosdók melletti vaskazet Iákba. Dehát akkor miért nincs? Nem volt más hátra: meg­lesték Es legnagyobb meg­döbbenésükre kitűnt, hogy egy igen jól öltözött asz- szonytárs, — egyike a min­den hét végi utasoknak — végigjárja indulás előtt a vonat mosdóit és összegyűj­ti a papírtörülközőket. A kis csoport összejött és tanakodni kezdett: mit le­het itt csinálni? Megszüle­tett az ötlet, végre is hajtot­ták. A következő pénteken korán kimentek és csele­kedtek. Ezen a napon hár­man járták végig a vonat valamennyi mosdóját. Elöl ment Manói néni, aki ki­rakta a törülközőket. Utá­na Laci következett, egy vidám szerelőmunkás az almatárolóktól. Ö minden mosdóból elvett két-három törülközőt. Végül követke­zet a törülközők „gyűjtője” és a maradékot hiánytala­nul összegyűjtötte. Végül ismét Laci, aki az előre be­szerzett mennyiséget ismét kirakta. Aztán várták, mi lesz. —Az lett, hogy valamikép­pen kiderült a turpisságuk. A gyűjtögető asszonytárs meg szimatolta, hogy előtte más is járt, azt is, hogy is­mét van néhány törülköző. Fogta magát, ismét végig­járta a vonatot és „begyűj­tötte” a maradékot is. — Ezzel az asszonnyal nem lehet kibabrálni, — mondta Laci. — Szüksége van mind a százra — lódította Attila • nem is csodálom, hiszen ismerem okit, a férjével együtt mindössze öt-hatezer forintot keresnek. — Az a gazdag, aki taka­rékoskodik a papírtörülkö­zővel — tette hozzá Ilonka, fiatal tanyasi tanítónő, aki a szüleihez utazott. Persze, ezt lopásnak is le­het nevezni. Méghozzá baj­társi lopásnak, hiszen utas­társait rövidíti meg — véle­kedtek a fiatalok. Végül is nem jutott más eszükbe: elhatározták, hogy a következő pénteken össze­dobnak tizenkét forintot, beteszik egy borítékba, rá­írják, hogy ez a köteg tö­rülköző cira, legyes szíves, hagyja már az utasokét. Ez most lesz. A történet tehát eddig be­fejezetlen. Laci szerint az asszony elszégyelli magát és abbahagyja a törülközőlo­pást. Ntyem más a vélemé­nyem Szerintem a hölgy nyugodtan össze fogja gyűj­teni a papírtörülközőket is, és zsebre teszi a tizenkét forintot is. Mindketten izgatottan várjuk, melyikünknek lesz igaza. A NAP HÍREI ..MISS INTERNATIONAL 1969” SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ-VÁLASZTÁS. A tokiói „Nipp on Budokan Hall-ban tartottak meg a tVTiss International 1969 szépségkirálynő-válasz- tást, amelyből a brit Valerie Susan Holmes (balról a harmadik) került ki győztesen. (MTI Külföldi Képszolgálat) A Nyírségi Ősz mai rendezvényei Nyíregyházán a konzerv­gyár nagytermében „Leg­újabb régészeti ásatások Sza- bolcs-Szatmár megyében” címmel tart előadást Magyar Kálmán, a Jósa András Mú­zeum tudományos munkatár­sa. Tíznapos „bélyeggyűjtők kiállítása” kezdődik a Krúdy moziban Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Szolnok me­gyék gyűjtőinek anyagából. A Búza téri nagyáruházban kozmetikai cikkek bemutató­jára kerül sor. Kisvárdán a Bessenyei Gimnázium dísztermében dr. Németh Péter aspiráns „Kis- várda, a X. századi megye- székhely” címmel tart elő­adást. Vaján megyénk felszabadu­lásának hadműveleteiről ad átfogó ismertetést a községi művelődési házban Falud! Károly őrnagy. Nagykállóban kozmetikai cikkek tanácsadása, Ujfe- hértón élelmiszeripari ter­mékbemutató és cukrászati termékbemutató és kóstoló lesz. Balkányban és Tiszalökön táncdalestet, Mándokon ma­gyarnóta- és népdalestet ren­deznek. CSÜTÖRTÖKÖN a Magyar Tudományos Akadémián megkezdődött a Korányi Fri­gyes Tbc és Tüdőgyógyász Társaság 37. nagygyűlése. A háromnapos tudományos ta­nácskozást dr. Barát Irén, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet osz- »tályvezető főorvosa, a társa­ság elnöke nyitotta meg, majd átnyújtotta az idei Ko­rányi Frigyes emlékérmét dr. Nagy László docensnek, a Szegedi Tüdőgondozó Intézet igazgató főorvosának. A MÁSODIK VILÁGHÁ­BORÚ egyik legnagyobb páncélos csatája Debrecen közelében zajlott le. A több napig tartó heves ütközetben a náci hadsereg megsemmi­sítő vereséget szenvedett. A debreceni páncélos csata em­lékére Debrecenben emlék­művet emelnek a szovjet hő­sök tiszteletére. Az emlék­művet Pátzay Pál Kossuth- díjas szobrászművész készíti és azt 1970 április 4-én avat­ják feL HALELLÁTÁS — OL­CSÓBBAN. A Nyíregyházi Halértékesítő Vállalat — a szövetkezetek igényei alap­ján — olyan községekbe is szállít ezentúl árut, amelyek eddig a szervezett ellátásba nem voltak bekapcsolva. Az ellátás javítása mellett a vál­lalat október elsejétől vissza­tér az alacsonyabb, 1968. ja­nuár elsejei nagykereskedelmi árakhoz. ERŐFÖLÉNY TELEVÍZIÓT ajándé­kozott A TSZ. A „Televí­ziót az iskoláknak” mozga­lom keretében egy készüléket ajándékozott a tákos—csaro- dai Uj Élet Termelőszövetke­zet a Csarodai Általános Is­kolának. ■ JÖ MELLÉKÜZEMEK. A Nyíregyházi TÜZÉP segédüze­mei az idén harmincmillió fo­rintos értéket termelnek, aj­tó és ablak, továbbá beton­áruk gyártásából. A vállalat­nak e rugalmasan dolgozó te­lepek hatmilliós nyereséget hoznak. KÖZÉRDEKBŐL. öttagú ideiglenes bizottságot válasz­tott legutóbbi ülésén a járá­si tanács Kisvárdán. A bi­zottság a közérdekű javasla­tok intézésének helyzetét hi­vatott megvizsgálni és a ta­pasztalatokat a tanács no­vemberi ülése elé terjeszteni. A FOGYASZTÓK ÉRDE­KÉBEN. Négymillió forinttal növelték az elmúlt év azonos időszakához képest a fonto­sabb cikkek nagykereskedel­men kívüli beszerzését a me­gye ÁFÉSZ-ei. Legnagyobb növekedés tapasztalható a. méteráruknál, a lábbeliknél és a bútornál. KÖNYVÜ JDONSÄGOK: Boulle P.: Ahol a Kwai folyó ered (Horizont, Európa) — Chandler: A magas ablak (Albatrosz, Magvető) — Ha­jós György: Műanyag sajtoló­anyagok feldolgozása (Tech­nológiai—Műszaki) — Ordó- dy G. összeállításában: Hor­dómérő táblázatok. A meg­kezdett hordók folyadéktar­talmának kiszámítása (Me­zőgazdasági). PROGRAM 1569. október 10, péntek GEDEON NAPJA A Nap kél: 5 óra 55 perckor, nyugszik: 17 óra 07 perckor. A Hold kél: 4 óra 40 perckor, nyugszik: 16 óra 35 perckor. 160 éve, 1809. október 10-én szü­letett Gruby Dávid, Párizsban élt magyar orvos. A bőr gombás be­tegségeinek kutatása, illetve azok kórokozóinak felderítése az ő mű­ködésével kezdődik. 1836-ban ment Párizsba, ahol nagy hírnévre tett szert. Gyógyította többek között Dumast, Chopint, Balzacot és Heinét. Sok tekintetben különc életet élt. írók és művészek szá­mára alapítványt tett,, melynek kamataiból a híres Gruby-ebéde- ket rendezték. Hetenként egyszer ingyen rendelt, ö hangoztatta elő­ször, hogy vannak fonalgombák okozta bőrbetegségek. A fonal­gombák egy részét rendszerbe foglalta. Sokat foglalkozott bota­nikával, és latin nyelven írt egy idevágó művet is. 1848-ban haza­jött, és részt vett a szabadság- harcban, amelynek leverése után ismét visszatért Párizsba. retterjesztő előadás. — 23,35: Ze­nekari muzsika. — 23,10: Köny- nyűzene. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája. - Ray Conniff együttese. — Orvosi tanácsok. — Szabolcsiak külföl­dön. — Lemezválogatás közben. — Sport. 20 fok Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő, eső nem lesz. Gyenge, napközben megélénkülő, változó irányú szél. A hajnali és reggeli órákban párásság, köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. Kossuth rádió 8,20: Boross Lajos népi zeneka­ra játszik, László Annie és Pus­kás Sándor énekel. — 9,00: Egy holnapi hivatás. — 9,10: Két szimfónia. — 10,05: Kamarazene. — 10,59: Lottóeredmények. 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Édes anya­nyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism) — 11,40: A bolondos lány. Részletek Gershwin zenés játéká­ból. — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Reiter János énekel. — 13,35: A műhelyben beszélik... — 14,00: Tudod-e? Rejtvényműsor gyermekeknek. — 15,10: Az NDK kultúrájának hete. — 15,25: Pat Boone éneke. Ron Goodwin zenekara játszik. — 15,41: Negyedszázad távolából. Akcióegységben — 15,46: Az élő népdal. — 16,05: Húsz esztendő... Dokumentumjáték. —17,20: A Philharmonia zenekar Liszt-fel­vételeiből. — 17,58: Mikrofórum. — 18,13: Magnósok figyelem (ism.) — 19,35: A rádiószínház bemutatója. Albert hídja — rá­diójáték. — 20,40: Nótacsokor. — 21,10: Láttuk, hallottuk. — 21,30: A jazz kedvelőinek: Jóé Zawinul együttese játszik. — 21,39: Be­szélgessünk a zenéről. — 22,20: Esztrádzenekarok műsorából. — 22,55: Meditáció. — 23,05: Az NDK kultúrájának hete. Theo Adam, Wagner operáiból énekel. — 0,10: Dubarry. Részletek Mil­löcker operettjéből. Petőfi rádió 8,05 Olasz muzsika. — 8,50: Idő­szerű nemzetközi kérdések (ism.) — 9,00: Ezeregy délelőtt. — 11,45: Őszi enyhülés (versek — ism.) — 12,00: Iphigenia Taurisban. Rész­letek Gluck operájából. — 13,05: Lemezek közt válogatva (ism.) — 14,00: Mindenki kedvére — kettő­től hatig... — 18,10: Mozart: B- dúr szimfónia. — 18,30: Gazdasá­gi magazin. — 19,00: Az NDK kultúrájának hete (német nép­dalok és táncok) — 19,35: Buda­pesti zenei hetek. — Kb. 21.38: Operettmuzsika. — 22,20: Isme­Televízió 8,05: Iskola-tv. Matematika (ált. isk. 8. oszt.) — 8,30: Angol nyelv (középisk. III—IV. oszt.) — 9,05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) — 9,55: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) — 11,05: Fizi­ka (ált. isk. 8. oszt.) — 13,10: Matematika (ism.) — 14,05: Föld­rajz (ism.) — 14,55: Magyar iro­dalom (ism.) — 15,50: Fizika (ism.) — 17,10: Pedagógus-to­vábbképzés. — 17,58: Hírek. — 18,05: Légy ember Barankin! Szovjet kisfilm (ism.) — 18,30: Legkedvesebb kísérleteim: öve­ges professzor műsora. — 18,50: Esti mese. — 18,55: Részletek « Beach Boys együttes műsorából. 19,15: Vendégasztal. — 20,00: Tv- híradó. — 20,20: Fekete-fehér — igen — nem! Második elődöntő. A IX. és XX. kerület vetélkedő­je. — 22,00: Tv-híradó — 2. ki­adás. Bratislavai tv 17,05: Hírek. — 17,10: A jubiláló partizánok — riportfilm. — 17,30: A természet csodái. — 19,00: Tv. híradó. — 19,35: Háborús napló 6. — 19,50: Dalok. — 20,00: Beszélge­tés Miroslav Homicekkel. — 20,50: Dokumentumfilm. — 21,55: Regény a bolygókról. Román tv 17,30: Technikai konzultáció. — 17,45: A művészetről. — 18,00: Tv- egyetem. — 19,00: Nem lehet tud­ni — francia—olasz film. — 20,35: Reflektor. — 21,25: Film varieté. A nyíregyházi mozik műsora KRÜDY MOZI: SZÉGYEN Svéd film. Csak 16 éven felülieknek? Előadások kezdete: 4, negyed 7, és fél 9 órakor. Telefon: II—4L BEKF MOZI: REJTÉLY A STADIONBAN Lengyel bűnügyi film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: A SIVATAGI 13-AK Nagy sikerű szovjet főm felújítása. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: HAMIS PÉNZ Francia film Előadások kezdete: fél § és fél 8 órakor. BELVIZLEVEZETŐ CSA­TORNA KEMECSÉN. Befeje­zéséhez közeledik Kemecsén a belvízlevezető csatorna építé­se. A 300 ezer forintos csa­tornaépítéssel a Dózsa, a De­ák és a Vöröshadsereg utcák vízelvezetése megoldódik. NAPKÖZI A TANÁCSON. Negyvenszemélyes iskolai napközi otthon kezdte meg működését Sényő községben. Alkalmas hely hiányában a községi tanács épületében kaptak helyet a kis tanulók. KÉT VASVÁZAS SZINT ÉPÍT a következő évben a balsai Petőfi Termelőszövet­kezet. A színekre 220 ezer fo­rintot költ a termelőszövet­kezet. Tűz a Péti Kőolajipari Vállalatnál Megkérhetlek egy kis szívességre? (A Wochenpresse karikatúrája) Tűz ütött ki csütörtökön a Pé­ti Kőolajipari Vállalat telephe. lyén. A dolgozók a tűz keletke­zésének gócát az alfa-laval üzem­ben észlelték, ahonnan pillanatok alatt továbbterjedt a központi szivattyúházig. A felszínen lévő nyersolaj származékú anyag láng­ba lobbant s rendkívüli módon ser­kentette a tűz továbbterjedését. Az üzem dolgozói egy perc alatt a helysz'nen voltak és hozzálát­tak a lángok továbbterjedésének megakadályozásához. Alig 1—2 perc leforgása alatt a helyszínre érkeztek a péti tűzoltók is, akik rendkívül gyors munkával elfoj­tották a 3—4 méteres magas láng­gal égő tüzet. A szakértők első megállapításai szerint az egyik elektromos beren­dezésben keletkezett rövidzárlat okozta a tüzet, amely az alfa-laval üzemben lévő gyúlékony anyag segítségével terjedt tovább. A fel­dolgozó berendezések és a telített tartályok között végigfutó tűz alig okozott számottevő anyagi kárt. A veszélyt, amely az egész üze­met lángba borítással fenyegette, a dolgozók önzetlen és gyors mun­kájával, valamint a tűzoltók ide­jében történt beavatkozásával si­került megelőzni. \ Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza* Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 07344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: 20 forint. Előfizethető a helyi posta­hivatal iknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem órzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István Hagyományos ökörsütés a megsült ökör adagolása olcsó, III. o. áron. A SZABOLCS ÉTTEREM KERTHELYISÉGÉBEN! SZOMBATON DÉLELŐTT 10 ÓRÁTÓL Délelőtt 10 órától délután 4 óráig VARGA ZOLTÁN NÉPI ZENEKARA JÁTSZIK. TEKINTSE MEG! ÍZLELJE MEG! VENDÉGLÁTÖIPARI VÁLLALAT !9W bWSGéi ff.

Next

/
Thumbnails
Contents