Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-31 / 201. szám
Vasárnapi melléklet fflargóesy József: Megyénk felfedezése Megnövekedett az érdeklődés megyénk iránt az elmúlt egy-két esztendőben. Sokan megfordultak itt olyanok, akik régebben egyáltalában nem tudtak rólunk semmi közelebbit: hozta őket az újságírói szenvedély, az itt rendezett konferencia, értekezlet, vándorggyűlés, a szenzációhajhászás, az őszinte turista, országjáró érdeklődés. Mindig szívesen láttuk az ideérkezetteket, ha utólag nem is örültünk mindig annak, amit rólunk mondtak, vagy írtak. Ez azonban nem változtathatja meg azt a véleményünket, hogy minél többen ismerjék meg ezt a tájat, vegye birtokba minél több ember, hazai és külföldi, azokat a szépségeket, amelyeket Szabolcs-Szatmár- Bereg őriz és szívesen meg- mutat mindenkinek. Nem említjük most azt a hatalmas gazdasági fejlődést, a sok építkezést, amely azonnal szemébe tűnik annak, aki hosszabb ideje nem járt itt, az alábbiakban Inkább azokkal a kulturális értékekkel szeretnék foglalkozni, amelyeket tálán még nem ismerünk eléggé. Az utóbbi tíz-husz évben sok minden történt: elsősorban a műemlékvédelmet kell említenünk, s folytathatjuk a múzeumi hálózat kiépítésével. Igen nagy költséggel hozták rendbe az elhagyott kastélyokat, s ezek a nyilvántartott műemlékek ma többnyire tüdőszanatóriumok, állami gyermekotthonok, múzeumok; a kisebb épületek: iskolák, óvodák, napközi otthonok. Mindenesetre állag- megóvásukról, karbantartásukról tervszerűen gondoskodnak folyamatosan és így az érdeklődó ina is megtekintheti. Hasonlóképpen rendbehozott, restaurált a műemlékvédelmi szervezet megannyi templomot, hogy az építészeti értékek, a fellelhető, vagy feltárásra kerülő festmények megmaradjanak, ezek a művészettörténeti emlékek élvezhetők legyenek a mai és a késő utókor érdeklődői számára is. Régészeink kiváló ásatási eredményeket értek el, stb. Shhez kapcsolódtak azok a helyi kezdeményezések, ame- lyek a rendbehozott épületeket megtölthették a környékről szerzett értékekkel, diákok és felnőttek gyűjtési eredményeivel. Így válhatott a kisvárdal várromokból szépen berendezett tájmúzeum, így keletkezett a nyírbátori volt rendház tömeglakásai helyén országos hírű gyűjtemény, a vajai kastélyban a kuruckori emlékek központja és a mai képzőművészet egyik hajléka. Hasonlóképpen alakulhatott Vásárosna- ményban beregi tájmúzeum Tíszavasváriban, Mátészalkán gazdag helyi gyűjtésből származó kultúrtörténeti Összegezés. Megnövekedett az emlékszobák száma: Pethe Ferenc, Zalka Máté, Kölcsey Ferenc, Móricz Zslgmond örökségének számontartását remélhetőleg hamarosan követi a ti- •szaberceli Bessenyei emlékszoba, s talán csak kap Nyíregyházán Krúdy is egy kis zugot, ahol emléktárgyait megtekintheti az érdeklődő. A hosszú múltra még vissza nem tekinthető Idegenforgalmi Hivatal munkásságának nyomai is jól érezhetők. Nem egyszerűen arról van szó, hogy megszervezték a íizetővendég-szol- gálat szükséges hálózatát, hanem árról, hogy a megyénkbe kerülő különféle országos rendezvényeknek, tanácskozásoknak első számú vendéglátó gazdái és emellett rendkívül ízléses tájékoztatókat bocsátanak ki: nemrég a legkevésbé ismert beregi tájról, majd a szatmári irodalmi emlékhelyekről, legutóbb a nyírbátori műemlékekről. A hivatal és a múzeumi hálózat megannyi ízléses emléktárgyat, díszgyertyát készíttetett, hogy a zenei napokra idesereglő idegenek, konferenciákon részvevő külföldiek és hazaiak maradandó emlékeket ' vihessenek magukkal. Régóta időszerű és sürgető feladatokat oldottak meg a közelmúltban. A most másodszor lezajlott nyírbátori ünnepségek kiszélesedtek, maga a község is határozottabban volt gazdája a rendezvények- nek, s az ünnepi hangversenyeknek igen nagy sikerük volt. (Az azonban nem nagy öröm, hogy az 1,20 Ft íelírá- sú képeslapokat itt egyszerre 1,50 Ft-ért árusították a fő- téren, egy másik ünnepségen pedig 1,70-re emelte alkalmilag a lap árát az „ügyeske- dő” árusító...) Egy kis ország lakosai kis távolságokban gondolkoznak. A budapesti ember, ha a Nyugati pályaudvarról indul, akkor többnyire Debrecenné] már kifárad, s nem utazik tovább, a Keleti pályaudvaron felszálló pedig már Mis- koienál megelégeli a vonatozást. A dunántúli, délalföldi ember pedig szörnyűlködve gondol a kétszázötven kilométernél nagyobb távolságra, amelyet meg kellene tennie, ha el akar érni hozzánk. Csak lassan jut el az embe- rek tudatába, hogy ma már vonaton Budapestről három óra alatt .elérhetnek Nyíregyházára, a megye székhe- lyére. Ez a vonatra vetített gondolkodás egyéb következményekkel is jár: a Debrecenen, Miskolcon túl lévő vidék már valahol „arra messze” van, ott nincsenek hegyek, üdülők — tehát arrafelé nem érdemes nyaralási lehetőséget keresni, nincs ott mit nézni, látni. A legutóbbi néhány év annyit változtatott ezen a szemléleten, hogy Nyíregyházán sok gyűlést rendeznek (elsősorban az új és kényelmes főiskolai kollégiumok elszállásolására számítva). de a részvevők többnyire Tokajba tesznek együttes, „hivatalos” kirándulást, legfeljebb az irodalmi, történelmi tárgyú tanácskozások részvevői jutnak el Vajára, Nyírbátorba. Ez is valami: talán nem is szabad türelmetleneknek lennünk. De ami az ország viszonyát jellemzi például a megye- székhelyhez képest, ugyanolyan távolságot érez a nyíregyházi ember a szatmári, beregi tájakkal szemben. Maguk a megyei lakosok sem tudják, hogy környékükön milyen nevezetességek vannak, mit is lehetne, vagy illenék ismerniük ebben a megyében. Technizálódó korunkban a távolságok mind kisebbé zsugorodnak, viszont az emberek is mindinkább befelé fordulnak. A gépese- dés előnyeit fel kellene használni, hogy az elgépiesedett emberi viszonyokat, az elidegenedést lassítsuk, elhárítsuk, Már csak ezért is érdemes környékünk, megyénk értékeinek ismertetése, . megismerése. Közös értékeink együttes, közös élvezése, közös örömünk, ünnepeink együttes vidám ünneplése — még olyan lehetőségek, amelyeknek kihasználásában elmaradtunk. Ezt a felszabadult, a szocialista demokráciához mindenképpen hozzátartozó szemléletet nem sajátítottuk el eléggé. (A nyír- bogdányiak nemrég ünnepelték igen színvonalas rendezvényekkel, tudományos ülésekkel, reprezentatív emlékkönyvvel a község 750 éves jubileumát. A megye minden részéből sokkal nagyobb, és intenzívebb részvétel lett Volna elképzelhető, ha komolyan vesszük, hogy örömeink közösek, ünnepeljünk együtt a bogdányiakkal, részt kérjünk magunknak is, másoknak is ebből a nevezetes, ritka alkalomból Ez is egy lépés lehetne a közösségi gondolkodás nemesedése, értelmesebbé tA*~le felé.) * A fentiekből következik, hogy meglehetősen sok feladatunk van még, hogy magunk, az egész ország és az alkalmilag erre járó külföl- diek számára is felfedezzük, ismertté tegyük igazi értékeinket. Mindenképpen szükséges, hogy az Idegenforgalmi Hi- vatal és a TIT segítségével a népművelés, az ismeretterjesztés eszközeivel, az oktatási intézmények útján pedig az iskolai oktatásban intenzívebben ismertessük meg megyénket. A munkásakadémiákon, szakszervezeti tanfolyamokon legyen mindig egy- egy ilyen témájú előadás. A már meglévő diasorozatokat sokszorosítsák, hogy minden járási központ rendelkezzék az előadásokhoz megfelelő szemléltető anyagokkal. Jó lenne a fotoszakköröket, amatőr filmegyütteseket pályáza- tokkal, egyéb ösztönzőkkel arra indítani, hogy a megye műemlékeiről sorozatokat készítsenek, a járási művelődési házak a járás iskoláit lássák el megfelelő képes dokumentációval. Az üzemi, művelődési házi, iskolai kirándulások ne kizárólag a megyén kívül járjanak, hanem közvetlen környékük megismerését koncentrikusan bővítve ismerjék meg a megyét, s tovább az országot. De a megye — sohase maradjon ki sem a tervből, sem a megvalósításból. Merészebben kezdeményezzen az Idegenforgalmi Hivatal és a TIT közösen tájkirándulásokat, üzemlátogatásokat. Alighanem Nyíregyházán is sokan vannak, akik szívesen vállalnák a néhány forintos szervezési költséget, hogy meglátogassák a Konzervgyárat. a Dohányfermentálót, az Almatárolót stb. — s nyilván az üzemek sem utasítanák vissza ezeket a látogatási kéréseket, alkalmas időszakokban. És a kézimunkákat, népművészetét kedvelők közül vajon nem kerülne-e ki egy-egy autóbuszra való látogató, akik szervezetten felkeresnék a paszabi szőttes műhelyét (s a látogatás után eljutnának a tisza- berceli Bessenyei-házhoz és a szabolcsi földvárhoz is, szinte kitérő nélkül), vagy a beregi kézimunkák központját, Tákost (s közben megnéznék a tákosi, csarodai műemléktemplomot, ellátogatnának Bajcsy-Zsilinszky Endre tarpai sírjához is)? Jó lenne az írásos ismeretterjesztést is folytatni. Az Idegenforgalmi Iroda szép tervei közt szerepel a megyei képeskönyv, Nyíregyháza monográfiát ad ki. De jó lenne például a Kelet-Magyaror- szágban megjelent művészet- történeti cikkeket összegyűjteni. az igen jó, jellegzetes képanyaggal együtt kiadni és árusítani. Igen helyes lenne, ha nemcsak Nyírbátorról lenne szép kiállítású műemlékfüzet (most jelent meg a 2, kiadása, még gazdagabb képanyaggal, Szalontai Barna átdolgozásában), hanem a töb- biekről is megjelenne. De ha ez hosszadalmas és drága, akkor legalább olyan rövid, 6—8 lapnyi kis, rotaprint eljárással készített füzetek jelenjenek meg a tájmúzeumokról, emlékházakról stb, mint amilyet a vajai múzeumban kaphatunk egy-két forintért. Nagyszerű, hogy most már lehet szép képeslapokat kapni a nyírbátori műemlékek külsejéről, belsejéről,-többféle változatban is. De vajon mi az akadálya annak, hogy a szatmárcsekei temető fejfáiról, a nyírbélteki, az ófehértói, a csarodai freskókról, a zsurki fatoronyról, a túr- istvándi vízimalomról, a ti- szadobi, a berkeszi gyermek- otthon épületéről, a kisvár- da ivár külsejéről és belsejéről (és még sorolhatnám sokáig) is vásárolhassunk, küldözgethessünk . szét képes levelezőlapokat? Nem hiszem, hogy a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, amelyik az országot elárasztja a képesHosszú és változatos története van az egykori nagykál- lói megyeházának. A mai épületnek volt egy elődje is, amelynek ugyan ma már az emléke is halvány, de mégis volt: a XVIII. század második harmadától az akkor igen nagy területű Szabolcs minden ügyét onnan irányították. Akkoriban magának Kállo- riak is nagyobb szerep jutott a történelemben. A helységnek 8 ezernyi lakosa volt. A sajátos késő barokkstílu sú megyeháza épülete nemcsak a Krúdy által emlegetett megyebálok színhelye volt, melyeknek nem lehetett tudni mikor van vége, de a több napos kártyacsaták, úri tivornyák is itt folytak és olykor kisebb csatával is felérő politikai harcok is lezajlottak itt. Az első megyeháza nem volt jelentékeny épület. Nagytermében két hosszú asztalnál alig harmincán ülésezhettek. A XIX. század második felében pedig vendégfogadóvá alakították. s lassan emléke is feledésbe merült. Ezt az első megyeházát a vármegye 1762- ben a Kállai-családnak eladta. A második megyeháza építését négyéves előkészület után 1769-ben kezdték meg. A több mint 10 év elteltével elkészülő épület tervezője Április Salvator, egy nem nagy nevű, de tehetséges olasz kőművesmester. A kivitelezést is ő kezdte meg, de kb- rán elhalálozott, s utána öcs cse Juseppe fejezte be a munkálatokat. Több nehéz ség miatt igen akadozott az építkezés. Egyszer pénz nem volt a megye kasszájában, máskor a mesterek odázták el a dátumokat egyéb munkájuk lévén. Elkészülte után is dolgoztak a berendezések kiegészítésén, de 1779-ben használatba vették. Viszonylag hosszúra nyújtott homlokzatot talál a szemlélő, s a vízszintes uralkodásának érzetét fokozza, hogy az épület alacsony lába zatú, s a tér íeltöltődése miatt földbe nyomottnak tűnik. összefogó, koncentráló szerepé van a középső faragott kőkapunak és az erkélynek. Ez az egész épületnek a dísze. Formáiban barokk hagyományokat őriz és rokokó hatása nem a motívumokban, hanem az árnyalatok oldottságában jelentkezik. Mérsékelt mélységű plasztikájával szerencsésen igazodik a homlokzat építészeti megfogalmazásához. Az oldalszárnyakból csak tíz ablaknyi rész eredeti. A múlt század utolsó éveiben végzett átalakítások érzékenyen érintették az udvari szárnyakat Befalazták a három nyílású ámbitusokat. Az előcsarnok megkapóan szép boltozott szakaszos pilléreivel. Itt találjuk a kocsi-* áthajtót és folyosórészeket. Az épület régi fel* szereléséből kevés maradt meg. Végeredményben az épületet nagyon sok veszteség érte, s a mű eredeti szépségét csak elképzelni lehet. Hammel József lapokkal, éppen ezekben az esetekben nem találná meg számítását. Kulturális emlékeink megőrzésére is érdemes lenne gondot fordítani; a községek járások lépéseket tehetnének árra is. hogy a látogatók szívesen jussanak el a látnivalókhoz. Ha már nem sikerült megakadályozni, hogy lebontsák Csekén azt a házat, amelyikben Kölcsey gyakran megfordult, ahol Petőfi többször tartózkodott, ahol Móricz Zsígmond sokat járt legénykorában, legalább a cse- kei temetőt kellene megóvni az elszürküléstől és a romlástól; jó lenne szabályozni, hogy a ritka és csudaszép fejfák közé ne kerülhessenek olcsó és giccses műkő „emlékművek”, mert tönkre teszik épp az egységes hangulatot, a temető harmonikus szépségét; jó lenne közismertté tenni a Csenget környéki nagyszerű műemlékek egész sorát; a naményi Ti- sza-parthot hasonlóan a folyó mellett másutt is kiépíteni kulturált fürdési, étkezési lehetőséget; a nagyari volt Luby-háznak rendbehozása; ez az egyetlen még meglévő ház a megyében, amelyikben lakott Petőfi (s ahol nyugodtan be lehetne rendezni egy kis emlékszobát a Tisza c. vers költőjének); megfelelő helyiségeket biztosítani a helyi gyűjtéseknek, hogy azok fokozatosan múzeumi rangra emelkedhessenek; irányítótáblákat állítani, hogy az odaérkező autós, vagy busz- kiránduló-társaság könnyen megtalálhassa az utat Bessenyei szülőházához, a szabolcsi földvár bejáratához, Bajcsy-Zsilinszky sírjához. Móricz túristvándi lakóházához, a szép freskókat rejtő buzséri művelődési házhoz stb. stb. * Nagyon jó lenne, ha ez a nehány gondolat másokban továbbiakat ébresztene, hogy megfelelő cselekedetek, határozatok végrehajtása Is sorra kerülhetne. Mindenképpen föltétlenül szükséges, hogy ml magunk, ennek a megyének lakói: mi is felfedezzük az itt meglévő szépségeket, közösen őrizzük meg nagyszerű és sok esetben máshol elő nem forduló értékeinket. És ahogy mi magunk felfedezzük ezt a megyét, fokozatosan a2 is elkövetkezik, hogy az ország távoli lakói is felfedezik majd az igazi szabolcsi- szatmári-beregi értékeket, a múlt emlékeit híven megőr- ’ ző, és a ma minél szebb valóságát szorgalmasan építő, gyarapító szabolcsi, szatmári, beregi embert«. A nagykállói megyeLáza
