Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

t «Mal KELET-MAO V ARORSZAS trn. mm s. Megjelent a Fáklya legújabb száma A Fáklya június 29-i száma külön mellékletben közli Leonyid Brezsnyevnek, az fcZKP Központi Bizottsága fő­titkárának „A kommunisták egységének erősítéséért, az imperialistaellenes harc újabb fellendítéséért” és Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kárának ,.A testvérpártok egységének erősítése a nem­zetközi munkásosztály leg­alapvetőbb érdeke” címmel a kommunista és munkáspár­tok júniusi nemzetközi érte­kezletén elhangzott felszólalá­sát. Az olvasó a tartalmas és szop külsejű lapban Princz György, a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok néhány kérdéséről írt cikket. „A re­pülés bölcsője” címmel be­mutatja a lap a Központi Aerodinamikai Intézetet, ahol a repülőgépmodelleket, repülőgépeket próbálják ki. Olvashatunk az Egér—Moszk­va barátságvonat útjáról, a Balti-tengeren nyaralókról, az úttörő űrhajósokról és a szov­jet női tornászválogatott egyik tagjáról. KÖZÖS ÜNNEPSÉG. Júli­us első vasárnapján közösen rendezik meg a 47. nemzet­közi szövetkezeti napi ünnep­séget Rakamaz és Tokaj ve­zetői. A délelőtti megnyitó után vetélkedő, kultúrműsor, divatbemutató lesz, este pe­dig táncmulatság zárja az egész napos programot. VIRÁGOS NYÍRBÁTOR. Negyven darab, betonból ké­szült virágvályút vásárolt a Nyírbátori Községi Tanács. Már beültették őket és elhe­lyezték valamennyit a köz ség főterén. VILLANYHÁLÓZAT-BÖ-, VITÉS. Egy kilométer hosszú villanyhálózat készült el a na­pokban Máriapócson és rövi­desen bevezetik az áramot a környező lakásokba is. A köz­ség központjában 21 modern parki padot helyeztek el és korszerűsítik a közvilágítást is — írja dr. Gábor Zoltán tudósítónk. FÜRDŐ A LADAGYAR BAN. A Budapesti Láda­ipari Vállalat tiszalöki üze­mében központi program sze­rint 400 személyes fürdő épí­tését kezdik meg a jövő év­ben. A kétmillió forintba ke­rülő létesítményt 1971-ben adják át. KÉT 4-ES EGY CSALÁD­BAN. A lottó 26. játékhetén Torkos László Kemecse, Vö­röscsillag u. 7. sz. alatti la­kos kiállította három darab lottószelvényét, mellyel huza­mosabb ideje játszik és mint minden héten, ez alkalommal is papája — Torkos István részére is megjátszotta ugyan­azon szelvények egyikét, me­lyet a maga részére is meg­játszott. Ez eredményezte, hogy egy családban 2 db 4-es találat van. Mindkét nyere­ményt egyidőben, július 10-én, ünnepélyes keretek kö­zött fizeti ki a takarék- pénztár a kemecsei filmszín­házban. u------------------------------------------------­A Magyar Szocialista Munkáspárt Sziöolcs-Szatmár megyei bizott- »ága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi nona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. Telexszám: megyében 344. megyén klvüi 07344 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Hona a. 3. Tel.: 30-00 Felelős Wadő: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési 11J egy hőnapra: 20 forint Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 35 059. Kéziratokat nem őrzOnk meg és nerc adunk vissza .................r --------—....... NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György őt 3 Felelős vezető; Hőjéé» István 1969. júlms 3i csütörtök KORNÉL NAPJA A Nap kél: 3 óra 51 perekor, nyugszik: 19 óra 45 perckor. A Hold kél: 22 óra 24 perckor, nyugszik: 8 óra 07 perckor. 100 éve, 1869 július 3-án lett az ,,Arany Trombita” c. lap az Álta­lános Munkásegylet közlönyévé, egyúttal felvette alcímnek Tán- csies Mihály 1848. évi lapjának elnevezései: „Munkások Újsága”. Ettől kezdve a szerkesztésben egy háromtagú munkásbizott­mány is részt vett és az akkori magyarországi munkásmozgalom­nak számos vezető embere a lap cikkírójává lett. Az Arany Trom­bitát Táncsics Mihály 1869. leg­elején indította meg. mint alcí­mében jelezte: politikai. Ipari, gazdászati hetilapként. Társ. mali később felelős szerkesztője Sn $/ Árpád, Táncsics veje volt. 1869. augusztusában a lan rendezte az első pesti nyilvános szocialista népgyulést a mai Köztársaság tér területén. A hetilap radikális szelleme, éles hangja kiváltotta a hatóság bosszúját. Sassyt, mint felelős szerkesztőt egy esztendei elzárásra és pénzbüntetésre ítél­ték, aztán az év decemberében a lap megjelenését beszüntetni kényszerült. Szeles idő munka közben. 12.0»; Verbun­kosok, katonadalok. — 12,20: Beethoven: D-dúr szerenád. ■— 12,47: Régi táncok — toronyzene. — 13,05: A győri stúdiónk jelent­kezik. — 13,21: Örökszép áriak. VI. rész (ism.) — 14,00: Lfjúsági randevú kettőtől hatig... —18,10: Vendégségben Fekete Gyulánál. — 13,30: Bartók: II. hegedűver­seny. — 19,06: Közvetítés a Mis­kolci Nemzeti Színházból: A lő­csei fehér asszony Dráma há­rom felvonásban. — 20,25: £Jj könyvek (ism.) — 21,31: „írá­sok” az emigrációból. 22.01: Hangversenynaptár. — 22,16: Kö­rösi Marianne énekel. — 22,32: Tardos Bela: I. vonósnégyes. — 23,10: Ritkán hallott operákbo' Nyíregyházi rádió 13,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Dalok. — Az üzem­gazdász szemével. — A kombaj nos. — Verbunkosok, csárdáitok. Televízió 17,58: Hírek. — 18,Ö5: Vaszju- kovkai torreádorok. Szovjet kis- film (ism.) — 13,40: Göcsej: I96íi Ripovtfilm. — 19,00: Esti mese.-. 19,10: Tv-szőttes. — 19,25: Közv a Parlamentből. — 20,00: Tv­híradó. — 20,20: Századunk. XIII rész. — 21.20: A Tv Galériája. — 22,00: Tv-hiradó — 2. kiadás. A SZOVJETUNIÓ STATISZTIKAI HIVATALÁNAK UJ SZÁMÍTÓKÖZPONTJA Moszkvában megkezdték a Szovjet Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontja 2.' emeletes épületének az építését. Az új számítóközpontban 10—12 „Minszk—32” típusi elektronikus számítógépet helyeznek el, melyeknek ..Blank—1” típusú számítóberende zések segítenek majd. A gépek percenként 160 dokumentumot dolgoznak fel. Képesek az információ logikai ellenőrzésének elvégzésére, a felfedezett hiba automatikus kijavításá­ra és az információk mágneses szalagon történő tárolására. Az épületben Akkord einet vezésű bonyolult berendezést is szerelnek fel, az adatok másodpercenként 60—120 jel sebességű továbbítására. A központot más, modern gépi berendezésekkel is ellátják. KÖNYVŰJ DON SÁGOK: Ákos L.—Ghimessy L.: Az ezerarcú, ezer hasznú erdő (Mezőgazdasági) — Fajth Ti­bor: Itália (Medicina) — Horváth János: Vörösmarty drámái (Akadémiai) — ítél- szón: Matematikai és kiber­netikai módszerek a pedagó­giában (Tankönyv) — Kériné Sós Júlia: Tanárok élete és munkája (Akadémiai) — Ker­tész B.—Virányi M.: Az adás- és vételtechnika alap­jai (Táncsics) — Leacock St.: A rejtély titka (Szépirodal­mi) — A nyelvtudomány a haladásért. Tanulmánykötet cr. Tanácsköztársaság ,50. év- fordulója alkalmából (Akadé­miai). ISKOLAÉPÍTÉS. Négytan­termes iskola építését kezdték meg Ópályi községben. Az 1 millió 300 ezer forintos lé­tesítményt jövőre adják át. DOHÁNYMENTES CIGA­RETTA. A nagy angol vegy­ipari cég, az Imperial Che­mical Industry's a Players és a Cararas dohányipari üze­mek számára dohánymentes cigaretták gyártásának tech­nológiáját dolgozta ki. A do­hányt illatosított cellulózzal akarják helyettesíteni. Az egészségre is ártalmatlan és sokkal olcsóbb is volna. Az angol államkincstár nem na­gyon örül a kezdeményezés­nek, mert a dohánymentes cigaretta adómentes és így óriási jövedelemtől esik el. „KITÉRŐT” CSINÁLT. Erő szakoskodoV az erdőben egy 13 gyermekes asszonnyal Miski Pál 23 éves fehérgyar­mati lakos, mert a nő unoká­jával fclkcrcdzctl Miski lo­vas kocsijára és erdőn ke­resztül haladtak. A nyiregy házi megyei bíróság Miskil .jogerősen huszonhat hónap börtönre büntette, kél évre eltiltotta a közügyektöl és el rendelte korábbi, háromhóna pos felfüggesztett szabadság- vesztésének végrehajtását is. Buszfelszálló a strand előtt Szóvá tettük: miért nem le­het felszállni a sóstói strand főbejáratánál a 7-es autó­buszra. Az 5. számú Autóköz­lekedési Vállalat a városi ta­nács és a megyei rendőr-föka- kapitányság illetékeseivel megvizsgálta a helyszínt és a következő intézkedés szüle­tett: a felszállást engedé­lyezték a strand előtt, kivéve szombaton délután 14 órától vasárnap este 20 óráig. A ti­lalmi idő indoklása: olyan nagy tömeg felszállása várha­tó az említett időpontban, ami veszélyessé tenné a köz­lekedést. Szükséges egy öt­ször 20 méteres megálló kia­lakítása az út mentén, meg­felelő terelőláncokkal. Ha ez elkészül, a szombat-vasárnapi felszállási tilalmat is felold­ják. Addig is kérik a fürdő­igazgatóságot. tartsa nyitva a kifelé igyekvők számára a strand oldalkapuit, így a fürdésből haza igyekvő tömeg megoszlik. TANÁCSOK EGYESÜLÉ­SE. Az igazgatási központosí­tás programjának megfelelő­en július elsején tartotta ün­nepélyes egyesülési tanácsülé­sét a mátészalkai járáshoz tartozó Győrtelek. Géberjén és Fülpösdaróc. Ezen a na­pon határozott az egyesülés­ről a vásárosnaményi járás­ban Beregsurány, Beregda- róc és Márokpapi közös ta­nácsülése is. NEGYEDMILLIÓ SZÁR­NYASOKBÓL. Harmadik éve foglalkozik nagyüzemi ba­romfineveléssel a márokpapi Uj Barázda termelőszövet­kezet. Idei szállításra ötszáz mázsa (mintegy 12 ezer da­rab) pulykára és 25 ezer rán- tanivaló csirkére kötött érté­kesítési szerződést a szövet kezet. A nagy tömegű szár ovasok nevelése mintegy ne gyed millió forint tiszta bévé telt jelent a közös gazdaság­nak. A LAKOSSÁGI ipari-k: reskedelmi és áruszállítá >i szolgáltatások helyzetéről es a fejlesztéssel kapcsolatos feladatokról tanácskoznak 4- én, pénteken délelőtt 9 órai kezdettel a járási, városi ta­nács vb-elnökhelyettesei es ] a megyei tanács szakigazgatá­si szervének vezetői a megyei- tanács nagytermében. HÁROM NYOLCVAN f NYÁRI KRUMPLI. Ismét je­lentősen olcsóbbodtak a zöla- ségárak. A paradicsom ára már 18 forint, a karfiolé 4 éjs 3 forint és az új burgonyát már nyugodtan nevezhetjük nyári burgonyának, mert ára csütörtöktől a MÉK zöldség - üzleteiben 3,80. További csü­törtöki olcsóbb zöldségárakl: zöldbab 4, fejes káposzta 1,80, kelkáposzta 2, őszibarack 2,50 és 10,50 között (nagyság sze­rint), zöldpaprika 1,80 és 1,20 között, végül a salátának való uborka 3,50. ÜJ SZESZFŐZDE. Még eb ben az évben elkészül Sza mosszegen a Dózsa Tsz szesz főzdéje, melyre a tsz a gép berendezésekkel együtt 90( ezer forintot költ. SZAGOS HÍR. A hagyma- szárítás idején a Nyíregyháj zi Konzervgyár környékének) lakóit bosszantja a hagymail­lat. A napokban úgy döntött a konzervgyár vezetősége, hogy jövőre nem itt a város­ban szárítják a hagymát. NYITOTT VÁRÓTEREM. A Tanácsköztársaság téri au­tóbusz-várótermet az Autó- közlekedési Vállalat ezentúl hajnali 3.30 órától este 23 órá­ig tartja nyitva. Ugyanebben az időben tart szolgálatot a forgalmi személyzet is. ÜJ AUTÓBUSZVÁROK, j Még ez év folyamán két új autóbuszvárót kap Nyíregyhá­za. KERÉKPÁROZÁS KÖZ- BEN rosszul lett Mezőladány ’cözségben Ferku József 53 'vés segédmunkás. Leesett a kerékpárról és a helyszínen i meghalt. Várható időjárás ma estig: fő­ként nappali felhőképződés, leg­feljebb egy-két helyen előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 24 —27 fok között. A Balaton vizé­nek hőmérséklete 11 órakor Sió­foknál 20 fok volt. Kossuth rádió 8.20: Rómeó és Júlia. Részletek Gounod operájából. — 9,04: A Hanság és a Fertő élővilága (ism.) —« 9,29: Könnyűzenei hír­adó (ism.) — 10,05: Mozart mű­vek. — 10,57: Forgószínpad. Dar­vas József műveiből (ism) — 12,30: Melódiákoktól. — ' 13,40: Igazmondás, nem emberezólás. — 13,57: Pierre Monteux vezé­nyel. — 14,30: Népdalok, néptán­cok. — 15,10: Zengjen dalunk. — 15,40: Petress Zsuzsa és Palesó Sándor operettdalokat énekel. — 16,05: Három triószonáta. — 16.38: Berlini memorandum. III. rész. 17,15: Operacsillagok — ope­raslágerek. — 17,45: Ami a jú­niusi sajtókonferenciából kima­radt... — 18,13: Magnósok, figye­lem! (ism.) — 19.25: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: 20,05: szép magyar vers (ism.) — 20,15: A hangverseny- közvetítés folytatása. — Kb. 21.08: A gaulleizmus évtizede. — Kb. 21,38: Mahalia Jackson és Paul Rob'eson énekel. — Kb. 22,15: Je­lentés az országos öttusabajnok­ságról. — 22,20: A jazz világa.— 23,10: Csehov három jelenete (ism.) 23,47: Nóták. Petőfi rádió 8,06: Burai Rezső népi zeneka­ra játszik. — 8,34: örsi napló. VII. rész. — 8,51: Külpolitikai fi­gyelő (ism.) — 9,06: Zenekari muzsika. — 9,42: Bővülő hatás­kör — nagyobb feladatok a helyi tanácsoknál. — 11,45: Arcok — Román tv 17.50: Angol nyelvlecke. — 17,45: Moldvai népdalok. — 19,30: Az öreg — tv-színház. Bratislava! tv 16,30: Hírek. — 16,55: Labdarú­gó kupamérkőzés. — 19,00: Tv­híradó. ’9,50: Tv-film Svédor­szágról. — 20,55: Drotty a ki­rálynő nyila — tv-játék. —21.15: Prágai tavasz — 1969. — 21,45: Tv-híradó. A nyíregyházi mozik műsora KRÜDY MOZI: BERLINBŐL JELENTKEZEM I—II. (A Pajzs és kard III. és IV. része) Előadások kezdete: fej 5 é 8 órakor. Telefon: 12—61. BÉKE MOZI: ELRABOLT EXPRESSZVONAT Előadások kezdete: fél 5, (é 7 és tél 9. GORKIJ MOZI: A NÉGYES LABOR ŐRÜLTJE Előadások kezdete: 4, * és 8 órakori KERT MOZI: HÉT KATONA MEG EGY LANT Előadás kezdete: este 8 óra­kor. Pénztárnyitás: este 6 órakor A TÉVÉBEN LÁTTUK A játékos Végre — tartós műsorgyen­gélkedés után — láthattunk egy nagy drámát a tv-ben Ugo Betti olasz szerző „A já­tékos” című kétrészes drámá­ját a Katona József Színház művészei Both Béla rende­zésében, Kálmán György és Berek Katalin főszereplésével mutatták be. Ez több volt mint színpadi játék. Élet volt. Belső lélektani kép és kór­kép az önmagától is elidege­nedett, hideg intellektusában tetszelgő és szenvedő ember égjük típusáról. Ez a típus nem merev, nem „beskatulyázott”, melyre az író, a rendező rákényszeríti képletéi. Eleven, rugalmas jellem Ennio, aki ellen vizs­gálatot folytatnak, mert gya­nú van rá, hogy vétkes fele­sége halálában. Ez a vétek aztán mintha kettéválna a drámában. Jogilag szinte semmis a terhelő és bizonyít­ható anyag. Emberileg azon­ban piramissá nő az ember­ben élő cinizmus, közöny, hi­deg számítás. S ez a lávaként lezuhogó, az idegek és az ér­zelmek pályáin dúló görge­teg kilendíti magabiztos vi­lágából Enniót. Kálmán György vibrálóan feszült, az abszurditásig felfokozott mo­dern Enniója a felszín alatt mégis megcsillantja az em­bert. A befelé fordulás az ön­magától és mindenkitől elide, genedés kis lépcsőit, vissza a teljesebb emberiességhez. Be­rek Katalin Sandra szerepé­ben az őszinte emberi érzé­sek igazságát, jogát kereső és az emberrel szemben táplált kételyek hálójában vergődő nőt állította a színpadra. El­lentmondásos, bonyolult ér­zelmeket tett felfoghaióvá, életszerűvé. E két ember — Ennio és Sandra — története elsősor­ban lélektani dráma. De nem független a társadalom drá­májától, amely „kitermeli^ őket. (PG) MAR AZ EGYESÜLÉSRE GONDOLNAK. A csengerűj- íalusi Béke Termelőszövetke­zet korszerű, szakosított szarvasmarhatenyésztö- telep kialakítását kezdi meg idén. A telep helyét, már úgy vá­lasztották ki. hogy az esetle­ges, Újfaluval és Urával való egyesülés után mindhárom köz*Áe:-.7k kedvező fekvésű legyen. KEVESET TALÁLT. Be- ment egy ismerőse laká.iba Briga Katalin 39 éves tunyog- matolcsi lakos, aki nemrég feltételesen szabadult a bőr, tönből és ellopott egy pénz­tárcát, amiben azonban aiig volt pénz. A nyíregyházi me­gyei bíróság a tolvajt jogerő­sen két hónap börtönre bün­tette és megszüntette a telté: teles szabadságát. A NAP HÍRÉI P R O G R A M

Next

/
Thumbnails
Contents