Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)
1969-09-07 / 207. szám
19*9 ssepfemSer T. KELET-MAGYAR3RSZ£<? 8. oMa! Érvek és ellenérvek Mi lesz a szakszövetkezetekkel? Segítséget vár a nagykállói járás Gyenge földrajzi adottságokról, alacsony termésátlagokról. a köz is tevékenvség hiányáról adhattunk számot az évtized olaj in a nauvkál lói járás tanyavilágábói. A sivó homok termelőszövetkezeti csoportjai labilis gazdálkodási körülmények között évről évre erőfeszítéseket tettek. évről évre osztották a földterületet tavasszal és ősszel. Ma a járás 16 szakszövetkezete (időközben ugyanis szakszövetkezetté alakultak a tszcs-k) 74 milliós közös vagyont mondhat magáénak, s ebből 24 milliói lesz ki a tiszta vagyon. A szakszövetkezetek Szabolcs-Szatmár megyében 50 ezer holdon gazdálkodnak s e földteriUet fele éppen ebben a járásban, a kállói tanyavilág homokján van. A kezdeti nehézségek, a labilis gazdáúcodási viszonyok gyors intézkoiéscitet sügették a 60-as évek elején. A párt megyei végrehajtó bizottsága az első hathatós segítséget 1963 ban adta meg o tszcs-ket támogató határozatával, melynek nyomán a figyelem a termelőszövetkezeti csoportok felé fordult a koncentráltabb, gyorsabb anyagi támogatást kaptak ezek fiz alacsony szintű gazdasági csoportok Elegendő csupán a dohány- pajtaépítés céljaira juttatott állami támogatást említeni, melynek eredményét több mint 100 dohánypajta jelzi. De az „odafigyelés” egyéb következményei mellett sem mehetünk el szótlanul. Egyre nő a közös vagyon. A szak- szövetkezetek földterületének ma már 24 százaléka közös művelésű, s ez a közös terület évenként 4—5 százalékkal növekszik. A fokozatosan emelkedő arányt szinte megkoronázza az a tény, hogy a szövetkezetek 1800 holdnyi gyümölcsöse hamarosan termőre fordul. Bököny szakszövetkezetének 500 holdas, körülkerített gyümölcsöse például szép ígéreteket tartogat a tagoknak, hiszen földieperből, barackból és málnából máris vagonszámra értékesítenek. A puszta adatok, a fejlődés számai önmagukban is igazolják a vitathatatlan tényt: a fejlődés útja Itt a szakszövetkezetek további felkarolása, segítése. Olyan időszakhoz érkeztünk ugyanis, amikor különböző rendelkezések • nehezítik a szakszövetkezetek továbbfejlődését, pedig a szövetkezetek is éppen most jutottak olyan pontra, ami kor magukra hagyatottságuk súlyos következményekkel járhat. Hogy mit jelenthet a segítség hiánya, arra máris élő példa szolgálhat éppen a nagykállói járásból. Megfelelő támogatás hiányában öt szak- szövetkezet mérleghiánnyal zárt a múlt évben, így fél esztendeig nem kaphattak hitelt, fizetésképtelenség miatt. Hitel hiányában gyümölcsöseiket sem tudták ellátni a szükséges agrotechnikai vé delemmel, kevesebbet permetezhettek és számos egyéb hátrányt szenvedtek. A megyei tanács óvadékot nyújtott a banknak több mint másfél milliós összegben, így a bank újra megnyitotta a szakszövetkezetek számláját. A segítség pillanatnyilag megmentette az öt szövetkezetét, de az óvadék csak „tüneti kezelés” lehetett. Végleges megoldást az jelentene, ha a másfél milliós összeget dotáció címen kaphatnák meg. Amikor a szakszövetkezetek támogatásáról esik szó, különböző fórumokon el-el hangzik a vélemény: „Nem sok hasznot hoznak a nép gazdaságnak ezek a gazdaságok.” Az ellenérvet ezúttal ismét a nagykállói járásból származó adatokkal támasztjuk alá. Dohányból — s tegyük hozzá, igen jó minőségű terményből — 3230 holdnyit szerződtek az Idén a szakszövetkezetek. (A járás összesen 4100 holdnylt!) Nem jelentéktelenek a szakszövetkezetek egyéb szerződéskötései sem: konzerv zöldségből 60 hold, kenyérgabonából 47 vagon, napraforgóból 60 vagon, burgonyából 41 vagon, téli almából 47 vagon, vágott sertésből 347, vágómarhából 396. Hogy milyen eleven élet bontakozott ki az utóbbi években a járás szakszövetkezeteiben, arról ismét konkrét tények szólnak. A tagok földjein és a közös területen 54 erőgép dolgozik. Több helyen már saját teherautóik végzik a szállítást. Megszülettek a melléküzemági tevékenységek első bázisai is. Gépjavító műhelyük, beton- elem-készítő, fűrész- és dará- lóűzemek jöttek létre, igyekeznek kielégíteni saját tagjaik szolgáltatási igényeit, drótfonással Is foglalkoznak. Nem mellékes az sem, hogy havi fizetésből már 500-an PESTIEK a szabolcsi ipartelepítésről Beszélgetés a Hajtómű- és Felvonógyár vezetőivel élnek, s még 1966-ban 3 millió forintot fizettek ki munkabér címén, 1968-ban már 7 és fél milliót. Miben látják a járás vezetői és a mezőgazdaság irányító szakemberei a szakszövetkezetek továbbfejlődésének legfőbb gondjait, melyek az előrelépés legfőbb akadályai? Amikor a tsz-ek 1967. január 1-én az állóalapok hitel-elengedésében részesültek, a szakszövetkezetekben nem történt meg a hitelrendezés, s mégis fizetniük kell az amortizációs alapot. Ez az egyik rendelkezés, amely a szak- szövetkezeteket sújtja. Egy másik hátrány megszüntetése ügyében a járás vezetői már többször fordultak a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumhoz: a megye többi járásánál érvényben van az úgynevezett árkiegészítési dotáció. itt azonban nincs. A nagykállói járás vezetői kérték, hogy csupán a közös értékesítés után kapják meg a szövetkezetek az árkiegészítést. A kérést az igen alacsony átlagos arany korona-érték — 6,4 arany korona — indokolja. Megnyugtató választ, de még biz- | tatást sem kaptak mindmá- ! igA hitelekért folyó versenyben hátrányos helyzetet szül az, hogy a gyenge talajon, futóhomokon működő szak- szövetkezetek egyenlő elbírálásban részesülnek a jó tsz- ekkel, holott őket a gyenge tsz-ekkel egy szinten lehetne csak értékelni. Jogosan hangzik el az a vélemény is, hogy ha már az állam 50 millió forintot befektetett a szakszövetkezetek gyümölcstelepítésénél, járulékos beruházások Is szükségesek lennének. „Ha már megtettük az egyik lépést, tegyük meg a másikat is” — mondta erről az egyik felelős járási vezető. Valóban így van: az első biztató lépések, az igen hathatós segítség sokat segített a szakszövetkezeteknek olyannyira, hogy a tanyavilág homokján milliós érték vert gyökeret. De ahhoz, hogy e gyökerek felett érett és szép termés sarjadjon, újabb és újabb támogatásra, konkrét segítségre van szükség. A szakszövetkezetek máris bizonyítottak a nagykállói járásban : a népgazdaság hasznos és szerves részévé váltak. Szilágyi Szabolcs Több a feltűnőnél, ahányszor csak a pesti főútvonalakon közlekedő villamosutasnak szemébe tűnik a Hajtómű és Felvonógyár neve. Az 1963-ban egyesült nagyvállalat központjába látogattunk el, hogy megkérdezzük: hogyan látja a három nagyüzemből egyesült és három fővárosi üzemegységet irányító vállalat vezetősége a negyedik, a nyíregyházi gyáregység életét, problémáit, eredményeit és tennivalóit. Csalódás — miért? Dr. Simon József, a beruházási osztály vezetője éppen olyan egyszerűen válaszol, mint amilyen egyértelmű a nyíregyházi beruházás dosz- sziéján díszelgő szám: száz negyvenhárommillfó. Ennyi értékű beruházás fejeződik be a HAFE nyíregyházi 4. számú gyáregysége javára a következő, 1970-es évben. Ez annyi, mintha mind a tízmillió magyar állampolgár egyenként 14 forintot fizetett volna, vagy adott volna kölcsön, hogy a magyar gépiparnak Szabolcs székvárosában egy korszerű támaszpontja felépüljön. Megérte? Mi igazolja ennek a nagy összegnek idefordítá- sát? Az összeg gazdája három egyszerű érvvel válaszol. Szabolcs-Szatmár megye a gazdasági intézkedések miatt nagyarányú előnyt élvez. A szokásos hétszázalékos kamat helyett csak egy százalékot fizetnek a hitel után. Ez százmilliónál már évi hatmillió megtakarítás. Nagyon sokat számított az is, hogy a megyei tanács iparfejlesztési alapjából „mellétett” a gyár pénzéhez huszonhét és fél milliót. Végül a legnyomósabb érv a szabolcsi ipartelepítés mellett: itt remélték egy állandó szakmunkásgárda kialakítását. A gyár három fővárosi egysége állandóan létszámnehézségekkel küzd. Ez a jövőben még csak fokozódni fog. Ezért kell idejében gondoskodni, akár saját képzésű, de hozzáértő munkásgárdáról ott ahol van, Szabolcsban. És itt van a téma közepe. Riskó György főtechnológus azt mondja, hogy van bizonyos csalódás. A nagy költséggel, hónapokon át Budapesten kiképzett munkásgárda egy része már elment a gyárból. (Utánanéztünk Nyíregyházán: a főtechnológus aggodalma jogos, de túlzott. A 68 kiképzettből eddig 7 ment el.) Egyetemi szinten Tóth Istvánnal, a termelési főosztály vezetőjénél részletes magyarázatot kapunk. Benn ül nála Varga Frigyes, a 2. számú gyáregység termelési előadója és tíz tételt sürget Alkatrészeket, melyeknek a további késése megakasztaná egy egész vállalat összehangolt munkáját. És ismét témánál vagyunk Mert ezeket a tételeket, az új szinkronberendezések alkatrészeit az erzsébeti gyárrész pontosan Nyíregyházáról várja, Szabolcsból sürgeti, a 4 számú gyáregység adós velük. Miért? A válasz egyszerű. Amikor nemrég megalakult a nyíregyházi egység, lényegében vasszerkezeti gyár volt. Me- lósnyelven olyan, ahol „egykét centi nem számít”. Amikor a felvonóprogramhoz liftajtókat kezdtek készíteni, az olyan volt, mint amikor a diáknak azt mondják: egy osztállyal előbb léphet Ismét előmenetelt jelentett az elektroforetikus berendezések gyártása. (Május óta szerelnek egyet a kassai radiátorgyárban, értéke 22 millió, csak eddig hatvan vagon alkatrész ment el.) De a szinkronberendezések gyártása olyan feladat ennek a nyíregyházi munkás és műszaki rétegnek, mintha egyenesen az egyetemre iratkoztak volna be. Fogaskerekek, századmilliméter pontosságú megmunkálások, olyan gépek, amilyeneket eddig nem is láttak. Egyszóval: nagy feladat. Magas mérce. Ezzel küzd most a nyíregyházi HAFE. A vizsga most következik Furcsa dolgok derűinek ki kérdéseinkre. Nem lehetett volna hazahívni a fekete vonat utasai közül a megfeleli szakképzettségű eket? Nyo moztak utánuk, háromezrei vannak, jól keresnek, kitűnő en érzik magukat kétlaki életükben. Jó volt a válogatás' Megfelelő embereket jelöltei a tanfolyamra? Kis vállvo- nás: igyekeztek. (Ez szerintünk az egyik kulcskérdés ! Jó volt az oktatás? Egy válasz a sok közül, konkrét kifogásainkra: mégsem lehel egy üzemet tanműhellyé átalakítani négy hónapra. (Kérdés, nem lenne e kifizetőbb mégis ez a megoldás?) Nézzük a fődiszpécser táblázatait. Az AS jelű sebest g- váltó még idén százezer m in- kaórát jelent a nyíregyházi gyárrésznek, minél kévés b selejttel. Jövőre még többet. z alkatrészek nemcsak a Csepeli Autógyárnak, z AUTÓKER-nek és exportra mennek, hanem az Ikarusnak is. Részei az évi húszszázalékos növekedést előíró magyar autóprogramnak. Ha van egy vállaji fiú (van) a nyíregyházi HAFÉ-ban, aki panaszkodik faluja rossz autóközlekedésire, jó ha tudjál saját keze munkája dönti élj milyen gyorsan javul ez meg. Elismerő szavakat is hallott tunk. Az idei első fél évben a 4. számú gyáregység túlteljesítette felvonókkal kapcsolatos terveit. Jól haladnak a konvejor munkái is, az elsőt éppen a 2. számú gyáregységben szerelik fel, a belső anyagmozga+,ás gyorsítására. Az elektroforetikus berendezések munkái is ütemesek. Csak ez a szinkron berendel zés! A legfontosabb. A főis-i kólái bizonyítvány megszerzése! Ebből kell jól vizsgáz^ niok a nyíregyházi gyár műszaki és szakmunkás-gárdájának. A szakma, Szabolcs és a vidéki ipartelepítés becsületéért. Reméljük, sikerülni fog Gesztelyi Nagy Zoltán Tabi Lászlói Bírálatunk nyomán Intézkedések a cipőgyár! an Daliás idők (1945—1946) (Történelmi visszapillantás — karcolatokban) 8. Csodálatos vállalkozás Egy lelkes sportember Pestről Budára akar átmenni. „Semmitől sem riadok visz- sza” — mondta a Ludas Matyi munkatársának. Amikor belépünk a szerény Epe utcai ház kapuján, izgatottan beszélgető csoportba ütköztünk. Igen, persze, róla van szó, Nyuszek Emilről. A há/beliek fejcsóválva tárgyal ják a dolgot. Még mindig nem akarják elhinni hogy Nyuszek most, télví; idején akar menni Budára. — Telefonálni kellene a rendőrség életvédelmi osztá lyának.„ — mondta egy hölgy idegesen. Mások leintik. Valaki azt magyarázza, hogy mártirok nélkül nincs haladás. Nézegetik a kapualját, hova szege zik majd fel a márványtáb- lát. Szemlő! szembe Nyiiszekkal A földszint 5-ben lakik. Amikor belépünk, éppen egy hatalmas térkép fölé hajolva találjuk. Iránytű, barométer, oxigénpalack hever szana szét. Lekötelező szívélyesség gél áll rendelkezésünkre. — Mi az oka elhatározásának? — tesszük fel a kérdést. — Vállalkozásom — mond ia szerény mosollyal — demonstratív jellegű. Meg aka rom mutatni a világnak a magyar rátermettséget, élni- a kar ást. — Bízik a sikerben? — Igen. Shackleton és Amundsen példája lebeg a szemem előtt. Körülnézünk. A kályha mellett egy kisírt szemű fiatalasszony ül: Nyuszekné. Két zokogó gyermekének fejét simogatja Megható kép. Komo!y előkészületek Magától értetődő, hogy egy ilyen útnak nem lehet csak úgy nekivágni. Arról faggatjuk Nyuszeket, milyen előkészületeket tett — Gondosan áttanulmá nyoztam az északi sarki expedíciók történetét. Állandóan hallgatom a rádiót hogy mikor melyik híd van lezár va. Látja ezt a nagy térképet? — Igen. — Ezzel bélelem ki a cipőmet. Két liter rumosteát viszek termoszban. Ezek itt rakétapisztolyok, hogy jelzéseket adhassak le, ha eltévedek. Utam célja a Szilágyi tér. Ha elérem, leszúrom a zászlómat hogy örök időkre hirdesse az emberi kitartást és leleményt. Részletes útiterv Nyuszek elmondja a továbbiakban, hogy az út nagy részét kutyaszánon kívánja megtenni. Nyolc sarki kutyája van már. A sarkon fogta valamennyit. Szívós dögök, talán kibírják a Szilágyi térig. Hogy merre megy, még nem tudja. Az azonban elhatározott szándéka, hogy útjának történetét két kötetben megírja. — A közönség aggódása büszkévé tesz. Sokan állandóan lebeszélnek. Különös büszkeségem, hogy a Közlekedési Minisztérium is mindent elkövet, hogy utamat lehetetlenné tegye. Én azonban semmitől sem riadok vissza. (Folytatjuk) Két cikkben foglalkoztunk augusztusban a Szabolcs Cipőgyár helyzetével, elsősorban azért, mert az első fél évet veszteséggel zárta. Ez a veszteség sok olyan hiányosságra irányította a figyelmet, amit meg kell szűntetni a vállalatnál, hogy nyereségesen tudjon termelni. A cikkekkel kapcsolatban választ kaptunk a cipőgyár vezetőségétől, amelyben leírják, mit tettek az utóbbi időben az eredményesség érdekében. Augusztusban 12 ezer pár cipőt szállítottak exportra Angliába, Lengyelországba és az NSZK-ba. Szeptemberben ugyanennyi megy ezekbe az országokba. Megkezdődött az exportból visszamaradt cipők értékesítése is. Ezekből háromezret maguk is exportképtelennek minősítettek, de az is igaz, hogy külföldön — a piac telítettsége miatt — olyan minőségi igényekkel lépnek fel az exportáló cégekkel szemben, amilyenek eddig ismeretlenek voltak. Az exportból visszamaradt cipőket nem leértékelve árusítják, hanem olyan áron, hogy megtérüljenek költségeik. Ezek jó cipők, csak a szépséghibák miatt nem szállíthatók külföldre. Bevezették az új bérrendszert, aminek nyomán nőtt a termelékenység. Augusztusban például a hat üzemben 2,5 párral nőtt átlagosan egy- egy dolgozó napi teljesítménye júliushoz képest. „E számok világosan mutatják — írja a vállalat vezetősége, — hogy lenni akarunk és nem kaput zárni.” Az új bérezés miatt még vannak elégedetlenkedők, es jogos sérelmek is, de ezeket gyorsan orvosolni szeretnék. És remélik, hogy a tüződéhea és a csákózóhoz hasonlóan előbbre viszik a munkát az aljaüzemben is. Az eredményesség elérése érdekében kezdték a tanműhelyben a gyermekcipők gyártását, a gyárban keletkezett hulladékokból. Ezzel csökkenteni szeretnék a 170 tanuló képzésének másfél milliós költségét. (Ez abból a tarthatatlan helyzetből következik, hogy az állam csupán a gazdaságilag erős minisztériumi vállalatoknak téríti meg a tanulóképzés költségeit, a tanácsi vállalatoknak nem.) ír a gyár vezetősége a lógó- sokkal folytatott harcról is, mert a többségében becsületes és szorgalmas cipőgyáriak között is akadnak ilyenek. A teljesítménybér bevezetésétől várják, hogy ezek a jelenségek megszűnjenek a vállalatnál. Úgy gondoljuk, hogy az intézkedések eredménye még nem mérhető, az csupán év végén, az egész évi munka alapján történhet meg. Jó az, hogy az első félévi nehéz helyzet orvoslásra serkentette a vállalat vezetőit, mert megelőzheti a nagyobb bajokat. Ezeket az intézkedéseket azonban nem lehet úgy tekinteni, hogy egyszer meghozták azokat, s áldásosán gyümölcsöznek majd. Hosszú ideig tartó és következetes napi munkára van szükség, hogy a gyár elérhesse dolgozóinak álmát, az 1975-re tervezett egymillió pár cipőt
