Kelet-Magyarország, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-18 / 40. szám

1 RETET MAOVARORS7ÄO T9T' JÉ. Külpolitikai összefoglaló § Fehér könyv a Bnndeswehrről (§ \!%on újabb gondjai 0 Fokozódó feszültség Pakisztánban Külpolitikai széljegyzet: Amire a vietnami holdújév emlékeztet Fehér könyvet adott ki a bonni kormány a Bundes, wehrről. íme, az NSZK, amely oly méltatlankodva tiltakozik, midőn a revansiz- mus és a militrrizmus ten­denciáit olvassák a fejére, most „a haza védelmére” fel­szólító fehér könyvet ad ki, az első ilyen jellegű a nyu­gatnémet állam fennállása óta. S éppen azt az időpontot választották ki erre, amidőn Nyugat-Berlin körül amúgy - is újabb feszültséget prove.- káltak, mert mindenáron ott akarják megválasztani az NSZK új elnökét, mintha e célra Bonn, vagy bármelyik, csakugyan nyugatnémet te­rületen levő város nem lenne megfelelő Dehát Bonn, úgy látszik, nem akar tanulni. Hiába mondják még a józanul gon­dolkodó, realista nyugatné­met lapok is: mennyire hely­telen volt ez a nyugat-berlini elnökválasztási provokáció, hiába bírálja ugyancsak ma­gának a nyugatnémet sajtó­nak egy része is a most meg­jelentetett fehér könyvet, Kiesingerék haladnak tovább az irrealitások, az európai fe­szültség fenntartásának út­ján. A fehér könyvben azzal hivalkodnak, hogy 1971-re a Bundeswehr létszáma eléri a 460 ezret, s az 1972-es kato­nai költségvetés 19 milliárd márkáját 1973-ban további rekordösszegre. 21 milliárdra emelik! Mindezt „a békére és a feszültség enyhítésére irá­nyuló politika” nevében, mert természetesen ezzel indokol­ják mérhetetlen fegyverkezé­si hajszájukat. Nem is mi. de egy nyugatnémet lap, a Köl­ner Stadt Anzeiger teszi fel a kérdést az NSZK kormá­nyának: „Mit akar Bonn? A lakosságot akarja megijeszte­ni, a szövetségeseket meg­riasztani, vagv eltérni saját, rossz politikájától?” Sajnos, az utóbbira egyelőre semmi­lyen jel nem mutat. Kérdés persze, hogy a feb­ruár 23-án Európába érkező Nixon elnök mit intéz Bonn­ban7 Valószínű, hogy rövid­re szabott kőrútjának fő cél­ja csupán a személyes tájé­kozódás lesz európai szövet- cégeseinél. Kevés jel vall ar­ra — legalábbis egyelőre —, hogy újra átgondolt politiká­val mérsékletre inti majd az NSZK-t, hiszen a nyugat-ber­lini villámlátogatást is útiter­vébe vette Nixon, az ilyen lé­pés, kivált néhány nappal csupán a március 5-re meg­hirdetett elnökválasztás előtt, nem alkalmas a feszültség enyhítésére. Más gondja is lesz Nixon- nak európai kőrútján, mint a német kérdés. Hirtelen fel­lángolt s az eddiginél is for­róbbá vált az ellentét London és Párizs között és Nixon nyilván igyekszik majd vala­miféle békéltető szerepet játszani két európai szövet­ségese között. Egy nagy ázsiai országban. Pakisztánban, a hetek óta fo­kozódó feszültség egyre újabb drámai fordulatokat vesz. A néhány hete letartóztatott volt külügyminisztert, Bhut- tót kiengedték és Bhutto már meg is érkezett Karachiba, ahol nagy tömeg előtt beszé­det mondott. Kijelentette: „a mostani kormány inog. Meg­ismétlem amit letartóztatá­som előtt mondtam: a nép­nek meg kell döntenie a je­lenlegi kormányzatot” ... Ajub Khan pakisztáni el­nök nehéz helyzetbe került. Egyfelől a jobboldali ellenzé­ki pártok szorongatják, más­felől az ott legbaloldalibbnak nevezett Bhuttóék. Bhutto, legalábbis letartóztatása előtt a Kínával való kapcsoltok javítását szorgalmazta. Ez vi­szont szinte szükségszerűen az Indiával szembeni pakisz­táni konfrontáció kiéleződé­sét jelenti, egyszersmind a Szovjetunió közvetítésével három évvel ezelőtt Taskent- ben létrejött indiai—pakisz­táni egyezménytől való eltá­volodást. Márpedig elsősor­ban Ázsia, de az egész világ azt szeretné, ha az indiai— pakisztáni ellentétek nem ki­éleződnének, hanem a tas- kenti megállapodás szellemé­ben, a kiegyezés útján halad­nának tovább. A Jusoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége szövet­ségi választmányának meghí­vására hétfőn reggel hatna­pos jugoszláviai látogatásra Belgrádba érkezett a ma­gyar Hazafias Népfront kül­döttsége, dr. Szabó Kálmán­nak, a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem rektorának, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa el­nöksége tagjának vezetésével A küldöttség tanulmányozni fogja a szocialista szövetsé" szerepét a jugoszláv gazdasá­gi életben és a felsőoktatás­ban; termelőüzemeket, tudo­mányos intézményeket tek'n* meg, s találkozik a szocialis­ta szövetség és más jugoszláv társadalmi-politikai szerve­zetek vezetőivel. BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban kö­szöntötte Mahendra Bir Bikran Shah Déva ki­rályt, Nepál nemzeti ünnepe alkalmából. Fock Je­nő, a Minisztertanács elnöke Gambia nemzeti ünnepe al­kalmából táviratban fejezte ki jókívánságait D. K. Jawa- ra miniszterelnöknek. BERLIN Berlinben hétfőn sajtókon­ferencián közölték, hogy 20 nemzetközi szerevezet — köz­te a Béke-világtanács — és 27 ország különböző nemzeti szervezeteinek képviselői szombati és vasárnapi berlini tanácskozásukon megalakítot­ták az ez év június 21-re Berlinbe összehívott négyna­pos béke-világtalálkozó szer­vező bizottságát. A szervező bizottság legközelebbi ülésére május 10-én Berlinben kerül sor. LONDON Hétfőn a londoni Hilton szállóban megnyitották a március 4-ig tartó magyar heteket, amelyeknek során több magyar külkereskedelmi vállalat mutatja be legjobb termékeit, a Hungarotex pe­dig „Budapest show” néven nagyszabású divatbemutatót rendez. A Hilton nemzetközi éttermében a tavalyihoz ha­sonló magyar szakácsművé­szeti fesztivált rendeznek. (Folytatás az I. oldalról) finn üzleti körök hívják fel a figyelmet a szovjet—finn ke­reskedelmi és gazdasági kap­csolatok előnyös jellegére, ami módot nyújt Finnor­szágnak arra, hogy biztosítsa jelentős dolgozó rétegek fog­lalkoztatottságát, egész sor szovjet exportra termelő iparág fejlesztését. Ugyanakkor a szovjet köz­vélemény felfigyelt arra, hogy bizonyos finn reakciós körök az utóbbi időben lár­más propagandahadjáratba kezdtek az erősödő szovjet— finp gazdasági kapcsolatok lefékezése, sőt akadályozása érdekében. A Pravda nemrég ezeknek a szélsőséges köröknek a te­vékenységével kapcsolatban rámutatott: „a monopolista A sok nemzetiségű és sok nyelvű Vietnamban van egy szó, amely ugyanazt jelenti az összes nyelvjárásban: Tét — vagyis a holdújév. Ezen az ősi ünnepen, amely még a félsziget népeinek régi időszá­mításához kapcsolódik, évszá­zadok óta virágokkal, színes lampionokkal és kendőkkel díszítik fel a legapróbb tele­pülést is, gyümölcsökkel ked­veskednek egymásnak az is­merősök, lakomákat rendez­nek, táncolnak — búcsúz­tatják az óesztendőt és bol­dog izgalommal várják az újat, amely majd több örömet hoz. Az ősi hit szerint minél vidámabbak az embe­rek a Tét napjaiban, annál vidámabbak, boldogabbak lesznek az új évben. Oly erős ez a hagyomány, hogy amióta csak tart a viet­nami háború, a saigoni kor­mányzat és az amerikai szö­vetségesei soha sem merték nyilvánosan visszautasítani a felszabadítási frontnak a holdújév napjaira tett tűz- szüneti ajánlatát Ez történt tavaly Is, amikor a DNFF háromnapos tűzszünetet ren­delt el. Igaz, a saigoni kor­mány a saját csapatainak csak kétnapos tűzszüneti pa­rancsot adott, de az amerikai­ak is kifejezték szándékukat, hogy ezt tiszteletben tartják. Ma egy esztendeje, 1968. február 17-én, mindjárt a Tét kezdetén az amerikaiak és a salgoniak otromba kísér­letet tettek, hogy katonai elő­tökés nyugathoz szorosan hozzászegődött jobboldali körök nem számolnak sem a politikai realitásokkal, sem pedig a finn nép érdekeivel. Mindenképpen igyekeznek aláásni Finnországnak a Szovjetunióval való barátsá­gára irányuló jelenlegi kül­politikai vonalvezetését és Finnországot újra a nyugati hatalmak imperialista politi­káiénak uszályához akarják kötni”. A szovjet közvélemény ál­láspontja ebben a vonatko­zásban teljes mértékben egy­beesik a haladó demokrati­kus finn közvéleménnyel: a szovjet—finn barátságot szi­lárdító további erőfeszítések­kel, újabb gyakorlati lépések­kel kell felelni a szélsőséges reakciós körök tevékenysé­geire. nyöket szerezzenek a tűzszü­netből. Számítva a DNFF hadseregében harcoló paraszti tömegek jóhiszeműségére, úgy gondolták, hogy a tűzszünet váratlan felrúgásával, a meg­lepetés előnyének megszerzé­sével visszafoglalhatnak né­hány fontos kulcspozíciót a szabadságharcosoktól. A dél­utáni órákban váratlan tűz- csapást mértek a demilitari- zált övezet Khe Sanh-hoz kö­zel eső déli szegélyére, továbbá Tay Ninh városára (ez a kambodzsai határ közelében fekszik), s a Mekong-delta több partizán erősségére. Az éjszakai órákban harckocsik­kal és gyalogsággal indítottak rohamot a támaszpontok el­len. A Thieu—Ky Hueng kor­mány elrendelte a bábrend­szer szabadságon lévő kato­náinak, hogy azonnal térjenek vissza alakulataikhoz. A DNFF hónapok munká­jával nagyszabású katonai offenzivát készített el, melyet Dél-Vietnam egész hosszában február utolsó napjaiban ter­veztek megvalósítani. De a saigoni—amerikai fél orvtáma­dása nyomában keletkezett or­szágos felháborodás arról győzte meg a DNFF vezérka­rát, hogy nem szabad a ked­vező politikai pillanatot el­mulasztania, az offenzivát előre kell hozni. Február 18-án hajnalban a saigoni—amerikai csapatok támadásai kifulladtak, s né­hány óra múlva — az ellenség hátában — hatalmas partizán­akciók lángoltak fel. A tá­madások ott sújtották a meg­szállókat és kiszolgálóikat, ahol erre legkevésbé számí­tottak — ahol fölényben érez­ték magukat —, a városok­ban. Több napos áttekinthetet­len küzdelem után kikristá­lyosodott, hogy a szabadság- harcos offenziva két döntő szakaszon népfelkeléssel fo­nódott össze. Az egyik a sai­goni front volt, ahol a parti­zánok megbénították a Tan Son Nhut repülőteret, bom­bázták az elnöki palotát és az amerikai nagykövetség hét­emeletes épületéből hat emeletet órákon át megszáll­va tartottak. A másik a huei frontszakasz volt: Dél-Vi­etnam e legősibb városa, az egykori anamita királyok székhelye egy hétig teljes egészében a szabadságharco­sokkal egyesült felkelők ke­zében volt, megalakult a sza­bad helyi közigazgatás, s a nyugati sajtó olyan hírekkel volt tele, hogy a DNFF eset­leg itt alakít ellenkormányt. Az amerikaiak hatalmas légi és szárazföldi erőket vontak össze, valósággal porrá bom­bázták a várost, de csak egy­hónapos elkeseredett küzde­lem után tudták visszavenni az ősi citadellát, amelynek kétszázötven védője az utol­só golyóig harcolva halt hősi halált. Ez az offenziva alapjában rázkódtatta meg a saigoni bábrendszert és halomra döntötte a dél-vietnami ren­dezésre vonatkozó összes ko­rábbi amerikai elképzelést. Bebizonyította a Johnson- kormánynak, a városokban sincs aThieu—Ky rendszernek igazi bázisa. Ahol — hacsak napokra is — kitűzték a nép­hatalom zászlaját, ott gomba­módra tűntek elő a lakosság hazafias szervezetei, ide értve vallási, szakmai, diák és más ifjúsági szervezeteket, ame­lyek létezéséről a kormányzat és az amerikaiak mindaddig semmit sem tudtak, s ame­lyek azonnal késznek mutat­koztak együttműködni a DNFF-el. Végeredményben a Tet-offenziva óriási lökést adott annak a folyamatnak, amely a múlt évben elveze­tett az Egyesült Államok vi­etnami politikája „gyötrel- mes felülvizsgálásához”, s napjainkban meghatározza a helyzetet. Ma, amikor az amerikaiak a párizsi tárgyalásokon köve­tett időhúzó taktikával pró­bálják feltartóztatni az ese­ményeket, úgy tesznek, mint­ha már elfeledték volna a tar valyi holdújév tanulságait. Azért húzzák az időt, hogy újra és újra megkíséreljék a lehetetlent: újabb erőfeszíté­seket tegyenek a saigoni bábrezsim megszilárdítására. Eközben Dél-Vietnamban to­vább halad előre a tavalyi Tét idején nyilvánvalóvá lett folyamat: növekszenek — még a bábreudszer bástyáin belül is — a nemzeti ellenál­lás erői, melyek immár a sai­goni kormány megdöntését, s egy olyan békekormány meg­alakítását vállalják feladatul, amely tárgyalni tud majd a szabadságharcosokkal a nem­zeti megbékélésről, az ország jövőjének politikai elrendezé­séről. A felszabadítási front mind rugalmas politikájával, mind pedig a fegyveres harc­ban elért sikereivel támogat­ja a lakosságnak ezt a moz­galmát A megalakítandó bé­kekormány az egyik formája lehet a DNFF programjában javasolt széles nemzeti koalí­cióknak, utat nyithat a szabad, független, semleges és vi­rágzó Dél-Vietnam megterem­téséhez. Szabó L. István Karjolainen Moszkvába érkezett Gerencsér Miklós: A efigiilöißi Regény Eötvös Károlyról 51. Nosza, törték a fe­jüket a versenyzők, az egyik Irlandból hozatott gödölyét, a másik Afrikából rendelt őserdej vaddisznót, a harma­dik Brazíliából kolibrinyelvet pástétomnak Herceg Eszter- házy nem hozatott sehonnan semmit, csak az éléskamrá­ból egy kis szelet szalonnát, majd ráparancsolt inasára, hogy gyújtson be a kandalló­ba. Ezer koronásokat vetett a tűzre, így pirította bankó­lángon a szalonnát és termé­szetesen megnyerte a foga­dást Esze ágában sem volt el­hinni Eötvösnek az ostoba mendemondát, de nagyon jel­lemzőnek találta. Annál ko­molyabban vette az Erdély­ben lábrakapott mozgalmat Miután számtalan jelét lát­ták a román pópák, ügyvé­dek. tanítók a magyar föld- birtokosok esztelen életmód­jánál!, takarékpénztárakat szerveztek azzal a kizáróla­gos céllal, hogy földhöz jut­tassák a szegény román pa­rasztokat az eladósodott ma­gyar urak megvásárolt bir­tokaiból. Számos ilyen speci­ális rendeltetésű bank műkö­dött az ország keleti felének összes jelentős városában, el­sősorban Kolozsváron és Nagyváradon. De örökre ki­üldözték volna Eötvöst a közélet magasabb régióiból, ha akár egy szóval is érinti a földbirtokos osztály bűneit. Különben sem vállalkozott volna ilyesmire. A fájdalmas bajokat a világ ama tökélet­lenségei közé sorolta, ame­lyeken nem lehet változtat­ni. Kozma Sándorral együtt Táncsics tiszteletre méltósá­gában ő is itt látta a csipetnyi komikumot, habár érezte, hogy aggodalmát így a leg­könnyebb elintézni. A vér­vád cselszövői más elintézé­si módot tartottak üdvözítő­nek. Minden bajért a zsidó­kat kárhoztatták, azzal sem törődve, hogy üzelmeíkkel le- törölhetetlen szégyent éget­nek a nemzet homlokára. — De nagyon lecsöndesül­tél — sokallotta meg szót­lanságát Kozma Sándor. Eötvös olyannak látszott, mintha a sörcsarnok zsongá­sa álmosította volna el. — Talán a kelleténél job­ban a kancsó fenekére néz­tem — mondta töprengve, majd szokásától elérőén, fá­sult hangon folytatta. — Ha nem is fogadjuk el a szoci­alisták felforgató eszméit, egy dologban mégis elismerést ér­demelnek. A testvériséget hirdetik. Könnyen lehet, hogy övék a jövő. Amennyi­ben meg tudják valósítani szép vágyálmukat az igazi egyenlőségről, a szerencsénél egyebet aligha kívánnék ne­kik. Az ő eszméik szerint soha nem pusztíthatna a ti- szaeszlári feketehimlő. Mi hírt hoztál? — Bepillantottam azokba a kritikus jegyzőkönyvekbe. Szakszerűeknek látszanak, ámbár több helyen fölisme- tem a szándékoltságot. A Vajda alig tudta íéken- tartani heves kínvácsiságát. Valami mégis azt súgta ne­ki, hogy uralkodjon magán. Hiába jogosította fel sok min­denre a barátság, tekintet­tel kellett lennie Kozma ál­lamhivatalnoki kötelezettsé­geire. A főügyész nem sért­hette meg a jogszabályokat súlyos következmények nél­kül, ha csak nem kap ehhez támogatást a kényszerítő kö­rülmények által engedékeny- nyé tett kormányférfiaktól. — A jelek szerint végtele­nül bíznak Baryék a jegyző­könyv tökéletességében — közelített Eötvös tulajdon­képpeni céljához. — Ha nem így lenne, akkor bajosan kezdtek volna újabb vakme­rőségbe. — Mire gondolsz? — élén­kült fel Kozma kíváncsisága is. — Az ember egyre inkább meggyőződik arról, hogy nem is jogászok kellenek ide, ha­nem elmeorvosok. Itt van ez a két friss szerencsétlen his­tória. Tóth Borcsa, meg Janczura Mária esete. Bizo­nyára hallottál róluk. Kozma sietve tette le a sö- röskancsót — Nem... Nem hallot­tam. — Tóth Borcsa az egyik eszlári kiskocsmárosnál, Rö­mer Jakabnál szolgák Miután közzétették, hogy a csonkafü­zesi hulla nem Solymosi Esz­ter, ez a lány hír esztelni kezdte: amíg aludt kint a pitvarban, szalaggal meg­mérte testhosszát a gazdája, meg egy másik zsidó. Mivel ő aludt, nem tud a dologról semmit. De a barátnője, Szálkái Eszter látta a két mé­ricskélő zsidót Oláh Zsuzsi is bizonyítja ezt, sőt azt is, hogy a zsidók böléndekle- velet gyűjtenek Tóth Borcsa elemésztésére. Bary nagy ap­parátussal fogott a nyomo­záshoz, ki tudja hányadszor megint három napon át zak­latta egész Tiszaeszlárt, vé­gül kiderült, hogy senki nem hallott semmiről, Tóth Bor­csa bevallotta, hogy csak ál­modta az egészet Mérgelődött is, nevetett is a főállamügyész, hitetlenked­ve dörzsölt bele kemény sör- téjfl, vörhenyes szakállába. — A varjulaposi eset még sokkal furcsább — folytatta Eötvös. — A görögszállási uradalom tiszttartója, bizo­nyos Kovács Ignác bejelen, tést küldött Barynak, misze­rint titokzatos dolgok történ­nek a varjulaposi csárdában. Két idegen zsidó érkezett Weisz Salamonnéhoz, a csár­da bérlőjéhez, sustorogni kezdtek, aztán ráparancsol, tak Janczura Mária szolgáló, ra, hogy azonnal menjen a szobájába, vetkőzzön és fe­küdjön, holott még messze volt az este. A megrémült leány engedelmeskedett, de ébren tartotta a rettegés. Mi- melte az alvást, így vette észre, hogy az idegen zsidók is, meg a gazdaasszonya is többször gyanúsan belesel­kedtek az ablakán. Nem mert tovább a szobájában maradni, átszökött az istálló­ba, ahol aztán bátorságra ka­pott Laczkó János kocsis vi­gasztalásától. Később együtt akartak megtudni valamit a gyanús körülményről, megfi. gyelték az idegen zsidókat, amint le s fel járkálnak a csárda előtti utón. Csomag volt a hónuk alatt, ezzel együtt eltűntek a közeli te­metőben és kisvártatva a csomag nélkül jöttek elő is­mét. így szólt a tiszttartó be­jelentése. Bary megint fölke. rebedett az apparátusával, vitte magával Egressi Nagy László alügyészt, az Írnokot, egy sereg pandúrt, vadászku­tyákat. A lányt nem találták Varjulaposon. Megtudtál!, hogy Vaskőné rokonához ment Belegrád tanyára. No­sza, utána, pandúrostól, va­dászkutyástól, mindenestöL (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents