Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)

1969-09-05 / 205. szám

?§$$. szepfémE«- S.' 5 oldal 1 fcELET-MACYAROnSZÄÖ Külpolitikai összefoglalónk # Ho Si Miöht gyászolja a világ © Elnapolták a párizsi konferencia ülését © Amerikai tanácskozások Ezúttal zárva maradt a pá­rizsi konferenciák terme, a Vietnam-értekezlet színhelye: Ho Si Minh’ elnök halála mi­att elhalasztották a 33. teljes ülést. Az egész világ megren­dültén fogadta a nagy forra­dalmár halálának hírét. Rész­véttáviratot küldtek Hanoiba a Szovjetunió vezetői, Go­mulka, Tito, Castro, Longo, Gustav Adolf syéd király és sokan mások. Csou En-laj egy KKP-delegáció élén a VDK fővárosába érkezett részvét­látogatásra. Giri indiai ál­lamfő nyilatkozatban jelen­tette ki: „Ho Si Minh halála pótolhatatlan veszteség Ázsia és az egész világ számára”. Souvanna Phouma laoszi mi­niszterelnök: „Nagy hazafit vesztettünk el benne, aki egész életét országának szen­telte”. A dél-vietnami közvéle­ményt is megrázta a halálhír. A lapok ugyan — megszün­tetés terhe mellett — nem hozhatták az elhunyt elnök fényképét, a nagy szalagcí­mek megtiltását azonban a rezsim cenzorai sem tartották ajánlatosnak. A hír hatására jellemző, hogy a nemzetgyű­lés egyik tekintélyes tagja, Ho Huu Tong, több társával felszólította a parlamenti el­nököt — gyakorlatilag Thieu államfőt — hogy menesszen delegációt hanoi részvétláto­gatásra. Lépése a bábrezsim körülményei között tisztelet­re méltó bátorságról, és min­denekelőtt az egész közvéle­ményre jellemző őszinte meg­rendülésről tanúskodik. A világsajtó pártállásra való tekintet nélkül tisztelet­tel adózik a nagy államférfi és forradalmár emlékének. A Oromikc—Tito Belgrád (MTI): Joszip Broz Tito jugoszláv államfő, a Jugoszláv Kom- múnisták Szövetségének el­nöke csütörtökön Brioni-szi- getén fogadta a hivatalos lá­togatáson Jugoszláviában tar­tózkodó Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert és hosszú megbeszélést folytatott véle. A találkozó — amely­nek végén Tito ebéden látta vendégül Gromikot — a ki­adott közlemény szerint ba­ráti, elvtársi légkörben folyt le Tito és Gromiko véleményt cserélt a két ország közötti kapcsolatokról, a kapcsolatok párizsi sajtó politikai kom­mentátorai a kegyelet lerová­sa után felteszik a kérdést: „Ho apó” halála befolyásol­ja-e a VDK politikáját és ezzel a párizsi konferencia menetét. Válaszuk egyértelmű nem. A megfigyelők hang­súlyozzák, hogy a VDK poli­tikáját hosszú ideje kollek­tív testület irányítja. Kiszivárgott hírek szerjnt pontosan erre a következte­tésre jutott, az a valóságos tanácskozássorozat, amely washingtoni kormánykörök­ben indult meg a halálhírre. A megbeszéléseken — hang­zanak tovább a jól értesült forrásokra hivatkozó jelenté­sek — számos személyiség azt javasolta Nixonnak, hogy a gyász óráiban tegyen „lélek­tani jelentőségű lépéseket” nevezetesen, határozza el a csapatkivonások folytatását. Bármi lesz is Nixon rövid­távú határozata, Amerika számára hosszabb távon nem marad más hátra, mint ^n- nak a teljes felismerése, hogy a vietnami nép min­denképpen folytatja a nagy forradalmár, a szeretett „Ho apó” nagyszerű életművét. Csütörtök délután izraeli bombázók másodízben Intéz­tek támadást jordániai állá­sok ellen. A gépek a Jordán folyó völgyében a Damiah- híd közelében hatoltak be Jordánia területére. Ugyan­ebben a térségben szerda es­te heves összetűzés volt arab gerillák és egy izraeli járőr között. Csütörtök délutáni légitámadást bejelentve az izraeli szóvivő közölte, hogy valamennyi bombázó vissza­tért támaszpontjára. megbeszélése további szélesítéséről és el­mélyítéséről. Megtárgyaltak nemzetközi kérdéseket iá, így többek között az európai biz­tonság problémáit. A talál­kozón részt vett Mirko Tepa- vac jugoszláv külügyminisz­ter és Ivan Benegyiktöv, a Szovjetunió belgrádi nagykö­vete. Gromiko péntek délelőtt Zágrábban tesz látogatást, péntek délután pedig Bel- grádban sor kerül a szovjet és a jugoszláv külügyminisz­ter zárómegbeszéléseire. Szombat délelőtt Gromiko sajtóértekezletet tart Bel- grádban. BUDAPEST Gehendra- Bahadur Raj Bhandarl nepáli külügymi­niszter — útban az ENSZ közgyűlésére — hazánkba ér­kezett. A külügyminisztert Púja Frigyes, a külügymi­niszter első helyettese fogad­ta és megbeszélést folytatott vele az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a ma­gyar—nepáli kapcsolatokról. A nepáli külügyminiszter csütörtökön elutazott hazánk­ból. SZÓFIA Georgi Trajköv, a bolgár nemzetgyűlés elnöksége el­nökének vezetésével csütör­tökön ülést tartott a nem­zetgyűlés elnöksége, és rati­fikálta a bolgár—magyar ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt, amelyet ez év júliusában írtak alá Szófiá­ban. PRAGA Gustáv Husák csütörtökön fogadta a „fiatalok szövetsé­ge” nevű marxista-leninista szervezet vezetőségét. A kom­munista ifjúsági Szövetség képviselői átadták a CSKP KB első titkárának azt a le­velet, melyben üdvözlik őt Lenin-renddel és a Csehszlo­vákia hőse címmel történt kitüntetése alkalmából. A fi­atalok hangsúlyozzák: büsz­kék arra, hogy a párt élén G. Husák áll, aki megalku­vás nélkül harcol Lenin ha­gyatékának érvényesítéséért. Büszkék rá, hogy a párt ve­zetése megvalósítja a gyakor­latban a marxizmus—leni- nizmus eszméit és készek se­gíteni ebben a párt vezeté­sét. A „fiatalok szövetsége” képviselőit fogadta Vasil Bi- lak, a KB elnökségének tagja is. BELFAST Protestáns szélsőségesek egy csoportja csütörtökön reggel kivonult1 az észak-írországi Belfast’ déli negyedének ut­cáira, teherautókat és autókat fordított fel, majd barikádo­kat emelt és a reg­geli csúcsidőben csaknem tel­jes egészében megbénította a városnegyed forgalmát. Az akcióra állítólag azért került sor, mert a katolikusok saját negyedükben nem voltak haj­landók lebontani a korábban emelt torlaszokat. NEW YORK Az ENSZ székhelyén csü­törtökön közzétették a liba­noni kormány panaszát, amelyet az izraeli légitáma­dások miatt intézett a Biz­tonsági Tanácshoz. A libano­ni ENSZ-küldött közlése sze­rint az izraeli légierő szer­dán kétszer intézett táma­dást a dél-libanoni célpon­tok ellen napalmbombákkal és gépfegyvertűzzel. Két pol­gári személy súlyosan meg­sebesült. A libanoni kor­mány nem kérte a Biztonsá­gi Tanács összehívását. Ötven évvel ezelőtt, 1919 szeptember 5-én halt hősi halált Csapajev, a polgár­háború legendás parancs­noka, 1919 hősi napjaiban a 25. lövészhadtest. amelyet álta­lában mindenki csapajevinek hivott, Kolcsak ellen indult, Az ellentámadás előtt érkez­tem meg új állomáshelyem- re, a könnyű tüzér hadtesthez adjutánsnak — ez ma törzs- parancsnoknak felelne meg. Csapataink akkor más egysé­gekkel együtt kijutottak a Belij folyóhoz, Ufa körzeté­ben. Csapajev hadtestének első­ként kellett átkelnie a széles, bő vizű folyón. A haditanács­ban Frunze, Csapajev és a dandárparancsnokok ponto­san kidolgozták az átkelés tervét. Mielőtt azonban felelevení­teném e rendkívül bonyolult hadművelet részleteit, szeret­ném megindokolni, miért ép­pen Csapa jevékre bízták a legfelelősségteljesebb felada­tot * Csapajevnek minden vörös­katona előtt nagy tekintélye volt, úgy is mint katonának, úgy is mint embernek. Kivá­ló hadvezérként ismerték, aki minden csatában merész csellel élt — erről egyébként katonái legendákat meséltek. S ami a legfontosabb, min­dig az élen járt, ott ahol a legkritikusabb a helyzet „Engem nem fog a golyó” mondogatta, s ebben minden­ki hitt is. Szavait azonban nem a hencegés szülte, pontosan tudta, mikor és hol kell tá­madni a legkevesebb veszte­séggel. Tapasztalatait jórészt a cári hadsereg altisztjeként szerezte, amikor maga vitte rohamra katonáit, hiszen a tisztek csak a biztonságos fe­dezékből bíztatták a harcoso­kat. Csapajev kitűnően értett a katonák nyelvén. Bárhol Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön fogadta Abdul Mohsen Abou El-Nourt, az Arab Szocialista Unió leg­felső végrehajtó bizottságának tagját, az MSZMP KB vendé­geként hazánkban tartózkodó ASZU-küldöttség vezetőjét. A találkozó során — a köl­csönös egyetértés és szolida­ritás szellemében — eszme­cserére került sor a nemzet­közi helyzet időszerű kérdé­seiről, a két ország, valamint a Magyar Szocialista Mun­káspárt és az Arab Szocia­lista Unió kapcsolatairól. A baráti légkörben lezaj­lott megbeszélésen részt vett volt. mindig elérhették, min­denkit meghallgatott. Nagy csata előtt soha nem elége­dett meg azzal, hogy a pa­rancsnokokkal megbeszélte a támadás tervét, bejárta az egységeket, egyszerűen, vilá­gosan elmondta, mi a tenni­való: mindenki tudta, mi vár rá. Feloldotta a feszültséget azzal, hogy megkérdezte: — No, legények dalolunk? — és sokszor maga kezdett szólóz­ni. Egyszerűsége és közvetlen­sége mellett rendkívül igé­nyes parancsnok volt. Maga mindig, minden körülmények között frissen borotválva, ra­gyogó csizmában jelent meg. E néhány jellemző vonás ból talán érthető, miért, esett a déli front parancsnokának, Frunzénak a választása ép­pen Csapajevre a felelősség- teljes feladat végrehajtása­kor. * Június 8-án elsőnek a 220- as ivanovo-voznyenszki ez­red kelt át a Belij folyón és rohammal hátraszorította a fehéreket. A fehértáborno­kok elkeseredett ellenintéz­kedéseket tettek, a bekerítés veszélye fenyegette őket. A folyó jobb partján kétnapos véres csata zajlott le. Csapa­jev most is a legnehezebb helyeken jelent meg. irányí­totta a tüzérség és a lőszer szállítását a folyón. Június 9-én a kimerült vöröskatonák ellen a fehérek bevetették Kappel pihent egységeit. En­nek a rohamnak a történetét lélekbe markolóan jelenítet­ték meg a Csapajev című film alkotói. Csapajevék egé­szen közel engedték maguk­hoz az ellenséget, hogy aztán közelről, puskák éá géppus­kák össztüzével terítsék le őket. Az eleső első sorok mö­gül azonban tovább özön­löttek a fehér csapatok. A látvány is szörnyű volt. Az egyik vörösegység nem bírta tovább feltartani a ro­Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Szarka Károly, a Magyar Népköztársaság kairói nagy­követe és Abdel Futtah Fou- ad, az Egyesült Arab Köztár­saság budapesti nagykövete. * Abdul Mohsen Abou El- Nour, az Arab Szocialista Unió hazánkban tartózkodó küldöttségének vezetője, az Arab Szocialista Unió Legfel­ső Végrehajtó Bizottságának tagja csütörtökön vacsorát adott a Gundel étteremben. A vacsorán részt vett Kállai Gyula, az országgyűlés elnö­hamot, hátrálni kezdett. Ek­kor szólalt meg a mi tüzérsé­günk és rendkívül pontos cél­zással verette a fehérek sora­it. Június 9-én a 25. hadtest alakulatai északról megke­rülték Ufát. Csapajev egy go­lyótól megsérült a fején, de nem hagyta ott a posztját, Másik egysége közben átvers- kedte magát a vasúti hídho2, a városba vezető legrövidebb úton. Az ellenség elkesere- detten védekezett, egyetlen talpalatnyi helyet sem adott át véres csata nélkül és bal­ról szorongatott bennünket Pqtapov dandárjának katonái, fáradságukat leküzdve, a fo­lyóba akarták szorítani a fehó. reket. Ag ellenség azonban olyan tüzet zúdított az egy­ségre, hogy a támadás el­akadt. Ekkor érkezett oda Csapajev. Egy lovascsoportot átirányított, hogy kerülje meg a falut, maga pedig Po- tapovval és a katonákkal hozzánk csatlakozott. Csu­pasz kardja villogott, lovát vágtára fogva száguldott elő­re. — Csapaj’ itt van velünk! — adták tovább a csatárlánc- ban és a harcosok tízszeres erővel indultak újabb ro­hamra. Az ellenség megfuta­modott. A fehéreknek mégis sike** rült felrobbantaniok a hidat A vöröskatonák azonban ezt is a maguk módján értékel­ték. ha robbantanak, akkor rosszul áll a szénájuk. Bár­kán keltek át a folyón és jú­nius 9-én estére elfoglalták Ufát. Rosszul öltözött, éhes, fá­radt parasztok és munkások voltak, de semmi nem ret­tenthette vissza őket. Csapajev valahol ezt írta le: „Megesküdtem, hogy amíg élek. a forradalom katonája leszek!” — s esküjét meg is tartotta. A. Baljakov vezérőrnagy, a Szovjetunió hőse ke, Komócsin Zoltán, a Köz. ponti Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai; Púja Frigyes, a Központi Bizottság tagja, a külügyminiszter első helyet­tese, Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának vezetője, Szarka Ká­roly, hazánk kairói nagykö­vete, valamint a politikai és társadalmi élet számos más képviselője. Ott volt a va­csorán Abdel Fattah Fouad, az Egyesült Arab Köztársaság budapesti nagykövete és a nagykövetség munkatársai. A vacsorán Abdul Mohsen Abou El-Nour és Kállai Gyula po­hárköszöntőt mondott. Az Arab Szocialista Unió küldötlségvezetőjének látogatása Kádár Jánosnál Molnár Károly: ‘dCMtdkálái vß&efel Xil. Ax utót só kísérhet „Mit számít nekem 200 000 katona élete? (Napóleon) Drezdában tárgyal az akko­ri Európa két nagy államfér- fia. Napóleon teátrális jelene­tei rendez, jellegzetes csákó­ját a földhöz vágja és ígr kiált: — Ferenc császár meg akarja fosztani lányát, Mária Lujzát a tróntól? S megfenyegeti a Habsburg uralkodót, indulatos szavaira Metternich hidegen így vála­szol: — Láttam felséged katoná­it. azok mind gyerekek. Mi lesz, ha már ők sem lesz­nek? Nem tudnak megállapodni, Ausztria is csatlakozik a szö­vetségesekhez és Napóleon mindent feltett egy kockára. Minden rendelkezésére álló erőt Összevont és így 550 ezer katonát vonultatott fel. Ez­zel szemben az orosz—porosz —osztrák seregek létszáma 850 ezer volt. 1813. október 16-án a lip­csei síkságon dörögni kezdtek az ágyúk, olyan gyors egy­másutánban, hogy az 9 ,yik dörgő hangot nem lenetett megkülönböztetni a másiktól, egybefolyó szakadatlan dör­gés hallatszott. Megkezdődött a „népek csatája” és ilyet még nem hallott Európa. Mindkét fél életre-halálra küzdött, minden tábornok tudta, hogy a győztesé lesz az uralom a kontinens felett. Az állások többször cserél­tek gazdát, és amikor Napó­leon parancsot adott lovassá­gának a rohamra, azt re­mélte, kierőszakolhatja a döntést. Megingott a szövet­ségesek frontja. Minden nél­külözhető erőt, még a cár lo­vas testőreit is a kritikus pontra irányították. Ezzel megállították az előretörő francia lovasságot, amely már-már lehengerelte az el­lenség centrumát, Napóleon támadása megtorpant és ezzel a győzelem lehetőségét elvesz­tette. Közben újabb szövetsé- ges seregek érkeztek és a franciákat a bekerítés veszé­lye fenyegette. Ezrével hal­tak meg a katonák, magasan álltak a hullahegyek. Egy napig csak temettek a lipcsei mezőn és a sebesültek elszállítása folyt. Másnap a harc folytatódott és Napóleon ekkor úgy döntött, hogy visz- szavonul. Maradék erejét Lipcséből a Rajnáig vezette vissza. A történelmi méretű kudarc megingatta alvezéreit is. Murat, aki korábban hű embere volt, titokban tár­gyalni kezdett a szövetsége­sekkel. Más érzékeny veszteségek is érték. Így nagyon megvi­selte Napóleont egyik kedvelt marsalljának halála. Duroc a császár karjai között halt meg. amikor egy ágyúgolyó végzetesen megsebesítette. Napóleon így búcsúzott a haldoklótól: — Isten veled barátom,. Úgy érzem, hogy nemsokára viszontlátjuk egymást. Több magas rangú tisztje leplezetlenül meg­elégelte a szakadatlan há­borúzást. A császár nem tud­ta türtőztetni magát, indula­tosan $ájuk kiabált: — Önök már nem óhajta­nak hadakozni tovább, ha­nem szívesebben sétálnának a párizsi utcákon... De egyéb jelek is érzékel­tették, hogy a birodalom ha­marosan elemeire hullik szét. Bátyját, Józsefet a spanyolok és az angolok közös erővel elzavarták Madridból, fel­bomlott a Rajnai Szövetség maradványa is. Párizsban is egyre nőtt az elégedetlenség a császárral szemben. Napó- .Ieon így válaszolt azoknak, akik a törvényhozó testüle­tekben megpróbáltak szembe­szegülni vele: — Vajon ki volna képes ekkora terhet viselni, mint én? A trón csak bársonnyal bevont fa... Újabb százezer katonát kér a nemzettől és ismét harcra készül. A vele szemben álló szövetségesek több jelentős politikai kérdésben nem értet­tek egyet, egyben viszont igen: el akarták távolítani a császári trónról Bonapartét. 1813 végén seregeik már el­jutottak a francia határig, 600 ezer ember végeláthatat­lan sorokban özönlött előre. A vég elháríthatatlannak lát­szott. Napóleonra drámai kö­rülmények között köszöntött az 1814-es esztendő. Január 24-én megtette az utolsó elő­készületeket, párizsi palotá­jában éjszaka elégette ma­gánlevelezéseit, elbúcsúzott feleségétől és a fiától. Akkor még nem tudta, hogy soha többé nem talál­kozik velük. Hajnali három órakor hintójába ül és hadse­regéhez viteti magát. Amint Tarle megállapította: ahogy nőtt a veszély, úgy nőtt a császár tettereje is. 1814 elején olyan Fiatalos hévvel és kimeríthetetlen energiával vezette csapatait, mint valamikor Itáliában és Egyiptomban. Számításai a hadszíntéren hajszálpontosan, csapásai biztosak. Alvezérei alulmaradnak, de az ő had­osztályai rendületlenek. Le< galábbis látszólag. Megakadályozza, hogy as ellenség két vezére, Blücher és Schwarzenberg egyesüljön egymással, majd külön-külön mindkettőt legyőzi. A szövet­ségesek úgy viselkednek, mintha fegvverszünetet akar­nának, pedig csak időt óhaj­tanak nyerni. Márciusban is­mét összecsap Blücher had­osztályaival, majd Schwar- zerberggel. Ez a két összecsa­pás sem hozta meg az ered­ményt. amelyet Napóleon re­mélt: nem bírt az ellen túl­erejével. így a szövetségesek előtt megnyílt az út Párizs felé, a francia császár viszont a hátuk mögé került. — Én közelebb vagyok Bécshez, mint ők Párizshoz — mondta Napóleon, és arra számított. hogy az ellenség fő erői ellene vonulnak majd. Kombinációja végzetesen nem vált be. Az orosz és po­rosz csapatok Párizs irányá­ba meneteltek. (Folytatjuk) „Engem nem fog a golyó..."

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents