Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-17 / 241. szám

J t*M KELCT-MÁCTABORSggg ms. dSt'Äfer n Külpolitikai összefoglalónk # ® Uj csehszlovák kormány- program (I V Figarónak savanyú a szőlő ? € Változatlan Párizs k ii 1 politikája A prágai vár spanyol ter­mében, a csehszlovák szövet­ségi gyűlés most folyó ülés­szakán csütörtökön Oldrich Cernik miniszterelnök is­mertette kormánya program­ját. Részletesen elemezte az 1968 január utáni fejlődés sa­játosságait. s ismertette az 1969 április utáni helyzetet, a konszolidációs folyamat ed­digi eredményeit. Ebben a szituációban nagy fe'adatokat kell megoldania a csehszlovák kormánynak, a párt politikai koncepciójának szellemében. A kormány a gazdasági életet tekinti leg­fontosabb működési területé nek és most dolgozza ki az 1970—75-ös időszak népgaz­dasági tervét, amelyben a dolgozók életszínvonalának emelését, a gazdaságirányítás tökéletesítését tűzik ki célul. Szó van az új csehszlovák kormányprogramban az is­kolai oktatásnak a marxista— leninista alapokra helyezésé ről. a szocialista rendszer de­mokratikus fejlesztéséről, az állami apparátus tekintélyé­nek helyreállításáról és sok minden egyébről. A prog­ramnyilatkozat külpolitikai részéből kitűnik, a csehszlo­vák külpolitikának változat­lanul a többi szocialista or­szággal fenntartott barátság és szoros szövetség az alap­ja Lényeges a kormánynyilat­kozatnak az a megállapítása is. amely szerint a szövetsé­ges csapatok 1968 augusztusi akcióját nem ..Csehszlovákia megszállásának” minősítik, hanem „a szocialista Cseh­szlovákia sorsáért érzett in­dokolt aggodalom megnyilvá­nulásának”, A jobboldali, tekintélyes Figaro című párizsi napilap vezércikkben foglalkozik Schumann francia külügymi­niszter most lezajlott moszk­vai útjával. Meglehet, a nagytőkésekhez oly közel álló lap örömtelen állapítja meg a tényt, hogy a Pompidou-re- zsim külpolitikai tekintetben a De Gaulle i utat folytatja, hiszen a Szovjetunióval vál­tozatlanul jó viszonyt tarta­nak. (Schumann látogatását most Giscard d- Estaing pénz­ügyminiszter moszkvai útja követte, megegyezés történt, hogy Pompidou 1970-ben láto­gat el Moszkvába, míg Párizs 1971-ben fogadja Brezsnyevet, Koszigint és Podgornijt, stb.) A lap talán azt is fájlalja, hogy a Washingtonnal fenn­álló kapcsolatok terén vi­szont Pompidou mindössze arra szorítkozott, hogy foly­tassa azt, amit elődje elkez­dett Nixon párizsi látogatá­sakor — de tovább nem ment. Ismételjük: lehetséges, hogy a tőkés jobboldal szócsöve, a Figaro elégedetlen mindezzel. Az azonban bizonyos, hogy a francia nép többsége elége­dett, ha Franciaország igyek­szik továbbra is fenntartani egyfelől az USA-tól való füg­getlenségét, másfelől a Szov­jetunióval és a szocialista or­szágokkal kialakult jó viszo­nyát. Budapestre érkezett Tyereskova A VII. szakszervezeti világ- teként szerdán az éjszakai kongresszusra a szovjet szak-, órákban Budapestre érkezett szervezetek összszövetségi Valentyina Tyereskova, a vi- központi tanácsának küldőt- lág első űrhajósnője. fiz ÜSS fiáiénál küldöttségének látogatása Győrött A Heinz Hoffmann hadse­regtábornok, nemzetvédelmi miniszter vezetésével hazánk­ban tartózkodó NDK-beli ka­tonai küldöttség — Oláh Ist­ván vezérőrnagy, honvédel­mi miniszterhelyettes, a Ma­gyar Néphadsereg kiképzési főcsoportfőnöke és Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, az MSZMP néphadsereg! bizott­ságának első titkára és más magas rangú katonai vezetők társaságában — csütörtökön Győrbe látogatott. Az MSZMP megyei bizottságán Pataki László, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizott­ságának első titkára ismertet­te a vendégekkel a megye iparának és mezőgazdaságá­nak fejlődését, majd a megye és a város vezetőinek társa­ságában a megye legnagyobb üzemébe, a Magyar Vagon­és Gépgyárba vezetett a kül­döttség útja. Ezután a delegáció tagjai a megye és a város vezetőivel együtt a Rába-szálló éttermé­ben közös ebéden vettek részt, ahol baráti eszmecse­rét folytattak a látottakról. Az ünnepi ebéden Pataki László, a megyei pártbizott­ság első titkára, Waldemar Verner admirális, az NDK nemzetvédelmi miniszterhe­lyettese és Horváth Ede, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója mondott po­hárköszöntőt. Heinz Hofmann hadseregtá- bomok pedig köszönetét mondott Győr-Sopron megye és Győr város vezetőinek és lakosságának a szívélyes fo­gadtatásért. Az NDK katonai küldött­sége délután egy dunántúli repülőegységet látogatott meg. BefefezSdíek a törzskari hadgyakorlatok Berlin, (MTI): Csütörtökön befejeződtek a lengyel néphadsereg, a cseh­szlovák néphadsereg, az NDK nemzeti néphadsereg és a Szovjetunió fegyveres erőinek törzskari gyakorlatai. A Ber­linben kiadott hivatalos je­lentés szerint a gyakorlatok hozzájárultak az operatív együttműködés módszereinek további tökélesítéséhez, előse­gítették a Varsói Szerződés­hez tartozó országok hadse­regei közötti fegyverbarátság további szilárdítását. Üjabb szabadon bocsátás Kínában Hongkong, (MTI): Mint a Reuter jelenti, a kí­nai hatóságok csütörtökön szabadon bocsátották a hato­dik angol állampolgárt is: Peter Willt, egy teherhajó kapitányát, akit 1968. április 3-án tartóztattaK le Tien- csin kikötőjében. Mint isme­retes, a közelmúltban bo­csátották szabadon Kínában a Reuter-iroda volt pekingi tu­dósítóját, egy másik szabad­úszó újságírót, valamint — kéttagú családjával együtt — egy harmadik újságírót, aki kínai szerkesztőségekben dol­gozott. A szabadon bocsátások előzménye az, hogy a brit koronagyarmaton szabadlábra helyezték az 1967-es Pelcing- barát tüntetések során letar­tóztatott újságírókat KOMMENTÁRUNK: „M-nap" az USÁ-ban Moratórium nap, vagy egy­szerűen rövidítve „M-nap” — így nevezték el azokat a meg­mozdulásokat, amelyek a vi­etnami háború ellen, október 15-én zajlottak le az Egyesült Államokban. A megmozdulás­sorozat onnan kapta az elne­vezését, hogy a háborúelle- nes erők nyomatékosan hang­súlyozni akarták, hogy a kor­mányzat' számára immár nincs több moratórium-hala­dék: haladéktalanul lépéseket kell tennie a háború gyors befejezésére, az amerikai csa­patok teljes kivonására Dél- Vietnambói. Ilyen nagyszabású tiltakozó akcióra eddig nem volt pél­da az amerikai történelem­ben. Milliók csengettek be a házak kapuin, a lakások aj- tajain, hogy cselekvésre hív­janak fel minden amerikait: követelje kormányától a bé­kés rendezést. A tiltakozó megmozdulás szervezői szin­te kifogyhatatlanok voltak az ötletekből: fáklyás felvonulá­sok, az elesettek névsorának felolvasása, jelképes koporsók elföldelése — mindmegannyi formája volt annak, hogy a Nixon-kormány tudomására hozzák: a türelmi idő lejárta vietnami háború befejezésére. Nixon, aki azt hitte, hpgy kormányzata az Apolló—11 Holdra szállása és a Vietnam­ból elrendelt mini csapatkivo­nások után „sineken” van, kénytelen volt tapasztalni, hogy ahhoz hasonló bizalmi válság van ellene kibontaKo- zóban, mint amilyen Johnsont elvezette a bukáshoz. S még csak arra sem hivatkozhat, hogy néhány tucat egyetemi hallgató szervezi csupán a diákságra elszigetelt tünteté­seket. Még New York repub­likánus polgármestere is, aki pedig novemberben lelkes korteshadjáratot folytatott Nixon megválasztásáért, fél­árbocra vonatta a nemzeti lo­bogókat az amerikai metropo­lisban az M-napon. Demokra­ta és republikánus képviselők és szenátorok sokasága vál­lalt szolidaritást a mozgalom szervezőivel. A tiltakozó napnak a fő jelszava ez volt: „Nyomd meg a gombot a háború befejezé­sére!” E fő jelszónak volt egy valóságos és egy jelképes je­lentősége. Meghirdetői így akarták hangsúlyozni, hogy ezúttal nem annyira a nagy­gyűlésekre és a felvonulások­ra összpontosítják erőiket, ha­nem inkább arra, hogy akti­vistáik minél több lakás ajta­ján csengessenek be, és foly­tassanak szóbeli felvilágosító murikat a vietnami háború el­len. Túl ezen azonban e jel­szó arra is célzott, hogy ko­runkban, amikor az elnök egyetlen gomb lenyomásával hozhatja működésbe a leg­pusztítóbb háború gépezetét, a béke erői is megnyomhatják a „gombot”, amely megállít­hatja a vérontást. E jelszó te­hát félre nem érthető figyel­meztetést is tartalmaz a Fehér Ház ura felé, aki éppen a nagy tiltakozó nap előestéjén nyilatkozott nagyhangúan ar­ról, hogy a háborúellenes erők megmozdulásai semmi­képpen sem befolyásolhatják, Nixon nyilván arra akart em­lékeztetni, hogy az amerikai alkotmány értelmében 1972- ig, az új elnökválasztás dátu­máig nem fenyegeti a bukás veszélye, nem vonhatják meg a bizalmat tőle. Más kérdés persze, hogy kialakulhat olyan közhangulat az ország­ban, amely nyomást1 gyakorol az elnök bel- és külpolitikai lépéseire. Ezért jelenik meg mostaná­ban oly sok cikk es kommen­tár az amerikai sajtóban Nixon súlyos gondjairól. Az új bizalmi válság összetevői közül elsősorban első helyen a vietnami háború folytatása miatti általános elégedetlen­séget emlegetik. Nixon vá­lasztási hadjáratában „tisztes­séges békét” ígért az ameri­kai népnek, s olyan benyo­mást keltett, hogy van is konkrét programja a gyors békekötésre. Néhány felleng­zős nyilatkozaton és nagy propagandahadjárat közepet­te bejelentett mini csapatkivo­násokon túl azonban nem tör­tént komoly lépés a béke irányába. Hogy mennyire játszik szerepet ebben a vi­etnami háború folytatásában érdekelt amerikai monopóli­umok nyomása, illetve a sai- goni rendszer növekvő inga­tagsága, azt nehéz lenne el­dönteni, valószínű, hogy mindkét szempont befolyásol­ja Nixont. A moratórium azonban le­járt. A példa nélküli tömeg- tüntetés meg kell hogy győz­ze az elnököt: be kell válta­nia ígéretét, véget kell vet­nie a háborúnak Vietnamban. Mihajlo ■üabidorics: Magyar partizánok a kárpátaljai harcokban I. Az 1944-es év súlyos vere­ségekkel köszöntött a német fasisztákra és csatlósaikra a második világháború vala­mennyi frontján Felerősöd­tek a megszállt területeken élő népek harcai. Ezernyi heiyen lángoltak fel a parti­zánok tüzei. Mind gyakrab­ban gyúltak ki e lángok a Horthy-hadsereg bitorolta Kárpátalján is. Az ukrán főidnek e soknemzetiségű sarkában a dolgozók össze­fogtak és harcba szálltak a fasisztákkal. Harcaik kibon­takoztatásában jelentős sze­repet játszottak a szervezett partizáncsoportok, melyeket a szovjet hadsereg parancs­noksága irányított ide. A soron következő szakasz éppen abban a hónapban és épp azokban a napokban In­dult el, amikor a megszállók megsemmisítő vereséget szen­vedtek a béla-tanyai gyűjtő­tábor partizánjaitól, s a rov- nói mezőkön szedegették össze erejüket. Szeptember 7-e éjszakáján a „Douglas” átrepült a frontvonalon. Fe­délzetén tizennégy emberből álló csapatot hozott, elükön egy magyar parancsnokkal. Úszta Gyulával. A szakasz­ban ott volt Georgi.i Kazna- «sejev törzsfőnök, Markus Salamon felderítő parancs- nokhelyettes, Szemjon Kar­pov orvos, Mihajlo Gotovcev és Mikola Avdonyin rádió­sok, Viktor Gorgyijenko ak- navetős, Domonkos Ferenc, Sejci Loránd, Takács József (Sándor), Borbola Mihály, Rodák József, Holovács Adal­bert, Danyilo Lohuckij har­cosok. A frontvonalnál repülőgé­püket reflektorfénybe kap­ták és körüllövöldözték. Bár a pilótának sikerült szeren­csésen kicsúsznia a lövedék­záporból, irányát mégis el­vesztette és az éjszakai órák leple alatt szállt földre a szakasz egy fátlan, erdőtlen térségben, Beregszász-Üjfalu közelében. A desszantot ter­mészetesen felfedezték: alig­hogy az ejtőernyősök földet érlek, máris kutatásukra siettek a megszállók. Volt már tapasztalatuk: ha egy-két nap leforgása alatt nem derítik fel és nem semmisítik meg az ejtőernyősöket, akkor épp úgy üldözhetik őket, mint most a Rovno melletti par­tizánokat. , Az augusztusi holdas éj­szaka egyaránt segített a desszantosoknak és a meg­szállóknak. Az ejtőernyősök földet éréskor jól látták egymást, gyorsan összegyüle­keztek és északi irányba in­dultak, ahol a pírkadó ég­Fordította; Szilágyi Szabolcs bolt hátterében feltűntek a hegyek szürkés hullámvona­lai. — Mindenki itt van? — kérdezte Úszta Gyula. Megszámolták soraikat, szemlét tartottak. Takács Sándor hiányzott. Mi történ­hetett vele? Kinyílt-e vajon az ernyője? Salamon meg­nyugtató feleletet adott Ta­kács, miután mögötte kiug­rott, ernyőjének kupolája ki­nyílt, s szállt lefelé. Később Takács eltűnt a szeme előL Hozzáláttak felkutatásához. Csupán egyetlen tölgyfa meredezett büszkén a mező­ség közepén, s a fa közelé­ben nyögést hallottak. Ta­kács volt A görcsös, vén fa tetejére kellett zuhannia. Sú­lya alatt összetörtek az ágak és az éles csonkok belehaso­gattak az ejtőernyős testébe. A fájdalomtól szenvedő se­besült megpróbálta levagdos­ni az ágakat, de ereje fogy­tán ágról ágra lejjebb csú­szott, végül egy kőhalmazra zuhant, melyet a parasztok hordtak a fa alá. A partizá­nok felemelték társukat és magukkal vitték. Amikor a tábori csendőrök csapata a földet érés helyé­re ért, csupán az ejtőernyő­nek a faágak között lenge­dező fehér foszlányaival ját­szadozott a könnyű szél. Az üldözők megtorpantak. De előretörtek a juhászkutyák. A csendőrök, a kutyák szíjá­val övükhöz csatolva futot­tak az ebek után. Lövések kényszerítették földre a zsandárokat. Vá­laszképpen újabb hajtóvadá­szatba fogtak. Elhelyezkedé­sük azonban nem volt a leg­megfelelőbb. A partizánok egy árok melletti földkupac mögött rejtőztek el, s innen jól szemügyre vehették az ellenséget, mihelyt feltűnt a láthatáron. Sebesültek kiál­tottak fel és rémülettel töl­tötték el a többieket is. Le­lövöldözték a felpattanó és lehasaló csendőröket, akik minden irányba igyekeztek szertefutni. Akiknek sikerült elkerülniük a partizánok lö­vedékeit, hamarosan eltűntek a horizontról. Úszta sorokba rendezte szakaszát, s tovább indultak. A csaknem kétméteres ter­metű, széles vállú férfi ma­gasan kiemelkedett az egész csapatból. Leszakadt a töb­biektől és mérgelődve sür­gette társait. Jól tudták ma­guk is, hogy a megszállók most majd ugyanúgy folytat­ják a hajszát. Néhány zsan- dár elvesztése még jobban felbőszíti őket. De Úszta Gyulát nem tudták beérni. Szülőfaluja felé igyekezett, oda, ahol nevelkedett, ahol erdészkede-tt, ahol ismeri minden egyes ösvényt, min den egyes bokrot Errefelé már csak a nyomait üthetik a megszállók... Csakhogy újabb váratlan eset állította meg őket. Üt közben Takács meghalt El temették, de nem hagytak sírjelet, hogy az ellenség ne űzhessen gúnyt a sírból. A partizánok reggelig több. mint 30 kilométert haladtak és elértek Ardanovba. A sű­rű növényzetben, nem mesz- sze a falutól Úszta pihenőt engedélyezett. Mindannyian erőtlenül roskadtak le a fű­be, s arcukat a hajnali har­matban frissítették fel. Egy­szerre csak megzördültek a bokrok. Felugráltak és felhú­zott géppisztolyokkal várták a hivatlan vendéget. Egy ar- danovi lakos, Iván Muha kö­zeledett; napfelkelte előtt le­gelni hajtotta ki a szarvas- marhákat Az ismerkedés kissé komi­kus volt A honvédmundérba öltözött embereket Muha zsandároknak vélte. Nem tudta megérteni, miért irá­nyozzák rá géppisztolyaik csövét. Muha csodálkozva nézeget­te a géppisztolyok torkolatát és elgondolkodott. S mintha gondolataiban valamit elhes­segetett volna. Minek ezek­nek a csendőröknek ilyen nagyszerű fegyver? Régen ilyeneket nem látott a hon­védeknél sem. Ahogy odalé­pett hozzá egy barna arcú parasztfiú, s oroszul szólalt meg, válami már kezdett megvilágosodni előtte. — Te Iván, haragszol ránk, mert mi partizánok vagyunk?... — Partizánok? Honnan tudhatnám én ezt így a kül sőtökről? Lehettek éppen partizánok, de épp úgy csendőrök is... Mi az nek­tek, ha bajt okoztok egy embernek ?... Muha kemény diónak lát szott. Most is, később is. Amikor végre meggyőződött, hogy partizánokkal van dol­ga, teljesen megváltozott. Szemében huncutság és hatá­rozottság csillant meg. A ré­mület és együgyuség — ha egyáltalán volt benne — el­illant belőle. Elmondta, hol és mennyi felfegyverzétt megszálló van, hogyan lehet innen eljutni az erdőbe, anélkül, hogy a megszállók felfigyelnének rájuk. Iván Muha fényes nappal vezette át a partizánokat az ellenség orra előtt a fglva- kon — Ardanovón, Dorobra- tovón, Gyeskovicán, Negro vón, Zagattján — ahol a csendőralakulatokon kívül a 357-es német gyalogoshad- osztály ezredei is elhelyez­kedtek. Az ejtőernyősök kö­vették taktikáját: Muha egyedül ment előre, jól kö­rülnézett, s amikor meggyő­ződött arról, hogy senki sincs körös-körül, intett. A partizánok előrementek, le­feküdtek a fűbe vagy a ho­mokba, Muha pedig előké­szítette a következő átvonu­lást — Ez aztán a parancsnok, nem pedig Úszta — tréfál­koztak a desszantosok. — Elöl jár és még felderítésre is egyedül megy... A partizánok szerencsésen megérkeztek Kolodno fa­lucskába, áthaladva az Irsa patakon odaértek a Fekete­patak torkolatához. Észak­keletre erdők magasodtak, a távolban hegyek meredeztek, — Qtt senki sem fog el benneteket... — mondta Muha. — A becsületes em­bereket pedig jól tudjátok, hol keressétek... Elbúcsúztak Iván Muhátől, mint földijüktől. Megölelték, köszönték a segítséget, a fér­fias önfeláldozást. Igen, ez a falusi ember mindent koo- káztatott, amikor a partizá­nokat vezette. Dehát erre ő nem is gondolt. Lám, hazai­jának egyszerű fia teljesítet­te kötelességét — Úszta Gyu­la partizáncsapatának első segítője volt. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents