Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-09 / 183. szám

fB f>Maí ff Tit ft WáöváW?vS^ Ä ö angöszlus tT A NAP HÍREI 17,21,49,(3,10 a lottó 32. heti nyerőszámai Ötös találat a lottón! A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint a 32. heti lottószelvények érté­kelése közben öttalálatos szelvényre akadtak. A szel­vény száma 1 261 215. A szel­vények értékelése még tart. napközis Óvodát lé­tesít a tanács Nyírbélteken, melynek megvalósítására 1 millió forintot fordítanak. A korszerűen berendezett és felszerelt kétcsoportos óvodát egy, a község által vásárolt épületben rendezik be. s az óvodás korú gyermekes szülők nagy örömére állandó jelleg­gel üzemeltetik majd — írja Kovács Endre tudósítónk. a közvilágítás kor­szerűsítésére ez évben már mintegy 70 ezer forin­tot költött a községi tanács vb Nyírbátorban. Még ez év­ben további 600 ezer forintot fordít erre a célra, melynek keretében sor kerül a Sza­badság téren lévő park vilá gí-ásának korszerűsítésére is — írja dr. Gábor Zoltán tu­dósítónk. JOBB LESZ A SZIKVIZ. Korszerű vízhűtő-berendezés készült el a nyíregyházi szik- vízüzemben. A berendezés se­gítségével lehetővé válik, hogy a víz több szénsavat nyeljen el, vagyis javuljon a szikvíz minősége. Az új el­járással készülő szikvíz gyár­tására a próbaüzemelést meg­kezdték. JUTALOM A LEGJOB­BAKNAK. A Nyírségi Tsz-ek Területi Szövetsége előrelát­hatólag augusztus 25-ig ér­tékeli a szövetség versenybi­zottsága által meghirdetett gabonabetakarítási ver­senyt. A legjobb eredményt elért első helyezett kombáj- nos, arató- és bálázógép-keze­lőt 2000, illetve 1600, a má­sodik helyezetteket 1500—800, a harmadik helyezetteket 1000—600 forint pénzjuta­lomban részesíti a szövet­ség versenybizottsága. CSAKNEM KETEZER MA­GYAR DIÁK tanul az új tanévben a baráti országok főiskoláin, egyetemein. A Szovjetunióban tanulók cső- portja a napokban utazott al, s a hónap közepén a töb­biek is útra kelnek Bulgáriába Csehszlovákiába, az NDK-ba és Romániába, hogy jóval a tanévkezdés előtt megérkez­zenek abba a városba, ahol tanulmányaikat folytatják Ez évben 320 elsőéves tanu­lót vettek fel külföldi ösz­töndíjasnak. Közülük leg­többen — 230-an — a Szov­jetunió egyetemeire, főisko­láira mennek tanulni. Az NDK-ban 36-an, Lengyelor­szágban 16-an, Csehszlováki­ában 15-en, Romániában 20- an, Bulgáriában 3-an kezdik el tanulmányaikat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboles-Szatmár megyei bizott­sága és 3 megyei tanács napilapi? Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona a. 3. Telefon- 16-70 16-71. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07344 Kiadja: a Szabolcs megyei ú-apkiadé Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetem dii egy hónapra 20 forint Előfizethető a nelyi posta- hivataloknál é« kévbesítőknél Indexszám: 25 059. Kéztratokai nem árzünk meg éc nem adunk vissza PROGRAM UJ DIÓSGYŐR SZÜLETIK. A Miskolci Tervező Vállalat építésze, Fekete Miklós tízezres lélekszámú, új Diósgyőrt tervezett a régi helyén. Már maketten is roppant eszté­tikusak eredeti megoldásai; hogy kellemes ívben vonuló két — egyenként 6—700 méter hosszú — tízemeletes sávház alkotja a város gerincét és mellőlük 30 lakószintes, 110 mé­teres függőkertes épületek emelkednek a magasba. A fantáziadús építész munkája kivite­li terv szinten van. Megvalósulását — egyelőre a kisebb épületekkel — hamarosan meg­kezdi az építőipar, mert a városnak kb. 4 év alatt — jórészt az új miskolci házgyár ter­mékeiből — el kell készülnie. Képünkön: a tervező és leendő művének makettje. (MTI főt o — Kunkováos László felvétele) NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5 Felelős vezető: Holéczl István FIGYELEM! Keresünk sür­gősen megvételre, illetve közlésre 1944. október 22-től 1945 végéig terjedő időben készült nyíregyházi, illetve megyei dokumentumfényké­peket, amelyek korabeli po­litikai, vagy társadalmi ese­ményeket örökítenek meg. A felvételeket kérjük a Sza­bolcs megyei Lapkiadó Vál­lalathoz behozni, vagy be­küldeni; Nyíregyháza, Zrí­nyi Ilona utca 3. szám. (Ké­résre a képeket visszaadjuk.) LENGYEL CSERKÉSZÉK ÉRKEZNEK tíznapos cserelá­togatásra augusztus 10-én Vá- sárosnaményba, a gergelyi- ugornyai Tisza-parti úttörőtá­borba. A poznani fiatalokból álló csoport tíz napon át vi­szonozza a szabolcsi fiatalok korábbi baráti látogatását. TÁRSADALMI MUNKÁ­VAL, kiselejtezett lakóko­csikból készítettek és állítot­tak fel víkendházakat a Tisza rakamazi partján a Szabolcs megyei Gépjavító Vállalat dolgozói. KÖNY VŰ JDONSÄGOK: A nyíregyházi könyvesboltok­ba érkeztek: Verne: Grant kapitány gyermekei (Móra) — Remenyik Zsigmond: A vén telenes (Magvető) — Varga: Matematikai logika kezdőknek I. (Tankönyvkia­dó) — Domanovszky J.— Müncner L.: Hegesztési fe­szültségek és alakváltozások (Műszaki). NAGYAPÁTNK-KORABELI autó-matuzsálemek modelljei hívják fel a figyelmet az V. kerületi Deák Ferenc utca 16 sz. alatti bolt portáljá­ban, hogy itt rendezte be az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat az autósok, motorosok könyvüzletét. Amit kínálnak: népszerű leírások a személy- kocsikról, műszaki kiadvá­nyok az autók szerkezetéről, működési elvéről, működteté­si gyakorlatáról. TÜZESET NÉLKÜL telt el az utóbbi három nap me­gyénkben. A hosszan tartó száraz idő ellenére is csak Kisvárda és Pap között az út mentén keletkezett avar­tűz, de mire a tűzoltók meg- ócköztpk. a kö«r».,-ókbeti 'akóv clpl+oVók Kútba eseít em bprhez hívták még ki rsüffV"- fökön a nvíreffvbézi tűzoltó kát. de p-rerencsóre már idő­közben cilí-orpopn kimentették és kórházba szállították. Emlékezés Kozma Józsefre Valamennyi francia napi­lap nagy részvéttel emlékezik meg a csütörtökön szívro­ham következtében 64 éves korában elhunyt magyar származású nagy francia ze­neszerzőről, Jozef Kozmáról. Az Rumanité megemlékezése nemcsak á világhírű zene­szerzőnek, hanem az elvtárs­nak is szól. Gaston Plisson- nier, az FKP titkára a Köz­ponti Bizottság nevében rész­véttáviratot intézett Kozma özvegyéhez. Jacques Prévert költő, az elhunyt egyik legjobb ba­rátja, akinek 50 versét zené- sített meg Kozma, közöttük a világ < valamennyi nyelvén énekelt „Hulló falevelek”-et a szerző halálának hírére kije­lentette: „Talán egyszer majd nyilvánosan méltathatom Kozmát. Ma még azonban nincs meg hozzá a bátorsá­gom, inkább a csendet vá­lasztom”. Jozef Kozma temetéséről még nem történt intézkedés. A MOSZKVAI SZOKOL- NYIKI PARKBAN augusztus 20 és szeptember 2. között sorra kerülő önálló magyar mezőgazdasági és élelmiszer­kiállításra a TERIMPEX összeállította a bemutatóra szánt árukat és a szakmai ta­lálkozók programját. A kiál­lításon különös hangsúlyt kapnak azok a termékek, amelyeket a szovjet piacon most akar bevezetni. Ilyenek például a magyaros készéte­lek — ezeket ktlön szakmai bemutatón ismerteti, ízlelteti meg a meghívottakkal. A HUSZESZTENDÖS al­kotmány ünnepére gazdag programmal készül a Magyar Televízió. Délelőtt egyebek között Debrecenből közvetí­tik a hagyományos virágkar­nevált — amelyen városunk is képviselteti magát —, s ott lesznek a televízió kame­rái a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren is a ka­tonai főiskolák első össze­vont, nyilvános tisztavató ün­nepségén. Tizenegy órakor sugározzák az MHSZ dunai vízi és légi bemutatóját. Részleteket adnak a fegy­verbarátok spartakiádjáról — a baráti hadseregek kijevi sporttalálkozójáról. Délután a sportbarátok örömére hely­színi közvetítést adnak a Népstadionból az Újpesti Dó­zsa—Honvéd, Magyar Nép­köztársasági Kupa döntőről. HAT SZOCIALISTA OR­SZÁG népszerű tudományos filmstúdiójának vezetői meg­egyeztek: évente két alka-~ lommal közös filmet készíte­nek forgatócsoportjaik a tu­dományos és műszaki élet legújabb eredményeiről. Az első ilyen közös produkció hamarosan elkészül. E mun­kában magyar részről Préda Tibor vett részt, aki az Eöt­vös-inga korszerűsített vál­tozatáról készített tudomá­nyos kisfilmet. AZ „APOLLO—If MA­GYAR BÉLYEGEN. Annak emlékére, hogy először lépett ember a Hold felszínére, kü­lönleges bélyeget készített a posta. Az „Apollo—11” elne­vezésű, 10 forint névértékű bélyegblokkot augusztus 15- től árusítják. A blokk a Hold egy részletét ábrázolja a holdkomppal és két utasával. 8,50: Geiger György trombitál. — 18,58: Miért szép 2 — 30,25: Üj tönyvek (ism.) — 20,27: Állomá- iok. Kaffka Margit regénye rá- lióra (ism.) — 21,28: A Tátrai vonósnégyes hangversenye az Országos filharmónia kamarater­eiében. — Közben: 22,10: A pá- ,ya kezdetén. Riport. — 22,30: A íangvensenyközvetítés folytatása. — 23*10: Szimfonikus zene. Nyíregyházi rádió 18,00-19,00: Hét Végi tudósftá- iok. — Szombat esti tánczene a hallgatók kívánságára.. Televízió 9,00: Nótaszó (ism.) — 9,30: Végső harc. Nyugatnémet film [ism.) — 10,45: Varázslatos szige­tek: 2. Üj-Zéland (ism.) — 11,15: Dalol a préri (ism.) — 11,35: Az iltözködés művészete. 8. rész — 15,48: Csillagok, csilla­gok, szépen ragyogjatok”. A nep- 3alvetélkedő győzteseinek műso­ra. —, 16,50: MOKEF-előzetes. — L7,00: Telesport. Országos uszó­bajnokság közvetítése, 18,10: Hírek. — 18,15: Kompozíció 69. A képzőművészeti rovat magazinja. — 18,35: A tv jelenti... ^19,20: Ci­cavízió. — 19,30: Szabadtéri játe- kok Szegeden. Riportfüm. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Molnár Ferenc: Színház. Három egyfelvonásos. — Kb. 22^0: Tv- híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 17,30: Dokumentumfilm Guate­maláról és Marokkóról. — 18,00: Lányok, fiúk magazinja. — 19,00: Tv-híradó. 19,50: Angol doku­mentumfilm. — 20,15: Macskákat nem viszünk. Csehszlovák film- vigjáték. — 23,05: Tv-hiradó. Román tv 16,55: Oscar. Francia Játék­film. — 18,20: Autósok műsora. 19,00: Tv enciklopédia. — 20,00: Magyar, román és német táncok. — 20,30: Ritmusok minden kor­osztálynak. — 21,30: Ion Voieu hegedűművésszel. — 21,48: Folytai tás os film. — 22,35: Dokumentum - műsor. A nyíregyházi mozik műsora KBÜDY MOZI: A HALÁL 50 ŐRAJTA Előadások kezdetei fél 5, és fél 8 órakor:. Telefon: 12-4L BEILE MOZIS A FELÜGYELŐ ÉS A HALÁL Előadások kezdetet «fi S, fél T és fél a. GORKU HOZD A CSALÁDAPA Előadások kezdete: A | és 3 órakor. KERT HOZh TÖKÉLETES BTOITEJCT Előadás kezdete: este 8 ára­kor. Pénztárayltás: este 8 ónkor MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: A KACSA FÉL 8-KOB ÚJABB HAT KÖZSÉG VIZMÜÉPITÉSÉNEK tanul­mányterve áll előkészítés alatt a megyében. Ezekben a községekben — Baktalóránt- házán, Csengerben, Pusztado­boson, Nyírlugoson, Vencsel- lőn és Tarpán — a negyedik ötéves terv folyamán fejeződ­nek be a jó ivóvízellátást biz­tosító munkálatok. HALFOGÁSI VERSENY GÁVÁN. A Tisza-parti Hor­gász Egyesület augusztus 10- én. vasárnap rendezi meg Gá­ván a hagyományos halfogási versenyt. A Mérges elnevezé­sű Tisza-szakaszon reggel 6 órától délig tartó verseny győztesei között értékes ju­talmakat osztanak ki. Súlyos üzemi baleset Csepelen Pénteken reggel Csepelen, a Bőripari Vállalat Zsák Hu­gó utcai telephelyén a szenny­vízderítő csatornát tisztítot­ta Hefler János 40 éves se­gédmunkás. Munka közben. rosszul lett, s ez lett a sor­sa a segítségére siető Nánási Dezső 59 éves művezetőnek és Smidt Igor 51 éves ve­gyészmérnöknek is. A csa­tornába rekedtek kihozásá­ra a Bőripari Vállalat újabb három dolgozója ereszkedett le, de mire társaikat megta­lálták, azok már mindhár­man életüket vesztették. A segítségükre leszálltakat mérgezési tünetekkel szállí­tották kórházba a mentők. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség szak­értők bevonásával indított vizsgálatot. A csepeli súlyos baleset ügyében folytatott vizsgálat során a rendőrség megálla­pította: a Bőripari Vállalat Budapest XXI. Zsák Hugó utca 22. szám alatt lévő cser­zőanyaggyár területén a Fő­városi Talaierőgazdálkodási Vállalat cseri üzemegysége szennyvízcsatorna és akna­tisztításokat végzett. A sze­rencsétlenül járt emberek védőfelszerelés nélkül dolgoz­tak. illetve siettek a bajba jutottak megsegítésére és az aknában felgyülemlett gáz ellen nem tudtak védekezni. A tűzoltók védőfelszereléssel ereszkedtek le az aknába, azonban már a kiemeléskor halott volt Hefler János 40 éves csoportvezető, Nánási Dezső 59 éves művezető és Smidt Igor 51 éves vegyész­mérnök. Súlyos mérgezéssel szállították a Korányi kór­házba Akáczos István 48 éves segédmunkást. Csontos József 26 éves csoportvezetőt és Maczák József 45 éves se­gédmunkást. A kórházban Csontos Józsefen már nem tudtak segíteni. A felelősség megállapítására tovább fo­lyik a vizsgálat A SAV ARIA NYÁRI EGYETEMET az idén au­gusztus 10 és 24 között ren­dezik meg Szombathelyen. Eddig mintegy nyolcvan résztvevő jelezte érkezését A harminckét magyar jelent­kezőn kívül 8 országból, az NDK-ból az NSZK-ból, Ausztráliából, az USA-bóí Jugoszláviából, Lengyelor­szágból, Csehszlovákiából éa Svédországból érkeznek ven­dégek, hogy megismerkedje­nek a vasi föld nevezetessé­geivel. Az idei tematika Sa- varia ősi, zömmel római kori kultúrájának népszerű tudo­mányos ismertetésére épüL, de a középkori Savaria művé­szete, a település fejlődése* mai élete is helyet kap a programban. EREDMÉNYES A SZOLGÁL* TATÁS. A Nyírbátor és Vi. déke Fogyasztási Szövetkezet 10 féle szolgáltatást végez a lakosság részére. Az év első felében e szolgáltatásokkal mintegy 600 ezer forint érté­kű forgalmat bonyolítottak le. ami a bázishoz képest 20 szá­zalék felfutást jelent A BALATON VIZÉN pró­bálták ki a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyár­egységében készült 30. toló­hajó-egységet A Balaton- parti gyár már a második sorozatot készíti a tolóhajók­ból az Egyesült Arab Köz­társaság megrendelésére. A hajók, amelyek műtrágya- alapanyagot szállítanak a Níluson, beváltották a hoz­zájuk fűzött reményeket 1369. augusztus 9, szombat 1 EMÖD NAPJA 1 S A Nap kél: 4 óra 31 perckor, c nyugszik: 19 óra 07 perckor. \ A Hold kél: 0 óra 08 perckor, ‘ nyugszik: 17 óra 32 perckor. 50 éve, 1919 augusztus 9-én halt \ meg Ruggiero Leoncavallo, az olasz operairodalom kiemelkedő alkotóegyénisége. Ifjúkorát nélkü­lözések között tengette. Lecke­adással, majd kávéházi zongorá­zással tartotta fenn magát. Hosz- , szas hazai és külföldi hányódás ■ után 1892-ben mutatták be Bajaz- zók című dalművét, amely nagy sikert aratott és egyszerre világ­hírt szerzett nevének, s azóta is kedvelt műsordarabja a világ va­lamennyi operaszínpadának. A ■ budapesti Operaház, rövid né- , hány hónappal az eredeti bemu- tató után már színre hozta. Első ; operájának sikerét, mintegy tu- < eatnyi többi operája meg sem kö- . zelltette. A Bajazzóknak, csak- . úgy, mint a legtöbb operájának , és dalszerzeményének szövegét — az olasz zene történetében első­nek és úttörőként — saját maga írta. Operákon kívül operetteket, balettműveket és szimfonikus ze- j nét Is alkotott. A zenetörténet, a kiváló hangszerelés és a színpa­di technika meglepő hatású mes­tereként tartja számon. Szeles idő Várható időjárás ma estig: vál­tozó mennyiségű felhőzet már ke­vesebb helyen záporral. Mérsékelt északias szél. A nappali felmelege­dés elsősorban északnyugaton erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséket 25—29 fok között A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál 11 órakor 24 fok volt Kossuth rádió 8,19: Lányok, asszonyok. — 8,39; Puccini: Manón Lescaut. Négy- felvonásos opera. — 10,53: Rádió- színház: A kör négyszögesítése (ism.) — 12,20: Melódiakoktél. 13,05: Növényvédelem — ember­védelem. — 13,40: Földes György írása. — 13,50: Kóruspódium. — 14,00: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14,25: Uj zenei Újság. — 15,05: Hét végi külpolitikai figyelő. — 15,20: Ma­dagaszkár földjén. — 16,08: Fiá­nak édes bátyja. Elbeszélés. — 16,35: Szombat délután. — 17,59: Üj Etema lemezeinkből. 19,25: Jazzművészek az improvizálásról. — 20,25: Székely Mihály operafel­vételeiből. — 21,03: Esti pihenő — muzsikával. — 22,20: Táncol­junk! — 0,10: Melódiakoktél. Petőfi rádió 8,05: Mozart-művek. — 8,35^ Külpolitikai figyelő (ism.) — 8,50: Verbunkosok, népdalok, r- 9,35: A Bartók Béla Ze­néművészeti Szakközépiskola énekkara énekel. — 9,45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 12,00: Zenekari muzsika. —* 13,05: Justh Gyula, az ember. De- zséry László műsora. — 13,30: Pacsirta. Részletek Lehár—Martos operettjéből. — 14,00: Kíváncsiak klubja. — 14,50: Orvosi taná­csok (ism.) — 14,55: Astrid Var* nay operaáriákat énekel. — 15,20: Beszélő képek. — 15,35: George Enescu hegedül. — 16,05: A hét műsorábóL — 17,35: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és az országos úszóbajnokságról. — 17,50: Emmy Loose két Lehár- operettdalt énekel. —* 18,10: A Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem népi zenekara játszik. — 18,30: Közvetítés baj­noki labdarúgó-mérkőzésről és as országos itezóbajnokságróL —

Next

/
Thumbnails
Contents