Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
Január 8 KELET M AG VAKOLSZ AO t. MM) Ahogy a főmérnök látja MIT ER A 760 MILLIÓ? Megtanullak termelni és kereskedni Kevés a műszaki, lassú a technikai fejlődés az építőiparban Két éve múlt, hogy utoljára beszélgettünk Tóth Kálmánnal, a Szabolcs megyei Állama Építőipari Vállalat főmérnökével. Akkor még előttünk állt az új gazdasági irányítási rendszerre való fölkészülés esztendeje, ma pedig túl vagyunk a próbatétel első évén is. S a vállalat az akkori 410 milliós évi termelésről most 760 millióra tornázza föl magát. Három év alatt 350 millió még akkor is sok, ha hozzávesszük az építőanyagok árának emelkedését. —■ Meddig növelhető gazdaságosan a vállalat kapacitása? — Mostani körülményeink között nem sokáig, sőt, azt mondhatom, máris a gazdaságosság rovására növeljük termelésünk volumenét. Vállalatunk jelenlegi színvonalán — tehát adott műszaki garnitúrával és technikai szint mellett — körülbelül 500 milliós évi termelésre lenne képes. Ha ennyit termelnénk, jogosan számonkér- hetnék tőlünk a minőségi hibákat, a magas anyagkészletet. az esetleges hosszú építési időt. — Miért növelik mégis? — Tudjuk, hogy lehetetlen egy hozzánk hasonló újabb vállalat létrehozása. 1968-ról 1969-re százmilliós termelési pluszt ígértünk és meg is fogjuk csinálni, de ahhoz, hogy egy hasonló kapacitású vállálatot létrehozzanak, nemcsak rengeteg pénzre, hanem műszakiakra is szükség lenne, márpedig azokat nem lehet a semmiből előteremteni. Persze, a termelés fölfutása nálunk is hihetetlenül megfeszített munkát követel, mégpedig úgy, hogy a körülményeink egy év alatt nem sokat javulnak. — Adott körülmények között a cél a specializáció és egy-egy témában a legjobbat produkálni. Vannak-e ilyen törekvéseik? — Vannak, de nem jelentősek. A magyar építőipar fejlettsége, jelenlegi műszaki színvonala és a beruházási piacon tapasztalható feszültség ezt még nem teszi lehetővé. Idővel azonban nálunk is be fog következni. — Két éve említette, hogy az új gazdálkodás az építésben az előkészítés alaposabbá tételét követeli Hogyan valósult meg ez az eltelt időben? — Még szemleletben sem. Fejlettebb iparú országokban — például az NDK-ban — más a helyzet: több energiát fordítanak rá, mint a tényleges építésre. Nálunk azt mondják, sok az irányító, tehát sokan improduktív munkát végeznek. Pedig ez nem az! A vállalatunknál például 14 mérnök dolgozik. Legalább a négyszeresére, de optimálisan 80—100 mérnökre vagy nagy gyakorlattal rendelkező technikusra lenne szükség. A nyolc főépítésvezető közül kettő mérnök, a 25 építésvezető közül ugyancsak kettő. Az előkészítő csoportokban — ahol nagyon felelősségteljes munkával kritikai vizsgálatnak vetik alá a megkapott tervet, — egyetlen mérnököt sem találunk. — Az utánpótlás? — Gyér. Az ösztöndíjasainknak is csak egy része vált be. Felül kell vizsgálnunk a vállalati szemléletet és több ösztöndíjast keresni. De nehéz. Tudják, milyen megfeszített itt a munka és inkább tervezőintézetekhez pályáznak. És — úgy tapasztaljuk, — kevés a szabolcsi a műszaki egyetemeken. Ezenkívül most érezzük, mekkora hiba volt, hogy az ötvenes évek elején megszüntették a városban az építőipari technikumok — Hogyan alakul a vállalat gépesítésének helyzete? — Egyre inkább korszerű szerkezetekkel szeretnénk építeni, még akkor is, ha a tervezőkkel harcolni kell. Jobban lehetővé teszik a géppel végzett munkát A gépparkunkat évről évre jobban ki akarjuk használni, ezért igyekezünk programozni az idejüket. Sajnos ez csak 45 napos tűréssel oldható meg, az építőanyagok adott szállítási feltételei mellett. (Bizonytalan, mikor lesz együtt az anyag, a negyedév elején vagy végén.) Bővíteni azonban nem tudjuk az idén a gépparkot, célunk az, hogy a tavalyi szintet megtarthassuk. Már második éve ez a cél. Úgy is mondhatnám, hogy a 15 százalékos termelési fölfutásra nincs meg a fejlesztési fedezet. Nincs rá pénzünk. A szabályozókon mégsem múlik, hogy álmainkat végrehajthassuk. A szabályozók jók, csak ilyen hatalmas termelési növekedést nem tételezhettek föl. Vannak társvállalatok, ahol nem is vállaltak több munkát, mint tavaly. — Miért sikerült mégis a tavalyi, és miért bizakodó az idei terv teljesítését illetően? — Mert a dolgozóink viszont fejlődtek. Ha öt éve valaki azt mondja, hogy a tanárképző főiskolát, az épületet és a gépészeti berendezést szabolcsi vállalat csinálja meg, — senki sem hitte volna eL Hogy ahhoz szerelőipari — nyilván, fővárosi — vállalat kell. Elkészítettük. Vagy itt van a hagyományos építésű, nyíregyházi 20 KISZ- lakás. Hét hónap alatt át............. ..ii,'. .ni1 — adtuk. Ez korábban kétszer- ennyi időt követelt — Tehát nőtt a termeié kenység? — Évről évre. A 4600 dől gozónk az átlagos munka tempón túli teljesítményt nyújt — Kifejeződik ez a keresetükben? — Ennyire nem. Ezért nem jönnek ide. A műszakiakra gondolok. — Mintha megalapozatlannak tűnne a gyors termelési fölfutás. Nem eredményezhet ez egy váratlan visszaesést9 — Ettől félünk mi is. Fönnáll a veszélye, hogy az idén még minden sikerül, de jövőre nem tudunk tovább lép ni. Csodák nincsenek. Lelkesedéssel nem lehet mindent pótolni. — A nyereség tehát nemcsak a munka színvonalának általános javulásából származott. Meddig lehet így — részben a piac sodrásából eredő — nagyszerű eredményeket elérni? — Még néhány évig. Nehéz lenne pontosan meghatározni. Hogy azután mi lesz? Utolérjük önmagunkat, káderekben és technikai színvonalban. — Azt is mondják, a vállalat. azért ér el ilyen jó eredményeket, mert kiválogatja a legjobb beruházásokat. Hogyan vélekedik erről? — Nem akarunk ezzel élni Csak azt kérjük, hogv koncentrálhassuk az építéseket. Nem szeretnénk jobban szétforgácsolni meglévő erőinket. Csak így lénhetünk újból százmilliót előre. — Két éve sokat remélt a főépítésvezetőségek önállóságától. Mennyiben valósult ez meg? — Fejlődés van. A volumen növekedése és a relatív káderhiány azonban nehézkessé teszi. Semmiképp nem közelítettük meg. az optimumot Az idén azt tervezzük, hogy a nyereségrészesedés ötödé' a legjobb termelő egységek közötti differenciálásra használjuk föl. Igv is érdekelte! lesznek a munkában. — Kéf év alatt mi valósult meg azokból a reményekbe1 amiket az új gazdasági irányítási rendhez fűzött? — Nehéz lenne ezt most még eredményekben kimutatni. Más, amit tapasztaltam: legalább egy fokozattal változott az emberek gondolkodása. Problémáznak, foglalkoznak a gondokkal. És erre szükségünk van. Hogy miért, nem kell magyarázni. Kun István a tuzséri Rákóczi Tsz-ben A mechanizmus első évét hosszabb előkészület előzte meg a mezőgazdaságban. Bizonyos intézkedések már korábban is hatottak, de valójában a vállalati gazdálkodás felé az első nagy lépést 1968- ban tették meg a termelőszövetkezetek. A szövetkezeti törvény alapján ekkor készítették el az új alapszabályt, belső ügyrendet. Életbe lépett a földtörvény egy sor hitelpolitikai es más pénzügyi rendelet, ami segítette az önállóságot, nagy teret engedett a helyi kezdeményezésnek. Ahol jól informálódtak a keresletekről és ezt párosítani tudták a helyi adottságokkal, sikeres esztendőt zártak. így volt ez a tuzséri Rákóczi Termelőszövetkezetben is. Mi volt az, amin változtattak? Kifizetőbb az áruburgonya, de— A szántóföldi növénytermelésben a gabonafélék mellett egyedül a burgonyának van nagyobb jelentősége Tuzsé- ron. Ez érthető is, ahol 500 hold gyümölcsös van a közösben. A korábbi években vetőburgonyatermeléssel foglalkoztak. Addig szívesen is termelték, amíg lényeges árkülönbség volt a vetőgumó javára. A múlt évben az étkezési burgonya alig maradt el 10—20 forinttal mázsánként Ilyen áralakulás mellett visszamondták a vetőgumótermelést. Kétszáz helyett 75 hold lett csupán a vető. Az új mechanizmus adta lehetőségekkel éltek és jól is jártak, mert vetőburgonyából 70—80 mázsát termelnek egy, holdon, étkezésiből pedig 12b volt az átlag. Ha csak a szövetkezet érdekét nézzük, helyesen cselekedtek és amíg az árak között ilyen kevés különbség lesz, nyilván továbbra is étkezésit termelnél; értékesítésre. Vetőbői csak annyit ültetnek, ami a saját szükségletet fedezi. Népgazdaságüag már fontolóra veendő, vajon helyes-e. hogy ahol jó talaj és klima- adottságok vannak, több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, elsorvasztják a vetőgumótermelést. Ez évek múlva visszaüthet, mert nemcsak a tuzsériak gondolkoznak így. A korábbi években szinte minden állatfaj tenyésztésével foglalkoztak Tuzséron. Most úgy döntöttek, hogy a sertés- és baromfitenyésztést abbahagyják. Nem azért teszik ezt, mintha nem lehetne ezekkel jövedelmezően foglalkozni. Lehet, de nem vásárolt abrakból, ök pedig a kevés szántójukon nem tudják megtermelni az abrakot A szarvasmarha-tenyésztést hagyják meg és azt korszerűsítik. Egy száz darabos tehenészetük már be is van állítva. Ez már tbc-mentes állomány. A széna és a silótermelés jól gépesíthető ez pedig náluk fontos, mert szinte minden kézi munka kell az almára. A szarvasmarha tenyésztés valamennyi ága zatát ki akarják használni foglalkoznak tenyésztéssel- tejtermeléssel és hizlalássá1 is. Legközelebbi tervük, hogy’ törzskönyvezett állományi alakítanak ki. Ki és hogyan szedi le az almát? Évek óta súlyos gond a szövetkezetben az őszi hónapokban a munkaerőbiztosítás. Az almaszedés idején több száz diákot és idegen bérmunkást foglalkoztatnak. A fiatalokat és az alkalmi munkásokat nehéz érdekeltté tenni a minőségi szedésben. A fán most is meg volt a 90—95 százalékos export minőség és mire vagonba került 20—30 százalék minőségi veszteség volt. Természetesen itt nemcsak a szedés, hanem a szállítás, a manipulálás is hozzájárul a minőség- csökkenéshez. Mit lehet tenni? Az alapszabály tárgyalásánál nagy vita volt a tagsággal, mert legtöbb munkanapot szeptember, október hónapokra írt elő a vezetőség. Ez ellenzést váltott ki, hiszen a háztájiban is ilyenkor van a legtöbb munka. Ahhoz, hogy növeljék a tagság részvételé! az almabetakarításban, két lehetőség kínálkozik: gépesíteni minden lehető munkát és még jobban bevonni a családtagokat. A gyümölcsösben nem sokat tudnak gépesíteni. Most akarnak szerződést kötni vegyszeres gyomirtásra, da ez inkább a nyári hónapokban szabadít fel munkaerőt. Az épülő hűtőházzal széthúzhatják a válogatás, osztályozás munkáját — ez is segít. A növénytermelést kell úgy alakítaniuk, hogy a kézi munkát szinte ne kívánjon az őszi hónapokban. Most tervezik a burgonyabetakarítás teljes gépesítését Saját erőből még így sem oldják meg az almaszedést, de minél többet szednek a tagok, akik az értékesítésben is érdekeltek, annál jobb lesz az eredményük. Bevált a többcsatornás értékesítés A kereskedők az idén már helyébe mentek a szövetkezetnek. Földművesszövetkezetek és más megyebeli MÉK- felvásárlók adták egymásnak a kilincset Az árujuk jó részét Pest és Szolnok megyei felvásárlók vitték el. A tuzsériak éltek a közvetlen értékesítés lehetőségével is. Budapesten három standjuk van. ami félmillió forint hasznot hozott. A budapesti standjuk közbejöttével még a Royáí Szállónak is ők adnak burgonyát, almát. A zárszámadás még nem készült el Számokat nem szívesen mondanak, de any- nyit elárultak, hogy a 70 forintos munkaegység meglesz és több jut a biztonsági tartalékra is mint amennyit terveztek. Vannak gondjaik, de az első esztendő azt mutatja: megtanultak termein! és kereskedni is. Cs. *. Illés Endrét Velencei gyűrű A gyenge, távoli madárhang úgy sikolt el valamelyik fa csúcsa felett, mintha egy nagy üvegbúra belső faláról hullna minduntalan vissza. Egy barátomat kerestem fel a hegyen, nem találtam odahaza. Alattomosan dél lett, itt a magasban rekedtem ebédidőre. Az étteremben kevesen vagyunk, benn a szállóban makacs öregek tanyáznak, a híres prózai színésznő az egyetlen fiatalabb vendég, a belső sarokban ül, egy falra szegezett szarvasagancs alatt, angol nyelvtanárnőjével narancssalátát kanalaz. A völgyre néző nagy ablaknál kaptam üres asztalt — először lepillantok a völgybe, azután fel a magasba. Mennyi levegő fér el már ilyenkor a szürke égbolt alá, pattanásig teli van minden rakoncátlan, mohó, óriási lélegzettel — a felhők, a szél, a hideg, a pillanatokra kibukkanó fény milyen könnyen és higan mozdulnak. De leghajlékonyabbak a fák. Csak tavasszal ilyen könnyűek a lombtalan, meztelen fák, ágaikban semmi merevség, semmi aggály. Az ágak lubickolnak, mint a halak: felfelszöknek a könnyűségtől pezsgő, hidegvíz frissességű, részeg levegőben. És jön a szél, erősen jön a szél, nyomja befelé az üvegtáblákat — hirtelen kamasz elhatározással tavasz van. Tavasszal az ablak is nagyobb, szeretném kinyitni legalább egyik s »árnyát, hadd zúduljon be a szél a kenyeremre, a levesembe. De itt, ebben a csendes, kimért étteremben az ilyen nyitott ablak erős illetlenség volna, agg ízületek fenyegetése, meg sem kísérlem: lehetetlenség. Már mindenestől azt a néhány év előtti szelet érzem, azt a kócosat, kócolót és ragaszkodót. Itt a testvérhegyek valamelyikén ebédeltünk akkor is, erre jobbkézt vagy balra egészen a magasban Külföldről jöttem aznap reggel, milyen régen nem láttam őt, egészen ijesztőn komoly és lucskos hetek óta nem láthattam a szemét, a csuklóját, semmijét. Ebéd •előtt tudott csak elszabadulni szívdobogva, már valószínűt- lenül messziről láttuk egymást az utcán. Taxiba ültünk, a vezető eliramodott velünk valamelyik hegy felé. Mielőtt beszálltunk volna, odaszóltam a vezetőnek: „Gyorsan hajtson!" De néhány perc múlva mégis kopogni kellett az ablakon, félúton szálltunk ki, ismeretlen kanyarodásban, nem lehetett tovább bent maradni abban a szűk, sötét, rohanó bőrsza- gú fészekben — le kellett lépni a földre, lassan, részegen, lépésben menni hegynek felfelé, foggal utánakapni a visongó szélnek, egészen mélyet lélegezni ájulásig ijeszteni a szívet, egymás vállá- nak szédülni. És azután kint ebédelni. A szélben ebédelni. Valósággal téli álmából vertük fel az ismeretlen, kis vendéglőt — Csak magunknak főztünk ebédet — szabadkoztak. — Hát megosztjuk — alkudtunk nagylelkűen. A legkülső teraszon választottunk asztalt, a pincér megteríteni se akarta. Szép, kényelmes belső szobáink vannak — csalt befelé. De ha gyengeségünk már engedett is volna a csábításnak, térdünk megmakacsko- dott és nem mozdult a teraszról. Csiptetőket, súlyokat, köveket hoztak, így lehetett valamiképpen megfékezni az abrosz fel-fellobbanó, vitorlázó kedvét. Hajunkba fújt a szél. A bort súlyos kanoséban állították az asztalra. Először burgonyalevest kaptunk, a levest kifújta a kanálból a széL Az öreg pincér az ablakban állt, és csak arra tudtuk rávenni, hogy pillanatokra ki-kirohan- jon hozzánk. A jeladásunkat leste, és amikor integetni kezdtünk, gyorsan tányért váltott. Lefödve, levesestál- ban kaptuk a hirtelen borjúsültet és a rizst ugyanígy. És a szél patakjai közben úgy zúgtak felettünk, mintha magas hegyormokról zuhantak volna lefelé. De a nap is sütött egy-egy villanásnyira, olyan vakító volt, mintha nagy tükörlapokbóí kelt volna fel, és a fénye más tükrön hirtelen térdre buknék és elcsúsznék. Pillanatokig tartott ez a játék, azután megint szakadozó, sötétszürke felhők vágtattak fölénk. Még tésztát is ettünk és cigarettát szívtunk. Két-há- rom szippantásnyi cigarettát, mert a parázs kibukott a dohányból. Feketénket a szél kapta eL Soha sem fürdettük meg magunkat ilyen tisztára. Ha arra a tavaszi délre gondolok, azt hiszem, hogy soha ilyen boldog és ilyen csontig megtisztult nem voltam. Egy velencei gyűrűt hoztam neki. Rózsaszín korallkö- ves ezüstgyűrűt. Valamelyik ujjára húztam a villogó szilánkok közé foglalt kis korallkövet, ott szédültünk a iegszélő teraszon a mélység felett, iszonyú erővel suhogott, rángatott a szél — s nem lehetett tovább folytatni. Kocsin vagy gyalog mentünk-e vissza a városba, nem tudom. Két nap múlva valamin összekaptunk, 6 az ujjára nézett A gyűrű az ujján volt — Szerencsétlenséget boa — mondta elsápadva. De nem előttem húzta le a gyűrűt, csak amikor már elmentem. Egy kis öltözőasztalkára tette, s a gyűrű már ott is maradt. Néha még felvette, félve és idegenül forgatta ujjai között, majd megint visszatette. Nem is vette és»- re, amikor eltűnt Éra loptam eL Képűnk a Fehérgyarmati Téglagyárban készült. Pályád tisztítás és tereprendezés. Hammeí József felvétel#
