Kelet-Magyarország, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-29 / 96. szám
3 «Mal KBteT-MÄ'OTAROBSZA« tm. áprííu » (Folytatás az 1. oldalról) vált a (randa államelnöki tisztségtől. Az alkotmánytanács pontosan délbén összeült, hogy tudomásul vegye az elnök lemondását és az elnöki tisztség mégürülését. A csaknem egy óráig tartó ülés után az alkotmány tanács hivatalosan is értesítette Alain Pohert, a szenátus elnökét és Maurice Couve de Murville miniszterelnököt arról, nogy az elnöki hatalom megürült es Alain Poher, a szenátus elnöke ettől a perctől fogva a Francia Köztársaság ideiglenes államfője. Az államtanács hivatalosan közölte azt is, hogy kezdetét vette az elnök- választás megtartására az alkotmányban előírt 20—30 napos időszak. Az elnökválasztás időpontját, amely minden valószínűség szerint június 1. lesz, a francia minisztertanácsnak Alain Poher elnökletével szerda délelőttre összehívott ülésén határozzák meg. A kormány tagjai hétfőn délelőtt a Matignon palotában Couve de Murville miniszterelnök elnökletével ülést tartottak. Ezen a miniszterelnök ismertette a miniszterekkel az elnök hivatalos lemondó nyilatkozatát, és azt a levelet, amelyben De Gaulle tábornok megköszönte miniszterelnökének és a kormány tagjainak közreműködésüket. A kormány tagjai rövid vita után egyhangúlag elhatározták, hogy az alkotmány előírásainak megfelelően folytatják feladatuk teljesítését és felelősségük vállalását. A kormányülésen azonban már nem vett részt René Capitant igazságügvmi- niszter, az úgynevezett baloldali gaulleisták egyik vezetője, aki a délelőtt folyamán Alain Poherhez intézett levelében bejelentette lemondását. Ugyancsak lemondott a nemzetgyűlés külügyi bizottsága elnöki tisztségéről Jacques Vendroux gaulleista képviselő De Gaulle tábornok sógora. Délután négy órakor Alain Poher ideiglenes köztársasági elnök fogadta Couve de Murville miniszterelnököt. Este az ideiglenes elnök televízió és rádióbeszédet mondott. Ilírniaoyarázónk írja: A francia szavazó polgárok többsége, pontosan 53,17 százaléka nem-et mondott a vasárnapi népszavazáson. A „nem” szavazatok győzelme nemcsak a népszavazásra bocsátott kerületi igazgatás és a szenátus reformját vetette el, de magával vonta, mint történelmi jelentőségű következményt, De Gaulle elnök lemondását. „De Geulle játszott és vesztett” —• írja hétfő reggeli számában a párizsi Aurore című lap. Játszott, mert semmilyen törvényes előírás nem kötelezte, hogy összekösse sorsát a népszavazás eredményével. De Gaulle-t 1965 decemberében hét évre választották meg, elnöki funkcióját a szavazókra gyakorolt nyomásként maga kötötte össze a népszavazás eredményével. A szavazókra gyakorolt elnöki nyomás, az óriási méretű gaulleista propagandagépezet hetek óta tartó agitá- ciója, a De Gaulle után következő káosszal való ijesztgetés nem hozta meg a várt hatást. De Gaulle és hívei lebecsülték a tömegekben felgyülemlett elégedetlenséget, amely már éppen egy éve robbanásszerűen jutott kifejezésre, s amely azóta is elevenen él a munkástüntetésekben, a parasztok, kiskereskedők és kisiparosok néhány hete lezajlott sztrájkmozgalmában. Ez az elégedetlenség fejeződött ki elsősorban a De Gaulle lemondásához vezető nem szavazatok többségében. Tizenegy év után, 1969. április 28-án 12 órakor De Gaulle megszűnt Franciaország köztársasági elnöke lenni. Távozásával a francia történelem jelentős szakasza zárult le és olyan szakasza kezdődött, amelynek még a körvonalai sem látszanak világosan. Annyi bizonyos, hogy a közvetlen jövőt az új elnök megválasztásának előkészületei jellemzik majd. A'törvény előírásai szerint Alain Poher, a szenátus elnöke lett az ideiglenes köztársasági elnök, az ő feladata az új elnökválasztás megszervezése. A nagy kérdés most az, kik lesznek az elnökjelöltek. A törvény értelmében 35 napon belül meg kell választani az új köztársasági elnököt. A pártok máris megkezdték a zárt körű tanácskozásokat a jelöltek személyéről. Minden politikai párt igyekszik vagy saját jelöltjét vagy olyat állítani, aki politikai törekvésében legközelebb áll hozzá. Az FKP nyilatkozata nagyon fontos eseményként értékeli a „nem” szavazatok győzelmét, amely haladó demokrácia létrehozásával megnyithatja az utat a szocializmus felé. Ehhez azonban meg kell teremteni a munkás és a demokratikus erők egységét, amely elengedhetetlen bázis egy nemzeti összefogáshoz. Az FKP ezért egységre szólít fel minden baloldali pártot és munkásszervezetet egy közös program alapján. Külpolitikai összefoglalónk £ Szarazás Becsben — Kreisky optimista 0 A KGST-illcs visszhangja 0 derűik nyilatkozata Jóllehet hétfőn a világközvélemény figyelmének középpontjában a franciaországi népszavazás eredménye állt, nem feledkezhetünk meg egy másik szavazásról sem, amely hazánktól mindössze 250 kilométernyire zajlott le. Választásokat rendeztek vasárnap Bécsben is: az osztrák főváros képviselőtestületénék tagjait választotta meg a lakosság. Az eredmény: meglepetés. Igaz, hogy Bécs városában korábban is a szociáldemokraták voltak többségben, most azonban 3 mandátummal növelték képviseletüket, ugyanakkor a néppárt 5 mandátumot veszített Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az aggasztó jelenséget, hogy a „szabadságpárt” né ven jelentkező neonáci alakulat is növelte szavazatainak számát, a korábbi 3 helyett immár 4 képviselője foglal helyet majd a bécsi képviselőtestületben. S az is aggodalommal tölti el a demokrácia híveit, hogy a „szabadságpártion kívül egy másik neofasiszta ízű párt is indított listát ezen a választáson és mindjárt nem kevesebb, mint 3 mandátumhoz jutott, vagyis együttvéve 7 ember képviseli majd nyíltan a neofasizmust ezentúl Bécs városának törvényhozói között. Nem érdektelen, hogy ez az újabb neofasiszta-jellegü párt nem más, mint Franz Oláh egykori szociáldemokrata belügyminiszter pártja, azé az Olahé, akinek kétmillió schillinges sikkasztási ügyét csak nemrég tárgyalta a bíróság, s aki enyhe börtönbüntetést kapott ugyan, de nem jogerősen és így ügye fellebbezés alatt áll. A bécsi választások nemcsak önmagukban érdekesek, hanem perspektívájukban is. Jövőre ugyanis országos parlamenti választások lesznek Ausztriában, s a vasárnapi bécsi szavazás után könnyen elképzelhető, hogy a most egyeduralkodó néppárt az országos választásokon is alulmarad, s jövőre kénytelen lesz átengedni a kormányru- dat a jelenleg ellenzékben lévő szociáldemokrata pártnak. Kreisky, a szoedemek főtitkára máris diadalittasan nyilatkozott: „Miután 1968 óta — helyi választásokon — a választóknak csaknem a fele állást foglalt, s túlnyomó- részt a szocialisták törtek előre, a néppárt máris elveszettnek tekintheti a jövő évi általános választásokat.” Addig sok víz lefolyik még ugyan a kék Dunán, meglehet, Kreisky előre ivott a medve bőrére, de a pillanatnyi jelek csakugyan a néppárt növekvő népszerűtlenségére utalnak. Befutottak már a KGST moszkvai ülésének első nyilatkozatai és sajtóvisszhangjai is. „Erősödik a testvéri együttműködés” címmel vezércikkben méltatta az ülésszak eredményeit a moszkvai Pravda, a Rudé Právönak nyilatkozott Cernik csehszlovák miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a tanácskozást a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés eddigi fejlődésében határkőnek tekinti. A szófiai Raboti- csenszko Deló hétfői vezércikke szerint a KGST rendkívüli, 23. ülésszakán kitűzött intézkedések megvalósítása kétségtelenül azt eredményezi majd, hogy tovább fejlődik a termelés nemzetközi szakosítása és kooperációja. A Sztandar Mlodych című lengyel lap megállapítja: a szocialista országok érdekei azonosak, a gazdaságfejlesztés azonos módszerei egyesítik őket Átadták a kormány és a SZOT vörös vándorzászlaját (Folytatás az 1. oldalról) hajtóerővé vált, s most — a csomópont kiváló eredményei mellett — ezt is ünnepeljük. — örvendetes, hogy a gazdasági sikerekkel együtt a nyíregyházi csomóponton az emberek is átalakultak, közelebb kerültek egymáshoz, s olyan példát mulattak, hogy rájuk nemcsak Nyíregyháza, hanem az egész megye büszke lehet — mondta befejezésül Orosz Ferenc. Ezután Bánóczi Gyula, a KISZ megyei bizottságának első titkára átadta a vasúti KISZ-szervezetnek a jubileumi ínunkaversenyben elért eredményeiért a KISZ Központi Bizottság elismerő oklevelét, továbbá a Kiváló ifjú mérnök és technikus címeket. A vándorzászló elnyerése alkalmából a miniszterhelyettes tíz dolgozónak Kiváló dolgozói címet, kilencnek miniszteri diesel-etet és tizenötnek vezérigazgatói dicséretet adott át. Molnár Károly: t/4 látható légió Pintér István Tea 5dóUtUéU 22. Letettem a kagylót. Honnan lenne neken.' ötszáz dollárom? És időm sincs hétfőig várni! Nekivágtam az utcáknak. Szinte gépiesen vittek a lábaim, se láttam, se hallottam; azt sem tudtam, merre járok. Ném törődtem á két tagbaszakadt alakkal sem, akik az FBI megbízásából termés/. /- tesen továbbra is követtek. Leszaladtam a metróállomás lépcsőjén, beszálltam az első szerelvénybe. Jólesett odalent a tömegben, a zsúfolt kocsiban elvegyülni. Aztán ugyanilyen gépiesen kiszáll iám egy állomáson. Még mentem néhány száz métert, és akkor észrevettem, hogy Ruthék háza előtt állok. Gyors elhatározással becsöngettem a kapun. Még sohasem voltam náluk, szégyellt volna egy bevándorlóval mutatkozni a szülei előtt. Az idős asszony, aki ajtót nyitott, minden bizonnyal az anyja lehetett. — Mit óhajt? — kérdezte. — Miss Ruth Caldwelit keresem — mondtam. — Itthon van? — Rögtön küldöm... Az asszony eltűnt, s két perc múlva megjelent Ruth. Pongyolában volt, kikészítet- tenül, de így is csinosnak találtam. Nagyon meglepődött. — Helló — üdvözöltem. — Sajnálom uram, — mondta —, elvesztettem az állásomat, és emiatt fel kell mondanom az életbiztosításomat... Most rajtam volt a sor, hogy' elképedjek. — De hát... — nyögtem. — Nem, már az e havi rész letet sem tudom kifizetni — mondta Ruth hangosan, de suttogva hozzátette: — Menj tovább az utcán, két sarokkal odébb van egy teázó, várj meg ott... Félórát vártam. Közben az FBI-osok két asztallal odább alaposan megreggelizlek. Fejenként négy lágytojást hozattak, dupla adag sonkát, és narancslevet ittak hozzá... Nemsokára mégiscsak megjelent Ruth. Szokás szerint meg akartam csókolni, de ő elhúzta az arcát , — Megőrültél? — mondta halkan. — Itt engem mindenki ismer. Ha meglátja a tulaj, estére tudja az egész környék. így is elég sokat kockáztatok, hogy lejöttem. . . Az anyámnak azt hazudtam, hogy állás után nézek. Elmondtam a lánynak Ban- less látogatását, meg a két telefont. Sírva fakadt. — Véged van, drágám — mondta könnyek között, de tárgyilagos hangján. Ezek az amerikai lányok a legmeglepőbb helyzetekben is racionálisak tudnak lenni, viszont a legracionálisabb dolgokban is érzelmesek — És most mit akarsz tenni? Ha igent mondasz Banlessnek, soha többé nem láthatlak... Nem élném túl __ Megnyugtattam, hogy nem mondok igent. Erre azonban még. nyugtalanabb lett. — Ha nem engedelmeskedsz, megtalálják a módját, hogy megszelídítsenek- Nem is tudom, mit lehetne tenni. Most már ketten voltunk tanácstalanok. Becsületszavamra mondom, nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy kettesben a bajokat is könnyebb elviselni. A helyzet továbbra is elviselhetetlennek látszott Ültünk és hallgattunk. Aztán Ruth a fejéhez kapott. — Terner! — mondta. — Kicsoda? — Hát Terner. Az a fickó, aki megkeresett, hogy beszéljek veled, aki azt hiszi, hogy Csánkó cinkosa vagy. Megkeressük és tanácsot kérünk tőle. — Megörültél? Miért segítene ő Csánkó cinkosának? — Annak nem. De neked igen. Mat szépen elmagyarázzuk neki, hogy te nem vagy Csánkó cinkosa, és hogy milyen pácba kerültél. Segíteni fog rajtad, ha másért nem, hát azért, hoo” üssön Csánkón. Hiszen végeredményben Csánkó miatt kerültél ilyen helyzetbe. . . Taxiba ültünk, hogy ne vesztegessük az időt. A bukméter iroda tömve volt. Temer úr, az „emigráns magyar kormány feje”, a Magyar Felszabad itási Egyetemes Alap ügyvezető elnöke ingujjban és nadrágtartóban, boszorkányé« gyorsa. 3. Vilain vette át a parancsnokságot. Gyorsan intézkedett. Először is újabb embereket vezényelt a kapukhoz, nem mintha bizonyos lett volna, hogy ez okvetlenül szükséges, inkább csak meg akarta mutatni határozottságát. Közeledett a dél. Az árnyékok csaknem teljesen eltűntek. A légiósok szenvedtek a hőségtől. Elkeseredett a küzdelem. Délben az ellenfelek között nincs több távolság, mint húsz méter. A falak mögött a légiósok jól hallják, amint a mexikói tisztek rohamra vezénylik katonáikat. Ekkor kürtszó harsan. Hir- telenében a csata résztvevői nem tudják, hogy képzelődnek, vagy pedig valóban egy közeledő alakulat ad hírt érkezéséről. — Felmentés! Ezek francia csapatok — reménykedik néhány légiós, a többség azonban változatlanul elkeseredéssel harcol tovább. Morzicki őrmester, aki a tetőről figyel, már jól látja a sárgálló porfelhőt. Egy pillanatra azt hiszi, hogy francia csapatok jönnek. Pereg a dob. Azután rázendít a zenekar. Idegen a melódia. Morziczki rádöbben, hogy mexikói alakulatok tűntek fel a láthatáron. Semmi kétség. Széles karimájú kalap a katonák fején, színes az egyenruhájuk, nadrágjukon széles sáv. — Mexikói gyalogság közeledik északról — jelenti az őrmester a parancsnoknak. Vilaln világosan látja a helyzetet, minden elveszett. Még nagyobb, még elviselhetetlenebb a túlerő, mint eddig. A légiósok gépiesen harcolnak, töltenek, céloznak, tüzelnek. Mindez az egykori fárasztó gyakorlatozás, vagy pedig a' jelenlegi kilátásta- lanság eredménye, ezt nehéz lenne megállapítani. Elhallgatnak a fegyverek, csak a mexikóiak örömujjongása verődik vissza a falakról. Az ostromló lovasok üd- vözlik az érkező gyalogosokat. Rövid pihenőhöz jutnak a légiósok. Az ellenség ugyanis átcsoportosítja erőit. Morziczki mindent jelent a tetőről. — Gyalogosok váltják fel a lovasokat — mondja. — Egy tisztet látok közeledni. Fehér kendő a kezében. Újabb parlamentert küld az ellenség. A tiszt lassú, kimért léptekkel közelít. Húsz méterre áll meg a franciáktól. — Adjátok meg magatokat! — kiáltja. — Megmenthetitek az életeteket... Halljátok, franciák? Milan ezredes üzenetét hozom nektek. Sággal adta ki a tiketteket és szedte be a pénzt. Ruth mint ismerős üdvözölte, s közölte hogy halaszthatatlan ügyben akarunk vele beszélni. — Fél kettőig szó sem lehet róla — mondta Terner. — Jöjjenek vissza fél kettőkor... A Livingstone Derbyt nem hagyhatom ki... Belegyeztünk, hogy fél kettőig varunk. Terner úr pedig ismét belemerült a tikettjeibe és csak ekkor vettük észre az ajtón függő táblát: „Fo. gadjon nálunk a Livingstone Derbyre! Kasszazárás fél kettőkor!” Én kissé furcsának találtam, hogy egy ilyen fontos személyiség, mint Terner úr, aki a kinti magyarok vezetőjének vallja magát, többre becsüli a fogadásokon keresett dollárokat, mint a 'magyarok sorsdöntő kérdéseit. Ruthot azonban másképpen nevelték, ő mindezt természetesnek vette. Én is megnyugodtam, hiszen fél kettőkor még nem késő. Banless há- vonlra jelezte látogatását, addig még cselekedhetünk. Fél kettő előtt tíz perccel már ott voltunk a bukméker irodában. A fogadok a pultnál tolongtak. (Folytatjuk) Morziczki intett a parlamenternek, azután leugrott a tetőről. Megállt a parancsnok előtt. — Választ vár a mexikói tiszt — jelenti az őrmesternek, nem mintha a parancsnok nem hallotta volna a felszólítást. — Nem tárgyalunk. Harcolunk — mondta Vilain anélkül, hogy gondolkodott volna a válaszon. Az őrmester tisztelgett és visszamászott a tetőre. — Harcolunk — kiáltotta Morziczki. — Feleslegesen haltok meg — szólt a mexikói tisát. — Miénk lesz a győzelem... Meglobogtutta a kendőt, mint aki nem is az ellenségtől, hanem jóbárátoktól búcsúzik. Kezét a sapkájához emelte, hátra fordult és megindult visszafelé. Újra kezdődött minden. Még elkeseredettebb harc tombolt, mint előzőleg. A mexikóiakat megrészegítette a diadal közelsége, a légiósok viszont már barátkoztak a halál gondolatával. Két órakor Vilain alhadnagy a homlokába kap egy lövést, összeesik és meghal. A parancsnokságot Mandet alhadnagy veszi ét. A vérengzés még nagyobb erővel folytatódik. Ritkultak a légiósok lövései. A mexikóiak kihasználták ezt és két helyen betörtek az épületbe. Lépésről lépésre haladtak előre. Tervszerű védekezésről már nem lehet szó. Mandet nem is ad parancsokat, hanem egyik halott katonától elveszi a fegyvert és lövi az ellenséget. A meleg és a szomjúság kibírhatatlan. A légiósok beszélni is alig tudnak, mert nyelvük odatapad a kiszáradt szájpadlásukhoz. Már ott tartanak, hogy mindent meginnának, csak folyadék legyen. Van olyan katona is, aki kínjában megkóstolja elesett bajtársa vérét. Áradnak a mexikóiak az épület romjai közé. Nem lehet őket feltartóztatni. Már csak két szobát védenek a légiósok. A küzdelemnek ebben a szakaszában ritkább a fegyverropogás, mint korábban, de egyre több a közelharc. Milan ezredes elégedetlen katonáival. Hosszúnak tartja a hacienda ostromát, mielőbb végezni akart a védőkkel, hogy mielőbb a franciák karavánjának üldözésére indulhasson. Négy óra után elhatározzák, hogy felgyújtják az épületeket. Minden száraz. Hamar futnak végig a lángok az udvaron. Száll a keserű füst. Még kíbirhatatlanabb a légiósok helyzete. Megadásra azonban nem gondolnak, ez a lehetőség eszükbe sem jut, harcolnak tovább. Sebesült- jeiket pedig már nem is tudják, hogy hol helyezzék biztonságba. Huszonhat katona itl szembe a több ezer mexikóival. A többi légiós meghalt, vagy harcképtelen. A dráma gyorsan halad a végkifejlet felé. Őt órakor Milan ezredes újabb szemrehányást tesz katonáinak, hogy Ilyen nagy túlerő sem bír a franciák néhány emberével. A mexikóiak az utolsó rohamra készülődnek, azonban előtte még egyszer felszólítják a védőket: — Franciák, adjátok meg magatokat! A válasz ugyanaz, mint Előzőleg: — Harcolunk. Feltűzik a védők a szuronyt, és várják az ellenség rohamát. Százéval zúdulnak a mexikóiak a légiósokra. öt óra után harminc perccel még tizenhat légiós él. Valamennyi tiszt és altiszt elesett, ezért a parancsnokságot Maine tizedes vette ét. De ez csak szinte jelképes. Szervezett védekezésről nincs már sző. ügy verekednek, ahogy tudnak. Időnként felerősödik a tűz, ropognak a gerendák, füst gomolyog, néhány légiós fulladozva kirohan a falak közül. Odakint lepuffantják őket. (Folytatjuk)
