Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-05 / 153. szám

M99 Július 5.

S ofäaf

Napirenden: a termelékenység

Interjú Rózsa Józseffel, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjével

Kép a Tiszavasvári Alkaloida építkezéséről. Hammel J. fclv.

Nyolcvanegy tsz javára

Buktatókon át életképes lett egy ritka vállalkozás

Segítség a közös gazdaságok fejlesztéseinek meggyorsításához

A fejlődés, a nemzeti gyarapodás egyik fő mércéje világszerte a munka termelékenységének növekedése, e növekedés gyorsasága vagy lassúbbodása. 1968-ban, a várakozásokkal ellentétben az egy főre jutó termelés mindössze 1,4 százalékkal növekedett az állami iparban 1967- hez mérten, s több ágazatban nem érte el a korábbi szintet sem. Okokról és okozatokról, összefüggések sűrű szövevényéről beszélgetett munkatársunk Rózsa Józseffel, a Munkaügyi Minisztérium munkaerőgazdálkodási főosztályának vezetőjével.

— Hogyan ítéli meg ön a múlt évet?

— Tény, hogy bármilyen mutatóval mérjük is a munka termelékenységének változását, az utóbbi évtizedhez mérten 1968-ban jelentősen csökkent a növekedés üteme. Különösen jelentős a visszaesés

1967-hez képest. Azaz: nőtt ugyan az egy főre jutó termelés, de nem a kívánt, s a korábban átlagos mértékben. Rögtön hozzá kell tenni: maga a termelés növekedése is csak fele volt — öt százalék

— a sokévi átlagnak..,

— Az okok összetettek. A reformra való felkészülés időszakában, 1967-ben a vállalatok jelentős tartalékokat képeztek, kifejlődőben van a piaci kontroll, s ez termelési struktúra változtatására késztette a vállalatok egy részét stb. Ugyanakkor az induló árakban túl nagy nyereség szerepelt, s ezért a vállalatokat nem' késztette a nyereség növelése különleges erőfeszítésekre, sok esetben a termelés növelésére sem.

— Budapesten, ahol a munkaerőforrások kiapadtak, a termelésnövekedést teljes egészében a termelékenység emelésével fedezték. A megyékben, ahol még van szabad munkaerő, mint például Sza- bolcs-Szatmárban, Szolnok, Somogy megyében, Hajdú- Biharban, jelentős mértékben, míg azokon a területeken, ahol alig találni munkaerőt

— Borsod, Komárom, Veszprém megyében például — alig nőtt a foglalkoztatottak száma. Ez természetesen kihatással volt az egy foglalkoztatottra jutó termelésre is.

— Vajon lehetségese központi intézkedésekkel elősegíteni a holtpontról való kimozdulást?

— Figyelemre méltó, hogy míg 1968-ban májusig nőtt a foglalkoztatottak száma az iparban, addig most öt hónap alatt csökkent. Ez talán apró jele lehet egy kedvező változás kezdetének...

— Hangsúlyozni szeretném azonban: a termelékenység csökkenése vagy emelkedése elsősorban nem munkaügyi kérdés, a célhoz, a gyorsabb növekedéshez igen sokfelől

A megszólításokkal gyakran van problémája mindenkinek, igy nekem is. Gyakori esel, amikor az ember nem talál rá a megfelelőre, vagy csak olyan kényszermegoldás-félét választ.

Sokszor és sokfelé sodornak dolgaim, így gyakran kerülök eszpresszóba, ahol mint köztudomású, általában jóval több a vendég, mint a felszolgáló, ennek következtében, mikor az embernek már fogytán az ideje és a türelme, meg reszkírozza, hogy a közelben elsuhanó felszol- gálónö figyelmét felhívja magára. És itt a kérdés: de hogyan? Kartársnő? Elvtársnő? Kisasszony? Halló, kérem? Tündérbogárka?

Nos, ezt a gordiuszi csomót évek óta úgy oldom meg, hogy bármilyen korú felszolgáíónőnek hangosan odaszólok:

— Gizikéi

vezet az út, s e téren a szerényebbek közé tartozik a munkaügy. Éppen ezért rossz megoldás lenne úgy vélni: drákói munkaügyi rendelkezésekkel — létszámbefagyasztás, a munkahelyváltoztatás megnehezítése, stb. — megkapjuk a fejlődés alapját.

— A korszerű technika fokozottabb alkalmazása mellett döntő a komplex, minden tényezőt magába foglaló szabályozó rendszer, amely helyes irányban tartja a nyereségérdekeltséget, arra sarkallja a vállalatokat, hogy érdekük legyen a több és korszerűbb termék, az élőmunkával való takarékosság, stb. Ebben a komplex rendszerben természetesen helyet kaptak és kapnak a munkaügyi intézkedések is, s például most vizsgáljuk, milyen változások szükségesek az átlagbérszínt szigorának esetleges enyhítésére, arra, hogy a vállalatoknak érdemesebb legyen a meglévő embereknek többet fizetniük, mint újat felvenniük.

— A munka termelékenységét rendkívül sok tényező — ha más és más mértékben is — befolyásolja. Tapasztalataik szerint kellő figyelem jut ezekre a gazdasági egységekben?

— A sokféle tényező közül csak azokról szólhatok, melyek egyúttal munkaügyi kérdések is. Ezek száma sem csekély, ezért csupán kettőt emelek ki. Az egyik: még mindig igen nagy tartalékok rejlenek a jobb munkaszervezésben, a hó végi, negyedév végi hajrák felszámolásában, a termelés egyenletesebbé tevésében. .. A másik, s szerintem rendkívül fontos tényező: a racionálisabb munkaerőgazdálkodás, s ezzel összefüggésben a munkahelyet változtatók számának csökkentése.

1968-ban huszonöt-harminc százalékkal növekedett a munkahelyet változtatók száma, s ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy munkahelyváltoztatás átlagosan harminc- napos termeléscsökkenéssel jár, nem nehéz kiszámítani, hogy népgazdasági összesítésben horribilis értékű lehetséges termelési produktum sikkad így el.

— Félreértés ne essék: nem minden munkahelycsere rossz. Szükség van arra, hogy a pályakezdő fiatalok keressék, s megtalálják helyüket, van népgazdaságilag is szükséges, tehát társadalmilag indokolt munkaerőmobilitás — profilváltozások, idénymunkák, gyermekgondozási segélyt igénybe vevők, s akik a helyükre lépnek stb. — ám a teljes mozgás mintegy fele megítélésünk szerint nem ilyen okokkal magyarázható. Sajnos, a vállalatoknál a kelleténél sokkal kevésbé törődnek ezekkel a kérdésekkel. Arra gondolok: érdeke legyen minden munkavállalónak, hogy helyén maradjon. Nem

Es lett légyen bármi is a neve a megszólitottnak, még eddig mindig odafordult hozzám, ma jd barátságos mosollyal kisért intésemre oda is jött és kivétel nélkül ezzel kezdte mindegyik:

— Nem Giziké vagyok, hanem... — és megmondta a nevét.

Beutalót kaptam a siófoki Bányász-üdülőbe. Csodálatos hely, minden van ott, még házi presszó is.

Első este vacsora után odaballagtam a presszópulthoz, és az éppen kávét főző csinos asszonykának bevált módszeremmel igy szóltam:

a munkavállalók egyéni jogait kell csorbítani, hanem tökéletesíteni a vállalathoz hűek érdekeltségi rendszerét.

— Jól megfizetni a kiválót, nem félni attól, hogy ez — sokat emlegetik — belső „feszültséget” teremt, hiszen az ilyesfajta feszültség nagyon is egészséges. Azaz: nem központi intézkedésekkel — retorziókkal — sújtani azt, aki elmegy, hanem érdem szerint többet adni annak, aki — marad.

— A munka termelékenységének lassuló növekedése, más kérdésekkel egyetemben ismét felveti a régi problémát, a teljes foglalkoztatottság helyes értelmezését.

— A kérdés jogos, s nagyon fontos. Sok a téves felfogás, s még a központi szervezetek sem egyértelműen ítélik meg a helyzetet. A teljes foglalkoztatottság azt jelenti: a munkaképes korú lakosságból társadalmi méretekben munkát találnak mindazok, akik mun. kát keresnek. A teljes foglalkoztatottság tehát nem egyenlő azzal, hogy minden faluban, minden kis településen működjék ipari üzem, azaz mindenki a lakóhelyén találjon munkát.

— Nem lehet megoldás a manufakturális körülmények konzerválása, s még kevésbé ilyenek létrehozása. A termelékenység, mint fogalom, s mint gyakorlat, nem tűri a korszerű állóeszközök, s pénzeszközök szétaprózását.

— Az igazi humanizáció ugyanis az, ha létrejön az optimális arany egyén es közös érdek között, mert a társadalomnak nem munkaviszonyokra, hanem — munkára van szüksége! A minden áron létrehozott munkahelyek tehát ellentmondanak a humanizmusnak, hiszen a társadalom csak azt oszthatja el az egyéneknek, amit megtermelnek a gazdaság egészében, s nem oszthatja el a — munka- viszonyokat. .. A teljes foglalkoztatottságot az állam sokféle módon tudja befolyásolni, figyelemmel arra is, hogy rengeteg emberi probléma sűrűsödik ebben, tehát hatékonyság és humanitás kell, hogy közös pontban találkozzék. Ennek pedig előfeltétele a hatékonyság, melynek döntő tényezője a termelékenység.

— összegezésként: a szabályozók tökéletesítése a kívánatos változások kulcsa. Nagy nyereséget csökkenő, vagy akárcsak lassubbodó termelékenységi ütem mellett hosszú távon lehetetlen elérni. Ezért érdeke minden vállalatnak, hogy hosszú távra gondolkodjék, s ezért érdeke a népgazdaságnak is, hogy szabályozóival a nyereségérdekeltségben erőteljesebb sze. repet juttasson a munka termelékenységének. Feltehető, hogy 1971-től a szabályozók ilyen természetű módosítására is sor kerül.

(M)

— Giziké, kérek egy jó duplát.

Ekkor a csinos asszonyka mosolyogva felém fordult és kedvesen megkérdezte:

— Honnan tetszik tudni a

nevemet?

Meglepetésemet gyorsan leküzdöttem és merően a szemébe nézve válaszoltam:

— Megéreztem.

Mire ö ugyancsak merően rámnézett és csak ennyit szólt:

— Jó szöveg.

Es olyan erős kávét főzött, hogy csak hajnal felé tudtam elaludni.

* UÍ

Ács Lászlóval, a Tisza menti Tsz-ek önálló Építőipari Vállalatának igazgatójával beszélgettünk. A vállalat az elmúlt év végén alakult, gyakorlatilag alig féléves múltjuk van, s ez bővelkedett problémákban. Néhány ezekből: ki kellett alakítani a szak- és munkásgárdát, meg kellett küzdeni a MÉM és a bank támogatásáért, meg kellett nyerni az alapanyag- szállító cégek bizalmát és természetesen építeni kellett.

Beleszólás a vállalat munkájába

Az új vállalattal szemben sokan fenntartással éltek. Azzal érveltek, ha a három tsz-közi társulás a nyíregyházi, kis- várdai és tiszalöki egyesül, vállalattá válik, elszakad a termelőszövetkezeti mozgalomtól. Nem így történt A 81 tagszövetkezet évente kétszer küldöttével közvetlenül is beleszólhat a vállalati tevékenységbe. Ezenkívül a küldöttek közül tizenhárom tagú igazgatóság kéthavon- ként elemzi a vállalati tevékenységet. Választott szerv a hattagú felügyelő bizottság is Ha a vállalat függetlenített vezetői nem a célul tűzött feladatok végrehajtásán fáradoznának, akkor ez a demokratikusan létrehozott ellenőrző szerv minden bizonnyal megakadályozná őket.

A vállalat részben a már említett három tsz-közi építőipari társulás anyagi eszközeire, valamint a tagok által fizetett, holdankénti 15 forint tőkére alapult. Mindez összességében hét és fél millió forintot tett ki. Kevés ahhoz, hogy a tervbe vett 65 millió forintos 1969. évi tervet jó eszközellátottsággal, maradéktalanul teljesítsék. Ezért volt szükség, több mint hétmillió forint eszközhitelre, amit rövidlejáratra meg is kaptak A társult termelőszövetkezetek 1969 után lemondtak a visszatérítésről, így az idei várható három és IS mfl&ó forintos nyereség

80 százalékát eszközvásárlásra, illetve a felvett hitel visz- szafizetésére fordíthatják.

Fontos létesítmények átadása

De lesz-e nyereség? A vállalat 65 millió forintos terv teljesítését határozta el. Eddig közel 20 millió forint valósult meg. A nagy átadások az elmúlt hónapban kezdődtek és év végéig folytatódnak. Egész évi tevékenységük 57 létesítmény kivitelezése. Eddig 15 került átadásra, 33 munkahelyen folyamatosan dolgoznak. Júniusban a tiszavasvári Petőfi Termelő- szövetkezetnek és a Szabolcs községi tsz-nek 30—30 férőhelyes fiaztatót, az ibrányi termelőszövetkezetnek gépműhelyt, a tiszavasvári Zöld Mező Tsz-nek szőlőfeldolgozót, a tiszadobi termelőszövetkezetnek 28 férőhelyes fiaztatót adtak át. Júliusban a tiszadobi Táncsics veheti át szőlőfeldolgozóját, Kemecsén viszont gépműhelyt, Ibrány- ban 108 férőhelyes istállót, Fényeslitkén hűtőtárolót,

Újkenézen 114 férőhelyes nö- vendékmarha-istállót adnak át.

A már átadott és készülő létesítmények bizonyítják, hogy a vállalat valóban termelőszövetkezeti beruházások kivitelezője, s ehhez hozzátartozik, hogy általában a már elkészült és átadott létesítményekkel a megrendelők elégedettek. Jól gazdálkodott az első fél évben a vállalat az eszközök fejlesztésére szánt összeggel is. Részben a nehéz fizikai munka megszűntetésére vásárolták a Tátra autódarut, az Öt darab 150 literes betonkeverőt és habarcskeve- rőket. Megvásárolták az ÉVM Szabolcs-Szatmár megyei Építőipari Vállalat Simái úti telepét, ahol asztalos, tmk és egyéb üzemeket rendeztek be. Az eszköz azonban csak egyik része az eredményes munkának. Talán fontosabb, hogy megfelelő és jól képzett munkásgárdával rendelkezzenek. A három építőipari társulás összességében mintegy 250—300 főt foglalkoztatott. A vállalat létszáma 508 fő. A létszámnövekedés mellett csökkent az adminisztrációs létszám, ennek ellenére a koncentráció az adminiszU rációt javította.

Havonta 3 ezer és ... ?

Annak ellenére, hogy a vál* lalat jelentősen növelte munkáslétszámát, létszámhiánnyal küzdenek. Jelenleg is 100 munkásra lenne szükség. Középkáderek vonatkozásában ez hamarosan megoldódik, mert már tárgyaltak a Debreceni Építőipari Felsőfokú Szaktechnikum néhány hallgatójával, hogy vizsgájuk után itt Szabolcsban vállaljanak munkát. A kőműves, ács, szerelő szakembereket most rendszerint alkalmi toborzásokkal gyűjtik. A vállalat érve meggyőző, mert valóban Szabolcsból igen sok építőipari szakember jár el és keresetük semmivel sem több, mint amit a vállalatnál kapnának. Egy szakember 2500—3000 forintot keres. Igaz, problémák a szakemberek megtartásánál még adódnak. Eddig nem tudtak munkaruhát, gumicsizmát és egyéb védőöltözéket biztosítani. Erre most júliusban kerül sor. Másik probléma a szakemberek megtartásánál később adódik. Nem tisztázott az 1970. évi feladat. A termelőszövetkezetek nem tudják előre, hogy mit fognak építeni. Ez pedig nem csupán a vállalat munkáját zavarja, de kérdésessé teszi a munkások folyamatos foglalkoztatását is. Márpedig aki idegenből visszamarad, azért marad, hogy dolgozhasson, hogy keressen.

A Tisza menti Termelőszövetkezetek önálló Építőipari Vállalata az országban egyedülálló kezdeményezés volt A féléves tevékenység azt bizonyítja: ha nem is szűntek meg teljes egészében a problémák, a vállalat életképes. Betölti hivatását a termelőszövetkezetek hasznára.

Sere# Ét i

GIZIKÉ