Kelet-Magyarország, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
Vasárnapi melléklet Az ingázó és a művelődés A vámosatyai vár Huszonkét éves a legény, nagykezű, nagycsonté és ver. set hoz a szerkesztőségbe. — Szakmája? — nézek rá. — Villanyhegesztő. — Hol lakik? A megyeszékhelytől és az ani üzemtől 60 kilométerre levő község nevével válaszol. — Mikor kel. hogy beérjen időre? — Fél négykor. Négy óra háromkor már indul a vonatom. Panasz nélkül, csaknem csendes kérdéssel mondja el, hogy 12-szer áll meg útjában a vonat: a piacnapokon még annyi hely sincs, hogy tisztességgel megálljon a lábán; zsebrádiók szólnak, alvók horkolnak; hajnalban sötét, hazafelé homály önti el a fülkét — a várakozásokkal na. ponta öt órája porlik így el. — Mikor ér haza? — Általában este 6 után. Az esti sokadalmat is derűsen emlegeti. Olyanformán, ahogy Zelk Zoltán írt az ingázókról: „Mindig előkerül egy pakli kártya estefelé, a munkásvonaton. A térdeken már ott a szerszámláda és járja, járja, járja a talon...’’ Magyarországon 1964-ben mérték fel utoljára az ingázók tömegét Kereken 670 ezer honfitársunk keresi kenyerét lakóhelyétől távol. E roppant tömeg fele a fővárosba jár dolgozni. Az utóbbiak közül 30 ezer napi három, 20 ezer pedig napi négy órát tölt el utazással. Egy felmérés szerint Pécs városába nem kevesebb, mint 289 helységből özönlik naponta a munkaerő, Miskolc üzemei, boltjai, hivatalai kereken 100 község és város lakosságából verbuválták dolgozóikat. Meghökkentően nagy arány: a Nyírség kereső lakosságából minden második ember a megye határain kívül van munkaviszonyban. Az ingázó talán többet keres, mint az, aki a lakóhelyén dolgozik. De az utazás lecsíp a szabad idejébőL Az ingázó más tájak levegőjét, ízlését, igényét, gondolkodását viszi. haza. De többségük igazában kívül marad mind az üzem, mind a falu társadalmi életén. Az ingázó problémáival a SZOT, a KISZ, a Népfront, a Művelődésügyi Minisztérium, a megyei művelődési házak sűrűn foglalkoznak mostanában. Keveset foglalkoznak azonban a falvak és ennél alig többet az üzemek. Pedig várható: mind kevesebb ember dolGulay István: Bolondos tavasz A katona inkább mogorva, mint vidám. A többiek oda- odafütyülnek vagy kiáltanak valamit egy-egy jó formájú lánynak, ö szótlanul és ütemesen dolgozik. Egyáltalán nem örül annak, hogy ott kell ásnia a csatornát, ahol a volt kedvese lakik. Amikor ide vezényelték őket dolgozni, eszébe jutott utolsó beszélgetése a lánnyal. Látszik az arcán. A többiek nevetnek rajta. Nagyon jó kedvük van. Beléjük bújt a tavaszi fény, átsüt rajtuk, munka közben titokban játszanak. A katona rosszkedvűen végigméri ők-.-t. Fent. a parton, a háta mögött áll egy fiatal törzsőrmester, a parancsnokuk. gozik majd a mezőgazdaságban és újabb százezreket vonz magához az ipar. Néhány példa Milyen irányba tapogatóznak, akik már tettek valamit a bejárók művelődési lehetőségeinek javításáért? (Az ingázó életmód természetesen gazdasági, egészség- ügyi, erkölcsi és egyéb kérdések egész sorát vonja maga után.) Csak szórványos kezdeményezésekről hallottunk eddig. Vápalotán például a buszvárókban Bejárók klubját alakítottak könyvtárral és vetítési lehetőséggel... Ajkán a szocialista brigádok klubjának tagsága közé 150 ingázót is beszerveztek... Üllőn a művelődési házban vitát rendeztek az ingázókról... Több nagyüzem szerződést kötött olyan falusi kultúrhá- zakkal, amelyek körzetéből sok bejárója van a gyárnak. E szerződések általában tartalmazzák, milyen tanfolyamokat, előadásokat, szórakozási lehetőségeket nyújtson a kultúrház a bejáróknak — az üzem pedig fedezi ezek költségét Sajnos, sok helyen egyelőre még csak a feladatok áthárításának szertartása folyik. Vagyis: a helyi közművelés gazdái szerint az üzem köteles elsősorban gondoskodni dolgozóinak művelődéséről, az üzem életének irányítói pedig azzal érvelnek — mindegy, hogy hol dolgozik valaki, a lakóhely művelődési intézményeinek ettől függetlenül kötelességei vannak. Pedig aki kétfelé él, azt két oldalról érik a hatások is. Az üzem művelődési eszközeinek legalábbis fel kellene kelteniök a bejárók érdeklődését bizonyos lehetőségek iránt. És a helyi népművelésnek rugalmasan illenék törekednie arra, hogy a bejárók vonzónak találják programjukat Szerény terveket A rugalmasság bőköpenyű szó, sok minden elfér alatta. Jelenti ebben az esetben: számot vetünk azzal, hogy a bejáró nem egyetlen embertípus. Jómagam ismerek bejáró segédmunkást, de is— Mi a baj, Mészáros? — kérdi a katonától. — Semmi — mondja kis szünet után és megvonja a vállát. — Mi lenne? — Rossz kedve van — állapítja meg a törzsőrmester. A fiú bólint. — Az biztos. Az ásó után nyúl, dolgozni akar tovább. A többiek felkönyökölnek az ásókra, lapátokra és nézik. Mosolyognak. Ugratni próbálják. Ö dolgozik, gondterhelt arccal rán- cigálja az ásót, nyugodtan, halkan, folyamatosan káromkodik. A társai körülállják. — Jól áll neki — szól valaki. — Micsoda? A katona belenyomja ásóját az árok aljába, és egyszemerek egyetemi tanárt is, aki Pest és Szeged között ingázik. A bejáró fiatal is, öreg is, a bejáró spártai fegyelemmel levelező diákja lehet valamelyik egyetemnek, de akad közöttük szép számmal írástudatlan. Tehát nehezen képzelhető el bármiféle „tanfolyam”, vagy hasonló, ami varázsszer volna az ingázók művelődési hiányára. Egy népművelő szerint a helyi rendezvények megtervezésénél csak abból ajánlatos kiindulni, mi az, ami sokakat érdekeiknél fogva ragad meg. Ilyen példákat mondott: „Mi módon kezdhetnek házépítéshez?”; „Milyen műanyagok használhatók a korszerű lakásban?”; „Továbbképzés és a jobb kereseti lehetőségek”, vagy; „Kis kert — nagy haszon”. Ábrándvilágban él, aki azt hiszi, hogy az ingázók zöme alig várja, hogy jó kis dramaturgiai elemzéshez jus- hasson Shakespeare királydrámáiból, vagy netán azt áhítja, halljon végre valamit a kubizmus stílusjegyeiről. Akikben ilyen igény van, azok már azt is tudják, hol csillapíthatják szórójukat. A zöm az egyszerű, személyes életben lényeges szerepet játszó információkra vágyik. Nem arra, hogy „tűzzel-vassal műveljék”, hanem arra, hogy segítsék eligazodni mindennapjaik ügyei-bajai között... Ami nem jelenti azt, hogy az egyszer felébredt érdeklődés nem terjedhet túl a szürke praktikumon. Hiszen, aki bejáratossá lett egy falusi klubba, vagy művelődési otthonba, az előbb-utóbb „belebotlik” egy képzőművészeti kiállítás anyagába. Az „betévedhet” zenei ismereteket terjesztő előadásra. Az — ha mondjuk csak a ki sállá K erry észtők ösz- szejövetelein otthonos — olykor „rávehető” arra is, hogy megnézzen egy filmet a kozmosz titkairól. Türelem, szerénység, az apró eredmények megbecsülése, óvakodás a felhőn járó maximalizmustól — csak ezek ígérnek némi eredményt ebben a roppant nehéz munkában. A tévé és a rádió máris sok jelét adta, hogy fogékony e kérdés társadalmi fontossága iránt. Kísérleteik megérdemlik, hogy azokat e népművelő munka legfontosabb kezdeményezései között tartsuk számon. Bajor Nagy Ernő rűen a beszélőkre dobja a földet. A törzsőrmester, érzi, hogy baj lehet. — Melózni! — mondja. Nyílik a ház ajtaja. A katonák hajlongva dolgoznak. Kilép egy lány az utcára. Szép. Egy pillanatra megáll, nézi a katonákat. Aztán gyorsan odamegy a fiúhoz. Megáll az árok partján. — Szervusz, katona — mosolyog. Mészáros felnéz. — Szia — mondja és végignéz magán. Keze, ruhája sáros. A törzsőrmester pár lépésre áll, csodálkozik. Megáll a munka. Csend lesz. — Élsz még. Sári? — Te élsz-e? — Látod! — mondja a fiú. — Látod, nem? —— Latom. — Már egészen elfelejtettelek — lódít a fiú, — Te mondtad, hogy ne írjak! — Hát persze. Jársz valakivel? — Nem tudom... A törzsőrmester odalép hozzál uk. Köszön a lánynak, bemutatkozik. A beregi rész egész különös hangulatot áraszt. A táj üdébb, mint másutt, kék hegyek képe, s a Tisza szalagja koszorűzza, s mezsgyéit virágzó kökénybokrok szegélyezik. Vasút nem szeli, de a Csaronda, s a Mic nagyrészt elhagyott medrei kiszámíthatatlan kanyarokkal kigyózza földjét S ahol a mederben megmarad a víz, egy ősi táj arca néz ránk, ősrégi marad- vany-nö vényei vei. ritka állataival. Régi történetek is hallatszanak. E földön játszódott Micz bán esete hetesiker fiaival, Lónya környéke pedig Bánk bán, majd hozományként Simon bán birtoka volt. Tiszakerecseny körül viszont Tegzes Borbála bosszúálló árnyéka kísért. E történetek mint a múlt délibábjai tűnnek elő, a vámosatyai várnak emléke azért valósabb, mert vannak maradványai. A faluból a gelénesi úton kimenve, jobbra egy kilométernyire már látszik egy akáccal benőtt domb. Egy ri- bizlitábla szélén közeledve a — Elmehetnek — mondja a fiúnak. — A közeibe. Majd a srácok dolgoznak. A katona a lányra néz. Aztán a házra. Csillan a szeme, elmosolyodik. — Bemegyünk? A lány tétován bólint. A fiú kiugrik az árokból. — Kösz’ — mondja a törzsőrmesternek, és elindulnak. Becsukódik mögöttük a kapu. A katona megmossa a kezét, aztán leülnek a konyhában. A lány a fiú csizmáját nézi. Csupa sár. — Jársz valakivel? — kérdi ismét a fiú. — Azt hiszem, igen. — Hiszed? A lány bólint. Az ablakon túlra néznek egy ideig mind a ketten. A fiú érzi, hogy itt nincs keresnivalója. Szégyelli magát, maga sem tudja, miért. — örülsz most, Sári? —> kérdi a lánytól. — Nem különösebben. — Mire gondolsz? — kérdi a fiú. Mic-patak egykori medrét elkerülve látjuk, hogy az akácos nem is domb, hanem egy szabályos négyzetes sánc. Ez a föidsánc védte először a várat. A sánc egy helyen nyitott volt, s befordulva az egykori várárok szélén, mely napjainkban még a legnagyobb szárazságban sem járható, látszik az egykori fahíd helye. A bejutás a vár területére nehéz. Erről az akácbozót, a viz, az embermagas csalán gondoskodik. S be- menve is alig lehet kivenni valamit. Körül hatalmas i'altömbök, melyek a sarkokon talán nagyobbak. Köztük járva Kölcsey híres versének foszlányai tolulnak az emlékezetbe: „Vár állott ott. most kőhalom. Kedv, s öröm repkedtek...” Talán a költő is járt itt. Szatmárcseke nincs messze. Nemrég megpiszkálták az egykori kutat. egy pincelejáratot, azóta a védelem híján ez is tönkrement, több lett a rom. A vár maga rendkívül kicsi volt,, csak az ismeri ki — Semmire... Elmúlt A katonában mintha összeomlana valami. Azért mégis azt mondja; — Örülök neki. így természetes. Már menne. A lány feláll, ő is zavarban van. A katona is felkel. Elköszönnek egymástól. A fiúk csoportba verődve állnak és nézik, amint közeledik. Kutatják az arcát. Hiába. Nem tudják leolvasni róla, hogy arra gondol: „Pedig átkozottul szép lett volna!... A törzsőrmester odalép hozzá. — Nem kell elkeseredni. Ez különben is bolondos tavasz. Nem gondolod? A fiú is igy gondolja. Legyint egyet. Aztán — mit tehetne! — furcsán elmosolyodik. — Pedig átkozottul szép lett volna!... — mondja. A törzsőrmester bólint. Azután, szinte egyszerre, mindketten széttárják a karjukat. Hammel József felvétel« magát, ki Soós Elemér felmérését ismeri. Négy sarkán ncgy .kicsi torony, köztük egy-egy teremsor. Középen volt a szintén nem nagy udvar, s az említett kút. A vár történetéről Soóa Elemér és Lehoczky szépszámú adatot közöl. Feltehetőim a vár a tatárjárás után épült, s valószínű, kapcsolatban állt vámszedő hely jellegével, mely a község nevében is jelentkezik. A tulajdonosok a Báthoriakkal, Várdayak- kai együtt Gutkeled nembeli Atyayak, mint ahogy ezt a község XIII. századbeli templomában látható Gutkeled címer is elárulja. A család hamar kihalt. Mátyás király a hűtlenségbe (király iránti) esett Apor Lászlótól elveszi, majd egy jó évtized után visszaadja. Persze ne gondoljuk. hogy a megfosztott birtokos elhagyta a várat, hanem inkább, hogy nem tudták végrehajtani az ítéletet A vár fénykora a XVI. században Bűdy Mihály idejére esik. Beregi főispán. Oláh Miklós hercegprímás sógora, az ország egyik leggazdagabb embere. Egy mondása fenn is maradt: „Ha belerúgok kis fekete ládámba, 20 ezer korona ugrik ki onnan.” (Persze atya mellett még számos más várbirtoka volt) 1557-ben Balassa Menyhárt se csak ezt az egy várat foglalta el, ahogy a régi magyar komédia is megírja. Ebben az időben a kettős magyarországi részen gyakorta lát hadsereget 1568-ban Báthori István erdélyi fejedelem. a későbbi lengyel király ostromolja és foglalja el. Nagyon nehéz feladat nem volt, kicsi volt a vár. sok katona nem fért el benne. Nemsokára el is hagyták. 1660-ban már pusztán áll, lakatlanul. A falak egyre jobban omlottak, a járhatatlan sűrű növényzet ma már talán védi. Majd egyszer, ha Bereg fontos kirándulóhely lesz. vagy a Műemléki Felügyelőségnek túl sok pénze lesz, talán helyre is fogják állítani Koroknay Gyula
