Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
fCBLBT-MASVÄRÖfSSÄ® I *&? Nem divatból r A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozatot létesít jövőre Debrecenben. Az előkészítő tanfolyamra már az idén jelentkezhetnek az érdeklődők. Ezt a szabolcsiak számára Nyíregyházán rendezik. Eddig a hír. S tegyük hozzá: nagyon jó hír Ennyire divatossá vált volna a közgazdászok szakmája? Nem helyes divatosnak nevezni ezt, mert a divat múló dolog, a közgazdászok iránti kereslet pedig aligha lesz az Az élet tette szükségszerűvé az igényt, s gazdasági fejlődésünkkel együtt ez az igény csakis növekedni fog. Jó tehát, ha bővítik a képzést, mert a jelenlegi helyzetben — s ez nem lehet túlzás —, nem képesek a vállalatok „beszerezni” elég közgazdászt. Még jobb azonban, hogy a fővárostól legmesszebb lévő megyékben is könnyítik a levelező oktatásban részt vevőkre háruló amúgy is túlzottan nagy terheket. A debreceni tagozat kevesebb pesti utazással, s több, a képzésre fordítható idővel jár. A hír elemzése pedig különösen megyénk számara jelent további előnyöket. Miért? EgyTandíj A termelőszövetkezetben egy-egy ember felelősségére és szakértelmére bízott legnagyobb érték és legkönnyebben meghibásodó vagyontárgy a gép. Az újabban gyártott, mindig változó modern gépek egyre komplikáltabbak, értékesebbek. Százezer forinton alul már alig van traktor, de a nagyobb teherbírók kétszázezren is felülérnek. Hasonlóan beszélhetnénk a kombájnokról, a nagy teljesítményű permetezőkről. Amikor ezeket a gépeket átadják, használati utasítást is mellékelnek hozzá. Az átadó szakemberek szóban is felhívják a legfontosabb kezelési fogásokra az átvevő figyelmét, különösen ha módosítás van a gépen. Nem egyszer előfordul azonban olyan eset, hogy a kezelési utasítás az elnök fiókjában, vagy a gépcsoportvezetőnél akad el, de a traktoros, aki dolgozik véle, nem is látja. Jobb esetben odaadják neki, de sokan közülük afféle propagandafüzetként kezelik. Pedig a garanciális félts telek között az is szerepel, hogy aki nem az utasítás szerint használja a gépet, annál megszűntetik a szavatosságot. Gépészmérnök, de még technikus is kevés szövetkezetben van. így a legjobb szerelők közül kinevezett gépcsoportvezetőkre hárul az a feladat, hogy áttanulmányozzák az utasítást és oktassák a traktorosokat. Ha valamelyik szövetkezetben szakmai probléma lenne, forduljanak a gépjavító állomáshoz, vagy az szerű: nálunk az országos átlagnál is nagyobb a közgazdászhiány. Felmérték például, hogy a tizennégyezer szabolcsi kereskedelmi dolgozó között hányán végeztek egyetemet, vagy főiskolát. Mindössze negyvenen, tehát vállalatonként 0,6 felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozik a szabolcsi kereskedelemben. A krónikus káderhiány tehát nem csak bolti eladókban mutatkozik, s a jelenlegi hiányosságok egyik gyökere ide vezet A negyven ember között is kevés viszonylag a kereskedelemben csaknem nélkülözhetetlen közgazdász. Az iparban jobb a helyzet, de korántsem ideális vagy megnyugtató. Az egyetemen végzők ritkán jönnek Szabolcsba, még ha innen származtak is. Másutt kedvezőbb feltételeket, ajánlatokat kapnak. Emiatt kézenfekvő, hogy az itt dolgozó, tanulni vágyó emberekkel kell megoldani a gondjainkat. A lehetőség, a könnyítés most már megvan, csak élni kell vele és segíteni. Nem kampányszerűen, nem divatból, hanem tervszerű megfontolásból. K. I. 1 nélkül értékesítő vállalathoz, szívesen adnak tanácsot Sajnos olyan esetek is vannak, amikor egy nagy értékű új gépre az első traktorost ugyan kioktatták, de az beteg lett. Az utána következőt minden ismertetés nélkül küldték a gépre. Az egyik termelőszövetkezetben egy garanciális gépen már a negyedik traktoros ült — az utóbbi hármat nem oktatták ki —, amikor szavatossági javítást kértek. A szabályok értelmében ezt a szövetkezetét kizárták a szavatosságból. Lehet, hogy ez csupán néhány száz forintos kár volt, amit egy szövetkezet észre sem vesz. De az is lehet, hogy emiatt a legsürgősebb munka napokat késett és az a gép, ami különben 8—10 évig tartott volna, a helytelen kezelés miatt 3—4 év alatt tönkremegy. így már egyetlen gépnél is sok tízezer forint kára lehet a közösségnek. Több szövetkezet van a megyénkben, ahol 5—6 új gépet vettek már ebben az esztendőben. Az első fél évben százötvennel több erőgépet értékesített az AGROKER, mint az 1968-as esztendőben. A kezelési útmutató megismerése és a néhány órás oktatás százezres károktól mentheti meg a szövetkezeteket. Egyetlen szövetkezet sincs ráutalva, hogy a saját kárán tanuljon. Dolgozzanak hát tandíj nélkül. Cs. B. Mikes György: £qy egyszerű vásárlás története LEVÉL A HAJNALI HÍRHARSONÁNAK: LEVÉL A DÉLUTÁNI HÍRHARSONÁNAK: LEVÉL AZ ESTI HÍRHARSONÁNAK: „Köszönöm az önök közbenjárását. A cikk megjelenő se után azonnal beengedtek a Bámexbumfért Ló utca1 mintaboltjába. D. Hakonyi Ottó” LÉVEL A DÉLELŐTTI HÍRHARSONÁNAK: „Kedves elvtársak! A múlt héten megjelent bíráló cikküknek megvolt az eredménye: a Ló utcai Bámexbum fért mintaboltjában pillanatok alatt találtam egy eladót, aki megkérdezte tőlem, hogy mit óhajtok. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL A DÉLI HÍRHARSONÁNAK: „A lapjukban leközölt cikksorozat hatásos volt: a Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjában nagyon udvariasan, szolgálatkészen bántak velem, és előzékenyen megkér dezték, hogy mit óhajtok. Köszönöm. , D. Hakonyi Ottó” „Nagyon hálás vagyok lapjuknak, hogy napirendre tűzték a 15-ös billentyűk ügyét. Éppen ideje volt már. A kritika úgy látszik használt, mert most már kiváló minőségű billentyűket lehet kapni a Bámexbumfért Ló utcai mintaboltjában, amelyek véleményem szerint — vetekszenek a külföldi billentyűkkel. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL A KÉSŐ DÉLUTÁNI HÍRHARSONÁNAK: „Néhány héttel ezelőtt elpanaszoltam önöknek, hogy a Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjában nem csomagolják be a 15-ös billentyűket, pedig azok olajosak és nehezek. A levél megjelenése után ismét ott jártam és örömmel tapasztaltam, hogy most már becsomagolják a kért árut: szép dobozba teszik és rózsaszínű maslit kötnek rá. Ez igen! Ide nyugodtan jöhetnek vásárolni a külföldiek. D. Hakonyi Ottó” „Leleplező riportjuk nyomán a Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjának csaló pénztárosnőjét elbocsátották. Az új pénztárosnő már nem téved az egyszerű dolgozók rovására. Köszönöm. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL A KÉSŐ ESTI HÍRHARSONÁNAK: „A Ló utcai Bámexbumfért mintaboltról szóló cikkük elérte a kívánt eredményt: ma már köszönnek az eladók, ha a vevő távozik a boltból. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL AZ ÉJFÉLI HÍRHARSONÁNAK: „Köszönöm az önök közbenjárását. A cikk megjelenése után azonnal kiengedtek a Bámexbumfért Ló utcai mintaboltjából. D. Hakonyi Ottó” Ugye, milyen egyszerű? A megoldás kulcsa IIEI/tBEiV Vl\ Mikor indul tiszta lappal a nyírkátai tsz? Másfél évnél még senki nem vitte tovább az elnökséget a nyírkátai Rákóczi Tsz- ben. Sorrendben most ifjú Lengyel Lajos az ötödik elnök. De a főkönyvelőkre sem jut hosszabb idő, Opre József ugyancsak az ötödik dirigense az adminisztrációnak Elődje pedig akkora káoszt, zűrzavart hagyott maga után. ami kimeríti a bírósági eljárás folyamatba tételét. Elsikkadt megalapozás Mindez egy olyan szövetkezeti gazdaság előtörténete, mely gyenge termelési adottságánál fogva állami támogatásra kijelölt (20 B-s) tsz Földje átlag 3,6 aranykorona értékű. A gyakori vezetőségcsere éppenséggel nem oldott meg semmit. Sőt lehetővé tette, hogy a következők elődjeikre hivatkozzanak, s köny- nyen belenyugodtak a „nehéz helyzetbe”. Eléggé bizonyítja ezt, hogy a 4361 hold összterülettel rendelkező gazdaság még jelenleg is csupán 13,7 millió forint értékben rendelkezik állóalappal. Holott ekkora gazdaságok ma már négyszeres—ötszörös értékalappal bírnak. Gyengíti az amúgy is szerény állóalapot, hogy abból 5,2 millió forint állami támogatást képvisel. Valamire való közös gazdasági épületnek egy dohánysimító és magtár tekinthető. S nagy hiányt fog pótolni az a 108 férőhelyes szarvasmarha-istálló, aminek építését még az idén sikerül talán befejezni. Egyöntetű a tagság és vezetőség megállapítása: eddig még nem volt a szövetkezeti gazdálkodás előnyeinek, lehetőségeinek kihasználására semmi előrelátó elképzelés. Olyan elvtelen szemlélet uralkodott: teljen el a mai nap, s majd holnap is lesz valahogy. így sikkadt el a gazdaság megalapozása. Idéznek olyan esetet, amikor súlyos jégkár keletkezett a tsz határában és csak akkor sopánkodtak, milyen jó lett volna a biztosítás. A tagság kívánsága Most némi enyhülésről, egyenesbe térésről beszélnek. A már említett elvtelenségel határozottság, céltudatosság váltja fel. S jónak ítélhető, hogy ez éppen a tagság részéről nyilvánul meg: ■ nagyon megelégelték egyesek a zavarosban való halászást. Határozott kívánsága a tagságnak, hogy a vezetőség keményen tartsa a fegyelmet, ne tűrjön el semmi hanyagságot, felelőtlenséget. Évek óta a legjobb gabonatermést takarított be a nyáron a tsz. A korábbi 5—10 vagonos gabonaértékesítéssel szemben most 60 vagonnal értékesített a közös gazdaság. Először 7 vagon búzát is. Azelőtt évi 100—150 darabos hízósertés eladási tervet is gyakran hiányosan teljesített, idén 600 a terv és még ráadnak pluszként 100 darabot. Az eddigi néhány tehénnel szemben jelenleg 78 létszámos állománya van a közösnek. S tekintve, hogy idénre sem tervezhettek még kielégítő pénzjuttatást, bevált az azt pótló részes művelés: általában jó terméssel fizet a szántóföldi termelés. Idén is tetemes kár érte a tsz termő almását, de a biztosító 1 millió 525 ezer forintot térített. Tiszta lappal indulhat végre jövőre a tsz? Még mindig nem — mondják a mostani vezetők. Mérleghiány ezúttal talán nem lesz, de „idegesítőleg hat az a másfél millió tartozás, aminek rendezése aligha történhet meg.” Távlati terv Növeli a biztonságot, hogy végre sort kerítettek a művelésre kevésbé alkalmas, laza. homokos dombhátak erdősítésére. Tavaly már be is ültettek 150 hold ilyen területet cellulóznyár- és akáccsemetével. Idén még újabb 250 holdat, jövő évben pedig további 150 holdat ültetnek be. (A megyében jelenleg ez az egyik ilyen legjelentősebb erdősítés.) Az erdősített terület adómentességet kap, kezelési költségére pedig évi 1,2 millió forintot dotál az állam. Először jutott el a nyírká- taí közös gazdaság odáig, hogy agronómiái távlati elő- tervet rendelt meg. A következő évben készül el és alapja lehet — az adott körülmények között — a lehetséges nagyüzemi szint elérésének. Az már beigazolódott: maga a gyakori vezetőségcsere nem megoldás. Minthogy a meggyógyulás receptjét sem másutt kell keresni. A megoldás kulcsa csakis helyben van. Asztalos Bálint Érdemes újítani? Herczegh János asztalos válasza: IGEN! Herczeghre féltékenyek voltak az emberek: „tuskó”, meg „laikus” az asztalos- munkához, mégis mindenbe beleüti az orrát. Persze az igazgató támogatja, mert a „lieblingje”, s Herczegh János, a lakatos ezt ki is használja. Ezreket markol feL Egy időben már úgy elmérgesedett a munkáját szenvedélyesen szerető, a vállalatért áldozatokat hozó ember körül a légkör, hogy gyűlésen darabokra tépte az egyik újítását. — Érdemes gondolkodni, újítani, hogy kitörjék az ember nyakát? — mondta, s az értékes tervet bevágta a papírkosárba. ÉJSZAKÁKBA KERÜLT... Herczegh Jánosból az apja kereskedőt akart faragni. Nem fűlött hozzá a foga. Elment inasnak a lakatos szakmába. Huszonnégy éve már, hogy a vasat gyúrja, öt évvel ezelőtt került a Kisvár- dai Bútoripari Vállalathoz. Ügyes, szorgalmas ember. A tmk vezetője lett. Nem szólt ő bele az asztalosok munkájába, de sokszor elleste, menynyit kínlódnak, milyen elavult módszerekkel dolgoznak. Segíteni akart. Gondolkodott, számításokat végzett, s rájött, hogy néhány munkafolyamatot érdemes lenne gépesíteni. Valóban laikus volt a famunkához. Éjszakákat töltött benn, hogy megtanulja a fogásokat. Nem a haszonszerzés vezette, hanem a segítő szándék. Gondolta, csak jót tesz a többieknek is. Félreér tették. Ö azonban nem adta fel a küzdelmet. Az asztalosok tudják, milyen nehéz, fárasztó és bab- rás munka a cinkelés. Kézzel, fűrésszel, vésővel büty- kölgettek, így illesztgették egymásba a bútoralkatrészek sarkait. EGY GÉP: TÍZ EMBER MUNKÁJA Egy teljes napot és egy éjszakát töprengett, hogyan lehetne gépesíteni. S reggelre készen várta a munkásokat a Herczegh-féle cinkelő berendezés. Először nézegették, megjegyzéseket tettek rá, aztán mégis kipróbálták. Működött. Kezdték elismerni, mégsem olyan laikus ez a Herczegh ehhez a szakmához, mint gondolták. Lassan megbarátkoztak vele, s a korábbi hűvös légkör is megváltozott körülötte. Idősebb szakik fordultak hozzá tanácsért, segítségért, s ő soha nem zárkózott el. Már régen ezen a gépen dolgoznak. Tíz ember munkáját végzi el a készülék. — Hogy mennyit kaptam? Ezernyolcszázat. De ezt nem tudja előre az ember. Ha semmit nem adnak, akkor is megcsináltam volna — jegyzi meg Herczegh János. A fagörgők korszerűsítését meg Bumbera Anti bácsi, az asztalos művezető provokálta ki belőle. Bejön műszakra. Lobogtat egy rajzot. Hozza, hogy ez nagyszerű, meg kellene csinálni, de észre sem vette, hogy Herczegh már azon dolgozik. (A lakatos rajza volt, csak letette az asztalra, s ezt hozta az öreg) „ÚGY ÉRZEM, MEGÉRTETTEK" — így született meg az öreg segítségével a korszerű fagörgő — mondja Herczegh János. Most egy darab előállítási munkabére 1 forint helyett csak 6 fillér. Élszakadozott a haragfelhő Herczegh János körül. — Ügy érzem, megértették az asztalosok, hogy segíteni akarok. Amikor az üzem kazánházának a szerelését Herczegh terve alapján kezdték végezni, már drukkoltak aj emberek, hogy sikerüljön. Az igazgató, Úri Dezső sem bízott. A lakatos ezt mondta — Sikerülnie kelL És neki lett igaza. — Szenvedélyesen szereti ez az ember a munkáját — vallja róla az igazgató. — Most egy házi gyártmányú poliészteröntő gépet készítenek irányításával elképzelése alapján, összefogott az er; ész tmk. Ha vásárolni kellene, 109 ezer forintjába kerülne a vállalatnak. így csak 60 ezerbe kerül. Megértették a lakatost. Ma már Herczegh Jánost tisztelik az üzemben. Farkas Kálmán