Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)

1969-09-21 / 219. szám

t «Ma!

KELET-MAGYARORSZÄG - VASÄRNAPI MELLÉKLET

I9OT széptant*«* ft.

Szabolcs-szatmári tájakon

Á Jakus-tó legendája

Ködbe vész lassan a Jakus- tó legendája Már cspk az öregek élesztgetik téli estéken, pipafüst mellett. Mesélnek. Szavaikban csak olykorolykor bukkan fel egy-egy szlovák kifejezés. Örökség az ősöktől. Dp a fiatalok nem értik, mint ahogy azt sem a nagyapa, a nagymama mért őrizgeti a számukra ismeretlen betűkkel írott bibliát. A krónika szerint Morvaországból jöttek ide az őstelepesek. Ameddig a szem ellátott mindenütt víz, nádas, tocsogó uralta a vidéket. Ezt kapták ez idegen telepesek. Lépés- rol-lépésre kellett Visszavenni a természettől a földet. Vékony homoknyelvek. szükségből töltögetett gátak voltak a Jakus-tó hőskorának aprócska szigetei- Ezekbe kerültek az első rozs- és kukoricaszemek.

Nézzük a tájat a belyj emberekkel, akik nevükben őrzik a vidék múltját: Mora- veez, Mócsán, Za.jácz... A víz még tartja magát, a Ja- kos-tó még él, tje körülötte szabalytalan pontokban, százkétszáz méterre egymástól házak állanak. Rokortanyák, melyeket a megye nagy írója Móripz Zsigmond is bejárt. Talán némelyik nád-, szalma- fedelüt ő maga is látott közülük- De a régi fészkek xmgűj utóban vannak. Építeni nem lehet, hisz a Jakus bokor további terjeszkedését megpecsételte a huszadik század. De a szülőházhoz, a megszokott környezethez ragaszkodó bokprbeliek megtalálják a módját, hogy a rozzant falakat erős kő és beton fundamentummal; száraz, egészséges szobákkal váltsák fel. S ilyenkor mint egy nagy család felbojdul a bokor. Hiába százméterekben mérik a szomszédságot, az együvé tartozás érzése, az évtizedes, sőt évszázados közös küzdelem nyomán a természet erőivel szembeni összefogás hihetetlenül erős az itt élőkben. Egyedül nem is állt volna meg az ember az ingoványon. Nem vetette volna meg a lábát a szárazföldön. Közös volt irt a vetpgép, összefogták a tehenet, lovat. Az elemek kényszerítették az embert egymáshoz közelebb, nem hagyták kérgessé edződni, magányossá, önzővé torzulni őket. Még a faji előítéletek sem tudták áttörni az elemek által kovácsolt együvé tartozást. Mert nem csak szlovákok, „tirpákok” sarlója ritkította itt a nádat, hanem a környék, sőt a messzi vidék földhöz ragaszkodó nincstelenjei is sátrat vertek a vizi birodalomban. Ennyi földet sehol nem foghattak maguknak. S az ember Örült a tulajdonnak, még akkor is, ha víz, zsombék, békanyál borította, a kevéske homokon pedig, mint a fehér mezőkön a csillagfürt virágzott a szik. Még most is van szikes talajuk. a vízállásos dűlők sem tűntek el. De már a víztől, széltől elhódított homok az emberi lét egyik kimerítőé tetten forrása. Gyümölcs, zöldség kerül innen a városi piacokra.

Valósággal égeti, vakítja az embei szemét a finom por — panaszkodnak, vagy inkább természetes közlékenyseggel mondják a helyiek. Mert nekik nem újdonság. Kivatagi homokviharok lehetnek ilyen arc- és szempirí- tók, marhatják így a bőrt, mint a víztől finomra dörzsölt, a széltől élesre csiszolt homokszemcsék. Ilyen szél hordta homokon gazdálkodik a termelőszövetkezet. A föld fele sívó homok, alig egy ötödé barna homok, a többi szikes, vízállásos, erdős rész. S persze gyümölcsös, többnyire a házak körüli területen, a háztáji gazdaságban. Eléggé túlkoros a szövetkezet.

Ezért is kellett kímélő gépeket vásárolni, gépesíteni. Sokan fplyfptják a régi „mesterséget”. kerékpáron tejeskupákkal karikáznak naponta a városba piacra, házakhoz. Hosszú ideig a bokor és a város közötti egyetlen kapocs á szombati piacozás volt Ez még ma is divat. De a moziba, színházba járó Jakus bokori sem ritka. Különösen mióta kényelmes és sűrű buszjárat köti össze a tanyayjlágot a várossal. Ket" tőötvenért utaznak és késp este is van busz haza.

Jakus bokor legendája egy Jakus Mihály nevű őstelspes nevéhez fűződik. Állítólag ő telte meg az első kapavágást, ő épített menedékházat családjának a mostoha vidéken.

A bokortanya későbbi legendáját már egyre többen írták- Még a városi munkások is, akik gazdásági épületeket emeltek itt, gépeket szereltek a csodálkozó parasztoknak, és bevezették a villanyt. Petróleumlámpával alig négyöt család világít már. Nekik még várniuk kell százezernél töhbe kerülne a vezeték a távoli házakba. Másutt nemcsak rádió, televízió, villanytűzhely, mosógép van. a családok kétharmada gázon süti a tésztát, főzi az ebédet. Eleinte féltek tőle, mindenfélét olvastak, hogy veszélyes. Aztán megbarátkoztak a városból érkező fehér palackokkal, nem bajlódnak a régimódi tűzrakással.

Valószínű az évek során ködbe vész a „teljes ember” alakja is, aki vakító homokviharban, téli zimankóban taposta a pedált. Vitte a tejet a városba. A tsz tejfeldolgozót akar. Még műanyagfeldolgozó részlegről is szó van. Egy parányi ipart varázsolnak a tanyabokorba, hogy ne kelljen dagatra gyalogolni, kerékpározni a lábat Ne kelljen a hajnalok hajnalán felkelni és indulni a nyíregyházi villanytelepre, az almatárolóba, a vasútra, azoknak, akik a tsz helyett az „ingázásban” bíznak. Onnan remélnek több keresetet. Az itatásos borjúnevelő a mostaninál kulturáltabb munkát ad majd az állatszeretőknek. Nem építenek persze légvárakat. Az itt élők tudják, hogy az átlagosnál keményebben kell megdolgozni a megélhetésért Ezért gondoltak a következő öt évben arra, hogy egy-egy tsz-tag átlagjövedelmét az évi tizenkettőről tizennyolcezer forintra tudják gyarapítani, ha mindenki szorgalmasan kiveszi részét a közös munkából.

Amíg a jelen és a jövő lapjait nézhetjük a tsz-irodában, nem lehet fátyollal eltakarni a Jakus-tó múltját

sem. Ilyen megjegyzések ötnek rést a jelenről szóló beszélgetésen. „Ez az ember hosszú ideig tanyabíró volt Valóságos kalendárium” — mutatnak be egy idős embert Tanyabíró. Szokatlan tisztség ez annak, aki sohasem élt bokortanyákban. De itt ő volt a békebíró, a jegyző, az állatszámláló, az adósürgető, még a kérvényíró is. Mesélik, hogy a tanya egyhangúságát olykor a nagy heccek, fogadások törték meg egy- egy időre, amiről aztán hónapokig, évekig beszéltek, színezték, kerekítették. Míg végül valóságos népi adoma lett belőle. A Keresztényi kocsmánál, a környék egyetlen szórakozó-estéző csárdájában születtek a fogadások. Itt adták el egymásnak a disznóólban rejtegeti sündisznót, igazi helyett, s akarták megszámoltatni a gyanútlan fogadóval a méheket, mivel az egyezséghez a „jószágok” fülönfogása is hozzátartozott Nem okozta az ilyen fogadás

egyetlen családnak sem a vesztét, romlását. Egyetlen tehénke, vagy süldő ára sem folyt le a heccmester torkán. Veszekedés, bicskázás sem fordult elő soha. Inkább bölcsességüket, szellemességüket csiszolgattgk a tanyai parasztok, ami olykor jól jött az urasággal kötött porciózásoknál. Hogy ne rövidítsék meg a „sültparasztot”, aki ráadást)! népi is biztos, hogy magyar. hünem holmi ,,tirpák”Podla kosza na kameny — — azaz kőre esett a hamu — mondták egymásnak a bokorbeliek, ha két ellentétes akarat találkozott és az egyik sem engedett. Ilyen persze előadódott. Különösen a szerelem terép. Sokat számított, kinek hogyan hangzott a neve. Eldöntötte a fiatalok boldogságát is. Ma már úgy van, hogy a lányt általában elviszi a jövendőbelije, a fiú pedig rendszerint hozza az új asszonyt. A nászajándék is átváltozott. Rég egy tinó, vagy hasas disznó, vagyont jelentett az új házasoknak. Most már a világos lakószoba, televízió, sőt olyan is volt már, hogy egy Trabant öltött testet a fiataloknak szánt ajándékban. De a legkedveltebb egy parányi könyvecske, a címe: takarék- betétkönyv.

Említik, hogy az egyik házban egy másfajta könyvet is őrizgetnek, kevés van már belőle épen. Ezért dugják a gyerekek elől. Nehogy kitépjék a lapokat. Cselédkönyv az. amely pénzbeli értékét nézve nem jelentős, de mint egy kor dokumentuma kár lenne, ha elkallódna. Az egyik tanyában gondos kezek szedegetik össze az ilyen régi emlékeket, a padlásokat is felkutatják. Jó lenne, ha a tanyai múzeumban kapna néhány négyzetcentiméteres helyet ez a nem mindennapi köpyv is. A Jakus-tó legendájához ugyanis ez is hozzátartozik: kis cselédek, szolgák kínkeserves világa volt a szétszórt bokorság. Városi proligyerekek százait nyelt el az éjt nappallá tévő robot, melyben a gazda sem kímélte magát jobban, mint a kis cselédet Hány „árvácska” és „szegényjancsi” tragédiájáról tudnának regélni ezek a bokortanyák.

Nem szívesen emlékeznek erre a bokorbeii emberek. Minek feszegetni ami elmúlt? Úgysem lehet feltámasztani a halottakat! — ilyenféle megjegyzések röpködnek a fészerben, alkalmi szomszédolásunk színhelyén. Jakus bokor ugyanis tószomszédja Nyíregyházának. Sőt fele a városhoz, másik fele pedig — a közigazgatási „határhúzás” óta — Nyírtelekhez tartozik. Egy kicsit még hordozzák is a tüskét a jaku- siak. Jobb szeretnének a városhoz tartozni. Nem tudják miért, mivel lenne előnyösebb, másabb, de úgy beszélnek erről, mintha egy eleven testet kettéosztottak volna. A házam előtt van a városhatár — mondja az egyik tsz- tag. Úgyhogy, ha kijövök az utcára, már a városban vagyok — mosolyog

A Jakus-tó legendájára nem mindennapi koronát készített maga az élet, az alkotó ember. Ahol évszázadokig a víz volt az úr. s az ember azon buzgólkodott. hogy elvezesse a vizet, most a következő években a Tisza II vízlépcsőhői éltető csapadékot vezetnek a szomjazó homokra. Több mint hatszáz holdat, akarnak öntözni, hogy gombnyomásra esőt varázsoljanak a szikkadt talajra. A legenda folytatódik, mítoszok, csodák nélkül.

Páll Géza

LEONARDO LOVAS SZOBRAI A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN. Ritka művé.

szeti csemegéhez juttatta a hazai közönséget a Szépművészeti Múzeum. Leonardónak a világon nyilvántartott négy lovas-, illetve lószobra közül egyszerre hármat állított kij a dublini, és a New York-i mellett a képünkön láthptó és a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő szobrot is. (MTI foto — Lajos ßyörgy tetoj

Az Európa Kiadó két újdonsága

„A kivégezettek holttestét,

egy kivételével illendő módon és tisztességgel eltemették. Nat Turnéiét átadták az orvosoknak, azok megnyúzták ... Mr. Barham édesapjának volt egy pénztárcája, Nat Turner bőréből készült. Csontváza hosszú éveken át dr. Messenberg birtokában volt, de később elkallódott”

E néhány sor fennmaradt írás talán mindennél többet mond. hogyan végződött 1831-ben. a néger Nat Tumer vezette rabszolgalázadás. Mindössze hetvenen voltak, több tucat fehér embert lemészároltak, de Nat Turner kezéhez csak egy ember vére tapadt: szerelmét a fehér Margaret-et ölte meg.

Ez volt az észak-amerikai

néger rabszolgaság történetének egyetlen lázadása

Milyen ember volt Nat Turner, a prédikátor, aki isten igéjével vezette lázadó négereit? Erre keresi a választ W. Styron amerikai regényíró Nat Turner vallomásai című könyvében, amikor a siralomházban a lázadás vezérét önmaga emlékeivel és lel ki ismeretével szembesíti.

*

Jurán Sesztalov: Kéjt vándorútok. A szerző vpgul. piű- vei részint orosz, részint vpgul nyelven jelennek meg. Könyvének írásai népének múltját idézik, ugyanúgy, mint az ősi magyar—manysi őshazára vonatkozó ma is élő legendák, mesék. Legközelebbi nyelvrokonunk ez a mind« össze 5—6 ezer lelket számoló kis nép Észak-Szi bénában. Nem több ez, mint egy ma* gyár falu lakossága. Lakókörzetük viszont óriási: egy* egy lakosra átlagban 24 négy* zetkilométer jut. Szinte hihe* teilen! önmagukat vogul nyelven manysi-nak hívják, amely eredetét tekintve azo* nos a magyar névvel.

Az író tehát olyan világból érkezett, amely térben és idő* ben nagyon messze áll tő* lünk. Szákiunkra külön érdekesség, hogy hasonló vilá* got ír le, mint amiben őssipk is élhettek, sőt valószínű, él* tek is. Olyan ember ad erről az ősi világról számot, aki mindezt személyesen élte át

M Hívője Perovics:

Csak a nők értik.. .*

Igen, szóról szóra így

mondtam arra az esetre a fegyelmi bizottság előtt, amely tanúként kihallgatott: „Női dolgok”.

— És iriit ért ön ezen, ebben az esetben, igen tisztelt kartársam? — fordult hozzám a bizottság egyik töprengő arcú férfi tagja.

— A csuda se érti az egészet Legfeljebb csak a nők.

.. .Hát igen. A vonatban voltaképpen nem történt semmi. De történhetett volna. Nagyon is könnyen. Ebben egyetértünk. Például, ha nem toppan be az ellenőr. Soha jobbkor... Meg is kapják érte a büntetést; visszaéltek a szolgálati helyükkel.«

Azóta valóban nem látok stewardesseket azon a vonalon. Visszajöttek a jól bevált „kalauz bácsik”.

De hogy elmondjam, miről is volt szó.

Gyakran utazom Pristinára,

szolgálati ügyekben. Este rendszerint hálókocsiban, s

• Millvoje Perovics szerb Író 1912-ben született. Részt vett a felszabadító harcokban. Jelenleg ügyvéd a fővárosban. Eddig hét kötete jelent meg.

másnap dolgom végeztével, a

motorossal térek vissza a fővárosba. Azon az estén furcsa ót) társsal hozott össze a hálófiilkében a véletlen. Nadrágját begyömködte a hulladéktartóba, s amikor megmutattam neki a fogast, csak legyintett: „Jó az így is” Felülit a kihúzható asztalkára, hogy feltornássza magát fekhelyére.

— Leszakad! — szóltam rá rémülten, mert hogy az asztal nyikorogva panaszkodott a tetemes súly alatt. — Miért nem a hágcsón megy fel?

— Miféle hágcsón? — csodálkozott már odaföntről .az úti társ. — Az ördögbe is! Ki hinné, hogy lajtorját is behurcolnak ebbe a mozgó há- lótermecskébe?! — mereszt- gette méltatlankodva a szemét a hágcsóra, s amikor azt is megunta, falnak fordult, és rövidesen horkolásától rázkódott velem a fülke. De ami még érzékenyebben érintett, amikor már-már elszundítottam volna, minduntala- nul leszállt kakasülőjéről és suhogó gyolcsgatyában ki-ki- surrant a folyosóra. Majd visszatérve nagyokat ásítoz- va, vakarózva lógatta fölém másfél méter hosszú lábait.

Érthető hát, hogy másnap,

amikor felszálltam a motorosra és egy teljesen üres fülkére bukkantam, boldog reménykedéssel nyúltam el a fínorp bőrülésen: végre pihenhetek.

A véletlen szeszélye azot»« ban nem úgy akarta.

Ugyanis egy fürge tekints-' tű. kihúzott szemű hölgy lib* bent be a kupémba — ég< színkék uniformisban, illetve köténykével, amilyet csak a vonatbüfé főnöknője visel. Láttorpra elbiggyesztette az ajkát, s amint a vonat megállt, mélyen kihajolt az ab* lakon és türelmetlen, ideges kiáltást küldött a peron felél Mityaaaa!

Kis idő múlva magas, barna fiatalember robbant be a kupéba. Feltűnő nagy orrá* tói alig tudta megcsókolni a kék kötényest. aki szinte becéző rajongással, mint alvó gyermeket oly gyöngéden, helyezte el őt a szemközti pamlagon, s azon nyomban le* húzta mind a három keskeny kis redőnyt az ablakon.

— Foglaltam számodra fülkét, de látod.. — pillan*

tott felém csaknem nehezte* lón.