Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-04 / 52. szám
» sfcta» r*7FT wxriVÄftrrosrÄQ 19*!. rr\5v<4m t Külpoiitikai összefoglaló Farsangi álarc \ Nixon út után — Washington és Párizs Válság Nyugat-Berlin körül A nyugat-európai sajtó 4s politikai közvélemény, s persze az Egyesült Államok sajtója is, most elsősorban Ni- xonnak az óvilágban tett látogatásával foglalkozik, annak eseményeit ismételgeti, esetleges eredményeit elemezgeti. Az elnök hazaérkez- tekor nem sokat mondott ugyan, egynémely tényből mégis következtetések vonhatók le. így egyértelműen megegyeznek a vélemények abban, hogy a legtöbbet Franciaországban végezte Nixon. Jóllehet — idézzük most a gaulleista Combat című lap fogalmazását, bár a többi ís hasonlóképpen értékel — „nincs egyetlen fontosabb probléma sem, amelyben az Elysée-palota és a Fehér Ház egyetértene.” Mégis: az USA és Franciaország kapcsolata, kivált a Johnson-érában, már majdnem a fagypontra süly- lyedt, s ha a politikai elképzeléseket illetően ma sincs köztük egyetértés, a viszony a két ország között mégis jóval szívélyesebbé vált. A francia sajtó ennek örülni látszik, az amerikai lapok is üdvözlik a Nixon— De Gaulle találkozó baráti légkörét, s bár egyes orgánumok már túlzásnak tartják azokat a bókokat, amelyekkel az USA elnöke Franciaország elnökét illette. A legkomolyabb politikai orgánumok pedig arra figyelmeztetnek: a hirtelen újra ki virult Washington—Párizs barátko- zás közepette sem szabad megfeledkezni arról, hogy Nixonnak fontos bel- és külpolitikai kérdéseket kell megoldania. Hogy megoldás előtt állnak olyan nagy problémák, mint a vietnami konfliktus, a közel-keleti krízis és a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások a fegyverek ellenőrzéséről, meg egyéb problémákról. Érthető, hogy az angol sajtót kevésbé lelkesíti Nixon európai útja. London megpróbálta ugyan magát előtérbe tolni a Soames-féle in- diszkrécióval, ám az USA mégis kibékült Párizzsal, amit London a legkevésbé kívánt. A nyugat-európai helyzetre azonban, különösen ezekben a napokban és órákban, korántsem csupán a felmelegedő amerikai—francia viszony a jellemző. Súlyosabb probléma most a Nyugat-Berlin körül kialakult válság. Bonn- nak alkalma lett volna provokációs lépése visszavonására, lehetősége volt az NSZK elnökét valamely nyugatnémet városban megválaszteni, de — úgy tűnik — nem élt vele. Hétfőn este, amidőn e Szovjet jegyzék Kínához Moszkva, (TASZSZ): A szovjet kormány a Kínai Népköztársaság kormányához intézett jegyzékben határozott tiltakozását fejezte ki a kínai hatóságoknak a szovjet—kínai határon végrehajtott provokációs akciói miatt. A szovjet kormány a Kínai Népköztársaság kormányának tudomására hozza a következőket: Március 2-án, moszkvai idő szerint 4,10 órakor a kínai hatóságok a szovjet—kínai határon, Nyisznye-Mihajlovka határállomás térségében (Da- manszkij-sziget), az Usszuri folyón fegyveres provokációt szerveztek. Egy kínai osztag átlépte a szovjet állami határt és elinult a Damanszkij- sziget felé. A körzetet védő szovjet határőrökre a kínai fél váratlanul géppuska- és géppisztoly-tü- ziet nyitott. A kínai határsértők akcióit az Usszuri folyó kínai partján levő leshelyből fedezték. A szovjet határőrök ellen végrehajtott provokációs támadásban több mint kétszáz kínai katona vett részt- A banditatámadás eredményeként életüket vesztették és megsebesültek szovjet határőrök. Az arcátlan fegyveres behatolás szovjet területre a kínai hatóságok által szervezett provokáció, amely azt a célt szolgálja, hogy kiélezze a helyzetet a szovjet—kínai határon. A szovjet kormány határozott tiltakozását jelenti be a Kínai Népköztársaság kormányának a kínai hatóságok által a szovjet—kínai határon végrehajtott veszélyes provokációs akciók miatt A szovjet kormány követeli a haladéktalan vizsgálat megindítását és a fenti provokáció szervezéséért felelős személyek legszigorúbb megbünsorokat nyomdába adjuk, semmiféle hír nem érkezett arról, hogy az NSZK mégis jobb belátásra tér. Ellenkezőleg: Klaus Schütz, Nyugat- Berlin kormányzó polgármestere hétfőn délben megtartott sajtótájékoztatóján az NDK- ra próbálta áthárítani a felelősséget a válságért. Arról beszélt, hogy az NDK nem válaszolt a nyugat-berlini szenátus vasárnap esti telexüzenetére. Csak éppen azt nem említette, hogy ebben a szenátusi üzenetben semmiféle konkrét utalás nem volt arra, hogy a megbeszélések eredményétől függően esetleg mégsem Nyugat-Berlinben tartják meg az elnökválasztó gyűlést. Mintegy ilyen megállapítást az üzenet nem tartalmazott, érthető, hogy az NDK-ból hétfő délig nem érkezett rá válasz. Willy Brandt, az NSZK külügyminisztere hétfőn Nyu- gat-Berlinbe érkezett. Ilyen körülmények között ez is inkább provokációnak tűnik, mintsem a krízis elsimítására irányuló kísérletnek, kivált, hogy a DPA nyugatnémet hírügynökség szerint Brandt csütörtökig marad Nyugat- Berlinben. Csütörtökig — az elnökválasztás napját pedig szerdára tűzték ki. Ha tehát Bonnban úgy döntenének, hogy más városban rendezik meg, Brandtnak előbb el kellene utaznia az NSZK provokációja miatt ismét a „frontváros” szerepébe helyezett Nyugat-Berlinből. tetését. A szovjet kormány ragaszkodik ahhoz, hogy sürgős intézkedéseket tegyenek, amelyek a jövőben kizárják a szovjet—kínai határ bárminemű megsértését. A szovjet kormány fenntartja magának a jogot, hogy határozott intézkedéseket tegyen a provokációk megakadályozására a szovjet—kínai határon és figyelmezteti a Kínai Népköztársaság kormányát, hogy a Kína és a Szovjetunió közötti határon a helyzet kiélezésére irányuló kalandorpolitika lehetséges következményeiért a teljes felelősség a Kínai Népköztársaság kormányát terheli. A szovjet kormányt a kínai nép irányában a barátság érzései vezérlik és a jövőben is tovább ezt az irányvonalat óhajtja folytatni. A kínai hatóságok esztelen provokációs akcióit azonban visszaverjük és azoknak határozottan útját állj ük. A NEW ORLEANS-I karneválnak nagy híre van. „Mardi gras” néven emlegetik. Az egyszerű városlakó álarcot ölt, s ha ezt tette, ihat, nőkkel szemtelenlcedhet, ordítozhat és szabadon fetreng- het a Felix nevű bár előtt. A rendőrség még csak ügyet sem vet rá. „Mardi gras” idején ebbe a városba érkeznek a turisták ezrei, akiket ide vonz a farsangi büntetlenség és büntethetetlenség, amely februárban több napig tart. Ha valaki álarcot ölt, akkor nincs mitől félnie. Az idei New Orleans-i álarcok közül egy különösen bevésődött az emlékezetembe. Korábban jelent meg ebben a városban, mint a többi farsangozó. Sőt, túlságosan is korán. A farsang tulajdonképpen csak a következő nap kezdődött. Az az ember, aki ezt az emlékezetes álarcot viselte, egy gépkocsiból szállt ki, ügyet sem vetett a rá várakozó újságírókra, tévé- és rádióriporterekre, akik összegyűltek az előtt az épület előtt, amelynek bejárata felé a jövevény törekedett. Jól szabott ruhát viselt, amely semmiképpen nem különböztette őt meg azoktól az üzleti alkalmazottaktól, akik e korai órában munkába siettek. Maga az álarc valahogy pontosan olyan volt, mint az amerikai űrhajózási és világűrkutatási hivatal egyik igazgatójának, az űrrepülési központ vezetőjének, Wemher von Braun rakétaszakértőnek az arca. Mi természetesen valamennyien tudtuk, hogy az újságírók előtt elhaladó férfi nem volt más, mint az SS egykori Obersturmbannführe- re, a hitleri „Reich” legelső rakétaszakértője, a V—2 megalkotója, V—2-vel bombázták Londont. A jövevény az ajtóhoz lépett, amely mellett egy nagy bronz táblán a következő német és angol nyelvű felirat volt olvasható: „A Német Szövetségi Köztársaság New Orleans-i főkonzulátusa.” A jövevényt egyetlen újságíró sem követhette. MINDEN OLYAN PRÓBÁLKOZÁSOM, hogy telefonon meggyőzzem a főkonzulátus titkárát, hogy feltétlenül jelen kell lennem Wemher von Braun kihallgatásán, s hogy miután az esseni bírósági tárgyalás nyílt, a sajtónak teljes joga van arra, hogy jelen legyen ezen a kihallgatáson is — mindez hiába volt. mindannyiszor csak ezt a nyugodt és udvarias választ kaptam: / — Sajnálom, uram, a kihallgatás zárt. A sajtó képviselői közül senki nem jöhet be. Mint ismeretes, bírósági eljárás folyik Essenben három volt SS-katona ellen, akik saját kezűleg semmisítettek meg száz foglyot a Dora Mittelbau koncentrációs táborban, Nord- hausen mellett, a Harz hegységben. A foglyok egy föld alatti gyárban dolgoztak, amely a V-rakétákat állította elő. A vádlottak most arra hivatkoznak, hogy a kivégzést megtorlásként alkalmazták a gyárban végrehajtott szabotázs miatt. Az újságírók ott maradtak a nyugatnémet főkonzulátus épületének bejáratánál, készen tartották mikrofonjaikat, töltőtollaikat, s kameráik, valamint fényképezőgépeik lencséjét előre rögzítették a bejárat felé. Nem tudom, hogyan alakult bent a beszélgetés a német főkonzulátuson, ahol az SS volt Obersturmbannführe- rét Hans Hüekel, az esseni esküdtbíróság elnöke hallgatta ki; külön ezért érkezett a városba. Én természetesen egyáltalán nem reméltem, hogy a főkonzulátuson letépik az álarcot Wernher von Braunról. Csupán az érdekelt, vajon megváltozik-e ez az álarc valamiképp. Csaknem négy óra hosszat kellett várnunk. Wernher von Braun végül kilépett az épületből, s abban a pillanatban a televízióhuzalok akadályába ütközött. Gyors és határozott léptekkel hagyta el az épületet, az olyan ember járásával, akinek a legfontosabb a munka, a munka, a munka... Az álarc alatt a szeme hideg volt, a tekintete feszült. Maga az álarc azonban ugyanaz volt. Semmiféle változás nem látszott rajta — Semmi közöm ehhez az ügyhöz! — mondta az álarc. Az álarc alól a szem fürkészően nézett, elhiszik-e neki ezt, vagy nem. — Nem foglalkoztam rakétagyártással. A rakétákat a közelben, egy föld alatti gyárban gyártották. Az én dolgom az ötlet és a rajz volt. — Tényleg nem tudta, hogy a gyárban foglyok dolgoz- nak? — Tudtam. Ezt tudtam. De a foglyokkal nem volt semmi kapcsolatom. Nem érdeklődtem az iránt, ki és hogyan dolgozott — Azt sem tudta, hogy a táborban bírój tárgyalás nél- kül pusztítják el az embe» réket ? az Álarc megmos DÚLT. Csodálkozást fejezett ki. — Vajon ki tudhatta akkor, hogy mi történik a tábor drótsövénye mögött?! Nem, erről egyáltalán semmit sem tudtam... — De a szabotázsról valamit mégis csak tudott? — ma- kacskodtak az újságírók. — Lehetséges, hogy történt szabotázs — fordult feléjük. — Ismétlem semmi közöm nem volt a gyártáshoz. Az én dolgom az ötlet és a rajz, az ötlet és a rajz volt. Valaki megkérdezte. hogy miért tart olyan sokáig a három SS-katona tárgyalása. — Sejtelmem sincs róla —• mondta az álarc és mosolygott. A hangmérnökök elismerően bólintottak — az álarc beszéde kitűnő volt. Tagoltan beszélt, ahogyan ez egy ismert amerikai rakétaszakértőhöz illik. A német akcentus szilárdságot, határozottságot adott beszédének. Az újságírók fejüket csóválták: az álarc lassan beszélt és az újságírók minden szavát feljegyezhették. A televízióit porterek ugyancsak a fejüket csóválták: az álarc nagyon fényképezhető volt, bizonyára tetszeni fog majd a nézőknek. Az álarc is bólintott. Tudta, mit beszél. Ezután Braun beült a gépkocsiba és minden valószínűség szerint kiment a repülőtérre, ahonnan az országos űrhajózási hivatal különrepü- lőgépén a világűrkutatási központba szállították. A RENDÖRÖK ügyet sem vetettek az álarcos férfira. Senki sem állította meg, senki se vonta felelősségre. Az SS Obersturmbannfühne* re, aki az amerikai űrrepülési központ igazgatójának álarcát viselte, érinthetetlen személyiség. Ez a farsang törvénye. G. Borovik, A Novosztyi sajtóügynökség tudósítója Berlin (MTI): Az NDK hírügynöksége, az ADN jelenti, hogy hétfőn folytatódott az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok és a nemzeti néphadsereg egységeinek közös hadgyakorlata. A hadgyakorlatot Jakubovsz. kij marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres'erőinek főparancsnoka irányítja. A hétfői napon a hadgyakorlaton részt vevő egységek teljesítették a kitűzött feladató. kát. A parancsnokok és a törzsek bebizonyították, hogy kitünően elsajátították a modern vezetés művészetét, A hadgyakorlat a résztvevő katonák, altisztek és tisztek magas képzettségi fokáról és kiemelkedő felkészültségéről tanúskodik. A csapatok parancsnokai közvetlenül a fel a. datok teljesítése után a hely. színen fejezték ki elismerésüket a hadgyakorlatban részt vett egységeknek. Gerencsér Miklós: 63. A titkár mintha csak a buzdításra várt volna, kiegyenesedett a kályhánál, lázban égő tekintetét a csillár fát v oíszerű fényére szegezte. — Holnap leszakad Domok- lész kardja ... — Az egészen bizonyos — mormogta a Vajda, miközben buzgó aprólékossággal pepecselt a kávé körül. — Kétségtelen, hogy holnap leszakad Domoklész kardja. Puszi án az a kérdés, hogy kinek a fejére. Ahjgy csak tudta, kinyújtotta a nyakát a ráncos gallérból Simon József, így kapkodott levegő után. — Az a kard a zsidók feje fölött függ. Hova szakadhatna máshová? — Egészen kiváló metaforát használ Simon úr — társalkodóit á Vajda majdnem vidáman. -- Sokszorosan jó • hasonlata. Ami azt illeti, Damoklész kardja kétségtelenül ott lebeg a zsidók feje fölött is. De azonkívül ott lebeg az egész ország, sőt az egész európai civilizáció fölött. Ámbár nem is muszáj ilyen átfogó értelemben használni Damoklész kardját, Tekintsük mi magunkat annak. Esküszöm János ősömre, a mártír budai városbíróra, hogy ezzel nem is vagyunk szerénytelenek. Igenis, titkár úr, hálás valgyok magának a hasonlatért. Damoklész kardját csináljuk meg védelemből Igya meg gyorsan ezt a forró feketét, mindjárt vidámabbnak fogja látni a világot. — Kissé tálán eltulzod a jókedvedet, Károlyom — jegyezte meg a komor főállam- ügyész. Való igaz, Eötvös kétségbeesett erőfeszítés árán palástolta a félelmét, amely még a csontvelőjében is kellemetlen érzést okozott. Mintha meg sem hallotta volna Kozma Sándor szemrehányását. — Ilyen latyakos őszi estéken sokminden eszébe jut az embernek — engedte szabadjára javíthatatlan mesélőkedvét — Már nem emlékszem pontosan, talán az austerlitzi csatában fordult elő a nagy Napóleonnal, hogy úgy állt. a fergeteges ágyútűzben, mint Herkules oszlopai a Gibraltárnál. Megkérdezte tőle az egyik katona: Császári Felség, ön nem ismeri a félelmet? Mire a nagy Napóleon karba- tett kézzel felelt, anélkül, hogy ércarca kicsit is megváltozott volna: Fiam, ha te annyira félnél, mint én, akkor az ágyúgolyó helyett a téboly ölne meg. Talán úgy igaz, a büszke rác generális, az istenien zord Damjanich János is rettegett a kivégzése előtt, mégis azt mondta a húrokkal babráló hóhérnak: vigyázz, te fattyú össze ne borzold a szakállamat. És hát az a szegény Martinovics Ignác. Amikor kimondta rá a halált a vészbíróság, hetykén vágta az egyik császári tiszt szemébe: Kiváncsi lennék, uram, képes lenne-e olyan büszkén a bitó alá menni, mint én. Mégsem ment büszkén. Elájult, amikor a pribékek a szekérhez vitték, amelyik a vérmezőre hurcolta. Minek is mondom én ezt?... Igen, igen. A félelem nem segít. Jobb hát szembenézni vele. Az ellenfelek legbiztosabb szövetségese a félelem. Fosszuk meg tőle barátaim. Szeme csillogott, mosolya békés volt, puha teste valósággal heverészett az íróasztala mögötti hatalmas karosszékben. Mintha lecsillapította volna Simon Józsefet a gyógyítóan nyugodt hang. — A gyávaság megvetésre méltó, de éppúgy dicséretes az óvatosság. Azzal a határozott kívánsággal jöttem Eötvös úrhoz, hogy halassza el a tanulmány közlését. Rosszalló éllel vetette pillantását Simonra a Vajda. — Ha jól tudom, ön olvasta a tanulmányomat. — Igen ... — Talán kételkedik benne?... — De Eötvös úr... — Akkor jó — enyhült meg a Vajda. — Mert ha aggályai vannak a tanulmány hitelességét illetően, akkor elhalasztóm a közlést Egyébként érezzük magunkat Damoklész kardjának. — Két tenyerét az asztalon heverő kefelevonatokra szorította, derekát megfeszítette, s ettől inkább vasgyúrónak, mint kövérnek látszott tömzsi termete. Kozma Sándor felált a bőrfotelből, tétován imbolygott, majd kettőt lépett Eötvös felé. — Csatlakozom a titkár úrhoz. Az elhamarkodottság most egyenlő a végveszéllyel. Eleinte csak tompa és lusta lüktetést érzett agyában a Vajda, most pedig a visszatérő impulzusok egyre nagyobb fájdalmat préseltek halántékai közé. Ennek ellenére derűsen meresztette tágra a szemét. — Nehezen tudom belátni, miféle végveszéllyel számolhatnánk — szólt gondtalan megütközéssel. — Az igaz- ságügymíniszter ezúttal derekasan viselkedett. Valami áldásos fordulat történhetett a felfogásában. Reprezentatív bizottságot küldött Csongrád- ra. Bármilyen harsány ul fújták Baryék illetékességét az izgató lapok, végül is a te szavadra hajlott Pauler, kedves jó Sándorkám. Kívánhatnánk-e kötelességtudóbb embert a törvény részéről, mint Ha vass Imrét? A legjobb ügyészeid egyike. Vezető szakértőnek ott van a zseniális Scheuthauer Gusztáv, az or* szág első és Európa egyik legkiválóbb kórboncnoka. Segítőjének se találtam volna alkalmasabbat, mint Aigner Károlyt a szegedi törvényszék bűnügyi orvosát. Ügy hallom, erkölcseiben, tudásában feddhetetlen Csemegy Antal járási főszolgabíró is, Bajnitzer Antal, Csongrád város tiszti főorvosa is, helyettesével, Borsos Jánossal együtt. Ennyi kiváló férfiú között Bary József mindösz- sze a jegyzőkönyvvezető tisztét töltheti be. Mj okunk lehet hát valamiféle veszélyről beszélni? — Mégis, annyi előrelátást megkövetel a józan ész, hogy minden eshetőségre felkészüljünk! — mondta keményen a főállamügyész és ökölbe szorított, kezével rövideket sújtott maga elé a levegőbe. Eötvös nem tudta nézni, hogyan kalapálja a levegőt barátja súlyos öklével. Az ütések mintha a fájdalom kínozta halántékát érték volna. — Minden eshetőségre! Fogalmam sincs, mit akarsz ezzel modani! menekült a jóhiszemű alakoskodásba, hogy megőrizze egykedvűségének látszatát (Folytatjuk» Szovjet—JNDK hadgyakorlat Regény Eötvös Károlyról
