Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

* iJRJ»

ü XfXe’S'WWWr" ^rr'? *irr <e-*

!«»« t"n,,ír ■>#.

ForKas Kálmán

Egy kőműves útja

I iTakaros, pedánsán gondozott kertes ház a város peremen. A téglavörös épületen. a vaskapu fölött felirat turtle!, i : ..Tiszta udvar, rendes ház. Gazdáját, az öreg Bar- Ev János nyugdíjas kőművest ti séri, aki itt lakik a Rózsa keretre utca 20-ban. Hetvenéves.

Negyvenhat évvel ezelőtt vette kezébe először a kőműveskalapácsot, kanalat. serpenyőt, függőt. És le nem tette azóta, csalt pihenni. Tizenegy éve, hogy nyugdíjazták. Rozsda nem érkezik mami a szerszámokat. Ha hívják — s ez sokszor megtörtént azóta is — téglát eme!, falat „húz”, otthont épít. Fiatalítja a munka.

Ismeri az ősz hajú nyugdíjast a Ságvári telep apraja- nagvja. Legalább harminc ház viseli keze munkáját. A Rózsa Ferenc utcában még a ítvolcadik szomszédjáé is.

Munkásvillák a város perceién. Az egykori csórók negyedében. ahová a régi világ száműzte a szegénységet.

I 2.

Barakk város a fűtőház melleit.

— Egy ilyen barakkban laktunk. Éz volt a szegények városa. Szükséglakások. Gerendavázak közé rakott téglákból épült. Télen hideg volt nyáron sütött. Tetejét szurkos lemezzel fedtük be. Mi javítottuk, hogy be ne ázzon. Nem adott rá pénzt a város.

Hat esztendeig lakott benne a Barzó-család.

\z öreg kazánfűtőt minden este hét éhes száj várta haza. Kitört, a világháború Elvitték. Utána két fiát is. Erzsiké. a nagylány meghalt. Kereső nélkül maradt a család.

— Rám került a sor. Negyedik gyerek voltam. Tizenhat éves, amikor 1915 elején jelentkeztem kényszerből hadimunkára. Kezdetben „jól” ment a sorom Itt dolgoztunk Debrecenben a Péterfia lakta nyá ban. Gyakor Iópuskákat, kézigránátokat faragtunk fából. Ezeket használták a kiképzéshez. Naponta három koronát fizettek érte. meg kosztor kaptunk. Ebből segítettem a családot.

Egyik nap parancs érkezett, s bár még messze volt a katonasortól, vonatra pakolták társaival és kiszállították Galíciába. Feleskették a fapuskákat faragó gyerekeket Javították a gránátok szaggatta utakat, barakkokat építettek.

— Sokszor éclen-ázomjan. Nem is fizettek. Anyáméit nem tudtak rólam. Innen szöktem meg íöbbedmagam- mal. Két heti gyaloglás után érkeztem haza, fáradtan. Félfém. hogy rámtalálnak, s ezért nem mozdultam sehová. Lakott a szomszédunkban egy jóságos ember, Varga János, a kazánkovács. Nem nézhette már az éhezésünket. s egyik alkalommal felkeresett bennünket. „Ember kell a fűtőházhoz. Gyere fiam, ott dolgozhatsz. Anyám féltett, féltem magam is. de mentem. De mintha belül valami súgta volna, hogy veszély fenyeget. Alig dolgoztam néhány nap. amikor egyik délelőtt két csendőrt pillantottam meg. Szívemét a torkomban éreztem. arrn gondoltam, ezek biztosan értem jönnek.

— Hivattak wí irodába, a

főnökhöz.

— Fiam, te nem mondtad nekem, amikor munkára jelentkeztél. hogy katonaszökevény vagy.

Megijedt. Nem tudta, mi lesz? Elviszik, hadbíróság elé IserWy

— Én nem voltam katona, hiszen tiatal vagyok még. csak oda vittek dolgozni próbált kibújni

Eliiitték. nem, ki tudja már?

— Főnököm vállal! érteni felelősséget, aki nagyon jó ember volt. így maradtam a fűtőházban. Voltam segédmunkás, mozdon.vmosó, ka zánfűtő. Itt kerültem kapcsolatba a mozgalommal. Debrecenből jártak át hozzánk lakatosok,, kazánszerelők, mozdonyvezetők. Nappal dolgoztak, esténként meg előadásokat tartottak. Volt. közöttük több párttag is. Tetszett, amit mondtak, s úgy éreztem nekem közöttük van a helyem.

Tízennyolc-tizcnkilene esztendős volt Barzó János, amikor a munkások sugallta-jó- solta forradalom napia felvirradt.

l±

Győz a forradalom. Kikiáltják a Magyar Tanácsköztársaságot.

Elérkezett az én időm. Jelentkeztem azonnal a vasúti vörösőrségbe. Hargitai János volt a parancsnokom, akit 1922-ben végzett ki Horthy fehérterrorja. Addig álnéven, bukálva élt... Akik jelentkeztek a vörösőrségbe, fegyvert. lőszert kaptunk. Szolgálatot teljesítettem a vasútnál. Ha valami baj volt, a villanytelep „szirénája” volt a jel a gyülekezésre. Ilyenkora megyeháza elé mentünk, ott sorakoztpnk.

Több akcióban vett részt fegyverrel. Védték a proletár- diktatúrát a szervezkedő ellenforradalmárokkal szemben.

— Egyik emlékezetes akció az volt, amikor az ellenforra- öalmár Kovács István tüzérfőhadnagy elfogására riadóztatták a vörösőrséget. A fehér nemzetőröknek a parancsnoksága akkor a Búzatár/sarkán (volt Bundi udvar) volt. Teljesen megszálltuk a környéket, s így sikerült elfogni. A proletárbíróság halálra ítélte. Nyíregyházán Végezték ki.

Barzó János nappal dolgozott. éjszaka vörösőrségben áll Őrt a munkáshatalom védelméért. A belső árulások és a külső intervenció hatalmas túlereje egyre gyengítette a proletárhatalmat, s a fiatal Vörös Hadsereg nem tudta tartani a frontot. Mind több helyen volt kénytelen visszavonulni.

— Ha jól emlékszem 1919 húsvét előtt valamelyik napon érkezett Nyíregyházára Pogány József népbiztos- Arról beszélt nekünk, hogy a proletárdiktatúra veszélyben van. Itt volt visszavonulóban a Vörös Hadsereg, s ennek a védelmét kellett biztosítanunk.

— Borbányánál, az orosi úton ütköztünk meg a fehér román csapatokkal. Szuronyrohamra mentünk, s .visszavetettük őket. Három napig tartottuk állásainkat, s vívtunk utóvédharcokat, hogy biztosítsuk a Vörös Hadsereg e térségben visszahúzódó csoportjainak a biztos elvonulását. Majd itthagytam a „fogamat”. A románok géppuskatűz alatt tartották az utat- Mi a földeken, az árkokban nyomultunk előre, s az egyik árokkiszögelésnél, egy keresztúton majd belerohantam a románok egyik tüzelésre kész golyószórójába. Sikerült öt-hat métert visz- szakúsznom. s hátukba kerültünk két csepeli munkás- társammal.

Birtokunkba került a golyószóró. Megfordítottuk, s a menekülő románokat lőttük. Megzavartuk őket alaposa».

De már nem sok haszna volt. Csak annyi, hogy feltartottuk elíírenvomulásukat.

1 4‘

Hiába folyt annyi drága vér. Elbukott a Magyar Tanácsköztársaság. Dühöngött az ellenforradalom. Ünnepet üjt Horthy és kakastollas pribékjei.

— Húsvét első napján már a fehér román csapatok járőrei cirkáltak Nyíregyháza utcáin. Bu.jriokolva. kerülő utakon, köpenyt, sapkát eldobva, de a fegyvert megtartva, fáradtan, kiéhezve kerültem ha2a a két szomszéd- fiúval, a két ácslegénnyel Telepák Jánossal és Istvánnal- Zsákba göngyöltem a fegyvert és elástam a kertbe.

— Féltem. Keresni fognak. Mi lesz, ha megtalálnak? Kimentem a fűtőházba. Legalább vagy negyvenen voltunk már. Egy mozdonnyal és egy szerkocsival próbáltunk menekülni Tokaj felé. Sajnos csak Virányosig jutottunk. Itt már fel voltak szedve a vágányok, s lőttek az intervenciósok is. Kénytelenek voltunk visszajönni Nyíregyházára. ICi merre tudott, arra menekült.

Barzó János egy hétig nem mozdult a füstös-kormos fű. tőházból- Ide hordott anyja enni. A főnöke hallgatott mint a sír.

Nem árult, el. Ez volt a szerencsém. De állandó rettegésben éltem.

És a Tanácsköztársaság védelméért vívott harc Bar zó János számára vízválasztó volt.

mozgalomban. íoségmunka* Nyíregyházán favágó Sóstón, hogy legyen téli tüzelő.

— Valamit javult a munka,

sok helyzete 1927—28-ban

Nyíregyházán. Ekkor kezdték építeni a laktanyákat, a repülőteret. a Luther-házat. Dolgoztunk, meg sztrájkoltunk a nagyobb darab kenyérért. És is alapozni kezdtem egy kis családi fészket, hogy végre kiköltözzünk a barakkból.

Két évig építette a házat. Minden szombatot, vasárnapot rááldozott a hajnalokra reggel hatig. Itt minden téglát ő tett a helyére. Es utána munkára. Szükség volt minden fillérre, melyet az otthonra kuporgatótt össze.

És Barzó János ezt a házat azóta is „építi”, szépíti, formálja. csinosítja.

Talán élete végéig. Amíg bírja, ereje lesz felemelni a kőművesszerszámokat.

Emlékeit idézi újra.

— Nehéz idők következtek. A harmincas években, csaknem minden esztendőben jött a behívó, öt-hat hónapra. De, mintha csak kiszámították volna. A legnagyobb dologidőben, amikor néhány fillért kereshetett volna a kőműves. Télen, a semmire engedtek haza.

Újra és újra inségmunka.

1944 őszén Szálasi szólítja , frontról.

Nem vonul be. Bujkál, i Várja a, felszabadító szovjet hadsereget

UL

Lii

Egy életre jegyezte el magát az eszmével, a munkás- mozgalommal. a párttal. Vállalta sikereit és kudarcait, s nem rettent meg soha- Közkatonaként küzdött a harc és az építés első vonalában.

— Tapja lettem a munkás- dalkörnek, rendszeresen eljártam a bujtosi munkásotthonba. Nem sokáig, mert 1920- ban behívlak katonának Nyíregyházára. Azokban a barakkokban katonáskodtam, amelyek egyikében családunk lakott. Ez volt a megbízhatatlan különítmény. Lehettünk vagy négyszázan. Innen Debrecenbe helyeztek bennünket. majd Nyírmártorfalvára, az erdőbe kerültem. Tuskóztunk, tüzelőt termeltünk a hadseregnek, a tisztek részére. Csak erre voltunk jók nekik. 1921 novemberében kerültem vissza a laktanyába.

— Vasárnap esténként kijártunk a nagyerdei Margit munkásotthonba. Ide katonáknak tilos volt a bejárás. A hadsereg nem engedélyezte a munkásokkal való találkozást. Ha jött a készültség bennünket a pincébe rejtettek. 1922 februárjában szereltem le. Visszamentem a fűtőházba.

A régi főnököt nyugdíjazták. Helyébe egy munkás- nyüzó került. Napirenden volt a veszekedés. Barzónak a legnehezebb munkákat adja. ahol alig keres. Összevesznek Lázító kommunistának nevezi. Elbocsátják.

Hajtja az akaratereje. 23 éves tnár, amikor elszegődik kőmüvesinasnak. Építőmunkások közé került. Megismeri eleiül--1 nehéz munkát, > munkanélküliséget. Szervezett munkás lesz. Küzd a filléres béremelésekért. Tiltott összejöveteleken vesz részt Sztrájkot szervez és tanul a bujtosi munkásotthonban. Már „nyakig” benne van a

BARZÓ JÄNOS

Elek ]5mi3 felvétele

Felsősimán érte a felszabadulás. Hazajön. Munkához lát. Egyik alapítója a pártnak Nyíregyházán.

Jelentkezik újra a fűtőháznál. Most már mint kőműves. Csaknem egyedül építi fel az itteni víztornyot. Ott van az első négy vasúti vágány fektetésénél. így indulhat az első vonat Nyíregyháza és Debrecen között. Épít hidat Nagy- kálló és Nyíregyháza között, hogy meginduljon a vasúti forgalom.

Állványra áll, falat rak. s így épül meg az ideiglenes váróterem. Részt vesz a Nyíregyházi Építőmunkások Termelőszövetkezetének megalakításában 1945-ben. (Ez az

ÉVM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat elődje.) Megválasztják ^ a szakszervezet egyik vezetőjévé. Közben .építi a középeurópai hírű dohánygyárat. Záhonyban ikerlakásokat. Ott van az építőipar államosításánál. Járja a falvakat. 1949-ben a vállalat vezetője lesz a mai Építő és Szerelő Vállalat elődjének. Egy esztendeig igazgatja. Utána építésvezető és nyugdíjazásáig művezető.

És közben rohannak az évek.

1956-ban, mikor újra viharfelhők gyűlnek, hogy eltiporják a proletárdiktatúrát, Barzó János a vörösőr vártára áll és szólít.

Kőművesgenerációkat nevelt, sok közülük technikus, mérnök. Otthonok százait épú tette. S 6 megöregedett. Egyszerű közkatonaként küzdötte '"égig az élet útját. így vált belőle tudatos forradalmár.

Most is dolgozik. Mindennap. Pártbizalmi a Ságvári telepi pártszervezetben. Könyvében ez áll: a munkásmozgalomban részt vesz: 1919 óta. A párt tagja: 1924 óta.

A Tanácsköztársasági emlékérem tulajdonosa. 1968-ban a Szocialista Hazáért Érdemrenddel tüntették ki.

Tisztelet övezi az ősz hajti öreget, a veteránt, a nyugdíjas kőművest

A rangnélküli milliók hőstetteiről a történelemkönyv vekben így írnak: ők a történelem formálói, a tömegek, Ök hajtják végre a forradalmat, ők küzdenek védelméért, óit építik az új társadalmat. Ezek között szerepel egyik névtelen hősként Barzó János.

S ha majd elérkezik az időt amikor a történelem mérlegel, s a jövő nemzedék itt a Ságvári telep valamelyik kis utcácska házainak a tábláján azt olvassa: Barzó János utca, tudják meg:

Ö volt az első az elsők között, aki itt otthonokat épített. Ö azok között volt, akik a Tanácsköztársaságért fegyvert fogtak, s mindvégig hűséges katonája maradt népének és pártjának.

Ö, a kőműves, innen a város pereméről.

G a r a i Gábor:

Minden élet

Nem hiszek egyszer volt és megkövült

örömökben.

Minden élet

folyton megújuló örömében hiszek.

Hiszem, mert látom: föltárnád a dermedt föld alól évelő hajtásaival a málna, a tavaly letiport diófa-csemete eleven gyökere idén újra kihajt, nyüzsgő népszámlálásra gyülekeznek a százszor szétdult hangya-bolyok; a féreg-járta almafán fehér szirmok fürd őznek habos tavasz-sugárban: a hajnali gyep nyálkás harmatában vidulnak a csigák, csont-házuk fémecsen

csillog;

sárga kiscsibék igyekeznek a tyúkok aggodalmának tollas sátra alá; botladozó csikókat sodor a kancák oldala mellé a szorgos úti-sietség...

Ö, mindent lángra lobbantó sietség: Sietsége megifjúlt elemeknek!

Benned immár rendelt helyükre lelnek a gyomok és virágok, férgek és szárnyasok, a« emlősök — s az ember.

Az. ember,

aki müvét építve, s bizakodva szemléli ezt az egészet,

az ember, aki nagy-kerekű gyermekkocsikban és épp csak testére szabott kis otthonokban • sokasodik,

hogy továbbadja utódainak e sókból és savakból százezerszín,

százezer-forma, mozgó s mozdulatlan eleven fényt formáló Földgolyót,

' s a Mennyet is, a vegytanilag végleg elhanyagolhatok..

A Mennyet, mely kék tündöklés odafent, a Mennyet, mely már senkié, s nem maradt benne semmi más, csupán a téli lombtalan fák árnyképei — ha alkonyodik

és sóhajai a létből menekülőknek — ha földtámad a szél.

De idelent ez a Föld a miénk, füveké, rügyeké, barmoké, embereke. urva vad-hajtásoké és kilobbant szirmoké s fiainké, kik lelkes gépeikkel egyenest szállanak a görbülő tér folyton elmozduló ábráin át

Miénk ez a világ.

miképpen lété-holta gondja is miénk, s miképpen nem hiszünk az egyszer volt és megkövült örömökben, csak minden élet *

folyton megújuló örömében hiszünk

HŰSÉGGEL — SO EVEN AT