Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-06 / 54. szám

’S ".Ms! KFT FT MAGYAROT?CTÄiJ Í989 mire!«« fr Külpolitikai széljegyzet: A kommunizmus országában I. Találkozás a Bezosztája „atyjával” MOSZKVA Ignatyij Novikov, a szovjet minisztertanács elnökhelyette­se, az építésügyi állami bi­zottság elnöke fogadta Vladi­mir Kouckyt, Csehszlovákia moszkvai nagykövetét és ba­ráti beszélgetést folytatott jele. A Moszkvában kiadott közlemény szerint megtár­gyalták egyebek között a csehszlovákiai lakásépítkezé­sekhez és a prágai Metró- építkezéshez nyújtandó szov­jet műszaki segítség kérdé­seit. BUKAREST Az SZKP Központi Bizott­ságának meghívására szerdán Moszkvába érkezett Manea Manescu, az RKP Központi Bizottság végrehajtó bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, a Román Gaz­dasági Tanács elnöke és Emil Draganescu román miniszter­elnök-helyettes. A két ro­mán államférfit tervezésügyi és műszaki szakemberek is elkísérték útjukra. PRÄGA Szerdán tartotta utolsó ta­nácskozását a Csehszlovák ifjúsági szövetség Központi Bizottsága, amely befejezte tevékenységét és átadja helyét a Csehszlovák G'-ermek és Ifjúsági Szervezetek Szövetsége Ta­nácsának. Ez a szerv fogja össze a jövőben a különböző ifjúsági rétegszervezetek munkáját. Első tanácskozásá­ra március 11—12-én kerül sor Prágában. PÁRIZS De Gaulle tábornok szer­dán foeadta Mahmud Favzit Nasszer elnök külnolitikai ta­nácsadóiét és 40 percei meg­beszélést tartott vele. Favz? átnyújtotta a francia állam­főnek Nasszer elnök üzene­tét. Az üzenet tartalmáról sem a francia, sem pedig az egvintomi fél nem volt haj­landó nyilatkozni. BELGRAD Hivatalos adatok szerint a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségének jelenleg 1 120 000 tagja van. A JKSZ VIII kongresszusa — 1964 decem­ber — óta 270 ezerrel növe­kedett a JKSZ taglétszáma. Az új te gok 32,5 százaléka munkás, 80 százaléka pedig 25 évnél fiatalabb. ROMA Az Ispra olasz nukleáris köznont több mint kétezer technikusa, tudósa és kutató­ja három napon belül har­madszor lépett általános sztrájkba, .tiltakozásul több nukleáris kutató központ ter­vezett bezárása ellen. A szíriai államcsínyeket lajstromozzák Egyes megfi­gyelők szerint minden tizen­harmadik, más megítélések szerint pedig minden tizen­kilencedik hónap számíthat kritikus időszaknak Ez a da­maszkuszi menetrend — most úgy tűnik — megdőlt. Mint ismeretes, októberben a szír politikának az a pe­riódusa ért véget, amely 1986 februárjában juttatta hata­lomra a szír Baath-párt ifjú törökjeit A Zuajen, Atasszi és Makhusz nevével fémjel­zett szárny a hadsereg támo­gatásával a Baath jobbolda­lától vette át, államcsíny út­ján, az ország vezetését. A hadsereg támogatását az a Dzsadid tábornok biztosítot­ta, akit Szíria első számú erős embereként s a politikai élet szürke eminenciásaként emle­gettek. Zuajenék számos prog­resszív intézkedéssel, egye­bek közt a földreform végre­hajtásának sürgetésével, az Euphrates-gát program elin­dításával, számos iparfejlesz­tési akcióval jelölték ki Szí­ria helyét mind az arab vi­lágban, mind a nemzetek kö­zösségében Ez a politikai kurzus — érthető módon — a Baath- párt hatalomból eltávolított jobboldali csoportjának ál­landó támadását váltotta ki. A Szalali—Bihar csoport 1966 februárjától több ízben kísé­relte megdönteni külső és belső erők támogatásával a szír rezsimet. Különösen ve­szélyessé vált fellépésük köz­vetlenül a hatnapos arab—iz­raeli háborút követően, ami­kor a nemzeti egység megte­remtése érdekében Zuajenék hazahívták politikai ellenfe­leiket. Bitarék ezt az alkal­mat is felhasznál! ák egv csendes hatalomátvételi kí­sérletre. Az összecsapás zöld asztal mellett és akkor kö­vetkezett be, amikor az arab államfők Khartoumban gyü­lekeztek, hogy közös politikát alakítsanak ki. Hogy a szír vezetés eleinte nem egyértel­műen fogadta el Zuajenék koncepcióját, az is igazolja, hogy a triumvirátus egyik tagja, Makhusz külügyminisz­ter elutazott a szudáni fővá­rosba. A külügyminiszter a tárgyaláson ugyan nem vett részt, de kíséretével csak ak­kor hagyta el Khartoumot, el­utasítva a csúcson kidolgo- zott közös arab politikát, azaz a politikai rendezés koncep­cióját, amikor hazulról jelez­ték, hogy a Dzsadid vonal megerősítette befolyását, s el­fogadtatta álláspontját a Baath-párt rendkívüli kong­resszusán. Jó félesztendő telt el ezt követően, s már úgy tűnt, hogy a merev politikai kur­zus következtében arabközi szinteh is elszigetelődött szír kormányzatnak sikerült sta­bilizálódnia, mikor a múlt év márciusában arról érkeztek hírek, hogy a kommunista párttal folytatott sikertelen tárgyalások után egy legális, parlamenti képviselettel ren­delkező ellenzéki népfront szervezése érdekében Akram Hourani csoportja megbeszé­léseket Kezdett a Libanonban tartózkodó jobboldali baa- thista frakciók vezetőivel. A krónikussá vált jobbolda­li veszély miatt Dzsadidék számára elkerülhetetlenné vált, hogy látványosan és egy­értelműen leszámoljanak a jobboldali ellenfeleikkel. A kormány, mivel úgy érezte, hogy szilárdan maga mögött tudhatja a hadsereget, nem­csak a Damaszkuszban elér­hető Hourani-hívek, illetve a jobboldali baathisták letar­tóztatásával igyekezett úrrá lenni a helyzeten, hanem ez­zel egyidejűleg második fron­tot nyitott Libanon ellen. Ez a „kamion-háború” néven Is­mert összecsapás látszólag a Szíriát keresztező tranzitke­reskedelem körül főlyt. A szír kormány azonban nem ha­gyott kétséget, miszerint=wem gazdasági nézeteltérésekről volt szó. Makhusz szír kül­ügyminiszter világosan kife­jezte ugyanis, hogy Szíria azért szánta el magát e lé­pésre, mert Libanon mene­dékjogot ad a szír kormány politikai ellenfeleinek. Miközben a kamion-vita folyt, Aleppóban és Deir az Zorban-ban Ahmed Szvejda- ni, volt vezérkari főnök ve­zetésével (mérsékelten balol­dalinak tartják!) augusztus végefelé robbant a levegő­ben lógó puccs. A katona­tisztek összeesküvése, amely nyilván kapcsolatot tartott Bitarral és híveivel, bár nein a jobboldal irányítása alatt állt, elbukott s így 185 szír tiszt kényszerült a szomszé­don Iraki Köz ársaság terüle­tére menekülni. A jobboldal próbálkozásai s a mérsékeltek színrelépése után 1968 októberében össze­csapásra és szakadásra került sor a szír Baath-párt balszár­nyában is. A nemzeti vezető­ségválasztó kongresszuson Dzsadid ultrabal merev, egy­re inkább elszigetelődéshez vezető koncepciója alulma­radt Asszad hasonlóan ke­mény, de az arab népek köz­ti kapcsolatok javítását szor­galmazó vonalával szemben. Bár Dzsadidnak és Zuaj ennek le kellett mondani államha­talmi pozícióikról, pártfunk­cióikat megtarthatták. Atassz viszont nemcsak államelnök' tisztségében maradt meg, ha­nem őmaga állt az új kor­mány élére. Asszad elképzeléseit így nemcsak Bagdadban szervez­kedő, s egyes hírek szerint ellenkormányt is alakító jobb ólai okciói gátolták, hanem azok a politikusok is, akiket nyilván taktikai célokból vett át elődeitől. Ügy tűnik, ez áll a legutóbbi napok esemé­nyeinek -hátterében is. Jeges szél kavarta a havat a seremetyevói repülőtér be­tonján, amikor december ele­jén kiszálltam a repülőgép­ből. Hirtelen jött a tél — hallottam a moszkvaiaktól. — Reggel még nálunk is 0 fok volt a hőmérséklet, estére pe­dig mínusz 23 fok hideg lett. Moszkva méreteire jellem­ző, hogy a repülőtéri forma­ságok elintézése után majd­nem öreg este lett, mire a forgalmas Gorkij utcán ma­gasodó Minszk szállodába ér­tem. Nyolcadik emeleti szo­bámból kitekintve jól lát­hattam a városóriás lüktető forgalmát, amely csak az éj­szakai órákban csökkent va­lamelyest. Gépkocsik, autó­buszok, trolik futottak egy­más után a széles úttesten, a járdán fázósan összehúzódó emberek siettek... * Két nap múlva kezdődött a Kremlben a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának V. üléssza­ka, amelyen az 1969. évi nép- gazdasági tervet és a költség- vetést vitatták meg. A kül­döttek között volt Pável Pán- telemonovics Lukjanyenko akadémikus, a Bezosztája bú­za „atyja” is, akivel szeret­tem volna találkozni. Moszk­vában tudtam meg, hogy nem a fővárosban, hanem innen másfél ezer kilométerre, Krasznodárban él és dolgozik. Kapóra jöt hát az ülésszak. Lukjanyenko professzor Moszkva egyik legnagyobb szállodájában, a hatezer sze­mélyes Rosszijában szállt meg. Egyik este felkerestem második emeleti szobájában. Közvetlenségét és szolgálat­készségét mi sem tanúsította jobban, minthogy a kért egy­órás beszélgetés jó másfél órásra nyúlt, s eközben nem­csak tudományos munkássá­gáról, eredményeiről hallot­tam, hanem életéről is egy- egy villanást —' Mit mondhatnék ma­gamról? — kezdte a beszél­getést. — A krasznodári te­rület egy kis falujában szü­lettem 1901-ben. Nem, nem vagyok nyugdíjban — sietett a válasszal kérdő tekintete­met látva. — Én most is ak­tív munkával keresem meg a nyugdíjamat — fordította tré­fára a dolgot, majd folytatta a félbehagyott gondolatsort: — A Krasznodári Mezőgaz­dasági Kutató Intézetben dol­gozom, immár 1930 óta. In­tézetünk komplex intézet, sok tudományos munkatársat fog­lalkoztat. Több osztálya van, hogy csak néhányat említsek: agrotechnikai, mechanikai, növényvédelmi és természe­tesen szelekciós osztálya is van, amelynek én vagyok a vezetője. — Még jóformán vége sem volt a háborúnak, amikor 1945-ben megkezdtük a ke­nyérgabona szelekciós, kivá­lasztási és nemesítési mun­káit. Hosszadalmas, évekig tartó kísérletek követték egy­mást, hiszen az eredménye­kért keményen meg kell dol­gozni. Eddig mintegy 40 új búzát tenyésztettünk ki és adtunk át állami kísérletre. Ezek közül most is tizenhá­rom van köztermesztésben. Alig győztem jegyezni a ne­vüket, amikor felsorolásukba és termésátlagaik ismerteté­sébe kezdett. A többi között ebből az intézetből került ki a Szkoroszpelka, a Ranyaja 12, a Krasznodári 6, a Pred- gornaja 2, a Sztyeppnaja 40, az Auróra és a Kaukázus, és természetesen a nálunk is leg­ismertebb: a Bezosztája, Csakhamar kiderült, ez a bú­za a Szovjetunióban is a leg­népszerűbbek közé tartozik: 39 körzetben termesztik, és Bulgáriában,' Romániában, Jugoszláviában és Csehszlo­vákiában is közkedvelt. — Jól meghálálja az em­ber gondoskodását — jegyez­te meg Lukjanyenko pro­fesszor. — Az idei nyáron a jobb talajadottságokkal ren­delkező kolhozokban a Be­zosztája termésátlagé hektá­ronként elérte az 50 mázsát. Még a közepes minőségű föl­deken is 42—44 mázsát fize­tett. — Az élet azonban nem áll meg. Mi sem pihenünk meg babérainkon. Az utóbbi esztendők „terméséből” — két őszi búzafajtát említenék, mégpedig az Aurórát és a Kaukázust. Ezek öntözhetők és rendkívül gazdag termést adnak, öntözés nélkül hektá­ronként 60, öntözéssel 80—90 mázsát is fizetnek. Bizony, jó lesz felfigyelni rájuk! A most is fiatalos, élet- és tettvággyal teli akadémikus munkásságát nagyra értékelik a Szovjetunióban. Ezt tanú­sítja az Állami-díj és a Be­zosztájáért kapott Lenin-dfj. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy évről évre új és új, nagy terméshozamú gabona­fajtákkal ajándékozzák meg a szovjet mezőgazdaságot és természetesen a többi szoci­alista országot is. Erről jutott eszembe a kér­dés: — Járt-e már Magyarorszá­gon? — Több országban voltam már, sajnos Magyarországon még nem, pedig nagyon sze­rettem volna, hiszen kapcso­latban állok a Martonvásári Kutató Intézettel. Köztárs"sá­gi elnökük, Losonczi elvtárs még földművelésügyi minisz­ter korában meghívott szép hazájukba. Az idei nyáron már úgy volt, hogy végre be­válthatom ígéretemet. És kép­zelje milyen balszerencse ért: Mielőtt elutaztam volna, be- lázasodtam, megbetegedtem. Mire felgyógyultam, vége lett az aratásnak. így hát itthon maradtam, mert én nem tar­lót, hanem elsősorban lábon álló gabonát szeretnék látni. Ügy vélem megbocsátható kívánság ez... De ami késik, remélem nem múlik: 1969­ben feltétlenül szeretnék Ma­gyarországra látogatni. Úti- programom és célom régóta készen van. — Mit tartalmaz? — Budapesten előadást tar­tok intézetünk és osztályunk munkájáról. Azután szeretnék ellátogatni Marton vásárra, Fertődre, Szegedre, és Bé­késbe. Szegedre főként azért megyek, mert három éve intézetünknél dolgozik a sze­gedi Szunyits László aspiráns. A különböző gabonabetegsé­geket tanulmányozza. 1969- ben védi meg disszertációját, amelynek .témája a maguknál gyakori és a gabonában igea sok kárt okozó lisztharmat. Gyorsan telt az idő, másfél óra múlt el megismerkedé­sünk óta. Ennyit raboltam el az egész napi fárasztó ülés­szak után Lukjanyenko aka­démikustól, aki 1068 decem­berében nemcsak munkájá­ról, hanem első magyarorszá­gi útjának terveiről is olyaa sok szeretettel beszélt. Mivel is búcsúzhattunk volna hát el stílszerűbben egymástól, ha nem azzal, hogy viszont­látásra, Magyarországon! Következik: Moszkva ma­gyar hangja. Podins Péter Gerencsér Miklós: 65. Mondom, ez a legalkalma­sabb pillanat. Most áll leg távolabb egymástól a véde­lem és a vád véleménye. Most a legkiterjedtebb és a legiz- gatottabb a gyúlöletszitók tá­bora. Ennyire még soha nem hittek gyűlöletük jogosságá­ban. A győzelmet már a ke­zükben érzik Ha most nem zuhan közéjük a villám, ak­kor a mi tétlenségünk nekik ad időt a visszavonulásra. Ék kora előnyt akkor sem adhat nék nekik, ha csak az ügyvé­di h' 'ság fűtene, akkor se, ha igazi bűnösöket védenék.,. Lomhán, közömbösen ütői az óra: hajnali kettő volt Mindhí man a számlap fehéi korongjára néztek. Odakint szél támadt és ko­pogott az üveg, ahogy az ab­lakhoz suhintotta az eső Eöt­vös arra gondolt, hogy né­hány utcával odébb már ja­vában dübörögnek a gépek az Egyetértés nyomdájában. Fejében pedig fájdalom dü­börgőit. A nehéz, tömör fáj­dalmon át utat tört magának a feszültségoldó megnyugvás. Aludni vágyott. Számára be­következett a fordulat, el­könyvelte a győzelmet ezen az éjszakán. Ha valaki a szemébe mond­ja Eötvösnek, hogy azért jött a Vigadóba, mert jelenlétével ingerelni akarja a kormány- párti politikusokat, tiltakozás helyett jóleső ravaszsággal mosolygott volna. Ezúttal nem tűnt ki lomposságával a 'sillárok verőfényében tün- löklő urak között. Remek ngolszabású sötét öltönyt vi­elt, de ha adott is a külsőre, kényelemszeretetében gombo- latlanul hagyta zakóját, így szabadon látszott hófehér pi- kémellénye. Fekete csokor- nyakkendőjét parányi igaz­gyöngy díszítette. Szivarozva, kacsázó léptek­kel ballagott végig a termek során. Csupa joviális arc kedveskedett feléje, tisztelet­tel, némi csodálattal bólin­tottak neki köszönést. — Szervusz kérlek... Üd­vözletem!... Jó estét, jó es­tét... — köszönt mindenki­nek, nehézkesen hajlítva vas­tag derekát,\ annál fürgébben integetve kurta karjával. Pompás színben volt. Arcbő­re visszanyerte egészséges barnaságát, a ráncok eltűn­tek tatáros szeme környéké­ről, ritka, rövid szakálla gon dozottan koszorúzta széles állát. bajuszát fiatalosra nyi- ratta. Szívélyes integetése közben hideg gúnnyal gondolta: „Ka­méleon aprószentek. Akkor lennétek igazán boldogok, ha azt látnátok, hogy a bőrömet nyúzza a sintér. De mást nem tehettek, muszáj jó ké­pet vágni a történtekhez. El tudnátok képzelni nálamnál alkalmasabb vendéget is a farkasvermetekben”. Valaki karonfogta utánoz- hatatlanul könnyű érintés­sel. — Isten hozott, kedves ba­rátom. Épp attól voltam gondban, hogy hol foglak ma este megtalálni. Magas, meglepően szép ter­metű férfi állt mellette és úgy nézett rá oldalról, mint­ha egy kölcsönösen kellemes emléket akarna felidézni bíz­tató tekintetével. — Már megbocsáss, de fo­galmam sincs, hova tegyelek — fürkészte hunyorítva a Vajda. — Gróf Károlyi Gábor va­gyok. — Bravó. Akkor mégiscsak ismerlek. Mi járatban vagy ebben a szomorú országban? A testőröket is megszégye­nítően daliás gróf unott kí­váncsiságot miméivé pillan­tott szét. — Veled akartam találkoz­ni. Kossuth Lajos küldött hozzád. Sokminden megfordult Eöt vös fejében, amíg kiadósakat szippantott hatkraicáros szi­varjából és apránként pöfé­kelte maga elé a csípős füs­töt. Ebben az időben gróf Ká­rolyi Gábornál nem volt le- gendásabb figura a mágnási­vadékok közül Noha szemé­lyesen csak most ismerte meg, szinte mindent tudott róla. Részletesen értesült morganatikus házasságáról, amelyet Párizsban kötött Ma­jor Amália komáromi polgár­lánnyal és amelyért engesz­telhetetlenül neheztelt rá, s ki tagadással büntette apja. A fiatal gróf ennek ellenére ra­gaszkodott rangon aluli fele­ségéhez, gyermekük is szüle­tett, sokáig uzsorakölcsönök- ből éltek, 'megismerték a ka­landos nyomort, a gróf pat­kányokat szelídített az adó­sok börtönében, míg végül megkönyörült rajta a rokon­ság és Magyarország egyik legnagyobb vagyonából, a Károlyi hitbizomány jövedel­méből juttattak némi szerény apanázst az elfajzott fiúnak Eötvös mentes volt a főran- guak előítéletétől, csepet sem tartotta véteknek a koldusár­va Major Amália és a maha­radzsák örökségére tekintő mágnás frigyét, ellenben is­meretlenül is bizalmába fo gadta a fúrcsa grófot mái évekkel korábban politikai merészségekért. Károlyi Gá­bor fütyült a rangjával járó kötelezettségekre, tüntető ba­rátságot tartott Svájcban ezernyolcs-'áznegyveunyolc magyar emigránsaival, beállt Klapka György légiójába a habsburgok ellen és közkato­naként vett részt az osztrák- porosz háborúban. Apja, a könyörtelenül gőgös gróf Ká­rolyi György helyett Kossuth Lajos fia lett, bizalmába fo­gadta a turlni szent öreg — ahogy itthon a függetlenség! tábor emlegette a kormány­zót. — Aztán különösen meg­lep, hogy a szent öregtől hoz­tál üzenetet — folytatta lusta sétáját a Vajda. — Tudtom­mal nem tartozom a kedvelt- jei közé, sőt egyenesen neheze tel rám. A kényelem, az előkelő ieb- zselés, a magétólértetődő gaz­dagság képét mutatták a Vi­gadó egymásba nyíló termei. Száz és száz frakkos, szmo- kingos csevegő oszlott laza csoportokba, itt-ott lampaszos tábornoki nadrágok, aranybo­rítású zubbonygal’érok dísz­lettel a civil ruhák között. A ■zárkózott, vagy pózoló gesztl- kulációk, a raccsoló hangfosz- 'ányok, a tanintatos neveté­sek, a tompára mérsékelt vi­tatkozó szavak jótékony akusztikai közeggé kevered­tek, amelyben a legbizalma­sabb kijelentések Is feltitnéa nélkül merültek eL (Folytatjuk Mi történik Szíriában ? Regény Eötvös Károlyról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents