Kelet-Magyarország, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
?$89. ápfffis SÍ. kelet-wastakors»*® 8. otárt MÉG EGYSZER A NYERESÉGRÉSZESEDÉSRŐL Valamit valamiért HETEKKEL EZELŐTT fizették a nyereségrészesedést, s azóta alábbhagytak a viták, csendesedtek a szenvedélyek. Most nyugodtabb hangulatban érdemes a tapasztalatokat elemezni, a tanulságokat megszívlelni. A központi szervek megvizsgálják például a részesedési kategóriák közötti aránykülönbségek mérséklésének lehetőségét. Ha esetleg intézkedésre is sor kerül, akkor minden bizonnyal rendezik a vezető állásúak alapfizetését. Mert a mai alapkeresetek nincsenek arányban a végzett munkával, a vállalt felelősséggel. (A több ezer dolgozót foglalkoztató nagyvállalat diplomás főmérnökének több évtizedes gyakorlattal, alig kétszer annyi az alapfizetése, mint egy közepes szakmunkásé). Az aranykülönbségek csökkentése azonban semmi esetre sem mérsékelheti a vezetők fokozott anyagi érdekeltségét a vállalati nyereség növelésében. A TENNIVALÓK nagy része — bárhogyan is döntsenek a központi szervek — a vállalatokra vár. A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb vitát, a félreértést a merev és gépies gyakorlat okozta. Nevezetesen az, hogy a vállalatok többsége mindenkinek részesedési csoportátlagot fizetett, rendszerint egy összegben az év végi elszámoláskor, függetlenül a végzett munkától. Vagyis a központi rendeletet betű szerint végrehajtották. Szellemét viszont kevésbé, mert a kategóriákon belüli elosztásnál legtöbb vállalatnál egyen- lősdi érvényesült. Ahol már tavaly az év közben bátran tűztek ki valós prémiumfeladatokat a műszaki-gazdasági vezetőknek, saját kategóriájuk részesedésének terhére, ott a kategóriákon belül is differenciáltan, személyre szabottan "került a részesedési alap felosztásra. És sok szempontból könnyebb volt megértetni, elfogadtatni az új rendszert. 1. Ha valaki kiemelkedő munkával bizonyíthatóan több millió forintot „hoz” a vállalatnak, a népgazdaságnak, valószínű, hogy attól senki sem sajnálja a néhány ezer forintnyi jutalmat. Hiszen mindenki előtt nyilvánvaló igazság: valamit valamiért. 2. Minden dolgozó számára ellenőrizhetővé válik, hogy egyik vagy másik vezető nem azért kap többet, mert az „elit” kategóriába tartozik, hanem mert többet is adott. Egyben az is kiderül, hogy a vezetők most saját kategóriájuk részesedési alapja terhére olyan összegeket kapnak, amelyeket korábban a prémiumalapból fizettek. 3. Ilyen esetben az év végén már nincsenek nagy különbségek a kategóriák közötti részesedési arányokban, s a differenciálás a kategóriák között és a kategóriákon belül év közben, a végzett munka arányában, célpré- miumos formában valósul meg. A következetes célpremizálás előnyeit egyébként a III. kategóriába sorolt munkások és alkalmazottak saját nyereségrészesedésük növekedésén közvetlenül is érzékelhetik. A nyereségrészesedés elosztásának mechanikus gyakorlata sokfelé erősítette az egyébként is erős, gyakran a józan megfontolást s a többségi véleményt is túlharsogó, egyenlősdi törekvéseket. Félő, hogy az illetékes vezetők a fokozódó nyomás hatására hibás következtetésekre jutnak és még inkább elbátor- talanodnak a határozott differenciálás, a markáns anyagi ösztönzés kockázatának vállalásától. Pedig a munka szerinti elosztás elvének érvényesülése, s a vállalat létérdeke egyaránt megoldásként a fokozottabb, bátrabb anyagi ösztönzést igényli. A vadászszerencsét illetlenség kísérteni: nem szabad előre inni a medve bőrére. A gazKét (A. S.) Egy napon érkezett a két hír. Az egyik azt adta tudtul, hogy olyan hipermodern betongyárat adtak át rendeltetésének Nyíregyhaza ipari övezetében, ahol vezér- löasztal mellől, recept szerint, szinte emberi kéz érintése nélkül készítik az alapanyagot az új lakónegyed kockaházaihoz, a nagy építkezésekhez- Üj fejezetet nyit ez a Nyírség építőiparának történetében. A másik hír szerényebb formában, majdhogynem elvesz a szokásos statisztikai adatok között És mégis: talán ez a hír értékesebb, boldogítóbb a leglátványosabb alkotásnál, a milliárdos beruházásoknál is. Pénteken hangzott el a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésén, hogy nem volt hiábavaló az ádáz küzdelem: Szabolcs-Szatmárban ma már kevesebb embert kerít hatalmába a tbc, mint az országban átlagosan. Tízezer lakosra számítva Szabolcsban kedvezőbb az arány a veszedelmes kór terén, mint országos viszonylatban. Le kell írni újra és újra, mert szinte hihetetlenül hangzik. Igaz volna, hogy itt, ahol ezrek „köpték a közös pitvar földjére” tüdejüket még alig 24 éve; Szabolcsban, ahol népbetegség volt a tüdőbaj, ma már jobb a helyzet, mint az országos átlag? Igaz lenne hát, hogy a legdrágább kincsnek, a dolgozó ember egészségének a védelme ilyen hihetetlenül rövid idő alatt példás valósággá lett? Igaz, s az örvendező szavak akkor is jogosak, ha vannak még jócskán gondjaink az egészségügyi ellátásban. Kevés az orvos, még mindig; zsúfoltak is gyakran a kórházak, hiányos még sok helyütt a (elszerelés, kell, nagyon sok kell még ide pénzből és szívós küzdelemből egyaránt. De az évezredes népbetegség, a tüdővész és az ember csatája végleg eldől — az élet javára! Megérte, megéri az orvosok fáradtsága, jó helyre kerülnek a gyógyintézetekhez juttatott milliók. S jól tudjuk, e csata megnyerésében a gyógyszereken, a rendszeres szűrővizsgálatokon túl annak is nagy szerep jutott — talán a döntő szerep! — hogy megváltozott 24 év alatt a szabolcsi nép egész életformája: bőségesebb, változatosabb az étkezése, emberhez méltóvá vált és fokozatosan javul a lakáskultúrája, a mindennapi kenyérért nem kell halálba hajszolni magát a munkásnak, a parasztembernek. Olyan vívmányok birtokosai lettek az egykori „közös pitvarok” lakói, mint az ingyenes gyógykezelés, a majdnem díjtalan gyógyszerellátás, a fizetett szabadság, pihenés, felüdülés céljára, állami támogatás a gyermekneveléshez. Sorolni is hosszú volna, ami már szinte mind természetesnek tűnik, mert egyre csak az a gondunk: miként lehetne meg jobbá tenni a gondoskodást az emberről, az egészségről. Jólesett hallani a hírt, hogy olyan automata, programvezérlésű betongyára van már a Nyírségnek, amit külföld is megirigyel. Az a másik értesülés még büszkébekké tesz bennünket; szabolcsiakat daxági kockázat természete azonban merőben más, vállalása nélkül nincs érdemi eredmény. DE TULAJDONKÉPPEN erre a kockázatra nem is lehet ráfizetni. Ha például az anyaggazdálkodásért felelős szakemberek a felesleges készletek csökkentésével elért eszközlekötési járulék és kamatmegtakarítás igen elenyésző töredékét kapják, úgy, hogy közben a műhelyek anyagellátása nem romlik^ hanem javul, erre senki sem fizethet rá. Hasonlóképpen mindenki jól jár, ha a technológus, a szerkesztő, az üzem- és művezető részére konkrét, a vállalati nyereségben (rövid és hosszú távon) mérhető eredményekért fizetnek célprémiumot — a kategóriájuk részesedési alapjának terhére. A vállalati gazdálkodás fő mutatójának, a nyereségnek a növelése így válik a napi munka, a személyes feladatok szerves részévé. A VÁLLALATOK AN VAGI ösztönzésének tavalyi bátortalanságát a szabályozó eszközök kései megismerése, a kezdeti idők tapasztalatlansága még úgy-ahogy mentette, magyarázta. Az idén azonban már minden lehetőség megvan, hogy a vállalatok nyeresegtervével párhuzamosan elkészüljenek az eredményes gazdálkodást szolgáló feladattervek és ösztönzési rendszerek. Sokfelé például pályázatokat hirdetnek a nyereséget gyarapító javaslatok, intézkedések kidolgozására, megszervezésére. Előfordulhat, hogy a kategóriák közötti részesedési arányokat valmelyest korrigálják, de ez nem érinti az új mechanizmus ösztönzési rendszerének lényegét, a jövedelmek differenciálásának megoldásra váró feladatát. így most már nincs és nem lehet mentség a lélektelen, a szocialista elveket és az emberek igazságérzetét egyaránt sértő gyakorlatra. K. J. Magasabbra a MÉRCÉT Négyen a nagy tanácskozásról öle is ott voltak a szocialista brigádvezetők harmadik országos értekezletén. húszán, szabolcsiak. Közülük beszélgettünk négyükkel, milyen tapasztalatokat szereztek, milyen élményekkel tértek visz- sza, s mit adott nekik ez az értekezlet Ketten maradtak az alapítók közül az Iparcikk Kisker papírboltjának nyolctagú női brigádjában. Az egyik a vezető: Bogár Mihályné. — Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy részt vehettem ezen az országos értekezleten. Úgy is, hogy a magamfajta egyszerű asszony találkozhatott az országnak szinte valamennyi vezetőjével, s úgy is, hogy o szabolcsi kereskedelmet ketten képviseltük a tiszalöki Bényei MihállyaL Hét éve dolgoznak együtt és sok közöttük a fiatal. — Az a legfőbb célunk, hogy a fiatalok megszeressék ezt a szakmát. És jó volt hallani az értekezleten, hogy mások is azon dolgoznak, azon gondolkoznak, hogyan csinálhatnánk jobban, mit kellene változtatni saját munkaterületünkön. hogy jobb lelegyen. Ennek az akarásnak a felismerése volt számomra az értekezlet legnagyobb tanulsága. — Sok brigád van a ml osztályunkon — mondja Kovács János, a vízügy gépészeti osztályának szocialista brigádvezetője. — Ha van is különbség köztük, nem sok, egyformán jók. Brigádjában lakatosok, szerelők, hegesztők dolgoznak. A többség törzsgárda tag, de a fiatalabbak is 5—6 éve itt dolgoznak. Ismerik a feladatokat. összeszokottak. — Mikor ez a mozgalom elindult, nem tudtuk még felmérni. milyen nagy jelentőségű lehet Ma. a harmadik Bertalan Petemé Bogár Mihályné országos értekezlet után, most már lehetőség van erre. Sokan kérdezték a tanács- ■ kozáson: nem avult-e el máris a mozgalom? Nem kellene- e változtatni? Reformálni? A tiszteletlen fiú gjtésö délután érkezett ha11 za. állítólag edzésen volt. Fehér ballonját csak ledobta a. fogas alatti ládára, a nyitott ajtón át el harapott egy kurta köszönést, Látta, benn négy férfi üli köríti az asztalt, verik a lapot, vágni lehet a füstöt. Megszokta ezt. mióta anyját eltemették. Szerdán kettőtől parti, forintos alapon. Bement a konyhába, harapni valamit. A vaj avas volt, nem ízlett neki. Pohár szódát spríccolt ki, jól esett, hogy marta a torkát. Apa haliotázni kezdett oda benn, s verte hozzá a kezét a combjára. Kezdődik már — gondolta és elindult a kártyaszobába. Akkor látta csak a kiürült üvegeket az asztal alatt. — Jó fiú! Szerencsét hoz az apukának! — vigyorgott rá a szélen ülő Csupahas liönyve- ló. Ezt az embert különben sem szerette, mindig lelki órákat akart neki tartani. — Majd elválik, milyen kabala! — húzta fel a szemöldökét a kopaszodó, vékony- arcú szemközt, miközben szétterítette tenyerében a tíz lapot. — Hohó, álljon meg a menet! — nyúlt a pohár után a nyugdíjas Feri bácsi, aki hetente csak egyszer borotválkozott — Kontra volt, erre öblíteni kell. Már nem is koccintottak, úgy nyelték el a búzló kisüstit. A fiú, aki a könyvszekrénynél matatott, idegesen becsapta a vitrin üvegajtaját. A zajra mindnyáján odafigyeltek. — Valami baj van, öcsi? — kérdezte köszörülő hangján Feri bácsi — Biztosan kútba esett a mai randevú — röhögött könnyes szemmel Csupahas. A fiú mereven nézett rájuk. Látta, hogy apa lesüti a szemét. A vékonyarcú nyája sabbra fogta a szót. . — Na, ki vele fiú, mi fáj. Mi is voltunk gimnazisták! —■ Nincs semmi baj — szólt visszafogottan a fiú és leült a rekamié szélére, arcát tenyerébe temetve. A leadó bemondta a passzt, surrogni kezdtek a lapok. Letették, felvették, aztán egy piros betlivel elindult a menet. Kontra, rekontra, penzcsör- gés. osztás, pálinkacsobogás. Parti, parti után. A nyitott ablakon már hűvös szél tódult a szobába. A fiú váratlavMl rávetette magát a rekamiéra és hangos zokogás rázta meg a testét. — Máris eltört a mécses! — próbálta produkálni magúi Csupahas, de elvesztett a csendben a kacagása. — Mi nan, mi bánt? — vágtak aztán egymás szavába az asztalnál ülők. Csak később válaszolt a fiú: — Nézzenek rá apára, olyan fehér már, mint a me szeli fai Előbb általános csodálkozással fogadták a fiú célzá sát, aztán furcsállni kezdték az egcszet: mi köze egy kö- lyöknek az apjához?! — No nézd csak. a kis csőszt! Még le sem esett a to jáshéj és... Dühösen fakadt ki a fiú. — De ha éjjel baj van, nekem kell az orvos után futni, majd most is... Apa hallgatott. Már nem osztották újra a lapot. A vendegek csordultig töltötték még a poharakat, aztán öltöz tek, hangosan búcsúztak. Lenn az utcán már égtek a fények. Csupahas, a véltony arcú és az öreg szakállas im- bolyogva haladtak a járdán. A szembejövök kikerülték őket. — Még ilyet! — így a könyvelő. — Beleszól az apja dolgába! Micsoda tiszteletlenség egy taknyos kölyöktől! — Az — helyeselt reszelő- sen az öreg. — Nagy tiszteletlenség. A vékonyarcú meg egyre csak azt hajtogatta: — Mondtam én mindig, hogy félre nevelik máma az ifjúságot. Ferdén tanítják őket, semmibe sem veszik a szülőt Annyira egyetértettek ebben, hogy össze is ölelkeztek. Vgy érték cl a sarki sörözőt Asgya! Sándor — Nem, a mozgalom jó, $ a tanácskozás után még jobb lesz. Nekem azonban az a tapasztalatom, hogy máris elért egy olyan fokot, amikor a mércét magasabbra lehet áL lítni. Nagyobb feladatok megoldására is képes a szocialista brigádok mozgalma, ebben biztos vagyok. A kisvárdai Rákóczi Tsz* ben 8 szocialista brigád dolgozik, s lassanként hat éve. Nemcsak a brigádtagok, hanem a brigádok között is jó az emberi- és munkakapcsolat Faragó József, a szocialista címet négyszer nyert növénytermesztő brigád vezetője mondta: — Eddig még nem volt alkalmam ilyen nagy jelentőségű tanácskozáson részt venni. Különösen akkor figyeltem oda, amikor Kádár elv- társ az ifjúság nevelésének fontosságát hangsúlyozta. Nálunk kevés a fiatal, ezért fontos számunkra, hogyan kell megtartani őket és hogyan kell velük foglalkozni. Két géppel kezdte a Rákóczi Tsz az életet Ma hárommilliós gépparkjuk van, s minden évben százezreket költenek gépekre. A fiatalok érdeklődését pedig vonzza a technika. Kovács János — Szó esett a tanácskozáson arról is, hogy a rends;:** res fizetés bevezetése is eszköz lehet a fiatalok megn: e- résére. Nálunk a munkaegy-i ség hatvan százalékát felveheti a tagság, de a régiek csak a szokásos tíz forintot kérik. Lehet vitatkozni. Sok tapasztalatot szereztem az országos értekezleten, s itthon részletesen beszámoltam ezekről — Boldog voltam, hogy ott lehettem a tanácskozáson — mondja Bertalan Páíné, a ti- szavasvári gépjavító dolgozója. Brigádja — „Béke” —háromszoros szocialista brigád, a két szülési szabadságon lévőt leszámítva, 20 női tagja van. egy férfi (az is a felesége jogán) és egy tiszteletbeli: ő katona. Neki is elküldték Zalába a legújabb jelvényt. Forgórész- és motortekercselők. — Nagyon tanulságos volt számomra a tanácskozás. Közvetlenül tapasztalhattam, hogyan élnek és dolgoznak más brigádok, milyen szemmel nézik őket a vezetők, milyen problémáik vannak... Ö is gondolkodott már: nem kellene-e változtatni? — Nemcsak én, más is feltette a kérdést: nem kellene-e kiegészíteni a hármas jelszót? Az a véleményem, hogy nem. Szocialista módon élni. tanulni és dolgozni. Nem, nem,5 ebr ben minden benne van, . It _ k.
