Kelet-Magyarország, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
tm. äprffis» freLET-WÁ<5YAROWSZAG — VAS A RN APT MELLÉKLET 1. oldd Zene az iskolában és iskolán kívül ÉVEZREDEK TITKAINAK KUTATÓJA B artßk és Kodály már 1911-ben tervet készített ű;i szimfonikus zenekar felállítására, amelynek egyik feladata évi húsz ifjúsági hangv erseny adása lett volna. Hivatalos szervek érdektelenségén ez a szép terv éppúgy megbukott, mint — később, a két világháború 1 veit — Kodály egész népet átfogó, demokratikus zenei nevelési koncepciója, iskolai zenetanítási reformgondolata. Az iskolai és iskolán kívüli zenei nevelés egységesen lehet igazán eredményes — ma már, a fejlődést távlatából szemlélve, ebben mind bizonyosabbak lehetünk. Az első zenei általános iskola csaknem húsz esztendős, az ifjúsági hangversenyeit; 1952-ben indultait meg, a kezdetek tehát mindenképpen jelentős távolságba kerültek már. Mennyire hódít, milyen szerepet tölt be ifjúságunk életében az értékes muzsika? Elegendő pozitív hatás éri-e fiataljainkat, vagy kevés? Jók-e a módszereink? Minderről egyre több a vita. A kialakult metódusokat immár senki nem tartja szentírásnak. Elsősorban zenetanárok azon fáradoznak, hogy munkájuk hatásfokát emeljék mind az iskolai tanításban, mind azon kívül. Talán közhelynek számít, de nyilvánvaló, hogy fiatalságunk zenei művelődése a pedagógusok kezében van. Úgy is fogalmazhatnánk: a pedagógusoktól függ, hogy a következő 30—40 esztendőben milyen társadalmi bázisa lesz nálunk az értékes, művészi muzsikának, lesz-e nyílt füllel hallgató, hozzáértő közönség, s mekkora lesz ez a hallgatóság. A zene tanítása (pedagógiai képzettség nélkül is megkockáztathatjuk ezt az állítást) különösen nehéz és nagy rátermettséget igénylő feladat. A tanárnak--ugyanis-1 konkrét s egzakt ismereteket éppúgy át kell adnia, minta zene élményszerűségét. Igaz, vonatkozik ez az irodalomtanításra is, csakhogy a muzsika nem verbális művészet. Nyilvánvalóan hibás módszert követ a pedagógus, ha „szolmizálógépeket” nevel, de nem ismerteti meg tanítványaival a zenei élmény gyönyörűségét; de éppoly tévedés a muzsika „nyelvtanát” és „alaktanát” elhanyagolni és fennkölt esztétizálásra szorítkozni. Vak embernek képről, analfabétának regényről éppoly hiába magyaráznánk, mint a zenei törvényekben teljesen tudatlannak például egy szimfóniáról. Az ismeret és az élmény tehát egyaránt lényeges és a zenepedagógiai programban megfelelő arányossággal kell, hogy szerepeljen. Tárgyi ismeret és élmény- szerzés kiváló alkalmai az ifjúsági hangversenyek. A zene élő organizmusát a koncertteremben — legyen az a legkisebb falusi művelődési ház — könnyebb átélni, mert az iskolában legfeljebb hanglemezes bemutatásra van lehetőség, nem pedig a művészekkel való kontaktus megteremtésére. Ebben az értelemben egységes az iskolai és iskolán kívüli zenei nevelés, hatásában kiegészíti, kiteljesíti egymást. Az ifjúsági hangverseny — — mint zenepedagógiai tényező — természetesen nem végcél, hanem eszköz arra, hogy képessé tegyük ifjúságunknak lehetőleg minél szélesebb rétegeit a zene élményének befogadására. Lehetetlen észre nem venni, mi- ! lyen jelentékeny közöiiségne- ' velő hatása volt már eddig : is ezeknek a koncerteknek. Tíz év alatt valósággal kicserélődött a „felnőtt”-koncertek törzsközönsége, a hallgatóknak legalább 40—50 százaléka 30 éven aluli. A hatékonyság tekintetében azonban jócskán akad még javítani való is. Az ifjúsági hangversenyeken nemcsak hangszerekkel, vagy zenei formákkal kell az új közönségnek megismerkednie, a hangversenylátogatás, a közös zenehallgatás gyakorlatát is el kell sajátítania ahhoz, hogy a zene igaz élmények forrása lehessen. Az ifjúsági koncert funkcióját tehát félreértik azokon a helyeken, ahol azt a reguláris tanítás -valamiiele meghosszabbításának tekintik. Előfordul, hogy az iskolai tanításból csípnek le két tanórát a zenének, s ily módon a zenehallgatás örömét valami közömbösség váltja fel, a fiatalok az ilyen muzsikálást leginkább „tan- dolog”-nak tekintik. A jelentésekben természetesen belefoglalható, hogy ez meg az történt a zenei népművelésért, de az ilyen akciók formálisak és kevéssé hatékonyak. Breuer János Csendes beszélgetés dr. Csallány Dezső szabolcsi kandidátussal Ha azt mondjuk dr. Csallány Dezső szabolcsi kandidátusról, hogy a nagyvilágban jobban ismerik, mint itthon, megközelítjük a valóságot. Ez az évek számát tekintve az idősebb korosztályhoz tartozó régész, megyei múzeumigazgató, aki szenvedélyes, fiatalos hévvel folytatja munkásságát — régészkörökben Európa, sőt világszerte ismert szaktekintély. Német és angol nyelven megjelent munkái, régészeti kutatásai, felfedezései több száz külföldi tudományos,- kulturális intézet könyvtárát, gyakorlati tevékenységét gazdagítják.----------------------------------- Hogyan kezdődött? Mivel in«« » u dúlt ez a ma már nemcsak a Móra r erersc Tudományos Akadémia által ~ " I AI..,,, fémjelzett, hanem nemzetközileg uiuivruru ^ elismert életpálya? Csallány------------—........ —..— Dezső Szentesről indul el, ahol édesapja a régészet iránt rendkívül érdeklődő kórházi gondnok, — korábban ármentesítő díjnok — múzeumot alapított. Nem nehéz megtalálni a forrásait, honnan szívta, szinte az anyatejjel együtt az elmúlt történelmi korok, a magyarság eredetének, történelmi, tárgyi emlékeinek „kultuszát” a fiatal Csallány Dezső. Egyetemi évei és gyakorlatai után rangos hely várta Szegeden, Móra Ferenc örökébe lépett 1936-ban. Tehetsége, eredeti munkássága elismeréseként múzeumigazgatónak nevezték ki. Azokkal az irodalomtörténeti „szereplőkkel” együtt végezte a Szeged környéki ásatásokat, akikkel a neves író és műkedvelő régész, Móra Ferenc. Elindult a „föld alatti” Magyarország felfedezésére, évszázadok, évezredek titkait, rejtett kincseit felkutatni. — Mikor Nyíregyházára jöttem, a Jósa András Múzeum igazgatójának én voltam a legalacsonyabb fizetésű vidéki múzeumigazgató — emlékezik Ezerháromszáztíz forinttal. Alig húszezer, rendezetlen körülmények között lévő régészeti tárgy fogadta a nyíregyegyházi múzeumban. Százéves restanciát kellett pótolni. Feldolgozni az Összegyűjtőit tárgyi emlékeket, vezetni a nagy múltú múzeumot, közben megbirkózni a megyében sorra került ásatásokkal. Sőt! A hatvanas években megyeszerte megnőtt az érdeklődés a régészet iránt. Múzeumi körök alakultak Tiszavasvá- riban, Mátészalkán, Vásárosnaményban, Kisvárdán, emlékszobák tervei érlelődtek Tunyogmatolcson, Tiszacsécsén. Szatmárcsekén, Aporligeten és más községekben. Csallány Dezső és munkatársai nem zárkóztak a régészet elefántcsonttornyába. Kimentek a helyszínre, tanácsokkal, szakmai iránymutatással segítették a falusi múzeumok meghonosítását. Keveset beszél erről a megyei múzeumigazgató, hisz nem a szó a kenyere. Különösen, ha a saját munkássága, kutatásainak eredményei kerülnek szőnyegre. De az asztalon és a polcokon szerényen meghúzódó vaskos könyvek „árulkodnak”. Millió és millió pihenésre szánt óra gyűrűzik a magyar és idegen nyelven megjelent munkákban. És alig van nap, hogy ne hozna a posta hazai és külföldi érdeklődőktől, régészektől és amatőröktől gratuláló leveleket. ■ — ...... Különösen az egyedülálló, a A , , r rovásírás megvetésében elért sirovasiras kerek izgatják a közvéleményt. mpnfoitííiA Ugyanis nem csupán a rovásírás megie|iese titkainak megfejtéséről, hanem a----------------------------------- történettudomány nem egy lényeges kérdésének közelebbi tisztázásáról van szó. — Szinte a véletlen folytán kezdtem foglalkozni a rovásírással. Kezembe került egy rovásírással készült felirat, melyről később tudtam meg, hogy hamisítvány. De ekkorra megismerkedtem a régi írással. Áttanulmányoztam a hazai és a nemzetközi irodalmat, s felfedeztem néhány eltérő vonást. így kezdődött... Több százra rúg csak az irodalma a rovásírásnak. S Csallány Dezső nem sajnálta a fáradságot, hogy fényt derítsen a több száz éves írások titkaira, s közvetítse gz ősök mondanivalóit a mán.ik. Először a székely—magyar, majd az avar—magyar rovásírással ismerkedett meg. A koronát a nagyszentmiklósi aranykincs rovásírásának megfejtése tette fel a kutatásokra. Ezerkilencszázhatvanhat.ban. Tulajdonképpen a történeti háttér feltárása, az avar—magyar kapcsolatok tisztázása, az Árpád-nemzetség eredetének problémái hoznak merőben újat nemcsak a régészetben, hanem a történettudományban is. Dr. Csallány Dezső kutatásai ugyanis az avar—magyar nyelvi rokonsági kapcsolatokra derítenek fényt, s tárgyi, nyelvi anyagok dokumentálásával az Árpádház török eredetét summázzák. Még ezután következik a történészek „hozzászólása” a szenzációs felfedezéshez, de a szabolcsi kandidátus tudományos munkával kívánja bizonyítani igazát.----------------------------------- — Jólesik, hogy a megye vezetői is elismerik és értékelik 15U ÍJ ‘ igyekezetemet — mondta dr. réuéfisrti Inrov Csallány Dezső. Örömmel szá- mol bg rbja hogy a megyei párt "■ és tanácsi vezetők látogatása, érdeklődése, segítő támogatása alapot, biztatást nyújt a további munkálkodáshoz. Hisz nem kevés teher fekszik a megyei múzeumigazgató vállán: ma már n >m húsz, hanem 150 ezer régészeti tárgy van a Jósa András Múzeum birtokában. A megyei múzeumi szervezethez nem kevesebb, mint kétszázezer tárgy tartozik. Hat falusi múzeum, és több irodalmi és történelmi emlékszoba. Tizenegyedik kötetéhez érkezik az idén a múzeum évkönyveinek sorozata, belőlük számos példány jut el a világ különböző múzeumaiba, tudományos intézeteibe. Arról keveset beszél az „érdekelt”, bizonyos utánajárás, anyagi fedezetek megszerzése milyen gondot okoz, hogy a szabolcsi tudományos kutatások publikációs lehetőséghez jussanak, s megismerhesse őket az ország, és a külföld is. Azt is másoktól kell megtudni, hogy a kandidátusi fokozata az 1968. évig egyedül őt illette meg a vidéki régészek közül. Magas kormánykitüntetésben részesült a Jósa András Múzeum fennállásának százéves jubileumán, korábban megkapta a legkiválóbb régészeknek járó emlékérmet is. Néhány apróságot azonban kevesen tudnak Csallány Dezsőről:- — Nagyon szerettem sakkozj , ni. Több nemzetközi nagymes•5a KK terrel játszottam döntetlent — 4llr|nri cím jegyzi meg szinte olyan hang' luuun ui súllyal, mintha egy tudományos----------------------------------- eredményről számolna be. Aztán mosolyogva folytatja: „most már sajnálom az időt a sakktól, minden percem foglalt. Még van mondanivalóm. Szeretném elkészíteni tudományos munkámat a tudományok doktora címért. Fiatalnak és erősnek érzem magam... Míg éleiéről, munkásságáról faggatjuk gyakran cseng a telelőn. Előadásokra hívják. Tudományos ülések napirendjen szerepelnek kutatási témái. És nem „kímélik” az amatőr régészek sem, akik hobbyból foglalkoznak a rovásírással, vagy más régi korokról valló problémákkal. Ezekre a levelekre is válaszolni kell... — Ne tűnjék dicsekvésnek — mondja, de azzal kezdtük, az ötvenes évek elején én voltam a legkisebb fizetésű múzeumigazgató. Ma én vagyok a vidéki igazgatók közül az, akinek a legmagasabb a fizetése. Elismernek, s ez jó érzés. Enélkül nincs, ami sarkallja az embert. Jó, hogy ez nálunk ma már természetes. A tudomány munkásai nem önmaguknak és önmagukért dolgoznak. Együtt a társadalommal, az elmúlt korok emlékeinek megfejtésén keresztül járulnak hozzá a jelen gazdagításához. Páll Géza Nádaséi Péter: Uszodában Izzadt volt és nyűtt, s míg az utcai öltönyét fürdőruhára cserélte, előre örült — a hűvös víznek. A medence szélén, ahonnan gyors, erőtel. jés lendülettel a vízbe vetette magát, egy család — apa, anya és egy fiatal pár — ácsorgott. Az idősebbik nő — grimaszokat vágva — juijga- tott. Még akkor is a vízbe vezető lépcsőn dévánkozott, amikor már a későbben érit -ző Majtényi testén a szúró. ciidergető, az első pillanatokba: i elviselhetetlennek tűnő hideg szorítása hűvös si. nv'gaiássá egvhült. rTszás közben könnyedén tud az ember gondolkodni, emlékezni, s jó figyelni az embereket is. Mint most itt. ezt a családot. Olyan ismerős volt Majtényinek az idősebbik — kerek arcú, már őszülő, de jóízűen formás nő. Paló- cosan ejtette a szót. — Anya. ne hisztizz. — A férfi derékon fogta a palóc asszonyt, s vitte magával a vízbe, s az érett, megszélesedett, ráncokkal befutott női arcon megjelent egy fiatalos sugárzás. „Jakabné, Szeles Zsuzsi. Az a férje? S a gyerekei?” A nevetésével s palócos beszé-. dével fogta meg őt, Majté nyit. egy 20 év előtti májusi napon. Ez a nő, igen ő voll az... Most éppen szembe talál koztak. Zsuzsi fejét kedve’ komikusán feltartva úszott Kedve lett volna rászólni: ff kilőjön a vízre. Ne féltse a hr ját. De nem tudta elkap’ pillantását. Negyvenötben Debrecen ben, a MKP Simonyi úti pán iskoláján találkoztak. Ugt hozta a véletlen, hogy az első május elsejei népgyűlésre együtt mentek egy távoli faluba a golyóvert karosszériája minden eresztékében zörgő. köhögő teherkocsival. Végigénekelték az utat. Egymás mellett ültek és a tankoktól kivert gödrös, makadámúton csörömpölő, imbolygó kocsiban gyakran kellett az asz- szonynak kapaszkodnia. Eleinte csak karját fogta meg a fekete hajú, piros arcú — alig volt 22 éves — asszonykának. Később egy-egy kátyúnál a derekára is le-lecsúsztatta a karját. Forró, kemény, hívogató volt a — három éve nem tudott már semmit a fronton eltűnt férjéről — fiatal test. De tudott magának parancsolni...Ezzel nemcsak tiszteletet ébresztett Majtényiben, de később, gyűlés közben már azzal a rajongó alázattal hallgatta kedves. palócosan zengő szónoklatát, ami azonos a gyorsan lobbant érzelemmel. A május elsejei kirándulás után még jó néhányszor voltak együtt Zsuzsival ''épgyűlésen és különböző Wsze.i öve teleken. Egyszer — ’z volt az utolsó autós útjuk - meg is csókolta a kedvesen lindig csevegő szájacskáját 'lem volt szükségük magyarázkodásra. Zsuzsi sem voli nár közömbös De megmond ta: addig, amíg a férjéről vs tárni biztosat nem tud, senkivel nem kezd— Mikor Zsuzsi hazautazott Nógrádra, megígérte: ír. Majtényi várta a levelét. Egyszer meg is érkezett a megyei újság szerkesztőségébe — itt dolgozott — a fehér boríték, s benne pár sor: menjen azonnal. A feléledő remény feszültségével utazott akkor Majtényi Tarjánba. Könnyen megtalálta a verdett bányászházban Jakabék kis lakását, ahol Zsuzsi nyitott ajtót... Nézte a medence oldalának támaszkodva — pihenés ürügyén állt le az úszásban — a feléje közeledő asszonyt. Megint nem szólította meg. mert férje, s fia között, azok tanácsait hallgatva, megpróbálta a mellúszást. — Zsuzsi emlékszik rám? — végre alkalom nyílt a megszólításra: ott pihente ki az asszony az úszás fáradalmát, alig egy méterre tőle. — Óh — tágranyíltak a szemek, s megjelent bennük a felismerés. — Hogy van Mihály? — Az asszony be széddel leplezte zavarát, amelyben együtt volt valami a meghatott örömből, s a lelkiismeret okozta feszélyezett ségböl. — Jól. köszönöm, látom naga is. — És az édesanyja ál? — Majtényi a medenc< közepén úszó férjre sandított aki szintén feléjük nézett. — Él. Tudja-e, ha akkor nem jön el, nem kapja meg a nyugdíját. Jakabné feszélye- zettsége elmúlt. Erről az ügyről a férjem is tud valamit. — Jöjjön, bemutatom az uramnak. — Arca elárulta: mindenre emlékszik... Úszott egy kört. fejét ritkán emelte ki a vízből. Jólesett az izgalom utáni hűvösség. Gyorsan végiggondolta, mit is mondjon a férjnek arról a látogatásról. Csak az igazat, amit akkor 6 tett a Zsuzsika anyjáért, abban már nem volt semmi része a reménykedő szerelemnek, mert belépése pillanatában megtudta: él a férj. Amikor felnézett, a Jakab család már a büfé mellett gyülekezett. A feléje tekintge. tő Zsuzsi szeméből kiolvasta várják őt... — Ez itt a férjem — bordó fürdőnadrág, cingár alak. ősz haj. borotvált, kerek arc. A soványságban életerő, a figyelmesen vizsgálódó szempár mögött értelmesség. — A fiam. — A nagyranőtt. apjá hoz nagyon hasonlító legény szemében a figyelemmel együtt ott volt egyfajta irónia is. — Ez meg a menyem. — Megiszunk egy sört Anya hozzál. — Valamikor gyűléseken együtt szónokoltunk a ked vés feleségével. — Beszélnie kellett, mindnyájan őt vizs gálgatták. — Hallottam, az anyósom is- emlegette már magát... Túljutottak a zökkenőkö' ás most már felidézhette a jelenetet amikor beállított Tarjánba, a kis házba, és a síró Zsuzsi bevezette őt a pár héttel előbb megözvegyült. s háborodottnak látszó édesanyjához. Majtényi ekkor már tudta. Zsuzsika ezt is elsuttagta belépésekor, hogy anyja két nap óta éhségsztrájkot kezdett, mert nem kapta meg az ura utón járó baleseti segélyt és a nyugdíja is kérdéses. Levél ben is bejelentette a bánya- vállalat igazgatóságának és a hatóságoknak az éhségsztrájkot. — Még ma sem tudom pontosan, miben halt meg az apósom. — Már nem a tűnődő, feszes, parányit gyanakvó figyelemmel hallgatta őt Jakab. — Pedig elmondtam néhányszor. — Zsuzsi már ott volt a sörökkel. Kedves házi assággal, pillanatok alatt nemcsak széttöltötte az 'talt. de a hazulról hozott rántott- húst is ötfelé osztotta. — Nagymama és az éhség - sztrájk! — a fiú nevetett... — Pedig így volt: a bány3 vállalat nem akart fizetni — mondta Majtényi. — Milyen baleset volt? — A fiatal menyecske elősző' mutatott némi érdeklődést. — Tulajdonképpen egysz rű fertőzés, mégis rémsége A bányában sok volt a pa kány... és a patkánynak va egy kullancsa, a bőrön élő; ködik. Úgy, mint a tyúkon .- tetű, a kutyán a bolha. Pe sze el is szórják a kullancsé ez rámászhat az emberre Isípése abban az időben mivel nem mindig mente; orvoshoz, gyakran hálái o= volt — mondta Majtényi. — Egy szombaton délután jött haza apám a bányából. Fáradt volt, hátradőlt a karosszékben, s akkor anyám meglátta a jobb lábán, a boka fölött a piros foltot. — Nem tudom mi ez, nem fáj, nem viszket — mondta anyámnak, szegény apám. Eltelt a vasárnap, hétfőn a dél. utáni műszak előtt még kapálni akart a határban. De már nem tudott kimenni, Elindult. az orvoshoz és az úton összeesett. ügy hoztuk haza... Az ízületeit fájlalta, Az az orvos reumára gondolt és izületi gyulladásra: hét napig feküdt, nem javult. A nyolcadik napon szinte megfeketedett. Most már az orvos is megijedt, májgyulladása van — mondta és beutalta a kórházba... ott tudódott ki a baj. Zsuzsinak egy könny gumit ki a szeméből. — Fertőzést kapott — mondta Majtényi... A fiú arcáról eltűnt már az ironikus kifejezés. Meg volt döbbenve, akárcsuk a felesége. Mindnyájan egy meztelen felsőtettel dolgozó. csáká- nyos bányászt láttak. Szénpo. cos. izzadt arcot, lámpafényt, 5 a sötétben ussanó, a szénda- abokat zörgető patkányo- at... — Újságnál dolgoztam és egész históriát megírtam, bánya akkor még kapitalisi kézben volt, de a hata- m már a miénk... — Egyétek a húst... Maga .. — Jakabné kedveskedni - kart, s majdnem kimondta (aj tény! keresztnevét. Oh, linden re le mindenre emlé. kezett már, nemcsak az esze, a szíve is.
