Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-15 / 109. szám

8 oldal tWT v^-toTtSTKfi &SSTÄ& 1969 mlirfas fS! Külpolitikai széljegyzet: Start a párizsi versenyen MOSZKVA A JÜNIUS 1-1 franciaor­szági elnökválasztás indulói már ismertek. Lezárult a ne­vezési határidő. Már csak egynéhány formaság van hát­ra: a jelölteknek be kell nyúj­taniuk ICO ajánló (képviselő, polgármester, stb.) névsorát, le kell tenniök a nem túlsá­gosan nagy összeget kitevő óvadékot, az úgynevezett al­kotmányos tanács ellenőrzi a jelöltség feltételeinek meglé­tét. Az elfogadott jelöltek névsora május 16-án jelenik meg a francia hivatalos lap­ban. Amint Párizsban ez ilyen esetben mindig előadódik, tu­catszámra vannak önjelöltek is. Alain Krivine. egy fiatal pedagógus például a trockis- ták színeiben akar indulni. Jelöltségét — eléggé sajnála­tos módon — még Jean-Paul Sartre, a világhírű író is támogatta, Daniel Chon-Ben. dit pedig, a vörös hajú nyu­gatnémet—francia „lázadó diákvezér” táviratban köszön­tötte Krivine-t, s nyomban felajánlkozott — miniszter- elnökének... Persze Krivine indulása éppúgy valószínűt­len, mint az, hogy elfogadott jelölt lehessen a fasiszta Pier, re Sidos. a feloszlatott Ifjú Nemzet mozgalom vezére, vagy akár egy bizonyos Sa- lazanou csillagjós, a Saint Denis-i „szabad obszervatóri­um” vezetője, aki „a csilla­gok nagyköveteként” akar a francia választók elé állni... Komolyabb dologról van szó Franciaországban, nagy a tét az elnökválasztáson. Az új elnök örökli az Ötödik Köz­társaság alkotmánya szerint az államfő kezében összpon­tosuló rendkívül széles jog. kört, amellyel De Gaulle tá­bornok — igaz, kezdetben roppant személyes tekintélye birtokában — olyannyira él­ni tudott A LEGESÉLYESEBB elnökjelölt mindmáig Geor­ges Pompidou, De Gaulle egykori miniszterelnöke, aki a Rotschild-bankház vezér- igazgatói székéből került an­nak idején a Matignon-palo- tába a miniszterelnökségre. Pompidou ma a tábornok hívei nagy többségének a bizalmát és szavazatait a magáénak mondhatja. Ezen­kívül számíthat az úgyneve­zett köztársasági függetle­nek pártjának (jobboldali párt, amely 1958-ig. a Ne­gyedik Köztársaságban sok miniszterelnököt adott) tá. mogatására. Giscard d'Es- taing. e párt vezéralakja, aki éppen Pompidou kormányá­ban egy ideig pénzügymi­niszter volt, e tárca vissza­szerzésének reményében a gaulleista jelölt mellett agi­tál. Pompidou esélyeit csökken­tette némiképp Alain Poher. nak, az ideiglenes francia ál­lamfőnek a bejelentése, hogy maga is indul az elnökvá­lasztási küzdelemben. Fur­csa módon e nehezen megha­tározható pártállású, 60 esz­tendős politikusnak éppen az szolgál a javára, hogy — alig ismerik az országban! Egy­szer vitte csak az államtit­kárságig, viszont negyed, százada otthonos a politikai életben és a polgári pártok intrikáiban. Nemzetközi ta­pasztalata onnan adódik, hogy sokáig elnöke volt a Strassbourg-ban székelő eu­rópai parlamentnek. 1968 ok­tóbere óta pedig a francia parlament felsőházának, a szenátusnak. Ebbéli minősé­gében került automatikusan az alkotmány értelmében ide­iglenesen az ElySée-palotá- ba, a De Gaulle távozása után megürült elnöki szék­be. Poher mögött a nagytőke régi pártja, a radikális párt áll, valamint az egykori ke­reszténydemokrata MRP ma­radványa. az úgynevezett de­mokratikus centrum, amely­hez az elnökjelölt maga is tartozik. És valószínűleg rá fognak szavazni mindazok a polgári csoportok, amelyek bizalmatlanok a gaulleizmus iránt, bármennyire is ígéri Pompidou a De Gaulle-i po­litika megváltoztatását.» MI TÖRTÉNNÉK AKKOR, ha a június 1-i választáson nem alakul ki abszolút több. ség és a június 15-én sorra kerülő második szavazáson Pompidou és Pohár között kellene választani? — tették fel a kérdést a minap a francia rádióban Georges Marchais-nak, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának. Marcha. is válasza: „Pártunk gyakran alkalmazott formulája ez: nem akarunk a pestis és a kolera között választani...” A Francia Kommunista Párt. amely szinte az utolsó pillanatig azon volt, hogy az egész baloldal közös kor­mányprogram alapján egyet­len jelöltet állítson, a Guy Mollet-féle úgynevezett „szo­cialista párt” egységbontó akciója, Gaston Defferre- nek, a jobboldal felé kacsintga­tó, szovjet, és kommunista­ellenes politikusnak a jelölé­se láttán úgy döntött, hogy Jacques Buclos-t, a francia munkásmozgalom régi, te­kintélyes harcosát indítja a választási küzdelemben. Duc- los maga mögött tudhatja a CGT, a nagy. baloldali fran­cia szakszervezetet is, és legalább 4 millió francia sza­vazatára számíthat, azokéra, akik mindig hűségesen felső, rakoznak a párt jelöltjei mö­gött. Ha Pompidou az első me­netben nem szerezné meg az abszolút, hanem csak a (Folytatás az I oldalról) A széles körű vita során, amelyben gazdasági felelős személyiségek vettek részt, a kormányszervek által kidolgo­zott javaslatok beható mérle­gelése alapján az elnökség a népgazdaság helyzetével és további fejlesztésével össze­függő problémákkal foglalko­zott. Az elnökség elhatározta, hogy a Központi Bizottság legközelebbi plénuma elé ter­jeszti megvitatás végett a gazdasági fejlesztés néhány időszerű kérdését, különösen a népgazdaság konszolidáció­jával összefüggő leginkább halaszthatatlan feladatokat. Az elnökség feladatul tűz­te ki, hogy ősszel vitassák meg a gazdasági élet konszolidálá­B. Szopelnyak : 5. Az egység szerencsésen el­jutott az erdőig, s egyesült egy másik partizánalakulat­tal, amelynek rádióösszekötte­tése volt a Nagy Földdel. Szobko lett az egyesített par­tizánegység törzstisztje. Azon­nal összeköttetésbe lépett a 6. hadsereg parancsnokságával, ahol azt a rejtjeles felvilágo­sítást kapta, hogy Hermann Kreiss főhadnagy valóban a hadsereg kötelékébe tartozott, de 1941 szeptemberében el­tűnt. Szobkót ez sem nyugtatta meg véglegesen. Kreissnek visszaadták a fegyverét, de továbbra is figyelték... 1943 szeptemberében a szovjet csapatok Kijev felé nyomultak előre. Nehéz fel­adat várt rájuk: az átkelés a Dnyeperen. A német parancs­nokság lehetetlennek minősí­tette a vállalkozást. Éppen itt, a dnyeperi partoknál ké­szültek a németek az ellentá­madásra, amelyhez igen nagy várakozást fűztek. A magas jobb partot alaposan meg­erősítették, a hidakat aláak­viszonylagos többséget, ha a jobboldal és a „középpár. ti” szavazatok megoszlanának Poher és Defferre között, ha a „szocialista párt” munkás­tömegei Defferre helyett Duc- losra szavaznának, előállhat­na az a helyzet, hogy a gaul­leista jelölt mögött második­nak a Francia Kommunista Párt jelöltje futna be. Kette­jük között dőlne el aztán jú_ nius 15-én az elnöki szék sor­sa, s ha Pompidou-tól ez esetben aligha lehetne is el­ragadni a szavazatok többsé­gét. a Francia Kommunista Párt jelöltje minden bizony­nyal olyan imponáló szava, zatarányt érne el, amit az el­következő években a francia baloldal egységének kialakí­tásáért folyó politikai harc­ban érvként lehetne felhasz­nálni. A FRANCIA BALOLDAL azonban sajnos ma még meg­osztott. Az erők szétforgácso- lódása a jobboldalnak ked vez. A francia köztársasági elnöki méltóság és hatalom megszerzését a jobboldali sza­vazatok dönthetik el. Ezek megkaparintásáért folyik a harc, amelybe a Francia Kommunista Párt természe­tesen nem képes, nem is akar bekapcsolódni. Lehetséges azonban, hogy a jobboldali erők mostani marakodása a baloldal későbbi sikerei szá­mára készíti elő a talajt Pálfy József sának konkrét és részletes programját a legközelebbi két-három évre vonatkozólag. Az elnökség megvitatta a Központi Bizottság legköze­lebbi plénumának előkészíté­sével összefüggő kérdéseket is és úgy döntött, hogy a plénumot május 29-re kell összehívni. Az elnökség tudomásul vet­te a párttagság létszámának alakulásáról szóló jelentést és jóváhagyott néhány személyi jellegű javaslatot Végül az elnökség jóváhagyta a Csehszlovák Kommunista Párt azon küldöttségének ösz- szetételét, amely a kommu­nista- és munkáspártok nem­zetközi tanácskozását előké­szítő bizottság május 23-án Moszkvában megnyíló ülésén, vesz részt. názták. A lapos bal part min­den centiméterét becélozták. Szeptember elején a Vörös Hadsereg egyik nagy páncé­losegysége áttörte az ellenség védelmi vonalát és az így ke­letkező résben gyors ütem­ben nyomult előre. A szovjet parancsnokság tisztán látta, hogy a németek minden hi­dat felrobbantanak, s ezzel jóidőre késleltetik az átke­lést. Az egyetlen lehetőség: a visszavonuló ellenség csapa­tainak közvetlen nyomában kell átérni a jobb partra. A „Kotovszkij” partizán­alakulat azt a parancsot kap­ta, hogy Kanyev körzetében derítse fel a híd megközelíté­sének lehetőségeit... A felde­rítők este indultak el. Reggel rejtjeles rádiójelentést adtak a Nagy Földre: „A hidat alá­aknázták. A feljárót ágyuk és légvédelmi ütegek tömege őr­zi. A jobb partot rendkívüli mértékben megerősítették.” A válasz rövid volt: „A híd felrobbantását meg kell akadályozni. Páncélosaink 14 óra 00 perckor érkeznek.” A híd felrobbantását megakadá­lyozni. .. Nem partizánfel­Moszkvában közölték, hogy Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió minisztertanácsának el­nöke és Urho Kekkonen finn köztársasági elnök között köl­csönös megállapodás alapján május 19-én nem hivatalos találkozóra kerül sor Lenín- grádban. ATHÉN Grigoriosz Farakosz görög kommunista vezető és 15 vád­lott társa perének harmadik napján, szerdán az athéni ka­tonai törvényszék ügyésze rendkívül szigorú büntetések kiszabását kérte. A „nemzet- ellenes tevékenységgel” vá­dolt hazafiak közül hétre életfogytiglani, három másik­ra négytől 11 évig terjedő börtönbüntetést kért. Csak egy vádlott esetében javasol­ta a felmentést. BERLIN A nyugatnémet Bundes- wehrnek a NDK-ba áttelepült újabb magas rangú tisztje nyilatkozott az NDK televí­ziójában. Kruse őrnagy után kedden este Ludwik Glim­mert volt Bundeswehr száza­dos jelentkezett a képer­nyőn és megcáfolta azokat a hivatalos nyugatnémet nyi­latkozatokat, amelyek szerint Krusen kívül egyetlen nyu­gatnémet tiszt sem települt át a Német Demokratikus Köztársaságba. Gurumért megjegyezte: összeköttetés­ben áll a Bundeswehr több, az utóbbi időben az NDK-ba áttelepült tagjával. BECS Bécsben tanácskozik az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülé­sen a legutóbbi helyi válasz­tások tapasztalataival, vala. mint a kommunista- és mun káspártok júniusi moszkvai konferenciájával foglalkoz­nak. Az utóbbi kérdésről Er­win Scharf, a KB titkára tartott beszámolót. SZÖUL Nyugat! hírügynökségek jelentése szerint Dél-Koreá- ban 16 személyt tartóztattak le. közöttük egy parlamenti képviselőt. Azial vádolják őket, hogy „tömegfelkelést akartak előkészíteni” és „a KNDK javára fejtettek ki kémtevékenységet”. Vala- mennyiüket az tette gyanússá a szöuli hatóságok szemében, hogy külföldön — részben Ja_ pánban. részben Nyugat-Eu- rópában végezték egyetemi tanulmányaikat adat. Felrobbantani köny­nyebb. Ezt már megszokták. Kis létszámú partizánalaku­lat azonban nem foglalhatja el tűzharcban a hidat, hogy biztosítsa a páncélosok átha­ladását. —- Kétszáz emberünk van. A hídon pedig egy egész né­met hadsereg vonul vissza, tankokkal, ágyúkkal. Nem tudjuK tőlük elvenni a hidat — jelentette ki Szobko és szavaival mindenki egyetér­tett. Ekkor Kreiss kért szót: — Az egység gyenge ahhoz, hogy elfoglalja a hidat. Két század egy egész hadsereg el­len — ez nevetséges. De két ember... Van egy tervem. — Halljuk. — Tegnap egy német ve­zérkari gépkocsit zsákmányol­tunk, a benne ülő ezredest foglyul ejtettük. Azt állítja, hogy a Führer főhadiszállásá­ról érkezett és Hitler szemé­lyes megbízását teljesíti. Saj­nos nem találtunk nála ilyen jellegű iratokat. Ez bonyolít­ja a dolgot. Abban bízhatunk csak, hogy a visszavonulás zűrzavarában elegendő lesz rangjelzésének puszta látvá­nya is. Javaslom tehát azt... .. .A fényesre lakkozott Opel Kapitän a bekötő útra fordult és hamarosan utolér­te a visszavonuló német egy­séget. Szolidan és tartózko­dóan dudálva az Opel meg­előzte a katonákkal zsúfolt, hosszú ágyúkat vontató te­Külpoliíikai összefoglalónk Molnár Károly: «4 téthttté 21. „Július elsejéig elszállítják Szidi bel Abbesz 1500 főnyi légionista helyőrségét... A 17 000 embert számláló ide­genlégió elhelyezése nagy gondot okoz a francia ható­ságoknak. Sem Franciaor­szág, fém a gyarmati szige­tek lakossága nem kívánja az idegen, kétes elemekből álló csapatok jelenlétét. Francia- Guayana tiltakozott odaszállí- tásuk ellen.” Szidi bel Abbesz nemcsak egyszerű katonai támasz­pont, hanem a légió „szent városa”. Amikor a francia kormány úgy döntött, hogy a központi laktanyát megszün­teti, az elmúlás hangulatát vonta a fehér kepis katonák köré. Lázas csomagolás kezdő­dött. A kantinban ingyen mérték ki a maradék italo­kat. A légió központi épüle­tén hunyorogni kezdtek a fénylő neonbetűk: „Légió Patrio Nostra” — vagyis a légió a mi hazánk. Szerelők jöttek. Leszedték a neonfel­írást. A légió zenekara jellegze­tes indulót játszott. A pa­rancsnokság összecsomagol- tatta a légió múzeumának trófeáit. Minden zsákmányolt zászlót gondosan becsoma­goltak, hogy elszállítsák. Ki­véve egyet. 1885-ben a légiósok Indokí- nából, Tuyen-Quang-ból ma­gukkal hoztak egy zászlót. Ez később Borelli századoshoz került, ö vitte el Szidi bel Abbesz-be. — Ez a harci zsákmány hirdesse mindig a légió di­csőséges győzelmét — így vég­rendelkezett a százados. — Le­gyen a zászló mindig Szidi bel Abbesz-ben. De csak ad­dig, amíg a város fölött fran­cia trikolort lenget a szél. Félvad törzsek szertartásá­ra emlékeztető jelenet a lé­gió Szidi bel Abbesz-i búcsú­jának a napján. Gyászzenét játszott a zenekar és az indo­kínai zászlót elégették a lak­tanya udvarán. Folyt a bor, zengett az in­duló. A csapatok felsorakoz­tak. Hosszú autóoszlopok vit­ték Szidi bel Abbesz helyőr­ségét a tengerpart felé. „Finale et prelude” így jel­lemzik a légió hivatalos tör­ténetírói ezt a napot Búcsú Afrikától. Búcsú a francia gyarmatbirodalomtól. Búcsú a kalandtól. Korzikán kötött ki velük a hajó. Más egységek a Marseille-től né­hány kilométerre lévő Aubag- ne városka laktanyáiba ke­rültek. Nem fogadták őket szíve­sen. Korzika szigetén Bastia kikötőjéban és Ajaccioban, Napóleon szülővárosában tün­tettek ellenük a sziget felhá­borodott lakói. — Fasiszták! Gyilkosok! — kiabálta a tömeg. Fel kell oszlatni a légiót! Meglátogatta az egysége­ket új állomáshelyén a Newaweek című amerikai lap riportere. Megállapította, hogy a légió veteránjai kö­zött hihetetlenül nagy volt az SS-ek arányszáma, akik most Korzika szigetén és a Mar­seille melletti laktanyában álmodoznak a közelmúltról, amikor az OAS urai mintegy ötven dollárt fizettek nekik minden megölt emberért. — Hiába — sóhajtott fel az amerikai lap riporterének Aubagne-ban egy tapasztalt altiszt —, a légió az atom­korszakban elavult, hát meg kell szüntetni. Ez tévedés. Nem az atom­korszak” tette elavulttá a lé­giót, hanem az ázsiai és afri­kai népek szabadságának és függetlenségének a korszaka. Franciaország ugyanis az „atomkorszakban” is igyek­szik felhasználni a zsoldoso­kat A légió néhány egysé­gét a hadügyminisztérium Óceánia korállszigetére küld­te, ahol a francia tudósok a nukleáris fegyvereket próbál­ják ki. Kezdettől fogva részt vesznek a kísérleti telep épít­kezési munkálataiban a légió különleges alakulatai. A Mu­ruroa szigetről küldött, felte­hetően cenzúrázott leveleik­ben a katonák mint a tech­nika és a civilizáció előőrsei­ről írnak önmagukról. — Modern Robinsonok va­gyunk. Egy kis életet hozunk a korállszigeti lakók unalmá­ba — írja valahonnan Poliné­ziából egy légiós. — Megfű­szerezzük egy kicsit a Sand- wich-szigeteket... Mi lesz a légióval? Bár az egységei jelenleg még ott ál­lomásoznak Polinézia szige­tein, Korzikán, Marseille mel­lett, Madagaszkáron és Szórná- libán, az alakulatnak még- sincs jövője. Csak múltja. De egyetlen fejezetét kivéve — az is dics­telen. .. VÉGE herautőkat. A felfuvalkodott Oberst alig fordított figyel­met az őt köszöntő tisztek­re, a volánnál ülő komor so­főr pedig ügyesen lavírozott a tankok és tehergépkocsik között. A partizánok csak azért fo­gadták el Kreiss indítványát, mert más lehetőségük nem volt. De Szobko egy feltétel­lel egyezett bele az akcióba: ha őt küldik Kreiss-szel. A parancsnok teljes ékesszólá­sát latba vetette, hogy lebe­szélje elgondolásáról, de Szobko bizonygatta: senki sem ismeri nála jobban Kreiss-et, ő a lehető legjobb partner az akcióhoz, azonkí­vül pedig az sem árt, ha sa­ját szemével látja a német visszavonulás „térképét” Ma­gában pedig azt gondolta: senki sem ellenőrizhetné nála jobban Kreiss-et, s nyilván ez az akció teszi fel a pontot az „i” betűre. ’ így tehát Szobko magára öltötte a Wachmeister egyen­ruháját. „Legrosszabb eset­ben végzek vele is, magam­mal is” — gondolta, miköz­ben az ülés alá rejtett gráná­tokat tapogatta. Az Opel Kapitän merede­ken a hídra fordult és élesen fékezett. Az Oberst kiszállt, egy pillantásra sem méltatva az őrszemet, elkiáltotta ma­gát: — Hol a parancsnok? Ide­hívni! A parancsnok futva érke­zett, piszkosan, borotvál atla- nul. A zubbonyáról is lesza­kadt egy gomb. — Ezredes úr... — Elég! — sipította Kreiss. — Hogy néz ki? Hogy fest, Oberleutnant? ön a Führer dicső hadseregének tisztje, vagy egy koszos disznó?! — Elnézést, ezredes úr..; Visszavonulunk.,. Három napja nem aludtam. — Ez nem magyarázat! Egy német tisztnek minden hely­zetben mintaszerűen kell ki­néznie! Nem azért adta ön­nek a Führer az egyenruhát, hogy szégyent hozzon rá!! — Igenis, ezi’edes úr! De én... — Hallgasson! Tegnap pa­rancsot kaptam a Führertől, hogy öntsek új lelket a visz- szavonuló csapatokba, s én ezt megteszem, ha törik, ha szakad! Megértette, Oberleut­nant? Teljesítem a Führer parancsát! Mindenekelőtt megállítom ezt a szégyenle­tes menekülést! Ki engedte meg, hogy átengedjék a hí­don a csapatokat?... Nem tudja, ugye? Sejtettem! Áru­lók! Köröskörül árulók!! — Az ezredes szemmel látha­tóan magánkívül volt a düh­től. — Azonnal leállítani a forgalmat! Visszarendelni a jobb partról a hátráló egysé­geket! A Führer parancsára innen indítjuk meg a győzel­mes ellentámadást! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents