Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
Vasárnapi melléklet A TŰRISTVÁNDI VÍZIMALOM Olvastam nemrég, hogy tudományos tanácskozáson egyik jó nevű kutató azt fejtegette, a paraszti elnevezés helyett szívesebben használ mezőgazdasági népesség kifejezést. A régi elnevezésen ma már merőben mást kell érteni. Jött ehhez később — mintegy igazolásként — a Kelet- Magyarországban a Falu és technika című írás, olyan megállapításokkal, hogy a régi paraszti munka valameny- nyi fontosabb műveleténél „polgárjogot nyert” a műszaki fejlődés. Nemcsak üzemi mértékben, hanem az emberek elképzelésében is. Sokat járó és látó ember mind ebből nem is csinál vitát. Hiszen megannyi dolog szem- beötlik, rengeteg bizonyság igazol. Otthon jártam a minap falumban, a szülői háznál. Aztán arra került sor, hogy kötözni kellene a kertben a néhány tőke szőlőlugast. Azt mondja hetvenhat éves anyám a tizenhárom éves fiúuno- kajának, menjen fel a padlásra, ott vannak a „nyüs- tök”, hozzon le belőlük Azokról lehet madzagot vágni, legalább ennyi hasznuk legyen még... Felmegy az unoka a padlásra, ám nem tudja, mi az a nyüst. Mint ahogy ' sok mindent sem ismer, amik a padlás zugában vannak csendes nyugalomban. A motolla, tekerő, vetélő, csürgő, nád- vágó, fakrumplitörő... S az udvaron is megannyi kézből kikerült, pusztulásra ítélt dolgok: tézsla, járom, törött lábú bak, rudashordó, ösztöke, fabordás borona, véka... Nálunk van ez és ilyenek? Nemcsak. Mindenütt, sok tízezer háznál. Eldobott, félretett eszközök, valamikori nélkülözhetetlen értékek. Persze, kitűnően ismeri az otthoni öcskös a televíziótól a kávéfőzőig, a traktortól a legújabb személykocsiig terjedő széles skála változatait. Beszélgetés közben mondja el a kis szatmári falu tanácselnöke, miképpen „törte össze” iskolás korában az apja azért, mert húsz cső tengerit akart vinni a vándor színtársulatnak (kukoricát, burgonyát, tojást is elfogadtak), hogy megnézhesse előadásukban a János vitézt S épp a napokban pedig fel sem fért mindenki két teherkocsira, hogy a járási székhelyen megnézzék a Déryné Színház előadását. Pedig a járási székhely az ő falujukig oda-vissza jó nyolcvan kilométer. Nem számított, hogy éjfél után kerültek ágyba. Egy termelőszövetkezeti brigádvezető maga vette észre, miképpen siratja meg anyósa a konyhából kikerült ósdi „telázsit”, karosládát, gyékényfonaté széket. Ki kellett rakni ezeket az új konyhabútorok miatt. Azután szipogva simogatta meg az öreg anyós a tetszetősebb, szép holmikat. Mégiscsak ezek a különbek. A szövetkezetek sorra szervezik úgy a munkát, hogy ne kelljen a tagoknak gyalog járni a határba. Teherkocsik, lófogatok viszik, hozzák őket Olyan kis „jelentéktelen” nyíri faluban is mint Nyír- derzs, természetesnek tartják, hogy félszáz holdon gyomirtó vegyszer alkalmazásával termel a közös gazdaság burgonyát. Kézikapával egyet sem kell vágni a földbe. Gép és vegyianyag — e „slágeren” van egyre inkább a hangsúly. Szakmává fejlődött a mezőgazdasági termelés egy-egy ágazata. Az ezernyi gond és nehézkes eszközök használata helyett kevesebb területre kell koncentrálni. Nyilván, ez a kedvezőbb, a jobb. Hát így és ezek is vannak. És még sok egyéb, melyek valóban mutatják: a paraszti elnevezés más értelmet nyert. Minőségi változást, magasabb szintet. És terjedése, további tisztulása erőteljes. Asztalos Bálint A tűrlstvándi vízimalom mostani állapotában éppen hetven éves. Az 1899. eszteődőben ácsolták újra. Némi vita után elhihetően bizonyítottnak vehető, hogy a száz évnél korábban épített malom pontos mását alkották újra a fában bő táj ácsai, talán az ősmalom készítőinek dédunokái. A fa templomok és fatornyok szatmári műemlék-gazdagságában ez a közelről egészen impozáns faépület megyénk egyetlen ipari műemléke. Az épület nagysága híven őrzi azt a világot, amikor az örletés a parasztcsalád eseménye volt. Amíg sorukra vártak, itt kaszinóztak az öregek, magukkal hozott gyermekeik pedig itt kötöttek barátságot, fürdés közben. Szerelmek is születtek itt. A molnároknak, vagy családtagjaik nak nem ritkán volt kimérési engedélyük. S ha nem volt, pálinkájuk biztosan akadt. Sok vízimalom volt Szabolcsban, Szatmárban. Ez az egy maradt meg. Elck Emi) felvéteie Orvos a nyírségben Ha meg lehetne rajzolni képben egy ember életét, az övé mindössze ennyiből állna: féderes talyiga, egy agyontaposott bicikli, s a milliószor nyitott-csukott műszertáska. Esetleg háttérnek óriási könyvespolc. Mert bármilyen hosszú és küzdelmes volt is az útja a nyíregyházi főgimnáziumtól Budapesten, Gra- zon, Szerbián, az északi fronton át Nyíregyházáig, orvosi ars poeticáját leghívebben ezek a motívumok jelképezik. A földművelő család, ahonnan a század- forduló után kiröpült, éppoly nagy volt, mint a gond, amellyel hazai tele erszény hiányában elejétől fogva meg kellett küzdenie. A pesti „Pázmány” egyetem hallgatójaként is már a házi tanításból való maga f kenyerét ette, s amikor a hatodik szemesztért végighallgatta Grazban — kitört az első háború, s ö is beöltözött. Front, lövészárkok, elsősegély, utókezelés: az élet keserű egyeteme, még diploma nélkül. S később a hetekig tartó rémület, a tífusz szerító fogsága... Hányattatások után érkezett meg 1915 május elején a szülői házhoz, hogy aztán egy életre hű maradjon szükebb hazájához. Hátországi szolgálat, majd nagyszigorlatok az őszirózsás forradalom napjaiban, s a feledhetetlen nap: 1919 január 25-én orvosdoktorrá avatták a „Páz- mány”-on. Ekkor lett a nyíregyházi „Erzsébet” kórház alorvosa, egy év múltán mái kerületi tisztiorvossá választották, s tanár; állást is betöltött a „Kossuthban”. Huszonegytől lakása bejáratánál feketéllett a tábla: Dr. Valent Mihály orvos”. — Itj. születtem, jól ismertem a vidékét, az életviszonyokat, éppen ezért nem világmegváltó ifjúi tervekkel érkeztem vissza a városba. Aztán mégis szembekerültem olyan akadályokkal, melyek őrölték az ember idegét, emésztették türelmét, erejét. Még szerencse, hogy nálam egyikből sem volt hiány. Nem a kezdő orvos anyagi és más gondjaira célzok, sokkal vaskosabbakra, ami miatt nem túlságosan szívleltek a hatóság méltóságai hosszú időn át. Akkor még választották a tisztiorvosokat, engemet többször ki akartak buktatni. Miért? A magamfajta orvos, aki díjazás nélkül gyógyította a hadirokkantakat, a városi szegényház lakóit, s látta a tanyák népének elszomorító életét, megpróbált hadakozni a viszonyok javításáért. Csakhogy pénz kellett volna, s itt sűrűn becsapták előttem az ajtót... És a séta a temetőben, összeszorult az ember szíve a húszasával sorakozó gyermeksírok láttán. Szakorvos? Hol volt az még akkor! Valamit tenni kellett mégis. Dolgoztam a zöldkeresztben, vasárnap délutánonként biciklire ültem, kikarikáztam a tanyákra, szabadelőadást tartani a tisztaságról, az étkezésről, a csecsemők gondozásáról. Persze, mindez ma, az orvostudomány rohamos fejlődése közben semmiségnek tűnik De akkor! Nem mertünk a tüdőhöz, az agyhoz nyúlni, mert alapvető gyógyszerek, eszközök hiányoztak. Mégis helyt kellett állni operálásnál, szülésnél, foghúzásnál. Sose felejtem azt az Ujszőlő utcai kislányt, akihez a húszas évek közepén hívtak. Látszott, súlyos beteg, de nem találtam diagnózist. Már a koporsót is megvették neki. amikor végre megmutatta magát a kór, az oldódódó tüdőgyulladás. Talán még ma is él. . . De egy orvos nemcsak a testi gyógyítás sikereivel kerülhet közel az emberekhez, ezt jól megtanultam.. Amikor bezártam a rendelő ajtaját a beteg mögött, vigyáztam, ne érezzen ráhg- beli vagy müveltségbeli különbséget, alárendeltséget, legyen őszinte és közvetlen. És az olló. A legtöbbször magamnál hordtam, s kinn a tanyákon sok gazdának megmutattam, hogyan kell metszeni jól a gyümölcsfát. Mert a kertészkedés volt a hivatásomon túli legnagyobb szenvedélyem. A kimerítő munka, szolgálat közben, után a természethez, a fizikai munkához menekültem. Talán ez az oka, hogy még ma is jó erőben érzem magamat. Mert voltak ám itt csatározások, a javából. Nyíregyházára kerülésem után nem sokkal megválasztottak a megyei orvosszövetség titkárává. Ez amolyan érdekvédelmi szervezet volt. Ahol olyan nagy volt a szegénység, mint az országnak ezen a táján, ott az orvosoknak is kijutott a bajból, s nem vetette fel őket a pénz. A hivatalos szervek, a hatóságok ott ártottak, ahol csak tudtak. A nagy változás, 1945 után is a város szolgálatában maradtam majdcsak tíz évig. amikor a megyei rendelőintézetnél lettem főorvos. A szakszervezet aktívájaként egész sor mentőtanfolyamot vezettem, ismeretterjesztő előadást tartottam, csupán jó szóért, köszönetért. Én nem dicsekedhetek kitüntetésekkel, oklevelekkel, nem vágytam, nem pályáztam rájuk. De jó érezni az emberek szerete- tét, s azt, hogy a hosszú küzdelem gyümölcsei most beérhet. Mi még kezdetleges esz közökkel, sokszor tapogatózva mentettünk embereket, életeket, ma pedig már új szivei ültetnek a szervezetbe, s it nálunk szinte az egész lakosság biztosított. Jó ez, és gond is, mert túlterheltek az orvosoki Ezen sürgősen segíteni kellene. Mégis, nagy öröm, hogy megérhettem ezt a nagy társadalmi és tudományos haladást. Dr. Valent Mihály most 78 éves. Még ma is, mint 42 éve egyfolytában a nyíregyházi Rákóczi utca 17-ből indul munkába. Tapasztalatát, tudását most a városi rendelőintézet fizikotherápiás osztályán kamatoztatja a szülőváros. Néhány éve, amikor látását kikezdte a múló idő, levette a magánrendelőt hirdető táblát. Helyére ifjabb dr Valent Mihályé került, a fiáé, aki más körülmények között a nyomdokába lépett. A nehézségek ellenére is csendes, nagy események nélküli utat tett meg idősebb Valent Mihály ötven éven át, a háborús évek kivételével minden órában Nyíregyháza város lakosságáért. Akkor öltötte magára a fehér köpenyt, amikor még — penicillin hiányában — a tüdőgyulladásból is nehezen menekülhettek meg a betegek — ma pedig az idős ofvos Barnard professzor szervátültetési módszeréről olvassa a szakcikkeket, s mintha csak „szigorlatozna”, úgy beszél az extracor- porális vérkeringésről, a szív teljes kikapcsolásának, módjáról. Mint egész életében, most is a legújabb tudományos témák izgatják, s bár „elfárad a két válla az olvasásban” (mert nagyítót kell tartania a szeme elé), az űrkutatás orvostudományi kérdései sem hagyják nyugton: minden érdekli Fegyelmezett életmód, csendes szorgalom és jó kedély: ez volt és ez maradt életelve a mai napig. Végül a hír: dr. Valent Mihálynak június 28-án, szombaton nyújtották át az aranydip- lomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen abból az alkalomból, hogy 50 éve avatták orvossá, a nyírségi emberek gyógyítójává. Angyal Sándor Az ismeretlen nyüst...
