Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)

1969-09-06 / 206. szám

5 ótöal tm-ET-MÄtffSRÖieSÄA* 198«. szeptember f. Külpolitikai összefoglalónk i Koszigin Hanoiba utazott P \ DIF K tűzszünet-utasítása fi Szovjetunió elismerte a Líbiai Köztársaságot Beethoventől a Deutschlandliedig A világsajtó első oldalának jelentős részét továbbra is a Ho Si Minh elnök halálhírét követő események és kom­mentárok töltik meg. A szov­jet fővárosból Koszigin mi­niszterelnök vezetésével ma­gas rangú párt- és kormány- küldöttség utazott a vietnami nép nagy fiának temetésére. Hanoiba továbbra is áradnak a részvétnyilvánítások. Algír egyik központi utcáját Ho Si Minhről nevezik el, távirat­ban, fejezte ki együttérzését Burgiba tuniszi elnök, gyász­keretben jelent meg a Kubai Kommunista Párt központi lapja. A hanoi ünnepségeken kül­döttséggel képviselteti magát a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány, amely a dél-vietnami nép kegyelete jeléül a jövő hétre háromna­pos fegyverszünetet rendelt el. A New York Times, az USA legtekintélyesebb napi­lapja vezércikkben sürgeti az amerikai kormányt, feltétle­nül és szigorúan tartsa tisz­teletben a DIFK által elren­delt tűzszünetet, sőt: az el­nök — újabb csapatkivoná­sok egyidejű bejelentésével — tegyen lépéseket egy hosz- Ezabb tűzszünetért. A Fehér Ház egyelőre hall­gat — a hivatalos Washing­ton sem Ho Si Minh halálá­ról, sem a tűzszüneti javas­latról nem tett közzé nyilat­kozatot. Bárhogyan is dönt Nixon, annyi bizonyos, hogy nem csak a sajtó, hanem a törvényhozás részéről is nyo­mást gyakorolnak rá a tűz­szünet elfogadására. Edward Prága (MTI): Prágában pénteken kiadott közlemény szerint, szeptem­ber 3—5. között a csehszlo­vák fővárosban a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársa­ság, a Bolgár Népköztársa­ság, a Magyar Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Kubai Köz­társaság, a Mongol Népköz- társaság, a Lengyel Népköz- társaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjetunió, Molnár Károly: „Ne sirassátok az én sor­somat.” (Napóleon) Ami ezután következik, az már a napóleoni dráma űiar- madik felvonásának a végé­hez tartozik. 1814. március 26-án a csá­szár rádöbbent, hogy a szö­vetségesek egyenesen Párizs felé nyomulnak. Még egyszer, de nem utoljára, el akarta hárítani a teljes összeomlást. Gyors meneteléssel hadosztá­lyaival a fővárosba akart jut­ni, megelőzve az ellenséget. Katonái emberfeletti energiá­val haladtak előre. Ö mégis lassúnak találta. Hintóba ült, amelyet váltott lovak röpítet­tek előre. Március 30-án már öt órai út választotta el a fő­várostól. Ekkor hallotta meg a megdöbbentő hírt: „Párizs elesett!” Minden elveszett, el­késett tehát. Április elsején TaUeyr«*’ vezetésével ideig­lenes kormány alakult, amely kimondta, hogy Napóleont megfosztják a hatalomtól. Az eseményeket már nem tudta megállítani. Három nappal később aláírta azt a nyilat­kozatát, amelyben kijelentet­te: kész elhagyni az országot és a fia javára lemondani a trónról. Koih New York-i képviselő kijelentette: az Egyesült Ál­lamok tekintse ezt a tűzszü­netet olyan alkalomnak, amely megfelelő amerikai magatartás esetén a háború végének kezdete lehet. A képviselő — mintegy érzékel­tetve azt, hogy ezt a kor­mánynak kellett volna meg­tennie. Nyilatkozott az el­hunyt elnökről is: „Ho Si Minh — mondotta — bármit is gondoljunk róla, országá­nak nagy fia volt.” Washingtoni megfigyelők szerint Nixon a jelenlegi spe­ciális helyzetben is folytatja az eddigi tevékenységére jel­lemző taktikázást és utasítást ad a tűzszünet tiszteletben tartására, de semmit nem tesz annak meghosszabbítá­sáért. Líbiában az új rendszer mind kül-, mind belpolitikai vonatkozásban a további megszilárdulás jeleit mutat­ja. Külpolitikái vonatkozás­ban óriási jelentőségű az a moszkvai bejelentés, amely szerint a Szovjetunió elis­merte a Líbiai Arab Köztár­saságot. Hasonló lépésre ha­tározta el magát Kuwait is, ugyanakkor egyiptomi és szudáni kormányküldöttség érkezett Tripoliba. Az ország élén álló forradalmi tanács szabadon bocsátotta mindazo­kat a munkás- és szakszer­vezeti vezetőket, akiket a királyi rezsim börtönzött be. Minden esély megvan arra, hogy az észak-afrikai arab „olajnagyhatalom”' valóban és véglegesen a progresszió útjára lépjen. az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság és a Csehszlo­vák Szocialista ' Köztársaság külügyminisztériumainak ve­zető képviselői és szakértői tanácskozást tartottak. A tanácskozáson megvitat­ták az ENSZ soron következő 24. ülésszakával kapcsolatos kérdéseket. A tanácskozás a baráti együttműködés és a kölcsö­nös, teljes megértés légköré­ben zajlott le. _ XIII. Waterloo Korzika, Elba, vagy Korfu? A szövetségesek arról tana­kodtak, hogy hová száműz­zék „Európa veszélyes embe­rét”. Napóleon kívánságát, hogy elbúcsúzhasson leghűbb katonáitól, ellenfelei teljesí­tették. Áz edzett, sok vi­szontagságon átment emberek sírtak, vezérük pedig ezt mondta: — Éljetek boldogul gyer­mekeim és tartsatok meg emlékezetetekben... Május 4-én Elba szigetén kikötött vele az Untaunted nevű angol hajó. Négyszáz gárdistája kísérte. Kezdetben a száműzetésben egyhangúan teltek napjai. Mintha beletörődött volna sorsába, azonban néhány hó­nap múlva egyre többet fog­lalkozott a kontinensről, főleg a Párizsból érkező hírekkel. Miniatűr hadsereget is szer­vez, mintegy ezer embere v-n akiket rendszeresen gya­korlatoztak London, Bécs és Berlin tud erről. azonban nem nyugtalankodik. Francia országban Napóleont a trónon követő XVIII Lajos egyr< népszerűtlenebbé vált. mer igaza volt Talleyrand monda sa. hogy „a Bourbonok sem mit sem tánultak és mindent BERLIN A Német Kommunista Párt Politikai Bizottsága a máso­dik világháború kitörésének 30. évfordulója alkalmából nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangoztatja, hogy a nyugatnémet imperializ­mus semmit nem tanult a hitleri fasizmus vereségéből, s napjainkban is agresszív terveinek megvalósítására törekszik. TASKENT Üt orr Hanoi felé pénteken Taskentbe érkezett az Alek- szej Koszigin miniszterelnök vezette szovjet párt és kor­mányküldöttség, amely Ho Si Minh elnök temetésére utazik a VDK fővárosába. HANAU Adolf von Thadden, a neo­náci Nemzeti Demokrata Párt vezére ismét csúfos ku­darcot vallott egy választási gyűlésen, amelyet pénteken tartottak Hanauban. A város­háza épületét mintegy 500 tüntető vette körül, s közü­lük 100-an a terembe beha­tolva igyekeztek meghiúsíta­ni a náci pártvezér szónokla­tát. A tüntetők „nácik taka­rodjatok Hanauból” és „Sieg Heil” felkiáltásokkal szakították meg a beszédet, von Thadden 20 percen ke­resztül kísérletezett a tünte­tők lecsillapításával. Végül is azonban a rendőrség kényte­len volt eloszlatni a gyűlést. PHNOM PENH Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai államfő Ho Si Minh elnök halála kapcsán részvéttáviratot küldött a VDK elnökének. Szi­hanuk megállapítja: a VDK vezetőjének elhunytéval ér­zékeny veszteség érte az ösz- szes indokínai országokat. PORTSMOUTH Pénteken Portsmouthban véget ért a brit szakszerve­zetek szövetségének 101. kongresszusa. A záróülésen az ezer küldött egyhangúlag elfogadott határozatában a TUC támogatásáról biztosítot­ta Wilson miniszterelnök munkáspárti kormányát, de a határozat, a szinte köteles­ségszerű hűségnyilatkozat mellett hangsúlyozza: a szak- szervezetek továbbra is ki­tartanak gazdasági kérdések­ben a kormánytól eltérő né­zeteik mellett elfelejtettek”. Növekedett az országban a királlyal szembe­ni elégedetlenség és mindezt Napóleon is jól tudta Elba szigetén. Ez bátorította fel, hogy ezer emberével titokban hajóra szálljon és visszatér­jen egykori dicsősége, színhe­lyére. 1815. március 1-én ismét francia földön van. Megindul Párizs felé és vakmerőén szembenéz XVIII. Lajos seb­tében ellene küldött csapatai­val. Széttárja köpenyét és így szól: — Akinek van bátorsága császárját megölni, ám te­gye... Megéljenzik, a király egy­ségei mellé állnak és Napóle­on megállíthatatlanul halad Párizs de egyúttal a teljes katonai és politikai megsemmisülés felé. Egyre többen csatlakoznak hozzá, kiderül órák alatt, hogy „királyi hadsereg” nincs Franciaországban, csak a csá szárnak vannak katonái. Dia Hal másán visszatér Párizsba újra elfoglalja palotáját. de második uralma történelmi leg rövid ideig, mindössze 10- nprvg tartott A szövetségesek elei”! hinni sem akartak a Napóle HÚSZ ESZTENDEJE lesz 1949 szeptember 7-én, hogy a bonni főgimnázium e célra átalakított tornatermében fel­csendültek Beethoven Ház­avatás nyitányának akkord­jai és Lőbe korelnök megnyi­totta a nyugatnémet parla­ment első ülésszakát. Tizen­három napos tanácskozás után elfogadták az alkot­mányt; megválasztották a köztársasági elnököt, kijelöl­ték Adenauer első kormá­nyát és szeptember 20-án hi­vatalosan iá kimondották a Német Szövetségi Köztársa­ság megalakulását. A nyugatnémet különál- lam megalakítása új fordula­tot jelentett a világháború­ban. A fasizmus legyőzése után, az antifasiszta koalíció­ban részt vevő nagyhatalmak potsdami megegyezése egy demokratikus, demilitarizált, egységes német állam létre­hozása mellett szállt síkra. Az amerikai elnök és a brit miniszterelnök aláírása szin­te még meg sem száradt a nemzetközi okmányok papír­ján, amikor már kitűnt, hogy a sajátmaguk által elfoga­dott megegyezéseket sem ve­szik komolyan. Miközben Né­metország keleti felében, a szovjet megszállási övezetben végrehajtották a nácitlaní- tást, megfosztották gazdasági és politikai hatalmuktól a Hitlert támogató erőket, föl­det osztottak és demokrati­kus reformokat léptettek életbe, a nyugati övezetek­ben mindezzel ellentétes- elő­jelű fejlődésre került sor. A NYUGATI HATALMAK POLITIKÁJA kezdettől fog­va a szakításra irányult. Elő­ször az angol és amerikai zó­nát egyesítették, majd a fran­cia övezettel együtt kialakí­tották Trizóniát. A külön pénzreform bevezetésével el-, szakították a Németországot összekapcsoló gazdasági szá­lakat. Végül az NSZK hiva­talos kikiáltása tetőzte be ezt a folyamatot. Pontosabban szólva, amint az egyik sza­kasz befejeződött, kezdődött a másik: a nyugatnémet kü- lönállamban újra felüthette fejét a militarizmus, gyors ütemben épült ki a Bundes­wehr, s a bonni-politika ve­szélyes irányba fejlődött. Európa békeszerető erői­nek válasza nem sokáig ké­sett. Néhány hét múlva egy másik két évtizedes évfordu­lóra emlékezünk: 1949 októ­berének első napjaiban meg­alakult a Német Demokrati­kus Köztársaság. Az első on visszatéréséről szóló hí­reszteléseknek, azután fel­ocsúdtak. Jól érzékelteti az akkori helyzetet Metternich esete, aki 1815..március 5-én levelet kapott a géijuai kon­zultól. hogy a „császár eltűnt Elba szigetéről”. A kancellár­nak sejtelme sincs, mit tar­talmaz a pecsétes boríték és csak másnap bontja fel. A bé­csi kongresszus tagjai, akik fényes ünnepélyek egész so­rozatával pecsételik meg kö­zös győzelmüket (innen a ne­vezetes mondás, hogy „táncol a kongresszus”), egy káprá­zatos udvari bálon értesülnek Napóleon visszatéréséről. A szövetségesek törvényen kí­vül helyezik a francia csá­szárt, követeiket visszarende­lik Párizsból és egymillió embert indítanak az elpusz- títhatatlannak látszó ellenség megsemmisítésére. Napóleon nagy energiával szervezi hadseregét — utol­só háborújára. 198 ezer em­bere volt ekkor. Kétféle le­hetőség között ingadozott: bevárja a szövetségeseket Pá­rizs előtt és megütközik ve­lük. vagy megelőzi őket és Flandriában megtámadja Anglia és Poroszország had­osztályait, még mielőtt az osztrákok, az oroszok és a többi hadak odaérkeznek, ügy döntött, hogy lehetőleg külön-külön veszi fel a küz­delmet. így érkezett el Wa­terloo. A császár az angol hadsereget nem legyőzni, ha­nem megsemmisíteni akarta. 1815. június 18-án reggel 8- tól este 7 óráig tartott az üt­közet Wellington seregei már munkás-paraszt német béke­állam azóta is kontinensünk békéjének fontos tényezője, s már német földön gátat emel a kalandorpolitikának. Felelevenítjük a húsz esz­tendővel ezelőtt történteket, mert máig is ható tanulság, hogyan történt Németország kettészakítása, s ki viseli ezért a történelmi felelőssé­get. Ugyanakkor ez idő alatt sok víz folyt le a Rajnán és az Elbán, s nem lényegtelen annak szemrevétele: hogyan alakult azóta a két német állam politikája ’AZ NSZK ÉS AZ NDK, jóllehet a két államban ugyanaz a hivatalos nyelv, nem beszél egy nyelven. A két német állam gyökeresen más társadalmi rendszerben él; mások szövetségesi köte­lezettségei, Ismét mások cél­jaik és távlataik. Nyilvánva­ló tény, hogy a német egy­ség megvalósulása semmi­képpen sem tartozik a közel­jövő realitásai közé. Viszont lehetséges, sőt szükséges, hogy a két német állam nor- malizálja viszonyát, s leg­alább olyan mértékben kiala­kuljon közöttük békés együtt­élés, mint általában szo­cialista és kapitalista orszá­gok között, a Német Demok­ratikus Köztársaság természe­tesen készen áll a kapcsola­tok ilyen irányú fejlesztésé­re, de a bonni politika miatt egyelőre még a kapcsolatfel­vételre sem kerülhetett sor. A nyugatnémet különállam ugyanis már akkor, 1949 szeptemberében az egyedüli képviselet elvének sötét fel­hői alatt született. Azóta sok minden változott a világban; a nyugati lapok a Német De­mokratikus Köztársaság gaz­dasági csodájáról írnak, s az Moszkva, (MTI): A szovjet kormány vendé­geként Moszkvában tartózko­dó Aicsi Kiicsi japán külügy­minisztert pénteken fogadta Vaszilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyet­tese. A találkozón érinteti­tek a szovjet—japán kapcso­latok fejlesztésének kérdé­seit, valamint a mindkét fe­let érdeklő nemzetközi prob­lémákat. Kuznyecov később ebédet adott a japán vendég tiszte­meginogtak, mert megállás nélkül rohamozta katonáik sorait a francia lovasság. Ney tábornagy, Napóleon egyik legvakmerőbb alvezére ha­lált megvető bátorsággal ve­zette a sorozatos támadá­sokat Öt lovat lőttek ki aló­la, de hiába kockáztatta éle­tét. Ez sem segíthette győze­lemre a franciákat. Fél 8-kor a császár parancsot adott, hogy a világhírű gárdája is induljon rohamra az angolok ellen. A döntő pillanat­ban megjelent a csataté­ren Blücher és megtá­madta a franciák jobbszár­nyát. Eldőlt a küzdelem és ezzel hosszú időre Európa sor­sa. Napóleon legtapasztal­tabb katonái is elvesztették fejüket és pánikszerűen me­nekültek, mert Két tűz közé kerültek. A császárt körülvet­ték a leghűségesebb emberei és szinte erőszakkal vitték magukkal a gyilkos golyózá­porból, miközben Napóleon talán megadóan arra várt, hogy őt is megölik. — Nem, önt nem ölik meg, hanem foglyul ejtik — mond­ták a császárnak az őt körül­vevő katonái. Ez volt a híres Waterloo, ami azóta Is foglalkoztatja a történészeket, a katonai szak­értőket. Azóta is elemzik, kutatják, hogyan alakulha­tott volna másképpen a csata. Kétségtelen azonban, hogy ha ott győz Is Napóleon, az­után, később másutt veresé­get szenvedett volna, mert a elmúlt hetekben hat. afrikul és ázsiai ország létesített diplomáciai kapcsolatokat a demokratikus Németország-, gal. Bonnt azonban nem za­varja, hogy „a tények mást mondanak”, makacsul kitart a németek egyedüli képvise­leti joga mellett, s ezzel el- zárja a két német állam kö­zötti párbeszéd útját. (Amint nem hajlandó lemondani te­rületi követeléseiről; nem hajlandó elismerni a kiala­kult új határokat; nem haj­landó az atomsorompó-egyez- mény aláírásával bizonyítani lemondását az atomfegyver­ről; nem hajlandó komoly intézkedéseket tenni a neo- nácik ellen...) Igaz, újabban a nyugatnémet politikusok sokat beszélnek az „új kele­ti politikáról.” Ha Bonn va­lóban őszintén, hátsó gondo latok nélkül törekszik egy ilyen fejlődésre, azt elsősor­ban saját keletjén: a másik német állam irányában kell elkezdenie. HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT Beethoven 124. opusa adta s nyitányt Azóta új, illetve ré­gi himnusza lett az NSZK* nak: a Deutschlandlied. Eleinte csak az általános közhelyeket tartalmazó har­madik szakaszt énekelték, de ma már az első szakasz is­mert sorai is visszatértek: Deutschland, Deutschland über alles... A két évtize­des évfordulón azonban nem árt emlékeztetni a három év­tizedre sem: a világ és Európa ma már nem az, ami 1939-ben volt. S végső soron az NSZK saját nemzeti ér­deke lenne, hogy végre felis­merje: áthatolhatatlan sza­kadék van vágyai és a nem- zeközi realitások között.. Réti Ervin letére, amelyen kijelentette^ hogy a látogatást újabb lé­pésnek tekinti a két ország közötti együttműködés kiszé­lesítésében. Kiicsi a követ kezőket mondotta: „Már teg­nap, érkezésem. napján lehe­tőséget kaptam arra, hogy találkozzak Alekszej Koszi- gin szovjet miniszterelnökkel, nagyra értékelem azt a tényt, hogy Alekszej Koszigin elfog­laltsága ellenére fogadott; a nagyon hálás vagyok neki ezért szövetségesek számbeli fölé­nye olyan nagy volt Bonaparte drámája ezután gyorsan véget ért Waterloo után Párizsba sietett, a fia ja­vára lemondott a trónról, majd elhagyta a fővárost, a tenger­parton hajóra szállt és Anglia „nagylelkűségére” bízta ma­gát A szövetségesek ezalatt bevonultak a francia főváros­ba és kijelentették, hopv nem ismerik el II. Napóleon jogát a trónra. A lemondott császárt pedig mint foglyot Szent Ilona szi­getére szállították. 1821. május 5-én halt meg. Utolsó szavait lázálmában, önkívületi állapotban mond­ja: Sietek hős barátaimhoz^ Kiéber, Dessaix, Masséna, Du* roc. Ney vár engem... Elém jönnek és újra kijut nekik az emberi dicsőségből... Ismét beszélünk tetteinkről, megbe­széljük hadművészetünket Nagy Frigyessel, Julius Cae­sarral, Hannibállal, Nagy Sándorral. A haláltusája olyan, mint az élete. Odakint Szent Ilona szigetén vihar tombol. Kiug­rik az ágyából és ki akar ro­hanni a szabadba, összeesik. Már csak egyszer tér magá­hoz. Az orvosok szófoszlányo­kat vélnek hallani: — Fiam... a hadsereg.» fi­am... a hadsereg. Ajkán ezzel a két szóval hal meg. Az óceán távoli szi­getéről már csak a holtteste tért vissza Párizsba. De ez iá csak 19 esztendővel a halála után. (VÉGE5 Külügyi tanácskozás Prágában Aicsi Moszkvában

Next

/
Thumbnails
Contents