Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

XXVI ÉVFOLYAM. 21. SZÄM ÁRA: 1 FORINT 1969. JANUÁR 26, VASÁRNAP Megbecsülés Az új év programjából Gondoskodás a dolgozókról a Tiszalöki Vegyesipari Vállalatnál adott pénzből építettünk, s jól megbüntettek érte. (Most nem így lenne.) De öltöző, fürdő, meg egyéb nincsen, ez megsínylette a fejlesztést. A község lakossága fogyott, először munkaalkalmat kel­NágyjaDól háromezer tsz- elnok van az országban. Megkülönböztetett, ki­emelt szerepük tette indokolt­tá, hogy legutóbbi ülésén — a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának jelentése alapján — a Minisztertanács is foglalkozzék sorsukkal. Pontosabban: politkai, erköl. esi és anyagi helyzetükkel. A mi tsz-elnökeink egy- személvben szakemberek, szervezők és politikusok. Ha nem voltak, azzá kellett len­niük, ezt parancsolta a tör­ténelem. Politikailag az elnökök megfelelnek a párt követel­ményeinek. Egyharmaduknak már magasabb fokú marxista képzettsége is van, háromne. gyedük párttag. A falu nem­csak gazdaságvezetőnek fo­gadja el őket, de a helyi tár­sadalmi élét fontos szereplői­ként is. Szakképzettségük váltako. zó: 12 százalékuk diplomás, 45 százalékuk érettségizett. Ez azonban nem jelenti, hogy a bizonyítvány szerint képzetle­nek, rosszabb elnökök. A rá­termettség, a sok évi gyakor. lat, a véres verítékkel meg­szerzett tapasztalat ugyanis néha többet érhet, mint egy fiatalember diplomája, amin még a tinta is alig száradt meg. Erkölcseik ellen kevés ne- lyen emelnek, kifogást: a baj inkább az, hogy a vezetés, meg a sok társadalmi funkció úgy leköti minden idejüket, hogy a családjukkal is alíg- alig tudnak foglalkozni. Jövedelmük tisztességes. A Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának ajánlásai 3 és 6 ezer forint között irá­nyozzák elő havi keresetüket. Az elnökök 70 százaléka a két határ között marad. Azonban 25 százalékuk (vagyis egy negyed részük) nem éri el a havi háromezret és csak öt százalékuk múl­ja felül a hatezret. Akad persze a sorukban, aki nem felel meg ennek az ítéletnek. Akad gőgös, találni tehetségtelent, s még olyat is, aki szembekerült a törvény­nyel. (Többnyire a szövetke­zet rosszul értelmezett szol­gálata miatt.) Zömük azonban lelkiismeretesen, hagy ambí­cióval, a törvények és rendel, kezések szellemében, jól dol­gozik. Mindezek alapján a Minisz­tertanács javasolta, hogy mindenki, akinek erre lehető­sége van, tegyen meg mindent a tsz-elnökök társa, dalmi elismerésének fokozá­sára. Ugyanakkor gondoskod­ni kell az elnökök tovább­képzéséről. a tsz ellenőrzési rendszer fejlesztéséről, de ar_ ról is, hogy az elnökök néha pihenni tudjanak. <f.) Még csak körvonalai lát­szanak a leendő üzemnek a Rakamazi Cipész Ktsz udva­rán, mert szinte a kapuban épül a kétszintes nagy üzem­csarnok. — Alul raktár, felöl az alj- üzem lesz benne — mondja róla Stomp László szövetkeze, ti elnök, akivel az új eszten­dő terveiről beszélgettünk. — Három éve kaptunk már az OKISZ-tól ígéretet, hogy megteremtik a pénzügyi lehe­tőségeket, s hogy ez mindig elmaradt, belefogtunk mi, hi­telből. Tavaly felvettünk rá 3 milliót. hatvan, mert belép az új üze­mi épület is. De még ez is túl magas, arra mutat, hogy túl kevés az állóeszköz. Az idén 244 ezerért vásárolunk két kényszermozgású futósza. lagot a felsőrész- és alja. üzembe. Ez 15—20 százalék­kal növeli a termelékenysé­get. De még kétmillió forint értékű gépre lenne szüksé­günk. Kértünk az OKISZ kölcsönös támogatási alapjá­ból, hiszen mi már régen fi­zetünk abba. ígéretet még nem kaptunk, de ha máskép­pen nem megy, a tagokhoz, a dolgozókhoz fordulunk. Ez létkérdés. — Az idén is két százalék­kal növeljük az átlag bérszin­tet, a szociális létesítmények helyzetén azonban alig tu­dunk javítani. Ebédlőt ko­rábban a tagok által össze­— Az elmúlt évben a szö­vetkezet 8 millió 420 ezer fo­rint nyereséget ért el úgy, hogy féléves szinten még veszteségesek voltunk. Ennek egyik fő oka az angol font le­értékelése volt. Később sike­rült ezt jó értékesítéssel ered­ményesen megváltoztatni. Az idén is nyolc és fél millió nyereséget terveztünk, tehát alig többet a tavalyinál. Eh­hez 420 ezer pár cipőt kell gyártanunk. A tervek szerint ebből 200 ezer párat keleti, 120 ezret pedig tőkés export­ra küldünk. A keleti piaco­kon már lekötöttük a terv szerinti mennyiséget, nyuga­ti tárgyalásaink azonban még csak most folynak. Meg­rendelés mindössze tízezer párra van. — A nyugati piacokon há­rom fő tényezővel versenyez­hetünk a konkurenciával: ár­ban, minőségben és modell­ben. E célból átszerveztük a modellériát és meghatároz­tuk, milyen cipőkre van szűk. ség a piacon: magyaros jelle- güre és a felsőrészben igen munkaigényesre. Ezt el lehet adni. — A munkaigényesség na­gyon fontos, mert a magas termelékenységgel dolgozó vállalatok e téren nem ver­senyképesek. Mi is bedolgo­zókkal végeztetjük a munka egy részét. Rakamazon és a környező községekben 250— 3001 bedolgozónk van. Ugyan­ezt célozza egy másik távla­ti tervünk is. A szö­vetkezet dolgozóinak létszá­ma — bedolgozók nélkül — most 750 fő. De csak minden ötödik szakmunkás. Két év alatt 400 új dolgozót vet­tünk fel, szinte az utcáról, s a cipőhöz csak annyit értet­tek, hogy pásztázni kell. — A munkaigényesség több szaktudást is követel, ezért növelni akarjuk a szakmun­kások arányát. 91 ipari tanú. lónk van, sokan tanulnak a betanított munkások közül is. Négy ösztöndíjast fizetünk a felsőfokú technikumban; és a két varrógépműszerész tanu­lót a fővárosban nemcsak ösz­töndíjban részesítjük, ha­nem fedezzük az albérleti és élelmezési költségeiket is. — Száz forint állóeszköz állományra tavaly 79 forint nyereség jutott, az idén talán Tovább növelik a cipőexportot Rakamazon A Tiszalöki Vegyesipari Vállalat dolgozóinak egész­ségügyi. munkavédelmi, kul­turális helyzetéről szóló je­lentést vitatta meg január 21-i ülésén a Tiszalöki Járá­si Tanács Végrehajtó Bizott­sága. A vállalat 2 éve vált külön a Ládaipari Vállalattól, s munkáslétszáma ma már meghaladja a 330 főt. A múlt évi termelési érték 24 millió forint volt, közel 6 millió fo­rinttal több a tervezettnél. A vállalat vezetői egymillió forintos beruházással új te­lephelyet alakítottak ki, für­dő- és öltözőhelyiségeket épí­tettek, amelyeket azonban csak az év közepétől, a törpe vízmű kiépítésének befejezé. sével tudnak üzemeltetni Nincs megoldva a faipari gé­pek munkája során keletke­zett fűrészpor elszívása sem. ennek elkészítése a vállalat egyik lesürgősebb felada. A munkáslétszám és á 'éppark növelésével egyide­jűleg nőtt az üzemi balesetek száma, s ezek következtében több mint 300 ezer forint tér. meléskiesés jelentkezett. A balesetek csökkentése érdeké­ben fokozzák a balesetvédel­mi felelősök tevékenységét, s rendszeresen rendeznek bal­esetvédelmi oktatást. A dolgozók pihenésének ér. dekében 40 személyes vikend- ház jellegű öltözőt építettek a hajdúnánási strand terüle­tén, az erőmű üdülőtelepén pedig hétvégi nyaralót létesí­tettek. A vállalat jelenleg nem rendelkezik kultúrhelyi. séggel, így a járási művelődé­si házzal kötnek szerződést Dosxlop Mtklós tudósító lett teremteni. Annyi pén­zünk viszont már nem volt, hogy szociális létesítmények­kel is ellásuk az üzemet Ez még most is távlati terv. — Az idén Moszkvában ci_ pő világkiállítás lesz. Szeret­nénk megszerezni ott második aranydiplománkat De az iga­zi diploma a jó áru, s ha ilyent produkálunk, még újabb piacokat is szerezhe­tünk a régiek mellé. K, I. RÁRIZSI JELENTÉS: Négyes vietnami konferencia Párizs, (MTI): Szombaton délelőtt Párizs­ban a volt Majestic szálló­ban lévő konferencia központ nagytermében a meghívott 80 külföldi és francia újságíró jelenlétében megnyílt a viet­nami problémával foglalkozó négyes konferencia első tel­jes ülése. A hatalmas kerek asztal körül helyet foglaló küldöttségek az újságírók tá­vozása után megkezdték a ta­nácskozást. Az ülésen a kül­döttségek nevében a küldött­ségvezetők szólaltak fel. El­sőnek Tran Buu Kiem, a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bi­zottsága elnökségének tagja kapott szót. A DNFF kül­döttségének vezetője rámu­tatott: ha az Egyesült Álla­mok el akarja kerülni a még súlyosabb vereségeket és tisztességes békét kíván, ab­ba kell hagynia agressziós háborúját, vissza kell vonni csapatait és csatlósainak egy­ségeit Dél-Vietnamból, en­gednie kell, hogy a dél-viet­nami lakosság külső beavat­kozás nélkül, maga rendezze ügyeit. Ezt követően Xuan Thu.y miniszter, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kép­viselője emelkedett szólásra, Elöljáróban kifejezte köszö­netét mindazon kormányok­nak, szervezeteknek, szemé­lyeknek, akik támogatták mindenütt a világon a viet­nami nép igazságos harcát. Xuan Thuy miniszter a többi között hangsúlyozta, hogy a konferencia célja po­litikai megoldást találni a vietnami problémában. Az 1954-es genfi egyezmények­ben már elismert elve alap­ján. Miután a jelenlegi súlyos vietnami helyzet mélyen fek­vő oka éppen az amerikai agresszió, minden politikai megoldást csak ennek az ag­ressziónak a megszüntetésére lehet alapozni. A szónok em­lékeztetett ezzel kapcsolato­san arra a négy pontba fog­lalt javaslatra, amelyet a VDK kormánya 1965. április 8-án hozott nyilvánosságra. Kijelentette, hogy a VDK kormánya támogatja a DNFF Központi Bizottságának 1968. november 3-i ötpontos ál­lásfoglalását. Hangsúlyozta, hogy amennyiben az Egye­sült Államok kormánya iga­zán előre kíván lépni a tisz­tességes béke irányában, ak­kor teljesítenie kell a viet­nami nép alábbi követeléseit: 1. Az Egyesült Államok kormányának véget kell vet­nie a vietnami agressziós há­borújának, véglegesen le kell mondania minden olya1 cse­lekedetről. amely sérti a VDK szuverenitását és biztonságát: 2. vissza kell vonni az hz- szes amerikai és csatlós csa­patokat Dél-Vietnamból és meg kell szüntetnie az összes amerikai katonai támaszpon­tokat; 3. Dél-Vietnara belső ügyeit a dél-vietnami lakosságnak minden külső beavatkozás nélkül magának kell rendez­nie a DNFF politikai prog­ramjának megfelelően: 4. Vietnam újraegyesítését a két övezet, észak és dél la­kosságának minden külső be­avatkozás nélkül kell rendez­nie. Ezek a jogos követelések nemcsak az ország északi és déli felében élő vietnami nép. hanem az amerikai nép igazi érdekeit az indokínai, a dél­kelet-ázsiai béke ügyét, az egész világ békéjének ügyét is kifejezik. Megnyílt az arab népek támogatására összehívott nemzetközi értekezlet Kairó, (MTI): Szombaton délelőtt Kairó­ban az Arab Szocialista Unió Nilus-parti székházának Af- rika-termében megnyílt az arab népek támogatására ösz- szehívott második nemzetkö­zi szolidaritási értekezlete. A tanácskozást, amelyen a nemzetközi szolidaritási és békeszervezetek több száz képviselője vesz részt, Nasz- szer elnök nyitotta meg. A konferencián négytagú magyar delegáció vesz részt: Kárász Győző, dr. Simái Mi­hály, Varga József és Safrkai József, a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a magyar szolidaritási bizottság és a magyar ifjúság országos tanácsa képviseletében. Az értekezlet elnöke Anvar Szadaat, az egyiptomi dele­gáció vezetője. Az elnökség­ben foglalnak helyet a kon­ferenciát összehívó afro­ázsiai szolidaritási szervezet és a Béke-világtanács képvi­selői mellett a nemzetközi demokratikus szervezetek küldöttei is. Meghívták a konferenciára az El Fatah nevű Palesztinái felszabadító szervezetet is. Az El Fatah szóvivője kijelen­tette: fel fogjuk tárni a nem­zetközi közvélemény Kairó­ban összegyűlt képviselői előtt Izraelnek a Palesztinái arabok ellen folyó mesterke­déseit. Reméljük, hogy a szolidaritási értekezlet hoz­zájárul az arab népek igaz ügyének hatékony támogatá­sához. Fock Jenő hazaérkezett Lengyelországból Fock Jenő, a Miniszterta. nács elnöke, aki J. Cyran- kiewicznek, a Lengyel Nép- köztársaság minisztertaná­csa elnökének meghívására feleségével együtt szabadsá­ga egy részét a Lengyel Nép- köztársaságban töltötte, szom­baton visszaérkezett Buda­pestre. Fogadtatására a pályaud­varon megjelent dr. Ajtói Miklós, a kormány elnökhe­lyettese, dr. Csanádi György közlekedés, és postaügyi mi­niszter és Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyette­se. Jelen volt Jan Kiljanczykt a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. feAPPNV TARTALMÁBÓL! Munkaerőgondok és a holnap Szabolcsban (3. oldal) Ördögűzés a huszadik században (4. oldal)' Sportélet a nyírbátori járásban (11. oldal) A sikkasztó észjárása (4 oldat) VTtiC NlOLtTARJAI, EGYESOLfETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents