Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-12 / 9. szám

?. vim KELBT-MAGYARORSZAO im. Jaftuir ft Egy hét a világpolitikában As olaj közbeszól? — Tárgyalt a francia—szovjet nagy­bizottság — Klub vagy család? — Svédország elismerte a VDK-t — Megalakult a cseh kormány A KÖZEL-KELETI fe­szültség mit sem enyhült az elmúlt héten: minden jel ar­ra vall, hogy az izraeli ve­zető korok a kompromisszu­mos megoldásokat elutasító, az erőszakos lépéseket előny­ben részesítő politikájukkal ki akarják élezni a helyze­tet Ennek a politikának — úgy tűnik — kettős a célja: magában Izraelben fenn kí­vánják tartani a háborús hangulatot, amely szükségsze­rűen „nemzeti egységet” te­remt és a jelenlegi vezetők uralmának fennmaradását biztosítja, külpolitikai vonat­kozásban pedig az lehet az iz­raeli kormány elképzelése, hogy a feszült légkörben, a háború lehetőségére való hi­vatkozással szembeszállhat az új amerikai elnöknek tulaj­donított új washingtoni el­képzelésekkel. Tartják magukat ugyanis az olyan híresztelések, hogy az Egyesült Államok január 20-a után „kiegyensúlyozot­tabb” közel-keleti politiká­ba kezd, nem áll ki egyértel­műen Izrael ügye mellett, hanem — az USA olajérdekei miatt — figyelemmel lesz az arab államok követeléseire is. Nixon választási kampányá­hoz azok az olajtársaságok adtak pénzt, amelyek a Kö­zel-Kelet olaját kiaknázzák. A hírmagyarázók amerikai belpolitikai adottságokat is emlegetnek: Nixon — sze­rintük — nem felejtette el, hogy az amerikai zsidóság nagy többsége a demokrata Humphrey-ra szavazott.. Izrael kormánya elutasítot­ta a Szovjetunió javaslatát, amelyet a szovjet diplomácia még az új esztendő első mun­kanapján juttatott el Wa­shingtonba, Londonba és Pá­rizsba. Az izraeli kormány az amerikai és^igof sei -értesült az egyébként nyilvánosságra nein hozott javaslat tartalmáról. Hivatal los tudomást szerzett a szov­jet kezdeményezésről az Egyesült Arab Köztársaság, amely a maga Részéről tájé­koztatta az arab államokat, s mint Riad egyiptomi külügy­miniszter hangoztatta: az EAK támogatja a szovjet ja­vaslatot. Egész sor diplomáciai tár­gyalásra, vezető államférfiak utazására került sor a héten a közel-keleti válsággal kap­csolatban: a szíriai külügy­miniszter Kairóban járt, az EAK diplomáciájának vezetője Belgrádba látogatott, a jugo­szláv külügyminiszter Algé­riába utazott, Husszein, Jor­dánia királya Libanonban tárgyalt, majd Londonba ment és így tovább... Az arab országok egymás közti tárgyalásainak középpontjá­ban az állott, mikor és hol rendezhetnék meg az állam- és kormányfők új csúcstalál­kozóját? Ennek a legmaga­sabb szintű értekezletnek, nyilvánvalóan az lenne a célja, hogy egybehangolja az arab államok akcióit, — any- nyi elvetélt csúcstalálkozó után azonban kétséges, hogy ez alkalommal kialakulna-é az egység? A HÉT LEGLÁTVÁNYO­SABB állásfoglalása a Közel- Kelet dolgában Párizsban hangzott el. A francia kor­mány Igen határozottan ítél­te el a beiruti repülőtér el­leni izraeli támadást, emlé­keztetett arra is, hogy 1967 júniusában Izrael kezdte a háborút, s jogtalanul terüle­teket foglalt el. Mindezek alapján Párizsban közölték, hogy teljes tilalmat rendel­nek el az Izraelbe irányuló katonai szállításokra. A Közel-Kelettel kapcsola­tos francia álláspont igen közel áll a Szovjetunió ér- tékedéséhez és szándékaihoz — ez mutatkozott meg azo­kon a politikai jellegű talál­kozókon, amelyek Párizsban a francia—szovjet úgynevezett „nagybizottság” ülésezése al­kalmából jöttek létre. Kiril­lin szovjet miniszterelnök- helyettes és Debré francia külügyminiszter a „nagy­bizottság” munkájáról egy­behangzóan úgy nyilatkozott, hogy kedvező a szovjet— francia együttműködés távla­ta. (A párizsi megbeszélése­ken egyébként az árucsere fokozására, az űrkutatásban való együttműködésre, a szí­nes televízió fejlesztésére, stb. is megállapodás szüle­tett). A francia—szovjet vi- ß.szony újabb javulásaként ér­tékették a kommentátorok a párizsi tárgyalások aredmé- ‘"nyeit Londonban a brit nemzet­közösség 17. kormányfői konferenciáját rendezték meg a héten: a tárgyalóasztal mellett, illetve a folyosókon szó esett Rhodesiáról, a „Szueztől Keletre” védelmi politikáról, afrikaiak és ázsiaiak angliai bevándorlási lehetőségeiről és általában a fajüldözés angliai felbukka­násáról. Biafrát csak a bi­zalmas megbeszéléseken érin­tették, hiszen a polgárhábo­rú a nemzetközösségi tag, Nigéria belügye. A nemzet­közösség miniszterelnökeinek vitája újra igazolta Wilson egykori megállapítását: „ez nem család, csak klub...” Éppen a laza és jellegtelen összetartozás viszont lehető­vé teszi, hogy a különböző érdekű felfogású orszá- . gok megmozduljanak a nemzetközösség keretei kö­zött, jóllehet, joggal ne­vezte azt Trudeau kanadai kormányfő anakronisztikus­nak,. idejét múltnak. A VIETNAMI HÄBORÜ befejezését elősegíteni hiva­tott párizsi tárgyalások ügye e héten sem mozdult el a holtpontról, ahová Washing­ton és Saigon időhúzó manő­verei juttatták. Ügv látszik, január 20-át várják, Nixon bevonulását a Fehér Házba, hogy az új elnök végre ál­lást foglaljon a tárgyalások ügyében. A vietnami kérdés­ben ugyanakkor roppant je­lentőségű új fejleményeket tarthatjuk számon, hogy Svédország elismerte a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságot és a stockholmi kor­mány diplomáciai kapcsolat­ra lépett a szocialista or­szágok kormányával. A szocialista tábor orszá­gai közül Csehszlovákiában történtek fontos politikai és közjogi események: a január 1-től kezdve szövetségi ál­lamformájú országban meg­alakult mindhárom kormány már, a szövetségi, amelyet Cernik miniszterelnök vezet, és a szlovák köztársasági kor­mány után letette az esküt a cseh köztársasági kormány is, amelynek élén Stanislav Rázl áll. Lezárulóban van az a politikai-személyi vita is, amely Josef Smrkovskynak, a parlament eddigi elnökének új funkciója körül kavargóit: Smrkovskyt az új parlamen­ti szerv, a népi gyűlés elnöki tisztére jelölték, az egész szö­vetségi állam parlamentjé­nek, a szövetségi gyűlésnek az élére Peter Colotka, a szlovák nemzet képviselője kerül. Smrkovsky a szövet­ségi gyűlés alelnöke lesz. Ugyanekkor élénk figyelem kíséri a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának titkára, Katusev ve­zette pártküldöttség csehszlo­vákiai látogatását. A szovjet pártdelegáció a héten talál­kozott a cseh kommunisták számos vezetőjével, Cernik miniszterelnökkel, majd fo­gadta Katusevet és a küldött­ség tagjait Dubcek, a CSKP első titkára és Svoboda ál­lamelnök is. Dubcek megál­lapította, hogy az SZKP kül­döttségének látogatása elő­mozdította a két párt baráti kapcsolatainak, a csehszlovák és a szovjet nép barátságá­nak erősödését és megszilár­dulását. Pálfy József Ä 242-es határozat Közel-keleti reménységek és aggodalmak A Szovjetunió kezdeménye­zése pezsgésbe hozta a diplo­máciai tevékenységet a közel- keleti kérdés körül. A kezde­ményezés legfőbb célja, hogy megkezdődjék az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa 1967 no vem - bér 22-i határozatának végre­hajtása. A végső cél: a közel- keleti válság békés, rendezése, igazságos alapon. A javaslat keresi a nagyhatalmak közös akcióihoz szükséges alapokat, mert a nagyhatalmak, mint a Biztonsági Tanács állandó tagjai, különös felelősséggel tartoznak a béke fenntartá­sáért, és az ENSZ e szerve által hozott megfelelő határo­zatok végrehajtásáért. A Szovjetunió ellenségei nem tudnak lemondani arról a rossz szokásukról, hogy minden szovjet külpolitikai akcióban önző érdekeket és indokokat keressenek. így most is sietnek a nyugati ál­lamférfiak, közte a washing­toni új vezetőség fülébe is súgni, hogy a szovjet diplo­mácia tette mögött, úgy­mond, „Moszkvának az a tö­rekvése rejlik, hogy megtart­sa a Földközi-tengeren és a KöZel-Keleten szerzett pozí­cióit.” A szovjetellenes bana­litások kitaposott útján járni természetesen könnyebb, mint eredeti gondolatok és határo­zatok keresésére bírni az ér­telmet. Ha figyelmesen követjük az eseményeket, rá kell jönnünk arra, hogy éppen a belátha­tatlan következményektől ter­hes új robbanás veszélyes ér- lelődése készteti a Szovjet­uniót gyors és határozott cse­lekvésre. Az izraeli légihad­erőnek a bejrúti polgári re­pülőtér ellen intézett táma­dása ennek a fenyegető ve­szélynek csak egyik vészjósló szimptómája. Igaz, ezúttal a Biztonsági Tanács sokkal ka- tegórikusabban és egyöntetűb­ben ítéli el Izrael tetteit, mint az előbbieket. A nyugati '^nagyhatalmak azonban Fran­ciaország kivételével,,egyetlen Olyan gesztust sem* tettek, amely kifejezésre juttatta vol­na azt a szándékukat, hogy nem fogják táplálni a bün­tetlenség érzését az izraeli szoldateszkában. Az USA választás előtti hely­zete bizonyos mértékig indo­kolhatja, — de nem igazol­hatja — az amerikai közel- keleti politika egyoldalúságát — 1968 novemberéig. A tel- avivi „villámháború” által el nem vakított emberek előtt azonban már akkor is világos volt, hogy előbb vagy utóbb felmerül az Egyesült Államok hosszabb távú érdekeinek kérdése. A szovjet fél sohasem mu­lasztotta el megragadni a le­hetőségeket arra, hogy őszin­te, érdemleges tárgyalásokat folytasson Washingtonnal a közel-keleti kérdés szakaszos rendezésének módjairól. Johnson kormánya azonban furcsa közömbösséget tanúsí­tott. Olykor úgy látszott, hogy végső fokon Izrael végső sor­sa sem aggasztja Washing­tont, amikor az előtt a kísér­tés előtt áll, hogy meggátolja az arab Kelet haladó rend-, szereinek konszolidációját. Az új Vezetőségnek lehető­ség múlik arra, hogy saját szemével lássa e politika kö- • vetkezményeit. Amint Wa­shington „áldását adta” az 50 „Phantomas” repülőgép Izra­elbe szállítására, a tel-avivi tábornokok már a következő nap parancsot adtak a liba­noni főváros békés repülőtere elleni kalóztámadásra. Ezután az esemény után magában az USA-ban is sok olyan vélemény hangzott el, amely az amerikai engedé­kenység megváltoztatását kö­vetelte. Lehetséges, ebben az is közrejátszott, hogy az ame­rikaiak első ízben döbbentek rá arra, hogy itt nemcsak az USA erkölcsi tekintélyének e térségben bekövetkezett Ve­szélyes hanyatlásáról van szó, hanem érzékeny anyagi kockázatról is. Hiszen azt a kárt, amelyet a „Middle East Airlains” társaság az izraeli támadás következtében el­szenvedett, javarészt az ame­rikai biztosító társaságoknak kell megtéríteniük. Mindez csekélységnek tűnik a legfontosabbhoz képest: Tel-Aviv teljesen elvesztette felelősségérzetét. Az izraeli szélsőségesek nyíltan értésre adják, hogy legszívesebben a „harmadik örvendező” hely­zetében szeretnének lenni a nagyhatalmak közötti nyílt összetűzés esetén. Ennek ki- provokálását feladatuknak te­kintik. Ezért húzódoznak úgy, mint ördög a szentelt víztől, a Biztonsági Tanácstól, ezért nevezik ezt „veszélyes ta­nácsnak”, mért látják, hogy az említett 1967 november A 22-i 242-es számú határozat­iban megvan az alap a béke v fenntartásában érdekelt ösz- szes államok közös akcióihoz. Ezért fejezte ki Tel-Aviv lep- ' J- lezetlen elégedetlenségét Scranton küldetésével, akit az USA új elnöke küldött ki eb­be a térségbe. A Szovjetunió' semmilyen új eszközt sem fedezett fel, ami­kor arra mozgósította a Biz­tonsági Tanács állandó tag­jait, hogy aktívabban támogas­sák ezt a 1 -1' rozatot. Ez a határozat magában foglalja mindazt, ami a kérdés megol­dásának elkezdéséhez szűk-1 séges. Az újabb erőfeszítések egy­általán nem csökkentenék Jarring küldetésének szerepét, mint ahogy azt egyesek állít­ják. Ellenkezőleg: az egybe­hangolt akcióknak a Bizton­sági Tanács állandó tagjai ál­tal elfogadott bármilyen ter­ve, bármilyen egyetértés a 242-es határozattal, csak erő­sítené Jarring mandátumát* és biztosítaná missziójának sikerét. Washington eddig azt állí­totta, hogy a 242-es határo­zat alapján elsősorban ma­guknak a konfliktusban álló Országoknak kellene keresniük a békés megoldást. Ez a mód­szer azonban akkor, amikor Izrael olyan provokációs ak­ciókhoz folyamodik, amelyek egyre nagyobb mértékben té­pázzák meg az ENSZ tekinté­lyét, és amikor egyre fokozó­dik az arabok felháborodása* az egész ügyet csak zsákutcá­ba juttatná. Most lehetőség nyílik arra, hogy felszámolják a bűvös kört. Természetesen sok függ attól, hogy közele­dik a jövőben Washington as egész ügyhöz. S. B. II Pravda a szocialista országok gazdasági feilíídáséröl A Pravda pénteki számá­nak vezércikke a szocialista országok 1968, évi gazdasági eredményeivel foglalkozik. A Szovjetunióban az el­múlt évben az ipari termelés növekedése az 1967-es évhez viszonyítva 8,3 százalék volt, Bulgáriában az előzetes ada­tok szerint 11,7 százalék, Ma­gyarországon 6, az NDK-ban csaknem 6,5 százalék, Len­gyelországban 8,9 százalék, Romániában pedig 11,2 szá­zalék. Mongólia évi átlagos növekedési üteme » negyedik ötéves terv há­rom évében 7,9 százalék volt, Növekedett a termelés Cseh- ■Szlovákiában is, annak elle­nére, hogy ez az ország ax utolsó időszakban gazdasági nehézségekkel küszködött, amelyeket az elmúlt évek gazdaságpolitikájában elkö­vetett hibák, illetve az anti- szocialista erők cselekményei idéztek elő. Nagy sikereket ért el gazdasági téren a har­coló vietnami nép is, vala­mint a KNDK, Jugoszlávia és a Kubai Köztársaság népe, Gerencsér Miklós í A gyűlölet ellenfele Regény Eötvös Károlyról 21. — Márpedig eszemben sincs magánemberként so­rom i na lépni — jelentette ki. — Bár a kimondottan tár­gyi részletek is komoly mun­kát igényelnek, mégis az a véleményem, hogy az ügyvé­di rutinmunka ígérkezik könnyebbnek. Annál nehe­zebbnek látom a politikai baj­vívást a közvélemény túl­nyomó többsége ellen. Éppen ezért céltudatosan akarom megválasztani védőtársaimat. Képviselje magát mind a há­rom fő politikai párt. A szél­ső ellenzők általam hallatja hangját. Kell egy jeles jogász a mérsékelt ellenzéki pártból és egy a kormánypártból. Hadd .lássa a felszított köz- érdeklődés, hogy nemcsak fe­lekezeti izgatók, de józan éle­tű politikusok is találhatók valamennyi számottevő párt­ban. Csodálkozás ült ki Kozma Sándor egészséges, sörte sza­kába-- arcára. — Komolyan hiszed, hogy yédőtársat találsz a kormány­párt képviselői között? — Remélem. — Túlzott remény, előre megmondhatom. Már-már Eötvös ajkán volt a kérdés, hogy mitől ilyen borúlátó a barátja, de hiszen a nyilvánvaló felelettel szol­gálhatott maga magának. Eb­ben az eldologiasodott vi­lágban minden sikeréhes em­bert csak a praktikus dolgok érdekeltek, bevált és hallga­tólagos szisztéma szerint ki­tanulták a közéleti karrierre vágyó férfiak, miként rejtsék az önzetlenség köpönyege mögé egyedül fontos ambi- iójukat, az önérdeket. Káp­rázatos szókincs demonstrálta a hazafiságot és szemérmesen ívakodtak attól, hogy tette­ket keressenek a csillogó hit­vallás mögött. Istentől ren­delt. szent hivatásunk boldog­gá és gazdaggá tenni Magyar- országot — szónokoltak a honatyák imádságos átszel- lemültséggel, miközben el­adásra szánt telkeik árát meghatványozták a Terézvá­rosban, a Váci körúton a Vámház környékén, a Ró­zsadombon. Nincsen hőbb vágyunk, mint kultúrát adni a népnek — esküdöztek ar­cukkal a nyilvánosság felé fordulva, míg hátuk mögött milliós üzleteket kötöttek ügynökeik az értéktőzsdén. Széchenyitől, aki megajánlot­tam nyolcvanezer forintot az Akadémia alapítására, csak az ünnepélyességet kölcsönöz­ték, de a nagylelkűség már rég divatját múlta. Efféle gesztust bolond szeszélynek nyilvánított volna a rész­vénytársaságok kora, mint ahogy Petőfi is hasztalan harsoghatná toborzó verseit, riadója és vézna alakja nyo­mán kevesen találnának rá a csatatérre. Eötvös apró, éles same átlátott az illúziók sű­rű függönyén. Rég tudta, hogy az oly gyakran emlege­tett szabadsághősök csak ar­ra jók, hopf holt csontjaik­ból kiszívják a velőt álszent siratóik. Ismerte az okos babonát, amely megtanította a hatalom kedvelőit, hogyan csináljanak szerencsét az aradi bitók hóhérköteléből. Megértette, könnyelműség volt remélnie akár egyetlen pillanatra is, hogy segítőtárs­ra találhat a kormánypárt kebeléből. — Mit szólnál Funták Sán­dorhoz? — kérdezte váratla­nul. Olyanformán billentette félre a fejét a főállamügyész, mintha bizalmas tanácsot várna egy bölcs szellemtől. — Funták? Hiszen ő nem tagja az országgyűlésnek. — De mindenki tudja róla, hogy erős híve a kormány­pártnak. — Csak a pénz érdekli. Ra­vasz és számító. Irtózik min­den kockázattól. Kozma nem mondott ezzel semmi újat a Vajdának. Eöt­vös tökéletesen ismerte a nagyhírű ügyvéd elveit és egyáltalán nem furcsállotta Funták Sándor anyagiassá­gát. Az egész társadalomban íratlan kötelesség volt gaz­dagsággá váltani a politikai nézeteket, így hát miért ép­pen az egyik legfelkapottabb fővárosi ügyvéd vonta volna ki magát az általános divat­ból? El is várták tőle az élel­mességet. elvégre az ügyvédi vállalkozások is részét alkot­ták az üzleti életnek. Ezúttal azonban föl sem merülhettek pénzügyi kérdések az elvál­lalandó ügy természete miatt. Nem arról volt szó, hogy egyik, vagy másik kartellnek van-e igaza valamely szállí­tási monopólium körüli vi­tában, hanem az állampolgá­ri egyenlőség, az emberiesség elve és a közéleti tisztesség szorul védelemre. Még azt a véleményt sem tartotta túl­zottnak a Vajda, hogy a per kimenetelétől függ az ország politikai jövője. Sok fontos ok miatt riasztó lehetett az ajánlat Funták Sándor sze­mében, ugyanakkor a hiúsá­gának is hízeleghetett Jó tíz esztendeje nem volt alkalma újólag bemutatni kivételes ügyvédi tehetségét az egész ország nyilvánossága előtt Feltétlen tekintélyét a Ka­ragyorgyevics perben alapoz­ta meg. 1868-ban fényes nap­pal legyilkolták a belgrádi Topcsider kertben Obrenovics Mihály szerb királyt akinek magyar grófnő volt a felesé­ge. Gyanúba keverték a má­sik fejedelmi családhoz tar­tozó magyar földbirtokost, Karagyorgyevics herceget Felbújtással vádolták és Szerbia követelte kiadatását A magyar kormány megta­gadta ezt, viszont maga gon­doskodott Karagyorgyevics herceg perbe fogásáról. Ezen a látványossággal és izgalommal teli bírósági tárgyaláson Fun­ták Sándor nőtte ki magát főszereplővé védői remeklé­sével. Azóta élvezi a kor­mánykörök bizalmát s neki sem esik nehezére hangoztat­ni Tisza Kálmán iránti hű­ségét Dicsősége mégis elég­gé megkopott, mert a pénz­ügyi világ szürke pereskedé­sei csak a vagyont növelik, a nyilvános hirnevet annál ke­vésbé. Márpedig a Vajda nem hagyta ki számításából Fun­ták közismert dicsőségszom- ját Ha ehhez hozzátette a maga jelentőségét — végtére is huszonnégy választókerü­let jelölte legutóbb képvise­lőnek, és ebből kettőt a nagykőrösit és a dunavecseit fogadta el, amellett pártve­zérnek, közírónak, novellia- tának egyaránt neves volt — Funták aligha kívánhatott rangosabb társat a feladat­hoz. Mindennek ellenére azonban fennállt a veszélye hogy nemet mond Eötvös ké­résére. — Rajtad a sor, Sándor -® emelte meg lomhán a Vajda a cseh kristálypoharat. Megszokták már, hogy egy­más gondolataiból olvassa­nak. Tépelődött magában a főállamügyész, de arca hig­gadtságán ez mitsem változ­tatott — Merész kombiniciókon töröd a fejed. El tudnál olyas­mit képzelni, hogy a legfelső körökből bátorítsák Funtá- kot? — Csakis ilyesmit tudok elképzelni — eresztette le a fejét a Vajda súlyos moz- ' dulattaL — Módot kell talál­ni erre. Ügyesen, ravaszul. És mindenekfelett szigorúan bi­zalmas formában. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents