Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
, ' ' • • : Vasárnapi melléklet Egy csendes centenárium NAPLÓ Szeszmentesen Gyakran olvassuk, halljuk: „Szeszmentes szórakozóhelyet az ifjúságnak!” Ilyenkor borzasztó érzés kerít hatalmába, Karinthy kiszera méra bávatagja jut eszembe, sőt egy konkrétabb látomás is; mintha azt hallanám és olvasnám: ültessük tele városunk parkjait lila léggömbökkel. Fura ez az egész ügy. Azt követeljük a vendéglőstől, hogy olyat tegyen, ami nem feladata. Ugyanis a vendéglős azért volt a múltban, azért vagyon a jelenben, és lesz még nagyon távoli jövőben is, hogy bort, sört, pálinkát mérjen. Ezért van. Ezen az sem változtat, hogy a mi világunkban elvárjuk, hogy gyümölcslevet és üdítő Italt is tartson a vendégeinek. : Tehát nem a vendéglős feladata a fiatalság kulturált szórakozását megoldani. Es egyáltalán miért volna attól kulturált a szórakozás, hogy ott nem lehet italt is kapni Nem bízunk a fiatalban, hogy ha megiszik három üveg sört, és azért rendesen fog viselkedni? Azt reméljük, sőt tudjuk, ezekről a fiatalokról, hogy jó katonák lesznek, megvédik a hazat, repülőgépet fognak vezetni és üzemet irányítani, esztergálni fognak és gyerekeket tanítani a történelemre és a szépre, jó kereskedők lesznek és pontos hivatalnokok, de csak izeszmentesen szeretnénk őket szórakoztatni. Féltjük a két fiútól és a két kislánytól az üveg tokaji Furmintot Ne féltsük őket! Jó klubok, érdekes programok, értelmes viták kellenek az ifjúságnak. S ha ez a lényeges — ám legyen szeszmentesenl <o> aa== ................................'= Az ország „szeme előtt” kérdezte a minap a televízió riportere az egyik századik születésnapját tartó hajdúsági anyókát: hosszú volt-e ez az idő, az csak legyintett, mondván: bizony nagyon hamar elmúlt. Nemzeti éltünk tudatában legalább ilyen gyorsan múlott az idő, hiszen a szó valódi értelmében vett magyar gyáripar alig száz éve született. Az 1867-es kiegyezés, egy bukott forradalom késői kompromisszuma nyitott utat a hazai kapitalizmus és gyáripar megszületéséhez. A száz év előtti iparosodási láz szinte egyik pillanatról a másikra söpört végig azon a földön, ahol a középkorban fejlettebb ipar virágzott, mint a korabeli számos nyugat-európai fejedelemségben. A Duna és a Maros völgye, a Garam felső folyása, a hegyi hámorok, bányák, ércöntők hire már akkor ismert volt Európában, amikor a Ruhr- ról még nagyon kevesen tudták, vajon merre is folyik. Azután jószerével minden elpusztult Mohács után. És évszázadok múltak el, mire a gazdag ipari hagyományokkal rendelkező tájon újra feltámadhatott az ipar. Többnyire cseh és német munkások kezdtek el 100 esztendővel ezelőtt a magyar gyárakban dolgozni és egy emberöltő múltán, a MÁVAG-gyár munkáskórusából a „Stahiton”-ból már Acélhang lesz. Egy nemzedék során a „pusztai magyarok” megtanulták a modem ipar ezer új mesterségét és a századforduló táján, rpég a , németül beszélő ipari központokat ÍS elárasztotta 'Öz olcsó, 'de az új iránt fogékony magyar munkaerő. S hogy milyen fogékony .volt ez a nép az újra, a korszerűre, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tanító mesterei vele együtt 1905-ben az elnyomóival vívott első véres összeütközéskor jogot, kenyeret, emberséget, magyarul követelt. Egyedi és tömeges sorstragédiák tömkelegé jellemzi a magyar ipar fejlődését. Idegen tőkével kezdődött, s gyarmati méretű kizsákmányolással folytatódott ennek az iparnak félévszázada 1924-ben, amikor nyugaton már régesrég 8 órás munkaidőben dolgoztak, nálunk a herbergről-herbergre (korabeli munkásszállások) vándorló iparossegédek még így köszöntek: „Háromszor nyolc az huszonnégy”. A 30-as években újra jelentkezett a gyarmatosító német tőke. Balás Jenő geológus professzor Gánton bauxi- tot talált. Az új erőre kapott és közben fasizálódott német tőke azonban nemcsak Ba- lást fojtotta meg, de elfojtotta a magyar ipar nemzeti önállóságra való törekvését is. Igaz, új gyárak sorát építi ez a tőke és Péten megveti alapját a hazai nehéz vegyiparnak. A háborús konjunktúra idején fellendíti a gépgyártást, de a fejlődés hasznát nem az látja, aki az értéket megtermelte, hanem a magyar munkásosztály kétszeres kizsákmányolásából hasznot húzó hazai és német burzsoázia. Ellentmondásoktól terhes, háborútól tépázott gyáripart örökölt a felszabadulás után a magyar nép. Elavult gépek, a nemzetközi versenyből kiöregedett üzemek, ez volt a kép, az 1948-as államosításkor. A háborús károkat ugyan hamar kijavították az üzemek új tulajdonosai — a munkások, ám a nehezebbje csak ezután következett. Üj ipart, korszerűen termelő gyárakat kellett — csaknem a semmiből — máról-holnapra teremteni és a régiekből a szocialista fejlődés követelményeinek megfelelőket kiépíteni. Az államosítás pillanatában 80 esztendős volt ez az ipar. Azóta 20 év telt el és ez a két évtized annyit épített mint amennyit az ezt megelőző'nyolc. Mindenből volt, itt valami, ebből a valamiből a szocialista Magyarországnak kell „igazit” csinálni. Ez a folyamat napjainkban is tart, s hogy a késésért, a korábbi évtizedek gyarmati sorsáért, az elszalasztott lehetőségekért mennyit kell egy 10 milliós népnek „fizetnie”, küszködnie, hogy önálló — ám a nemzetközi munkamegosztásba eredményesen kapcsolódó —, az ország gazdasági virágzásának alapját jelentő nem zeti gyáriparát megteremtse, azt a mi nemzedékünk még nagyon is érzi, hiszen immár milliók „filléres” tőkéjéből alapozzuk meg iparunk most kezdődő második évszázadát. Gerff Jánost ANYA Három évig jártak együtt, S ezalatt bebarangolták a budai hegyekben az összes, szerelmeseknek való zugot. A ▼áros minden moziját nyilvántartották: rendszeresen látogatták a villamossal megközelíthető filmszínházakat. Ismerték az aránylag csendes eszpresszókat, sőt azt is tudták: melyik napon legkisebb a forgalom, mikor nem zavarják túlságosan a hozzájuk hasonló fiatalokat. Három év alatt bőségesen ▼olt idejük kitapasztalni mindazt, amit fiatal szerelmeseknek tudniuk kell. Laci egyébként technikusként dolgozott, Ica pedig óvónő volt. De egyelőre önálló lakásról csak álmodozhattak Pedig egyszobás lakásnak is úgy örültek volna, mint valami főnyereménynek. Még a konyhát és fürdőszobát se tartották nélkülözhetetlennek Csupán egyhez ragaszkodtak As egyedülléthez. Kettesben akartak maradni, hogy szerethessék egymást illetéktelen szemek ellenőrzése nélkül. Hiszen ezért menekültek otthonról is. A tanács nem tudott lakást adni — a lakásüzérekre pedig gondolni sem mertek. Ica félárván nőtt fel, most járt először rászabott télikabátban, csináltatott ruhában. Futott a pénz a kezükből, és nem is tehettek róla. Pedig a lakás nagyon kellett, mert még albérlőnek se mehettek el. Mindenütt magánosokat kerestek, fiatal házasokról hallani se akartak. Attól féltek a boldog háztulajdonosok, hogy kettő helyett három albérlőjük lesz hamarosan, ha fiatal párt vesznek a lakásukba. A kis harmadik pedig tudvalévőén lármás. Öreá az utcán illik rámosolyogni, odagügyögni a babakocsihoz, de otthon: azt már nem! Hallgassa mindenki a saját gyereke sírását.. Belefáradtak a kilátástalannak látszó küzdelembe. De szerelmük változatlan tűzzel lobogott s elhatározták, hogy egybekelnek. Még akkor is, ha egyelőre külön- külön laknak. Ez utóbbira mégse került sor. Icáékhoz költöztek. Igaz ugyan, hogy szoba-konyha volt mindössze, mégis idehúzódtak, mert Icu-anyuval jobban ki lehetett jönni, mint Laci szüleivel. Ök nem könyörögtek, Icu-anyu hívta őket. Annyi történt mindösz- sze, hogy látva vágyakozásukat és kálváriájukat megsajnálta a gyerekeket Három évvel ezelőtt meg se hallották volna ezt a csendesen elhangzó hívó szót. Az idő azonban megtanította őket sokmindenre. Most már örültek ennek is. Icu-anyu olyan figyelmesnek bizonyult, hogy igazán hálásnak kellett lenni érte. Igyekezett minél többet magára hagyni á fiatal párt. Régi barátnőit, pedagógus kollégáit sorra látogatta, és ha mód kínálkozott, az iskolában javította a dolgozatokat, amikor az irodában akadt egy-egy csendes este. De még a mozira is egészen rászokott. Alig akadt olyan film, amit nem nézett meg. A fiatalok is igyekeztek alkalmazkodni. Főzni nemigen főztek, a rádiót csak az anyu engedélyével szólaltatták, s barátokat is ritkán hívtak. Arra pedig — Laci minden álmodozása ellenére is — nagyon vigyáztak, hogy kis jövevénnyel ne zavarják meg a család nyugalmát Ahogy teltek a hónapok, Icu-anyu mégis egyre komo- rabb lett. Sokszor ingerülten szólt, és ha tehette, igyekezett ügyes trükkökkel elküldeni hazulról a fiatalokat. Ha kérdezték, mi baja, csak a vállát húzogatta és hümmö- gött, hogy semmi baja sincs, hagyják békében... Talán maga se tudta volna pontosan megmondani, mi tette ingerlékennyé. Az ötven éven még jóval alul volt, és a világháború óta egyedül élt. özvegyen Csak nevetett, ha barátnői vagy kollégái a férjhezmenésre bíztatták. — Megélek én bosszantó nélkül is. Minek főzzek, mossak másra, amikor magamra se igen szeretek? — ilyeneket mondogatott, amikor a kényes téma szóba került. Amióta Laciék ideköltöztek, egészen furcsa érzései támadtak. Különösen este későn, ha nem tudott elaludni és az ágyban az életéről, a hátralévő évekről gondolkozott. Meg se moccant, nehogy a fiatalok észrevegyék ébrenlé tét. És bármennyire haragudott magára, akárhogy tiltakozott a kínzó érzések ellen, mégis ezeken az estéken járta át egész énjét újra meg újra a tudat, hogy 6 is asz- szony.„ Reggelenként gyűrött arccal, kényszeredetten kelt. Már nem melegítette meg a fiatalok kávéját csak magának készített reggelit. Aztán gyorsan összeszedte a holmiját és visszaszólt: — Ti még maradhattok egy picit.. Tiétek a világ! — Anyu teljesen megváltozott. Nem értem, mi bújt bele? — mondogatta Ica egyre gyakrabban. Minek hívta őket ide, ha ilyen hamar megunta a vendéglátást? Nem akarták elfogadni, megmondták előre, hogy kellemetlen lesz. Most itt van, tessék! Éppencsak nem dobja ki az utcára a saját gyerekét Icu-anyu szintén elégedetlen volt a helyzettel. Egyre többet töprengett sokszor a hajnal is ébren találta. Mindinkább érett benne az elhatározás: változtat ezen a tűrhetetlenné váló helyzeten. A legnagyobb áldozat árán is.« A hangulat napról napra rosszabbodott Végképp békétlenség, ingerültség lett úrrá a házon. Már ott tartottak, hogy egyik este Laci elhatározta: beszél anyuval. — Mondja meg nyíltan, ha megunt bennünket — hajtogatta, és leste az ajtónyitást elszántan. Kissé tovább kellett várni a szokásosnál. Anya később jött A kabátját még le se tette, Laci elébe állt: —• Beszélni akarok magával! Anyu alig hallhatóan válaszolt: — Én is, veletek.« De előbb visszament az előszobába, hogy a kabátját levesse. Lad addig is harriasan járkált a szobában, el volt készülve a csatára. Magában már pontosan megfogalmazta a mondatokat: „Ez így nem mehet tovább Mondja meg mi baja, mondja a szemünkbe. Elmegyünk mi, majd akad egy albérlet Ezt akarja, úgyis!” Anya nagysokára belépett Szeme könnyes volt zsebkendőjét szorongatta. Alig lehetett hallani a hangját: — Áthelyeztettem magam vidékre. Adnak lakást is,_ És hangosa® sírva (MTI foto — Hadas János felvétele)
