Kelet-Magyarország, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-13 / 83. szám

«Mjrr-iwArsvARORSzAe — vasafnapt rtellBkle^ Äw. Äp^rfts fR Hódi László: HŰSÉGGEL — 50 EVEN AT „Jegyzőkönyv felvétetett 1963. április 2-án, Nyíregyhá­za, Kinizsi utca 10. szám alatt (Jeles László egykori lakásá­nak udvarán). Jelen vannak: Jeles László nyugdíjas kőműves, Jeles Lászlóné, háztartásvezető, So­mogyi Gyula, nyugdíjas kő­műves, Erdész Sándor, a Nyíregyházi Jósa András Mú­zeum munkatársa és Hódi László, az MTI munkatársa, jegyzőkönyvvezető. A jelenlévők, mint bizott­ság, már korábban elhatároz­ta: egy 1944-ben elrejtett fegyvert felkutat azért, hogy a nyíregyházi munkásmozga­lom történetére vonatkozó fontos dokumentumot szolgál­tasson. Első ízben 1963. már­cius 29-én keresték, de egész napi munka sem vezetett eredményre. A kutatást 1963. április 2-án megismételték, s ekkor előkerült a rozsdás fegyver (karabély) a hozzá tartozó töltényekkel (4 darab) együtt. A fegyver elrejtésének kö­rülményeiről Jeles László az alábbiakat mondta el: 1918 óta vesz részt a munkásmoz­galomban. A Tanácsköztársa­ság bukása után nem mond­tak le a munkásság harcáról. Elhatározták, hogy felfegy­verkeznek. 1924-ben Jeles László, Jenei György, Hurai Pál, Szuhánszki Mihály, So­mogyi Gyula és mások fegy­vert (puskát, karabélyt, pisz­tolyt) szereztek a Tanácsköz­társaság idejéből eldugott készletekből. Jeles Lászlóné elmondja, hogy 1944. április 4-én férjét letartóztatták. Amikor férjét a börtönben felkereste, az kö­zölte vele, hogy a mellékhe­lyiség padlásán lévő fegyvert tüntesse el, mert házkutatásra lehet számítani. Jeles László­né ekkor felkereste Somogyi Gyulát és Jenei Györgyöt, és segítségüket kérte. A továbbiakban Somogyi Gyula előadta, hogy sürgősen intézkezdni kellett. A fegy­vert azonban nem tudta ki­csempészni a lakásból, mert az épület térségében német csapatok állomásoztak. Úgy látta jónak, ha a fegyver zár­dugattyúját saját lakásán rej­ti el azért, hogy ha mégis megtalálják a fegyvert, eny­hébben bírálják el. Még az­nap éjjel azonban Jenei György is felkereste Jeles Lászlónét, és együttesen zsák­ba tekerve a töltényekkel együtt elásták a. fegyvert az udvaron lévő vályogvelő gö­dör oldalfalába. A jelenlévők elhatározták, hogy a fegyvert méltó elhe­lyezés céljából örök megőr­zésre a Nyíregyházi Jósa András Múzeumnak adják át.” Jeles László életének főbb eseményeiről az alábbiakat mondta el: 1899-ben születtem, Nyír­egyházán. A családban én voltam a tizedik élő gyerek. Apám szűcs volt. A mestersé­get azonban többnyire csak éjjel folytatta anyámmal együtt. Nappal bérelt földön dot gozott. Anyám a nagy csa­lád ellátása mellett állatokat tartott. Az iskolai nyári szün­időkben testvéreimmel jár­tam dolgozni építkezésekre. Apámat korán sírba vitte a halál. Még novemberben, de­cemberben is az Ér folyóban áztatta a bőrt. A hideg vízben csontjai átfáztak, s 1910-ben meghalt. Az első világháború kitöré­se után hat bátyámat hívták be katonának, én lettem a családfenntartó, pedig még szakmám sem volt. Hentes- inasnak szegődtem, de a mes­tereket is mind elvitték, nem volt hol tanuljak. Alkalmi munkákat vállaltam. Kőmű­ves bátyáimmal eljártam a Kis téri és Zöldség téri szak- egyletbe, ahol később isme­rősökre, jó barátokra leltem. A háborút értelmetlennek tar­tottam. különösen azok után, hogy két bátyám is megsebe­Jeles sült, itthon meg nyomorgott a család. Sokféle kísérletezés után szerződtem le kőművestanu­lónak, s 1919-ben lettem szak­munkás. Nyíregyházán az igazi for­radalmi események 1918 no­vember elsején kezdődtek. A háború okozta nyomortól el­keseredett lakosság egy része rátámadt a gazdagok üzletei­re. Kivezényelt karhatalom­mal oszlatták szét a tömeget. Éjjel a huszárok lázadtak fel. Megtagadták a parancsno­kuknak az engedelmességet, fegyverrel a kezükben elin­dultak a város felé. A vasút­állomást birtokukba vették, dühükben a vagonokban lévő káposztákba lövöldöztek. Január első napjaiban tu­domásunkra jutott, hogy Sza­muely Tibor fog előadást tar­tani Nyíregyházán. A gyűlést január első vasárnapján tar­tották a városi színházban. A gyűlésen a munkásokon kívül katonák, tüzérek és huszárok is részt vettek. Később hal­lottuk, a katonákat Szamuely védelmére rendelték ki, mert értesítést kapott, hogy életére törnek. A gyűlésen azonban rendzavarás nem történt. Sza­muely Tibor visszautazott Bu­dapestre. Másnap este a Sza- muely-fiúkra az utcán rálőt­tek, megsebesítették őket. A gyilkossággal Prokot vádol­ták, de tudomásom szerint szabadon engedték. A Tanácsköztársaság kiki­áltása után megkezdték a munkásőrség szervezését. Sok itthon lévő ismerősömmel együtt jelentkeztem én is. A városparancsnok Kovács Ist­ván főhadnagy volt. Koráb­ban a polgárőrségnek is ő volt a vezetője. . A toborzás után megszervezték a kerületi munkásőr zászlóaljakat. Én a harmadik kerületi zászlóaljba kerültem. A Hatzei téri volt Három rózsa vendéglőben ütöttünk tanyát. A mi pa­rancsnokunk Járkó Mihály kőműves, honvédségi szakasz­vezető volt. A rendfenntartás­ról gondoskodtunk. A mi te­rületünkhöz tartozott a város déli oldalának egy része és a lőszerraktár. Egyfolytában 24 óráig teljesítettünk szolgálatot, utána ugyanannyit pihentünk. Közben gyakorlatozni jár­tunk, mert sokan voltak köz­tünk olyanok, akik akkor ta­nulták a fegyverforgatást. Közben szervezték a Vörös Hadsereget, mert a románok egyre közelebb kerültek a vá­roshoz. Tartani lehetett attól, hogy megtámadnak bennün­ket. Hogy komoly dologról van szó. abból is észrevettük: április közepén már halottjai voltak a harcoknak. Két vö­röskatonát temettek Nyíregy­házán. Nagy katonai dísz­pompával helyezték őket örök nyugalomra. A helyzet egyre rosszabbo­dott. Húsvétban is állandó ké­szenlétben voltunk. Ekkor történt, hogy Kovács István parancsnok bement a mun­kásőrség központjába, a gaz­dakör székházába és azt mondta: szedjék le a szalago­kat a sapkáról, mert vége a diktatúrának, megszűnt a vörös hatalom. Húsvét má­sodik napján a villanytelep riadót fújt, s mi valamennyi­en a megyeházára siettünk. Az ellenforradalmi szervez­kedést időben észrevették, ve­zetőjét, Kovács Istvánt letar­tóztatták. Nem sokkal később haditörvényszék elé állították és kivégezték. Az ellenforradalom szervez­kedésére az első direktórium tagjai is elmenekültek a vá­rosból. Ekkor érkezett meg Pogány József és Szamuely László tüzérséggel és gyalo­gosokkal. Megválasztották a második direktóriumot. En­gem a direktórium előszobá­jába osztottak be őrszolgá­4 László latra. Három nap múlva is­mét a zászlóajhoz kerültem. Készültünk a románok elleni támadásra. Elrendelték az ál­talános mozgósítást, szervez­ték a hadsereget. A város se­gítségére érkezett a Csepeli Vörös őrség is. A Vörös Hadsereg felvette a harcot a románokkal. De a túlerővel szemben egyre hátrált, az ellenség már Nagy- kállónál járt. Húsvét után egy héttel mi, munkásőrök is csatlakoztunk a hadsereghez, részt vettünk a harcokban. A románok tüzérségi tűz alá vették állásainkat, lőtték a várost. A harc estig tartott. Sötétedés után a lövöldözések megszűntek, de mi még az éjszakát ott töltöttük, mert azt a parancsot kaptuk, hogy tartani kell a frontot, amíg a hadsereg visszavonul. A tüzelőállásból reggel felé szédelegtünk eL Elindultam a városba, a megyeházára akar­tam menni. Az országzászló­nál egy rendőr állta utamat. Rám kiáltott, hogy tűnjek el az utcáról, mert jönnek a román katonák. Betuszkolt a Nyírvíz palota kapualjába. Egy ideig ott szorongtam a többiekkel együtt, majd el­határoztam, hogy én is a csa­patok után indulok a Tiszá­hoz. A fegyvert akkor már nem vihettem ki az utcára. Otthagytam a Nyírvíz palo­ta alatt. Civil ruhában vol­tam, így feltűnés nélkül me­hettem az utcán. A Sóstói úton indultam el, de akkor már olyan magas láz gyötört, hogy nem bírtam a lábamon állni. A kimerültségtől és fá- zástól megbetegedtem, tüdő- gyulladást kaptam. Bemen­tem Pápai Mihály és Fábián Lajos sógoromékhoz, akik a Király-féle villában laktak. A Tanácsköztársaság kikiáltása után költöztek oda. Ok ágy­ba fektettek, vizes ruhába csavartak. Három nap múlva mentem haza, de még két hó­napig nyomtam az ágyat, amíg teljesen kigyógyultam. Másoktól tudtam meg, hogy a románok elfoglalták a vá­rost. Valami Matulka neveze­tű ember és egy pap fogadta a bevonuló románokat. Amikor felgyógyultam, Nyíregyházán már dühöngött a fehérterror. A román ka­tonák egy Budaházi nevezetű, volt honvédszázados Báthori utcai lakására hordták be a kommunistákat, közülük igen sokat megbotoztak. Nagy volt a létbizonytalan­ság és munkanélküliség. Semmiféle építkezés nem volt a városban. Az egész csalá­dot egyik sógorom, Pápai Mi­hály sütőipari munkás tartot­ta el. Ok a románoknak sü­töttek kenyeret. Amikor Horthyék átvették a hatalmat, behívások kez­dődtek. 1920. januárjában en­gem is behívtak. 1922-ben szereltem le. Ép­pen akkor alakult meg ismét a Szakszervezet. amelynek tagja lettem, s ekkor léptem be a szociáldemokrata párt­ba is. Munka nagyon kevés akadt. Égj7 évben alig három-négy hónapig dolgoztunk. Engem, mint fiatal szakmunkást 1923- ban már a szakszervezet ve­zetőségébe is beválasztottak. Közben megnősültem, két gyermek született, a helyzet még nehezebb lett. Most már a családról is gondoskodni kellett. Amikor munkások együtt voltunk, sokat politi­záltunk. Ekkor határoztuk el, hogy teljesen megbízható em­berekből erősebb csoportot alakítunk. Ennek a csoport­nak rajtam kívül főként azok voltak a tagjai, akik Orosz­országból jöttek haza, részt vettek az intervenciósok el­leni harcokban. Fegyvereket szereztünk be. Már ebben az időben Is gyakoriak voltak a bérhar­cok. 1925-ben a zsidó kórház, a mai megyei rendelőintézet építésénél szerveztünk sztráj­kot. Az 1929-ben kezdődő vi­lággazdasági válság a város­ban is erősen éreztette hatá­sát. Nem volt munka. 1932- ben megszálltuk a városháza előtti teret, munkát és ke­nyeret követeltünk. Egri Sán­dor vezetésével küldöttség ment be a polgármesterhez, a követelés előterjesztésére. Ek­kor történt, hogy Soltész Mi­hály, aki görbebottal járt, megverte az asztalt a polgár- mester előtt. Az megígérte hogy külön gondja lesz rá. Nem sokkal később hallottuk a szomorú hírt, hogy Soltész Mihályt meglőtték. Néhány nap múlva a kórházban bele­halt sérülésébe. A gyilkost sohasem találták meg. 1936-ban és 1937-ben épí­tettük a Damjanics laktanya északi szárnyát. Mintegy 40 —50 kőműves dolgozott együtt. Engem és Ilcsik Já­nost főbizalminak választot­tak. Elhatároztuk, hogy 10 filléres órabéremelést kérünk. A munkások engem bíztak meg ennek előterjesztésével. Felkerestem Smiják István építőmestert és közöltem vele a munkások kérését. A bér­emelést megtagadták, mi pe­dig sztrájkba léptünk. Azzal is próbáltunk nyomást gya­korolni, hogy kikértük mun­kakönyvünket. Ez sem hasz­nált Engem, mint a sztrájk fő szervezőjét, elkezdtek üldöz­ni. A letartóztatást úgy ke­rültem el, hogy állandóan változtattam a lakásom. Vé­gül a Felsőpázsiton kötöttünk ki. Nyáron egy fészerben hú­zódtunk meg, őszre felépítet­tem egy kis konyhát, hogy fedél legyen a fejünk fölött. A szobát soha nem sikerült hozzá felépíteni Hosszú idő telt el, amíg a rendőrök rám­találtak. Akkor úgy megver­tek, hogy két hónapig nyom­tam az ágyat. És még azt mondták: köszönjem meg, hogy ennyivel megúsztam, ha előbb kézre kerítenek, be is csuknak. Váltakozó harccal teltek az évek. Az építőmunkások szakszervezetének elnöke vol­tam. 1942-ben azonban rend­őri felügyelet alá helyeztek. Az én rendőri felügyeletem olyan erős volt, hogy felesé­Harry Golden: Hammel József felvétel« gém idegeit teljesen felőröl­ték. Nem elégedtek meg az­zal, hogy hetenként kétszer- háromszor jelentkeztem, éj­szakánként háromszor is ránk verték az ablakot, megkér­dezték, otthon vagyok-e? Csak akkor távoztak, ha a hango­mat meghallották. 1943. tava­szán meghalt a feleségem. Egyedül maradtam a két gyermekkel. Ismét megnősül­tem, s ugyanolyan megértő feleséget találtam, mint az első volt. Jóban, rosszban ki­tartott mellettem. 1944. április 4-én letartóz­tattak. Velem együtt tartóz­tatták le Pintér Andrást, Pa- licz Mihályt, Czinkoczki Már­tont, Kiéri Jánost, Fazekas Jánost és Kapás Józsefet Amikor feleségem a börtön­ben felkeresett, kértem, hogy a fegyvert sürgősen rejtsék eL Akkor ásták el a vályog­gödör, későbbi szemétgödör oldalába, s a házkutatásnál nem találták meg Június kö­zepén kiengedtek. Tovább­ra is rendőri felügyelet alatt álltam. A szeptemberi, máso­dik letartóztatási hullámkor sikerült megmenekülnöm. A város környéki bokor­tanyákon bujkáltam. Nappal a határban bolyongtam, éjjel ismerősök portáján húzódtam meg. Nyíregyháza 1944. október 31-én szabadult fel. Nem sok­kal később megalakítottuk a városi képviselő testületet, megszerveztük a közellátást. Még az év decemberében megalakítottuk a kommunista pártot Fő szervezője: Murca* kó Károly, Pintér András és Bemáth György volt. Télen jelentkeztem a demokratikus hadseregbe. Hat hetet töltőt* tünk Debrecenben, de a néme* ték elleni harcra már nem került sor, mert véget ért ■ háború, s mi leszereltünk. 1945-ben megalakítottuk • nyírségi építőmunkások ter>* melőszövetkezetét Én lettem az elnöke. Saját szerszáma* inkkal kezdtünk dolgozni. El* ső munkánk a Nyírségi Olaj* gyár újjáépítése volt. Szovjet katonáktól kaptunk hozzá egy vagon cementet. A felszabadulás óta ettetl több, mint két évtizedben Je* les László mindenütt ott volt, ahol a közügyekért kel-* lett valamit tenni. 1958-ban nyugdíjba vonult, de ez nem jelent pihenést 1958 óta tag* ja a városi tanácsnak. Ezen* kívül még egy sor megbíza­tása van. Hosszabb ideig volt munkásőr, ma is tisztséget visel a szakszervezetben, tag­ja a megyei népi ellenőrzési bizottságnak. A megbizatá* sok teljesítése kitölti napjait Jólesik utána a pihenés az Arany János utca 10 szám alatti összkomfortos lakásban. Megbecsült tagja társadal­munknak. Az erkölcsi elisme­rés a sokféle kitüntetésben is kifejezésre jut Egész dobozra való kitüntetést őriz szekré­nyében. A kék öltöny hadművelet* Mikor vásárol az ember té­likabátot. vagy nehéz, bélelt felöltőt? Természetesen nyár közepén, júliusban. De augusztus még jobb. Nyáron olcsóbban hozzájuthatsz egy finom gyapjúkabáthoz, vagy sötétkék szerzs öltönyhöz, melyet a fickónak a múlt té­len nem sikerült eladnia. A New York-i East Side-on többnyire az év legmelegebb vasárnapját szánják a vásár­lásra. Felsorakozik az egész család és kiadják a jelszót: most pedig öltönyt veszünk Hymienek. Feltétlenül vasár­napnak kell lennie, mert a „szakértő” csak akkor ér rá. A szakértő tulajdonképpen valóságos műértő, minden családban akad egy ilyen nagybácsi vagy idősebb uno­katestvér, aki talán éppen szabász egy ruhagyárban, s így mindent tud a textíliák­ról, és a kidolgozásról. •Harry Golden amerikai humorista. Saját lapot szer­keszt, amelyet ö maga ír tele hosszabb-rövidebb tár­cákkal. cikkekkel, értekezé­sekkel. Munkáit néhányszor kötetbe is összegyűjtötte. N Témáit a kisemberek életé­ből meríti, humanizmusa és derűje méltán teszi népsze­rűvé. Történetünk idején még becsalogatok álltak a boltolt előtt, s megpróbálták rávenni a járókelőt, hogy térjen be hozzájuk. A szakma gyöngyei száz meg száz embert ismer­tek fel arcról, s a keresztne­vükön kiabáltak rájuk: „Hé. Joseph, gyere már be, ilyen árut máshol nem találsz!” De akadtak finomabb fogásaik is: értésére adták a jövendő ..kuncsaftnak”, hogy valami különleges jóban lesz része. „Ha bemész, keresd Maxot, és mondd meg neki. hogy mutassa' meg az öltönyt, amit a bátyámnak tétettem félre.” A becsalogatok olyan fontos emberek voltak, hogy külön szakszervezetet is alapítottak New York-i Becsalogatók Szervezete néven. De térjünk vissza a család hoz. Forró augusztusi vasár­nap. Már együtt mindenki, a papa, a mama, az idősebb báty, a külön odarendelt szak­értő, és persze a tizenkétéves Hymie, aki első neki vásárolt öltönyét kapja majd. A szak­értő mindig tudja, hova in­dulnak. ismer egy jó kis he- lyecskét, ezért a családtagok határozottan lépkednek, sike­resen rázzák le az útjukba kerülő tucatnyi becsalogatót De egyszer csak azok veszik észre magukat, hogy Hymie eltűnt: egy ügyes csalogató kiszagolta, hogy ez most a „Hymie-hadművelet”, és ma­gával ragadta a gyereket. Most hát bekukkanthatnak minden üzletbe. S amikor megtalálják. Hymie már ott fill egy kis dobogón, s az el­adó szájából patakzik a szó: „Nézzék meg, csak nézzék, hogy milyen ragyogóan á!l rajta! Engedjék, hogy leg­alább eláruljam. mennyibe kerül.” De a válasz kurta és elutasító: „Hymie, azonnal vedd le!” S még talán egy barackot is kap a fejére szi­gorú internek kíséretében: „Ne merj elmozdulni mellő­lünk!” És végre megérkeznek az előre kiválasztott üzlethez. A becsalogató kíséri őket, és úgy tesz. mintha a vevők ér­kezése csakis az ő érdeme lenne. Az anya viszont oda­húz egy kis széket a próbáid­kor mellé, de lehetőleg úgy helyezkedik el, hogy belássa az egész terepet. Harcias pózba vágja magát, mert ez a legjobb taktika. Leszereli az eladó szóáradatát és minél lekicsinylőbb hangon így szól: „Ugyan, nem kell ide sok beszéd, csak egy kis ül* A. tnhm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents