Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-07 / 55. szám

S ->MaT

rFtrr M*nv4T»on<!7<0

T5S5. március t.

Külpolitikai széljegyzet:

Az első körút mérlege

A kommunizmus országában

II. Moszkva magyar hangja

AZ EMBER HAJLAMOS

AKII A, hogy az amerikai elnök első külföldi kőrútjának külsőségeiből kiindulva úgy értékelje Nixon nyugat-európai útját, mintha semmi sem történt yolna, de azt jól meg kell fogni... Természetesen az meg a másik túlzás, magáé Nixoné, hogy — amint sajtó- értekezletén megállapította

— merőben új helyzetet teremtett útja a NATO-partne- rek között, s az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei között „olyan új, a kölcsönös bizalmon alapuló viszony jött létre, amely az út előtt nem létezett.” Az igazság ezúttal nemcsak formálisan van .középütt. Természetes, hogy a nyugati tábor legfontosabb kérdéseiről folytatott csúcsszíntű tanácskozások valamennyi részletét egyelőre nem ismerjük; a meglévő nézeteltérések miatt a felek óvakodnak is kiteregetni a szennyest.

Hogy mindenki oly egyöntetűen lelkendezett, s amint írják, Nixon útját végigkísérte (az ellene való tüntetések mellett) az államférfiúi mosoly, azt nagyon egyszerű megmagyarázni; a nyugati szövetségi rendszer felfrissítésére szánt körút egyúttal valamennyi érdekelt számára alkalmat teremtett belpolitikai tőke szerzésére. Az International Herald Tribune már az út előtt jelezte: „Nixon — csak annyira, mint a többiek

— igyekszik kihasználni a körút teremtette belpolitikai lehetőségeket... Nixon és köre jól kiszámította, hogy az út hat ;sos kontraszt lesz a lelépett demokrata kormányzás szövetségi politikáját tekintve.” A többi partner másmás okból, de szintén abban a helyzetben volt, hogy még akkor is növelnie kellett volna a látogatás jelentőségét, ha valóban semmi se történt volna. Természetesen ezúttal a három fő nyugat-európai partnerre, Angliára. Francia- országra és Nyugat-Németor- szágra gondolunk.

ANGLIÁBAN WILSON a

gazdasági megszorítások politikájával saját pártja alatt vágta a fát, s így az egyetlen politikai jelszó, amelyet „feldobhat”: a bejutás Európába. E tekintetben Wilson nyilvánvalóan számított, — ha nem is az amerikaiak korábban hiábavaló nyomására, de

— legalábbis arra. hogy az új Szö-'et-ési elképzelések kedvezőbbé teszik a légkört a

Hatok házatáján. Wilson egyúttal a „legjobb európaiként” tetszelgett Nixon előtt

Bonnban a választások előtt álló Kiesingernek egyszerre kell hadakoznia a szociáldemokrata Brandt-tal, akit pártostul ki akar szorítani a koalícióból és saját kereszténydemokrata pártjának immár sarkába lépő trónkövetelőjével, a „bajor erős emberrel”, Strauss-szal. Ez a bonni politikai konstelláció természetesen hazzájárult ahhoz, hogy a „keménységet” pózoló bonni politikusok a nyugatberlini elnökválasztás ügyében csak kétes presztízsszempontokkal törődjenek. Ráadásul Kiesingernek, Nixonnal tárgyalva, különös manőverezést kellett folytatnia: bizonyítania kellett — hogy kivédje a szociáldemokraták támadását — hajlandóságát a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való tárgyalásra (hiszen Nixon a kelet-nyugati csúcstalálkozó tervével házalt), másfelől „keménynek” kellett lennie az ugyanezt a témát érintő nyugat-berlini kérdésben.

DE GAULLE HELYZETE

sem oly egyszerű, hogy elégedett Gergely-pápaként fogadhatta volna a demokraták bűneiért vezeklő Canossa-já- ráson Henrik-Nixont. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gaul- leista párton belül Pompidou, a volt miniszterelnök „kihívást” intézett De Gaulle-hqz, Pompidou gaulleista berkeken belüli erejére és De Gaulle pozíciójának meggyengülésére mi sem utal jobban, mint az a tény, hogy — Pompidou a tábornok kifejezett rosszallása ellenére — meg merte ismételni nyílt utódlási igényét. Érthető, ha ebben a helyzetben De Gaulle- nak is „bizonyítania” kellett: hogy szót tud érteni az amerikaiakkal, végtére azok a Nyugat fő erői.

Nixonnak tehát porcelánboltban kellett ügyeskednie, s el kell ismernünk: a republikánus elefánt ügyesebb volt a demokraták szamaránál... Nixon azzal jött Európába, hogy megerősítse, felfrissítse az Atlanti Szövetséget, vagyis szót értsen partnereivel a reformra érett kérdésekben, amilyen a NATO, továbbá a nemzetközi pénzügyi rendszer. Nixon fő külpolitikai tanácsadója az a Kiesinger, aki az amerikai „európai orientáció"

bajnoka (amúgy csak „washingtoni gaulleistának” becézik), s aki a „koalíciós viszony” helyreállítását sürgeti a tőkés világ két fő központja között. Debré francia külügyminiszter tehát joggal mondhatta, hogy mind Párizsnak, mind Washingtonnak szüksége volt a kölcsönös kimagyarázkodásra. Nixon koncepciójába beillik, hogy meghallgassa a nyugat-európaiak reklamációit rendszerije foglaló De Gaulle szemrehányásait, viszont cserébe elvárja a francia elnöktől, hogy — ha kritikusan is —, de részt vegyen az atlanti reformban.

Nagyon jellemző, hogy Nixon akként támogatta az európai egységet, hogy sietett kijelenteni: az USA azt nem valósíthatja meg és nem is akar belenyugodni az európai nézeteltérésekbe. Megfelel ez annak a Kiesinger által vallott elvnek, hogy Európa mindenekelőtt az európaiaké. Az Egyesült Államoknak „csupán diszkréten bátorítania kell a nyugat-európai integrációs törekvéseket, de nem szabad meghatározónak lennie”. De Gaulle koncepciójának közismerten az a lényege, hogy az amerikaiak egyfelől törődjenek többet a saját dolgaikkal, másfelől ne avatkozzanak bele szövetségeseik minden ügyébe. Nixon természetesen a reformokon korántsem az amerikai hegemónia felszámolását érti, de tapintható befeléfordulásával és azzal az igényével, hogy a szövetségi rendszer „biztos hátországa” legyen, objektíve elébe ment De Gaulle-nak.

VÄRHATÖ TEHAT, hogy \a nyugati szövetségi rendszer bonyolult kérdéseiben Nixon útja után új tárgyalások kezdődnek. Természetesen nemcsak Nixon, hanem a többiek is fenntartották koncepciójukat és az összetett problémákat nem oldotta, nem is oldhatta meg az amerikai elnök körútja. Viszont kétségkívül kedvező alapot teremtett ahhoz, — s .ezáltal megfelelt Nixon igényének —, hogy az amerikai elnök „háta biztosításával” készülhessen arra a kelet-nyugati párbeszédre amelyet sajtóértekezletén is oly nyomatékkai emlegetett Persze efajta párbeszéd nemcsak Nixon1 óhajától, hanem kormányának politikájától is függ. S ez a politika Európától Vietnamig realizálódik.

Avar Jáno

Fgy választás tanulságai IDEGES HANGULAT Kö

Z2PEXTE, nagy rendőri segédletlel zajlott le a bonni állam elnökének megválasztása Nyugat-Berlinben. Ha nincs e provokációs színhely, amely a tiltakozások magas hullámait kavarta fel, akkor e bonni köhögi aktusnak nem túlságosan nagy jelentőséget tulajdonított volna a világ. Hiszen a bonni állam elnökének tiszte inkább reprezentáns jellegű, mivel a politika tényleges irányítója a kancellár.

Bonn azzal tette világpolitikai kérdéssé az elnökválasztást, hpgy az NSZK-n kívül, az NDK területén fekvő Nyu- gat-Berlinbe hívta össze az elnökválasztó gyűlést- A Rajna parti politikusok célja az volt, Ijogy ezzel is kifejezzék Igényüket Nyugat-Berlinre. mint az NSZK részére. Ez a provokáció mindenesetre arra hívta fel a figyelmet, mennyire tarjhatatlanok az NSZK állandó kísérletei a status quo megváltoztatására, s hogy mennyire időszerű lenne az európai békére és biztonságra megnyugtató módon rendezni a város helyzetét.

A VÁLASZTÁS EREDMt

NYE más tanulságokat is tar tóga' az NSZK vezetői száma ra. Gustav Heinemann sze mélyében a háború után években először jutott szociáldemokrata politikus a bonni fehér háznak nevezett villa Hammerschmidt-be.

Heinemann a jelenlegi kormányban az igazságügyi tárca birtokosa. A 69 éves politikus háború utáni politikai karrierje a CDU-ban, a kereszténydemokrata pártban kezdődött. 1949-ben már tagja Adenauer kormányának. Egy évvel később azonban, tiltakozásul a nyugatnémet újrafelfegyverzés politikai irányvonala ellen lemond tárcájáról, majd szakít a kereszténydemokrata párttal is. 1957-ben belép a szociáldemokrata pártba. Amikor

1966-ban létrejön a bonni „nagykoalíció”, Heinemann-t a szociáldemokraták igazságügyminiszterként küldik a kormányba. Minisztersége azonban ugyanolyan ellentmondásos, mint eddigi politikai karrierje. Fellépett a háborús bűnök elévülése ellen, helytelenítette a nyugatnémet rendőri gépezet brutális akcióit a diákok tüntetései ellen, de áldását adta a hírhedt bonni szükségállapot törvényekre, amelyek a nyugatnémet militarizmus feltámasztását szolgálják.

AZ ELNÖKVÁLASZTÁST

Bonnban más szempontból is tanulságosnak tartják. Heinemann-t a szabaddemokrata párt szavazataival választották meg. Ez azért jelentős, mert a szabaddemokraták és a szociáldemokraták együttes fellépése Heinemann bejuttatására a villa Hammer- schmidt-be bizonyos előzetes helyezkedéseket is tükrözhet

a szeptemberi Parlaments választások előtt. Márpedig a kereszténydemokraták titkos terveiben pártjuk olyan elsöprő győzelme szerepel, amely megszüntetné a szociáldemokratákkal közös kormányzás terheit, s az abszolút többség birtokában újra a „kis koalíciót” élesztenék fel, — vagyis a szabaddemokratákkal alakítanának kormányt A szociáldemokraták ugyancsak jelentős előretörésre számítanak. Ha ez bekövetkezne, akkor viszont megnyílna az út, hogy 6k alakítsanak a szabaddemokratákkal kormányt, — a kereszténydemokraták kizárásával. Ezeket a reményeket csillantotta fel most erőteljesebben a szabaddemokraták és a szociáldemokraták közös szavazása. A kommentátorok azonban sokkal óvatosabbak. Sokan közülük inkább ügyes választási fogásnak ítélik meg a szabaddemokrata párti honatyák szavazását így kívánták volna bizonyítani a szeptemberi választás leendő szavazói előtt, hogy az FDP nem valamiféle fiókintézete a CDU-nak. Egyes sajtóhan- gok szerint viszont az FDP így kívánta felsrófolni árfolyamát a kereszténydemokra ta vezetők előtt. Erről azonban egyelőre még korai beszélni, hiszen a szeptemberi választásig kétségkívül még sok kortesfogásnak és taktikázásnak lehetünk tanúi.

4. L

A felszabadulás előtt sokan hallgatták nálunk a Moszkvai Rádiót. A háború vérzivataros napjaiban onnan vártuk a reménytkeltő híreket. Ma is sokan hallgatják. Most főként azért, hogy mind több ismeretet szerezzenek a kommunizmus országáról, s ha másként nem, legalább képzeletben beutazzák a világ egyhatodának szebbnél-szebb tájait, megismerjék a szovjet nép életét.

Naponta kétszer, délután hat és este fél tízkor csendül fel a szovjet fővárosban a hazánknak szóló rádióadás, Moszkva magyar hangja. A Majakovszkij téri Metro-ál- lomáson felültem a földalatti gyorsan robogó szerelvényére. A második megállónál, a Kuznyeckaja állomásnál már ki is szánhattam. Elég volt egy pillantást vetni a környező épületekre, hogy kér- dezősködés nélkül elindulhassak a legmagasabb, ki- lencemeletes tömbhöz. A mindig mosolygó és kedves Galina Poljakova szerkesztő kalauzolt a Maszkvai Rádió magyar adások szerkesztőségébe. Poljakova remekül beszél magyarul.

— Nehéz volt, de megtanultam. 1967 januárját és februárját tapasztalatcsere-látogatással Budapesten töltöttem, s ott alkalmam volt tovább gyakorolni. Rendszeresek az ilyen kapcsolataink a Magyar Rádióval.

Látogatásom idején Jurij Goncs^ruk, a magyar adások vezetője volt a soros Budapesten, Moszkvában meg Venczel Istvánba Magyar Rádió munkatársa.

Vagyim Guszev, a Budapesten tartózkodó Jupij Gon- csaruk helyettese ismertetett meg munkájukkal.

— Legfőbb feladatunk — kezdte tájékoztatóját —, hogy a magunk rádiós eszközeivel segítsük a szovjet—magyar barátság ápolását.

Munkásságukat szervesen egészíti ki a szovjet emberek életének, eredményeinek ismertetése, a Szovjetunió különböző vidékeinek földrajzi, tudományos és kulturális bemutatása.

— Sokrétű munkánk — folytatta Guszev elvtárs — egyik lelkes segítője Ivan Lapono- gov, a szocialista országokba

sugárzott műsorok főszerkesztője. Természetesen neki mindegyik ország egyformán kedves, mégis a második világháború alatt és utána néhány évig a TASZSZ budapesti tudósítója volt. Jól ismeri hazájukat, amelyről már több könyvet és cikket írt.

Jelena Volginának, a levelezési részleg vezetőjének jóvoltából belepillanthattam a Magyarországról érkezett levelekbe. Évente’ mintegy ötezret kapnak magyar hallgatóiktól. Témájuk olyan változatos, hogy legfeljebb csak érzékeltetni lehetne egy kis felsorolással. A levélírók zöme fiatal: általános- és középiskolás, egyetemi és főiskolai hallgató, munkás- és parasztfiatal, ök elsősorban a Komszomolról és a pionírok életéről kérnek műsorokat. Mások a kommunista brigádok munkájáról, híres emberek: tudósok, művészek életéről szeretnének ismertetést hallani. Akadnak azután, akik a Szovjetunió különböző vidékeiről, űrhajósokról, filmszínészekről kérnek fényképet, vagy éppenséggel szovjet dalszövegeket. Ami viszont feltűnő: alig van levélíró, aki ne kérne címet, levelező partnert.

Bakond! János poroszlói orosz szakos tanár, úttörő- és orosz szakkör vezető szintén címeket kér. A kérést felolvasták a rádió Pionyerszkaja Zorka című műsorában. Olyan nagy lett a visszhangja. hogy néhány napon belül több mint kétezer levél érkezett a műsor szerkesztőihez, s így kénytelenek voltak azonnal írni a magyar levéld írónak, hogy megtudakolják: hány levelező partnert vállalnak.

A Moszkvába küldött leveleknek csak égy töredékét volt alkalmam olvasni. A feladók neve és a helységek sokasága így is meggyőzött arról, hogy milyen rendkívül szoros a kapcsolat. A. levélírók között volt budapesti, jászberényi, füzesabonyi, kaposvári, tiszalöki, dunaújvárosi, miskolci, szarvasi, békésszent- andrási. tótkomlósi... Még a Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Romániában, Ausztráliában és aá NSZK-ban élő magyaroktól is érkeznek olykor-olykor levelek.

Micsoda óriási munka ezek megválaszolása és a szerteágazó, néha egészen speciális kérések teljesítése! Esetenként „Hallgatóink levelei nyomán” címmel levélszemlét szoktak adni a rádióban, ami a személyes kapcsolaton túl a szovjet—magyar barátságot is erősíti. Erre más módon is törekednek. Így a Moszkvai Rádió és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság „Elbeszélések a szovjet—magyar barátságról” című 1968. évi pályázatát az idén újabb követte. A mostani címe: „Mit tud ön a szovjet—magyar kapcsolatokról”. *

A versenypályázatra — amint elmondták — személyes élmény alapján rövid elbeszéléseket, történeteket küldhetnek be a pályázók, amelyek a szovjet—magyar barátságról és együttműködésről szólnak.

Érdemes volt vetélkedni, mivel a kilenc legjobb elbeszélést és történetet díjazzák. A két első díj: tíznapos szovjetunióbeli utazás. A második díj: kiváló minőségű,

minden hullámú psszon működő Szport márkájú szovjet tranzisztoros rádió, a harmadik: Zenit tükörkamerás fényképezőgép. A többi díj sem megvetendő: középhullámú

Giala márkájú tranzisztoros rádió, két női karóra, Csajka fényképezőgép és egy asztali óra.

Beszélgetés közben gyorsa» repült az idő. írógépek kattognak, Lukácsi Gyula szorgalmasan fordította az oroszul írt riportokat, cikkeket, mivel a magyar adásnak természetesen nemcsak magyar, hanem szovjet szerzői is van- hak. A napi kétszer félórás műsor sok anyagot igényel, amit abból is láthattam, hogy a kéziratoktól szinte roskadoztak az íróasztalok. Sok munka, sok fáradság előzi meg azokat a jól ismert mondatokat, «melyeket naponta kétszer is hallhatunk a szovjet rádióból:

— Itt Moszkva beszél. Kedves hallgatóink, megkezdjük műsorunkat—

Következik: A Márványpalota kincset

Podina Péter

66.

Cseppet sem látszott gróf

Károlyi Gáboron családi megbélyegzettsége. Modorát, eleganciáját, arisztokrata fesztelenségét méltán irigyelhette volna bármelyik Pálffy, Erdődy, Eszterházy, Festetich, vagy Lónyay. Megértette, hogy a Vajda szándékosan sétáltatja, elkerülendő a fölösleges feltűnést és az avatatlan fülek hallgatózását Ráérősen ballagtak egyik teremből a másikba hol a kártyázók, hol a billiárdozók között cirkáltak el, hol a büfét ejtették útba.

— Az talán túlzás, hogy Kossuth Lajos neheztel rád — mondta a gróf. — Ez már a nagylelkűsége miatt is lehetetlen.

Nem akart erről vitatkozni Eötvös. Rengetegen szaladgáltak Turinba a kormányzóhoz, táplálni benne a hiúságot, amire mindig is hajlamos volt. Aki csak a színe elé jutott magyarázkodó fogadkozásokkal, könnyen a kegyeibe hízelegte magát. Az ilyen szédelgők — akár a kormánypárthoz, akár a függetlenségi táborhoz tartoztak — ravaszul alakított szerénységgel festettek magukról makulátlan önportrét, miközben mosogatólébe mártották összes ellenfelüket. A Vajda politikai haragosai között sok ilyen Turinba szaladgáló kegyhajhász akadt, ezek aztán egymás mocskoló kijelentéséit megerősítve sátánnak tüntették őt fel Kossuth szemében.

— Sajnos, a kormányzó nagylelkűségében válogatás nélkül osztogatja a bizalmat. Talán úgy véli, hogy aki nem röstell megtenni hozzá akkora utat, az már rá is szolgált a jóindulatára. Ne haragudj, kedves barátom, ez szenti- mentalizmus, nem pedig politika.

Szándékosan élezte a beszélgetést, a valóságosnál jóval nagyobb megbántottságot mutatott, hadd adják csak tudtára Kossuth Lajosnak, hogy nem mindenben értenek vele egyet a hazai függetlenségi ellenzék mérvadó körei.

Pedig a kormányzó politikai éleslátása még mindig a régi — bizonygatta gróf Károlyi Gábor. — Tökéletesen tisztában van ennek a tiszaeszlári ügynek nagy nemzetközi horderejóvel és azzal az erkölcsi kárral, amelyet kénytelen elszenvedni Magyarország a világ közvéleménye előtt. E pillanatban nincs szenvedélyesebb óhaja, mint véget vetni ennek a sötét állapotnak.

— És milyen megoldást tartana üdvösnek a szent öreg?

Könnyed kíváncsisággal nézelődött a gróf, közben csendes szavakkal közölte:

— Szeretne veled találkoa* ni. Rendkívül nagyrabecsül, amiért a védelem élére álltái. Mihelyt hírét veszi ma megjelent tanulmányodnak, s tisztába jön annak elementáris hatásával, nagyrabecsülése méginkább megnő irántad. Arra kért, beszéljelek rá, hogy utazz ki hozzá. Mert bár tudja, hogy névlegesen más és más a függetlenségi párt vezetője, valójában te vagy az ellenzék elismert vezére. A személyes összebarát- kozásra ő is, én is kiválónak látjuk az alkalmat.

Kénytelen volt egy zajos társaság mögé lopakodni Eötvös, mert észrevette, hpgy távolról figyeli Csernátony Lajos, Tisza Kálmán házi vezércikkírója, a kormánypárt harcias politikusa.

— Szívem szerint már hql- nap vonatra szállhék, de most egy pillanatra sem hagyhatom el Budapestet. Forrpont- ra érkezett a tiszaeszlári ügy. A védelem kiragadta a kezdeményezést a vizsgálat kezéből. Igen szórakozott hadvezérnek kell annak lenni, «ki ilyenkor hátat tud fordítania csatatérnek Egyébként — vegyített némi iróniát a hangjába — Csernátony Lajos kimerítő tájékoztatást nyújthatott Kossuthnak a tiszaeszlári ügyről.

(Folytatjuk)

Gerencsér Miklós:

Regény Eötvös Károlyról