Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-27 / 197. szám
' KELET-MAGYARORSZA& 1969- augusztus ST. 1 oMa! Jt _____ A jeruzsálemi tűz A Mohamedán vallás második legnagyobb temploma, a jeruzsálemi Al Aksza mecset f•— melynél csak a mekkai nagyobb és rangosabb — a múlt hét közepén kigyulladt. A tűz a déli szárnyon keletkezett. Az öreg faépület úgy égett, mint a szalma. Lángoló tetcdarabok hullottak a földre, s pótolhatatlanul értékes, berendezési tárgyak vdltalf a tűz martalékává, A tűzoltók hét percen belül a helyszínre érkeztek, de csak azt Judták megakadályozni, hogy ne pusztuljon el az egész mecset. Hasonló jellegű tűz mindenütt a világon fájdalmat és sajnálkozást kelt. Jeruzsálemben viszont súlyos politikai feszültséget okozott. A négyezer esztendős metropolisz felé három nagy világvallás — a mohamedán, a keresztény és a zsidó tekint kegyelettel. Jeruzsálem neve annyit jelent — a béke városa. Fennállása óta, 4000 év alatt mégis tizenhétszer rombolták le falait, így csak nevében a béke, — a valóságban a háborúk városa. A középkorban a keresztények és a mohamedánok harcoltak Jeruzsálem vallási relikviáiért. A harc napjainkban is csak részben politikai. A nemzeti önérzeten ejtett seb, amit a hatnapos háborúban az arab területek elvesztése okozott, még mélyebbé vált azáltal, hogy a mohamedán egyház Mekka után az iszlám legfontosabb kegyhelyének tekinti Jeruzsálemet. Mivel Izrael valamennyi politikai csoportosulása, beleértve a szélsőségeseket és mérsékelteket, két ENSZ-ha- tarozat ellenére, ragaszkodik Jeruzsálem arab szektorának megtartásához, a „béke városa” az izraeli hajthatatlan- ság szimbólumává nőtt. Másrészt pedig az arab nemzet — bár politikai kompromisz- szumok iránti készségét már több ízben kifejezésre juttatta — nem hajlandó Jeruzsálem arab szektorának sorsáról tárgyalásokba bocsátkozni. így vált Jeruzsálem a rendkívül hosszúra nyúlt közel-keleti válság egyik legveszélyesebb gyújtópontjává Az Al Aksza mecset égése tehát — a szó szoros értelmében véve ■ is — veszélyes játék volt a tűzzel, az arab népek érzelmeivel. Sokszorosára növeli az arabok elkeseredését, hogy Jeruzsálemet fájdalmas kényszerűséggel kénytelenek az ellenség kezében tudni. Természetesen rendőri vizsgálat döntheti csak el, mi történt, hogy történt, ki kezdeményezte és miért. Még abban az esetben is, ha puszta rövidzárlat volt — mint először állították az izraeli hatóságok, vagy ha bebizonyosodik, hogy valóban egyetlen merénylő akciója volt csupán, ahogy az ausztráliai William Rohen letartóztatása után közölték, következményei kiszámíthatatlanok és lavinaszerűen fenyegetők. Különösen, ha számba vesszük, hogy a politikai rendezés lehetősége Izrael hajthatatlansága miatt egyre inkább devalválódik áz arab világban. Nasszer pedig Egyiptom katonai és gazdasági rekonstrukciója miatt éppen a közelmúltban jelentette be, hogy az arab fél fel- készült a hosszú és áldozatokkal teli felszabadító küzdelemre. Bármi is történt tehát a kegyhellyel, bárki is bármilyen szándék szerint dobott égő csóvát a mecset falaira, olyan helyzetet idézett elő, amely — s ebben egyetértenek a politikai megfigyelők — a júniusi háború óta a legsúlyosabb válság lehetőségét idézte fel Izrael és arab szomszédai között. A vallásában, történelmében és hagyományaiban megsértett arab nép érzelmei jutnak kifejezésre a megszállt Jeruzsálem lakosságának napok óta tartó tüntetéssorozatában. A Palesztinái felszabadítási szervek ugyanakkor „az Izrael által okozott mecsettűz megtorlására’’ tettek javaslatot. Fejszál Szaud-Arábia királya „szent háború” meghirdetését tartja szükségesnek. S még a „mérsékeltek” közé számító jordán politikusok is azért sürgetik az arab csúcs- találkozó összehívását, hogy diplomáciai lépések helyett a katonai akciók útjára lépjenek. Hétfő délután elkez dődött Kairóban valamennyi arab ország külügyminisztereinek értekezlete, s azok az arab külügyminiszterek, akik jelenleg az Al Aksza mecset leégése miatt kialakult új helyzetet vizsgálják, .politikai döntéseiket nyilvánvalóan nem függetleníthetik e fejleményektől, mégha így veszélyes közelségbe kerül is Közel-Keleten a „negyedik menet” Önody György Az 519-es beteg Külpolitikai összefoglalónk © A Búdé Práro-rezércikk § Választási kötélhúzás az NSZK-ban A Rudé Právő, a Csehszlovák Kommunista Párt központi lapja vezércikkben foglalkozik az elmúlt napok politikai fejleményeivel a nyugtalan napok során — írja Miroslav Moc, a lap fő- szerkesztője „A jobboldal arculata” című vezércikkben — egyes embereknek mintha kezdett volna visszatérni az emlékezete. A reakciót reakciónak és az ellenforradal- mat ellenforradalomnak nevezik. Egy évvel ezelőtt még annak az állítása, hogy nálunk ellenforradalmi erők csoportosulnak, súlyos bűnnek számított, elítélést és megtorlást vont maga után. A vezércikk a továbbiakban rámutat, hogy a politi- kailag deklasszált elemek ellenforradalmi fellépését több hétig tartó óriási nyugati propaganda-kampány vezette be és belső központok támo- gatták. A múlt hét ellenforradalmi kalandjáért a felelősség a jobboldali, szocialistaellenes és szovjetellenes erőket terheli. Az események megmutatták, kik állnak mögöttük az első sorokban. Világossá vált, hogy nem valamilyen ösztönös hangulatrobbanásról van szó, hanem a reakció tervszerűen előkészített provokációjáról, amely az állam szétzúzására irányul. Az eseményeket technikai vonatkozásban is körültekintően előkészítették. Motoros összekötőkkel hangolták egybe az akciókat, utcaköveket szállítottak olyan helyekre, ahol azokat nem lehetett felszedni, gépkocsikon szállították Prágán kívüli körzetekből az újabb erősítéseket. Lőfegyvereket, robbanóanyagokat. Huligánakciókról politikai és fizikai terrorra tértek át — hangsúlyozza a Rudé Právó vezércikke, amely jól érzékelteti az elmúlt napok Hável Józs&f. az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Kedden nyugatnémet haladó személyiségek sajtóértekezletet tartottak a moszkvai „Szovjetszkaja” szállóban. Werner Bagtsch professzor, Amo Behrisch, Heinrich Werner, Josef Weber, Karl Freitag és Hermann Gautier, a Demokratikus Akciófront Mozgalom (ADF) vezető funkcionáriusai tájékoztatták a sajtó képviselőit szovjetunióbeli látogatásuk benyomásairól. Mint hangsúlyozták, a küldöttség moszkvai úticéTja az volt, hogy első kézből szerezzenek informáreakciós erőfeszítéseinek jellegét Nyugat-Németországban már gőzerővel folyik a választási küzdelem. Szepternbér végén az urnák elé járulnak a szavazók. A nagy kérdés most: fennmarad-e a jelenlegi nagykoalíció, amelynek keretében a két nagy patt, a CDU—CSU, valamint a szociáldemokrata párt közös kabinettel kormányoz, a válasz körvonalai lassan kibontakoznak: a koalíció felett a jelek szerint megszólalt a lélekharang. Kiesinger kancellár egy hildeshei- mi választási gyűlésen kijelentette, hogy akkor is egyedül kíván kormányozni, ha pártja minitöbbséget szerez a Bundestagban, a szövetségi gyűlésen. Strauss, a CSU vezére, pártja székhelyén, Münchenben, a bajor tartományi fővárosban másképp fogalmazott, de mondanivalójának lényege ugyanez volt: mintegy felsóhajtva bejelentette, hogy „végre nem kell tekintettel lennie a koalíciós partnerre”. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a választási küzdelem felszínre hozza az eddig kulisszák mögötti hadakozásokat is. Ha a választások után taktikai okokból a kereszténydemokrata vezetők mégis a nagykoalíció fenntartása mellett döntenek, egy percig sem haboznak majd „elfelejteni” jelenlegi nyilatkozataikat. Hétfőn este és a keddre virradó éjszaka két véres csata színtere volt Vietnamban a Da Nang támrjzponttól délre fekvő terület. Amerikai jelentés szerint a tengerész- gyalogosok veszteséglistáján 12 halott és közel 100 sebesült szerepel. Az amerikaiak a szabadságharcosok veszteségét 74 főre becsülik. dókat arra vonatkozóan; hogyan tekintenek a Szovjetunióban az európai biztonság megteremtésének kérdésére, valamint az NSZK-beli fejleményekre. A delegáció tagjait fogadta Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes, majd pedig Dmitrij Poljanszkij miniszterelnök-helyettes. A velük folytatott nagyon nyílt és az alapvető kérdéseket érintő beszélgetésből a nyugatnémet haladó személyiségek azt szűrték le, hogy a Szovjetunió nagy jelentőséget, tulajdonít az európai biztonA sebesült kínai határsértőt helikopteren szállították a határőrség kórházába. Váll- sebe szépen gyógyult. Az orvosok megengedték, hogy beszéljek vele. Alacsony növésű, sovány, rosszul táplált. 15 éves gyermeknek hinné az ember. Mikor beléptem a kórterembe, a takaró alá rejtette kerek fejét. Jobb kezét ökölbe szorítva felemelte. Ezt üdvözlésnek tekintet tem. Udvariasan köszöntöttem. Fejét kidugta a takaró alól és futólag végigmért. Nincs nálam fényképezőgép — mutattam —, mert tudtam, hogy attól fél a legjobban. Tolmács segítségével azt is közöltem, hogy kato- nai jellegű kérdések nem érdekelnek. — Neve? Hallgatás. — Kik a szülei? — Hány éves? Csönd. — Megkérdeztem, véleménye szerint el lehetne-e kerülni a határprovokációkat és az ezzel kapcsolatos áldozatokat. Felemelte a mutatóujját: — Nagyon jó lenne! — Hogyan érhető ez el? — Nem tudom — mondta. Kiderült. hogy míg sok mindent nem tud. Nem tudja például, hogy milyen a mozi. Még soha nem volt moziban. Fénykép sem készült még róla. Képen csak Mao elnököt szabad ábrázolni — mondta. Számolni csak 11-ig tud. Az írásjelek közül mindössze ötöt ismer. Mindegyik Maót dicsőíti. — Ha nem tud olvasni, hogyan vett részt a Mao elnök eszméit tanulmányozó szemináriumokon? — Mások olvastak hangosan. Én megjegyeztem, amit hallottam. — Bocsáson meg. de hogyan lehetséges, hogy ön ilyen képzetlen? ság megteremtésének, konkrétabban az európai biztonsági értekezlet mielőbbi ösz- szehívásának. A küldöttség tagjai külön felhívták a figyelmet arra, hogy a szovjet vezetők rendkívül súlyosan ítélik meg az NSZK-n belüli neofasiszta fejleményeket és nyomatékosan kiemelték annak a szükségességét, hogy konkrét Intézkedésekkel szabjanak gátat az NPD térhódításának. A delegáció tagjai befejezésül közölték, hogy a moszkvaival azonos tájékozódási célból ellátogatnak Varsóba és Prágába is. — Katonaidőm előtt falun éltem. Mao tanulni küldött, de éppen akkor kezdődött a nagy kulturális forradalom. A tanulásnál fontosabb doP gokkal kellett foglalkoznom. — Társai közt sok az analfabéta? Kérdésemre nem kapok vá* laszt. Nem felelt akkor sem, amikor arról kérdeztem, miért támadtak meg szovjet embereket. — Hogyan bántak önnel? Elégedett az orvosi ellátási sál? — Mindennel elégedett vagyok. — Ha visszatér hazájába és ismét a hadseregben szolgál, megint lő majd szovjet emberekre? — Ha Mao elnök párán* csolja. igen. — Van felesége, menyasz- szonya, vagy egy kislány, akinek udvarol? Volt már szerelmes? — Nincs. Nem voltam szerelmes. — Nem vágyódik az édes* anyja után? ,— Szívemben Mao csillaga ég. Szüleim számára nincs ott hely. — Nem hiszi azt, hogy válaszaival kárt okoz a maoiz* musnak? — kérdeztem, — A kínai katona mindig csak azt mondja, amire Mao elnök tanítja. Minden kérdésem után átlapozza válaszainak kartoték- rendszerét. Ha nincs közte előre elkészített felelet, hallgat. Csak vízben főtt rizst eszik. A vajat és a húst nem ismeri. Pizsamát nem hajlandó felvenni. Az orvos szerint kórlapjára hamarosan felkerül a végső „gyógyultan távozott” bejegyzés. Vállsebe begyógyul. De meg lehet-e gyógyítani a lelkét? Újra és újra végignézem a sebesültet. Nem azért, mert rosszul táplált, vézna A gyenge fizikumú ember ugyanolyan jól kezelheti a géppisztolyt, mint az atlétatermetű. Szegényes lelkivilága miatt sajnálom. A képességet az önálló gondolkodásra kiölték belőle, megfosztották egyéniségétől. Nem ismeri az élet örömeit sem. Nem is igényli azokat. De hogy is vágyna az ember olyasmire, amit soha nem érzett. Még egyszer megkérdezem a nevét. A felelet: A kínai hadsereg katonája vagyok. Nincs sem vezeték, sem utónevem. Felállók. Vége a beszélgetésnek. \ V. Buhanov, az APN különtudósítója Nyugatnémet haladó személyiségek sajtóértekezlete Moszkvában ÍÍÁi iQbßht lit&4tdÍ0> lf. Ilyen csatát még senki sem látott Molnár Károly: „tehet, hogy én csali a rossz időben a legrosszab- bakat tanultam megismerni, de ez sem az én hibám.” (Napóleon) Murad bej, a mamelukok vezére néhány elterelő hadmozdulattal megpróbálta megzavarni a franciákat és arra késztetni őket. hogy a szabályos négy szögbe felállított alakulataik fegyelmezett zártságát lazítsák fel. Ez nem sikerült. Ekkor vezényeltetett rohamot Murad lovasainak, akik dübörögve, óriási porfelhőbe burkolva kiáltozva, lövöldözve száguldottak előre. Egy- egy pillanatra meginogtak a francia sorok. De, mint any nyiszor, most is a tüzérséf: döntött. Napóleon ágyúi bor zalmas pusztítást végeztek közvetlen közelről valósággal lekaszabolták a mameluko- kat. Több ezer halott feküdt a földön, a Nílus partjának sárga homokját vörösre fe tette a vér. összeomlott Murad hadserege, a franciák feltartóztathatatlanul nyomultak előre. Napóleon 1798 július huszon- harmadikán birtokba veszi Kairót, ahol a mamelukok és a törökök orvul több katonáját megölték. Nem maradt el a megtorlás sem. — Csak a legnagyobb szigorral lehet uralkodni a lakosságon — jelentette a francia erők főparancsnoka Párizsba. — Én naponta 5—6 fejet vágatok le Kairó utcáin. Győzelmei ellenére is csaknem kudarcba fulladt az egyiptomi hadjárat. Katonái a gyenge ellátás, a vízhiány és az elviselhetetlen afrikai hőség miatt föllázadtak ellene. Amikor Napóleon parancsot adott'“ hogy hadosztályai induljanak el Kairóból, teljesen fölbomlott a fegyelem. A kilences félbrigád nem akarta teljesíteni az utasítást. A fő- parancsnok ekkor ridegen rájuk kiáltott: — Kilencesek, többé nincs rátok szükségem .. Ez hatott. A többi alakulat engedelmeskedett. Ezt látva a fellázadt brigád katonái, ők is fölajánlották, hogy hajlandók eleget tenni a parancsnak. Napóleon eleinte úgy tett, mintha hallani sem akarna erről. Majd amikor a kilences félbrigád katonái nagyon kérlelték, hajlandó volt beleegyezni, hogy a föllázadt egység a menet végére állhasson. Napóleon újabb győzelmet aratott, Salhieh közelében szétverte Ibrahim bej seregét is. Elégedetten tért vissza Kairóba, ahol kellemetlen hír várt rá. Nelson admirális, miután összevissza manőverezett a Földközi-tenger keleti medencéjében és makacsul kereste a francia flottát és sehol sem találta, újra megjelent az egyiptomi partok közelében. Brueys vesztét az okozta, hogy nem teljesítette Bonaparte parancsát, aki azt az utasítást közölte vele: vitorlázzon el Korfuba, Máltába vagy esetleg Toulonba, ott biztonságban lesz. A francia tengernagy azonban ehelyett Abukirnál manőverezett. Nelson meglepte, megtámadta és elsüllyesztette hajóit. Brueys is elesett... Bonaparte számára csaknem tragikus fordulat következett. A francia flotta megsemmisült és így az Egyiptomban tartózkodó hadsereg elvesztette azt a lehetőséget, hogy visszatérjen az anyaországba Ez a súlyos veszteség új helyzetet teremtett... Elkedvetlenítette a francia katonákat és fellelkesítette a velük szemben álló arab erőket, valamint nagy szerepet játszott abban, hogy szeptember elsején Törökország hadat üzent a párizsi kormánynak. Bonaparte szelet vetett és vihart aratott. Az új ellenség Szírián át nyomult előre. Napóleon nem várta meg, amig a törökök megérkeznek. hanem parancsot ad az előnyomulásra. 1799 február 24. nevezetes nap. Ekkor jut el Afrika és Ázsia határához. Acre megállásra kényszerf- tette a franciákat. Bonaparte a vár ostrománál 3000 embert vesztett, mégsem érte el célját. Úgy határozott, hogy megfordul és csapatait Egyiptomba vezeti vissza. A katonák fizikumának teherbíróképessége ezekben a napokban csaknem a véghez érkezett. Pokoli hőségben, étlen-szom- jan meneteltek a sivatagban. Ráadásul kitört a pestisjárvány Aki betegen kidőlt a sorból, azt társai ott hagyták, nehogy megfertőzze a többieket. Napóleon seregét megtizedelte az erőltetett sivatagi menet. 1799 június tizennegyedikén visszaérkezett Kairóba. Éppen a légi óbb pillanatban, mert nagy létszámú török erő szállt partra, nem messze a Nílus deltájától. Napóleon nem kímélhette és pihentethette a szíriai hadjárattól kimerült egységeit. Ahogy értesült a törökök közeledéséről, azonnal megindította hadait. Mielőtt a küzdelem megkezdődött, kiadta kérlelhetetlgnsé- gét bizonyító parancsát: — Foglyokat nem szabad ejteni! Még talán sohasem hajtottak végre katonák úgy utasítást, mint akkor. Minden törököt megöltek. Napóleon csaknem megrészegedett u győzelem mámorától, még élete végén is emlegette, hogy olyan csatát, mint Abukirnál, soha sem látott, ahol az ellenségnek egyetlen embere sem maradt életben. Ekkor megérlelődött benne az elhatározás, hogy nem elégszik meg a katonai sikerekkel, hanem Franciaországban megszerzi a politikai hatalmat is. Hónapok óta semmi megbízható hírt nem kapott Európából és váratlanul két vállalkozó szellemű francia kereskedőtől hallotta meg a legújabb fejleményeket: amíg ő az egyiptomi expedíciót vezette, addig Ausztria, Oroszország és Nápoly hadat üzent a párizsi kormánynak. Itália elveszett és a frontokon a franciák általános visz- szavonulást kezdtek. A direktórium hatalma, népszerűsége vészesen csökkent. Bonaparte gyorsan döntött Annak ellenére, hogy a Földközi-tengeren az angol flotta volt az úr, négy hajóval és ötszáz emberrel 1799 augusztus tizenharmadikán elhagyja Egyiptomot. Titokban akar Franciaországba jutni. (Folytatjuk)
