Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
83CV1 ÉVFOLYAM, 184. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1569. AUGUSZTUS 10. VASAK NAP LAPÜVK TARTALMÁBÓL? Hétezer fiatal a tiszalöki nagygyűlésen Dr. Dimény Imre miniszter a versenyen és a kiállításon Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Bánóezi Gyulával, a KISZ megyei bizottsága első titkárával beszélget az eredményes versenyről. Rekordidő alatt befejezték az aratást megyénkben Kitűnő az idei termés minősége Vállalati közérzet Az, hogy létezik vállalati közérzet, korábban, az un. direkt irányítási módszerek idején csak néhány szociológusnak, üzempszichológusnak okozott gondot. Nekik is csupán elméleti síkon. Napjainkban alapvetően más a helyzet. A vállalati közérzet valóság az üzemvezetőnek éppúgy, mint az igazgatónak, hatással van a kooperáló partnerekre, kisugárzik az irányítói szervezetekre, befolyásolja a vállalat és a bank, a kereskedelmi cégek kapcsolatait. A megváltozott helyzet a gazdasági reform következménye, s egyik nem lebecsülendő — eredménye. Milyen ma, napjainkban a vállalati közérzet? Nyugodt, kiegyensúlyozott ott, ahoi a kereskedelmi osztályon irattartókat töltenek meg a rendelések, ahol a pénzügyi osztály a bankszámlákon sokmilliós nyereség- többletet tarthat nyilván, s nyugtalan, kapkodó olt, ahol már a következő hétre sincs rendelés, ahol a vevők nem fizettek, s ezért maguk sem tudnak fizetni. Sűrűn emlegetik napjainkban, hogy a reform további sikerének döntő láncszeme a vállalati belső mechanizmus tökéletesítése, s kétségtelen. a meglévő tökéletlenségek erőteljesen hatást gyakorolnak a közérzetre. A vállalati stratégia hiánya, a formai, szervezeti változások a gazdálkodás tartalmi módosításai helyett, a hatáskörök túlzott centralizmusa •— kedvezőtlenül befolyásolják a közérzetet. Ugyancsak Ilyen tényező a belső érdekeltségi rendszer hiánya vagy gyengesége, a vállalati forgóeszközök és beruházási lehetőségek elosztásának esetlegessége, a differenciálás mellőzése. A másik, s hatásában az előzőnél súlyosabb csoport a vállalaton kívüli tényezők haimazata. Tagadhatatlan, hogy napjainkban sok főfájást okoz és nagy hatással van a vállalati közérzetre jó néhány intézkedés. Így például a készletnövekedés finanszírozása a fejlesztési alap terhére a vállalatok egy részénél azzal járt, hogy fel kellett adniuk, vagy lényegesen redukálniuk bővítési programjaikat. Nem eléggé világosak a vállalatok számára az exportelszámolások keretei, a haz,ai partnerek fizetési kötelezettségének időre történő megvalósításának lehetőségei (mert vannak ilyenek). A termelői árrendszeren belül is mutatkoznak olyan ellentmondások, melyek idegességhez, nyugtalan és aggodalmaskodó vállalati közérzethez vezetnek. Ide sorolható . az átlag bérszínt sokat kritizált megkötése, s az a — megítélésünk szerint — joggal sűrűn bírált helyzet, hogy a vállalati kiadások egy része (például az újítási dijak) nem egyszerűen a nyerésé get, hanem annak adózást- után visszamarad! részét terheli, s éppen ezért az ered ményel arányban nem lévő erőfeszítéseket követet Fékként hat — ha már valamelyest enyhülő mértékben is — a vállalati munkában a termelők és értékesítők kö zötti, elsősorban pénzügy' nehézségekre visszavezethető feszültség, a rendelésállomány nagymértékű hullám Több mint 7000 fiatal érkezett augusztus 9-én, szombaton a mezőgazdaság gépesítésében dolgozó fiatalok országos vetélkedőjére, a Tiszalöki Állami Gazdaság rá- zömpusztai telepére! A fiatalok Szabolcs-Szatniár megyéből és a szomszédos megyékből feldíszített tehergépkocsikkal, autóbuszokkal érkeztek. A program szerint 10 órakor kezdődött meg a nappali ifjúsági szántóverseny. A kijelölt táblákon közel 50 versenyző sorakozott fel, hogy a rakéta jeladására megkezdjék a versenyt. A versenyben 40 MTZ, 20 UE—50-es és 10 D— 4—K erőgép vett részt, amit a megyei AGROKER vállalat, mint rendező szerv bocsátott a fiatalok rendelkezésére. A fiatalok versenye a délutáni órákban még tartott. Sok nézője akadt, Darányi Györgynek, a ceglédi Kossuth termelőszövetkezet traktorosának. aki tavaly az országos szántőverserty győztese volt és az ifjúsági vetélkedőn bemutatót tartott. A szántóversennyel egyidő- ben rendezték meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Sza- bolcs-Szatmár megyei Repülőklubjának bemutatóját. Délután 2 órakor a munkás^—paraszt és katonafiatalok találkozójára került sor, amelyen ünnepi beszédet Molnár György, a KISZ Közzása, mindaz, aminek egy része előre számításba vett zökkenő az új szabályozók ,,bejáratása” idejére, de aminek másik része kétségtelenül az érdekeltségi rendszer finomítását, további tökéle resítését követeli meg. A reform bevezetésénei első hónapjaiban sűrűn el hangzott: ezt csak idegcsil- íapítókkal lehet elviselni. Ma a vállalatok kezdenek tiszta képet alkotni önállóságuk korlátáiról, tevékenységük ponti Bizottságának titkára mondott. Molnár György köszöntötte az ifjúsági gyűlésen résztvevőket, majd méltatta a mezőgazdaság gépesítésében dolgozó fiatalok vetélkedőjét. Részletesen beszámolt arról, hogy az ifjúság, miként áll helyt a mezőgazdasági termelésben, szorosan együttműködve az iparban dolgozó fiatalokkal. Az országos vetélkedőre délután megérkezett dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, a rendezvények egyik fővédnöke. Dimény elvtárs részt vett az ifjúsági nagygyűlésen, majd ellátogatott a versenyző fiatalokhoz és megtekintette a BMG, valamint az AGROKER által rendezett gépkiállítást. A mezőgazdasági gépeket gyártó üzemek, valamint az AGROKER a már alkalmazott és a legújabb típusú erő és munkagépeket állította ki. Szombaton megkezdődtek a kulturális programok is. Sza- bolcs-Szatmár megye ifjúságának kulturális bemutatóján fellépett a fehérgyarmati művészegyüttes, a nyírlugosi Szabadság Tsz művészegyüttese és a Nyírségi Homokkísérleti Intézet irodalmi színpada. Az eddig lezajlott versenyszámok teljes értékelésére még nem került sor, de az már bizonyos, hogy a Sza- bolcs-szatmári versenyzők a távlatairól. E képpel egyidő- ben tárják fel a belső és külső akadályokat, melyek ma ugyan még ideges feszültséggel telítik a vállalati közérzetet, de amelyek legyűrése — vállalati, s felsőbb színtű erőkkel, elhatározásokkal — rohamosan teszi érzékennyé, mégis kiegyensúlyozottá és cselekvésre alkalmassá a vállalati szervezetet, s ezzel a közérzetet. (m) Elek Emil felv. versenyen sikerrel szerepelnek. Az öntöző brigádok versenyében, az erőgép-hibaelhárítók versenyében . és a növényvédő brigádok versenyében az elsők között vannak. A nappali ifjúsági szántóver- seny első része is jól sikerült a versenyzőknek, s ennek alapján szintén várható, hogy helyezést érnek el. A találkozó vasárnapi programja a . nemzetközi ifjúsági szár.tóx erseuyen kívül számos, érdekes és gazdag eseményt ígér. Megrendezik a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár munkagép- bemutatóját. Délután kihirdetik az országos vetélkedő eredményeit és végül a< háromnapos esemény a KISZ Központi Művészegyüttesének gálaestjével záruL (seres) A tavaszi időjárás mintegy 10 nappal késleltette — a sok évi átlaghoz képest— a gabonafélék fejlődését. A szocialista mezőgazdaság gépesítettsége (több mint fél ezer kombájn) azonban nagy segítséget jelentett abban, hogy augusztus 10-re befejeződhetett az aratás, Szabolcs- Szatmár megyében. A megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat úgyszólván minden tételt ömlesztve, a kombájnok alól gyorsbetároló garaton tudott fogadni. Ezzel elősegítette, hogy a kedvező időjárásban mind nagyobb lendületet diktáló aratásban fennakadás — az átvétel miatt — ne jelentkezzen. Nagyon hasznosnak bizonyult az átvevő raktárak Szombaton az MHSZ budapesti vezetősége sajtótájékoztatót tartott a tiszti klub nyári helyiségében az augusztus 20-i légi és vízi parádéról. Kelemen Győző, az MHSZ budapesti titkára elmondta, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50., és az alkotmány elfogadásának 20. évfordulója tiszteletére rendezendő budapesti honvédelmi nap előkészítésében és lebonyolításában az MHSZ-szel együttműködött számos állami és tömegszervezet, katonafiatalok, kiszisták. A légi és vízi parádé, amely augusztus 20-án 11 órakor kezdődik, az elmúlt évieknél gazdagabb, látványosabb lesz. A csaknem kétórás programot úgy szervezték, hogy a levegőben és a vízben szinte egyszerre zajlanak a látványosságok. vasárnapi nyitva tartása és az ilyen átvételek bonyolítása is. A betakarítás ütemének megfelelően, közel tízezer vagon gabona átvétele történt meg a hét végéig. Ez a várható felvásárlás teljes meny- nyiségének 90 százaléka. Lényegében beszállításra már csak az a termány vár, amit a termelő gazdaságok kévekötő aratógéppel vágtak le, s cséplésük folyamatban van. Az idei kenyérgabona a kedvező, száraz időjárásban igen jó minőségben került a raktárakba. Belőle a megye minden malmában végeztek már őrlést. Mérések szerint kifogástalan lisztet ad az idei termésű búza, finom kenyér kerülhet a fogyasztók asztalára. (ab.) A műsorban szerepel nemzetközi sikló motorcsónakverseny, vízisíző bemutató, több száz kajakos, kenus, evezős és feldíszített vízibuszok, kishajók felvonulása. Érdekes és újszerű lesz a szovjet ejtőernyősök helikopterről történő vízbe ugrása, illetve magyar ejtőernyősök ugrása a Dunába — színes ejtőernyővel. Az egyik kiemelkedő mű- sorszám a kötelék-műrepülés lesz: egymástól néhány méterre 170—180 kilométeres sebességgel haladó három repülőgép hajt majd végre lélegzetelállító bravúrokat. A néphadsereg technikái eszközeinek egy részét — köztük sugárhajtású repülőgépeket, helikoptereket, úszó harckocsikat, kétéltű járműveket — is felvonultatják. Százával' érkeztek a fiatalokat szállító gépkocsik a megye minden részéről az ífc júsági nagygyűlésre. Augusztus 20-án: Légi és vízi parádé Budapesten VILÁG PROLETÁRJAI IGTtSÜLjtTtK „Hittérítés” ( Olcsvaapátiban (3. oldal) Egy nyomozó tiszt naplójából (5. oldal) Üj nyíregyházi városközpont (3. oldal) Botrány a labdarúgópályán (11. oldal)