Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-15 / 109. szám
* oldal KFLFT-MA<5YARORSZÄO \ 1969. május 15. A Nö A PARLAMENTBEN címmel, a községi nőtanács nők klubja foglalkozásán tartott előadást a nők közéleti szerepléséről dr. Kovács Magdolna országgyűlési képviselő Kisvárdán — írja Mogyorósy Gyuláné levelezőnk. A LAKÁSÉPÍTKEZÉSEK könnyítésére új üzemcsarnokot épít ajtók és ablakok gyártásához a Ti- szalöki Vegyesipari Vállalat. A harmadik negyedévben elkészülő tiszalöki létesítményben évente nyolcmillió forint értékű nyílászáró szerkezetet készítenek. Jubileum Felsősimán Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli a nyíregyházi felsősimái Petőfi Sándor művelődési terem. Az évforduló megünneplésének első napján, május 17-én, szombaton este 7 órakor ünnepi klubfoglalkozást, vetélkedőt rendeznek. Másnap, vasárnap délután 3 órakor Derkovits reprodukciókból és a művelődési terem tízéves munkájáról nyílik kiállítás. Ezt követően békenagygyűlést tartanak, majd Ratkó József költő részvételével író-olvasó találkozóra kerül sor. Este táncmulatság kezdődik. ÖREGEK NAPJA GULÄ- CSON. A gulácsi Uj Élet Termelőszövetkezet vezetősége rendezésében jól sikerült öregek napját tartottak május 11-én a közös gazdaság nyugdíjasainak részére — írja levelében Daruka István nyugdíjas. NEMZETKÖZI NÉPMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílik május 20-án a Német Szövetségi Köztársaságban, Rotten- burgban, amelyen részt vesz a Kaposvári Agyagipari Htsz is, több mint száz darab kerámiával. A kiállításon Tamás László, a htsz népművésze egy hónapig szakmai bemutatót tart: a korongolástól az égetésig és a díszítésig minden munkafolyamatot bemutat. MAGYARORSZÁGON RENDEZI első játékfilmjét Maximilian Schell, akit a „Veszély”, az „ítélet Nürn- bergben” és az „Altona foglyai” című produkciókban színészként ismert meg a magyar közönség. Schell a tavasszal járt nálunk először, s kitűnő helyszínt talált a készülő filmje számára, a Balaton környéki Somogyfaj- szon. A stáb május utolsó hetében érkezik Budapestre, s 27-én kezdi forgatni Turge- nyev „Orosz gárda” című novellájának változataként az „Első szerelem” című filmet. , JÓRA BÍZTAK. Több mint ezer forintot elsikkasztott a beszedett díjakból Kovács János 22 éves rovott múltú nyírbátori lakos, volt postai kézbesítő. A nyíregyházi megyei bíróság Kovácsot jogerősen hat hónap börtönre büntette és elrendelte korábbi, felfüggesztett, háromhónapos büntetésének végrehajtását is. A Magyai Szocialista Munkáspárt Bzabolcs-Szatmár megyei bizottsága is a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkes2tőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71. Kiadla: a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat. Zrínyi Hona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési dij egy hónapra 30 forint. Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél index szám: 35 059. Kéziratokat nem őrzilnk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. Felelős vezető; Holéczi István 2500 DARAB CIGARETTA PERCENKÉNT. A Magyar Dohányipar egri üzemében új filterfelrakó gépet helyeztek üzembe, amely percenként 2500 db cigarettát gyárt. Az ország legmodernebb gépén rövidesen új fajta naturcigaretta készítését kezdik meg. (mti fotó) PROGRAM 1969. május 15, csütörtök ZSÓFIA NAPJA A Nap kél: 4 óra 07 perckor, nyugszik: 19 óra 14 perckor. A Hold kél: 3 óra 17 perckor, nyugszik: 18 óra 46 perckor. 110 éve, 1859 május 15-én született Pierre Curie francia természettudós. Tudományos körökben, eredményei révén már korán ismert nevet szerzett. Fiatalon lett a Sorbonne tanára. Fivérével közösen fedezte fel egyes kristályok nyomás hatására keletkező elektromos tulajdonságát, az úgynevezett piezo-elektromosságot, majd alapvető megállapításokat tett a mágneses jelenségekre, valamint a kristályok szerkezetére. Tudományos munkássága során ismerkedett meg későbbi feleségével, a lengyel származású Maria Sklodowskával. Vele együtt végzett Kísérletei, korszakos felfedezései, a csodálatos tulajdonságokkal rendelkező sugárzó elemnek feltárásával érték el csúcspontjukat, amelyeknek a rádium nevet adták. Együtt fedezték fel a polonium nevű elemet is. Eredményeikért 1903-ban közösen kapták meg a Nobel-díjat. Tudományos sikereinek tetőpontján, 1906 tavaszán, Párizs egyik forgalmas utcájában társzekér gázolta halálra. Száraz idő Várható időjárás ma estig: derült, száraz, nyári idő. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28 —33 fok között. Kossuth rádió 8,15: Tánczene. — 8,45: Külpolitikai figyelő (ism.) — 9,00: Román művészek operafelvételeiből. 9,34: A sugárbiológia napjainkban (ism.) — 10,05: Jancsó Adrianne és Palócz László énekel. Csikós István cimbalmozik. — 10,30: Rádióegyetem. Bessenyei György. I. 11,00: Barokk muzsika. — 12,30: Melódiákoktól. — 13,35: Törvény- könyv. A rádió jogi műsora. — 14,50: Rádiószínház: Csongor és Tünde (ism.) — 17,15: Kozma Jó- ‘zsef dalaiból. — 17,22: Nyitott stúdió. — 17,47: Berki László népi zenekara játszik, a László Kórház énekkara énekel. — 18,11: Magyar Parnasszus. Emlékezés Gulyás Pálra, halálának 25. évfordulóján. — 18,41: Üj felvételeinkből. — 19,15: Közvetítés az FTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 20,00: A Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának hangversenye. — Közben: Kb. 20,40: Legkedvesebb verseim. — Kb. 21,01: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 22,20: Cigánydalok, csárdások. — 22,50: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? — 23,00: Thomas és Csajkovszkij operáiból. — 0,10: Tánczene. Petőfi rádió 8,05: Vidróczki. Zenés ballada. — 11,50: Magánvélemény — közügyekben. — 12,00: Zenekari muzsika. — 13,05: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13,20: Zinka Mila- nov operaáriákat énekel. — 13,38: Tornyos György: Rondó. —14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: Üj könyvek (ism.) — 18,15: Közvetítés az FTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. — 19,00: Wagner operáiból. — 20,25: A távolság nem akadály. — 21,35: Rádióegyetem. Bessenyei György. I. rész (ism.) — 22,05: Hangverseny a stúdióban. — 22,50: Táncdalok. — 23,10: Muzsikaszó. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Orgonaszólók. — A szakszövetkezetek első tavasza. — Mezőgazdasági könyvespolc. — Ti - szai nóták. Televízió 9,00: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. VII. oszt.) — 9,55: Magyar nyelvtan (ált. isk. V. oszt.) — 11,05: Magyar nyelvtan (ált. isk. V. oszt.) — 14.00: Élővilág (ism.) — 14,55: Magyar nyelvtan (ált. isk. V. oszt.) (Ism.) — 15,50: Magyar nyelvtan (ált. isk. VI. oszt.) (Ism.) — 17,16: Irány az egyetem! — 17,58: Hírek. — 18,10: FTC—Üjpesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — A szünetben: Esti mese. — 20,00: Tv-hír-dó. — 20,20: Szerelmi történet. Angol film. — 21,10: özvegy Farkasné. Riportfilm. — ^1,50: Zenei Figyelő. A tv Zenei Üjságja. — 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 17,00: Hírek. — 17,05: A második otthon — tv-film. — 17,25: népdalverseny. — 19,00: Tv-híradó. — 19,40: Manchester United— AC Milan Kupagyőztesek Kupájá labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 21,30: Várakozás gyilkosságra. Tv-dokumentumfilm. — 22,00: Tv- híradó. Román tv 16,35: A gyermekek világa, — 16,50: Orosz nyelvlecke. — 17,15: Pionir stúdió. — 17,45: Népi zene. — 19,00: Koncert. — 20,45: Filmvarieté. — 21,45: Ural antológia. A nyíregyházi mozik műsora KRODY MOZI) KURÁZSI MAMA Előadások kezdete: Ml 5. fél 7 és fél 9. Telefon: 12—61. BEKE MOZI: * TILTOTT TERÜLET Előadások kezdete: fél 5, M! 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI* ISZONY Előadások kezdete: 4, f é§ 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MOZIJAI SZÜNNAP. MEGYEI KULTURÁLIS SZEMLE. A megyei tanács vb művelődésügyi osztálya, a KISZ megyei bizottsága és a Megyei Művelődési Központ május 18-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel rendezi meg a nyíregyházi színházban a tanácsköztársasági megyei kulturális szemlét. Szerepel a tiszaberceli KISZ irodalmi színpada, a hodászi pedagógusszínpad, a fehér- gyarmati színjátszók, a Nyíri Kisszinpad, Kozák István és Bacskó Katalin szavalattal, Simon Józsefné és Borbás Lászlóné népdalokkal, a gyarmati citerazenekar, a nyírmeggyesi termelőszövetkezet népi tánccsoportja, a Szabolcs táncegyüttes, Barta István szavaló,, valamint a nyírbogdányi kőolajipari fiatalok beat-zenekara és a Zenith együttes. 30 900 FORINT — ÖREGEKNEK. 30 900 forint állami támogatást kapott Nyíregyházán az öregek napközi otthona. Az összeg egy részét a január 13-án megnyílt otthon hiányzó berendezéseinek pótlására fordítják. A nyári idényre a 23 fős közösség étkeztetését is meg akarják oldani. EZER MÁZSA RÉZGÁ- LIC. 1000 mázsa rézgálicot kapott a Szovjetunióból az AGROKER Mezőgazdasági Ellátó Vállalat. így jelenleg valamennyi növényvédőszer korlátlan mennyiségben a megrendelők rendelkezésére áll. UJ CIGARETTA. A Magyar Dohányipar a már nem készülő — csak addik kapható, amíg a készlet tart — Tulipán és Turist pótlására újfajta cigaretta gyártását kezdte meg. A Pálma nevű 80 milliméter hosszú — füstszűrő nélküli — cigaretta a sikeresen meghonosított amerikai eredetű Burley, valamint a hazai Virginia és keleti dohányok keverékéből készül az Egri Dohánygyárban. A Pálma húszas csomagolásban 5,80 forintért kerül forgalomba először csak a vásár területén. A BNV után országszerte megkezdik az árusítását. VASVÁZAS SZÍNEK. Az ilki Dózsa Tsz két vasvázas szint épít, almatárolás céljára. Az egyenként 5—5 vago- nos létesítmény négyszáz- ezer forintba kerül, amit saját erőből fizet a tsz. A tároló színek az idei almaszüret idejére elkészülnek. UJ MEZŐGAZDASÁGI GÉP. Az OT és OET tárcsából kialakított és két héttel ezelőtt az Ilona-tanyán bemutatott kétsoros tárcsát kapott az AGROKER Mező- gazdasági Ellátó Vállalat. FAGYLALTTÖLCSÉR KÉSZÍTÉS TSZ-BEN. A nyír- szőlősi Jókai Tsz fagylalt- tölcsér-készítő kiegészítő üzemágot hozott létre. Az új tevékenység 12—14 főt foglalkoztat, s a hármas műszaki üzemeltetéssel műszakonként négyezer tölcsért állítanak elő. UJ IRODAHÁZ ÖKÖRI- TÖFÜLPÖSÖN. Május 15- én adják át, amelyet a Szamos menti Termelőszövetkezet saját erőből és állami támogatással, 682 000 forint költséggel építtetett — írja Budaházi István tudósítónk. TÜZOLTÓVERSENY ÓPÁ- LYIBAN. Mintegy kilencven önkéntes községi és létesítményi tűzoltócsapat vesz részt a mátészalkai és bak- talórántházi járásból azon a versenyen, amelyet május 18-án, 9 órai kezdettel rendeznek meg Öpályiban. ELŐADÁS ÖNTÖZÉSRŐL. Nyílt csatornás öntözőrendszer üzeme a Szovjetunióban címmel, a Magyar Hidrológiai Társaság helyi csoportjának rendezésében tart előadást Molnár László, a Fel- sőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság klubhelyiségében május 16-án. SZABVÁNYOK A MEZŐGAZDASÁGBAN. A Magyar Szabványügyi Hivatal május 16-án 9 órai kezdettel „A szabványok alkalmazása a mezőgazdaságban” címmel előadást tart Mátészalkán. Az előadásra meghívják megyénk beregi részének mező- gazdasági szakembereit. JUBILÁL A ZENEISKOLA. Harmincéves fennállását ünnepli a Nyíregyházi Állami Zeneiskola. Ez alkalommal a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya és az iskola igazgatósága rendezésében május 18-án, 17 óra 30 perckor a TIT helyiségében kerül sor Vikár Sándor zeneiskolai igazgató harmadik önálló hangversenyére. UJ LAKÁSOK GELÉNE- SEN. A tavalyi belvíz miatt 15 cigánylakást építenek újjá a gelénesi cigánytelepen. NÉGY FORINTÉRT — HÚSZEZER. Négy forintért vásárolt borítékos sorsjegyet szerdán Nyíregyházán, a Tanácsköztársaság téren Szlá- vik János érpataki lakos. A boríték felbontásakor kiderült hogy szerencsésen vá. lasztott. mert 20 ezer forint nyereményre tett szert. UJ SZOCIÁLIS ÉPÜLET a VOSZK nyírbátori palac-. kozó üzemének 73 dolgozója részére. A létesítményt — amely korszerű zuhanyozóból, öltözőből és ebédlőből áll — május 16-án adják át. SZABALYTALANUL KANYARODOTT. Irányjelzés nélkül akart egy mellékutcába behajtani szerda délután Tiszalökön Molnár László ládagyári munkás kerékpárjával. Az utána motorkerékpáron érkező Korupcsák Mihály tiszalöki lakos, hogy az összeütközést elkerülje, motorjának kormányát félrerántva, az útszéli villanyoszlopnak ment. A motorost a mentők kórházba szállították. A rendőrség Molnár László ellen az eljárást megindította. KÉTNAPOS TANULMÁNYUTAT szervez a Gépipari Tudományos Egyesület nyíregyházi csoportja a Békéscsabai Forgácsoló-, Szerszám és Készülékek Gyárába. ALMAPOR. Többféle, tejben gyorsan oldódó szárított és darált almaport állítanak elő a vásárosnaményi tsz- közi szárító üzemben. Egyes országokban a tej dúsítására használják. AZ OLVASÓ FALU CÍMMEL, az 1969. május 8-é számban közölt hírben az adatok Nyírbéltek községre vonatkoznak. BARLANGOKRÓL. Május 16-án, 17 órai kezdettel a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Ország-világjárók Klubjában dr. Magyar Gábor, az Aggteleki Cseppkőbarlang igazgatója ismeretterjesztő előadást tart. A RÁDIÓBAN HALLOTTUK KURÁZSI MAMA. Krónika a harmincéves háborúból. Brecht drámája, szélesvásznú NDK filmen. A nyíregyházi Krúdy filmszínház műsorán május 15-től 17-ig. 4 rópcélaki váoSiraf Húszperces dokumentum az Esti Krónika különkiadásában. s mennyi, de mennyi tragikumot rejt! Kilenc ember halt meg azon a január 2-i délutánon. Kinek, kiknek a mulasztása miatt? Egy gyár, dolgozzon is az bármilyen veszélyes anyaggal, bármily veszélyes körülmények között, egy gyár — mondanánk — nem robr banhat fel. Nem, ha minden, ki megteszi a kötelességét. Megragadt a fülemben néhány mondat a dokumentumból: 25 milliós a kár. a tér melési kiesés havonta 20 millió. Tavaly 70 millió nyereséget ért el a vállalat. Műszerezettség szinte nem volt, találomra, érzésre dolgoztak a nagynyomású tartályokkal. A tartályok — éveken át — időzített bomba módján, alattomosan várták a pillanatot, hogy halált szórjanak. Ilyenek voltak, mert rosszul gyártották őket. A répcelaki vezetők mindent a felújítástól reméltek... Az országos hatású ügyet egy egész vizsgáló bizottság vallatta, számos szakértő mondott bírálatot a felelőt- 'lenségekről. S hogy ezek elérik-e a büntetőjogi felelősség mértékét, azt hamarosan bírósági tárgyalás dönti majd el. Erről szólt az Izgalmas, tömör és önmagában is vádoló dokumentum. De talán több van a téma mélyén. Akik gyártották azt a tartályt, akik dolgoztak vele, s akiknek már csak a naplója vallhat —■ ők mind emberek, s minden történésnek van valami indító rugója. Ezt a dokumentum szerzői nem keresték, a mű azonban így is egész. Tájékoztató jellegén túl is adott valamit, lelkiismeret vizsgálatot. amit röviden így fejezhetnénk ki: a felelősség érzete a felelőtlenségek miatt. S e felelősségnél súlyosabbat semmilyen bíróság nem állapíthat meg. (kun) A NAP HÍREI