Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-20 / 113. szám

t. oldat KTßLOT-OTÄGT'ÄRÖftSZÄtS ittájus Sft?1' i*”­Külpolitikai összefoglalónk *0? Kiesinger Tokióban @ Strauss Londonban § Gomulka beszéde § Brandt nyilatkozata Kurt Georg Kiesinger, nyu­gatnémet kancellár Japánba utazott, s ama milliók szá­mára, akik még nem felej­tették el a fasizmust és a második világháborút, önkén­telenül is felidéződik az egy­kori hírhedt „Berlin—Tokió tengely”. Sajnos, bizonyos analógiákat ma is találunk, az átkos múlt kísérteteitől még nem egészen szabadultunk meg. Mint a Pravda hírma­gyarázója rámutat: azért he­lyénvaló a visszaemlékezés, mert „jelenleg mind az NSZK- ban, mind Japánban létre­jöttek az amerikai imperia­lizmus agresszív erőinek elő­retolt hadállásai. Ez feltétle­nül arra inti a világközvéle­ményt, hogy figyelemmel kö­vesse a tokiói tárgyalásokat.” Nem vitás, hogy Bonn meg akarja vetni lábát Ázsiában és miközben — mint ismere­tes — egyre nagyobb arányú gazdasági kapcsolatokat épít ki a Mao-kllkkel, s nyilván­valóan a gazdasági kapcso­latok mögött politikai part­nert is keres Pekingben, ugyanakkor Tokió felé is nyit. Most, hogy Kambodzsa elismerte az NDK-t és ezt az NSZK önmagára és Hallstein doktrínájára mért csapásnak érzi, Bonn arra törekszik, hogy megakadályozzon más ázsiai országokat a kambod­zsai példa követésében. Fel­tehető, hogy ehhez kívánja megnyerni szövetségesül Ja­Kefckonen Leningrádbcx utazott Vic’Eiami harcok A Shau-völgyét elzáró Ap Bia hegyért immár kilence­dik napja folyó csatában a | dél-vietnami partizánok visz- j szaszorították a legújabb erő­sítésként bevetett amerikai ejtőernyősöket is, akik közül 12-en életüket vesztették, 79- en pedig megsebesültek. Hanoi: A VDK légvédelmi egységei Quang Binh tarto­mány fölött lelőttek egy F— 4-es amerikai repülőgépet, a lelőtt amerikai gépek száma ezzel 3290-re emelkedett. CsausasGu Varsóban Wiadislaw Gomulkának, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának a meghívására hétfőn reggel baráti látoga­tásra Varsóba érkezett Nieo- lae Ceausescu, a Román Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának főtitkára, az ál­lamtanács elnöke. Sztrájk hullám Spanyolországban Az Humanité spanyolor­szági tudósítása szerint az egész asturiai iparvidékre ki- terjet az a sztrájk, amelyet május 16-án néhány száz bá­nyász indított. Jelen pillanat­ban ezen a vidéken 5000 dol­gozó sztrájkol. Pamplonában. ahol a helyi hűtőkombinátból az elmúlt ,héten 850 munkást bocsátot­tak el, amiért sztrájkharcot folytattak, most újabb 1200 dolgozó szüntette be a mun­kát, hogy kifejezze szolidari­tását a többiekkel. P.irancsnolii-törzsvezetés! gyakorlat Csehszlovákiában Külpolitikai széljegyzet: A forma új — a lényeg változatlan Prága, (CTK): A Csehszlovák Nc.vo.etvé- b Imi Minisztérium szóvivő­je hétfőn közölte a CTK t nkatársával, hogy május 1 tői 26-ig a Varsói Szerző­déshez tartozó országok had­seregei közös kiképzési ter­hével összhangban a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­pánt is. Kiesinger személyes látogatása révén. Ugyanakkor Európában is felgyorsult és megélénkült a nyugatnémet politika. Mint ismeretes, Schiller gazdaság­ügyi miniszter, aki fel akarta értékelni a márkát, alulma­radt Kiesinger kancellárral és Strauss pénzügyminiszter­rel szemben, de a nyugati pénzügyi csatinak ismét csu­pán egyik — ám nem az utolsó — felvonására hullt le ezzel a függöny. Az újabb felvonás talán már itt is van, nyitó jelenete megle­het az a tény, hogy Strauss most Londonban folytat hi­vatalos tárgyalásokat Jenkins angol pénzügyminiszterrel. S hogy — ha már ott van — nemcsak a nyugati világ akut pénzügyi válságának további problémáit vitatja meg, ha­nem politikai kérdéseket is, azt valószínűsíti, hogy Ste­wart külügyminiszterrel, sőt Wilson miniszterelnökkel is folytat tanácskozásokat. Bonnak (London) és a Tá­vol-Kelet (Tokió) felé, a Ke­let (a szocialista államok) felé való nyitás csak nem akar sikerülni. Az is nyil­vánvaló, miért nem: me/t hiányzik még mindig a kellő őszinteség, a helyzet reális felmérése Bonn részére. Ép­pen erre mutatott rá most nagy érdeklődéssel fogadott varsói választási beszédében Wiadislaw Gomulka, a Len­HELSINKl: Urho Kekko­nen, finn köztársasági elnök, hétfőn Helsinkiből elutazott Leningrádba, ahol találkozik Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnökkel. Az elnö­köt elkísérte Kovaljov, a Szovjetunió finnországi nagy­követe is. MOSZKVA: A szovjet fővá­ros diplomáciai megfigyelői­nek érdeklődése ezúttal Le- ningrádra irányul. A Moszk­va és Helsinki között félúton elhelyezkedő „észak Velencé­jében” adott találkozót egy­másnak Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és Ur­ho Kekkonen finn köztársa­sági elnök. Jóllehet a talál­kozó protokolláris minősíté­se: „nem hivatalos”, ez a formaság mitsem változtat a két államférfi megbeszélé­seinek jelentőségén. A külpolitikai helyzetelem­zők szerint a mostani esz­mecserék nem annyira az amúgyis felhőtlen szovjet— finn viszony kérdését érin­tik, mint inkább tágabb kör­ben mozogva, az „európai problematikát” ragadják meg. Ezzel összefüggésben emlé­keztetnek arra, hogy rövid­del ezelőtt Helsinki kinyilvá­nította készségét arra, hogy gyakorlati szervező szerepet vállaljon a Varsói Szerződés tagországai által az európai béke és biztonsági értekez­let előkészítésében és össze­hívásában. Szovjet részről örömmel üdvözölték és nagy­ra értékelték azt a tényt, hogy Finnország nem csupán támogatja a budapesti felhí­vásban foglalt európai béke­programot, hanem kész ösz­ság területén parancsnoki- törzsvezetési gyakorlatot tar­tanak a Csehszlovák Néphad­sereg és a szovjet hadsereg törzseinek és csapatainak részvételével. A hadgyakorlat vezetője Alexander Muché altábor­nagy, a csehszlovák nemzet- védelmi miniszter helyettese. gyei Egyesült Munkáspárt első titkára. „Bonn egész eddigi keleti politikája semmibe veszi a valóságot. Az NSZK követ­kezetesen megakadályoz az európai feszültség csökkenté­sét célzó minden kezdemé­nyezést. Az NSZK politikájá­nak fő próbaköve a jelenlegi határok, köztük az Odera— Neisse határ . elismerésével kapcsolatos álláspontja volt és marad, — hangoztatta egyebek közt Gomulka, aki Willy Brandt . nyugatnémet alkancellár és külügyminisz­ter „az európai békepolitika” című könyvéből is idézett, annak bizonyítására, hogy hiába igyekszik a nyugatné­met Szociáldemokrata Párt úgy feltüntetni magát, mint­ha konciliánsabb politikát folytatna a kereszténydemok­ratáknál. lényegileg nincs különbség. Brandt hétfőn sajtóérte­kezleten reagált Gomulka beszédére, kijelentve, hogy azt figyelemre méltónak tart­ja. Ám, miközben hangoztat­ta készségét arra, hogy az NSZK kibéküljön Lengyelor­szággal, miként Franciaor­szággal is kibékült, elfelej­tette hozzátenni, hogy Nyu­gaton a két ország között nem voltak határviták. Nyil­vánvaló, hogy Lengyel írszág csak úgy fogadhatja az NSZK tárgyalási kezdeményezését, ha a bonni álláspont végre a status quo elfogadásán alap­szik, vagyis, ha Nyugat-Né- metország is, csakúgy, mint a Német Demokratikus Köztár­saság, elismeri az Odera— Neisse határt és általában, a második világháború után ki­alakult helyzetet, lemondva fiktív, „egyedüli képviseleti” jogáról. tönző tényezőként fellépni megvalósítása érdekében. Előre mutató pozitívum­ként könyvelik el Moszkvá­ban, hogy Finnország a medi­tációk és a fontolgatások sík­járól konkrét szervezési térre irányította át az európai bé­kével és biztonsággal kap­csolatos törekvéseket. Addig is Moszkvában rendkívül szükségesnek tartják az euró­pai biztonság gyakorlati in­tézkedéseit szem előtt tartó, építő, jellegű eszmecseréket. Ezeknek keretébe illeszkedik bele a szovjet kormányfő és a finn elnök nagyon idősze­rű és jelentőségteljes megbe­szélése. 2. — Pontosan nem tudnám megmondani. Olyan ötven, hatvan lépésnyire lehetett. Ha előre tudtam volna... Tyihonov figyelmesen hall. gáttá az asszony tanúvallo­mását. Hiszen ő és barátnője, Anna Latina volt a gyilkos­ság szemtanúja. — Hogy nézett ki az a fér­fi? — Hát... Olyan hétköznapi­am Magas. Sapkát és azt hiszem sötét télikabdtot vi­selt. Aktatáska volt nála... — Latina polgártársnő nem figyelte meg az arcát? — Nagyon sötét volt. Az ösvény szűk, háttal fordul­tam felé, amikor megelőzött bennünket. — Ketten elfértek az ösvé­nyen? Vagy egyiküknek fél­re kellett fordulnia? — Éppen erről beszélek. Másképpen bele kellett vol­na lépnem a hóba. — Milyen volt az aktatás­kája? — Szerintem nem ts akta­táska volt. Inkább olyan ki­sebbfajta bőrönd. BEIKTATÁSAKOR NIXON amerikai elnök türelmet kért, hogy nyugodtan kidolgozhas­sa vietnami politikáját, amelynek az Egyesült Álla­mok legnépszerűtlenebb há­borúja felszámolását kell cé­loznia. A közvélemény logi­kusnak érezte, hogy türelmet tanúsítson, hiszen a Johnson által Nixonra hagyott örök­ség nem csupán a politikai kudarc volt, hanem az a zűr­zavar is, amit a vietnami ver­gődés eredményezett az ame­rikai politikai vezetőknek. Közismert, hogy a vietna­mi fél maga is türelmet tanú­sított, várva, hogy az ameri­kai vezetésben — az ismétlő­dő kudarcok és a kaland re­ménytelensége nyomán — felülkerekedik végre a realizmus. A Párizsban tár­gyaló DNFF-küldöttség veze­tője, Tran Buu Kiem egyik februári nyilatkozatában nyilvánvalóvá tette: a DNFF nagy politikai bölcses­séggel látja annak a dilem­mának a nehézségét, amely előtt az amerikai vezetés áll és messzemenően el akarja kerülni az Egyesült Államok megalázását — amennyiben Washington hajlandó figye­lembe venni a dél-vietnami valóságot és lemond arról, hogy beavatkozzék a vietna­mi nép életébe. EZT A RUGALMASSÁ­GOT, a harctéri eredmé­nyekre támaszkodó magabiz­tosságot és az ellenfél belpo­litikai presztízsszempontjait figyelembe vevő politikai böl­csességet testesítette meg az a tízpontos program, ame lyet május 8-án terjesztett a párizsi négyes értekezlet elé a DNFF küldöttsége. A javas­lat a vietnami probléma po litikai rendezésének menet­rendjét tartalmazza s a meg­oldás alapjaiként rögzíti, hogy a lényegi kérdés az amerikai csapatok kivonása. Amennyiben az Egyesült Ál­lamok kifejezi erre való haj­landóságát, minden egyéb kérdés tisztázása, — még ha hosszú tárgyalások során is — realizálható. Ellenkező esetbein nyilvánvalóan sem­mi sem oldható meg. A DNFF tízpontos programja óriási visszhangot váltott ki világszerte. Olyan helyzet alakult ki, amelyben a találé­kony amerikai propaganda­gépezet is képtelennek bizo­nyult tovább igazolni a Ni- xon-kormány időhúzását. Mert a felülvizsgálatra kisza­bott idő — amennyit a közvé­lemény és a politikai logika „engedélyezett” — lejárt, mi­— Felismerné ezt az em­bert? Az asszony elgondolkozott, felsóhajtott: — Nem venném a telkem­re. Nagyon sötét volt. Bör­tönbe juttatni egy ártatlan embert... Tyihonov elmosolyodott: — Ettől he tartson. De menjünk tovább. Tehát né­gyen voltak az ösvényen, maga és Jevsztyignyejeva, önök előtt az ismeretlen fér­fi és még előbb az asszony, akit... — Igen. Amikor a barát­nőmmel a telek közepére ér­tünk, az asszony már az ös­vény végén járt. A férfi utolérte. Azután mindketten eltűntek. Néhány lépést tet­tünk. akkor láttuk, ott fek­szik szegény asszony a hó­ban. A férfi meg el­tűnt. — Próbáljuk rekonstruálni még egyszer az utolsó előtti momentumot, amikor négyen voltak az ösvényen. Látta a a férfit, amint utoléri az asszonyt? — Láttam. — Ezután mindketten el­tűntek? közben a harcok tovább foly­tak, s ráadásul az amerikai hadvezetés lázas erőfeszítése­ket tett a saigoni rezsim katonai megerősítésére. Mint nyugati kommentátorok fo­galmazták, „Nixonnak oda­dobták a labdát, s azzal vala­mit kezdenie kellett.” Hiába hangoztatta tehát e hét elején a Fehér Ház pro­paganda apparátusa, hogy az amerikai elnök „kidolgozott menetrendjének” megfele­lően áll a közvélemény elé szerdai rádió- és tévébeszé­dében, egyértelmű volt, hogy azt a hatást kívánja ellensú­lyozni, amelyet a DNFF tíz­pontos programja kiváltott, s egyúttal csendesíteni a bírá­lat ismét feltámadni látszó viharját. Vagyis a szerdai Nixon-beszéd kritikája és ta­lán némileg mentsége egy­szerre, hogy az amerikai kor­mány új vezetője láthatólag még mindig nem érlelte meg magában az elkerülhetetlen döntéseket. A JOHNSON BESZEDEK­TŐL hangnemében k-i végte­lenül kedvezően elütő beszéd éppen emiatt mar'án viseli mindazoknak az ellentmondá­soknak a bélyegét, amelyeket a jelenlegi nixoni politika tartalmaz. Nixon ugyan ar­ról szólt, hogy néhány újabb kezdeményező lépést kíván tenni, mivel „a régi formu­láknak és a múlt unalmas szólamainak ismételgetése (Folytatás az 1. oldalról) ló—10 űrkabinja a Föld felé és a terv szerint május 26- án, magyar idő szerint este nyolc óra előtt száll le a Csendes-óceánra. Az Apolló—‘10 amerikai űr­hajó „ vasárnap este magyar idő szerint 20,26 órakor rá­állt a Hold felé vezető pá­lyára. Hétfőn, közép-európai idő szerint 18 óra 49 perckor az Apolló—10 195 797 kilométer­re távolodott el a Földtől és ezzel a Hold és a Föld közötti távolság több mint felét tet­te meg. A délutáni órákban John Young űrhajós időjárásjelen­tést küldött a földi ellenőrző központnak. Majd váratlanul megszakította a houstoni el­lenőrző állomással folytatott szakmai beszélgetést és beje­— Nem. Még tettek né­hány lépést, elöl a férfi, mö­götte az asszony. — Milyen távolságra lehet­tek önöktől? — Olyan ötven méternyi­re. — És a 16. számú háztól? — Talán 3C—35 méternyi­re — mondta bizonytalanul Latina. — Meg tudná mutatni a helyszínen, hol lehetettek? — Azt hiszem... ORVOSSZAKÉRTÖI JELENTÉS A bűnügyi orvosszakértői vizsgálat megállapítása sze­rint T. Sz. Akszjonova (kora: 28 év) polgártársnő halálát a bal tüdő és a szív súlyos sé­rülése idézte elő. Azonnali halált okozó sebet egy hosz- szú (legalább 17—18 centi­méteres) szerszámmal (árral) ejthettek, miután a seb sem­miféle lőfegyvertől származó pörkölődés vagy lerakódás nyomait nem őrzi. A szer­szám a bal lapockán át ha­tolt a testbe, felülről lefelé, s a negyedik baloldali borda belső peremén akadt meg... Sarapov még egyszer fí­nem elegendő.” Ennek meg-’ felelően egész beszédét arra építette, hogy belátható időn belül véget akar vetni a há­borúnak, mert — jó közvé­leményérzékkel — tudomásul vette, hogy az emberek tü­relme lassan elfogy. Az sem vitatható, hogy a beszéd több megfogalmazása olyan reali­tások tudomásul vételét jelen­ti, amelyeket — strucc mód­jára — Washington eleddig váltig megtagadott. így lé­nyegében Nixon beszéde tény­legesen elismeri a DNFF-et, tehát a harci ellenfelet (!) Semmivel sem magyarázható azonban, hogy Nixon új kez­deményezést ígérő nyolcpon­tos programja ismét megpró­bál egyenlőségjelet tenni az agresszor és áldozata között, és megkísérli elutasítani az amerikai csapatok feltétel nélküli kivonását. Az új hangnem és az új forma te­hát semmiképpen sem leplez­heti: a lényeg egyelőre válto­zatlan, s annak tükrében a változások lényegtelenek. Washington továbbra is a saigoni rezsim megmentésé­ben reménykedik, s lévén a rezsim helyzete tarthatat­lan, a washingtoni álláspont sem mir*!« egyébnek. A beszéd valójában annyi­ban remény tkeltő, hogy nem hiúsított meg, nem tett alap­talanná minden reményt az amerikai realizmus érvényre jutására. Nixon nem vágta be az ajtót, de nem is tárta ki a párizsi tárgyalások ered­ményes folytatása előtt. lentette, hogy a világűrből zenei közvetítés következik. „Tom és én gitáron játszunk, Eugene pedig énekel” 180 000 kilométeres távolságból, Staf­ford miniatűr magnetofon- készülékéből fel is hangzott a kozmikus zene, az Egyesült Államok egyik népszerű slá­gere. — Nagyszerű — dicsér­te a zenei közvetítést a föltti ellenőrző központ. — Igen — válaszolt Stafford — csak a nagybőgőt volt nehéz az űrkabinba csempészni. Hétfőn este módosították az Apolló—10 pályáját. A három főnyi személyzet kö­zép-európai idő szerint 20 óra 25 perckor működésbe hozta a főhajtóművet és ez­zel az Apolló—10-et végleges pályára irányították. A pá­lyamódosítás időpontjában az űrhajó 220 000 kilométer tá­volságra volt a Földtől. gyelmesen áttanulmányozta a jelentést. — Szerszámmal! Mi a véle­ményed, Sztasz? . Tyihonov már felkészült a kérdésre. A két szemtanú vallomása alapján feltérképeztük a helyszínt. Az ösvény hossza: 118 méter. Akszjonova holt­teste 24 méternyire feküdt a 16. számú háztól. Mindkit tanú azt állítja, hogy az is­meretlen férfi a háztól mint­egy 10—12 méternyire érte utói az asszonyt. Ez az, amit nem értek. Hogyan tehetett meg az asszony húsz lépést azután, hogy halálos sebet ej­tettek rajta? S hogyan eshe­tett ezután össze egyetlen ki­áltás nélkül? Sarapov újra végigböngész, te a jelentést, majd megfor­dította a papírlapot. — Ez meg miféle mértan? — Kénytelen voltam fel­idézni iskolai tanulmányai­mat. „A gyalogos ..A” pontról indul el, „B” pontra érke­zik...” Sarapov bólintott: — Értem. És mire jutottál? — Háromféle változatot ké_ szítettem. Különböző gyorsa­sággal haladt a gyilkos, az ál­dozat és a két tanú. Itt a végeredmények átlaga. — Szóval? — Latina azt állítja, hogy amikor utoljára nézett előre, már senkit sem látott az ös­vényen. Számításaim szerint azonban még látnia kellett volna a gyilkost, azután, hogy az asszony összeesett (Folytatjuk Arkagyij Veiner — Georgij Veiner: Jtyyomozés maqáH&gyben Fordította: Kassai Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents