Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-16 / 162. szám
fSfflJ. jú litis Ifl. KELET-M AGY ARORSZÁÖ S. »Ma? i? A billentyűk mesterei Ingázó gyárvezető Török György szerepe — három „felvonásban" Napjainkban megszokott dolog a munkaerő-kereslet. Az újságokban hovátovább több a toborzó hirdetések, munkavállalókat kereső felhívások száma, mint hajdanán, a Horthy-időkben a munkáért kilincselek száma volt. Mégis feltűnő, hogy az utóbbi években ezen belül az átlagosnál több a gép- és gyors- írónőt kereső hirdetés. „Eny- nyire megnövekedett nálunk a bürokrácia?” — kérdezhetné a kajánabb olvasó és ha nem is minden alap nélküli ez a kérdés, teljes komoly. Sággal mégsem mondhatjuk, hogy elsősorban ez a magyarázat. Hiány leginkább azért is van gépírónőkben, különösen a gyakorlott, jól képzettekben, mert a vállalati, hivatali ■munka valóban egyre több, igazán szükséges írásbeliséget kíván. A gépírónő az utóbbi évtizedekben így vált egyre inkább szükséges és nélkülözhetetlen tényezőjévé a legkülönfélébb vállalati, hivata- li életnek, a politikai és gazdasági fórumoknak, sőt magának a termelésnek is. Nyomban tegyük hozzá, hogy olyan tényezőjévé, akiről álta. Iában nem szoktunk beszélni, akiről alig-alig esik szó a nyilvánosság előtt, akinek nevét sehol sem szokták feltűntetni, akiről tehát egy kissé megfeledkeztünk. Csak akkor nem feledkezünk el róluk, ha hibát vétenek, ha elgépelnek egy-egy betűt, számot, adatot, amiből komoly bonyodalmak származhatnak. Pedig könnyen elgépelhetnek. Nem könnyű mesterség Ugyanis a gépírónőé. Nem A megye három termelőszövetkezeti területi szövetsége és a Hazafias Népfront me. gyei ottsága közösen egy;.,. -iködési tervet készített. A tervkészítés annak szükségéből indult ki, hogy a termelőszövetkezeti szövetségek alapszabályuknak megfelelően — együtt működnek az államhatalmi, a társadalmi szervekkel és mozgalmakkal, így a Hazafias Népfronttal is. A szövetségek megalakulásuk óta képviseltetik magukat a helyi népfronttestületekben, így az együttműködés és kapcsolat szervezeti feltételei biztosítottak. Az együttműködés különösen fontosabb célokat tart szem előtt. Többek között ilyenek: a termeléssel összefüggő propaganda tevékeny. könnyű a dolguk — ugyanakkor a helyzetük, az elismerésük, az elbírálásuk mégsem egyértelmű. Társadalmi helyzetüket általában az alkalmazott kategória jelzi — és csakugyan eléggé általánosan. Munkájuk valójában a fizikai és a szellemi munka határán mozog, helyesebben a kettőt egyesíti. Különféle vizsgálatok kimutatták ugyanis, hogy a folyamatos írógépeléssel járó kalóriafogyasztás megközelíti a nehéz fizikai munkát igénylőkét. Ugyanakkor kétségtelenül szellemi munkának minősül az a figyelem, amely a diktált vagy másolt szöveg gépbeírásához szükséges, hozzávéve még azt a felkészültséget, tudást is, amelyet egyebek között csupán a helyesírás sokszor nem is olyan egyszerű szabályai követelnek meg. A szellemi és fizikai munka sajátos vegyü- leteként tehát valahol ott mozog a gépírónő tudása, ahol általában egy jól képzett szakmunkásénak kell mozognia. Jelenleg az a gyakorlati kérdés mered elénk, az alapkérdés: kellően vonzó, ösztönző-e a gépírónői pályát választani? Széles körű felmé. rés adhatna csak feleletet arra, hogy a gép- és gyorsíróiskolákban egyre nagyobb számban végzettek valóban ezen a pályán maradnak-e. Annyi bizonyos, hogy a gép- és gyorsíróiskolák igazgatói — főként Budapesten és a nagyobb iparvárosokban — azt állítják, hogy ha négyszer annyit képeznének ki, ség, az új gazdasági mechanizmus figyelembe vételével; a szakemberképzés segítése, a termelőszövetkezeti tagság szakmai ismeretének bővítése; a termelőszövetkezeti demokrácia érvényesülése, továbbfejlesztése és erősítése. A Hazafias Népfront politikai, mozgalmi eszközökkel tá. mogatja, segíti a hasznos munkaversenyt és a szocialista brigád mozgalmat. Felvilágosító és szemléletformáló tevékenységével működik közre abban, hogy a mezőgazda- sági beruházások jól haszno. síthatók legyenek. Az olyan jellegű beruházásokkal kapcsolatban. melyek megvalósítása kisebb-nagyobb mértékben együtt jár a termelési struktúra változtatásával, a közvéleményre ennek megfelelően igyekszik hatni. (Ez idő szerint például az Ecsedi. akkor sem lenne elegendő. Pedig csak az elmúlt tanévben összesen közel 8 ezren végeztek. Van olyan iskola, ahol így tanév végén naponta 5—6 vállalat is jelentkezik gépírónő alkalmazására. Esetenként a kezdő fizetés sem kevés. A továbbhaladás, az előrelépés azonban már kevésbé biztosított és talán éppen ez az a pont, amely társadalmilag mielőbb megoldást kíván. A felszabadulás előtti „mese az írógépről” hamis romantikája akkor sem lehetett és ma még kevésbé lehet perspektíva. Napjainkban különösen idegen a saját erejéből, képességéből, tudásából boldogulni akaró fiatal lányok számára. És itt természetesen tovább bonyolódik a probléma. Érthető, ha továbbtanulással keresnek ma. guknak még tartalmasabb beosztást azok, akiket esetleg nem elégít ki az írógép melletti munkakör. Ez azonban más munkaterületen. . más szakmáknál is előfordul, mégsem kevésbé megbecsülendők azok, akik egy bizonyos szinten válnak valóban mestereivé, nany tudású, meabízható művelőivé szakmájuknak. Ilyenek lehetnek a jó gépíró, nők is. a billentyűk mesterei, akik tudásukkal, pontosságukkal. gyorsaságukkal — megfelelő anyagi és erkölcsi perspektíva esetén — egész életükön át hasznos és nélkülözhetetlen segítők lehetnek a termelőmunka adminisztrálásában, a legfontosabb állami, közéleti, hivatali ügyek intézésében. <L). láp vidékén folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban.) A területi szövetségek és a helyi népfrontszervek — az együttműködés értelmében — rendszeresen foglalkoznak a közös- és háztáji termelés kapcsolatával, az ezzel összefüggő problémák feltárásával és megszűntetésével is. Közös vizsgálatot végeznek a jó tapasztalatok felszínre hozása és azok elterjesztése érdekében. Többek között a közös és a háztáji gazdaságok jobb kapcsolatának kialakítására, a többtermelés, a kedvezőbb értékesítés elősegítésére. Az együttműködési tervet mind a három területi szövetség elnöke, mind a Hazafias Népfront megyei bizottsága elfogadta és határozatban megerősítette. Vannak ingázó munkások, de akad ingázó vezető is. — Ez vagyok én. Ingázom Szeged és Vásárosnamény között. Kéthetenként, éppen úgy, mint a munkások. Ez pontosan 383 kilométer. A családom ott, én itt. Feleségem a Szegedi Konzervgyárban dolgozik, én a Ládaipari Vállalat vásárosna- ményi gyáregységénél. Hogy a kislányom most hol van? Talán élvezi a vakációt. Kéthetenként találkozunk. Másfél esztendeje élek távol a családomtól. De ennek története van. Legalább három „felvonásban”. Reggel hattól éjfélig Török György Szegeden a gyárban művezető. De ha itt Naményban baj volt, „kiemelték”. Jöjjön, segítsen. Erre először még 1964-ben került sor. Akkor az év második felében érkezett. — Kezdő üzem volt, hiányzott a szakszerű vezetés. Egy nap alig 13—14 köbméter ládát termeltek. Még a kevésnél is kevesebbet. Veszteséges volt a termelés. Nem fedezte még a munkások bérét, az alapanyag költségeit sem — emlékezik. Török György művezetőt küldték. Teremtsen rendet. Tegye jövedelmezővé a na- ményi üzemet. Bőrönd, tele fehérneművel. Albérlet Szilágyi „néni- éknél”. Üzemi konyha nincs. Ott volt éjszaka-nappal az üzemben. Reggel hattól sokszor éjfélekig. Töprengés, mert tipikus női üzem, de mégis férfiak dolgoztak Ezen változtatni kellett. Igyekszik mindenkit megismerni, s megtudni, ki milyen posztra alkalmas. Oktat, szakmai fortélyokra tanítja a munkásokat. Csoportvezetőket, művezetőket képez, nevel. A munkások segítségével átszervezi az üzemei. Beindul a „verkli”. Fél év múlva nyereséges lett az üzem. Nagy volt az öröm 1965-ben. Nyereségei osztottak a munkásoknak. Török György é munka közben elvégezte az erdészeti technikum III. osztályát. Naményból járt Debrecenbe. Erről nem is tudtak sokan. Megbízatásának eleget tett. Kétezer forint jutalmat ka- P'tt, igazgatói dicséretet és visszahívták Szegedre Átvette a művezetői tisztét újra. Második felvonás: 1968 májusa. Deficites lesz a na- ményi üzem... Igazgatói megbízással érkezik meg Török György. Százezer deficit Itt a munkások: ,,Meg vagyunk mentve”. De hogyan is történt? Az eltelt idő alatt Vásárosnaményban 16 milliós rekonstrukciót végeztek el az üzemben. A régi, a téglagyártól maradt, korszerűt len csarnokokat átépítették, gőzfűtést, neonvilagitást vezettek be az új csarnokba. A belső anyagmozgatásra sínhálózatot fektettek le Felépült a szakma legmodernebb 440 személyes fürdője, öltözője. Átrendezték a gépparkot, de új technológiai sorrendet kellett kialakítani, hogy a növekvő igényeknek eleget tudjanak tenni. Itt történt a hiba. Terv szerint egy évben 13 ezer köbméter ládát kellett volna gyártani, de ezt nem tudták biztosítani. „Lerobbantak”. A napi tervet csak 65—70 százalékra tudták teljesíteni. Tavaly május elejébe már 100 ezer forint volt a deficit — Baj van az „üzemedben” — mondogatták a kollégáim. — Bántolt, tudtam én is, figyeltem, hogyan zuhan a termelés, s titkon már itt voltam újra. Felkérték, s ő jött. — Egy kissé pártmegbízatásnak is tekintettem. Hogy otthon mit szólt a feleségem? Egy szóval sem ellenkezett, csak megjegyezte: mást is megbízhatnának ilyen feladattal. Készen állt újra az ingázó úticsomag. Műkedvelő kertész. Rózsákat termel, nemesít. Otthagyta, ha fájó szívvel is. Felesége vállalta gondozásukat. Nem kellett már albérletbe mennie, mert új épület várta, vendégszobával. Ez azt jelentette, hogy még több volt a „szabad” ideje, hiszen most már benn lakott a gyárban. Tucatnyi gond. probléma szakadt a nyakába. Leváltották a főművezetőt, művezetőt, erre felmondott a TMK-vezető, egyik részlegvezető. Nők — vezető posztokon — Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek. És ekkor fordultam a női munkásokhoz. Ök segítettek. Belőlük neveltem csoportvezetőket, sok nő került vezzi beosztásba, s megkezdődül tz üzem „nöiesitése”. Szák s száz nő került a férlisk Helyére. De ez újabb gondot okozott. Élt még a szemlélet, hogy nők nem tudnak a gépeken dolgozni. Újítottunk. Én nem kaphattam érte pénzt, de éjszakánként azon töprengtem, egyik-másik gépnél, hogyan lehetne a munkafolyamatokat jobbá, biztonságosabbá tenni. Legalább tizenöt ésszerűsítést és újítást vezetett be. . Ekkor képesítőzött. Sokszor harminc-negyven asz- szony volt oda szülési es gyermekgondozási szabadságon. Ö új munkásokat tanított. Szakmar tanfolyamot szervezett. 1969. márciusa. Ünnepség. Nőnap. Hajnalig tartó bál. Ilyen itt még nem volt. Több mint 19 napi nyereséget fizettek a munkásoknak. — Letelt a megbízatásom. Fogtam a „betyárbútor*' és elköszöntem. Megható volt, ahogyan búcsúztattak Most már fájt igazán, hog; _-l kell mennem. Szívemhez nőttek az emberek. Harmadszor Szegedről Nainénvba Harmadik ingajárata ez ttr januárjától tart Szeged és Namény között. — Kollégáim már mosolyogtak, feleségem már lassan megszokta, s úgy láttam, itt meg vártak. Küldetésem most június végén telt le. Segíteni jött az idén is. Lecsökkent a termelés 75 százalékra. Pedig az almásláda aranyat ér Szabolcsban. Közben januártól bevezették a 44 órás munkaidőt Tizenegy hónap alatt kell annyit termelni, mint korábban 12 alatt. — Ennek ellenére jól állunk, a féléves tervei 100,-5 százalékra teljesítettük. így adtam át az üzem vezetését. Újra megyek haza. Otthon már várnak. Most búcsúzom. Attól az ötven kismamától is, akik várják újszülötteiket, vagy ápolják kicsinyeiket. Török György, ingázó gyáregységvezető megbízatása letelt. — Nem volt könnyű, de szívesen végeztem. Farkas Kálmán Területi szövetségek és a Hazafias Népfront együttműködése Mélyszántás Uzsonna óta beszélgettek. Halkan, kimérten a tisztára sepert nyári konyhában, aminek ajtóján léckeretbe foglalt szúnyogháló tartotta távol az örökké szemtelenkedő legyeket. Az egykori szenvedélyességnek, mely a jellemüket, meghatározó kapaszkodásból keletkezett volt bennük, alig találni a nyomát. Csak néha villan meg egy-egy jelző, vagy a szokottnál magasabb hang, de a kemény, sokszor sértő kifejezések — mint például az anyja és egyebek emlegetése, amivel a világot is illették néha — hiányoznak a gondosan fogalmazott mondatokból. Az ivásban sem mások Mértékkel teszik. A kancsó majdnem tele van előttük. A decis poharakat viszont, amiben a saját termés legjava, a rizling ringatja karikáját, háromszor emelik, mire kiürül A szájukba vett mennyiséget szopják, rágják, ízlelik és amikor útjára bocsátják lehunyják szemüket. Pedig a kínálás nem marad el! — Igyál testvér, szívesen adom — kedveskedik a házigazda. Hisz sose voltunk mi rossz emberek! Ha néha egymásnak is ugrottunk — mint a tagosításnál, emlékszel rá az akkor volt. Te a tszesnek akartad a Javát, én meg magamnak. De ma már ez van. Te elmentél, máshol kerested a boldogulást, én maradtam. Bizony. És mind a ketten maholnap nyugdíjasok leszünk. Tudod — folytatta, ősz fejét kissé előrebillentve és szeme mélyében megvillant a ború — a májammal van valami. Az nagyobb a kelletnél. Azért is hagytam ott a marhahízlaló brigádot. Pedig tudod, milyen jó munkakör volt az. Reggel nyolcra elvégeztük a munkánkat és dél után kettőig oda mentünk, ahová akartunk. — Hisz nekem se nagyon lehet inni — vette át a szót a vendég. Nem bizony — sóhajtotta. A gyomorsav, ez az átkozott örökség — mert tudod hogy minden fajtám ezzel volt megverve, hisz azért kedvelték a pálinkát — nem hagy békében. Ha egyik nap nem gyötör, megjön másnapra. Főleg ha olyat eszek, vagy iszok. . . — Meg hallod, amire soha nem számoltam, magas vérnyomásom van. A fejem fáj, szédülök, néha meg olyan ideges vagyok, hogy szét tudnám rúgni a világot. Aztán a másik véglet jön. Amikor nem törődök a világon semmivel. Ahogy esik, úgy puffan minden. Fejét az utolsó szavak alatt feljebb emelte, mintha annak intésével is bizonyította volna változását. A házigazda megértőén bólint. Úgy van, igazad van, mondta a mozdulat, majd a koccintás után tovább hallgattak. Az öregedő, fáradékony parasztok — mert mindegy milyen ruha van rajtuk, azok maradnak halálukig — a bele- nyugvó bölcsességével — akik a maguk kárán tanulták meg, hogy visszafelé sohasem folynak a vizek. Gondolatukat, mely egy pillanatig se szünetelt közben, ajtónyitás szakította meg. Nem is nyílt az, hanem vágódott és rajta egy húszhuszonöt évesnek látszó fiú viharzott be. Lábán bakancs, mely szürke volt a portól, ruháján felül kezeslábas, fején pedig, olajfoltos kék svájci... — Ide tartozik. A legkisebbik fiú — ismerte fel a vendég. — Mi van már megint, hogy ilyen korán jössz? — érdeklődött kemény hangon az apa. — Mi lenne?. . . Baj. . .! — Sejtettem. Abból álltok ti ki, bajból. Ma ez törik el, holnap amaz, holnapután biztos elhajlik valami, az a csuda, meg nem bolondul a vezetőtök! — Most nem én voltam a hibás, mit csináljak, ha nekiment az eke! — tárta szét a karját a fiú. — Minek ment neki az eke? — Minek ment volna, egy betondarabnak... — Betondarabnak? — Igen, annak. Mélyszántást csináltam a Berekoldali dűlőben és a kúttól körülbelül negyven méterre a csonka fűzfa irányában, egyszerre csak ropp, mintha orrba vágták volna a gépet. Megállók, hátratolatok, hát egy betondarab volt a barázda fenekén. Na mondom — folytatta felemelt hangon a fiú — mlcsinálja meg a jó táncos mamáját, aki oda tette. Mert hogy nem magától került oda, az biztos... — Nem kel! mindjárt ügy felcsattanni — váltott békésebb hangra az apa. — Nem hát, mert nekem a vénisten fogja megfizetni a kiesést! Főleg ha valamelyik nagyokos azt találja mondani, hogy én vagyok a hibás, mert nem vigyáztam eléggé — hadarta egyszuszra és tovább folytatta az ismeretlen tettes szidását, az anyjától a nagyanyjáig és visz- sza. — Hányszor mondjam már neked, hogy másnak is van anyja, mi? — Jól van na — sértődött meg a fiú és amilyen váratlanul jött, ugyanolyan gyorsan távozott. Az utcai kisajtó csapódott utána, felsírt az önindító motorja és a feltűrázott gép zakatolása egyre távolabbról hangzott. A házigazda, Borsos-Tót Ádám, aki tizenöt magyar holdon volt gazda és jó gazda valamikor, indulattól fűtve nyújtotta koccintásra poharát. Látszott rajta a belső vihar, a felfokozott indulat, amit alig bírt csillapítani. — Szervusz — mondta keményen. — Szervusz — viszonozta a vendég, aki pár pillanat múlva meglepetve látta, hogy barátja nemcsak falókig üríti poharát, hanem újra tölt és iszik. A csendet — mert egyik sem tudott hozzátenni az elhangzott párbeszédhez egy jelzőt sem — a vendég szakította meg, azzal, hogy készülődött. Felállott, megro- pogtatta csontjait, kiegyenesítette derekát, mielőtt azonban kezét nyújtotta volna, eszébe jutott valami. Ha jól tudja — villant át agyán a játékos gondolat — Borsos-Tótnak is volt azon a tájon földje. Nem sok, de volt. És a legjobb helyen. Tíz esztendőt kibírt benne a lucerna. Mi lenne — játszott tovább — ha ő most... Nem tudta megtenni, mert amint szembenézett vele, meghökkent. Megrettent, mert barátja szemében félelem bujkált. A magabiztosság, a fölény eltűnt a pupillák mélyéről és onnan kérdeztek vissza a villanások. Megértette. És hogy erőt ne vegyen rajta a gyengeség, kezét nyújtotta. Jó egészséget kívánt az asszonynak, aki távol volt és indult. D.e a kisajtóban megállította Borsos-Tót. — Azt hiszed — mondta remegő hangon — hogy meg tudtam volna neki magyarázni? Nem... sohasem. Ök már mások... és... és azok maradnak. Szállási LmaM
