Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-22 / 17. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLETEK I ancvt évfolyam ír szám ÄRA- 70 FILLER 1969. JANUÁR 22, SZERDA Jelentős mennyiségű, ter­ven felül érkezett kőolajat dolgozott fel az elmúlt év­ben a Nyírbogdányi Kőolaj­ipari Vállalat. A részben ha­zai, másrészt a szintén ten­gelyen érkező szovjet kőolaj­ból ez évben is szeretnének a tervezettnél is nagyobb mennyiséget. kapni. Fülöp János igazgató azonban év elején még csak a tervszá­múkra alapozhatja elképzelé­seit, a vállalat ez évi prog­ramját — Ez évben 375,8 millió forint termelési értéket kell előállítanunk, s ugyanakkor 23,8 milliós nyereség elérését tűztük ki célul. Ezek a szá­mok tulajdonképpen meg is határozzák feladatainkat. Ah­hoz, hogy ezek teljesítve, il­letve túl legyenek teljesítve, igen sokrétű munkát kell vé­geznünk, úgy az üzem mű­szaki állapotának fejlesztése, mint az új technológiák be­vezetése, valamint.a kereslet­nek megfelelő, új termékek előállítása érdekében. — Beruházásokra összesen négymillió forint áll rendel­kezésünkre. Ebből berendezé­seket vásárolunk egymillió­hatszázezer forint értékben. A műhely bővítésére, a kor­szerűbb munkafeltételek megteremtésére 410 ezer fo­rintot költünk. Villámvéde­lemre és az elektromos rend­szer korszerűsítésére 230 ezer forintot irányoztunk elő és egyéb, kisebb munkákra tar­talékoltunk. — Műszaki fejlesztésre félmillió forintot szántunk Ezt az összeget főleg kutatá­sokra fordítjuk A Debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemmel 200 ezer forintra van szerződésünk. Ez a kuta­tási munka a fehér vazelin gyártástechnológiájának tö­kéletesítését van hivatva elő­segíteni, tökéletesíteni. Ha­sonló értékű kutatási munkát szeretnénk végeztetni a Ma­gyar Ásványolaj és Fö’dgáz Kísérlet; Intézettel is. Ennek célja a termékek felhaszná­lási területének bővítése, fő­leg a különböző minőségű r ikroviaszok előállítása. — Ezekkel egyidejűleg ter­mészetesen saját kísérleteket is folytatunk. Már januárban üzemi kísérletet végzünk fe­hér vazelin előállítására. Ezek a munkák számunkra igen lényegesek és fontosak. Köz­ismert ugyanis, hogy ha­zánkban egyedül mi állítunk elő vazelinféleségeket és a múlt év során már jugo­szláv, osztrák és Szíriái pia­cokon is sikerült termékeink­ből eladni. A külföldi igé­nyek azonban főleg fehér va­zelinre é mikroviaszokra irá­nyulnak. Ezért — a gazdasá­gi mechanizmus törvényeinek megfelelően — a piaci igé­nyeknek igyekszünk elege“ tenni. A jelenleg ismeri technológiákkal természete­sen jelenleg is termelünk azonban olcsóbb és jobb mi­nőségű termékek előállításá­val világszínvonalra törek szünk. — Munkánk során* termé szetesen a hazai igényeket ts figyelembe vesszük. Kísérle tét indítottunk például a Nyírbátori Növényolaigvár részére, a gyertyakészítéshez szükséges speciális paraffin előállítására is. Műszaki és munkáskollektívánk összefor­rott Feladataink végrehajtá­sában megbízható erőkre tu­dunk támaszkodni. így a várható eredményeink tekin­tetében bizakodóak vagyunk. — Termelési tevékenysé­günk mellett igyekszünk a dolgozók anyagi, kommunális és kulturális igényeit is ki­elégíteni. Az elmúlt évben ,3 százalékos bérfejlesztést haj­tottunk végre és bevezettük a csökkentett munkaidőt. Ez évben kétszázalékos ' bérfej lesztést tervezünk. Lakótele­pünk ütemes fejlesztésére valamim lakásgondjaink eny­hítésére ez évben is építünk szolgálati célra egy négylfká- sos épületet. Tavaly Hajdú­szoboszlón egy üdülőt vásá­roltunk és több, szociális jel­legű beruházást valósítok tunk meg. Ez évben ezeket a juttatásokat igyekszünk to­vábbfejleszteni. .* T. 4 Ünnepi ülés Berlinben a KGST 20. évfordulója alkalmából Apró Antal beszéde Berlin (MTI): Kedden Berlinben megkez­dődött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 22. ülés­szaka. A megnyitó ülésen dr. Gerhard Weis, az NDK mi« nisztertanácsának elnökhe­lyettese üdvözölte a megjelent KGST-tagországok a Szov­jetunió, Lengyelország, Cseh­szlovákia, Magyarország, Ro­mánia és Mongólia kormány- küldöttségeit, valamint a KGST-tanác-skozáson részt vevő jugoszláv kormánydele­gációt. A megnyitó ülésen el­fogadták a három napra ter­vezett ülésszak napirendjét és megválasztották a kommüni­két, valamint a jelentést ösz- szeállító szerkesztő bizottsá­gokat. ' A megnyitó ülés után meg­kezdődött a KGST 20. évfor­dulójának tiszteletére rende­zett ünnepi ülés. Dr. Gerhard Weiss bevezető szavai után N. N. Faggyajev, a KGST titkára mondott be- szédett. A ülésen felszólalt Ap­ró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, a KGST ülésszakán részt vevő magyar kormányküldöttség vezetője. Bevezetőben megemlékezett a KGST megalakulásának kú_ rülményeiről. Kiemelte, hogy 1949-ben az alapító országok közös nemzetközi gazdasági szervezetbe tömörülését egy­részt a szocialista fejlődés ér­deke- tűzte napirendre, más­részt a tőkés országoknak a szocialista országokkal szem­ben alkalmazott diszkriminá­ciós politikája és a diktátu­mokon alapuló Marshall-terv tette szükségessé. Megállapí­totta, hogy a szervezetbe tö­mörült szocialista országok, e történelmileg rövid idő alatt jelentős fejlődést értek el gaz­daságuk építésében, létrehoz­ták és fejleszteni kezdték a tervszerű szocialista nemzet­közi munkamegosztást, jelen­tősen emelték a lakosság jó­létét és kulturális színvona­lát. Aláhúzta Faggyejevnek, a KGST titkárárak ünnepi be­szédében elhangzott megálla­pítását, hogy a KGST-országok gazdasági fejlődésének üteme megelőzi a tőkés országokét. Apró Antal a továbbiakban néhány jellemzó adattal is­mertette népgazdaságunk 20 esztendős fejlődését. Elmon­dotta, hogy az ipar hozzájáru­lása a nemzeti jövedelem tér. meléséhez csaknem négysze­resére , emelkedett Az éven­kénti felhalmozás az utóbbi években átlag 3—3,5-szerese az 1950 körüli évek* átlagának. Az ipari termelésünk 20 év alatt 4,5-szeresére nőtt, az iparban foglalkoztatottak sza­ma megduplázódott, az egy foglalkoztatottra jutó terme­lés közel két és félszerese a 20 esztendővel ezelőttinek. A szónok ezután , kiemelte nemzeti jövedelmünk 40 sza*. zalékát realizáló külkereske. delmünk fontosságát és ezzel összefüggésben rámutatott a nemzetközi gazdasági együtt­működés jelentőségére nép­gazdaságunk fejlődésében. Be­szélt a „Barátság” olajvezeték és a „Béke” elektromos táv­vezetékrendszer jelentőségé­ről. A szocialista országok kö­zötti nemzetközi megállapo­dások egyik példaszerű meg­nyilvánulásának minősítette a magyar—szovjet timföld­egyezményt Rámutatott, hogy gépiparunk állandó fejlődését a KGST-országok közötti szakosítási és szállítási megál­lapodások segítségével síké-; rült megfelelően biztosítani. (Folytatás a 2. oldalon) NAPIRENDEN a megye művelődéspolitikai helyzete Együttes ülést tartott janu­ár 21-én délelőtt a megyei ta­nács vb. termében a megyei művelődésügyi állandó bi­zottság és a megyei népmű­velési tanács. Gulyás Emilné dr., a megyei tanács vb. el­nökhelyettese a megyei nép­művelési tanács elnöke nyi­totta meg az időszerű műve­lődéspolitikai kérdésekkel fog­lalkozó munkaértekezletet. A résztvevők megismerkedtek a megve népművelési helyzetét és feladatait értékelő előter­Harci túra, mun^ásmoteahni kiállítás, koszorúzások B Tanácsköztársaság ubileumának megünneplésére készül a bak falát ántti ázi .árás A nagy történelmi ese­ményhez méltó módon ké­szülnek a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltása 50. év­fordulójának megünneplésére a baktalórántházi járásban. A párt- és társadalmi szer­vezetek és az iskolák tervet dolgoztak ki az ünnepi ese­ménysorozat megrendezésére A járás három helyén: Eak- talórántházán, Vaján és Nyírmadán megkoszorúzzák a Tanácsköztársaság mártírjai­nak sírjait. A hősök sírjai­nál megemlékezéseket tarta­nak, a KISZ Ifjúgárdistái és az úttörők emlékőrséget áll­nak. A fiatalok máris készül­nek erre a napra. Parkosít­ják a környéket, díszcserjéket ültetnek és betonkerettel lát- !ák el a mártírok nyughe­lyét. A járási székhelyen már­cius 21-én ifjúsági harci tú­rát is rendeznek. A bakta5 erdőbon lebonyolításra kerülő túrán a tizenkilences esemé­nyekkel kapcsolatos kérdé­sek, állomások lesznek. E na­pon érkeznek meg a község­be a kisvárdai járás stafé- tázói is, akik megkoszorúzzák a Kisvárdáról elhurcolt és Baktalórántházán kivégzett mártírok síremlékét — kö­zöttük Vári Emilét és Császy Lászlóét Ez alkalommal nyitják meg Vaján a vármúzeumban a já­rás állandó munkásmozgalmi kiállítását, ennek a gyűjtő­munkája most folyik. Feldol­gozták és az ünnep alkalmá­ból kiadják a vajai múzeumi füzetek sorozat első anyaga­ként a járás földmunkás ­mozgalmának történetét is. A három község ünnepsé geln részt vesznek a környe­ző falvak lakosai. De vala­mennyi községben előadást tartanak a Tanácsköztársa­ságról, gyűjtik a helyi visz­szaemlékezéseket és a KISZ az úttörők köszöntik a régi harcok résztvevőit. A baktalórántházi általános iskola utörőcsapata ünnepi csapatgyűlésen veszi fel a mártír Vári Emil — a Ta­nácsköztársaság hős pedagó­gusa — nevét, s a csapa', nagy eseményére meghívják Vári Emil özvegyét is. Készül "dnek önálló műso­rukkal a járás irodalmi szín­padai. A baktalórántházi gimnázium, a mezőgazdasági szakiskola és az általános is­kola, a nyírmadai, vajai, nyír- ibronyi és a rohodi iskolák irodalmi színpadai saját fel- dolgozású anyagot mutatnak be az ünnepségeken. A Kommunista Ifjúság' Szövetség járási szervezetei­ben március 21-én ünnep: taggyűléseket is rendeznek. jesztéssel, mely az év első ne­gyedében a megyei tanács végrehajtó bizottságának fó­ruma elé kerül. Kitűnt: a megyében az utóbbi tíz évben száz művelő­dési otthon épült, a könyvál­lomány bővítésére 18 millió forintot költöttek, hat közsé­gi múzeumot nyitottak meg. Az intézménynálózat ennek ellenére sem éri el az orszá­gos szintet a 10 ezer lakosra jutó művelődési otthonok, könyvtárak és a falusi mozik számát illetően. Javítani szükséges a művelődésügyi in­tézmények körülményeit, a bútorokat, felszerelési tár. gyakat korszerűsíteni kell — a helyi erőforrások, termelő üzemek, szövetkezetek tömeg­szervezetek anyagi eszközei­nek jobb felhasználásával. Foglalkoztak az ülésen az- 7al a problémával is, hogy cél­szerű lenne egyes intézmé­nyek önállóságát hövelní, he­víteni a tevékenységi körü­ket, s különféle kulturális szolgáltatásokat bevezetni. Megállapították, hogy a párt tömeg és tanácsszervek ösz- szefogásával javul a tanyák szociális, kommunális ellátá­sa, meggyorsult a villanyhá­lózat kiépítése. Sok letéti könyvtárat telepítettek, egyes helyeken — a nagykállói és a nyíregyházi járásokban — or­vosi rendelővel, -könyvtárrá! együttesen klubok is lé­tesültek. Bővült a művelóaé- si autók száma, több helyen nyílt lehetőség a filmvetítésre, könyvkölcsönzésre, ismeret- terjesztésre. A vitában felszólaltak: Horváth Miklós, p megyei ta­nács művelődési osztályveze­tője, a megyei népművelési tanács titkára, Lábass Meny­hért, a Tudományos Isme- meretterjesztő Társulat me­gyei titkára, Szaniszló Já­nos, a Magyar Honvédel­mi Szövetség megyei el­nöke, Halász íjászióné, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa, Kecslcovszki József, a megyei Moziüzemi Vállalat igazgató­ja és Hársfalvi Péter, a Ta­nárképző Főiskola tanszékve­zető docense. Gulyás Emilné dr. foglalta össze a vitát, rög­zítették a javaslatokat, me-, lyek hozzájárulnak a megye népművelési programjának kidolgozásához. Február 3-ra összehívták a városi tanáesot Kedden ülést tartott a Nyír. egyházi Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Az ülésen beszámoló hangzott el a hon­védelmi oktatás tapasztalatai ról az általános és középisko­lákban. Ezenkívül előkészítet lék a legközelebbi tanácsülést A városi tanácsot 1969. feb ruár 3-án 8 órára hívták ösz- sze. Napirendién szerepel a tavalyi fejlesztési terv teljesí­téséről szóló beszámoló meg­vitatása, az idei és jövő évi fejlesztési program jóváha­gyása. Megállapítják a városi tanács 1969—70 évi középtá­vú, pénzügyi tervét, ezenbelül az idei költségvetést. Jelentés hangzik el a tanács múlt évi munkájáról. Jóváhagyják a városi tanács és a ,7égrehajtó bizottság 1969 évi munkatér- vét. LAPUNK tARTATlMBtttt az Erdőháton „Faluházasság” t (3. oldaff Lezárult a vita: marad az érettségi (5. oldalf Totótanácsadó <5. oldal)' Tragikus gázmérgezés (6. öt dali Az új év programjából Tudományos szintű kísérletek, 23,8 milliós nyereségterv a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál A vállalat jól felszerelt laboratóriumában állandóan vé­geznek vizsgálatokat, kísérleteket. A képen munka közbén Major Béláné üzemmérnök és Bartók Lászlóné laboráns. , Hammel J. felv.

Next

/
Thumbnails
Contents