Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-16 / 162. szám

». oMaf KELET-MAG? ARORSZ A G t9m JÍÜW ft. Külpolitikai összefoglalónk ® Ebaii Jarringgal tárgyalt § A kardcsörtető Ky § Rogers a görög juntát és Francot védelmezi Alpári Gyula emlékére Huszonöt éve, 1944. július 17-én a sachsenhausení koncentrációs táborban balt mártírhalált Alpári Gyula, a maryar és a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakja. Alpári Gyulára emlékezni nem pusztán kegyelet dolga. Élete, életműve egy egész történelmi korszakot átfog A századfordulótól az októ­beri forradalmon, a Ma­gyar Tanácsköztársaságon át egészen a fasizmus szétzú­zásáig. Ebben a győzelmes és vereségekkel is terhes korszakban Alpári Gyula négy és fél évtizeden ót a harc élvonalában élt és küz­dött. Emlékezni reá: kiállás az antifasiszta harc, a for­radalmi munkásmozgalom mellett. Úgy érkezett Bu­dapestre Pozsonyból 18 éve­sen, mint kicsapott diák: szocialistának - vallotta ma­gát. 1906-tól 3 évi katonás­kodás után — már a szoci­áldemokrata pártirodán dol­gozott és elsősorban az if­júmunkásokat szervezte. Al­pári szerkesztésében jelent meg az Ifjúmunkás, a meg­alázott, kizsákmányolt ina­sok, gyermekmunkások első újságja. Az ő nevével forrt össze az első magyar ifjú­munkás-kongresszus és az ifjúmunkás internacionálé megalakítása is 1907-ben Stuttgartban. Három évvel később ki­zárták a szociáldemokrata pártból: az akkori reformis­ta pártvezetőséggel szemben ő a forradalmi szárnyat, az igazi baloldalt képviselte. A kizárás nem ment simán. Pártszervezetek és szakszer­vezetek egyszerű tagjai sora­koztak Alpári mögé, s ő fellebbez a II. Internacionálé döntőbizottságához. Igaza mellett Lenin, Rosa Luxem­burg, Clara Zetkin állt ki, de a döntőbizottság refor­mista többsége elutasította Alpári fellebbezését. Utjának logikus folytatá­sa: a mind élesebb szembe­fordulás az árulással, majd az első világháború borzal­maival. Szervez, újságcikke­ket, röpcédulákat ír, részt vesz a háborúellenes kam­pányokban. Cikkek sorozatát jelentetette meg a cenzúra kijátszásával, a győztes ok­tóberi forradalom világtörté­nelmi jelentőségét magya­rázta, és alapító tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának, majd részt vesz a Vörös Újság szerkesztésé­ben. A Tanácsköztársaság idején Kun Béla egyik he­lyettese. A Tanácsköztársaság bu­kása után a nemzetközi munkásmozgalom Alpári küzdőtere. Több országban dolgozott, s egyik alapítója Csehszlovákiában is a kom­munista pártnak. 1921-ben Moszkvában részt vett a Kommunista Internacionálé III. kongresszusán. Az inter­nacionálé végrehajtó bizott­sága Lenin javaslatára őt bízta meg egy nagy jelentő­ségű új lap — az Interna- cionálé Presse Korrespon­denz — az Imprekorr vezeté­sével. Ez a megbízatás forduló­pont Alpári életében. Ettől kezdve csaknem két évtize­den át Berlinben. Becsben, Svájc több városában, Pá­rizsban élt. Az Imprekorr (1933-tól a Rune hau) hét nyelven úgyszólván vala­mennyi európai országba, Magyarországra is eljutott. Tájékoztatta a kommunista pártokat, szervezte a lasiz­mus elleni harcot, a nép­frontot, a Spanyol Köztársa­ság védelmét, mozgósított az új világháború fenyegető veszedelme ellen. Alpári éle­te ezekben az években: cik­kek, levelezés, jelentések a Kominternnek a növekvő aáborus veszélyről; a lap védelme a fasiszták támadásai ellen; tanácsok, utasítások, miként kell éLni, viselkedni, harcolni illegálisan a fasisz­ta uralom alatt. Második világháború ki­robbanása Párizsban érte Alpári Gyulát. Azután ide is bevonulnak a fasiszta csapa­tok, s egy röplap kéziratával a zsebében fogták el a Ges­tapo emberei az utcán 1940-ben. Berlin, Prinz Albrecht bör­tön: két évig itt kínozták Alpárit, majd Himmler paran­csára a sachsenhausení kon­centrációs táborba szállítot­ták. Papírt, írószert, köny­veket, újságokat kapott. Rá­parancsoltak, hogy Írja meg a kommunista internacionálé történetét, leplezze le a kommunistákat. Azt remél­ték, hogy az életben maradá­sáért Alpári árulója lesz éle­te értelmének, a kommuniz­mus eszméjének. „Énekelni fogok, mint a madár, s azt mondom, amit mondanom kell: az igazsá­got!” — írta és a táborban kétéves munkával könyvet írt a kommunista mozgalom erejéről, jövőjéről, a fasiz­mus kikerülhetetlen pusztu­lásáról. Kínzói nem bocsátották meg Alpárinak, hogy csaló­dást okozott nekik. Ma 25 éve. 1944 július 17-én Sach- senhausenban kivégezték. Kéziratait elégették. De emlékét, életművét egv vi­lágot átfogó forradalmi moz­galom őrzi, ápolja, gyarapít­ja. (sz) Az A1 Eatah néhány sikeres akciójáról érkeztek kedden ammani jelentések, ugyanak­kor Tel Avivból úgy szól a tudósítás, hegy az izraeli ha­tóságok komolyabb arányú „megtorlással” igyekeztek vá­laszolni, maga Dajan hadügy- miniszter személyesen vezette a „tisztogatási akciót”. Egy­felől a palesztinai gerillák tevékenységének fokozódása, másfelől Izrael növekvő elszi­getelődése a nemzetközi po­litika porondján (amelynek a többi között jele a Biztonsági Tanács legutóbbi, Jeruzsá­lemmel kapcsolatos és Izraelt elítélő határozata) késztethet­te Eban izraeli külügyminisz­tert arra, hogy Zürichben is. mét megbeszélést folytasson Gunnar Jarringgal. Mint ismeretes, U Thant közel-keleti különniegbizott. jának tárgyalásait április 9- én függesztették fel. jórészt az eredménytelenség miatt, meg azért, mert ezt követően a négy nagyhatalom képvise­lői próbáltak előrevivő ta­nácskozásokat folytatni a közel-keleti konfliktus dolgá­ban. Ám eddig az utóbbi tár­Mezőgazdasági munkások sztrájkja Olaszországban A dél-olaszországi Apulia vidékén több ezer mezőgaz­dasági munkás sztrájkolt és tüntetett kedden, új munka- szerződést, magasabb bért és nagyobb járulékos juttatáso­kat követelve. A tüntetők, akik közül igen sokan rendeztek ülősztrájkot különböző középületek előtt, el torlaszolták Dél-Olaszor- szág fontosabb vasútvonalait, s így több órán keresztül szünetelt a vasúti összeköt­tetés Rómával, Nápollyal és Milánóval. A sztrájkolok el­torlaszolták Dél-Olaszország egyik fontos autóútját is. Az Adria partján fekvő dél­olasz városban, Traniban a szakszervezetek felhívására általános sztrájkot tartottak a mezőgazdasági munkások követeléseinek támogatására. Az OKP egyébként szerda estére tömeggyülést hívott össze Rómában, hogy a rész­vevők hangot adjanak egy konzervatív kormány meg­alakulásával szembeni el­lenállásuknak. Fidel Castro beszéde A szigetország gazdasági helyzetéről, a Kubával szem­ben alkalmazott imperialista blokádról és külpolitikai kér­désekről beszélt Fidel Cast, ro kubai miniszterelnök a cukornádaratás megkezdése alkalmából. Külpolitikai kérdéseket érintve a szónok kijelentette, hogy „a kubai forradalmi kor­mány támogat minden forra­dalmat Latin-Amerikában ’. Fidel Castro kitért a leg­utóbbi perui eseményekre, s kifejtette a kubai kormány álláspontját: „Igyekeztünk mérsékelt magatartást tanúsí­tani a Peruban folyamatban levő reformokat illetően, mert nem akarjuk, hogy ránk süs­sék a perui kormány befo­lyásolásának bélyegét". Véleménye szerint a perui katonai mozgalom külön­bözik Latin-Amerika más or­szágainak ilyen jellegű moz­galmaitól. Tevékenysége a haladás Irányába mulat, s az Imperialista petróleum­társaság államosítása bátor és hazafias cselekedet. A kubai miniszterelnök annak a véleményének adott hangot, hogy „a perui földreform­törvény radikális jellegű, s ha megfelelő módon alkalmaz­nák, forradalmivá válhat”. gyalássorozat sem járt látható eredménnyel. Meglehet. Ebannak Jarringhoz most in­tézett váratlan kérése — hogy a svéd diplomata kezdje el ismét különleges közel-keleti megbízatását — TelAvivnak csupán taktikai blöfíje. Ám az is lehet, hogy — amint a TASZSZ kommentátora véle­kedik —, Izrael csődbe jutott közel-keleti politikája miatt arra kényszerül, hogy új uta. kát és módszereket keressen. Egy „régi ismerős” szólalt meg ismét kedden: Ky tábor­nok. a saigoni béke rezsim al- elnöke, aki április elején el­hagyta Párizst, ahol a saigoni rendszer delegációjának kü­lönleges tanácsadója volt, mert a harcias férfiút szem­mel láthatóan maguk az ame­rikai szövetségeseik is jobb­nak látták kissé a háttérbe szorítani. Ky most ismét be­szédet mondott, megint kard- csörtetőt, amelyben még né­hány amerikai politikust is megvádolt: „Hatalmon mara­dásuk érdekében”, úgymond „olcsón ki akarják árusítani Dél-Vietnamot a kommunis­táknak”. Csakhogy mindenki Washington (MTI): Sajtókonferenciát tartottak hétfőn este az Apol­lo—11 űrhajó személyzetének tagjai, Armstrong, Collins és Aldrin. A Cape Kennedyn összesereglett amerikai és külföldi sajtó, rádió, tévé és filmriporterek, képviseletében négytagú csoport intézett kér­déseket az űrhajósokhoz, akik a sajtókonferencia színhelyé­től több kilométerre foglaltak helyet és tévéképernyőn lát­hatták a kérdezőket. A nagy óvatosság orvosi rendeletre történt: Armstrong. Collins cs Aldrin gyakorlatilag az utol­só napokat a környezettől meglehetősen el zártan tölti, nehogy véletlenül fertőzés ér. je őket. A három űrhajós elismerő szavakkal szólt a Luna—15 szovjet automatikus űrállo­más fellövéséről, illetve a szovjet űrkutatás eredményei­ről. Armstrong kijelentette: a világűrben elegendő hely, az űrkutatásban pedig elegen, dő feladat van minden nép számára. 3. Ut a bolygók meghódítására Az elért eredmények ter­mészetesen még nem na­gyok. Egy sor technikai ne­hézség van, amely azzal függ össze, hogy az objektum megfigyelésére szolgáló ké­szüléket még nem tudják pontosan stabilizálni. Ezek a nehézségek azonban leküzd­hetőek. és kétségtelen, hogy nagy felfedezések küszöbén állunk. A világűrbe való kilépés­sel új eszközhöz jutottunk a naprendszer tanulmányozása ra, mégpedig nem csillagá­szati, hanem földrajzi mód­szerekkel. Először automata állomásokat indítunk útnak s ezeket, kutatókat szállító állomások követik. A közeli égitestek, a Hold, a Venus és a Mars, óriási távolságok­ra vannak tőlünk, a rádiójel­zések pedig a bolygók körül, vagy a bolygón tartózkodó készülékekről percekig ha­ladnak. Felvethetjük a kér­dést, akár a jóval távolabbi tudja, hogy körülbélül fordí­tott a helyzet: Ky, Thieu és elvbarátaik azok, akik hatal­mon maradásuk érdekében szabotálják a párizsi tárgya­lásokat és folytatni kívánják a szennyes háborút. Igaz, egyelőre még, sajnos, elég hívük van Washington­ban is. Laird amerikai had­ügyminiszter ugyancsak ked­den az úgynevezett amerikai katonai segély fenntartását követelte a szenátus külügyi bizottságától. Jellemző, hogy ezekben a csillagászati össze­gekben nemcsak a szennyes és esztelen vietnami háború továbbfolytatása szerepel, ha­nem például a fasiszta görög katonai juntának szánt segít­ség is. Rogers külügyminisz­ter azzal próbálta védelmezni az utóbbit, hogy a Papadopu- losz-kormánv „lépéseket kí­ván tenni a demokrácia hely­reállítása felé”. Bizonyítékok tömegét ismeri a világ arra nézve, hogy ennek az ellenke. zője igaz. Dehát Rogers egy másik fasiszta országgal, Franco Spanyolországával kötött katonai egyezmény fenntartását Is védelmezte. A legteljesebb rendben folynak az előkészületek az Apollo—11 szerdai rajtjára. A kilövőállásra helyezett hor­dozórakéta mellől kedden már elvontatták a hatalmas szerelőállványt és csupán a rajta 11 vány maradt a helyszí­nen. > i A műszaki személyzet folyamatosan végzi a rakéta és az űrhajó berendezéseinek ellenőrzését, a három űrhajós pedig az utolsó előkészülete- kes teszi. Armstrong, Collins és Aldrin a rajt előtti nap nagy részét pihenéssel és az utolsó ismétlésekkel töltötte. A Holdra szálló egység, a Lunar Module felédzetén újabb emléktárgyakat helyez­tek el: egy műanyagból ké­szült kis táblát, amely az amerikai űrhajózási prog­ram törvényhozási irá­nyítóinak nevét, különböző államférfiak — köztük a né­hai elnök, John F. Kennedy — nyilatkozatait tartalmazza miniatűr bevéséssel. A mű­anyagtáblát az űrhajósok a Holdon hagyják majd. bolygó, a Jupiter tanulmá­nyozásáról is, amely körül­belül 600 millió kilométerre van tőlünk. A fő probléma az adatok megszerzése ekkora távolságokról. A tudomány előtt még egy érdekes lehetőség tárul fel, mégpedig a kozmikus su­gárzás, a kozmikus sugarak kiinduló összetételének tanul­mányozása. Számos elemi ré­szecskét fedeztek fel a lég­körbe behatoló kozmikus su­garak tanulmányozása révén. A Proton-típusú szovjet ál­lomásokkal végzett kísérle­tek bebizonyították azokat az óriási lehetőségeket, ame­lyek nem csupán a nagy energiájú kozmikus sugarak, hanem a nukleáris fizika ta­nulmányozása szempontjából is kínálkoznak. A nagy ener­giájú részecskék laboratóriu mi előállítása igen bonyolult és költséges dolog. Bonyolult és drága részecskegyorsítók kellenek hozzá. A jelenlegi részecskegyorsítókon maxi­mum 1011 elektronvolt energiájú részecskék állítha­tók elő. A részecskék ener­giájának további növelése egyelőre lehetetlen. A koz­PRAGA Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára meglátogat­ta a prágai városi pártbizott­ságot és ott megbeszélést folytatott a pártbizottság fel­adatairól, majd fogadta a cseh fémipari munkások szakszervezete elnökségének nyolctagú küldöttségét V. Tomannak, a szakszervezet elnökének vezetésével. A négyórás megbeszélésen meg­vitatták a szakszervezetek­ben dolgozó kommunisták feladatait. A pártmunka kér­déseivel foglalkozva Husák rámutatott az ország komoly politikai és gazdasági prob­lémáira és tájékoztatta a fémipari szakszervezet veze­tőit a pártnak e kérdések megoldására irányuló elkép­zeléseiről. GENF Kedden délelőtt a genfi leszerelési értekezlet rendkí­vül rövid — mindössze két perc, öt másodperces — ülést tartott. Az ülésen az érte­kezlet elnöke közölte, hogy Nagy-Britannia kérésére a konferencia július 30-án „nem hivatalos ülést” tart. amelyen megvizsgálják majd a bakteriológiai és vegyi fegyverek problémáját. LONDON Kekkonen finn államelnök kedden kezdte meg három­napos hivatalos látogatását Angliában. A finn vendé­get és kíséretét a gatwicki repülőtéren a királyi ház képviseletében Alexandra hercegnő fogadta. A finn kül­döttség a repülőtérről vona­ton folytatta útját a fővá­rosba. SANTA CRIIZ A bolíviai Santa Crűzból jelentik, hogy a hazafiak hét­főn bosszút álltak Ernesto Che Guevara, a nagy kubai forradalmár haláláért, s le­számoltak egyik gyilkosával. A távirati jelentések szerint egy ismeretlen személy, akit a hatóságok „baloldali elem­nek” tartanak, otthonában megölte Heniberto Rojast, a Guevara partizánjai ellen fel­vonult kormánycsapatok pa­rancsnokát. Állítólag ő vezet­te nyomra a bolíviai szabad­sághősöket elpusztító zászló­aljat. „Érdemeiért'’ a kor­mányzat vitézi telket jutta­tott Rojasnak. E telken épí­tett házában érte utol a par­tizánok igazságszolgáltatása. KAIRÓ A kairói sajtójelentések szerint Szudánban ellenfor­radalmi ügynököket tartóz­tattak le. Köztük van a fel­oszlatott pártok több vezető­je. Elsősorban az Umraa- párt, az alkotmányos front és a demokratikus szövetség nevű jobboldali szervezetek vezetőit vették őrizetbe, mert uszítottak és szervezkedtek a forradalmi rendszer ellen. mikus térségben a részecs­kék jóval nagyobb energiá­val rendelkeznek. Egy tíz négyzetméter felületű re­gisztráló berendezéssel na­ponta negyvenezer 1012 elektronvolt részecskét lehet felfogni. A bonyolult kozmikus technika fejlesztése megköve­telte a korszerű ballisztika, az aerodinamika egész sor tu­dományágának részletes ki­dolgozását. A kozmikus tech­nika révén óriási eredmé­nyeket értünk el új anyagok, új berendezéstípusok előállí­tásában. Az űrtechnika tehát rendkívül befolyásolja a technika valamennyi földi válfajának fejlődését, külö­nös tekintettel a nagy távol­ságú összeköttetésre és az automatikára. Nehéz előre megmondani, hogy mik lesznek a következ­ményei, ha ilyen gyors ütem­ben fejlődik a technika és a tudomány a világ megisme­résében és átalakításában. Ma már azonban reálissá -ált az olyan kérdések prob­lémáinak megközelítése, mint a Föld és a világmindenség evolúciója, új életformák a Napban és a csillagokban végbemenő jelenségek észle­lése. Lehetséges, hogy a Nap tanulmányozása közben meg­tanuljuk a földi nukleáris reakció irányítását Ismeretes, hogy 1961. ápri­lis 12-én Jurij Gagarin a vi­lágtörténelemben először re­pülte körül Vosztok űrhajó­jával a Földet. Az ő neve és az őt követő első űrhajósok nevei megmaradnak a törté­nelemben. Óriási bátorságról tettek tanúságot ezek a hő­sök. Nagy bátorság kellett azoktól az emberektől is, akik az első repülőgépre szálltak, ők is hősök voltak. Azóta nem sok idő telt el és ma már mindenki repülőgépen jár. És még békétlenkednek. ha a repülőgép nem repül elég gyorsan, hiszen minden­ki a hangsebességnél gyor­sabb utasszállító repülőgépre szeretne ülni. Ilyen gépek hamarosan közlekedni fognak a Szovjetunió légi vonalain A következő szakasz, a nagy távolságú repülésé: az utas- szállító repülőgépek a légkör fölé emelkednek. A nehézség csupán az, hogy az ilyen gé­pek utasai nehezen viselik el majd a le- és felszálláskor keletkező túlterhelést. De ebben a vonatkozásban is vannak már eredmények. Amikor Beregovoj űrhajós repült, kipróbálták az úgyne­vezett aerodinamikai leszál­lási módszert, amelynek kö vetkeztében a túlterhelés, az előzőekhez képest, jelentősen csökkent. Ma talán még fan­tasztikusnak tűnik, de a ra­kétaközlekedés reálissá vált Nehéz lenne előre meg* mondani, hogy a szállítás és a közlekedés technikája eb­ben az irányban fog-e fejlőd­ni? A repülés még nem me­rítette ki az összes lehetősé­geket. Egy dolog azonban tö­kéletesen világos. A techni­kai eszközök tökéletesedésé­nek és az ember űrhódítá­sának megfelelően bolygónk térségében automata vagy irányított űrállomások léte­sülnek, amelyek összekötte­tésben állnak majd a Föld­del, Kezdeti rendeltetésük a Föld és a világmindenség, az atmoszférán túli jelenségek és folyamatok, az oceonoló- gia, a távközlés és a hajózás megfigyelésének, tanulmá­nyozásának folytatása lesz. Az is lehetséges, hogy eze­ket az állomásokat ipari cé­lokra is felhasználják. A technikai eszközök jövő­beni következetes fejlődését a következőképpen képzeljük el: először lesznek az auto­mata űrállomások, amelyek elrepülnek a bolygók mellett. Azután jönnek a készülé­kek, amelyek leszállnak a bolygóra, s ezeket követik majd az űrhajós-expedíciók. És nincs messze az a nap, amikor megoldódik a termé­szet talánya: van-e a miénkhez hasonló élet más bolygókon? Lehetséges-e ezeknek a bolygóknak a meghódítása? A világüt meg hódi fása Irta: Georg/ Petrov akadémikus Rajt: ma 14.32 órakor Útra készen az flpollo—11

Next

/
Thumbnails
Contents