Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-22 / 167. szám

t mai

Visszaindult az Apollo—XI

(Folytatás a? 1. oldalról)

Egy kötél meghúzásával Armstrong kinyitotta az űrhajó oldalára felszerelt tar* tályt, ebből elóbújt egy különleges fekete-fehér képeket adó tv-kamera, s néhány másodperccel ezután már az egész világ megláthatta a létrán lassan, óvatos mozdulatokkal lemászó űrhajóst.

Az űrkabin nagyjából füg- gólmpcipi, szállt le, lába azonban jobban kinyúlt a vártnál. Armstrongnak így sem okozott nehézséget, hogy a létra utolsó fokáról a lábazat tányér alakú aljára ugorjon, majd óvatos, lassú mozdulatokkal előbb egyik, majd másjk lábával is a Holdra lépett.

Az első tapasztalatokat haladéktalanul közölte a Földdel: a Hold felszíni rétege szűrke, setét színű pornak tűnik, de képes elbírni az emberi test súlyát, amely egyébként a Holdon a földinek csak egyhatoda.

Kis lépés egy ember, de hatalmas ugrás az emberiség száméra — ezekkel a szavakkal lépett az első űrhajós, Neil Armstrong a Hold felszínére. Az űrhajózás történetének ez újabb, világraszóló eseményére 109 órával. 24 perccel és 20 másodperccel azután került sor, hogy az Apollo—11 űrhajó elindult a floridai Ken nedy-f okról a Hold felé. (Igv tudnak az űr- haíósok viszonylag könnye, dén mozogni, a Föld nehézségi terében mintegy kilencven kiló súlyú felszerelésükben.) „Olyan, mint a porított faszén” — közölte Armstrong a talajról de hozzáfűzte, hogy a mozgás nem jelent nehézséget, sőt könnyebb, mint a szoktató edzéseken volt. Az űrhajó hajtóműve a leszálláskor nem vágott mély krátert a talajban, az „űrcsizmák” pedig mintegy két és fél centiméterre süppednek be.

Armstrong a kiszállás után mintegy 20 percig egyedül volt a Hold felszínén. Előbb egy fényképezőgéppel, amelyet a kabinban maradt Ald- rin kötélen juttatott el hozzá, lefényképezte saját lábnyo. mait, majd próbát vett a Hold talajából, amelyet haladéktalanul továbbított a kötélen társának. „Mindent nagyon tisztán látok” — mondotta Armstrong a földi központnak. Az űrhajós hamar felbátorodott és földi méretekben rendkívül gyorsnak tűnő mozdulatokkal haladt. „Úgy tűnik, hogy ez vulkánikus kőzet — hangzott az újabb észlelés.

Magyarországi idő szerint röviddel hajnali negyed 5 előtt Aldrin is kimászott a kabinból és kipróbálta a moz. gást a Holdon. Az űrhajós hatalmasakat ugrott a nehéz ruhában. Mind Armstrong, mind Aldrin elragadtatással szólt az első benyomásokról. „Nem olyan, mint az amerikai sivatagok. de nagyon szép” — mondotta Armstrong. „Csodálatos ez a magány” — gélén tette ki Aldrin.

Az űrhajósok ezt követően eltávolították a védő burkot az űrhajó lábazatára szerelt emléktábláról. Ez a tábla a Holdon marad, hirdetve, hogy itt lépett először az ember a Holdra. A tábla a két űrhajós nevén kívül Nixon elnök aláírását is tartalmazza.

Armstrong ezután leszerelte a tévékamerát a holdkomp oldaláról és több mint 20 méterre távolodott el vele. Előbb körképet készített a látványról. a földi irányító központ tájékoztatására, majd a szilárdan álló holdkompra irányozta azt. Aldrin közben megkezdte a tudományos műszerek elhelyezését: egy automatikus szeizmikus mérőállomást, egy, a lézersugarak visszaverésére szolgáló berendezést és egy alumíniumlapot helyezett el; ez utóbbi az úgynevezett napszél, a napsugárzás anyagi részecs kéjnek mérésére szolgál.

Az űrhajósok a tudományos program keretében megkezd, ték a talajminták begyűjtését előbb egy különleges vákuumkamrába, majd egy számozott vekeszeket tartalmazó tartályba. Az ehhez szükséges műszereket, a tpdomá- nyos felszereléshez hasonlóan, az űrhajó oldalára szerelt tartályból vették elő.

Magyarországi idő szerint röviddel reggel hat óra előtt befejeződött a nagy kísérlet. Elsőnek Aldrin mászott vissza az űrkabinba a létrán, majd Armstrong is követte őt.

Mivel kamerájukat sok más felszerelési tárggyal együtt a Holdon hagyták, a földi tévénézők ezt is láthatták. Az űrhajósok előbb rövid időre bezárták a kabinajtót, át- kapcsolták űrruhájukat a benti oxigénellátásra, majd újra kinyitva kabinjukat, még a háti tartályt is kidobták. Az újabb ellenőrzések után Aldrin és Armstrong ismét helyreállította a kabinban a légnyomást, megkezdte a védőruha levetését, evett és pihent.

A rajt előtt a két űrhajós több órát töltött pihenéssel, bár Armstrong nem tudott aludni a szűk helyen és Aldrin is inkább félálomban töltötte az időt. A hivatalos ébresztő után az űrhajósok ellenőrzést végeztek. A megadott időpontban a holdkomp alsó, leszálló és felső felszálló egysége, amely a kabint is magába foglalja kis töltetek robbantásával szétvált és a hajtómű a magasba emelte a holdkomp felszálló részét. A manőver az előírásnak megfelelően sikerült. Emlékezetes, hogy az Apollo—10 útján ez a művelet nem sikerült tökéletesen, egy ideig a holdkomp szabálytalan mozgást végzett, egy műszer helytelen beállítása következtében. Ezúttal a rajt kitűnően sikerült. A földi rádió- és tévéállomások közvetítették az űrhajósok tömör, a műszaki adatokat közlő beszélgetését a földi irá. nyítóközponttaL

„Csodaszép”, „nagyon nyugodt rajt” — ezek voltak az űrhajósok első szavai a rajt után amikor a holdkomp fel- emelkedett az égitest felszínéről. Az út kritikus szakasza hat percig tartott: ennyi idő alatt kellett a holdkompnak mintegy 16 kilométeres magasságba emelkedni — ebben a magasságban ugyanis Collins az űrkabinnal még akkor is meg tudja közelíteni őket, ha a rajt után a pálya nem sikerül tökéletesen.

A holdkomp először elliptikus pályára állt és az űrkabin „rnögött” haladt azon. 57 perccel a rajt után a pályát mintegy 80 kilométeres magasságban a kormányrakétákkal kör alakúra módosították.

Magyar idő szerint 21 óra 35 perc 22 másodpercre ismét működésbe léptek a holdkomp irányítórakétái, hogy az anyaűrhajóval való találkozás szempontjából a legkedvezőbb helyzetbe hozzák a holdkompot. A „Sas” a találkozó tervbe vett időpontja előtt fél órával mindössze

67,5 kilométerre volt a vele koncentrikus pályán haladó Apollo—11-től, amelyhez másodpercenként 40 méteres sebességgel közeledett. A pályamódosítást megelőzően Neil Arsmtrong úgy nyilatkozott, hogy minden rendben halad. A manővert egyébként a Hold túlsó oldalán végezték el.

Hétfőn este, magyar idő szerint 22 óra 23 perckor a „Sas” és a Columbia, azaz s holdkomp és az anyaűrhajó kötelékrepülést kezdtek, amely az összekapcsolási manőver utolsó előtti szakaszát jelentette. A két űrszerkezet egymással állandó rádiókapcso. tatban volt

22 óra 35 perckor a Holdkomp és az anyaűrhajó ösz- szekapcsolása megtörtént, miután 27 óra és 48 percet voltak távol egymástól!

RELET-MAGYARORS2AO

1969 július Sí.

Brezsnyev és Podgornij Varsóba érkezett

Moszkva (MTI):

Hétfőn reggel Moszkvából repülőgépen Varsóba utazott Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának fótit, kára és Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke. A LEMP Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának meghívására részt vesznek a népi Lengyelország fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken.

(Folytatás az 1. oldalról)

szág egy kis keleti része, Lublin és környéke volt szabad. A Júliusi Kiáltvány programja a kommunisták, a munkásosztály és minden lengyel haladó erő legfontosabb követeléseit tükrözte: a hazát újjá kell építeni, az Oderától a Neisseig terjedő történelmileg igazságos határok között.

És a kommunisták vezetésével a haza újjáépült. Negyedszázad telt el Lengyelország újjászületésének napjától, és ma a 25. évfordulón barátot és szövetségest köszöntünk. A lengyel nép történelmének fontos mérföldkövét jelzi a mai dátum. A fasiszta német hódítók elnyomása alóli felszabadulás csak a több mint ezer év előtti mérföldkőhöz, a lengyel állam megalapításához mérhető. A 25 év előtti fel- szabadulás óta a lengyel nép. a nemzeti alkotni vágyás légkörében, szüntelenül szilárdítja új életének alappilléreit. A népi hatalom megvalósította a földreformot, államosította a legfontosabb iparágakat, fejlesztette a közoktatást. megteremtette a feltételeket a tudomány és a technika felvirágzásához, megjavította az ország létfeltételeit. A felszabadulás eredményeként az ősi lengyel földeket északon és nyugaton ismét egy$é£és. . .modern államszervezet forrasztotta egybe.

A mai Lengyelország az elmúlt 25 év előtti elhanyagolt mezőgazdasági államból a modern ipar és technika államává fejlődött. 1938-hoz viszonyítva 13-szo- rosára nőtt az ország ipari termelése. Gyökeresen megA vnukovói repülőtéren

Alekszej Koszigin miniszterelnök, Arvid Pelse, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság titkára és más állami és pártvezetők búcsúztatták Brezsnyevet és Podgornijt. Jelen volt Janp. tasinski, Lengyelország

moszkvai nagykövete is.

A szovjet küldöttség hétfőn délelőtt Varsóba érkezett.

változott az ország gazdasági struktúrája. Mig 1959-ben nemzeti jövedelmének csak 87 százaléka származott az iparból, ma ez meghaladja az 54 százalékot. A lengyel ipar ma egy hónap alatt többet termel, mint a háború előtti egy esztendő alatt. Űj termelési ágak jöttek létre, mint például a kohászat, a gépkocsigyártás, a hajóépítés, az elektrotechnika és a vegyipar — ezekben Lengyelország világviszonylatban is jelentős helyet vívott ki magának.

Az ország gazdasági szerkezetének változását tükrözi, hogy 1939 előtt a lakosság 27 százaléka élt városokban, ma a lengyelek többsége városban él.

A magyar népet sok évszázados hagyomány, és testvéri érzés köti össze a lengyel néppel. Napjainkban a barátság szálai a proletár internacionalizmus elveit követve. minden eddiginél jobban megerősödtek, szövetségesek és társak vagyunk közösek eszméink, céljaink, szorosan együtt munkálkodunk védelmi szervezetünkben, a Varsói Szerződésben és a szocialista országok gazdasági erőfeszítéseit összehangoló KGST-ben. Lengyel- ország újjászületésének napján, barátaink legnagyobb nemzeti ünnepén, velük együtt tisztelgünk a fasizmus elleni harcban elesett hősök emléke előtt, velük együtt örülünk impozáns eredményeiknek, s őszinte szívvel kívánjuk, hogy együttműködésünk tovább fejlődjék népeink és az egész szocialista közösség, az európai béke és biztonság javára. t

m.)

Bemutatjuk népköztársaságunk intézményeit

Az országgyűlési képviselő

4.

A szocialista országgyűlés tagjai a nép képviselői, a választók küldöttei, akik működésükért, magatartásukért elsősorban választóiknak tartoznak felelősséggel. A néptől kapott felhatalmazás alapján választóik nevében vesznek részt az országgyűlés munkájában. Ezt csak akkor végezhetik el eredményesen, ha állandó élő kapcsolatban állnak az őket megválasztó állampolgárokkal. A képviselői megbízás a választás törvényes lefolytatásának eredményeként jön létre és azzal válik teljessé, hogy az arra illetékes választási szerv a megválasztott képviselőnek a megbízó- levelet kiadja.

A képviselőt megillető jogok közül a legfontosabbak azok, amelyek a testületéi tevékenységben való teljes jogú részvételüket biztosítják. Ennek megfelelően a képviselők részt vehetnek az országgyűlés egész munkájában, az üléseken javaslatokat terjeszthetnek elő, felszólalhatnak, törvényeket kezdeményezhetnek és szavazataik alapján születnek meg az országgyűlés határozatai, törvényei.

Külön meg kell említenünk a képviselő inlerpellá- ciós jogát. Az alkotmány kimondja: ..Az országgyűlés

tagjai a Minisztertanácshoz, annak elnökéhez, vagy bármely tagjához feladatkörükbe tartozó minden ügyben kérdéseket intézhetnek, amelyekre azok az országgyűlésen kötelesek felvilágosítást adni”. Ez a kérdés az interpelláció. A meginterpellált miniszter vagy más vezető a kérdésre az országgyűlés plénumán válaszol; ezután a kérdést' feltevő képviselőnek viszontválaszra van joga. Az országgyűlés ezt követően dönt, hogy a választ tudomásul veszi-e, vagy pedig az ügyet részletesebb tárgyalás céljából napirendre tűzi. A kérdezettnek csak indokolt esetben — kivételesen — van joga ahhoz, hogy ne szóban, hanem írásban válaszoljon; az írásbeli választ harminc napon belül közölni kell az interpelláló képviselővel és az országgyűlés elnökével. (A képviselő erre a válaszra is nyilatkozhat, viszontválaszt adhat az országgyűlés következő ülésén.)

Alkotmányos előírás, hogy a megválasztott képviselő köteles választóinak működéséről beszámolni, A képvise. lök kötelessége választóikkal állandó kapcsolatot tartani, jogos panaszaik ügyében eljárni, szószólójuk lenni az országgyűlésen és azon kívül. A választók közérdekű megbízásait a képviselőknek telie- síteniök kell. Mindennek tér- mészetesen fontos előfeltétele. hogy alaposan ismerjék választókerületük helyzetét, az ott élők problémáit. E tájékozottság fontos feltétele, hogy folyamatosan kapcsolatban legyenek a tanácsokkal. az államhatalom helyi szerveivel. Az ésszerű munkamegosztást a képviselői munka továbbfejlesztését szolgálja az is. hogy minden megyében (és természetesen Budapesten is) képviselői csoportba tömörülnek az országgyűlési képviselők, s rendszeres összejöveteleken vitatják meg a feladatokat.

Az országgyűlési képvise- löt mentelmi jog illeti meg. Ennek az a hivatása, hogy biztosítsa a képviselői tevékenység zavartalanságát, felelősségteljes megbízatásuknak megfelelően megvédje őket minden zaklatástól. Ál- kotmányunk fogalmazása szerint „az országgyűlési képviselőt az országgyűlés hozzájárulása nélkül letartóztatni, vagy ellene bűnvádi eljárást indítani — tettenérés esetét kivéve nem lehet.”

A képviselő megbízása egyébként a következő esetekben szűnhet meg: az országgyűlés mandátumának lejártával, visszahívás alapján, összeférhetetlenség kimondásával, a választójog elvesztésével, a képviselő lemondása folytán, illetve halálával.

(Újlaki)

Sem szövetség, sem haladás

Art Buchwald, a neves amerikai humorista annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Nixon aligha véletlenül választotta ki régi keletű politikai riválisát. Nelson Rockefeller New York-i kormányzót arra a latin-amerikai tényfeltáró körútra, amelyhez fogható kudarc legutoljára az ötvenes évek végén érte az amerikai kormányzatot: amikor hasonló körutat tett — Nixon al- elnök. És ha egyszer Nixon megismerkedett a kőzáporral meg a rothadt paradicsomokkal.., — okoskodik Buch- wald.

A Rockefeller-körútról megjelent számtalan kommentár és karikatúra egyetért abban, hogy a Nixon küldöttjének módjában volt a saját bőrén tapasztalni a latin-amerikai tényt: gyorsan és egyre nagyobb mértékben növekszik a déli kontinensen az elkeseredés az Egyesült Államok és Latin-Amerikát kiaknázó monopóliumai iránt. Mintha Rockefeller körútja csak példázni akarta volna a moszkvai nagy tanácskozás fő dokumentumának megállapítását: „A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás. a belügyekbe való leplezetlen amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájkmozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciói arról tanúskodnak, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erősebb ellenállást tanúsítanak az Egyesült Államok diktátumával és az amerikai katonai tervekkel szemben.”

A három szakaszban lebonyolított Rockefeller-körút tehát nem csupán a Nixon- kormányzat számára tárta fel a latin-amerikai tényeket, hanem ékesen megmutatta a iényleges helyzetet az egész világnak. Még a New York Times is kénytelen volt rámutatni arra, hogy amerikai szempontból egyedüli értelme az útnak abban volna, ha Rockefeller „feltárná Nixon előtt a latin-amerikaiak jelenlegi ellenérzését az Egyesült Államok segélypolitikája, kereskedelempolitikája, és egyáltalán egész politikája iránt, s feltárná azt — a maga mélységében és szélességében.”

Az amerikai imperializmus a kubai forradalom óta nagy figyelmet szentel a korábba:- elhanyagolt latin-amerikai „szomszédnak”. Szoros szövetséget alkotva a helyi reakcióval, az amerikai imperializmus különböző vezetői minden módon megpróbálták megakadályozni, hog' más latin amerikai népek is kövessék Kuba példáját. Először még 1961-bpn Kennedy elnökségének kezdetén. Washington — az uralom új, leplezett formájának céljából — előterjesztette a „Szövetség a haladásért” programot. Ez hatásos, gazdasági segéllyel kombinált vállalkozás lett volna, az osztályura- lom keretei között végbemenő és az amerikai befolyást megőrző latin-amerikai reformok végrehajtására, hogy azzal kifogják a szelet, a forradalom vitorláiból. Am joggal állapította meg éppen a moszkvai dokumentum —

értékelve az elmúlt évtizedet, hogy „az Egyesült Államok imperialista politikája súlyos nehézségekbe ütközik. Nem sikerült stabilizálnia a reakciós rendszereket és nem sikerült kieszközölnie az ösz- szes kormányok beleegyezését az Amerika-közi béke- fenntartó erők” létrehozásához. A „Szövetség a haladásért” program vereséget szenvedett”.

Sem szövetség, sem haladás — fogalmaztak már néhány évvel ezelőtt a latinamerikai fővárosokban. A papíron impozáns amerikai segélyprogram a valóságban, amikor az összegeket folyósítani kellett jócskán megkur- tult; közismert, hogy az amerikai kongresszus évről évre — és egyre nagyobb mértékben lefaragta az amerikai segélyprogram összegeit és c tekintetben a latin-amerikai keretekkel sem tett kivételt. Másfelől a segélyezett kormányok. a feudális erőkkel szövetkezett latin-amerikai tiszti körök nyomása alatt ellene szegültek bármifajta reformnak, abban a forradalom előhírnökeit látva.

És éppen Latin Amerikában fogalmazták meg a leghatározottabban a harmadik világban immár általánossá lett jelszót: nem segélyt, hanem kereskedelmet! Vagyis egyenlőségen alapuló kereskedelmet. Az amerikai trösztök külföldi tőkebefektetéseinek majdnem egyharmada éppen a latin-amerikai földrészen található. Az a profit, amelyet az amerikai tőkések — jellemző módon éppen a forradalmaktól félve — Latin-Amerikából kivontak, jóval meghaladta a segélyösszegeket. És arról nem is szólva, hogy az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem cserearányai szintén évi több milliárd dolláros veszteséget okoznak a latinamerikai országoknak. A latin-amerikai kormányoknak is legfőbb követelése éppen ezért a kereskedelmi árarányok megváltoztatása.

Az amerikai kormánynak, miután a problémákkal szemben nem volt igazi és hatásos fegyvere, a gyakorlatban fel kellett adnia illúzióit, hogy a forradalom és a reakció közötti ..harmadik utat” egyengetheti. Ezért egyre gyakrabban és egyre inkább arra kellett támaszkodnia. amire tudott: a fegyverekre. Mármint a latinamerikai politikában ismét egyre nagyobb szerepet játszó reakciós hadseregekre.

A New York Times elkeseredetten írja. hogy Rockefeller látogatásának lényege látható azon a fényképen, amelyik a kínosan mosolygó New York-i kormányzót a véres kezű haiti diktátor. Buvalier társaságában ábrázolja: a szörnyű terrorral uralkodó Duvalier széles mosollyal mutat az elnöki palota elé kivezényelt tömegre. Haiti volt az egyetlen, ahol Rocké- feller incidens nélkül megúszta. Ennél groteszkebb bizonyítványt az amerikaiak latin-amerikai politikájáról aligha lehet kiállítani.